Címke: Ross Brawn

  • Marchionne: Brawn úgy viselkedik, mint Mózes

    Marchionne: Brawn úgy viselkedik, mint Mózes

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne továbbra is komoly kritikákat fogalmaz meg a Forma-1 vezetésével és Ross Brawnnal szemben.

    A Ferrari karácsonyi ebédjén Marchionne elmondta, hogy a Ferrari kiszállhat a száguldó cirkuszból, mivel szerintük Ross Brawn a sport DNS-ét igyekszik megváltoztatni, ami nem jó.

    A Speed Week készített legutóbb interjút a konszern elnökével, amelyben a Forma-1 vezetésével való kapcsolatáról is beszélt.

    „Jó a kapcsolatom Chase Carey-vel. Tíz napja beszéltünk egymással, és nagyon nyitott volt. Az viszont nem érdekel, mikor Ross Brawn jön és kijelenti, hogy nem lesznek rajtrácslányok, meg, hogy milyen motorok és kasznik lesznek. Úgy viselkedik, mint Mózes a Tízparancsolattal. Amikor viszont felhívom Mózes főnökét [Carey – a szerk.] akkor azt mondja, hogy ő csak a saját véleményének adott hangot. Nem szeretnék részt venni ilyen társalgásban. Le szeretnék ülni és beszélni azokkal, akik ebben az egészben érintettek. Az nem segít, ha a médiát is bevonjuk.”

    Marchionne a motor tervekről is ejtett néhány szót.

    „Amikor meghallottam, hogy Ross azt mondta, hogy a motorok túl bonyolultak, azt kérdeztem magamtól, hogy ’Mégis mit szeretne 15 millió euróért?’. A Liberty Mediának igaza van akkor, amikor azt mondják, hogy javítani kell a shown. Engem sem hozott lázba a legutóbbi futam, ahol gyakorlatilag ötven körön keresztül semmi se történt. De ez nem a motorok hibája.”

    „Egy ideális világban én kidobnám a szabályokat az ablakon. Ehelyett azonban afelé haladunk, hogy a végén már csak az autók színe lesz különböző. Ha ez megtörténik, akkor a Ferrari három másodperc alatt itt hagyja az egészet.” – tette hozzá Marchionne.

  • Kérdéses, hogy maradnak-e a grid girl-ök?

    Kérdéses, hogy maradnak-e a grid girl-ök?

    A Forma-1 jellemzői közé tartozik a luxus, a csillogás és gridgirl-ök, azaz rajtrácslányok is. Nem biztos azonban, hogy a lányok ebben a formában továbbra is részei lesznek a sportnak.

    Gridgirl-ök évtizedek jelen vannak a sportban, tradícióvá váltak, mióta a szponzoráció is jelen van a motorsportban. Az utóbbi időben azonban többször megkérdőjelezték ennek helyénvalóságát, sokan úgy vélik, ez a szerep degradáló a fiatal nők számára. Ebből kifolyólag a Forma-1 tulajdonosai fontolóra veszik, hogy szükség van-e a rajtrácslányokra a jövőben is.

    „Igyekszünk figyelembe venni minden nézőpontot.” – mondta Ross Brawn a BBC Radio 5 live-nak. „Nagyon sokan vannak, akik számára fontos a tradíció, mi szerint grid girl-ök vannak a sportban, és vannak, akik úgy vélik, hogy ez régimódi dolog, így foglalkozunk a témával.”

    2015-ben tesztjelleggel grid boy-okra, azaz rajtrácsfiúkra cserélték a lányokat Monacóban, de ez inkább nemtetszést váltott ki, többek között a versenyzőkből is.

    Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey elismeri, nem számított rá, hogy foglalkozni kell majd ezzel az üggyel.

    „Ez a téma a múlt része, vagy egy különálló dolog, aminek a jövőben is jelen kell lenni?” – tette fel a kérdést Carey. „Van egy nézőpontom, de ha az ember egy sportról beszél, figyelembe kell vennie a csapatokat, egy nagy ökoszisztémát, és egy jókora, szenvedélyes rajongói bázist. Sosem lesz konszenzus, mindig különböznek a nézetek.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, hogy fontos a nők kiemelkedő jelenléte a Forma-1 számos szintjén.

