Címke: Ross Brawn

  • Van esély rá, hogy lesz Finn Nagydíj a Kymiringen!

    Van esély rá, hogy lesz Finn Nagydíj a Kymiringen!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy versenypálya épül Finnországban. A Kymiring azonban az előzetes tervek szerint „csak” MotoGP versenyekre felelne meg, a Forma-1-es előírásokat nem teljesíti. A legfrissebb hírek szerint azonban mégis van rá esély, hogy Forma-1-es Finn Nagydíjat rendezzenek a jövőben a pályán.

    Úgy tudni, hogy korábban azért nem lehetett szó F1-ről, mert Bernie Ecclestone mereven ragaszkodott elvárásaihoz, azonban a sport új tulajdonosa, a Liberty Media sokkal rugalmasabb e téren és hajlandó tárgyalni egy potenciális finn versenyről.

    Tatu Lehmuskallio, az AKK Motorsport, vagyis a finn motorsport klub ügyvezető igazgatója azt mondja, valóban van esély esély rá, hogy a Kymiringre látogasson az F1-es mezőny.

    „Talán egy kicsit meglepő, de a másik fél (a Liberty Media, Ross Brawn vezetésével) aktív és fel akarja mérni a lehetőségeket a világ minden táján.” – mondta Lehmuskallio az MTV Sportnak.

    Hozzátette, hogy a feltételek most kedvezőbbek a Liberty által, mint voltak korábban, mivel nem csak a dollár milliókat veszik figyelembe, hanem sokkal átfogóbb kép alapján döntenek arról, hogy hol legyen verseny.

    Eddig azonban nem szerepelt Finnország a tervbe vett helyszínek között, ellenben Dánia vagy Hollandia rendszeresen téma, sőt szóba jött már London és Berlin is.

    A pálya hamarosan elkészül, MotoGP versenyek pedig már biztosan lesznek rajta. Lehmuskallio szerint az F1-es futamrendezés nagy részben már nem is a pályán múlik, hanem a logisztikán, a hoteleken, és hogy miként tud mindez együttműködni.

  • Ross Brawn támogatásáról biztosította a Force Indiát

    Ross Brawn támogatásáról biztosította a Force Indiát

    Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn biztosította a Force Indiát afelől, hogy a Formula One Group minden tőle telhetőt megtesz majd azért, hogy a silverstone-i bázisú csapat életben maradjon.

    A csapat csődeljárása zajlik, új tulajdonost keresnek, azonban három csapat nem szimpatizál azzal a lehetőséggel, hogy a Force India az esetleges új tulajdonosokkal, új névvel, új nevezőként részesüljön majd jövőre az idei szezonért járó pénzdíjakból.

    A kereskedelmi jogok tulajdonosa azonban támogatásáról biztosította a csapatot.

    „A Forma-1 minden tőle telhetőt megtesz majd annak érdekében, hogy a csapat életben maradjon és én őszintén hiszem, hogy ez meg fog oldódni az elkövetkező napokban és hetekben.” – mondta Brawn. „Az elmúlt években a silverstone-i bázisú csapat bámulatos példát mutatott arról, hogy mit lehet elérni korlátozott erőforrásokkal, megmutatva, hogy az amit csinálsz és ahogy csinálod, az sokkal fontosabb, mint a költségvetésed mérete.”

  • Az F1 kivizsgálja majd pálya körüli dugó problémáját

    Az F1 kivizsgálja majd pálya körüli dugó problémáját

    A Francia Nagydíj egész hétvégéjén sok volt a panasz, különösen amiatt, mert a pálya környékén nagyon komoly dugók alakultak ki. Ross Brawn pedig ígéretet tett, hogy ezt a problémát nem fogja figyelmen kívül hagyni az F1 vezetése.

    Mivel csak másodrangú utak vezetnek a Paul Ricardra, a nézők – de újságírók, és csapattagok is – végeláthatatlan sorokban találták magukat már péntek reggel. Szombatra a hatóságok igyekeztek javítani a helyzeten, de nem igazán jártak sikerrel.

