Címke: Romain Grosjean

  • Grosjean maga mögött hagyta a sötét oldalt

    Grosjean maga mögött hagyta a sötét oldalt

    Nehéz szezonkezdetet tudhat maga mögött Romain Grosjean, de Günther Steiner Haas-csapatfőnök nagy örömére versenyzője visszatalált régi önmagához.

    Hosszú ideig Szergej Szirotkin mellett a jóval erősebb Haasszal versenyző Grosjean volt a mezőny egyetlen pontnélküli pilótája, ám a legutóbbi hét futamon hatszor sikerült az első tízen belül végeznie (habár az Olasz Nagydíjon megszerzett hatodik helyéről technikai okok miatt diszkvalifikálták).

    „Nem voltam valami büszke a szezonkezdetemre” – ismerte el a francia. „De tudtam, hogy egyszer megtalálom a kulcsot és visszatérek a normális kerékvágásba.”

    Ami azonban a Haas 2019-es pilótafelállását illeti, Grosjean pálfordulása lehet, hogy későn jött; míg Kevin Magnussen helye biztosnak tűnik az amerikai istállónál, a másik ülésért több pilóta is verekszik, többek között Esteban Ocon vagy az a Charles Leclerc, akire a pletykák szerint Gene Haas már nemet mondott. A csapatfőnök viszont egyelőre inkább örül, hogy a Haas ismét kétautós csapattá bővült, már ami a pontszerzéseket illeti.

    „Remélem, nem veszti el még egyszer!” – utalt a fentebb említett kulcsra Steiner. „Meg kellene kérdeznem tőle, hol tárolja, hogy tudjam; talán egy piros madzagot is kötök rá. Viccet félretéve, Romain régóta versenyzik és sok tapasztalattal rendelkezik. Pontosan tudja, hogyan kell magával bánnia, szóval ha ő ezt mondja, hiszek benne és remélem, így is lesz. Amit most látunk, az a normális Romain. Biztosra kell mennünk, hogy ezt folyamatosan képes hozni és elkerüli a nagyobb kilengéseket, amiket csak egyszer vagy kétszer tudsz büntetlenül elsütni. De szerintem jelenleg remekül teljesít.”

  • Grosjeant kizárták, Szirotkin pontszerző

    Grosjeant kizárták, Szirotkin pontszerző

    Romain Grosjeantól utólag elvették az Olasz Nagydíjon elért eredményét, műszaki szabálytalanság miatt.

    A verseny után a Renault csapat jelezte az FIA felé, hogy szerintük nem szabályos a Haas VF-18-asa, az FIA technikai delegáltja pedig meg is vizsgálta az esetet. Többórányi vizsgálat után kiderült, hogy az autó padlója nem felel meg a szabályoknak.

    „A referenciacsíkon lévő alkatrészek összessége által kialakított felületnek 50mm-es (+/-2mm) sugárral kell bírnia mindkét sarokban, ha közvetlenül az autó alá nézünk.” – áll az FIA közleményében.

    Ezen szabálynak nem felelt meg Grosjean autója, ezért kizárták.

    A csapatfőnök, Günther Steiner ez után Twitteren tudatta a közönséggel, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

    „Nem értünk egyet a versenybírák döntésével, mi szerint megbüntetik a csapatunkat, és úgy érezzük, hogy kiérdemeltük a hatodik helyezést az Olasz Nagydíjon. Fellebbezünk a versenybírák döntése ellen.” – írta Steiner.

    Grosjean kizárásával egyébként a Force Indiás Esteban Ocon örökölte meg a hatodik helyet, és így a Williams orosz versenyzője Szergej Szirotkin lett a tizedik, aki ezzel megszerezte első F1-es pontját.

  • Grosjean visszahozná a tankolást a Forma-1-be

    Grosjean visszahozná a tankolást a Forma-1-be

    A Haas pilótája Romain Grosjean úgy véli, hogy a tankolás újbóli bevezetése számos stratégia lehetőséget kínálna a csapatoknak emellett pedig a show mértékét is növelné.

    A futamok alatti tankolást a 2009-es év végén tiltották be, ami része volt a sportág költségcsökkentési és biztonságosabbá tételi törekvéseinek. Azóta azonban számtalanszor felmerült a Stratégia Csoport ülésein ennek a visszahozatala, de eddig komoly sikerrel nem jártak ezügyben.

