Címke: Romain Grosjean

  • 30 perces összefoglaló Barber Motorsports Parkból

    A Pato O’Ward győzelmével záruló barberi verseny nem tartozott a legakciódúsabb futamok között, de azért így is akadt történés.

    A 90 körös verseny legérdekesebb jeleneteit összefoglaló videóban többek között találkozhatunk Callum Ilott balesetével, ami alapjaiban meghatározta a versenyt, valamint Colton Herta újabb frusztráló versenyével, és a barberi hétvégéről csalódottan távozó Josef Newgardennel is.

    Rinus VeeKay sokáig vezette a versenyt, azonban az utolsó kiállásnál Pato O’Ward robbantott és megszerezte idei első győzelmét, a második helyre pedig a bajnokság új éllovasa Álex Palou jött be.

    A verseny egyik legérdekesebb momentumát Romain Grosjean és Graham Rahal „találkozója” szolgáltatta az 5-ös kanyarban, amely után utóbbi dühösen megfenyegette riválisát.

  • Rahal megdorgálta, majd MEGFENYEGETTE Grosjean-t

    Graham Rahal és Romain Grosjean érdekes körülmények között találkozott a barberi verseny utolsó köreiben, és Rahal nem volt boldog.

    A Pato O’Ward győzelmével záruló, Barber Motorsport Parkban futam után Rahal elmondta, hogy Grosjean úgy versenyzik, ami megfelel az európai versenyzők hírnevének.

    A futam záró szakaszában Grosjean – aki a nyolcadik helyről rajtolva korán kiállt a boxba, és végül emiatt stratégia hátrányba került – erősen támadta Rahal-t a 7. helyért.

    A csata akkor csúcsosodott ki, amikor Grosjean az 5-ös kanyar beszórta autóját riválisa mellé, és összeértek, majd a francia másodszor már az egyenesben is nekiment Rahalnak.

    Rahal a rádión „punknak” (bajkeverő, bunkó stb. – a szerk.) nevezte Grosjeant, majd a futam után dühös interjút adott az NBC-nek, amelyben többek között Grosjean hírnevét és vezetését kritizálta a szezon korábbi részében, lenézve a másodéves IndyCar-pilótát.

    Nos, azt hiszem, a fedélzeti kamerából egyértelműen látszik mi történt… csak nézd a fejét” – mondta idegesen Rahal.

    Amikor látom a tükrökben, hogy a feje közvetlenül az én kocsim fele néz, miközben a pálya a másik irányban van, akkor a szituáció elég egyértelmű. Tudtam, hogy ezt fogja csinálni.

    Rahalnak ezután megnézte a visszajátszást, és még mérgesebb lett.

    Ha már ott voltunk az egyenesben, akkor miért jött nekem? Erre nincs mentség! Tessék, nézd meg őt!

    Nagyon frusztrált vagyok, mert nem ez az első eset. St Pete-ben mindenkinek nekiment, akinek csak tudott. Idejöttünk, arrébb tette Rossit, kilükte Hertát, majd nekemjött. El kéne beszélgetnünk vele.

    Rahal szerint Grosjean nem tudja leküzdeni hírnevét

    Rahal elmondta, hogy nem volt egyedül Grosjean vezetési stílusának kritikájával, és úgy gondolja, hogy Grosjean méltó a hírnevéhez, amit az incidensekkel tarkított újonc 2012-es Forma-1-es szezonja során szerzett.

    Nem fogom megnevezni őket, de ahogy egy másik versenyző a sorozatban mondta nekem, egy öreg kutyát nem lehet új trükkökre tanítani, és ez volt a hírneve egész európai karrierje során” – magyarázta az RLL versenyzője.

    Gyorsan megmutatta, miért ez a hírneve. Nekem mindegy, hogy a versenyirányítás kezd-e vele valamit, vagy mi a pályán, de remélem, hogy akkor nem mi leszünk majd megbüntetve.

    Grosjean a futam utáni interjújában bagatellizálta az incidenst, és a futam utáni dühös rádiós megjegyzéseit nem folytatta, bár azt is el kell mondani, hogy Grosjean előbb beszélt, mint Rahal, ezért nem hallotta akkor Rahal megjegyzéseit.

    Párszor összeértünk, de jó verseny volt” – mondta Grosjean.

    Kemény volt mindenki. A Barber egy jó pálya, de nagyon nehéz előzni, főleg, ha egy vonatban vagy. Ha az előtted lévő autó előtt nincs senki más, akkor megpróbálhatsz egy másik ívet, de így nem volt esély.

    Azt hiszem erről szól az IndyCar. Kerék a keréken.