    „Vannak fizikai korlátok és a kérdés az, hogy ezeket a fizikai korlátokat kezelik-e annyira megfelelően, amennyire lehet.” – mondta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn a motorsport.comnak.

    Brown jelezte, hogy kivizsgálják a problémát, mely ahhoz vezetett, hogy sok rajongó komoly pénzt áldozott a jegyekre, melyeket végül nem tudtak használni.

    „Ez nagyon frusztráló számukra és meg tudom érteni ezt a frusztrációt.” – mondta Brown. „Megnézzük, mit tehetünk a jövőben. Mi és a promóterek meg fogjuk vizsgálni a helyzetet és kidolgozzuk, hogy tudunk rajta javítani. Paradox helyzet, mivel ez is az esemény népszerűségét jelzi.”

    A helyszínen tartózkodó kollégánk is beszámolt róla, hogy milyen lehetetlen volt a közlekedés a pályára vezető úton.

  • Brawn: Naivság több előzésre számítani Monacóban

    Brawn: Naivság több előzésre számítani Monacóban

    Sok kritika érte a múlt hétvégi Monacói Nagydíjat, mondván unalmas és relatíve eseménytelen volt. Ross Brawn szerint azonban naiv dolog arra számítani, hogy Monacóban sok előzést lát az ember, és ezt a helyszínt másként kellene megítélni, mint a többit.

    „Sok megjegyzést hallottam a versenyzőktől és más F1-es emberektől, hogy a verseny unalmas volt.” – jegyezte meg Brawn. „És igaz, hogy nem volt valami eseménydús, viszont a gumiknak kulcsszerepük volt. Ugyanakkor egy kicsit naiv dolog azt várni, hogy Monacóban sok csatát és előzési manővereket fogunk látni! Monaco egy különleges verseny, amit nem kellene aszerint megítélni, mint a többi versenyhelyszínt. A paddock hangulata és a város, az azt körülvevő csillogás az, ami egyedivé teszi.”

    „Mondom ezt úgy, hogy az egyik célunk, melyet kitűztünk magunk elő a Forma-1 jövőjét érintően az az, hogy együttműködjünk a promóterekkel és minden résztulajdonossal, annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy az új pályákon több előzési lehetőség lesz, és hogy a jelenlegiek is fejlődjenek ezen a téren.”

    „Természetesen a versenyzők véleményét mindig üdvözöljük és az ajtónk mindig nyitva áll előttük.”

    Albert herceg tavaly már jelezte, hogy a jelenlegi pályát esetleg kibővítené a Portier és az alagút között, noha a bővítéshez a tenger felé kell terjeszkedni, így ez a projekt vélhetően több évet venne igénybe.

    Brawn a csapatok közti jelenlegi különbséget is értékelte.

    „A többiek lemaradása az élmezőnytől még mindig túl nagy, még Monacóban is, ahol a kvalifikáción a különbség a pole pozíciós Ricciardo és a hatodik Ocon között 1,2 másodperc volt. Egy ilyen rövid pályán ez szignifikáns különbség. Sokat kell még tenni ezen a téren, és mint tudják mi ezen dolgozunk az FIA-val és a csapatokkal, de nincs varázspálca, mely megoldja a helyzetet.”

    „Jelenleg viszont élvezzük ezt a szezont, mely azzal kecsegtet, hogy lesz csata a végéig. Az első hat versenyen három különböző győztesünk volt három különböző csapattól, és mindhárman kétszer nyertek. Legutóbb 2013-ban láttunk ilyesmit, mikor négy nyertesünk volt négy csapatból.”

    „Ez pozitív a szezon hátralévő részére nézve, mivel nagyobb érdeklődést generál a Forma-1 iránt és a top három csapat jobban csatázik egymással, mint eddig bármikor a hibrid erőforrás korában.”

