Címke: Ross Brawn

  • Imola újra készen áll a Forma-1-es mezőny fogadására!

    Imola újra készen áll a Forma-1-es mezőny fogadására!

    Hirtelen megnőtt annak az esélye, hogy Imola visszatérjen a Forma-1 versenynaptárába 2020-ban.

    Ross Brawn, a széria sportért felelős igazgatójaként elismerte, hogy akár ilyen rendkívüli helyzetek is adódhatnak, amennyiben egy jelenlegi versenypálya nem tudja megszervezni a futamát a pandémia miatt.

    Így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy Bahrein, Abu Dhabi lehet a két utolsó állomásunk a szezonban a jelenlegi ismereteink alapján. Ezekkel a helyszínekkel együtt is még csak tíznél járunk. Kell még találjunk 5-6 helyszínt a szezon folytatásához.”

    A La Gazetta dello Sport elárulta, hogy a korábban San Marino Nagydíját megrendező Imola már része lett ennek a lehetséges programnak, és a FIA is jóváhagyta a munkálataikat, tehát megvan a Forma-1 rendezéshez szükséges Grade 1 licensz. Csak idő kérdése tehát az, hogy Olaszország rendezhet-e idén még egy versenyt, és alkalmassá tegyék a királykategória fogadására. Uberto Selvatico Estense, a pálya elnöke elégedett:

    „Ezzel a homologizációval alkalmassá válunk arra, hogy Forma-1-es versenyt rendezzünk, hiszen a pályánk most már megfelel minden elemében a FIA előírásainak. Reméljük, hogy beteljesülhet ezen álmunk.”

  • Egy majdnem oválpályán rendezhetik majd meg a második bahreini versenyt

    Egy majdnem oválpályán rendezhetik majd meg a második bahreini versenyt

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Ross Brawn felvetette, hogy Bahrein akár két különböző vonalvezetésen rendezhetne két versenyt az idei szezonban. Az egyik ilyen pályarajzok közé tartozik egy olyan is, ami szinte olyan, mint az IndyCarban jól ismert oválpályák.

    A Forma-1 megpróbálja megvalósítani azon tervét, miszerint versenyt rendeznek Bahreinben november 26-án és december 6-án, amit egy héttel követne a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj december 13-án.

    A Sakhir International Cicuit-en számos vonalvezetés kialakítható és ezt meg is tehetik, ugyanis megvan rá az engedélyük az FIA-tól. Erre 2010-ben láthattunk is egy példát, amikor a versenyzők egy jóval hosszabb pályán versenyeztek az addig jól megszokott vonalvezetéshez képest.

    Brawn egy olyan pálya lehetőségét vetette fel, ami tele van gyors kanyarokkal. Ez a pálya a négyes kanyarban hagyná el az eredeti pályát és a tizenhármas kanyarban csatlakozna vissza ahhoz.

    „Bahrein egyik legnagyobb előnye, hogy egy rendkívül sok oldalú pályával rendelkezik,” – nyilatkozta Brawn az F1.com-nak. „Ez lehetőséget ad a számunkra, hogy ezen a helyszínen két különböző vonalvezetésen rendezzünk két külön versenyt.

    „Van egy lehetőség is, ami majdnem olyan, mint egy oválpálya. Az engedély megvan rá, szóval ez a lehetőség a kezünkben van. Eléggé érdekes lenne ez az egész, ugyanis már az is egy komoly kihívás, hogy a két külön vonalvezetésre megfelelően, időben felkészülni. Ez egy olyan dolog, amit számításba kell vennünk.”

    Az F1 vezetői szabályosan küszködnek a módosított versenynaptár második felének megalkotásával, amit az is nagyban nehezít, hogy várhatóan a Szingapúri, a Japán és az Azeri Nagydíj is ki fog esni a képből. Ezeket a helyszíneket nagy valószínűséggel további európai helyszínekkel pótolják majd.

    „Számos remek európai versenyhelyszín van, ahol egy vagy akár két versenyt is rendezhetnénk pluszba. Megvannak a lehetőségeink, azonban még nem fogjuk elárulni őket, mert még továbbra is folynak a munkálatok a háttérben. Mindezt azért tesszük, hogy ne kelljen változtatnunk rajta a későbbiek folyamán.”

