Címke: Romain Grosjean

  • Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

    Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

    Mattia Binotto Ferraritól való távozását sokan várták. Hogy ez jó lesz-e a Ferrarinak, vagy sem, még kérdéses, mindenesetre az új csapatfőnöknek, Frederic Vasseurnek nem lesz könnyű dolga.

    Mindezek ellenére az egykori F1-es versenyző, Romain Grosjean úgy véli, ha valaki, akkor Vasseur meg tud birkózni a feladattal.

    Grosjean, 2007-ben Vasseur ASM nevű csapatánál és nyerte meg a Formula 3 Euro Seriest, így jól ismeri őt.

    Véleménye szerint a Ferrari „hatalmas kihívás bárki számára”, de úgy véli, hogy egykori főnöke „képes rá”, hogy jól vezesse az olasz csapatot.

    „Ő és Leclerc nagyon jó barátok, és ez segít, hogy jó legyen a környezet, de Sainzot is jól ismeri” – mondta Grosjean a La Gazzetta dello Sportnak.

    „2007-ben az ő csapatában nyertem az F3-at, és sokáig együtt dolgoztunk. Frederic Vasseur született versenyző, úgy érti a versenyzést, mint nem sokan mások. És mindenekelőtt soha nem találkoztam még olyan technikai szakemberrel, aki nála jobban megért minket, versenyzőket. Olyan, mintha ő maga is versenyző lenne.”

    Az olasz Ferrari a francia Jean Todt irányítása mellett aratta legnagyobb sikereit. Todt távozása óta igyekeztek némileg „nemzetibbé” tenni a gárdát, de egymásnak adták a kilincset az olasz csapatfőnökök, senki nem tudta visszajuttatni a Scuderiát a csúcsra. Vasseurrel ismét francia irányítója lesz a vörösöknek. Vajon ezzel a sikerességük is visszatér majd?

    A német szakíró nem jósol nagy jövőt Vasseurnek a Ferrarinál

  • Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    Volt pilótájuk szerint is rosszul tette a Haas, hogy kirakták Schumachert

    A Haas korábbi versenyzője, Romain Grosjean úgy vélekedik, hogy a kis amerikai csapatnak meg kellett volna tartania Mick Schumachert 2023-ra.

    A francia Grosjeant – aki jelenleg az IndyCarban versenyez – 2020 végén, közvetlenül a Bahreinben történt majdnem végzetes, tűzzel járó balesete után menesztette a Haas, mivel a csapat 2021-re a meglévő felállásujat az újonc Schumacherre és Nikita Mazepinre cserélte le.

    Mindkét újonc már nem tagja a Haasnak, az alakulat úgy döntött, hogy jövőre Grosjean korábbi csapattársát, Kevin Magnussent párosítja a 35 éves F1-es visszatérő Nico Hülkenberggel. Amikor megkérdezték, miért döntöttek így, Günther Steiner csapatfőnök kijelentette:

    „Mert már nem ugyanaz a Haas-istálló vagyunk, mint 2021 elején. Jelenleg tapasztalt kezekre van szükségünk a kormánykeréknél.”

    Grosjean, akit a Lamborghini gyári Le Mans-i csapatához szerződtettek, nem ért egyet egykori Forma-1-es csapatfőnökével:

    „Mick Schumacher jól teljesítette a szezon utolsó részét, és az én szemszögemből nézve nem volt okunk változtatni semmit sem a felálláson. A csapat feltehetően csak egy másik versenyzőt akart.”

    A francia ugyanakkor egyetért azzal, hogy a német Hülkenberg versenyképes:

    „Hülkenberg egy igen tehetséges versenyző, aki korábban jó sebességre volt képes. Meglátjuk, mit tud elérni a Haasnál, de – még egyszer mondom – nem ezt a döntést hoztam volna a versenyzők kérdésében.”

    Hülkenberg ugyanis gyakorlatilag teljes munkaidősként kiesett a királykategóriából, mióta 2019 végén elvesztette a Renault gyári versenyülését. Elismeri, hogy az Abu Dhabi utáni teszt vége felé, szerinte „emberileg leépült.” Steiner azonban nem aggódik.

