Címke: Ron Dennis

  • Grosjean álomcsapatában Bianchi és Newey is szerepel

    Grosjean álomcsapatában Bianchi és Newey is szerepel

    Romain Grosjean álomcsapatában Jules Bianchi és Adrian Newey is helyet kapott.

    A francia pilóta nemrég a holland Formule 1-nek adott interjút, ahol is az ideális versenyző megtestesítőjére és a Haas pilótájának álomcsapatára voltak kíváncsiak. Grosjean az első kategóriára honfitársát, Alain Prostot javasolta.

    ,,Alainre gondoltam. Nagyszerű megérzései és tudása van annak kapcsán, hogyan kell a legjobbat kihozni minden szituációból, és ez által hogyan lehet olyan gyorssá tenni az autót, amilyen gyorssá csak lehet.” – magyarázta választását a 34 éves pilóta.

    Álomcsapatába ugyan a négyszeres világbajnok nem került be, a Red Bull Racing főtervezője viszont igen:

    ,,Az egyik versenyzőm Jules Bianchi, a másik Michael Schumacher lenne. Adrian Newey lenne a tervező, míg Ron Dennis töltené be a csapatfőnöki pozíciót.”

  • Hivatalos: 1200 alkalmazottját bocsátja el a McLaren csoport!

    Hivatalos: 1200 alkalmazottját bocsátja el a McLaren csoport!

    Nagyjából 3800 alkalmazottjának majdnem a harmadát elbocsátja a wokingi központú McLaren. Magát a cégcsoportot még Ron Dennis alapította akkor, amikor átvette a hatalmat 1981-ben a Forma-1-es istálló felett, 2015-ben már McLaren Technology Group lett a neve. 2017-ben kivásárolták Dennis 25%-át a megmaradt tulajdonosok.

    Ai idei koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet nem kímélte a brit autóipart sem, a McLaren főbb részvényesei saját zsebből pótoltak a kieséseket, és ellentétben más országokkal kormányzati segítségre sem számíthatnak. A mai napon azonban további drasztikus lépést kellett bejelenteniük: 1200 dolgozójuktól megválnak. Pontosan még nem ismertek a nevek, hogy kiknek kell menniük, hiszen csoport szintű leépítésről beszélhetünk, árulta el az informátorunk.

    Az intézkedések nem kímélik a Forma-1-es csapatot sem, ott nagyjából 70 kollégának mondanak fel.

    Az újrarendeződésnek az is az oka, hogy a csapat évek óta nem talált névadó szponzort, valamint jövőre bevezetésre kerül a száguldó cirkuszban a költségvetési keret is.

    Feltehetően további gyári csapatok is hasonló intézkedéseket foganatosítanak a közeljövőben.

  • A Renault után a McLaren és az Aston Martin is a csőd szélén táncol!

    A Renault után a McLaren és az Aston Martin is a csőd szélén táncol!

    A Renault aggasztó pénzügyi helyzete után azt lehet hallani, hogy a McLaren és az Aston Martin jövője sem tűnik olyan fényesnek. A brit márkákat nem támogatja a kormányzatuk, így súlyos válságba kerülhetnek.

    Az AD Saturday reggeli kiadása szerint a McLarennek nem kevesebb, mint 280 millió euróra lenne szüksége, a koronavírus okozta helyzet leküzdéséhez. A Forma-1 egyik ismert csapatának nem csak a királykategóriából származó bevételei hiányoznak, hanem a sportautó eladásuk is lecsökkent, mióta járványhelyzet van. A csapat ötlete az volt, hogy a történelmi Forma-1-es autóikat bérelhetővé tennék, sőt a saját bázisukat is, de a márka irányítói ezt leszavazták. A részvényesek szerint ezen a kérdésen már akkor túl voltak, amikor 2017-ben kivásárolták a tulajdonrészéből az egykori részvényes és csapatfőnök Ron Dennist.

    A Financial Times adatai ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy március óta leállt a McLaren sportkocsi gyártó részlege, de hozzátették, hogy áprilisban újra akartak indulni. Miért nem történt ez meg, azóta sem tudni pontosan. Korábban a McLaren elvesztette a kormány támogatását is, és a részvényesek 300 millió fontot tettek be a cégbe a saját zsebükből. Ez sem elég, többre van szükségük.