    A három nagy valószínűséggel kimaradó helyszín pótlására a korábban elhalasztott Kanadai Nagydíj is felmerült. Az első Kanadai Nagydíjat 1978 októberében rendezték meg anno, szóval minden lehetőség adott egy jó futamhoz a nemrégiben felújított Circuit de Gilles Villeneuve-ön.

  • Brawn szerint jó irányba tart az F1 és a Williamsnek sem kell kiszállnia

    Brawn szerint jó irányba tart az F1 és a Williamsnek sem kell kiszállnia

    Ross Brawn hisz benne, hogy a szabályváltozások biztosítani tudják azt, hogy egyetlen csapatnak se kelljen elhagynia a Forma-1-et, még a Williamsnek sem.

    Az F1 nem rég erősítette meg a döntést, mi szerint 2021-ben 145 millió dollárban határozzák meg a szezon során maximálisan elkölthető pénzösszeget. Ezt a 2023-25-ös időszakban 135 millió dollárra csökkentik majd tovább. A cél az, hogy a kisebb csapatok kisebb mértékben legyenek leszakadva a nagyobb, gazdagabb csapatoktól. A költségvetési plafon bevezetésének fontosságát pedig csak fokozta az idei koronavírus járvány, mely minden csapatot negatívan érintett, de értelem szerűen a legnagyobb gondot a kisebb csapatoknál okozza. A sereghajtó Williams például elvesztette főszponzorát és bejelentették, hogy vevőt keresnek a csapatra.

    Összezártak a csapatok

    A vírushelyzet azonban elérte azt is, hogy a csapatok jobban összefogjanak és egy irányba tartsanak.

    „Igen, ez nagyon biztató” – mondta Brawn a Sky F1 Show-nak. „Tudják, milyen versenyképes a Forma-1.  A csapatokat egyezségre juttatni elég nagy kihívás, mivel alapvetően a saját pozíciójukat védik.”

    „De szerintem mindenki felismerte, hogy ha nem vezetjük be ezeket a változásokat, akkor nehéz lenne a multinacionális vállalatok vezetősége elé állni és nem tudni felajánlani ilyen csökkentéseket, annak érdekében, hogy a sportban tudjanak maradni.”

    „Ez a világjárvány sok változást fog hozni, és a Forma-1 kellően okos ahhoz, hogy alkalmazkodjon a közelgő változásokhoz. Szerintem egyébként a sport számára egy nagyszerű, és fenntarthatóságot nyújt az emberek számára a sport folytatásához.”

    Brawn őszintén hiszi, hogy a Williams is folytatni tudja az F1-es szereplést

    „Ez nagyon kiábrándító (hogy el akarják adni a Williamset), de szerintem ha megnézzük a Williams teljesítményét, az valószínűleg még a saját bevallásuk szerint is nagyon gyenge volt az elmúlt években.”

    „Úgy gondolom, ha az ember ezen a szinten folytatja, akkor szenvedni fog, és nem is lenne helyes, ha nem szenvedne attól, hogy rosszul teljesít.”

    „Még akkor is, ha egy a Williams nevével és történelmével bíró csapatról van szó, ha nem teljesítesz, akkor problémák merülnek fel” – mondja Brawn

    „Igazán remélem és hiszem, hogy lesz előrelépés a Williamsnél, különösen azon dolgokkal, melyeket megléptünk. Sokkal fenntarthatóbbá tettük a(z üzleti) modellt és optimista vagyok, hogy megtaláljuk a módját a Williams sportban tartására.”

  • Brawn reagált Wolff kritikájára a fordított rajtrácsos versenyek kapcsán

    Brawn reagált Wolff kritikájára a fordított rajtrácsos versenyek kapcsán

    Ross Brawn reagált Toto Wolff azon véleményére, mi szerint nem lenne jó ötlet kvalifikációs sprintfutamokat és fordított rajtrácsos versenyeket rendezni. Pedig ez is szóba jött arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a második félévben felpörgetni az F1-et, a koronavírus miatti hosszú kihagyás után.