  • Brawn szerint Monacóban ismét a Ferrari lesz a nyerő

    Brawn szerint Monacóban ismét a Ferrari lesz a nyerő

    A Forma-1 sportért felelős igazgatója Ross Brawn úgy véli, hogy a gyengébb spanyol hétvége ellenére is, Monacóban újra a Ferrari lesz a favorit.

    Az olasz csapat jó formában kezdte a szezont, Sebastian Vettel révén megnyerték a szezon első két futamát. Kínában és Azerbajdzsánban már nem jött össze a siker, míg a spanyol hétvége után pedig már a konstruktőri bajnoki elsőségüket is elveszették.

    Brawn azonban arra számít, hogy egykori csapata Monaco utcáin újra komoly esélyes lesz.

    „Az előző hétvége volt az első alkalom idén, hogy a Mercedes végig dominált egy hétvégét. A második sikerüket szerezték Barcelonában, de itt sokkal meggyőzőbb teljesítményt mutattak, mint Bakuban. Hamilton és Bottas megmutattak abból, amit a melbourne-i időmérőn láttunk tőlük, vagyis a bennük rejlő teljes potenciált. Hamilton pedig a hétvégén érinthetetlen volt.” – kezdte a brit.

    „Ezt viszont nem nevezném fordulópontnak, mert arra számítok, hogy a Ferrari Monacóban újra ott lesz az élen, akárcsak a Red Bull. Utóbbiak erősek voltak Spanyolországban, csak annyira nem, hogy a győzelemért is harcolhassanak. A Ferrari először került idén hullámvölgybe.”

    „A négy korábbi versenyen az olaszok mindig a pole pozícióért harcoltak, és négyből háromszor meg is szerezték azt. Valamint ott vannak a futamgyőzelmek is, ezek pedig azt sugallják, hogy SF71H a legjobb autó a mezőnyben. Most pedig jön a Monacói Nagydíj és szerintem az várható, hogy a Ferrari tempója ismét remek lesz, és képesek lesznek nyerni.” – zárta Brawn.

  • Hamilton nosztalgiázott és utalt rá, hogy marad a Mercinél

    Hamilton nosztalgiázott és utalt rá, hogy marad a Mercinél

    Lewis Hamilton utalt rá, hogy 2019-ben is marad majd a Mercedesnél.

    A négyszeres világbajnok még nem írta alá 2019-re szóló szerződését, de többször hangoztatták, hogy már csak apró részletekről tárgyalnak, és Niki Lauda is gyakorlatilag kijelentette, hogy maradni fog Hamilton.

    „Remélem, hogy a jövőben tovább növekszünk majd, felülmúljuk önmagunkat és mindig lépünk előre.” – mondta Lewis.

    „Nyilvánvalóan építeni kell a kapcsolatunkat. De olyan messzire akarom eljuttatni ezt a csapatot, amilyen messze még sosem volt. Részese akarok lenni annak az utazásnak, mellyel a Mercedes a Forma-1 történetének legsikeresebb csapata lesz.”

    A jövőbe tekintés mellett azonban a múltba is elmerengett a brit versenyző.

    „Emlékszem, hogy Monacóban voltam az uszodánál, 2012 nyarán, azt hiszem. És Niki felhívott azzal, hogy ‘kellesz nekünk’. Soha azelőtt nem beszéltünk egymással, én és Niki. Nem volt jó véleménnyel rólam. Nem tudom, miért. Nem igazán ismert engem. Nem is találkoztunk, nem beszélgettünk korábban. Szóval azok alapján, amiket rólam mondott a sajtóban, azt gondoltam, ‘miért utál engem Niki?’. És aztán ahogy beszélgetni kezdtünk, főleg mikor először találkoztunk, elkezdtük felfedezni, hogy közös van bennünk, és nagyon hasonlóak a nézeteink a versenyzést illetően.”