    „Bahreinben is lesz előszezoni teszt, szerintem addigra már a csúcson lesz. Fizikailag ezek a Forma-1-es autók eléggé megterhelőek, és eltart egy darabig, amíg hozzászokik, mert az egyetlen módja az izmok edzésének az, ha vezeted a jelenlegi autókat. Viszonylag fitt volt már, de aztán az is kérdés, hogy ha egy időre kiesik, egyből éles lesz-e, amikor visszatér. Amennyiben megnézzük az eredményeket, amiket akkor mutatott, amikor csak az utolsó pillanatban ugrott be, akkor elég jó volt.”

    Ami Schumachert illeti, úgy tűnik, jövőre is életben tartja F1-es álmát, méghozzá egy nem versenyző tesztpilótai szerepkörben a Mercedesnél. A 23 éves versenyző elismerte, hogy talán rosszul mérte fel a feladatot, hogy idén a nagy tapasztalattal rendelkező Magnussennel kell majd fej-fej mellett haladnia:

    „Komoly elvárások nélkül vágott bele ebbe az idénybe – nem volt vesztenivalója. Nekem viszont de. Visszatekintve, az előjeleket figyelembe véve, valószínűleg a hozzáállásom rossz volt.”

    Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

  • Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

    Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

    A korábbi Forma-1-es versenyző Romain Grosjean 2024-től a Lamborghini új LMDh prototípusával fog versenyezni.

    A 179 F1-es indulással rendelkező veterán jövőre csatlakozik az olasz gyártó szerződtetett pilótáinak sorához. Kulcsszerepet játszik majd az FIA World Endurance Championship és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship versenyautójuk fejlesztésében. Ugyanakkor a gyári Iron Lynx csapattal egy nem teljes szezonos GT-versenyprogramot is vállal. Grosjean az LMDh tesztelése és egyéb szerepek mellett 2023-ban egy Iron Lynx Lamborghini Huracan GTE EVO2 volánja mögött lesz, és egy újabb IndyCar-szezont fog eltölteni az Andretti Autosporttal.

    A francia, aki Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli után a Lambo LMDh program harmadik bejelentett pilótája, 2024-ben versenyülést kap az LMDh-ban. Ekkor az Iron Lynx a testvércsapattal, a Prema Engineeringgel közösen a WEC-ben és az IMSA-ban is indít egyet-egyet az új autók között.

    Romain Grosjean
    Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media

    Lamborghinivel és az Iron Lynxszel debütál az a jövő hónapban megrendezésre kerülő Rolex 24 at Daytona IMSA sorozat nyitóversenyén. Itt Bortolottival és Caldarellivel osztozik a GT Daytona Pro osztályban. Várhatóan márciusban a Sebring 12 órás és októberben a Road Atlanta-i Petit Le Mans versenyen is indul a csapattal.

    A Lamborghini még nem árulta el, hogy Grosjean a WEC-ben vagy az IMSA-ban, esetleg mindkettőben fog-e versenyezni az LMDh-ban. Grosjean a Motorsport.com-nak ennyit árult el a jövőbeni terveiről:

    „Számomra hihetetlen, hogy a Lamborghinit képviselhetem, különösen most, hogy az endurance egy olyan kategóriává vált, ahol ennyi gyártó van. A tárgyalás, ami miatt aláírtam a Lamborghinivel, igen gyors volt: egy telefonhívás Giorgio Sannával, a Lamborghini Squadra Corse vezetőjével, két-három e-mail, és máris elégedettek voltunk, és mindenben megegyeztünk. Mivel a Lamborghini egy ennyire sikeres márka, remélem, hogy a jövőben jól fogunk teljesíteni.”

    Romain Grosjean
    Fotó: Michele Riccomini/Lamborghini Media

    Sanna úgy jellemezte Grosjeant, mint „egy olyan pilóta, aki hatalmas tapasztalattal rendelkezik a különböző kategóriákban”. Kifejtette, hogy az új szerződtetettje „nagy értéket fog hozzáadni a GT3-as programunkhoz, de ami még fontosabb, az LMDh autónk fejlesztéséhez”. Grosjean kifejtette, hogy az észak-amerikai GT-program segít neki felkészülni a két év múlva kezdődő LMDh versenyzésre. Grosjean, aki 2010-ben egy Matech Ford GT1-essel versenyzett egy rövid szezont a FIA GT1 világbajnokság versenyein és a Le Mans-i 24 óráson, így fogalmazott:

    „A Huracannal szerzett tapasztalatok arra fognak szolgálni, hogy jártasságot szerezzek és megértsem az Egyesült Államokban az endurance-t. Ismerem Le Mans-t, ismerem Spát, de nem ismerem Daytonát, Sebringet és a Petit Le Mans-t. Fontos lesz így kezdeni, hogy felépítsem a kapcsolatot az alakulattal és a csapattársaimmal.”