    E szisztéma szerint – ahogy azt a junior bajnokságokból már ismerjük -, rendeznének egy időmérő edzést a szokásos módon, e sorrend alapján egy sprintfutamot, majd a sprintfutam végeredményének függvényében az első 8, vagy 10 helyezett fordított sorrendben sorakozna fel a főfutam rajtrácsára.

    Ezt a felvetést azonban úgy tudni, hogy a Racing Point tulajdonosa Lawrence Stroll akadályozta meg, akinek az Aston Martin kapcsán „közös projektje” van a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal.

    „Személy szerint nem értem, hogy régi ötletek miért kerülnek újra felszínre, mikor azokat már kielemeztük és céltalannak találtuk.” – mondta Wolff. „Egy maga a Forma-1 által készített rajongói kérdőívből is kiderült, hogy csak a rajongók 15 százaléka mondta azt, hogy szeretne fordított rajtrácsos versenyeket.”

    „Mi úgy gondoljuk, hogy a leggyorsabb embernek kell nyernie, a leggyorsabb autóval, ezért óvatosnak kell lenni az efféle trükkökkel.”

    „Képzeljük csak el, hogy valaki beáldozná magát szombaton az első versenyen a pole-ból azért, hogy majd a vasárnapi versenyen a pole-ban lehessen.”

    „Elkezdődne a stratégiai játszma.”

    Brawn szerint azonban Wolff bár először őszinte volt, most már csak kifogásokat keres az elképzelés ellen.

    „Először is Toto nagyon őszintén azt mondta, hogy ‘úgy gondolom, hogy nagyon erős versenyhelyzetben vagyok és nem akarom, hogy bármi is megzavarja az esélyeimet a futamgyőzelmekre’, és ez az ő kiváltsága.” – mondta Brawn. „De azóta sok dolog felmerült, hogy miért is nem kéne ezt tennünk. Én még mindig jobban elfogadom az első okot, amit tiszteletben is tartok, és talán én is így lenneék ezzel az ő helyzetében.”

  • Sprintfutamokat is rendezhetnek a szezon első néhány hétvégéjén?

    Sprintfutamokat is rendezhetnek a szezon első néhány hétvégéjén?

    A Forma-1 sprintfutamok rendezését fontolgatja a 2020-as évad első néhány hétvégéjén. Ezek a versenyek az időmérő helyébe lépnének, és gyakorlatilag ezek végeredménye döntene a vasárnapi rajtsorrendről. Ami pedig a sprintfutamok rajtrácsát illeti, ezt a világbajnoki tabella fordítottja adná.

    Mindez a Liberty Media, az FIA és a 10 csapat pénteki találkozóján merült fel. A Liberty felvetette, hogy az osztrák és brit duplahétvégék egy-egy szombatján lehetne rendezni egy ilyen sprintversenyt. Tehát a program úgy nézne ki, hogy mindkét helyszínen látnánk egy szokványos időmérőt, illetve egy sprintfutamot is.

    Ezek között pedig csak egy hét telne el, a helyszín is ugyanaz lenne a két esetben, tehát elég jól lehetne különbséget tenni a két verzió között. Ezzel értékes adatokat gyűjthetne az F1, kiderülhetne, megéri-e ilyet rendezni a jövőben.

    És mivel nagyon úgy néz ki, hogy az idénynyitó két verseny a két Osztrák Nagydíj lenne a duplahétvégével július 5-én és 12-én, egyből lehetne látni a különbséget.

    Mindazonáltal a felvetés csak akkor válhatna valósággá, ha az FIA mellett mind a 10 csapat egyértelműen mellette van. Habár pénteken nem volt hivatalos szavazás, egy előzetes felmérésben csak egy csapat jelezte egyet nem értését. Ugyanakkor abban mindenki egyetértett, hogy a jövő hét folyamán jobban át kell gondolni az ötletet, mielőtt szavaznának róla. A döntés abból a szempontból sürgős, hogy az FIA-nak még szabályba kellene foglalnia mindezt.

    A sprintversenyek ötletét egyébként már tavaly hallhattuk Ross Brawntól, viszont akkor még bajnokságon kívüli futamokon tesztelték volna. Azonban most az élesben való kipróbálásra lehetőséget adott a koronavírus járvány és az általa teremtett szokatlan körülmények.