    Nem csak a McLaren az egyetlen brit motorsportos márka, akiket sújt a krízis, mivel az Aston Martin felett is gyülekeznek a fekete felhők a koronavírus hatásaként. A márka nehéz időszakát éli, és sokat vártak az első SUV kategóriájú autójuktól, valamint Lawrence Stroll befektetésétől. Nem látni azonban egyelőre azt, hogy ez a terv sikerült-e…

  • Ma 25 éve, hogy Nigel Mansell végleg abbahagyta a Forma-1-et!

    Ma 25 éve, hogy Nigel Mansell végleg abbahagyta a Forma-1-et!

    1995-ben a mai napon Mansell egyszerűen becsukta maga mögött az ajtót, és végleg búcsút intett a Forma-1-nek, egy felejthető autóban, felejthető vezetést bemutatva a Spanyol Nagydíjon, Barcelonában.

    Az év elején valami rejtélyes okból, de a már visszavonult brit oroszlán elfogadta Ron Dennis ajánlatát, visszatért, és megpróbálkozott újra a királykategóriával. A McLaren MP4/10 azonban ronda volt, lassú, Mansellnek pedig túl szűk. Ki is hagyta az első két futamot, mert egyszerűen nem fért bele!

    Ez volt a vége, a Forma-1 oroszlánszívű bajnokának.

  • Senna már 1992-ben szerződésben állhatott volna a Williams csapattal!

    Senna már 1992-ben szerződésben állhatott volna a Williams csapattal!

    Azon a napon, amikor Ayrton Senna tragikus kimenetelű balesetére emlékezünk, a háromszoros világbajnok korábbi menedzsere elárulta, hogy másként is alakulhatott volna a brazil pilóta története, ha nem annyira lojális a Hondához. A „Beyond the Grid” podcastban ezúttal Julian Jacobi volt a vendég. Ő pedig elmondta, hogy már 1992-ben megegyezett a Williams csapattal Senna, pedig akkor még a McLaren-Hondát vezette. Ugyan a szerződés majdnem megköttetett, mégis úgy döntött, hogy marad Wokingban. Hűséges maradt a japán márkához, és a Williamshez csak 1994-ben csatlakozott végül:

    „Ayrton a Williamshez akart igazolni, de hűséges volt a Hondához. Korábban akart volna igazolni hozzájuk, de különösen hűséges volt Kawamoto úrhoz, aki akkor a Honda elnöke volt. Közel állt hozzá, mert a Honda gyakorlatilag Ayrtonnal együtt érkezett a McLarenhez 1988-ban, és három világbajnoki címet szereztek együtt. Ugyanakkor már 1991-ben, amikor megnyerte a harmadik világbajnoki címét, érezte azt, hogy a Honda már nem az, ami volt, és aggódott a jövőjükért.”

    A szerződés már csak aláírásra várt 1991-ben Spaban a versenyhétvégén, de Senna egy késő esti telefonbeszélgetést követően Kawamoto úrral úgy döntött, hogy marad a McLarennél. Így történt az eset Jacobi szerint:

    „Emlékszem, hogy úgy érkeztem Belgiumba, hogy két szerződésem volt Ayrtonnak, egyik a McLaren, másik a Williams kontraktusa volt. Ayrton tudta, hogy az én véleményem az, hogy mennie kellene a Williamshez. Mindkét szerződés ott volt előttünk, csak alá kellett volna írni. Még vasárnap reggel is azt gondoltuk, hogy aláír a Williamshez. Aztán éjszaka beszélt Kawamotoval aki Japánban volt, majd vasárnap reggel ezzel nyitott: „Maradok újabb egy évet.” – Így maradt 1992-ben is a McLarennél.”

    1992-ben Nigel Mansell a simán megszerezte a bajnoki címet a Williams autójával, de Senna ha akkor ebbe beleegyezett volna, a történelemkönyvek ma másképp festenének, állítja Jacobi:

    „Mehetett volna már ’92-ben is, és Nigel akkor feltehetően nem köt ott ki. Abban az évben megnyerte volna a világbajnoki címet. Ayrton azonban kihagyta ezt, így Mansell maradhatott. Kawamoto rábeszélte hogy maradjon, és megígérte, hogy a Honda is marad elkötelezett a Forma-1 iránt. Ez egy nehéz döntés volt, de végül ő határozott. Mi csak annyit tehettünk, hogy megmutattuk neki mindkét lehetőséget. Hűséges maradt.”