    A Ligier Automotive-val közösen fejlesztett Lamborghini LMDh jövő tavasszal debütál.

    Az Iron Lynx jövő évi GT-programja a Huracannal a négy IMSA hosszútávú versenyt foglalja magában Daytonában, Sebringben, Watkins Glenben és Road Atlantában, valamint egy próbát a GT World Challenge Europe Endurance Cupban.

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

     

  • Ezért csodálja korábbi versenytársa Max Verstappent

    Ezért csodálja korábbi versenytársa Max Verstappent

    Max Verstappen 2022-ben már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, miután könnyedén megvédte a világbajnoki címét a domináló Red Bullal. A holland a nyerésen kívül idén mást nem igazán csinált, és sokkal nyugodtabb, amire minden oka meg is van. A korábbi versenytársa, Romain Grosjean pedig pont emiatt tartja nagyra, hogy emellett nyújtja ugyanazt a magával ragadó vezetést, ami miatt sokak csodálatát kivívta.

    „Azt már eddig is tudtuk, hogy Max rendkívül tehetséges versenyző, de azt hiszem, az első világbajnoki címe sokkal nagyobb önbizalmat és nyugalmat adott neki a versenyek alatt” – mondta a francia. „Mióta világbajnok, sokkal nyugodtabb, úgy vezet, ahogy, ami egy nagyon elkötelezett vezetési mód, amit imádok és csodálok. Idén keményen dominálnak. Remélhetőleg a Red Bullnak a jövőben kicsit több gondja lesz az olyan csapatokkal, mint a Ferrari és a Mercedes, mert bármennyire is szórakoztató ez Max számára, a show-nak nem tesz jót, ha mindig csak egy autó nyer.”

    Grosjean visszaemlékezett a kezdetekre is, amikor Verstappen 17 évesen debütált, és sokszor balesetbe keveredett: „Ez olyasmi, amit megtanult az évek alatt. Nagyon gyorsan végigjárta a junior sorozatokat, és nagyon korán bejutott az F1-be. De lehet bármilyen felkészülésed, amikor bekerülsz az F1-be, az még mindig az F1, még mindig nehezebb, más, és több mindent magába foglal.”

  • Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean szerint Fernando Alonso Amerikai Nagydíj utáni büntetése körüli felhajtás „vicc”.

    A legtöbb bennfentes egyetért abban, hogy az FIA, a versenyfelügyelők és a versenyigazgatók nem dicsérhetik meg magukat az idei szezonban, amikor a döntések meghozataláról volt szó.

    Az Alpine tiltakozott Fernando Alonso nagy visszhangot kiváltó büntetése ellen Austinban, miután a Haas panaszt tett, hogy valójában büntetést kellett volna kapnia azért, mert csak egy ép tükörrel szerzett pontot. Alonso szerint a csütörtökön a mexikói meghallgatás „nagyon fontos nap volt a sportágunk számára”:

    „Nem érdekel a hetedik hely, mert nem a világbajnoki címért küzdök. De ha ezek a büntetések folytatódnak, akkor szerintem egy olyan dobozt nyitunk ki, amit nem akarunk kinyitni.”

    Az említett csütörtöki meghallgatáson az FIA eredetileg úgy nyilatkozott, hogy az Alpine óvása elfogadhatatlan. Később jött a fordulat, és egyetértett a Renault tulajdonában lévő csapattal, hogy a Haas csupán percekkel mulasztotta el az óvási határidőt. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az FIA versenyigazgatóját okolja persze ezért:

    „Csalódottak vagyunk, hogy ebben a sportágban magas rangú tisztviselők mondanak valamit, majd nem követik a saját utasításaikat. A versenyigazgató rossz információt közölt velünk. Remélem, hogy minden megoldódik, mert a közönség elégedetlen, hogy a versenyzőkkel különféleképpen bánnak.”

