Címke: Romain Grosjean

  • Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Steiner tudja, hogy kockáztat két újonccal a Haasnál 2021-ben

    Günther Steiner tisztában van vele, hogy a Haas kockáztat a Forma-1-ben azzal, hogy 2021-re két újoncot választanak. Ugyanakkor szerinte ez lehetőség is az amerikai kiscsapatnak. Jövőre teljesen új felállással indul a Haas, miután a múlt hónapban bejelentették, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen és az év végével elhagyja őket. Mindenki arra számít, hogy a Ferrari junior, aki egyben a Formula 2 tabelláját is vezeti, tehát Mick Schumacher lesz az, aki elfoglalhatja az egyik versenyülését a csapatnak. Csapattársa feltehetően szintén at F2-ből érkező Nikita Mazepin lesz, aki jelentős anyagi támogatást hozna az istállónak, amennyiben meglesznek ehhez a szuperlicensz pontjai is. Így tehát két tapasztalatlan pilóta érkezhet, miközben lennének olyan elérhető nevek is a pilótapiacon, mint Sergio Perez vagy Nico Hülkenberg.

    A Haas csapatvezetője kifejezte, hogy nincs még végső döntés a 2021-es felállásukról. Annyit elárult, hogy mérlegelték azt is, hogy milyen lenne, ha teljesen kezdőkkel vágnának neki az új szezonnak. Ez lenne az első alkalom is az alakulat öt éves történetében, hogy Forma-1-es tapasztalatok nélküli versenyzőket alkalmaznának. Magnussen 2017-es alkalmazása előtt korábban az ex-Sauberes Esteban Gutierrez volt Romain Grosjean csapattársa. Steiner már hozzászokott már ahhoz, hogy a Haas versenyzői szerződéseiről kérdezzék. Reagált azonban most azon kritikákra is, hogy miért tartották meg Grosjeant ilyen sokáig:

    „Pár dolgot másképp csináltunk, mint a többiek. Évekkel ezelőtt azt kérdezték, minek tartogatod Romaint ennyi ideig? Hiszen senki sem tartott meg valakit még ilyen sokáig. Nem kell azt csináljuk, amit mások. Azt fogjuk tenni, amiről azt gondoljuk, hogy az jó, és legyen az akár jó vagy rossz, mi leszünk akik ítélkeznek róla, nem mások. Kockáztatunk, de adott ez a lehetőség. Tehát ha két újonccal indulunk neki a jövőben, az is átgondolt lesz. Ismerjünk ennek az előnyeit és hátrányait, és ezt el is tudjuk majd fogadni, hiszen mi választjuk adott esetben ezt az utat.”

  • A sportbírók még a pályán voltak, mikor a lekörözött autók elmentek

    A sportbírók még a pályán voltak, mikor a lekörözött autók elmentek

    Elég félelmetes szituációba keveredtek a sportbírók az Emilia Romagna Nagydíjon.

    Miután Max Verstappen defektet kapott, és leparkolta autóját a sóderágyba, a versenyirányítás kénytelen volt behívni a biztonsági autót. Ugyanakkor a Safety Car periódus alatt történt még egy incidens. George Russell a hideg gumikon megcsúszott, majd a falnak csapta autóját. Ezzel pedig még több munka hárult a sportbírókra, ugyanis a Williams darabjait is el kellett távolítaniuk a pálya területéről.

    Ugyanakkor elég veszélyes szituációba keveredtek ezután, mivel a „toronyból” az az üzenet érkezett, hogy a lekörözöttek szabadon visszavehetik a körüket. A sportbírók viszont akkor még a törmelékektől tisztították meg a pályát.

    A sportszabályzat 39.12-es cikkelye a következőket mondja ki:

    ,,Ha az irányító biztonságosnak találja, akkor a csapatok a hivatalos kommunikációs rendszeren a következőt üzenetet kapják meg: a lekörözött autók most előzhetnek. Így amelyik autó kört kapott az elől álló konstrukciótól, az elhaladhat a többiek és a Safety Car mellett. Miután megelőzték a biztonsági autót, a versenyzőknek a helyzetnek megfelelő sebességgel, előzés nélkül kell a pályán haladniuk. Ezen felül mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy visszaérjenek a Safety Car mögé, és becsatlakozzanak a sorba.”