    „Amikor grid boy-ok voltak, azt kritizálták.” – mondta Hormer. „Ausztriában gyerekek kísérték a versenyzőket a pilótaparádéra, azt is kritizálták. Sosem lesz elégedettség, de modern társadalomban élünk és nyitottnak kell lennünk mindenre.”

    „A nők kulcsfontosságúak, és idézek a feleségemtől: a női jelenlét nagyon erős az F1-ben.” – tette hozzá Horner. „A mi csapatunkban is sok a nő, vezető pozíciókban , és elképesztő munkát végeznek. Vagy nézzük csak meg Claire Williamset, mint új anyuka és mindent összeegyeztet a Williams csapat irányításával.”

    [poll id=”44″]

  • Brawn megvizsgálja a pályák módosítási lehetőségeit

    Brawn megvizsgálja a pályák módosítási lehetőségeit

    A Liberty Media szeretné elérni, hogy a jövőben izgalmasabbak legyenek a Forma-1-es versenyek. Ennek tükrében Ross Brawn megvizsgál pár versenypályát, hogy lehet-e azokon némi változtatást eszközölni a cél érdekében.

    „Most indult be az aerodinamikai program és a pályák fejlesztése is zajlik.” – mondta Brawn. „Néhány pályával már elköteleződtünk a tekintetben, hogy történjen pár lehetséges változtatás a jobb versenyek érdekében.”

    „Elkezdtük átvizsgálni az archívumainkat, hogy mely periódusokban volt több előzés. Vannak-e olyan pályák, ahol több az előzés? Így statisztikai analízist végezhetünk. Amivel óvatosnak kell lenni, az az, hogy az előzések még nem egyenlőek a jó versennyel. Át kell gondolni, hogy mi is a jó versenyzés.”

    „Ez egy kicsit összetettebb dolog, mint az előzések száma.”

    „Mi úgy látjuk, hogy ez sokkal inkább a képesség arra, hogy más-más íveket lehessen használni a kanyarokban.”

    „Szóval ha egy pályán van egy hajtűkanyar egy szűk a pályán, az nem túl jó. Ha nem egy hajtűkanyar egy széles pályán, ott különféle íveket lehet autózni, így történik valami. Austin szerintem abba a kategóriába esik, ahol sokféle kanyar van. Szóval ha választasz egy ívet az egyik kanyarban, aztán arra kényszeríted a védekező autót, hogy, váltson ívet. És végül te leszel jó pozícióban.”

    „Ezeket a dolgokat vizsgáljuk.”

    Brawn azt is hangsúlyozta, hogy a jó versenyhez kulcsfontosságú az aszfalt minősége is.

    „Az aszfalt nagyon fontos, mivel az aszfalt minősége gumikopást eredményezhet és a megfelelő mértékű kopás javítja a versenyt, mivel különbségeket okoz a teljesítményekben.”

    „Ha megnézzük azokat a pályákat, ahol lassan kopnak a gumik, mint Szocsiban, ott csak egy boxkiállás lesz. A gumi nem használódik el, szóval lehet nyomni neki. Nem lesznek teljesítménybeli változások. Ha megvizsgálunk pár idei jó versenyt, azokon gyakran szerepe volt a gumikopás mértékének, így aki védekezett, mint például Räikkönen annak nem voltak olyan jók a gumijai, mint Verstappennek, aki támadta őt. Az aszfalt komoly faktor abban a tekintetben, hogy milyen jó versenyt látunk.”

  • Hamilton szerint nem állapot, hogy az F2-es autók jobbak, mint az F1-esek

    Hamilton szerint nem állapot, hogy az F2-es autók jobbak, mint az F1-esek

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1-nek nem lehet mentsége arra, hogy autói rosszabbak és kevésbé látványosabb versenyeket produkálnak, mint a Formula 2-es autók.

    Hamilton hangosabb motorokat, nagyobb gumikat akar, és azt, hogy az autók tudjanak szélárnyékban haladni. Véleménye szerint a sportot nyersebbé kell tenni, és felhívta rá a figyelmet, hogy az F2 gyakran izgalmasabb versenyeket produkál, mint az F1.