    A Forma-1-es újságírók kénytelenek részletesen foglalkozni az FIA döntéshozatalának gyakran bohózatba illő és bonyolult apróságaival. A Haas korábbi versenyzője, Grosjean pedig röhejesnek véli az Alonsót érintő legutóbbi epizódot. A ma már Indycar-pilóta a francia L’Equipe-nek ennyit mondott:

    „Azzal, hogy túl jól akarja csinálni a dolgát, szerintem az FIA feleslegesen bonyolítja a feladatát. Egyre többször kerülnek tarthatatlan helyzetbe. Először ott volt a suzukai daru, ahol ahelyett, hogy csak elismerték volna, hogy „hibáztunk”, kitaláltak egy egész ultrakomplex eljárást, ami nem teszi gördülékenyebbé a döntéseiket. Az ékszerekkel kapcsolatos dolgot is erőltették, amikor a bal kezemen az egyetlen meg nem égett bőrfelületet pont a jegygyűrűm őrizte meg. Tehát ez is csak egy újabb felesleges harc volt.”

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

  • A volt Forma-1-es versenyző szerint Ricciardónak az IndyCarban a helye

    Daniel Ricciardo a hétvégén bejelentette, hogy 2023-ban nem lesz ott a Forma-1 rajtrácsán, Romain Grosjean pedig beszervezné őt az IndyCarba.

    Ricciardo a szezon végén távozik a McLarentől, helyére pedig a szintén ausztrál Oscar Piastri érkezik.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztesnek a 2023-as idény végéig volt szerződése a McLarennel, de két nem túl jó szezon után a csapat úgy döntött, hogy idő előtt elválnak útjaik.

    Ricciardo elmondta, hogy továbbra is arra koncentrál, hogy 2024-ben visszatérjen a Forma-1-be, Grosjean azonban azt mondta az ausztrálnak, hogy kövesse a példáját, és váltson az IndyCarra.

    Szívesen látnám Ricciardót az IndyCarban” – tweetelte a francia.

    Grosjean 10 szezont versenyzett a Forma-1-ben a Renault, a Lotus és a Haas színeiben, mielőtt a 2020-as szezon végén az Egyesült Államokba költözött.

    A francia versenyző első két IndyCar szezonja alatt négyszer állt a dobogóra, bár győzelmet még nem sikerült szereznie.

    Nem tűnik azonban valószínűnek, hogy Ricciardo elfogadja Grosjean ajánlatát.

    Az ausztrál versenyzőt a NASCAR-ba, sőt a Supercarsba való átigazolással is kapcsolatba hozták ebben a szezonban, ahogy egyre biztosabbá vált a jövője, de szombaton úgy tűnt, kizárja a sorozatváltást.

    A terv természetesen továbbra is az, hogy részt vegyek valamilyen formában a Forma-1-ben” – mondta Ricciardo. „A következő év olyan lesz, mintha egy kicsit szünetet tartanánk, ahogy én látom.”

    A legfőbb célom az, hogy 2024-ben visszatérjek a rajtrácsra. Ha úgy érzem, hogy a más szériákban való versenyzés eltérít a célomtól, akkor nemet fogok mondani mindenre.

    Bármennyire is szórakoztatónak vagy menőnek hangzik máshol versenyezni, az igazság az, hogy mentálisan még nem tartok ott, hogy továbblépjek.

  • Newgarden nevetségesnek tartja az F1 szuperlicensz rendszerét

    Többek között Josef Newgarden, Callum Illott, Christian Lundgaard és Romain Grosjean is azt szeretné, ha Colton Herta megkapná a szuperlicenszet.

    Korábban már írtunk róla, hogy nagy valószínűséggel csak egy szuperlicensz választja el Colton Hertát attól, hogy Forma-1-es pilóta legyen – az AlphaTauri színeiben.

    Ez a szuperlicensz azonban nem olcsó, és nem könnyű megszerezni, ahogy erről több, korábban az F1 nevelőszériáit is megjárt versenyző nyilatkozott.

    Az IndyCar jelenlegi mezőnyében Rossi, Romain Grosjean, Marcus Ericsson és Takuma Sato korábbi F1-es pilóták, valamint az újoncok Callum Ilott és Christian Lundgaard szerepelnek akiknek volt, vagy van szuperlicenszük.

    Ilott, aki a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja volt, elmondta, hogy bekeretezte a szuperlicencét. „Ez a világ legdrágább licensze, még jó, hogy bekereteztem” – mondta Ilott. A mellette ülő Lungaard hozzátette, hogy az FIA kétszer is elutasította a szuperlicenc iránti kérelmét.

    Ilott, Grosjean és Ericsson határozottan kiálltak Herta mellett, miközben azzal érveltek, hogy az FIA egyszerűen ki akarja zárni az IndyCar-t a jelenlegi értékelésével.