    Azonban az a bizonyos üzenet túl korán érkezhetett, bár az adott szakaszon dupla sárga zászló volt érvényben. Sebastian Vettel és Lance Stroll viszont közel került a pályán dolgozókhoz.

    Kimi Räikkönen volt az első, aki elhaladt az adott szakaszon, őt csapattársa, Antonio Giovinazzi követte. Romain Grosjeant figyelmeztette a mérnöke, hogy a 10-es illetve a 11-es kanyar között még mindig érvényben van a dupla sárga zászló. A francia meg is jegyezte hogy ez így elég veszélyes, ugyanis embereket lát a pályán.

    A négyszeres világbajnoknak azonban nem szólt a Ferrari semmiről, így mikor a szóbanforgó területhez ért, hirtelen vette el a gázról a lábát, mikor látta a sportbírókat.

    ,,Szóljanak a többieknek, hogy figyeljenek. Sportbírók vannak a pályán. Ez így nagyon veszélyes! Szóljatok nekik (sportbíróknak), hogy menjenek le a pályáról!” – reagált a német.

    A legveszélyesebb pillanatot Stroll szolgáltatta, ugyanis a kanadai csak pár méterrel kerülte el az egyik pályán dolgozót, úgy hogy nem lassított. Ugyanakkor szerencsére senki sem sérült meg.

  • Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    Grosjean átnyergelne Amerikába, már IndyCar csapatokkal tárgyal

    A Haas nem hosszabbította meg Romain Grosjean szerződését, így a francia más sorozatokban is nézelődik, most az IndyCar kapcsán nyilatkozott.

    Eddig nem vonzotta az amerikai sorozat, mert nem akar oválokon versenyezni. A jövő évi menetrend azonban csak 4 ilyen verseny szerepel, ez jó lehet akár Grosjean számára is.

    „Ez is egy lehetőség” – vallotta be a Haas versenyzője. – „Ha őszinte akarok lenni, nem aludta túl jól az elmúlt hetekben. Ez egy nehéz év a világnak, a gazdaságnak, szóval nem jó szerződés nélkül lenni.”

    „Szóval igen körülnéztem az IndyCar környékén is. Fölvettem néhány emberrel a kapcsolatot, és volt köztük, aki pozitívan állt a dologhoz. Már bánom, hogy nem néztem meg a versenynaptárt előbb, és nem tudom, hogy csak ennyi ovál lesz.”

    „Még így sincs veszve minden, ez is olyan dolog, amit megfontolok.”

    Sok csapatnak van még üres ülése, így nem baj, hogy Grosjean mögött nem áll nagy szponzori háttér. Marcus Ericsson már pár éve szerepel a tengerentúlon, őt kérdezte az élményeiről.

    Marcus Ericsson, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Ericsson új környezetében, Fotó: Chris Jones/IndyCar

    „Nagy váltás lenne, de beszéltem Marcusszal, amikor ő ment ki, és neki tetszett. Azt mondta, más, de a pilótának több szerep jut az autóban.”

    Hasonló cipőben jár, mint csapattársa, Kevin Magnussen, aki szintén kifejezte érdeklődését az amerikai élet iránt.

    „Igen, van néhány olyan csapat, ami jobb a többinél, de mindenkinek van esélye futamot nyerni. Itt, mi Kevinnel nagyon jó kört raktunk össze, de csak 16-17. helyet szereztük meg az időmérőn.”

    „Nehéz ezt feldolgozni, most szeretnék futamokat nyerni. Így az IndyCar is egy lehetőség.”

    Majdnem biztos, hogy Grosjean jövőre nem jut üléshez a Forma-1-ben, így nagy kérdés, mi lehet a következő lépése. A Peugeot hiperautós programja Le Mans-ba csábítaná, de nemrég azt nyilatkozta, a Formula E is vonzó opció lehet számára.

  • Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Grosjean a Formula E felé is kacsingat, ha nem marad az F1-ben

    Romain Grosjean felfedte, hogy a Haas után könnyen válthat akár sorozatot is, vonzó lehet számára egy lehetőség a Formula E-ben.

    A francia több, mint 10 éve mutatkozott be a királykategóriában Nelsinho Piquet helyetteseként 7 versenyt teljesített 2009-ben. Aztán két év kihagyással 2012-től folyamatosan a mezőny tagja, sőt a versenyzők bizottságában is vezető szerepet tölt be, Sebastian Vettellel és a már visszavonult Alex Wurzzal együtt.