    „Aztán Ross (Brawn) eljött az édesanyám házába, ott ült a konyhámban, ami elég király volt. Azon nőttem fel, hogy láttam Michaelt (Schumacher) megnyerni megannyi bajnoki címet, láttam, ahogy Ross ott van a pitwallon ezeken a versenyeken, és ez a fickó most ott volt anyukám konyhájában és gyakorlatilag arra kért, hogy helyettesítsem Michaelt.”

    „Már mindent megtettem a McLarennél, amit megtehettem. Egy gyermekként tekintettem a Mercedesre, aki most kezd belenőni valamibe és a részese akartam lenni. Az emberek ezt nagy kockázatnak tekintették, de én szeretek kockáztatni és ez izgalmas. Ha nem kockáztatsz, nem is élsz.”

  • Kivár a Porsche: Előbb legyenek meg az új F1-es motorszabályok

    Kivár a Porsche: Előbb legyenek meg az új F1-es motorszabályok

    A Porsche továbbra is be akar szállni a Forma-1-be 2021-től. És ezt nem más gondolja így, mint Gerhard Berger, aki ma már a DTM-et irányítja.

    Nem is annyira rég a Porsche megdöntötte a nem hivatalos pályacsúcsot Spa-Francorchampsban a módosított Le Mans autójukkal. Ez sokak szerint egy újabb egyértelmű jel, hogy a német márka újra az F1 felé venné az irányt, csak vár a 2021-es szabályzás elfogadására.

    Berger ennyit mondott el az Auto Bildnek:
    „A Porsche gondolkozik azon, hogy 2021-től beszálljon a száguldó cirkuszba. Csak várnak az új szabályzásra, amit májusban hoznak nyilvánosságra, majd utána hoznak ők is döntést.”

    A Liberty Media sportért felelős igazgatója, Ross Brawn nagoyn is szívesen üdvözölné a rajtrácson a Porschét:
    „Olyan nagy neveket akarunk látni a Forma-1-ben, mint a Porsche, és meg is teremtjük ennek a feltételeit.”

  • Brawn szimpatizál a szombati sprintfutam ötletével

    Brawn szimpatizál a szombati sprintfutam ötletével

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn nyitott arra az elképzelésre, hogy a versenyhétvégék felturbózása érdekében sprintversenyt tartsanak szombat délután.

    Ezen ötlet szerint pénteken két szabadedzést tartanának, ahogy eddig, azonban ezek 60 percesre rövidülnének. A legnagyobb változás pedig az lenne, hogy szombaton előrébb hoznák a harmadik szabadedzést és az egy órás időmérő edzést, hogy azt egy 100 km-es sprintfutam kövessen. A futam végeredménye pedig meghatározná a vasárnapi főverseny rajtsorrendjét
    Az izgalmak fokozása érdekében a szombati sprintfutamon nem lenne leszabályozva az üzemanyagáramlás és a gumiválasztás.

    „Annyit tettünk, hogy egy csomó résztulajdonost megkértünk, hogy osszák meg velünk nézeteiket a versenyhétvégék kapcsán.” – mondta Brawn. „A célkitűzésünk az, hogy pénzügyileg fejlődjünk, segítsük csapatok pénzügyeit, segíthetünk a promótereknek abban, hogy jobb legyen a show és hogy változatosabbak legyenek a versenyek.”

    „Ha változatosabbá tudjuk tenni a rajtsorrendet, mert az egy verseny eredményéből jön, az zseniális lenne, érdemes megfontolni.”

    „Egy extra futamnak hatása van a csapatokra, de az egész dolgot meg kell vizsgálnunk.”

  • Sürgős megbeszélést tart az FIA és az F1-es csapatok

    Sürgős megbeszélést tart az FIA és az F1-es csapatok

    Szombaton, Bahreinben az FIA összeül a Forma-1-es csapatokkal, hogy megvitassák, miként kellene fokozni az előzések számát 2019-ben.