    Amikor Rahal rádión Grosjeannak felvetette, hogy ez szándékos volt, a francia nevetett, és azt mondta: „Nem, nem, szerintem ez csak kemény versenyzés. Később fékeztem, mint ő, kicsit több tapadás volt kívül, kicsit túlcsúsztam.

    Grosjean az utolsó körben megelőzte Rahalt a hetedik helyért, amikor Rahalnak elfogyott az üzemanyaga, de a nyolcadik helyért meg tudott kapaszkodni.

  • Romain Grosjean bemutatja – Barber Motorsports Park

    Romain Grosjean szokásos IndyCar verseny előtti videójában a szimulátoron mutatja be, milyen is a Barber Motorsport Park.

    Grosjean tavaly ezen a helyszínen mutatkozott be, méghozzá egy 10. hellyel.

    A francia versenyző elmondta, hogy a pálya – a szezon eddigi fordulóihoz képest – teljesen más kihívást jelent majd, hiszen sokkal nagyobb tapadással rendelkezik, mint St. Pete, vagy Long Beach.

    A Barber Motorsport Park egy 880 hektáros (360 hektár) versenylétesítmény az alabamai Birminghamben. George W. Barber (róla nevezték el) építtette, és magában foglalja a 230 000 négyzetméteres (21 000 m2) Barber Vintage Motorsport Múzeumot.

    2010 óta az IndyCar Series Alabama Nagydíjának helyszíne. A körrekordot Pato O’Ward tartja, 1:06.8182-el, amit tavaly állított fel.

  • Grosjean-nak tetszett, hogy Leclerc tökös volt

    Romain Grosjean szokásos futamelemző videójában hibája ellenére dicséretben részesítette a Ferrari Forma-1-es versenyzőjét.

    Grosjean azzal kezdte az elemzését, hogy gratulált a Red Bull Racing csapatának, és Max Verstappennek.

    A francia pilóta ugyanakkor elismerte, hogy a Ferrari tarthatta volna a tempót az osztrák csapat versenyzőivel, ha a pilótái nem hagyják őket cserben.

    Ennek ellenére Grosjean-nak tetszett, hogy Leclerc nem adta fel a második helyért való küzdelmet a futam késői szakaszában.

    Nagyon keményen próbálkozott, és tetszett ez a tökösség. Nem volt egyszerű az előzés, ő mégis megpróbált mindent, hogy elmenjen Perez mellett” – mondta Grosjean.

    Érthető az Andretti Autosport versenyzőjének elégedettsége, hiszen az amerikai kultúrában ha egy pilóta nem próbál meg mindent az utolsó pillanatokig, akkor az nem is igazi versenyző.

    Tetszett, ahogy átdobta az autóját mindenhol, de végül megpördült a sikánban. Szerencsés volt, hogy nem sérült meg jobban az autója.

    A kérdés az, hogy vajon milyen állapotban volt a Ferrari? Vajon tudott volna tovább menni, és esetleg a dobogón végezni? Persze a Forma-1-ben nagyon sok adat áll a csapatok rendelkezésére, így nyilván látták, hogy be kell hozni őt egy új első szárnyért.

    Az biztos, hogy Romain Grosjean nagy rajongója Charles Leclerc-nek, viszont az is kijelenthető, hogy Lewis Hamilton is a kedvencei közé tartozik.

    Az elemző videója utolsó részében kifejezte csalódását a Mercedes gyenge teljesítménye miatt, de elismerte George Russell teljesítményét.

     

  • Hamilton inspirálta Grosjean-t a szivárványos PRIDE kocsi vezetésére

    A pride-os szivárványszínű oldaldobozok visszatérnek az Andretti Autosport 28-as számú Hondájára a májusi Indy 500-on.

    Miután tavaly a detroiti versenyen debütált a DHL által szponzorált festés, a Pride feliratot Romain Grosjean viseli majd az Indianapolis 500-on az LMBT közösség támogatására.

    A DHL Pride emlékezetes szivárványos DHL Pride logóját felvonultató festés a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás üzenetét hordozza, segítve az összetartozás érzését a munkahelyen belül és kívül egyaránt” – közölte az Andretti csapat sajtónyilatkozatában.

    A rajongók a DHL mellett foglalhatnak állást, ha májusban megvásárolják a hivatalos IMS/IndyCar pálya melletti üzletekben, valamint a shop.indycar.com oldalon árusított replika pride mezeket, amelyek a GLSEN nevű oktatási szervezet javára szolgálnak, amely a szexuális irányultságon, nemi identitáson és nemi kifejezésen alapuló diszkrimináció és zaklatás megszüntetéséért dolgozik.

