Címke: Romain Grosjean

  • Grosjean nem neheztel Steinerre amiért durván kritizálta őt a Netflix sorozatban

    Grosjean nem neheztel Steinerre amiért durván kritizálta őt a Netflix sorozatban

    A Netflix „Drive to Survive” című F1-es dokumentumsorozatának egyik főszereplője lett a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki valóban nem játszotta meg magát a kameráknak a 2018-as szezon során. Nyersen és őszintén kimondta gondolatait, nem kímélve például Romain Grosjean-t, aki igen sokat hibázott a szezon során.

    Például miután Grosjean hazai versenyén sem tudott a top10-be kerülni és pontot szerezni, egy a verseny utáni csapatvacsorán Steiner noha viccesen, de a következőket mondta:

    „Romain nincs itt. Talán azért nincs itt, mert nincs pontja. Vagy nem hívtam meg, mert nem érdemel ételt.”

    Miután Grosjean maga is látta a felvételt és szembesült ezekkel a szavakkal, elmondta, nem neheztel emiatt főnökére.

    „Ismerem Günthert, és ő a macskát macskának hívja.” – mondta Grosjean a Motorsport.comnak, utalva arra, hogy Steiner nem kertel, nevén nevezi a dolgokat.

    „Szóval részemről ez rendben van.” – folytatta a francia. „Voltak megbeszéléseink, és sosem hazudtunk egymásnak. Mindig az igazat mondja és ez olyasmi, amit én nagyra értékelek.”

    „Őszintén, ha azt kérték volna tőlem, hogy értékeljem a szezonom első felét, én sem kíméltem volna magam. Szóval ez rendben van.”

    A „Drive to Survive” című F1-es sorozathoz IDE KATTINTVA olvashatjátok ajánlónkat, benne az infóval, hogy miként nézhetitek meg a sorozatot.

  • Steiner szerint a Haas el lett átkozva

    Steiner szerint a Haas el lett átkozva

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy elátkozták őket, mivel újra kiesett egy pilótájuk Ausztráliában egy boxkiállásos problémát követően. Romain Grosjeannak a vesztét végül az első felfüggesztése okozta, nem sokkal azt követően, hogy járt a boxutcában.

    2019-ban is a Haas hasonló rémálmokat élhetett meg Melbourneben. Akkor Grosjean és Magnussen is jól mentek a versenyen, mindketten a top ötben voltak, de az új gumijaikat nem megfelelően rögzítették a kerékcseréjüket követően. Akkor mindkét versenyző ezért esett ki.

    2019-ben Grosjeannál újra előjött a probléma a kiállásánál, és a bal első kerékkel akadt gond ezúttal. Pár körrel később megállt, mert már lötyögött a a kerék. Steiner nem akarta elhinni, hogy ennyire balszerencsések, és ezt el is mondta a crash.net-nek:

    „A boxkiállásnál volt egy probléma, ami miatt hét másodpercet vesztettünk, és gyakorlatilag már ekkor minden oda lett, még úgy is, ha végig tudott volna menni. Nem tudott volna már visszakapaszkodni oda, ahol már pontokat is osztanak, ez egy dolog volt, de aztán csak fel tudták rakni azt a kereket. Nem hagytuk el, mint tavaly, de 15 körrel később megadta magát az anyacsavar, és ezzel már nem tudtunk mit kezdeni. Úgy néz ki, hogy el vagyunk átkozva. Nagyon furcsa ez, ahogy volt az tavaly is. Melbourne után volt 20 versenyünk ilyen gondok nélkül, most visszatértünk, és már megint gond volt…”

  • Grosjean: Követni könnyebb, előzni nem

    Grosjean: Követni könnyebb, előzni nem

    Romain Grosjean szerint az új 2019-es szárnyak valóban könnyebbé tették a követést, ám előzni még így sem olyan egyszerű.