    Szerintem az, ahogyan az IndyCart értékelik az F1 világában, elég nevetséges” – mondta Ericsson.

    Ez a második legjobb – legalább a második legjobb – bajnokság a világon, és sok szempontból még jobb is mint az F1, mert itt kompetitívebb a környezet.

    Az IndyCart az F2 és az F3 között értékelni, ahol gyerekek versenyeznek, jó gyerekek és néhány gazdag gyerek, és az IndyCart ezek közé sorolják? Ez egyszerűen nevetséges.

    A kétszeres IndyCar bajnok, Josef Newgarden is egyetértett kollégáival, és nem volt kegyes szavaival.

    Az egész egy nevetségesen elavult rendszer” – mondta Newgarden. „És ha ezt nem képesek felismerni és megérteni a hiányosságokat, akkor ez számomra még nevetségesebbé teszi a dolgot.

    Ez nem az én döntésem, nem az én rendszerem, de nem kell rakétatudósnak lenni ahhoz, hogy megértsük, mit akarnak elérni ezzel.

  • Romain Grosjean hétvégéje nem is kezdődhetne rosszabbul Gatewayen

    Bár az időmérőn viszonylag jól teljesített Romain Grosjean, azonban egy nem megengedett motorcsere miatt 9 rajthelyes büntetést kapott.

    Romain Grosjean hátulról kezdi meg a hétvégi, Gateway-i IndyCar versenyt, miután Nashville után kilenc rajthelyes büntetést kapott az Andretti Autosport 28-as rajtszámú versenyautójának nem engedélyezett motorcseréje miatt.

    Az IndyCar megállapította, hogy a csapat megsértette a 16.2.3.2. szabályt, amely kimondja: Az ötödik (5.) motor akkor szerezhet motorgyártói pontokat, ha a teljes szezonban induló versenyző az első négy (4) motorjával teljesítette a teljes szezonban induló motorok kilométerszámát. Ellenkező esetben az ötödik (5.) vagy annál több motor nem szerez motorgyártói pontokat, és nem jóváhagyott motorcserének minősül.

    A 16.6.1.2. szabály szerint a büntetés hat rajthelyes az épített és utcai pályás versenyeken, illetve kilenc rajthelyes büntetés az ovál versenyeken, és a sorozat következő versenyén kell letölteni, ami Grosjean számára némi plusz munkát jelent majd a szombat éjszakai versenyen.

    A francia versenyző így a 18. helyről fog majd rajtolni, miután a pénteken megrendezett időmérőn a 9. helyre kvalifikálta magát.

    Nagyon kemény ez az időmérő” – mondta Grosjean a kvalifikáció után. „Két köröd van, nem hibázhatsz, az autót egészen a maximumig kell tolni, úgyhogy nagyon magabiztosnak kell lenned.

    A csapat fantasztikus munkát végzett, az autó nagyon jó, és alig várjuk, hogy a holnapi versenyen áthámozzuk magunkat a mezőnyön.

  • Newgarden Grosjeannak: Üdv az IndyCarban, itt így versenyzünk!

    Josef Newgarden semmi kivetnivalót nem talált abban, ahogy három autót előzött egyszerre Nashville-ben, és közben kiütötte Romain Grosjean-t.

    Az aranyszabály – Josef Newgarden meglátása szerint – alkalmazásra került akkor, amikor Romain Grosjean-t előzte Josef Newgarden a vasárnapi nashville-i verseny hajrájában.

    A néhány körrel a vége előtt történt újraindításkor Newgarden sokkal frissebb gumijain egy mély féktávot vett, megelőzött két autót, és egy harmadik mellé is beért – ez volt Grosjean.

    A francia versenyző próbálta elkerülni a balesetet, de nem tudott mit tenni, így a két autó összeért, és a 28-as Andretti Autosport autó a falban kötött ki.

    Szép; szép” – mondta Grosjean a rádión, mielőtt kimászott és dühösen gesztikulált Newgardennek, amikor a következő körben a mezőny elhaladt mellette. Később egy kicsit higgadtabban értékelte a helyzetet.

    Nagyon csalódott vagyok Newgarden mozdulata miatt, ami véget vetett a versenyünknek, de ez van” – magyarázta Grosjean.  „Azt hiszem, a pozitívum az, hogy egész hétvégén nagyon gyors autónk volt.”

    Válaszában Newgarden egy kicsit a „Tedd másokkal azt, amit szeretnél, hogy veled tegyenek” mondást idézte, amikor Grosjean előzéséről kérdezték.