    Tavaly sem volt túl sok belőle, az idei szezonnyitó után azonban a versenyzők is arra panaszkodtak, hogy idén még nehezebb az előzés. Az F1 irányító testülete így azt fontolgatja, hogy úgy igazítja a szabályokat, hogy az némileg megoldja ezt a problémát. Az esetleges változásokat azonban április 30-ig meg kel erősítenie az FIA-nak, így sürgősen megbeszélést tartanak, szombaton.

    A potenciális módosítások között szerepel a nagyobb hátsó szárnylap, hogy fokozza a DRS hatását és az egyszerűbb első szárny dizájn, annak érdekében, hogy csökkentse az autó mögötti turbulenciát, így könnyebb legyen az előzés.

    Ross Brawn, az F1 sportigazgatója egy szakértői csoporttal azt vizsgálja, hogy miként lehetne javítani a versenyeken és növelni az előzési kedvet úgy, hogy jelentős módosítást a szabályzásban 2021-ig nem tudnak véghezvinni.

    „Az első szárny természetesen egy olyan terület, ami érzékeny több (turbulenciát okozó) tekintetben is.” – mondta Brawn a SiriusXM-nek.

    „De nem ez az egyetlen ilyen terület. Az első kerekek mögötti elemek is ugyanolyan érzékenyek. És vannak területek a padlólemez hátulján is, a hátsó aerodinamika is érzékeny dolog. Tudjuk, hogy milyen százalékos csökkenés következik be az autó teljesítményében, mikor egy másik közelébe ér, és már találtunk rá módokat, hogy ezen javítsunk, azzal, hogy csökkentjük az autók keltette turbulens levegőt.”

    „Szóval megpróbáljuk ezt egy megfelelő, strukturált módon véghezvinni, és ezt a megoldást kínáljuk 2021-re. Addig is, bármit, amit megoldhatunk, és szabadon, biztonsággal kivitelezhetjük, meg fogunk tenni.”

  • Ecclestone szerint Brawn a top F1-es munkára vágyik

    Ecclestone szerint Brawn a top F1-es munkára vágyik

    Bernie Ecclestone úgy véli, hogy Ross Brawn célja az, hogy ő legyen a góré a Forma-1-ben. Mielőtt leléptették a királykategória volt vezérét, Ecclestone azt mondta, hogy nem akar együtt dolgozni a korábbi Ferrari és Mercedes technikai igazgatóval a Formula One Managementben. A Liberty Media vette át aztán a céget, kirakták Ecclestone urat, és sportért felelős igazgatónak behozták Brawnt.

    Mr. E. azonban most úgy véli, hogy Brawn Chase Carey munkáját venné el, és el is mondta a német Welt magazinnak:
    „Vannak olyan pletykák, amik arról szóltak, hogy Ross akarta azt, hogy én elmenjek. Ha ez így van, akkor most ennek nyilván örül, de akkor lesz csak igazán boldog, ha majd meg tud szabadulni Chase Careytől is.”

    Jelenleg Brawn a legfelsőbb menedzseri szinten van, Carey és Sean Bratches mellett. Megkérdezték arról is a 87 éves Ecclestone-t, hogy ki nyerne hármójuk közül, ha egyvalakinek kellene irányítania a sportot, erre így válaszolt:
    „Ross. Chase nem akar Angliában élni, és ez igaz Sean esetében is. Ők amerikaiak, teljesen más életfelfogással. Ross Angliában akar élni, ami a Forma-1 Szilícium-völgye. Amennyiben igaz az, hogy a FOM-ot áttelepítenék attól mér Ross ugyanúgy Angliából is tudná első emberként irányítani a Forma-1-et. Ross nem azért jött vissza a, hogy másodhegedűse legyen két amerikainak.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte Brawn egyedül is el tudná-e vezetni a sportot, Ecclestone ennyit mondott:
    „Meglátjuk, de ahhoz nem szabad túlságosan ragaszkodnia a múltjához.”