    Grosjean szerint azonban a tankolás ismételt engedélyezése kiszámíthatatlanságot és sokkal változatosabb stratégiákat vonna maga után.

    „Erről még nem beszéltem a GPDA-val, vagy másik szervezettel, de személy szerint szívesen látnám, azt, hogy visszahozzák.” – kezdte. „Ekkor a stratégiák kicsit nyitottabbak lennének, most azonban eléggé szűkösek a lehetőségek, előre tudom, hogy hogyan fognak reagálni. Amikor viszont elfogy az üzemanyag, akkor elfogy az üzemanyag, nincs mese.”

    „Azt is szeretném látni, hogy több csapat képes a dobogóért vagy a győzelemért harcolni, mint 2012-ben, amikor az első hét futamon hét különböző győztes volt, nagyszerű volt. Ez most is remek lenne a sportnak, a show-nak és a nézőknek is.” – folytatta.

    A francia pilóta azonban még egy másik „régi” dolgot is visszahozni, méghozzá a gumiháborút. Jelenleg a Pirelli a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, ami a jövő év végéig biztosan így is marad. Ám az FIA már kiírta a tendert a 2020-23-as időszakra, amelyben már benne vannak a 2021-től bevezetett 18 colos gumik is.

    „Nincs túl sok információnk 2021-et illetően. Olvastam a sajtóban, hogy jönnek majd a 18 colos abroncsok, és én őszintén remélem, hogy emiatt a Michelin vagy a Bridgestone visszatér. Számomra az egyik legnagyobb probléma a jelenkori Forma-1-ben a gumik. Nem alkalmasak előzésre vagy egy másik autóhoz való közel haladáshoz, ami egy kicsit szégyen.”

  • Ezért nem kapott Hülkenberg olyan büntetést, mint anno Grosjean

    Ezért nem kapott Hülkenberg olyan büntetést, mint anno Grosjean

    Az FIA versenyigazgatója Charlie Whiting elmagyarázta, hogy miért nem kapott Nico Hülkenberg olyan szigorú büntetést, mint hat évvel ezelőtt Romain Grosjean.

    A Grosjean a 2012-es Belga Nagydíj rajtjánál okozott egy komoly balesetet, ami után egyfutamos eltiltást kapott, miközben Nico Hülkenberg vasárnap egy hasonló balesetet okozott, amiért „csupán” tíz rajthelyes büntetést kapott a következő versenyre.

    Az egyik legfontosabb indok az volt, hogy Grosjean abban a szezonban folyamatosan vitatott incidensekbe került, ami végül ahhoz vezetett, hogy eltiltották az Olasz Nagydíjról. Részben pedig ez is vezetett ahhoz, hogy az FIA megalkotta a büntető pontrendszer, aminek értelmében az a pilóta, aki 12 hónap alatt összeszed 12 büntető pontot, az automatikusan kap egy egyfutamra szóló eltiltást.

    Most pedig részletesen is megindokolták a döntésüket.

    „A hasonló incidens, amit Grosjean okozott az 2012-ben volt. Az a baleset adott okot valójában arra, hogy bevezessük a büntetőpont rendszert. A most vasárnapi baleset egyértelműen Nico hibája volt, ő maga is hibásnak nevezte magát, amiért három vagy négy autó versenyét is tönkre tette. A kiosztott pontok és rajthelybüntetés teljesen reális, és ő sem tartotta túl soknak” – kezdte Whiting.

    „Ha visszatekintünk Grosjean baleseteihez, ami négy volt neki akkoriban, akkor az volt az ötlet, hogyha mindegyik ilyenért kapott volna három büntető pontot, akkor jogossá vált volna neki az egy futamos eltiltás. Emiatt határoztuk meg a 12 pontot. Így ha a jövőben újra lennének ilyen történések, akkor ezt vonná maga után.” – tette hozzá.

  • A Haas közel áll ahhoz, hogy bejelentse a 2019-es felállását

    A Haas közel áll ahhoz, hogy bejelentse a 2019-es felállását

    Günther Steiner, a Haas csapatvezetője elárulta, hogy hamarosan véglegesíthetik a 2019-es pilótafelállásukat. Az amerikai csapatnál két szabad ülés is akad a következő szezonra, ugyanakkor Kevin Magnussen feltehetően maradhat, miután idén az első fél évben meggyőzően szerepelt.