    A hűségét azonban nem nagyon értékelték, mert 1992 végén a Honda kiszállt a Forma-1-ből, és a McLaren kénytelen volt 1993-ra Cosworth motorokra váltani. Ebben a szezonban Senna számos alkalommal megmutatta a legjobb oldalát, amelyek közül Donington kiemelkedik. Jacobi azonban azt is elmondta most, hogy a brazil közel állt ahhoz, hogy Alain Prost 1992-es példájából kiindulva kihagyja az 1993-as szezont:

    „A Honda úgy döntött, hogy kiszállnak, ezt Ayrtonnak három hónappal már korábban elárulták, mint Ron Dennisnek, ő pedig megsemmisítve érezte magát. Ezután kereshettünk neki 1993-ra versenyülést. Mennyire állt közel ahhoz, hogy ne versenyezzen 1993-ban? A válaszom az, hogy nagyon közel állt hozzá…”

  • Így ment Alonso Dennis idegeire a 2007-es hungaroringi eset után

    Így ment Alonso Dennis idegeire a 2007-es hungaroringi eset után

    Fernando Alonso 2007-ben a McLaren pilótájaként viharos évet futott. Csapattársa az akkor újonc Lewis Hamilton volt, és az öldöklő csatájuk során tapintható volt a feszültség. Ez pedig éppen nálunk, a Magyar Nagydíj időmérőjén csúcsosodott ki.

    Az egész abból indult, hogy Hamilton megszegett egy stratégiai megállapodást, amikor előbb hajtott ki a bokszból, mint Alonso. A brit ezután azt sem engedte, hogy a spanyol megelőzze. Mindennek azért volt jelentősége, mert az elsőként kihajtó McLaren egy körrel többet mehetett az időmérőn és így több üzemanyagot égethetett el, ezáltal könnyebb és gyorsabb autót eredményezve magának a végére.

    A Q3 legvégén a dühöngő Alonso bosszút állt. Alonso és Hamilton egyszerre volt kint a boxban az utolsó gyorskör előtt, a spanyol állt elől. Miután végrehajtották a kerékcseréjét, majdnem 10 másodpercig még nem indult el, ezzel blokkolva a mögötte várakozó Hamiltont, aki így kikéste az időt és nem tudott újabb gyorskört futni, míg Alonso megszerezte a pole pozíciót. Az más kérdés, hogy végül ezért 5 rajthelyes büntetéssel sújtották.

    Az eset után a már így is felzaklatott csapatfőnököt, Ron Dennist pedig Alonso még jobban felidegesítette. Erről a McLaren akkori kommunikációs igazgatója, Matt Bishop beszélt egy podcastben.

    „Mind tudtuk, hogy Ronnak kényszerbetegsége volt a tisztasággal kapcsolatban. Utálta, ha valami nem volt tiszta. Például a gyümölcsöt is feldarabolva, késsel-villával kellett enni tányérról” – mondta. „És ekkor Fernando megérkezett a sajtótájékoztatóra a legnagyobb és legérettebb barackkal, amit valaha láttam. Elkezdte enni úgy, hogy közben folyt a baracklé a szakállára. Nem hiszem, hogy bárki is tudta, mit csinál Alonso, viszont biztos vagyok benne, hogy ő szándékosan kergette őrületbe Dennist. Ő egy nagyszerű pilóta, emellett pedig egy politikus, aki tudja, hogy mit kell tennie, ha meg akarja ijeszteni az embert.”

  • Dennis Hamiltonról: Megmutatta, hogy képes feladni mindent a sportágáért

    Dennis Hamiltonról: Megmutatta, hogy képes feladni mindent a sportágáért

    Több évnyi belső konfliktus után Ron Dennis 2017-ben hagyta el a McLarent, miután eladta a részesedését, pedig a márkát ő emelte a magasba. Az egyik ex-versenyzője azonban még mindig gondol rá, és ez nem más, mint Lewis Hamilton.