  • Brawn egyeztet a GDPA-val is az ausztriai visszatérésről

    Brawn egyeztet a GDPA-val is az ausztriai visszatérésről

    A FOM részéről Ross Brawn egyeztet Sebastian Vettellel és Romain Grosjeannal arról, hogy milyen szigorú lesz a koronavírus-teszt majd a pályán, illetve miképp szállásolják el majd a csapatokat. Brawn szeretné megnyerni magának a GDPA, tehát a versenyzők érdekvédelmi szervezetének is az irányítóit, így egyeztetett velük. Az elnök Alexander Wurz mellett Sebastian Vettel és Romain Grosjean képviselik a mezőny többi részét, és ők ismertetik a többiekkel hogy miképp tervezik a védekezést a koronavírus ellen, amint elkezdődik a szezon július 5-én Ausztriában.

    Az óvintézkedések kiterjednek a versenyhétvégére érkezés előtt és utáni időszakra is, a csapatokat pedig elszeparálják külön szállodákba.

    A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton nem tagja a GDPA-nal, és nem is biztos, hogy a témában megfelelő véleménnyel bír. Kijelentései sokkolóan hatottak Melbourneben márciusban az eredetileg tervezett idei nyitófutamon, és a legtöbb versenyző nem is értett vele egyet. A 35 éves pilóta elismerte azóta, hogy nagyon üres az élete versenyzés nélkül.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a versenyzők amikor most visszatérnek majd, akár nagyon is formán kívül teljesíthetnek. A The Guardiannak így nyilatkozott:

    „Feltehetően ez a leghosszabb időszak, hogy nem ültek a pilótafülkében. Bizonyos értelemben ez egészséges versenyhelyzetet is szülhet. Amennyiben júliusban elrajtolunk, még pokolian be lesznek rozsdásodva így láthatunk majd baleseteket.”

  • A csapatok megegyeztek a költségvetési plafon végösszegéről

    A csapatok megegyeztek a költségvetési plafon végösszegéről

    Ross Brawn nemrég elmondta, hosszas vita után a csapatoknak sikerült megegyeznie a költségvetési sapka felső határával kapcsolatban.

    Tavaly még 175 millió dollárnál húztak egy vonalat a sportág irányítói, ám a koronavírus okozta válság miatt az alakulatok faragni szerettek volna az összegből. A hírek 150 millióról szóltak kezdetben, ám a kiscsapatok, a McLaren és a Renault további csökkentést követelt. Az ellenállók 100 millió dolláros limitet akartak, amire a Mercedes, a Red Bull, a Ferrari és a Racing Point kapta fel a fejét.

    Hétfő délután azonban pontot tettek az ügy végére, és sikerült meghatározniuk a végső összeget. A Sky Sportsnak Ross Brawn jelentette be, hogy 2021-ben 145 millió dollárt költhetnek majd az istállók. Természetesen ez a limit nem tartalmazza többek között a marketing költségeket és a versenyzők fizetését sem.

    ,,175 millióval kezdtük, majd egy hosszú harc következett, és végül eljutottunk odáig, hogy 145 millióval startolunk.” -nyilatkozta a brit szakember.

    Azonban az elkövetkezendő években elképzelhető, hogy tovább faragnak majd a limiten. A kiscsapatok továbbra is elégedetlenkednek, és az összeg leredukálását követelik, míg nagycsapatok hallani sem akarnak erről a folyamatról.

    ,,A vita most arról fog szólni, hogy mennyit lehet majd csökkenteni ebből az összegből.” -prognosztizálta a jövőt Brawn.

     

  • Brawn: Inkább zártkapus versenyek legyenek, mint semmilyenek

    Brawn: Inkább zártkapus versenyek legyenek, mint semmilyenek

    A Forma-1 jelen helyzetben zárt kapus versenyekkel tervez, amiről Ross Brawn nyilatkozott.

    A június végi Francia Nagydíjig minden futamot töröltek vagy elhalasztottak. A bajnokság sportszakmai vezetője Ross Brawn a SkySports-nak beszélt a tervekről, célokról.