    A kérdőjeles inkább Romain Grosjean, aki inkább csak szenvedett a szezon első felében. A francia az első kilenc versenyen nem szerzett pontot, ugyanakkor ütközött Bakuban, a Spanyol és a Brit Nagydíjon. A 32 éves pilótának Ausztriában sikerült megszereznie az idei első pontjait egy negyedik hellyel, azóta a nyári szünet előtt kétszer is a top tízben végzett. Steiner korábban azt állította, hogy rengeteg pilóta érdeklődik a Haas 2019-es versenyülése iránt, most azonban már hamarosan döntenek:

    „Nagyon jól haladunk, folyamatban vannak a dolgaink. Sokat tettünk ezért a szünet alatt, de még nem alakult ki végleges helyzet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy jó helyzetben vagyunk, annyi van csak, hogy még nem mondhatok erről semmit, mert még dolgozunk ezen-azon. Jelenleg azonban jók a lapjaink. Örülök annak a fejlődésnek amit véghezvittünk, de még nem zártuk le ezt a folyamatot. Már nem kell sokáig várni azonban, hogy kiderüljön, mit lépünk.”

    Hogy mégis mennyi ez az idő, erre Steiner így válaszolt:

    „Azt hiszem, ennek kell még pár hét. Remélem, hogy nem kell ezt sokáig húznunk, mert véglegesíteni akarom, sőt mindannyian ezt akarjuk. Ezzel tartozunk a versenyzőknek és a csapatnak is. A csapat mindig nagyon szeretné tudni, hogy ki vezetheti majd az autóinkat. Kell még ezen egy kicsit dolgoznunk, de jó irányba haladunk.”

  • A Haas megtartja Ferruccit

    A Haas megtartja Ferruccit

    Botrányos viselkedése ellenére a Haas nem válik meg az F2-ből eltiltott Santino Ferruccitól – egyelőre.

    Az F2 silverstone-i fordulója során mutatott sorozatos ön- és közveszélyes viselkedése miatt Ferrucci négyfutamos eltiltást kapott az FIA-tól, csapata, a Trident pedig morális okokra és szerződésszegésre hivatkozva kirúgta. A Haas juniorprogramjába tartozó amerikai fiatal nemrég bejelentette, hogy a Dale Coyle Racing színeiben részt vesz az IndyCar két zárófutamán Portlandben és Sonomában, és nagyon úgy fest, hogy haasos pozícióját is megtarthatja.

    „Egyelőre benntartjuk a programban” – nyilatkozta Belgiumban Gunther Steiner csapatfőnök. „Majd meglátjuk, mire megy az IndyCarban. A srác elvégre megpróbál valamiféle karriert kiépíteni magának, mi pedig nem akarjuk kirántani a szőnyeget a lába alól.”

    Ferruccihoz hasonlóan Romain Grosjean alatt is rezeg a léc, habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hivatalosan még Kevin Magnussent sem jelentették be 2019-re.

    „Minden jó úton halad, nemsokára elérjük a procedúra végét” – folytatta Steiner. „Rengeteget sikerült előrelépnünk a szünetben, de még nem fejeztünk be mindent. Mindazonáltal jó pozícióban vagyunk, ennél konkrétabbat azonban egyelőre nem mondhatok. Elégedettek vagyunk a dolgok jelenlegi állásával, már nem kell sokat várni.”

  • Grosjean szerint egy jó eredmény Spában megmentheti az ülését

    Grosjean szerint egy jó eredmény Spában megmentheti az ülését

    Romain Grosjean úgy vág neki a jövő heti Belga Nagydíjnak, hogy tudatában van annak, talán ez lehet a legjobb esélye arra, hogy bizonyítson, és ezzel megtartsa az ülését a Haasnál. Grosjean maradni szeretne.

    „Olyan, mintha egy nagy család lennénk, remek ennek részese lenni” – mondta Grosjean a Forma-1 legújabb csapatáról. „Élvezem, hogy képviselhetem a Haas csapatát. Az autósportban és az egész iparágban is egy hatalmas névről beszélünk.”