    A hatszoros világbajnok 2013 óta versenyez a Mercedesnél, és velük már öt világbajnoki címet gyűjtött, de a profi karrierje akkor kezdődött, amikor tizenhárom évesen Ron Dennis felfedezte magának a fiatal britet a gokart világában. 2012-ig Hamilton a McLarennel is maradt, majd váltott, de soha nem feledte őket. A Sky Sportsnak arról beszélt a volt főnökéről, miután megnyerte a hatodik bajnoki címét:

    „Kaptam egy üzenetet Rontól, és meg akarom köszönni neki újra azt a támogatást, amit kaptam tőle. Meglátott, és mindig is hitt bennem. Nélküle soha nem tartanék itt.”

    Természetesen Dennis sem maradt adós a válasszal, aki szintén ezen csatornának nyilatkozott:

    „Lewis sokkal érettebb lett az évek alatt, ami köszönhető a korának is. Ő azonban nem az, aki elfelejt téged. A kapcsolatunk kicsit olyasmi, mint apa és fia, és soha nem fogja elfelejteni azt, hogy ki segített neki. Legyen az akár az édesapja, a McLaren alakulata, vagy jómagam. Megmutatta a világnak, hogy a tehetséget érdemes kombinálni azzal az akarattal, hogy mindent félreteszel a sportágadért. Nagyszerű munkát végzett, természetesen megérdemli ezen címeket.”

    Ron Dennis olyan nagyságaival dolgozott együtt a sportágnak és lett velük világbajnok, mint Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen és persze Hamilton.

  • De la Rosa: Legszívesebben kinyírtam volna Niki Laudát!

    De la Rosa: Legszívesebben kinyírtam volna Niki Laudát!

    Pedro de la Rosa elmesélte, hogy miképp eresztette szélnek 2002-ben a Jaguarnál Niki Lauda, aki még arra sem méltatta, hogy ezt szemtől-szembe közölje vele. A Forma-1-es paddock egységes azon véleménnyel, mely szerint Niki Lauda minden évben és életszakaszában kimondta a véleményét. Egyenes és őszinte volt, ami olykor kellemetlenné is vált. A véleményét ugyanakkor akár gyorsan megváltoztatta, de Laudánál ez egy ismert dolog volt. Legalábbis ezt gondolnánk.

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Pedro de la Rosa azonban mást élt meg vele kapcsolatban. 2001 és 2002 között Eddie Irvine csapattársa volt a Jaguarnál. A csapatfőnök ekkor Niki Lauda volt. Ugyan 2003-ig szerződése lett volna, mégis Niki kivágta a spanyolt. 2003-ban aztán teljesen új párossal vágtak neki a szezonnak, a pilótáik Mark Webber és Antonio Pizzonia lettek. A „Beyond the Grid” podcastban de la Rosa megerősítette, hogy amíg ennél a csapatnál versenyzett, alapvetően remekül kijött Nikivel, és pont azért, mert Lauda egyenes volt vele. Végül ez történt:

    „Egyszerűen kirúgott. Lett volna még egy évem, de Niki egyszerűen kivágott. Egyáltalán nem tetszett ez nekem… Nem is az, hogy kirúgott. Ilyen a Forma-1, tudjuk mindannyian, miképp mennek itt a dolgok. Ami zavart, hogy ezt soha nem szemtől-szembe rendezte velem. Valahogy mégis csak a barátja voltam, a kapcsolatunk a tiszteleten alapult. Ilyen az,amikor az egyik gyermekkori hősöddel dolgozhatsz, és folyamatosan azt állítja, hogy a dolgokat legegyszerűbb egyenesen rendezni… Felhívta a menedzseremet, hogy adja át nekem azt, hogy kirúgott. Nem személyesen közölte ezt velem. Ezt követően felhívtam, és mondtam neki, hogy „Niki, de hát pr napja felhívtalak, és akkor azt mondtad, hogy semmi gond nincs a szerződésemmel. Most akkor mégis?” Az volt az érzésem, hogy benne hagytak a pácban. Legszívesebben kinyírtam volna Niki Laudát!”