    Ugyan már biztosan a könyökötökön jön ki, n+1-edszer is írjuk le azért: a követés és előzés megkönnyítése végett idénre új aeroszabályokat vezettek be, amelyek főként az első és hátsó szárnyat érintették. Sokan szkeptikusan álltak hozzá a változáshoz, az Ausztrál Nagydíjon azonban végre élesben is kipróbálhatták a pilóták, milyen érzés egy másik autó mögött haladni. Grosjean – aki Antonio Giovinazzi mögé ragadt be egy időre – könnyebbnek érezte az Alfa Romeo követését, ám a gumik viselkedése miatt ígysem tudott előzni.

    „Ami az új aeroszabályokat illeti, könnyebb a másikat követni, ami pozitív” – kezdte értékelését a francia. „Ha azonban elkezded nyomni, a gumik még mindig túlmelegednek, így nagyon-nagyon nehéz előzni. Biztosan észrevettétek, hány körömbe telt, míg végre elmentem Giovinazzi mellett; nehéz ezeket a gumikat kezelni, túlmelegednek és akkor ennyi volt, elveszted a tapadást és nem tudsz közel kerülni. A tévében biztos jól néz ki, de következő lépésként szerintem ideje volna kissé robusztusabb gumikat tervezni, hogy jobb legyen a verseny.”

    Grosjean futama egyébiránt kísértetiesen hasonlított a tavalyihoz, egy lassú boxkiállás és rosszul rögzített kerék miatt ugyanis idén is kiállni kényszerült (de legalább Kevin Magnussen ezúttal megúszta).

    „Déjá vu” – jött a tömör összefoglalás a Haas-pilótától. „Sorozatban másodszorra ugyanaz a probléma, sorozatban harmadszorra esem ki itt pontszerző helyről. Úgy fest, Ausztrália nem szeret engem, pedig én imádok itt lenni, és eddig nagyon is jó hétvégénk volt… kár érte. Nem így akarod kezdeni az évet, nem könnyű feldolgozni, de össze kell tartanunk és csapatként biztosítanunk kell, hogy ez nem történik meg még egyszer.”

  • Extra kerékcsere-gyakorlatokat végzett a Haas télen

    Extra kerékcsere-gyakorlatokat végzett a Haas télen

    A tavalyi Ausztrál Nagydíjon látott kerékcserebakik elkerülése végett a Haas idén külön figyelmet szentelt a boxkiállások begyakorlására.

    A 2018-as melbourne-i idénynyitón Kevin Magnussen és Romain Grosjean az előkelő negyedik és ötödik helyeken haladtak, ám mindkettőjük kerékcseréjénél problémák adódtak és kiestek a versenyből. A Haas a rákövetkező Bahreini Nagydíjra alakított kicsit a boxkiállási praktikákon, a télen pedig még nagyobb hangsúlyt fektettek a kerékcsere begyakorlására.

    „Nyilvánvalóan nem felejtettük el a tavalyi ausztráliai kiállásokat, amelyek elég rosszul sültek el” – mondta Günther Steiner csapatfőnök. „Idén rengeteg energiát öltünk abba, hogy teljesen felkészülten várjuk a futamot: átvitettünk egy 2018-as autót az olaszországi építőközpontunkba, hogy minden nap gyakorolhassuk a kerékcseréket. Ugyanezt Barcelonában is megejtettük, az aktuális autó ugyanis a teszt során nem mindig érhető el ilyen célokra. A csapat naponta 10-12 kerékcserét is elvégzett.”

    Különféle okok miatt az átlagban negyedik erő Haas tavaly ’csak’ az ötödik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban, a teszteken látott megbízhatósági problémák ellenére pedig idén is reménykedhetnek egy hasonlóan szép eredményben.

    „A legfontosabb az volt, hogy már az elejétől fogva jól érezzem magam az autóban” – dicsérte a VF-19-et Grosjean. „Ha megvan ez a jó érzésed, akkor tudod, hogy jó autó van alattad. Fontos, hogy pozitívan kezdj bele a szezonba, és habár voltak némi megbízhatósági gondjaink, ezeket sikerült kiküszöbölnünk. Készen állunk arra, hogy nekiveselkedjünk az első futamnak Ausztráliában.”