    „Jelen pillanatban a zártkapus versenyekkel kapcsolatos logisztikai dolgokat vizsgáljuk, hogyan jutnának oda az emberek, hogyan védenénk őket, hogyan tartanánk biztonságban és kiket engednénk be pontosan.” – kezdte a brit.

    Az augusztusi nyári szünetet előre hozták, annak érdekében, hogy minél több versenyt tudjanak bepótolni, így akár több egymást követő hétvégén is láthatnánk versenyt, sőt még akár 2021-re is átnyúlhat az idény.

    Brawn elmondta, hogy nagy eséllyel európai szezonkezdet lesz majd a Forma-1-ben, mivel az utazási kérdéseket könnyebb megoldani a kontinensen belül.

    „Egy nagyon zárt környezetet hoznánk létre, mindenkit tesztelnénk, hogy meggyőződjünk, hogy tiszták, nem kockáztatnánk senkit és nézők nélkül rendeznénk meg a futamokat. Nem túl jó, de jobb mint ha nem is lennének futamok. Emlékeznünk kell, hogy több millió ember követ minket otthonról, ebben a krízisben hatalmas bónusz lenne, ha valamilyen szórakozásuk.” – vélekedett.

  • Surer: Örülhet az F1, ha lesz egy 11 futamos bajnoksága 2020-ban!

    Surer: Örülhet az F1, ha lesz egy 11 futamos bajnoksága 2020-ban!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Marc Surer úgy véli, hogy a Forma-1 elégedett lehet 2020-ban azzal, ha sikerül egy 11 futamos világbajnokságot megrendezniük. A svájci a Speed Weeknek nyilatkozott:

    „22 versenyt terveztek, de ha 2020 végén tizenegynél járunk majd, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat.”

    Ross Brawn korábban azt nyilatkozta, hogy reménykedik egy 17-18 futamos bajnokságban, míg Chase Carey is elismerte, hogy megelégedne már 15 versennyel is. Surer szerint 11 is bőven elég lesz:

    „Ebben az esetben hivatalosan is világbajnokságról beszélhetnénk még, hiszen a jelenlegi szabályzás azt mondja ki, hogy legalább nyolc versenynek kell lennie egy adott szezonban. Elképzelni sem tudom, hogyan akar Carey 15 vagy 18 futamot…”

  • Brawn: a szezon zöld lámpát kaphatna, ha kevesebb autó lenne

    Brawn: a szezon zöld lámpát kaphatna, ha kevesebb autó lenne

    Ross Brawn sportszakmai igazgató elmondta, tarthatnának Formula 1-es futamot, ha csak 12 autó jelenne meg a rajtrácson.

    A 2020. évi sportrendelet 5.7. cikke szerint „egy esemény törölhető, ha kevesebb, mint 12 autó áll rendelkezésre”. Azonban, Brawn elmondta, hogy a rendkívüli körülmények miatt az FIA lehetővé teheti, hogy kevesebb autó versenyezzen.

    A koronavírus járvány kitörése miatt kevés bizonyíték várható, hogy globálisan a helyzet hogyan fog alakulni az elkövetkező hónapokban. Utazási korlátozásokat vezettek be számos országban, köztük Olaszországban, ahol a vírus a legsúlyosabban sújtotta Európát. Számos, a Forma 1-hez kapcsolódó csapatot is érint a korlátozás, hiszen a Ferrari és az AlphaTauri tartózkodási helyén is nagy a baj, továbbá komplikációk is felléphetnek, a szezont elkezdik, főleg az utazási tilalmak miatt.

    „12 vagy annál több autóra van szükségünk, ha világbajnoki futamot szeretnénk rendezni, azonban ez az FIA döntése” – mondta Brawn a SkyF1-nak. – „Eldönthetik, hogy a szokatlan körülmények miatt kevesebbet is engedélyezzenek. De a 12 autó az, ami le van írva.”

    Az F1 és az FIA megerősítette, hogy a 2020-as szezont május végén kívánja elindítani, egy újra gondolt naptárral. Négy országban (Ausztráliában, Bahreinben, Vietnámban és Kínában) kénytelenek voltak a futamot elhalasztani, továbbá további bejelentésre számíthatunk az elkövetkező hetekben a Holland és Spanyol Nagydíjat illetően.