    A jó kapcsolatuknak annyi lett, és pár évig még mosolyszünet is volt közöttük emiatt. A sors fintora, hogy Lauda sem maradt sokkal tovább a Jaguarnál mint de la Rosa, és az eredménytelenség miatt 2002 végén neki is távoznia kellett. Eddie Irvine évekkel később úgy jellemezte a Jaguar akkori menedzsmentjét, mint fejetlen csirkék, akik csak össze-vissza szaladgálnak a környéken.

    Lauda és de la Rosa viszonya azonban csak évek múlva rendeződött, erre így emlékszik vissza a spanyol, hogy ezt mondta neki a korábbi csapatfőnöke:

    „Pedro, kirúgtalak, de hibáztam. Nem kellett volna kivágnom téged, és emiatt most bocsánatot kérek tőled.”

    Mindezt egy olyan vacsoránál mondta ki, amelynél ott volt Norbert Haug és Ron Dennis is.De la Rosa így nyugtázta magában a történteket:

    „Nem kellett volna ezt egy ilyen estebédnél előadnia, tényleg elég lett volna csak egy telefonhívás. Azt gondoltam ezután, hogy nagyon erős személyiség az, akinek van bátorsága a hibáját ennyire nyíltan is elismerni. Ezt követően újra fantasztikus lett a kapcsolatunk. Nagyon szomorú voltam, amikor meghalt. Szeretem a fiait, Mathiast és Lukast, valamint Marlenet. Nagyon remek a viszonyunk. Ők Spanyolországban élnek, és sokszor látogatom őket.”

  • Borral és szalámival szúrta volna ki Senna szemét Briatore

    Borral és szalámival szúrta volna ki Senna szemét Briatore

    Az, hogy Ayrton Senna már 1991-ben is tárgyalt a Benettonnal ismert volt, most Flavio Briatore előállt azzal, hogy 1993-ban is találkoztak. Egyike a Forma-1 kevésbé dokumentált történeteinek az, hogy a brazil háromszoros világbajnok a karrierje során nem csak a Ferrarival egyeztetett egy esetleges váltásról, hanem a Benettonnal is. John Barnard, a legendás konstruktőr, a „The Perfect Car” című könyvében írt először róla, hogy Senna 1991-ben már beszélt róla, hogy a Benettonhoz igazolna. Két évvel később azonban ez újra felmerült.

    Az akkori Benetton csapatfőnök, Flavio Briatore most a „Beyond the Grid” podcastban emlékezett vissza:

    „Egyszer Senna felkeresett a londoni házamban. Ez akkoriban volt, amikor vitatkozott Ron Denisszel, végül versenyenként egymillióért indult, tehát 1993-ban.”

    Akik nem ismerik ezt a sztorit, nos érdemes tudni, hogy 1993-ra Sennának nem volt szerződése a McLarennel, hanem versenyről-versenyre egyezett meg Ron Denisszel, gyakorlatilag egy kézfogással. Az akkori viszonyok között pedig ezért elképesztően nagy összeget zsebelt be, versenyenként 1 millió dollárt, tehát összességében 16 milliót. A magas fizetése ellenére azonban Senna nem volt boldog a McLarennél. Ráadásul pont a legnagyobb ellenfele, Alain Prost az akkor szenzációs Williamsben rendre legyőzte. Briatore is érezte, hogy ez lesz az ő nagy lehetősége:

    „Felhívtam. Találkoztunk Londonban a házamban, ahol bort ittunk, és szalámit ettünk.”

    Azt mondta nekem:

    „Flavio, egymilliót keresek versenyenként, nem tudok átigazolni hozzád. Mit tudsz te ajánlani?”

    Azt mondtam neki erre nevetve:

    „Szalámit és sajtot! Még mindig jobb, mint a McLarennél… De komolyra fordítva a szót: adok 8 milliót, mert volt egy olyan támogatóm, aki ígért ennyit, ha jön Senna.”

    Így felelt erre:

    „Először is, több pénzt akarok. Másrészt, az istállód nem egy topcsapat.”