    Azonban a francia pilóta idén nagyon rosszul kezdte a szezont, rengeteg balesete és incidense miatt csak Ausztriában szerezte első pontjait. Emiatt bizonytalanná vált a jövője az amerikaiaknál, míg csapattársával, Kevin Magnussennel úgy tűnik, szerződést hosszabbítanak.

    Grosjeannak muszáj jó eredményeket hoznia a szezon második felében. Talán Spa lesz a legjobb esély arra, hogy lenyűgözze főnökeit. Ezen a legendás pályán állt utoljára dobogón a 32 esztendős francia, még 2015-ben.

    „Jól működött az autónk akkor Belgiumban” – emlékezett vissza. „A negyedik helyre kvalifikáltam magam, de váltócsere miatt büntetést kaptam, így csak a 9. helyről rajtolhattam. Jó stratégiánk volt, remekül jött ki a safety car is. Sikerült megelőznöm néhány autót és felértem a dobogóra. Őszintén szólva, ez volt az egyik olyan hétvége, amikor minden a terv szerint haladt. Jó volt a srácoknak és nekem is. Tökéletes hétvégénk volt, mindenki így érezte. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor megszereztem a Haas első pontjait.”

    De Grosjean nem csak emiatt imádja Spát. „Ezen a pályán nyertem meg a GP2 bajnoki címét – jó év volt.” Itt okozott egy olyan rajtbalesetet, amiért egy versenyre eltiltották, 2012-ben. De jobb is, ha erről nem beszél.

    „Spa egy nagyon gyors pálya, remekül érzem magam itt, jó emlékeim vannak innen.” – mondta. „Jó érzés rajta vezetni. Az első körben máris padlógázon mész, kicsit még a gyomrod is felfordul, olyan mintha hullámvasúton lennél, ezekkel a szintkülönbségekkel. Arra gondolsz, meg tudod-e csinálni ezt a versenyt? De miután egyszer sikerült, minden rendben lesz, és csak élvezed a G-erőket.”

    „Ez csak egy jó pálya” – hangsúlyozta. „Nem tudok egy konkrét részt választani kedvencemnek, a pálya egészét szeretem. Vannak nagyon gyors részek, sok különféle kanyar, van, amelyik gyorsabb, van, amelyik lassabb – mindenből egy kicsi.”

    „Többféleképpen is meg lehet közelíteni. Vagy a tempós 1. és 3. szektorban vagy gyors, vagy pedig a másodikban, ahol több a kanyar. Mindkettő jól működhet, rajtad múlik, melyiket választod. El kell ismerni, az 5-ös kanyartól a 15-ösig tartó rész, az egész középső szakasz sokkal gyorsabb lett. Érezhető volt a plusz tapadás az új autók megnövekedett leszorító ereje miatt.”

    Grosjean érzi a nyomást, de magabiztos azzal kapcsolatban, hogy tudja hozni az eredményeket.

    „Ha úgy érkeznék egy versenyhétvégére, hogy ne gondoljam azt, hogy én vagyok a legjobb, vagy nem nyerhetem meg a versenyt, akkor inkább otthon maradnék a gyerekeimmel. Mindig dobogóra akarok állni, mindig törekedek a győzelemre. Nyilván sok múlik az autón” – ismerte be. De soha nem szabad feladni, és arra kell törekedned, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Ilyen mentalitással kell ezt csinálni.”

  • Grosjean az idei formáját Djokovicéhoz hasonlította

    Grosjean az idei formáját Djokovicéhoz hasonlította

    Romain Grosjean a Haas versenyzője sok hasonlóságot vél felfedezni az ő és Novak Djokovic korábbi  formája között.

    A franciának elég zavaros idénye van eddig, hiszen a szezon első kilenc versenyén nem tudott pontot szerezni, e tekintetben pedig Ausztriában jött el az áttörés.

    A korábbi Renault és Lotus pilóta azóta még kétszer tudott a pontszerzők között végezni. Ám a jövője továbbra is kérdéses a Haasnál.

    Grosjean az idei formáját a tenisz sztár Novak Djokovicéhoz hasonlította, aki a wimbledoni sikere előtt kisebb hullámvölgyben volt.