    Most úgy tűnik, a pénz és a szponzoráció lesz a kulcsa az idei pilótapiacnak, így Grosjean kevés helyre fordulhat. Már korábban is jelezte, hogy érdekli a Peugeot hiperautós programja, és könnyen egy olyan sorozat felé fordulhat, amiben a győzelemért versenyezhet majd. Most egy új opciót dobott be a köztudatba.

    „Nagy valószínűséggel már nem lesz helyem az F1-ben, nincs sok szabad ülés. Sok mindent elértem, büszke vagyok arra, amit eddig tettem.” – összegezte a francia.

    „Vannak gyengeségeim, és vannak erősségeim is. Ha valaki győzelemre képes autót rak alám, akkor győzni is fogok. Ezért most a Formula E-re is lehetőségként tekintek, ahogy a hosszútávú autózásra is.”

    A Peugeot azonban csak 2022-ben lép be a hosszútávú világbajnokságba, ez pedig egy év kihagyásra kényszerítené Grosjeant.

    „Egy francia márkával a világ egyik leghíresebb versenyén részt venni, nagyon jónak ígérkezhet. Remélem a hiperautós szabályrendszerrel sok márka tér majd vissza a sorozatba, és az endurance szakág aranykorát éli majd.”

    „A Toyota nagyon jó munkát végez, de lássuk be: úgy végignézni a Le Mans-i 24 órást, hogy nincs ellenfél, nem valami izgalmas. De jön a Peugeot, és remélem mások is. Olyan verseny lesz, hogy nem lehet tudni a végkimenetelt még öt perccel a vége előtt sem.”

    Grosjean értesülései azért egy kicsit hiányosak, hiszen a Toyota mellett, már az amerikai Glickenhaus, és az osztrák ByKolles csapat is bejelentette, hogy hiperautót épít. És ebben a kategóriában fog indulni az Alpine ráncfelvarrott LPM1-es gépe is.

  • Schumacher teljesen készen áll már a Forma-1-es bemutatkozásra

    Schumacher teljesen készen áll már a Forma-1-es bemutatkozásra

    Mick Schumacher utalt rá, hogy teljesen készen áll már arra, hogy jövőre bemutatkozhasson újoncként a Forma-1-ben. Azzal, hogy a Haas kirakta Kevin Magnussent és Romain Grosjeant, 2021-re szabad az út a Ferrari támogatott Schumachernek, hogy a híres apja után a fia is elindulhasson a királykategóriában. A 21 éves srác a német Focus magazinnak nyilatkozott:

    „Egyértelműen úgy érzem, hogy készen állok a következő lépésre. Nem titok, hogy a Forma-1 az álmom. Amennyiben megadatik, hogy 2021-ben az F1-ben versenyezhessek, világos, hogy nem fogok nemet mondani.”

    A Formula 2 bajnokságát jelenleg is vezető Schumachert korábban a szintén Ferrari erőforrással ellátott Ala Romeóval hozták szóra 2021-re, de úgy tűnik, hogy a csapat marad az Antonio Giovinazzi/Kimi Räikkönen összeállításnál. Amikor a C More riportere rákérdezett erre a 41 éves veterán pilótánál, távozás közben odavetette:

    „Erről fogalmam sincs.”

    Mindeközben Mick Schumacher arról is beszélt, hogy korai lenne összehasonlítani az ő vezetési stílusát még apjáéval, Michaelével, aki 2012-es végleges visszavonulásáig 91 győzelmet és hét világbajnoki címet szerzett:

    „Egy versenyzőnek alkalmazkodnia kell a stílusának az adott versenyautó képességeihez. A Formula 3-ban is teljesen másképp kell vezetned, mint a Formula 2-ben, hát még a Forma-1-ben. Így nem tudom megmondani jelenleg azt, hogy milyen lesz a vezetési stílusom az F1-ben. Ezért is nehéz összehasonlítani jelenleg az apámmal.”

  • Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    A Haas 2021-es autója a legrosszabb a jelenlegi F1-es mezőnyben, állítja Romain Grosjean. Ezen értékelése persze azt követően jött, hogy a héten kiderült, hogy a kis amerikai csapat sem őt, sem Kevin Magnussent nem alkalmazza majd már jövőre. Portimaoban a francia pilóta 19. lett, és csak egy hellyel végzett csapattársa előtt, és csak a tökutolsó Williamst, Nicholas Latifivel a volánnál sikerült legyőzniük. Grosjean a L’Equipenek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy miénk a legrosszabb autó a rajtrácson, mégsem vagyunk utolsók. Ezzel pedig elégedettnek kell lennünk. Kellemetlen, hogy ezt kell mondanom, de ez van. A Ferrari fejlődik, de a motor nem jó, az Alfa Romeo viszont még mindig előttünk van. A versenyhétvége kezdete óta gond van a felfüggesztéssel. Az autó folyamatosan változtatja a hasmagasságot. Így egyik körről a másikra nincs meg ugyanaz az egyensúly. Így elég nehéz lesz versenyezni.”

    A 34 éves versenyző 2021-ben feltehetően a Formula E-be igazol, de az is lehetséges, hogy a 2022-ben Le Mansba visszatérő francia Peugeot márka hiperautó projektjében vesz majd részt.

  • Magnussen az IndyCarban folytathatja

    Magnussen az IndyCarban folytathatja

    A Haastól távozni kényszerülő Kevin Magnussen elárulta, az IndyCar is lehet karrierjében a következő állomás.

    A dán pilóta még 2017-ben csatlakozott a Haashoz, Romain Grosjean csapattársaként, és most egyszerre küldték el őket. Magnussennek az F1-ben aligha van sok lehetősége már, így újra felmerülhet az IndyCar, ahol már korábban is óhajtott versenyezni.

    „Az IndyCar olyasmi, ami mindig érdekelt” – erősítette meg. „Apám még a 90-es években versenyzett ott. Voltam vele versenyeken még gyerekként. Mindig azt gondoltam, hogy szuper, és mindig nagyon szerettem volna kipróbálni. De jelenleg az F1-en kívül is komoly problémákat okozott az idei év, így nem egyszerű jó üzleteket kötni. Szóval majd látjuk. Nem mondok mindre nemet, nem is mondom, hogy lehetetlen, de elég nehéznek tűnik.”

    Magnussen mindenesetre megköszönte a Haasnak az elmúlt négy évet, melynek csúcsa 2018-as kilencedik helye volt.

    „Négy remek éven vagyok túl a Haasszal” – tette hozzá. „Élveztem, nagyszerű és értékes tapasztalat volt egy ilyen fiatal csapattal részt venni az utazásban, sokat tanultam. Most már emiatt jobb pilóta vagyok, de kiderül, mit tartogat a jövő. Azt mondanám, mindenre nyitott vagyok, mindössze 28 évesen. Még mindig úgy érzem, tudnék teljesíteni az F1-ben, viszont már nincs sok ülés. A győzelem érzése is nagyon hiányzik, ezen mostanában rengeteget tűnődtem. Kiderül majd, hol jön egy ilyesfajta lehetőség, mivel szembesülök egyáltalán. Egy ideje már gondolkodtam a lehetőségeken. Ezért sem változtatott sok dolgon, amikor Günther Steiner közölte, más pilóták után néznek. Nagyon komolyan megfontoltam volna, ha a Haas ajánlott volna valamit, de egy ideje már másfelé nézelődök.”

  • Russell nem féltékeny a versenytársak szerencséjére

    Russell nem féltékeny a versenytársak szerencséjére

    George Russell egy nemkívánatos rekordhoz közelít, ennek ellenére nem irigy arra a mázlira, ami a közvetlen riválisokat, az Alfa Romeót és a Haast érte.

    32 versenyhétvégét teljesített eddig George Russell, pontszerzés nélkül. Ezzel ötödik a listán, és már csak 18-ra van a rekordtartó Luca Badoertől.

    A fiatal brit szeretne véget vetni a rossz szériájának, de nem koncentrál arra, „mi lett volna, ha…” Pedig a Nürburgringen Romain Grosjean megszerezte idei első pontjait, valamint Giovinazzi is szerencsés módon ért oda a tizedik helyre.

    Russell korábban már kiesett egy Räikkönennel való ütközést követően, de nem bánkódik a múlton:

    „Persze jó lett volna pontot szerezni, de muszáj reálisnak maradnom, az autó egyszerűen nem elég gyors hozzá.”

    „Folytatnunk kell a kemény munkát és több teljesítményt kell kihoznunk az autóból, mert nem a szerencsére akarjuk bízni a dolgot. Szeretnénk kiérdemelni. Így állunk most.”