    Innen nézve kifejezetten ironikus, hogy Michael Schumacher 1994-ben egy olyan Benettonnal lett világbajnok, amit Senna nem sokkal korábban elutasított. Briatore azt állítja, hogy Sennával szuper volt a kapcsolata, legalábbis 1994-ig mindenképp, mert ezt követően Schumacher rendre nyert. Még egy összetűzésük volt ezt követően: Senna nem akarta, hogy Briatore kivágja a csapatából a honfitársát, Roberto Moreno-t, amire Flavio így emlékezik vissza:

    „Meg akarta védeni Moreno-t. Piquet-t, nem. Az mindegy volt neki.”

  • Damon Hill: Ron Dennis ajánlata felért egy inzultussal!

    Damon Hill: Ron Dennis ajánlata felért egy inzultussal!

    Manapság már nem olyan meglepő az, ha egy Forma-1-es világbajnok egy gyengébb csapathoz igazol. Ám Damon Hill 1997-es váltása felért egy szenzációval.

    Az Arrows mindaddig csak egy ponttal büszkélkedhetett, és a ’97-es szezon elején rendre ki is estek, ám végül egy dobogós helyezést sikerült szerezniük. A legfőbb kérdés mégis az volt, miért akarta elhagyni egy világbajnok domináns csapatát azért, hogy egy sereghajtó istállóhoz igazoljon?

    Nos, ezeket a kérdéseket Hill is feltette magának, ugyanis nem értette, hogy a bajnoki cím megszerzése után miért kell távoznia a Williamstől:

    ,,Hirtelen már nem értettem a világ működését, és azon csodálkoztam, ez mégis hogyan történhetett meg. A győzelem ellenére sem tarthattam meg az ülésem, ez az egész túl bizarr volt a számomra.” – nyilatkozta a brit világbajnok.

    A Williams a 1997-es szezont a kanadai Jacques Villeneuve és a német Heinz-Harald Frentzen párossal teljesítette. Ám Hill szerint a pilótacserét a csapat újdonsült motorpartnere harcolta ki. A grove-i alakulat ugyanis az utolsó szezonját töltötte a Renault-val, majd 2000-ben BMW-re váltottak, akinek voltak bizonyos követelései.

    ,,A megegyezésért cserébe egy német versenyzőt akartak. 1995 egy csalódásokkal teli év volt a számomra, így Frank (Williams) úgy tervezte, hogy Jacques-al és Frentzennel indul 1997-ben. Ám azt a bizonyos szerződést később márt nem tudta semlegessé tenni. Jött 1996, és akkor azt gondolhatta magában: ‘Oh Istenem, most mihez kezdjek?’ Próbált ugyan visszalépni az üzletből, de már nem tudott.”

    Így Hill a frissen begyűjtött bajnoki címmel a zsebében csapat nélkül maradt. Az Arrows volt számára az egyetlen alternatíva, bár, a alakulat nem volt képes felvenni a nagyokkal a harcot. Viszont ők voltak az egyetlenek akik belementek abba, hogy a brit versenyző egy évre írjon alá hozzájuk. Hill 1998-ra szabad akart lenni ugyanis tudta, hogy abban az évben a Williams tervezője, Adrian Newey a McLarenhez fog igazolni.

    A Red Bull jelenlegi főtervezője már akkor megcsillogtatta tehetségét, és az elkövetkezendő években két világbajnoki címhez segítette a wokingi istállót. Ám Damon Hill helyett az autót Mika Häkkinen kapta meg. A 1996 bajnokának ugyanis Ron Dennisszel gyűlt meg a baja:

    ,,Nem tett kedvező ajánlatot, sőt inkább amit mondott egy inzultusnak számított.” -emlékezett vissza az érintett. A McLaren ugyanis azt tervezte, hogy kipróbálják a britet, és ha beválik csak akkor fizetnek neki – ,,Azt gondoltam: ‘Mi? Én vagyok világbajnok!’ Úgy vélem, csak provokálni akart engem.”

    Végül Hill a Jordannél kötött ki, ahol két évet még lehúzott visszavonulása előtt. A bajnoki cím megszerzésére viszont már nem volt lehetősége. Visszatekintve az akkori eseményekre, ma már átlátja mi is történt igazán, ugyanis már jobban érti a csapatok belső működését.

    ,,Akkoriban egy kicsit naiv voltam, és rossz tanácsokkal láttak el. Ezért hagytak figyelmen kívül.” – tette hozzá.