A Ferrari legendás csapatánál megüresedett vezetői állással a korábbi F1 ikon Gerhard Bergert hozzák legújabban szóra.
A 63 éves versenyző, aki a 80-as és 90-es években két alkalommal is ült az olasz csapat Forma-1-es autóinak a volánjánál, legutóbb a német túraautó-sorozat, a DTM irányítója volt. A Kurier című osztrák lap azonban arról számol be, hogy Berger most lemondott a pénzügyi problémákkal küzdő sorozat jogairól, és a német autóklub, az ADAC kezébe adta azt. Berger erről ennyit mondott.
„Ez remek hír a DTM hatalmas rajongótáborának Szilárd meggyőződésem, hogy a márka jó kezekben lesz az ADAC-nál. Ők rendelkeznek a szükséges know-how-val ahhoz, hogy a jövőben minden motorsportrajongónak különleges élményt biztosítsanak.”
A hír nem sokkal azt követően érkezett, hogy Mattia Binottót leváltották a Ferrari csapatfőnöki posztjáról. Az olasz sajtó pedig ezzel egy időben a maranellói csapat korábbi technikai igazgatóját, Ross Brawnt is kapcsolatba hozták a szereppel, amit aztán az érintett hamar cáfolt.
A sprintversenyek száma a Forma-1-es versenynaptárban jövőre duplázódik, vagyis hat hétvégén rendeznek majd sprintet is. A Forma-1 leköszönő motorsport-igazgatója, Ross Brawn elismeri, hogy még mindig nem tudja, mi lenne az ideális darabszám.
Az F1 Brawn égisze alatt vezetett be megannyi változtatást a sportban. Többek között a költségvetési sapkát és a sprintversenyeket.
Az elmúlt két szezonban három sprintfutamot írtak elő egy évadra. A 2023-as, 24 fordulós F1-es versenynaptárban azonban már hat lesz belőle.
Brawn az F1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, nem tudja biztosan, hány sprintverseny az ideális egy F1-es szezon során.
„A sprint egy olyan kezdeményezés volt, amely úgy tűnik, bevált” – mondta Brawn. „Jövőre hat sprintre bővítünk.”
„Nem tudom, mi lesz az optimális szám, aminél hosszú távon megállapodunk. Néhányan azt állítják, hogy minden versenyen kellene tartanunk. Meglátjuk, hogy így alakul-e a dolog. A sprint mindenképpen feldobta az egész hétvégét, és teljes három napot biztosít számunkra.”
Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool
A sprintfutamokat néhány rajongó és versenyző azonban kritizálta. Az immáron kétszeres világbajnok Max Verstappen azzal érvelt, hogy a kockázat és a jutalom egyensúlya miatt a versenyzők egyértelműen óvatosan vezetnek a sprintversenyeken. A vitatott formátumot azóta a motorkerékpáros világbajnokság, a Moto GP is átvette, amely a következő szezonban a kvalifikációt követő sprintfutamokat minden fordulóján megrendezi.
Brawn úgy véli, hogy a Forma-1-nek fel kellene ismernie a sportág erős területeit, és ügyelnie kellene arra, hogy ne kockáztasson ezek túlzott változtatásával.
„A sportszabályzathoz nyitottan álltunk hozzá, hogyan kellene fejlesztenünk a versenyhétvégék formátumát” – mondta. „Már most is sok jó dolog van az F1-ben.”
„Történetesen úgy gondolom, hogy a jelenlegi kvalifikációs formátum elég jó. A háromszakaszos kvalifikáció végig leköti az embereket. Izgalmas, és időnként feldob néhány változót.”
„Van egy olyan csapatunk is, akik most arra koncentrálnak, hogy megpróbálják a lehető legérdekesebbé tenni a pályákat, hogy ne legyenek olyan pályák, ahol nem tudunk rendesen versenyezni. Minden meglévő pályát értékeltünk, és minden új pálya esetében van beleszólásunk, hogyan biztosítsuk a nagyszerű versenyzést.”