    Michael Andretti csapattulajdonos üdvözli a DHL Pride kezdeményezésének visszatérését.

    Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a DHL-lel közösen állhatunk ki, és ismét elhozhatjuk a Delivered with Pride üzenetét a versenypályára” – mondta.

    A május hónap tökéletes színtér a sokszínűség népszerűsítésére és a befogadás kultúrájának kialakítására. Alig várjuk, hogy ezeket a színeket viselhessük a héten a tesztnapokon, majd az Indy 500-on is.

    Romain Grosjean a szívárvány színű DHL Pride autóval
    Romain Grosjean a szívárvány színű DHL Pride autóval Fotó: Penske Entertainment: Travis Hinkle/IndyCar Media

    Romain Grosjean elismerte, hogy nagyon tetszik neki a kezdeményezés.

    A múlt évben Detroitban láttam az autón, és nagyon tetszett az ötlet és a festés kivitelezése is” – mondta a volt Forma-1-es versenyző.

    Amikor megkérdeztek idén, hogy szeretnék-e részt venni a projektben idén, azonnal igent mondtam. Fontos, hogy mindenkit befogadjunk az IndyCar családba.

    A francia pilóta egy közös történetet is megosztott az Indy 500 tesztnapja alatt, ami Lewis Hamiltonnal kapcsolatos.

    Tavaly amikor Lewis pride színekben versenyzett, akkor küldtem egy üzenetet neki, hogy milyen fantasztikus a sisakja. Ő pedig azonnal válaszolt nekem. Különleges érzés, hogy most én viselhetem az autómon a szivárvány színeit.

  • A Mercedes nem feledkezett meg Grosjean tesztjéről

    A Mercedes nem feledkezett meg Grosjean tesztjéről

    Toto Wolff hangsúlyozta, hogy a Mercedes „elkötelezett amellett”, hogy Romain Grosjean tesztje, a csapat egyik Forma-1-es autójában mielőbb megvalósulhasson.

    A Mercedes még tavaly felajánlott Grosjean számára egy búcsú F1-es tesztelést, miután a francia sportoló pályafutása a 2020-as Bahreini Nagydíjon történt drámai baleset miatt idő előtt ért véget a Haas csapattal. A francia versenyző azóta már az IndyCarban versenyez, de a cél az, hogy ne a balesete legyen az utolsó F1-es emléke.

    A mercedeses tesztet eredetileg a 2021-es Francia Nagydíj hétvégéjére tervezték, de a világjárvány miatti utazási korlátozások keresztbe tettek ennek a próbálkozásnak. Újabb megfelelő alkalom pedig még nem merült fel a két fél számára.

    Míg a Mercedes az F1-ben a szezon eleji problémák feldolgozására koncentrál, addig Grosjean az Andretti Autosportnál, az IndyCarban versenyez- A két bajnokság versenynaptárjában pedig sok az ütközés.

    Mindezek ellenére a Mercedes-főnök Wolff szerint az ő, és a csapat részéről továbbra áll az ajánlat és megígérte Grosjeannak, hogy a részleteket hamarosan kidolgozzák.

    „A teszt meg fog történni, ez biztos” – idézi Wolffot a RacingNews365.com.

    „Elkötelezettek vagyunk mellette. Még nincs időpontunk – hogy ő mit tud csinálni és mi mit tudunk csinálni – de ez meg fog történni.”

    „Amikor a szavamat adom, akkor a szavamat adom.”

  • Grosjean: Sato miatt nem nyertem meg a Long Beach-i versenyt

    Romain Grosjean elismerte, hogy mindent arra a bizonyos utolsó körre tett fel Long Beach-en, amikor Sato a falba állt.

    Legújabb videójában a francia versenyző összegzést adott Long Beach-i hétvégéjéről, és megtudhattunk néhány érdekes információt is.

    Például azt, hogy a pénteki szabadedzésen szenvedett a fékekkel, és emiatt végzett csak a 22. helyen.

    Grosjean azt is hozzátette, hogy az időmérőn meglepte Colton Herta tempója, és ennek köszönhetően csapta az autóját a falba.

    Ezen a pályán mindent az első körödre kell feltenned, mert ha baleset, vagy piros zászló van, akkor már nem biztos, hogy lesz időd még egy körre” – magyarázta Grosjean.

    Amikor átértem a célvonalon, biztos voltam benne, hogy enyém a pole. Aztán a mérnököm mondta nekem a rádión, hogy a második helyen vagyok. Meglepődtem.