    „Versenyzői szempontból az ember olyan közel akar versenyezni a másikhoz, mint ahogy az a gokartos idejében volt.” – mondta a négyszeres világbajnok. „A gokartozás még mindig a legjobb formája a versenyzésnek, mert a srácok közel tudnak menni egymáshoz.”

    „Az idei autók jobbak voltak, mint valahat. Lássuk a következő lépést, én hiszem, hogy Ross (Brawn) és Chase (Carey) és a csapatok nagyon keményen dolgoznak azért, hogy a 2021-es autók még nyersebbek legyenek. Remélem hangosabbá teszik az autókat. A gumik is lehetnek nagyobbak. Ha Jackie (Stewart) autójának olyan nagy hátsókerekei volta anno, a mieink miért kisebbek? Talán egy kicsit kevesebb leszorító erővel közelebb tudunk kerülni egymáshoz.”

    „Nincs ok arra, hogy a GP2, vagy F2, vagy akárminek is hívjuk, hangosabb és jobb hangú legyen (az F1-nél) és jobb versenyeik legyenek. Ezt kell elérni az F1-ben is, amellett, hogy továbbra is gyorsabb legyen a többi kategóriánál.”

    Mindemellett Hamilton dicsérte is az F1 új főnökeit, amiért új dolgokat próbálnak ki az F1-ben.

    „Mindenkinek van véleménye róla. Itt nem az számít, hogy én mit akarok, itt az a szempont, hogy az F1 egy kicsit a többi sport mögött van. Ez egy különleges sport. Nézzük meg az NFL-t, vagy a labdarúgást, minden egyéb sport valahogy jelentősebb globális elismerést kap. Az F1-nek is ilyen naggyá kell válnia.”

    „Ami nagyszerű, hogy Chase és a Liverty csapata tényleg hozott valami újat idén, miközben még tanulmányozzák ezt a sportot, és azt, hogy a rajongók mit akarnak.”

  • A jövőben nem lesz több tripla forduló

    A jövőben nem lesz több tripla forduló

    Ross Brawn szerint az F1 el akarja kerülni a jövőben, hogy zsinórban három versenyhétvége kövesse egymást szünet nélkül.

    A következő, 21 futamos szezon közepén, 2018-ban ugyanis lesz ilyen, Franciaország, Ausztria és Nagy-Britannia követik majd egymást.

    „A foci világbajnokság szokatlan probléma elé állított minket.” – mondta Ross Brawn a német Skynak, elismerve hogy a sűrű menetrend nem lesz egyszerű az F1-ben dolgozóknak. „Délután lesz a döntő (a foci vb-é) és nem lenne túl fair, ha azon a hétvégén futamot is rendeznénk. Csak úgy tudtuk ezt megoldani, hogy összesűrítettünk három versenyt, de ezt nem szeretnénk megismételni a jövőben. Ez vészmegoldás.”

  • Brawn még további három gyártót szeretne

    Brawn még további három gyártót szeretne

    Ross Brawn elmondta, hogy szeretné, ha még három autógyártó is belépne a Forma-1-be.

    Ezen a héten vált hivatalossá, hogy az Alfa Romeo 2018-ban visszatér és a Sauber partnere lesz.

    „Van néhány prémium márka, amelyeket szeretnék a Forma-1-ben látni. A Porsche az egyik, de az Aston Martini és a Lamborghinit is szívesen látnám gyári csapatként. Ezért fontos, hogy olyan környezetet biztosítsunk, amivel számukra is vonzó lehet az F1.”

    A Forma-1 sportért felelős vezetője szerint ezért is fontos, hogy 2021-től egyszerűsödjenek a motorszabályok.

    „Azt garantálhatom, hogy a jelenlegi erőforrásokkal egyik gyártó sem akar foglalkozni. Ezért kell egyszerűbbé és olcsóbbá tenni a motorokat.” – tette hozzá Brawn.

  • Ross Brawn meglepődött a csapatok reakcióján

    Ross Brawn meglepődött a csapatok reakcióján

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn meglepődött azon, hogy több csapat is kritikával illette a tervezett, 2021-től életbe lépő motorszabályokat.