Ross Brawn gyorsan pontot tett a pletykák végére, miszerint a következő munkahelye a Ferrari menesztett csapatfőnökének, Mattia Binottónak a leváltása lehet.
Luigi Perna a nagy tekintélyű La Gazzetta dello Sportban így írt korábban, a kialakult helyzetről a Scuderia és Binotto között:
„Abu Dhabi után nem volt tárgyalás Binotto és a felső vezetés között, ami megerősítette az elszigeteltségét. Binotto végkielégítésének feltételei és mértéke, mivel 2023 végén lejáró szerződése volt, még nem lett elfogadva.”
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint, Binotto helyére Frederic Vasseur a favorit, aki jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke, de erős szálak fűzik Charles Leclerc menedzseréhez, Nicholas Todt-hoz. A hírek szerint a McLarennél dolgozó Andreas Seidlt, sőt, még a Red Bull rendkívül sikeres csapatfőnökét, Christian Hornert is megkörnyékezték, de elutasították a lehetőséget.
Stefano Mancini, a La Stampa tudósítója szerint Vasseur „továbbra is jelölt”, bár Benedetto Vigna – a Ferrari vezérigazgatója – ideiglenes csapatfőnökként beiktatható. Ugyanígy Binotto idei helyettese, Laurent Mekies is.
Ugyanakkor egy másik olasz forrás szerint Binottót már legalább négy állásajánlattal hozzák összefüggésbe máshol a boxutcában, többek között az Alpine és az Aston Martinnál is forog a neve állítólag.
Történjék bármi is a Ferrarinál, az egyértelmű, hogy a csapat változásokat akar, hogy jobban kihasználhassák a következő évben a versenyképességüket. A Ferrari vezérigazgatója, Vigna így látja ezt:
„Tudtunk fejlődni, és ez örömmel tölt el. Ugyanakkor másodiknak lenni az első a vesztesek között, és nem vagyok elégedett azzal, ahogy a világbajnokság végződött. Azonban azt is gondolom, hogy a csapatban megvan az, ami ahhoz kell, hogy idővel javulni tudjunk.”
Ő több évtizede dolgozik a száguldó cirkuszban, legutóbb a sportág ügyvezető igazgatói posztját töltötte be. Az F1-es szervezeten belüli pozícióját megelőzően a brit több istállónál is dolgozott, többek között a Ferrarinál a 2000-es évek elején Michael Schumacherrel folytatott domináns időszakában. Brawn arról lett különösen híres, amikor saját csapatot alapított 2009-ben, miután a Honda kiszállt a sportból, és Jenson Buttonnal látványosan megnyerte a bajnokságot. Egy nemrégiben megjelent hír szerint a Ferrarinál csapatfőnöki pozíciót kapott – a Formula1.com-nak írt cikkében Brawn azonban megerősítette, hogy távozik a királykategóriából. Ebben így fogalmazott:
„Mindent szerettem, amit tettem az elmúlt években. Elmozdultam onnan, hogy egy csapat tagja akarjak lenni – úgy döntöttem, hogy ezt már elégszer csináltam! Ez lett volna az egyetlen dolog, ami vonz. Nagyon szerencsés voltam, hogy a Liberty megadta nekem ezt a lehetőséget, és ez egy szerelemmunka volt. Most jött el az ideje, hogy visszavonuljak.”
Amióta a Liberty Media 2017-ben átvette a Forma-1-et, a sportág hatalmas népszerűségnövekedést ért el, így Brawn elégedett lehet azzal a munkával, amit a kategóriában töltött utolsó évei alatt végzett:
„A munka dandárját már elvégeztük, és most egy konszolidációs időszakban vagyunk. 2026-ban jön egy új autó, de az négy év múlva lesz, ami elég távoli nekem, szóval jobb, ha a következő csoport veszi át a stafétát. Úgy gondolom, hogy legjobbkor hagyom el az F1-et. 46 éves pályafutásom szinte minden percét imádtam, és szerencsés voltam, hogy sok nagyszerű csapattal, kiváló versenyzőkkel és remek emberekkel dolgozhattam együtt. Nem változtattam volna semmin se. Az biztos, hogy a feleségem és a családom támogatása nélkül nem tudtam volna megcsinálni, de nem is akartam volna. Mostantól a kanapémon fogom nézni a Forma-1-et, F1-rajongóként szurkolva és átkozódva, és örülök, hogy a sport fantasztikus kezekben van, és ilyen csodálatos jövő előtt áll.”