    Grosjean idén néhány alkalommal – a mezőny többi tagja szerint – túl agresszívan versenyzett.

    Nos, teljesen mellette voltam, talán még egy kicsit előtte is” – mondta a Team Penske versenyzője.

    „Ilyen az IndyCar, milliméterek döntenek. Még jó, hogy én előztem őt, mert biztos vagyok benne, hogy ő ugyanígy kilökött volna. Ezen a pályán egy embert nem szeretnél a tükrödben látni, és az ő.”

    Egy olyan versenyen, ahol 26 autóból 13 nem ért célba – többnyire ütközés miatt – Newgarden szerencsésnek érezte magát, hogy a hatodik helyen, ép autóval szakította át a célvonalat.

    Ilyen az utcai pályás versenyzés” – folytatta. „Mindenki nagy agresszív. És ha nem vagy agresszív, akkor téged fognak kiütni. Ezt elég gyorsan meg kell tanulnod. Nem szeretem, de erről szól ez a játék.

  • Nyolc (!!!) sárga, és egy csipetnyi Dixon mágia Nashville-ben

    Bár a tavalyi 9 sárgazászlós rekordot nem döntötte meg a Nashville-i Nagydíj, így sem maradtunk incidensek nélkül. Dixon megérdemelten nyert.

    Scott Dixon 53. futamgyőzelmével megelőzte Mario Andrettit, és immáron egyedül ő a második az IndyCar futamgyőzteseinek örökranglistáján.

    A 8 sárga zászló miatt értelemszerűen szinte mindenki keveredett olyan taktikai szituációba, ami miatt olykor hátrányba, olykor előnybe kerültek bizonyos versenyzők.

    A verseny kulcspillanata a verseny 25. körében jött el, amikor több bajnokaspiráns futama a süllyesztőben kötött ki.

    A legrosszabbul Pato O’Ward járt, akit Graham Rahal öklelt fel hátulról, amivel kiütötte a mexikói versenyzőnek a váltóját. De Will Power is benne volt ebben az incidensben, ő is kapott egy ütést – pont O’Ward-tól – ami miatt az elektronikája egészen a verseny végéig rakoncátlankodott.

    A bajnoki éllovas Power végül pontokat tudott menteni, és a 11. lett, de eredeti tempója többet érdemelt volna.

    Scott Dixon győzelméhez hozzá kell tenni, hogy ő is kapott egy óriási ütést ebben az incidensben, amit később a csapata szorgos munka árán egy sárga alatt meg tudott javítani.

    Érdemes megemlíteni az Andretti duóját, Colton Hertát és Alexander Rossit. Mindketten balesetbe keveredtek a verseny korai szakaszában, és még körhátrányban is voltak, végül azonban a káoszt kihasználva feljöttek a top 5-be. Rossi a 4., Herta az 5. lett.

    Scott McLaughlin aki a pole-ból indult szinte az összes sárga zászlós periódust megjárta, a 15. helyről kellett a végén előre kapaszkodnia, de a végén így is feljött a második helyre, és csak métereken múlt, hogy megverje Dixont.

    A dobogóra Dixon és McLaughlin mellé még Álex Palou állhatott fel.

    Dixon örülhetett, sokan viszont szomorúan távoznak

    David Malukas és Kyle Kirkwood szinte végig a top 10-ben csatázott, azonban egymást ütötték ki.

    Jimmie Johnson kísértetiesen hasonló balesetet szenvedett el az utolsó körökben mint a tavalyi évben az edzésen, miközben ő is a top 10-es helyekért harcolt.

    Romain Grosjean pedig Josef Newgardennel ütközött. A Team Penske versenyzője az alternatív stratégiája miatt hátulról zárkózott frissebb gumikon, és három autót előzött egyszerre. Grosjean nem látta őt, bezárta a kaput ott, ahol Newgarden már benn volt, és végül a francia a falban végezte.

    A bajnoki esélyesek közül a már említett Pato O’Wardon kívül Marcus Ericsson is technikai problémákkal küzdött egy ütközést követően, és a 14. lett.

    A pontversenyben így Will Power előnye 6 pontra csökkent, és már Scott Dixon a második mögötte. Marcus Ericsson 12 ponttal lemaradva a 3., míg Josef Newgarden 22 egység hátrányban a negyedik.

    Álex Palou az utolsó szalmaszálba kapaszkodva 33 ponttal lemaradva az ötödik.