    Több hónapon át végeztek elemzéseket, valamint megbeszéléseket folytattak az FIA-val és a csapatokkal, majd felvázolták, milyen erőforrások leszek a sportban a jövőben. Ezzel azonban nem értett egyet a Mercedes, se a Renault, a Ferrari pedig megint elővette a „kiszállunk az F1-ből” kártyát.

    „Egy kicsit sokkoló, hogy milyen reakciókat kaptunk.” – mondta Brawn. „Ennek tükrében talán másképp kell ezt bemutatnunk. De azt nem vártam, hogy ilyen kemény vélemények születnek. Azóta volt már egy megbeszélésünk, és szóvá tettem ezt. Ha ez olyasmi, ami miatt a legtöbb ember dühös lesz, akkor elnézését kérek. De ne veszítsük szem elől, hogy mit próbálunk ezzel elérni. Ha nem tetszik nekik az előadásmódja a terveknek, nem ez volt a cél.”

    Az előzetes tervek szerint a következő generációs F1-es erőforrások egyszerűbbek, olcsóbbak és hangosabbak lesznek.

    Brawn közölte a csapatokkal, hogy hajlandó velük tovább tárgyalni és nyitott a változtatási javaslatokra, vagy jobb megoldásokra, mindaddig, míg az erőforrás alapértékei nem változnak.

    „Ha egy gyártó demonstrálni tudja, hogy van jobb ötlete annál, ami be lett mutatva, például olcsóbb, vagy tetszetősebb a rajongóknak, vagy olyasvalami, ami kecsegtető az új beszállítóknak, bármi ilyesmi, akkor miért ne? Nem specifikus megoldásokat várunk. Mi a szakértelmünk és a munkánk alapján gondolkodunk, és arra jutottunk, hogy ez (amit bemutattak) működni tud. Ha valaki más megoldást javasol, ami szerinte ugyanahhoz a célhoz vezet, nem fogunk nemet mondani.”

    Brawn a Ferrari „fenyegetésére” is reagált.

    „Értem, hogy fontos, hogy megmaradjon a Ferrari, vagy a Renault motorok identitása. Szükségük van rá, hogy azt mondhassák: ‘Ez a mi erőforrásunk.’ Nem hiszem, hogy átléptük volna ezt a határt, de az előterjesztés már az asztalon van, és találkoznunk kell ezekkel az emberekkel, hogy megértsük, mi lenne számukra kényelmes, és mi nem. Minden gyártónak van egy csomó javaslata, csak ezek sosem egyeznek meg.”

  • Brawn szerint Hamilton Schumachert is túlszárnyalhatja

    Brawn szerint Hamilton Schumachert is túlszárnyalhatja

    Ross Brawn úgy véli, hogy Lewis Hamilton jelenlegi formáját látva képes lehet arra, hogy Michael Schumacher valamennyi rekordját megdöntse.

    A Mercedes pilótája a hétvégi Mexikói Nagydíjon szerezte meg karrierje negyedik bajnoki címét, ezzel már csak háromra van a német rekordjától. Futamgyőzelmek számában pedig az örökranglista második helyén áll, 29-cel lemaradva a rekordtól.

    Ross Brawn jelenleg a Forma-1 vezetésében dolgozik, de neki is kulcsszerepe volt abban, hogy a brit 2013-ban a Mercedest választotta, valamint a Schumacher-éra aktív részese is volt.

    „Amikor Schmuacher felállította ezeket a rekordokat, akkor nem tudtam elképzelni, hogy valaha is képes lesz rá valaki, hogy megdöntse, de most látva Lewis formáját nem tartom elképzelhetetlennek. A mexikói kilencedik helytől eltekintve egész évben parádésan teljesített.” – kezdte Brawn a Sky Sportsnak adott interjújában.

    A negyedik sikerével Hamilton csatlakozott ahhoz a nagyon szűk csoporthoz, akiknek legalább ennyi bajnoki sikerük született. Rajta kívül négyszeres bajnoknak mondhatja magát az idei legfőbb riválisa Sebastian Vettel, valamint a Alain Prost is. Öt bajnoki címe csak Juan Manuel Fangionak van, héttel pedig – mint sok más listán is – az élen áll Michael Schumacher.

    „Azt kell, hogy mondjam, hogy ő a legnagyobbak egyike, ő is olyan ikonikus alakja a sportnak, mint a régi nagyok.” – helyezte el Hamiltont a Forma-1 történelmében.