Ross Brawn szerint az Audi jó döntést hozott, azzal, hogy 2026-ra a Sauberrel szövetkezett.
Brawn – aki ismert mérnök, csapatvezető, sőt csapattulajdonos is volt – ma már a Liberty Media tulajdonában lévő Forma-1 sportrészlegének ügyvezető igazgatója.
A pletykák szerint jóval azelőtt le akar mondani, hogy a Volkswagen által birtokolt Audi összeállna a svájci székhelyű Sauberrel a 2026-os gyári szintű együttműködésükre. A 67 éves Brawn szerint az Audi helyesen cselekszik, erről beszélt az f1-insider.com-nak:
„Igen sikeresek lehetnek, köszönhetően annak, hogy egy már létező csapattal egyesülnek. Mindig választhatod a rossz utat, mint tette azt a Toyota. Ők azért nem voltak sikeresek, mert nem vették át a tudást egy meglévő alakulattól, és nem kombinálták azt a saját technológiájukkal. De pontosan ez a mix az, ami annyira fontos. És a Sauber a megfelelő istálló számukra. A BMW-vel már közel álltak a sikerhez. Remek embereik vannak, jó gyáruk, és ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra felépíteni. A Saubernek van egy elég jó szélcsatornája is, amit mi (az F1) is felhasználtunk a jelenlegi szabályokhoz készült modelljeink megalkotásához.”
A Forma-1 vezetői tiszta vizet öntöttek a pohárba a V10-es erőforrások visszatérése kapcsán. Állításuk szerint felesleges lenne leváltani a jelenleg is jól működő turbóhibrid erőforrásokat a 2000 és 2005 között használt 10 hengeres hajtóműre.
„Imádom az autókat és a V10-es motor hangját” – nyilatkozta Vettel még Silverstone-ban. – Lehet jobban megérné visszatérni ezekhez a motorokhoz és elkezdeni tárgyalni ezekről a dolgokról, mert ezek a mai turbóhibrid erőforrásokat előállítani és fejleszteni egy kész vagyonba kerül.”
Vettel hangosabb motorokért való felszólalását olyan F1-es kulcsfigurák támogatták többek között, mint a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. A Forma-1 vezetői azonban nem osztrják a visszavonuló német ötletét, mert szerintük nem lenne jó a történelemben való visszalépés, valamint azt is hozzátették, hogy a régi típusú erőforrások bevezetése az esetleges új motorgyártókat is csak elijesztené.
„Megértem, amit mond” – nyilatkozta az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn az Aston Martin ászának kijelentése kapcsán. – Az már pozitív, hogy a különböző motorgyártók foglalkoznak a jelenleg is használt erőforrásokkal és ebbe komoly pénzeket is fektetnek.”
„Azonban nem hiszem, hogy jelen pillanatban bármelyik gyártó is szívesen áldozna pénzt a V10-es motorokra, mert az egy teljesen más formula a turbóhibrid hajtóművekhez képest.”
Brawn azt is hozzátette, hogy a V8-as és V10-es erőforrások túlságosan hangosak lennének az új szurkolók számára.
„Mindannyian más dolgokat szeretünk és vannak olyan rajongók is, akiket zavarna az, hogy ha a hangos motorzajtól képtelenek lennének egymás mellett beszélgetni a lelátókon. Egy olyan korszakból jutottunk el idáig, ahol egykoron hangos V12-es erőforrásoktól zengtek a versenypályák és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyire fájdalmas is volt az.”
Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként azt mondja, hogy hátrább akar lépni a jelenlegi szerepköréből.