    Ekkor eldöntöttem, hogy az utolsó körömet a ‘send it’ mentalitásban fogom megcsinálni, és az első három kanyar alapján enyém lett volna pole, de aztán a négyes kanyarban súroltam a falat, és emiatt eltört a hátsó keréknél valami.

    Az IndyCar szabályainak értelmében az ütközés miatt Grosjean elveszítette addigi leggyorsabb körét, így csak a hatodik helyről rajtolhatott. Ez persze nem segített neki az első körben.

    Az az igazság, hogy ha az első három hely valamelyikéről rajtolsz, akkor elég könnyű a gördülő rajt. Hátrébb már sokkal nehezebb megítélni a dolgokat, mert folyamatosan gyorsulunk, lassulunk, gyorsulunk, lassulunk” – magyarázta az Andretti Autosport pilótája.

    Romain Grosjean dobogóra állhatott Long Beach-en
    Romain Grosjean dobogóra állhatott Long Beach-en Fotó: Penske Entertainment: Chris Jones/IndyCar Media

    Majdnem győzelmet eredményezett Grosjean-ék alternatív stratégiája

    Grosjean és mérnöke már a futam elején eldöntötték, hogy a 28-as autó az alternatív stratégián lesz, azaz a verseny végén a piros, lágyabb gumin támadhatja majd az élen állókat.

    Nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen taktikát válassz az IndyCar-ban, mert a piros gumival nincs elég tesztelési idő, így sokszor az ismeretlenbe ugrunk bele. Ennek ellenére ez az egyik ok, amiért imádom ezt a szériát.

    A francia sofőr arra is kitért, hogy miért volt ennyire sok baleset a verseny végén.

    Azt hiszem a futam utolsó köreire mindenki nagyon elfáradt, és emiatt láthatunk több hibát. Nehéz volt tekerni a kormányt, és csak egy ív volt, szóval ha letértél róla, akkor bajba kerültél” – tette hozzá Grosjean.

    A verseny utolsó köreiben Grosjean Palou-val és Newgardennel csatázott, azonban előbbit nem tudta elsőre megelőzni, így elpuskázta az összes push-to-pass lehetőségét, mire a későbbi futamgyőztes mögé ért.

    Ezután következett két gyors sárga. Előbb Jimmie Johnson (és David Malukas) ütközött a falba, majd az utolsó körben Takuma Sato.

    Elképesztően jól kaptam el az újraindítást, és megmondom őszintén, azt hittem, meg fogom nyerni a versenyt. Azonban Newgarden gyorsabb volt az egyenesben, és így nem tudtam elmenni mellette” – mondta Grosjean.

    Ezek után picit visszalassítottam, spóroltam a gumival, és az utolsó körre tartogattam minden energiámat. Sajnos Sato a falba csapódott, így már nem volt esélyem megszerezni a győzelmet.

    Ennek ellenére elégedett vagyok, picit óvatosan mentem az egész versenyen, mert mindenképp célba akartam érni, és ez végül sikerült is, ráadásul a dobogóra is felállhattam, és értékes pontokat gyűjtöttem.

  • Grosjean szerint Leclerc egy másik bolygóról jött

    Romain Grosjean időt tudott szakítani sűrű hétvégéjén annak, hogy megnézze a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat.

    Grosjean a videója elején elmondta, hogy nem volt neki ez egyszerű, hiszen Long Beach-i idő szerint este 10 órakor kezdődött a verseny úgy, hogy neki másnap reggel már bemelegítő edzése volt az IndyCar mezőnnyel.

    Az Andretti Autosport versenyzője ugyanakkor megnézte a futamot, és nagyon elismerően nyilatkozott a Ferraris Charles Leclerc-ről.

    Leclerc olyan volt a hétvégén, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Pole pozíció, leggyorsabb kör, és a verseny összes körét ő vezette. Egyszerűen legyőzhetetlen volt” – mondta Romain Grosjean.

    Teljesen le vagyok nyűgözve a Ferrari és Charles teljesítményétől.

    Grosjean hozzátette, hogy reményei szerint a Ferrari fent tudja majd tartani szezon eleji formáját a további versenyeken.

    Remélem tudnak majd megfelelő ütemben fejleszteni. Alig várom már, hogy Imolában láthassam őket versenyezni, a hazai pályájukon. Az biztos, hogy nagy nyomás lesz rajtuk.

    A francia pilóta párhuzamot húzott George Russell és saját teljesítménye között. A hétvégi Long Beach-i verseny után Grosjean elismerte, hogy nem akart mindent egy lapra feltenni a futam végén, hiszen a szeme előtt a bajnoki cím lebeg.