    „Ami a Haast és az Alfát illeti, egyszerűen nekik jött ki a lépés. Nem gyorsabbak nálunk, és nem is hiszem, hogy bármit jobban csináltak volna, mint mi.”

    „Volt, amikor mi futottunk jó versenyt, de nem esett ki öt autó előlünk, ami a különbséget jelenti a pontszerzés szempontjából.”

    „Kár. Szerintem csapatként a legjobbat hozzuk ki a csomagunkból csapatként. Egy kicsit több leszorítóerő kell, és akkor többször lennénk ilyen pozícióban.”

    Russell magabiztos azt illetően, az Eifel Nagydíjon az első tízben tudott volna végezni, ha nincs a baleset.

    „Ilyen a versenyzés. Keményen nyomjuk, és ez nem mindig egyszerű. Frusztráló, mert jónak éreztem az autót, és a verseny is jó kilátásokkal kecsegtetett. Szerintem pontokat szerezhettünk volna. De most minden ellenünk alakult.”

  • Grosjean pontjai nem lesznek hatással a Haas 2021-es döntésére

    Grosjean pontjai nem lesznek hatással a Haas 2021-es döntésére

    Günther Steiner csapatfőnök szerint egy egyszeri jó teljesítmény nem befolyásolja a Haas döntését a 2021-es pilótakérdésükről. A Nürburgringen kezdett világossá válni az, hogy az amerikai csapat kiteheti a szezon végén Kevin Magnussent és Romain Grosjeant is. Olyan nevek kerülnek összefüggésbe a versenyüléseikkel, mint Nikita Mazepin, Callum Ilott, Sergio Perez és még sokan mások.

    A német pályán azonban Grosjean volt az, aki a kilencedik helyezésével véget vetett a Hass jó ideje tartó ponttalanságának. Steiner azonban elárulta az Ekstra Bladetnek, hogy ez az eredmény nem lesz befolyással a Haas döntésére a pilótáikkal kapcsolatban:

    „Nem lehetünk érzelmesek, és nem lehet az, hogy versenyről versenyre elemzünk, majd döntünk. A döntésünk hosszú távra szól majd, nem akarok abba a hibába esni, hogy nem elemezzük ki teljesen, hogy miképp teljesíthetne legjobban a csapat, az elérhető lehető legjobb pilótákkal a következő 2-3 évben.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy mégis van-e esélye annak, hogy már a Portugál futam előtt jövő héten bejelentést tehetnek, erre így felelt:

    „Ha engem kérdeztek, erre ne fogadjatok. Mondhatnám úgy is, hogy ennek nagyon minimális az esélye.”

  • Grosjean majdnem ujját törte, de legalább megszerezte első idei pontjait

    Grosjean majdnem ujját törte, de legalább megszerezte első idei pontjait

    Csak kis híján kerülte el Romain Grosjean, hogy vasárnap eltörje egy ujját, de a sérüléssel együtt végigment, és ez végül pontot ért neki.

    A francia a tizedhatodik rajthelyről indult, és visszaesett az első körben, egészen a mezőny végére. Ráadásul egy – a rekordot elérő – Räikkönen által felvert sóderdarab megsértette az ujját is.

    Ezután azonban a Hass agresszív, egykiállásos stratégiájának köszönhetően előre került. A safety car után frissebb gumikon érkező pilóták támadásait kivédve végül a két pontot érő kilencedik helyen végzett.

    „Alulkormányzott volt az autó, és Kimi a sóderágyból felvert némi törmeléket, ez talált el rossz helyen. Az elején nagyon fájt, azt hittem, el is tört.”

    „Most van egy nagy horzsolás az ujjperceimen. De néhány körig egyesen tartott mutatóujjal vezettem.”

    Grosjean legutóbb egy éve Hockenheimben szerzett pontot, a Hass pedig Magnussen magyarországi tizedik helye után volt ismét a pontzónában.

    „Mindenkinek nagyon örülök a csapatban, és a kemény munkának, amit eddig végeztünk.” – dícsérte meg csapatát a francia pilóta.

    Romain Grosjean, Haas, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team

    „Az első Silverstone-i verseny óta ráéreztünk az autóra, és folyamatosan fejlődtünk, ma pedig végre összeálltak a csillagok.”

    „Amikor kijött a biztonsági autó, az nem jött jól, de sikerült némi hőt visszacsempészni a gumikba, és megtartani a kilencedik helyet. Ez a lényeg.” – összegezte a Haas pilótája.