Miután a Ferrarinál és a Mercedesnél betöltött vezetői szerepben, sőt, egy évig a Brawn GP csapattulajdonosaként is dolgozott, a 67 éves szakember 2017-ben visszatért az F1-be, hogy a sportág új tulajdonosainak, a Liberty Mediának dolgozzon. A brit most a Sport1-nek viszont így nyilatkozott:
„Az élet jelenleg inkább a túlélésről szól. A világjárvány és az ukrajnai háború miatt nem volt és nem is annyira könnyű mindenkinek. Ezért lépek hátrébb a Forma-1-ben is.”
„Egyértelműen csökkenteni akarok, fogalmazzunk így. Továbbra is rendelkezésre állnék majd a szakértelmemmel, de már nem fogok minden nap egy területért felelni. Ez azt jelenti, hogy többet foglalkozom majd a gyerekeimmel és az unokáimmal, megyek majd horgászni és a kertemet gondozni.”
Brawn elárulta, hogy a Libertynél betöltött szerepe lényegesen kevesebb nyomást jelent, mint egy csapatnál végzett munka, így kizárja, hogy visszatérjen a boxfalra:
„Ma már élvezem, hogy segítek új rajongókat bevonzani. Például több női követőnk van, mint volt korábban.”
Azt mondja, „nagyon elégedett” a 2022-ben bemutatkozott új ground effect aerodinamikai szabályok sikerével is:
„Az autók közelebb tudnak versenyezni egymáshoz, és egyszerűbben is tudnak előzni, tehát minden jól működött. Az, hogy egyes csapatok jobban alkalmazkodtak a szabályokhoz, míg mások inkább dühöngtek, az a Forma-1-es folklór része. Tudtuk, hogy ez lesz. Különösen a Mercedest érintette, de ők se hülyék. Rá fognak jönni, hogy mi a dolguk.”
Egyesek szerint a tavalyi, Max Verstappennel szembeni szűk bajnoki címvesztés, és az azt követő szenvedése a Mercedes 2022-es autójával a visszavonulás előszele lehet a 37 éves pilótának. A Sport Bildnek Ross Brawn F1-es sportért felelős ügyvezető igazgató, aki Hamiltonnal dolgozott együtt a Mercedesnél, így nyilatkozott:
„Lewis karrierje az alkonyához ért, persze ez még nem jelenti azt, hogy vége. Rengeteg energiát fektet abba, hogy újra nyertes autója legyen, ami számára egyfajta karakterpróba. Az is megeshet, hogy George Russell emiatt még „éhesebb” lesz a versenyeken. Ugyanakkor Lewis vissza fog térni, ebben biztos vagyok. Ugyanez igaz a Mercedesre is. Vallom, hogy ezek a gyenge időszakok, amelyeket le kell küzdened, még erősebbé tesznek. Ezt a saját tapasztalatból mondom.”
Hamilton megerősítette, hogy először ugyan kiábrándult a Forma-1-ből a 2021-es vereségének körülményei miatt, még mindig a nyolcadik bajnoki címére hajt:
„Max és köztem semmi tüske nem maradt. Tavaly megtette a kötelességét, és nincs is ezzel gondom. Elég sok év van köztünk, tehát valószínűleg amikor kiszálltunk az autóból, nem volt meg a kölcsönös tisztelet. De nem neheztelünk egymásra.”
Ami a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címet illeti, Hamilton azt állítja, ez „nem egy rögeszme, de mindenképpen a gondolataim középpontjában van”:
„A piramis csúcsán van, és az idén ennek az alapján végzett munka arról szól, hogy újra feljussunk a csúcsra.”
Ross Brawn abban reménykedik, hogy Mick Schumacher Forma-1-es karrierje is folytatódni fog. A Forma-1 sportszakmai igazgatója szerint az már mindegy, hogy a német fiatal melyik csapatot fogja erősíteni.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia még csak 23 éves, de máris válaszút elé érkezett a Forma-1-es pályafutása. Az amerikai csapatnál ugyanis bizonytalan a helyzete, miután az eddigi 16 futamból csupán 2 alkalommal volt képes pontokat szerezni. Emellett pedig 2 olyan balesete is volt, ahol az autójában több, mint 1 millió eurós kár keletkezett.