    Russell nem a leggyorsabb autóban ül, mégis a második a bajnokságban. Ez is mutatja, hogy célba kell érned, ha versenyben szeretnél lenni a bajnoki címért.

  • Megint mém lett szegény Marcus Ericsson-ból

    Fernando Alonso óta nem láttunk ennyire jó kameramunkát, mint amikor Marcus Ericsson-t mutatták Long Beach-i kiesése után.

    A Chip Ganassi Racing versenyzője, Marcus Ericsson jó helyzetben volt ahhoz, hogy zsinórban másodszor is dobogóra álljon, és felugorjon a bajnoki tabella ötödik helyére a vasárnap délutáni Long Beach GP-n.

    A 8-as rajtszámú Andretti Autosport pilótája a harmadik helyen haladt a 11 kanyaros, 3,167 kilométeres ideiglenes utcai pályán egy késői újraindítás után.

    Ám 19 körrel a vége előtt a négyes kanyarból kijövet a falnak csapódott, majd utána összement csapattársa, Scott Dixon autójával is. Ennek következtében Ericsson az ötös kanyarban lehúzódott a pályáról, és nem folytatta a versenyt.

    Amit akkor még sokan nem tudtak, hogy a svéd versenyző a 85 körös verseny végéig ott ragadt.

    Néhány körrel később egy újabb újraindítást követően a kamera egy frusztrált Ericssont mutatott, amint egyedül állt autója mellett, keresztbe tett karokkal, miközben a nélküle zajló eseményeket figyelte.

    Ez a felvétel – nem meglepő módon – azonnal mém lett.

    Kisérti a múlt Ericssont

    Nem ez az első eset, hogy Ericsson egy baleset középpontjában találja magát, méghozzá a baleseten kívül más, komikus okból.

    Amikor még a Sauber színeiben versenyzett a Forma-1-ben, Ericsson a 2018-as Azerbajdzsáni Nagydíjon Romain Grosjean Haasa mögött haladt egy biztonsági autós fázis alatt.

    Grosjean melegítette a gumikat, amikor elvesztette az uralmát az autója felett és balesetet szenvedett.

    Ekkor hangzott el a rádión a hírhedt „I think Eericsson hit us” (azaz: Szerintem Ericsson talált el minket – a szerk.) mondat.

    A valóságban Ericssonnak abszolút semmi köze nem volt a balesethez, hiszen nem történt semmilyen érintkezés.

    Ericsson vasárnapi kisodródásának legironikusabb része talán az a tény, hogy a közvetlenül mögötte a negyedik helyen haladó pilóta nem más volt, mint Grosjean.

    Grosjean a Chip Ganassi Racing versenyzőjét, Alex Palou-t megelőzve a második helyen ért célba a Team Penske versenyzője, Josef Newgarden mögött, karrierje legjobb eredményét elérve ezzel.

  • 5 percnyi őrület: Íme az IndyCar Long Beach-i versenyének összefoglalója

    A Josef Newgarden győzelmével záruló Long Beach-i Nagydíjban minden benne volt, ami egy rajongót leültet a képernyők elé.

    A videóban többek láthatjuk, ahogy Pato O’Ward és Félix Rosenqvist mezt cserél a Super Bowl bajnok Los Angeles Rams játékosával, Nick Scott-al.

    A verseny előtt a tabella élén álló Scott McLaughlin szenvedését is megfigyelhetjük a Long Beach-i pályán, ami egy megpördülésben csúcsosodott ki.

    Ezen kívül ismét témát szolgáltat az Andretti Autosport, hiszen amellett, hogy Romain Grosjean második lett, Devilen DeFrancesco a falban kötött ki, Alex Rossinak volt egy lassú kiállása, Colton Herta pedig egy győzelmet dobott el magától.

    Természetesen nem maradhatott ki Simon Pagenaud Long Beach-i virágágyásos kalandja sem. A francia versenyző a futam után így jellemezte kicsit sem megszokott parkolási helyét: „Néha csak meg kell állnod, és bele kell szagolnod a rózsákba.

    Jimmie Johnson a hétvégén harmadszor is eldobta autóját, immáron véglegesen. A 7-szeres NASCAR bajnok sajnos David Malukast is magával rántotta a sárga zászlót okozó ütközése alkalmával.

    Szerencsére Johnson már a rádión jelezte, hogy rendben van, így nem szedett össze újabb sérülést már eltört keze mellé.

    És természetesen nem maradhatott ki Romain Grosjean, Alex Palou, és Josef Newgarden csatája sem, melyből a kétszeres bajnok került ki végül győztesen, ezzel megszakítva az Andretti Autosport 2018 óta tartó dominanciáját Long Beach-ben.