  • Grosjean teljes szabadságot akar gumibeállítások terén

    Grosjean teljes szabadságot akar gumibeállítások terén

    Romain Grosjean jobban örülne, ha a versenyzők választhatnák meg a gumikkal kapcsolatos paramétereket és beállításokat.

    Az F1-ben számos megkötés és korlátozás szabja meg az abroncsok működési tartományát, beleértve a maximum dőlésszöget, a minimum guminyomást és a melegítőpaplanok maximális hőmérsékletét is. Ez utóbbi idénre 100°C-ról 80°C-ra csökkent a hátsó tengelyen, ami Grosjean szerint a barcelonai teszten olyannyira megnehezítette a gumik felmelegítését a hűvös reggeli körülmények között, hogy a problémát a legközelebbi GPDA-ülésen fel is veti.

    “Engedniük kellene, hogy azt csináljunk, amit szeretnénk” – vallotta be liberális nézeteit a francia. “Hagyniuk kellene, hogy mi válasszuk ki a guminyomást, a dőlésszöget, a melegítőpaplan hőmérsékletét; ez hiányzik igazán a régi időkből, amikor a Formula Renault-ban, az F3-ban és a GP2-ben szabadon játszhattam ezekkel az értékekkel. A 80°C-os paplanhőmérséklet azonban necces lehet majd néhány helyen. Még nem találkozott a teljes GPDA-testület, de Melbourne-ben biztos vagyok benne, hogy megbeszéljük a dolgokat. Könnyen lehet, hogy csak nekem vannak ezzel gondjaim, ebben az esetben pedig muszáj lesz megszoknom a helyzetet, amely irányba egyébként már jó lépéseket tettünk a tesztek során. Csak újra kell tanulnunk jó néhány olyan praktikát, amik a gyakorlatban már automatikusan mentek.”

  • Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

    Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

    A fizika törvényei szerint a nagyobb hátsó szárnyak miatt a DRS-nek is hatékonyabbnak kell lennie, és most már tudjuk, hogy ez a gyakorlatban is így van, legalábbis Romain Grosjean szerint.

    „Ha nem használod a DRS-t olyan, mintha csak totyognál” – mondta Grosjean a RaceFans-nak arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolták az autók viselkedését a szabályváltoztatások. „Olyan érzés, mintha egy ejtőernyő lenne a kocsid hátuljára erősítve. Érdekes lesz tehát látni éles versenyhelyzetekben is. A DRS hatás nagyobb lett.”

    Az idén főleg az aerodinamikán igyekeztek változtatni, az előzés könnyítése ezzel a cél. Grosjean úgy gondolja, nem kell kétségbe esni, ha a módosítások nem érik el a kívánt hatást egyből a szezon elején.

    „Szerintem nem az első futam lesz a mérvadó. Melbourne, ott azért nem sok minden történik. Majd idővel úgyis kiderül.”

    Kevin Magnussen meggyőződése, hogy könnyebb követni egy másik autót az új szárnyakkal, ám csapattársa, Grosjean még nem annyira biztos ebben.

    „Nem nagyon köröztem másik autó mögött, hogy megnézzem, javult-e a helyzet. Abban reménykedtem, hogy a hosszú etapok alkalmával majd úgyis találok valakit, aki mögött megnézhetem.”

    Az első légterelők ugye szélesebbek lettek (konkrétan annyira szélesek, mint maga az autó), ám ez a francia szerint nem jelenti azt, hogy jobban is fognak sérülni a futamok rajtjánál.

    „Már 2012-ben és 2013-ban is hasonló volt a helyzet. Nyilván szélesebbek, de minden rendben kellene legyen.”

  • Ugyanazzal a menedzserrel dolgozik a két Haas pilóta

    Ugyanazzal a menedzserrel dolgozik a két Haas pilóta

    A dán BT napilap szerint Kevin Magnussen leszerződött Martin Reiss menedzserrel, aki egyébként Romain Grosjean ügyeit is intézi.