A 12 pontja még mindig kevés, ugyanis a csapattársa, Kevin Magnussen már 22-nél járnak, és ha Günther Steinerék nem iparkodnak, akkor az AlphaTauri utol fogja őket érni és meg is fogja őket előzni a konstruktőri bajnokságban. A Haas csapatfőnöke nemrégiben egy éles kritikával illette Schumachert, állítása szerint ugyanis a némettől nagyon hiányolja a folyamatos jó teljesítményt.
Brawn ennek ellenére a német fiatal párján áll, akinek az édesapja még a Benettonnál és a Ferrarinál is sikert sikerre halmozott a brit szakemberrel együttműködve.
„Mick (Schumacher – a szerző) rengeteget fejlődött az idei szezonra” – árulta el a Forma-1 sportszakmai igazgatója a német Sport1-nak. – Kevin Magnussen egy remek viszonyítási alap a számára. Megérdemelné azt, hogy egy új szintre juttathassa el a karrierjét.”
Az ifjabb Schumachert nagyon nehéz az édesapjához hasonlítani, már csak az óriási sikerei miatt is, de Brawn megpróbálkozott ezzel a feladattal.
„Egyértelműen látszik rajta, hogy tehetséges. A munkához való hozzáállása pont olya, mint az édesapjáé volt és rengeteg potenciál van benn, ami a fejlődési lehetőségeket illeti. Ez a két jó tulajdonság pedig nagyon fontos lehet majd a jövőre nézve.”
A brit szakember végül a Mick Schumacher-Max Verstappen összehasonlítással is megpróbálkozott és arra jutott, hogy „Max-nek valamivel könnyebb dolga van, mert ugyan az édesapja egy nagy hős volt a holland szurkolók körében, még sem volt egy hétszeres világbajnok, mint Michael Schumacher Mick esetében”
Jenson Button megerősítette, hogy a Disney+ streaming szolgáltató számára készül egy négyrészes dokumentumfilm, amely a Brawn GP hihetetlen történetét és a 2009-es világbajnoki cím megszerzését mutatják be.
A „Brawn: The One Pound Formula 1 Team” címmel, a dokumentumsorozat narrátora a Mátrix és a John Wick sztárja, Keanu Reeves lesz, aki mellett a Forma-1 egyik legkülönlegesebb sikertörténetében közreműködő összes kulcsszereplő is feltűnik majd.
A csapat 2008/09 telén majdnem összeomlott, miután a Honda hirtelen leállította Forma-1-es programját, ami 300 fő elbocsátását eredményezte at gyári alakulatnál. Ross Brawn csapatfőnök és Nick Fry közösen léptek közbe, hogy megszerezzék az istállót, és egy hosszú távú megoldás keresése mellett, alacsony költségvetésből fenntartsák.
Szerencsére a 2009-es autót már kifejlesztették, kihasználva a szabályok egyik kiskapuját, és egy „dupla diffúzort” mutattak be, amely jelentős teljesítménynövekedést ígért. De még a csapatnál sem érezték, hogy ez mekkora lökést ad majd.
Button a Brawn GP megdöbbent ellenfelei mellett megnyerte a szezon első futamát Ausztráliában csapattársa, Rubens Barrichello előtt. A brit további négy futamot nyert abban a szezonban, és ezzel megszerezte a világbajnoki címet, míg Barrichello – aki abban az évben kétszeres győztes lett – a harmadik helyen végzett a bajnokságban.
A Brawn GP parádés éve azzal zárult, hogy a csapatot eladták a Mercedesnek, amely az F1 hibrid korszakára meghatározó tényezővé fejlesztette a csapatot. Instagramján Button ennyit fűzött hozzá:
„Izgalmas idők! Egy négyrészes sorozaton dolgozom a Disney+-nak, melynek címe „Brawn: The One Pound Formula 1 Team’”, és a 2009-es hihetetlen F1-es bajnoki szezont dolgozza fel. Ezt ne hagyjátok ki!”