    A friss négyszeres bajnok már eljátszott azon gondolattal, hogy minden rekordot megdönthet, azonban nem szeretne ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, egyszerűen csak évről-évre akar tervezni.

    „A legfontosabb tudni, hogy Michael egy kivételes pilóta volt és a rekordjai még nagyon hosszú ideig fent maradhatnak. Ezek olyan rekordok amiket nehéz lesz bárkinek is felülmúlnia. Nem az a célom minden évben, hogy ezeket a rekordokat megdöntsem, hanem olyan területeken legyek jobb, ahol úgy érzem, hogy jobb lehetek.” – mondta a brit.

     

    Hamilton, aki januárban lesz 33 éves idén egyébként már egy rekordot magáénak tudhat, hiszen a pole-pozíciók számában már felülmúlta a német legendát.

  • Felemás fogadtatást kapott az amerikai stílus az F1-ben

    Felemás fogadtatást kapott az amerikai stílus az F1-ben

    Az Egyesült Államok Nagydíján igazi amerikai show-t kreáltak a Forma-1 köré, cheerleader lányokkal, sztárokkal, és ami igazán újdonság volt: a versenyzők egyesével vonultak be a rajtrácsra, miközben a legendás konferanszié, Michael Buffer harangozta be őket.
    Ez a stílus pedig igencsak megosztotta a Forma-1 közönségét, főleg Európában.

    Gerhard Bergernek például nem jött be, míg az Indy 500-at is megjárt Fernando Alonso szerint ez még nem is volt nagy felhajtás, csak „puszta utánzása” az igazán nagy showknak.

    „Hihetetlen volt.” – mondta az Auto Motor und Sportnak Lewis Hamilton, aki közismerten imádja Amerikát és a szokásaikat. „10 éven át unalmas volt (mióta ő az F1-ben van), de ez most olyan volt, mint a Super Bowl.”

    „Aki szereti az ilyesmit, annak jó volt.” – vélekedik Sebastian Vettel. „Nekem mondjuk nincs szükségem erre. Én nem vagyok showman. Én azt szeretem, ha beülök az autóba és vezetek.”

    „Mindenki tudja, hogy mi a véleményem.” – ért egyet Kimi Räikkönen. „De nem zavar, amik jó helyen, jó időben történik.”

    „Nincs szükség minden alkalommal ilyen show-ra, de ahol van értelme, ott nem bánom.” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Silverstoneban nem működne, de hiba lenne azt mondani, hogy hagyjunk mindent úgy, ahogy van. Új rajongókat akarunk gyűjteni, szóval új módokat is kell erre találni.”

    „Büszke vagyok rá, ahogy lezajlott az austini hétvége.” – mondta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn. „Apró dolgokat teszünk azért, hogy növeljük a show-t és amit vasárnap tettünk, az jól sikerült, még ha nem is működne mindenhol. De különösen örömteli, hogy a csapatok most már látják, milyen irányba akarjuk mozdítani a Forma-1-et.”

  • Új felülvizsgálati módszer kell az F1-nek

    Új felülvizsgálati módszer kell az F1-nek

    Ross Brawn szerint az F1-nek új felülvizsgálati rendszerre van szüksége, hogy a jövőben elkerülhesse az olyan eseteket, mint ami Max Verstappen büntetése kapcsán nagy port kavart Austin után. Brawn szerint a csapatoknak egyeztetniük kellene az irányító testületével, az FIA-val.

    „Úgy hiszem hogy ha elül a vita az austini eset után, jó lenne az ilyen eseteket minden érintettel átvizsgálni: az FIA-val és a csapatokkal.” – mondta Brawn. „A technológia egyre-egyre fontosabb minden sportban, lehetőséget a a bíráknak, hogy pontosabb döntéseket hozzanak. Így van ez a futballban is, ahol sok esetben videóbíró is van, például a Bundesligában, vagy a Serie A-ban.”

    „A Forma-1-ben már van kiváló videótechnológia, de azt hiszem, hogy meg kell vizsgálnunk, hogyan tudjuk ezt jól használni annak érdekében, hogy pontos és következetes döntések szülessenek.”