    „Kemény időszak volt. Az életben vannak olyan periódusok, amik nehezebbek. Nézzük csak meg Djokovicot, az első számú teniszező a világon, aki nehéz két éven van túl, de most újra nyert Wimbledonban, amit remek látni. Ő semmit sem vesztett a képességeiből, csupán csak más volt. Időnként ez előfordul. Nekem néha balszerencsém volt, néha voltak rossz pillanataim amit még több pech követett, nehéz volt visszatalálni.” – fogalmazott.

    A 32 éves pilóta ülésére jó eséllyel Sergio Perez és Charles Leclerc pályázhat, és a hivatalos bejelentésre sem kell már sokat várni, hiszen a csapatfőnök Günther Steiner a nyári szünet utánra ígért döntést.

  • Még nem biztos Grosjean helye a Haasnál

    Még nem biztos Grosjean helye a Haasnál

    Günther Steiner csapatfőnök egyelőre egyik pilótája helyét sem jelentette be hivatalosan 2019-re, és habár Kevin Magnussen szinte biztosan marad, Romain Grosjeannak még tepernie kell.

    Magnussen negyedik szezonját tapossa az F1-ben és a másodikat a Haasszal, a stabil háttér pedig tökéletes alapot biztosít a dánnak tehetsége kibontakoztatására.

    „Ez csak Gene Haasnak köszönhető” – fedte fel Magnussen remek teljesítményének okát Steiner. „Gene szeret megfelelő teret biztosítani az embereknek, ahol gondolkozhatnak és cselekedhetnek, Kevin pedig nagyban profitált ebből.”

    Grosjean teljesítménye már közel sem ennyire konzisztens és impresszív. A francia pilóta szezonkezdete rémálomhoz volt hasonlatos, és habár azóta valamennyire felvette a fonalat, könnyen a ’túl kevés, túl későn’ princípium áldozatává válhat.

    „Nem akarok a jövőről beszélni” – hessegette el Steiner a 2019-es felállást feszegető kérdéseket. „Ezzel a kérdéssel a nyári szünet után fogunk foglalkozni. Emberileg hatalmas tisztelettel adózom Romain előtt, elvégre kinek lett volna bátorsága csatlakozni hozzánk három évvel ezelőtt? Hitt bennünk és a projektben, és bevállalta ezt a kockázatot.”

    2016-ban még valóban nem sokan hittek a Haas-modell sikerességében, azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán és még több versenyző kezdett el érdeklődni a versenyképes amerikai ülés iránt, nehezítve Grosjean dolgát. Pletykaszinten felmerült Sergio Pérez neve, míg a Ferrari széleskörű támogatása miatt Charles Leclerc vagy Antonio Giovinazzi is jó eséllyel pályázhat az ülésre.

  • A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták egy része nem ért egyet azzal, hogy a Liberty Media felforgatná a pontozás szabályait. A kezdeményezés lényege az volt, hogy kibővítik a pontot érő pozíciókat 10-ről 15-re. Fernando Alonso sem értett egyet:

    „Emlékszem, mikor Jules (Bianchi) kilencedikként futott be Monacóban, ez egy kisebb csodának számított, és jót is tett az F1-nek. Ha mindenki pontot szerezne, elveszne az egésznek a varázsa.” – érvelt a spanyol.

    Esteban Ocon az RMC Sportnak elmondta, egyetért Alonsoval.

    „A pontrendszer a jelenlegi formájában is nagyon érdekes. Nehéz bekerülni a TOP 10-be, de ha sikerül, eléggé meg vagy jutalmazva.”

    Romain Grosjean is ezen a véleményen volt: „A legjobb megoldásnak a TOP 10 jutalmazása tűnik.”

    A Sauberes Charles Leclerc is a jelenlegi rendszer mellett van.

    „Először azt gondoltam ez jó döntés, pont az olyan csapatok miatt, mint mi vagyunk. Nem lenne mindegy, hogy 14. vagy 15. vagy. De ahogy jobban belegondoltam, egyre jobban Fernandoval értettem egyet. Ha bekerülünk a legjobb 10-be és úgy kapunk pontot, sokkal jobb annál, mintha már alapból kapna mindenki.”

    (Szerző: Czuth Csaba)