    A dán pilóta ügyeit saját maga intézte az elmúlt időszakban, de most sikerült megegyeznie az egyik legnagyobb tisztelettel rendelkező menedzserrel.

    „A szerepem Kevinnel inkább tanácsadói, mint menedzseri. Segítek neki a szerződésekben, a szponzori reklámokban és a csapattal való sportszakmai kérdésekben is.” – nyilatkozta Reiss.

    „Romain, Kevin és én leültünk beszélni és megegyeztünk abban, hogy nem összeférhetetlen, hogy mindkettejük ügyeit is én intézem. Valójában Günther Steiner volt az, aki azt mondta nekem, hogy előnyt lát abban, ha mindkettejükkel dolgozok.” – tette hozzá.

  • Grosjean körbe körbevitte kisfiait a barcelonai pályán

    Grosjean körbe körbevitte kisfiait a barcelonai pályán

    Romain Grosjean bemutatta a barcelonai pályát – melyen hétfőn megkezdődik az F1-es szezon előtti teszt – fiainak, Sachának és Simonnak (egy Merciben ülve).

    https://www.instagram.com/p/Bt5ms8CI8ck/

  • Ismertette tesztbeosztását a Haas

    Ismertette tesztbeosztását a Haas

    A Rich Energy Haas elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a jövő héten kezdődő téli tesztek során melyik nap melyik versenyző fogja vezetni a VF-19-et.

    Az amerikaiak a két állandó versenyzőjükön, vagyis Kevin Magnussenen és Romain Grosjeanon kívül a tartalékpilótát Pietro Fittipaldit is pályára küldik majd.

    A február 18.-án kezdődő első barcelonai teszten Romain Grosjean kapta az első napot, majd kedden Magnussen ül autóba. Szerdán pedig megosztották a napot, délelőtt ismét a francia, délután pedig Fittipaldi róhatja a köröket. Csütörtök is hasonló forgatókönyv szerint fog zajlani, csak akkor Magnussen osztozik majd a napon Fittipaldival és ekkor a brazil nyitja, a dán pedig zárja a napot.

    A második, február 26. és március 1. közötti teszthéten már csak Grosjean és Magnussen ül autóba. Mindketten teljes napokat kapnak majd és 26.-án Kevin Magnussen nyitja a sort, és naponta váltogatják majd egymást.

  • Íme az első 2019-es fecske, a Haas VF-19 festése!

    Íme az első 2019-es fecske, a Haas VF-19 festése!

    Az új támogatójának köszönhetően még elegánsabb lett a Haas, a régebbi Forma-1 rajongókban pedig szép emlékeket idéz fel ez a festés. A Rich Energy miatt tehát fekete-arany színben pompázik leginkább majd a VF-19, a csapat minden egyéb tekintetben azonban stabilnak mondható. Maradt a versenyzői páros, még ha Romain Grosjeannál rezgett is tavaly nyáron a léc, végül mégis aláírhatott újra az amerikai istállónál. A dán Kevin Magnussen pedig eddigi Forma-1-es karrierje legjobb eredményét mutatta fel 2018-ban, 56 pontot szerzett, és 9. lett a végelszámolásnál, így egyértelmű volt a folytatás.

    A Gene Haas által alapított Forma-1-es csapat 2016-ban mutatkozott be a királykategóriában, és egyből stabil pontszerzőkké is váltak, tavaly pedig már az összesített konstruktőri táblázat ötödik helyét foglalhatták el év végén, borsot törve több nagyobb múltú csapat orra alá is.

    Végül, de nem utolsósorban a legendás Fittipaldi család jelenkori legversenyképesebb sarja, Pietro pedig szintén csatlakozott a csapathoz tesztpilótaként, és feltehetően szintén örömmel veszi az új színkombinációt, amely emlékeztetheti nagyapja egykori világbajnoki Lotusára is.

    Figyelem, ez még nem az éles 2019-es versenytorpedója a Haas csapatnak, azt később mutatják majd csak be.