Címke: Romain Grosjean

  • Grosjean mercedeses privát tesztet kap Wolfftól!

    Grosjean mercedeses privát tesztet kap Wolfftól!

    Toto Wolff, még az előző szezon végén felajánlotta Romain Grosjeannak, hogy egy alkalommal vezesse a Mercedes F1-es autóját.

    A francia versenyző horrorisztikus balesetet szenvedett a Bahreini Nagydíjon. Pár pillanatig azt lehetett hinni, hogy talán túl sem élte, de végül szerencsésen megmenekült. A szezon utolsó két futamán azonban nem tudott rajthoz állni, 2021-re pedig már nincs F1-es szerződése.

    Az eset után Wolff privát tesztet ajánlott Grosjeannak, amivel tervez is élni.

    „Továbbra is nagyon szeretnék beugrani a Mercesebe, természetesen” – mondta Grosjean. „Ez egy olyan ajánlat, amit nem lehet visszautasítani.”

    „Azt gondolom, hogy jelenleg teljes gőzzel az új autójuk építésén dolgoznak és azon, hogy kiderüljön, mikor is lesz a kezdés, meg ilyesmi, szóbal most nem fogom ezzel felhívni Totót.”

    „De később számíthat majd számíthat egy hívásra.”

    „Abszolút csodálatos lenne. De most 15 napon belül utazom az Egyesült Államokba, és ott leszek egy ideig, megismerkedem az IndyCarral” – tette hozzá Grosjean.

  • Grosjean: Ezt nem tehetem meg újra a gyerekeimmel

    Grosjean: Ezt nem tehetem meg újra a gyerekeimmel

    Mint arról már beszámoltunk, Romain Grosjean az IndyCarban folytatja versenyzői pályafutását.

    A francia versenyző a tavaly év végi Bahreini Nagydíjon igencsak ráijesztett a közönségre és legfőképpen családjára, mikor balesete következtében autója kettétört és lángolni kezdett. Szerencsrére Grosjean végül ki tudott menekülni a tűzből, és megúszta „csak” égési sérülésekkel a kezén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

    Érthető lenne, ha ezek után felhagyna a versenyzéssel, ha már úgy sem maradt számára hely a Forma-1-ben 2021-re. Ehelyett azonban átigazolt az IndyCarba. Azonban csak bizonyos feltételek mellett,

    „Van két pálya, ahol nem fogok versenyezni idén” – mondta Grosjean a Motorsport.comnak. „Ez Texas és az Indianapolis 500.”

    Bár nagyon szeretné, ha pályafutása során egy Indy500-at is fel tudna mutatni, túl kockázatosnak találja.

    „Láttunk ott pár brutál balesetet. Nem mondom, hogy a versenyzők mindenképp megsérülnek ott, de egymás mellett haladnak 330 km/h-val. Szóval ez egy kockázatos dolog. Számomra ez olyasmi, amit már másként ítélek meg a bahreini incidens után.”

    A fő okai ennek pedig a gyerekei

    „Van három gyerekem és Bahreinben ők két perc negyvenöt másodpercig azt hitték, hogy nincs már édesapjuk” – mondta Grosjean. „Ha fiatalabb lennék elfogadnám, és nem problémáznék ezen. De apaként, ezt nem tehetem meg újra, ezek a balesetek Indy-n pedig borzalmasak. Általában a versenyzők sértetlenül jönnek ki belőle, de mindig lélegzetvisszafojtva nézem. Szerintem a gyerekeim épp elég dolgon mentek már át, nem akarom ennek újra kitenni őket.”

    Persze azt is fontolóra vette, hogy teljesen felhagy a motorsporttal.

    „Feltettem magamnak a kérdést a tél folyamán és hamar arra a következtetésre jutottam, hogy versenyezni akarok. Azt mondtam a feleségemnek: ‘Valószínűleg nem ezt akarod hallani, de tényleg szeretnék újra versenyezni.’ Mondhatott volna nekem nemet, de ő támogat engem. A gyerekek is támogatnak. Azt akarják, hogy boldog legyek és az legyek, aki vagyok. Versenyeznem kell, egész életemben ezt csináltam.”

  • Grosjean az IndyCarban folytatja pályafutását!

    Grosjean az IndyCarban folytatja pályafutását!

    A Forma-1-ből frissen távozó Romain Grosjean az IndyCarban fogja folytatni a pályafutását. A francia pilóta a Dale Coyne Racing csapatának versenyzője lesz majd.

    Grosjean – akinek nevéhez 180 F1-es rajt fűződik – mind a 13 utcai és épített pályás versenyén rajthoz fog állni az NTT IndyCar Series 2021-es kiírásában és első hivatalos tesztjét február 22-én fogja teljesíteni a Barber Motorsports Parkban.

    A 34 éves francia pilóta azonban az ovál versenyeken nem fog autóba ülni. Ilyen futam lesz a Texas és az Indianapilos Motor Speedwayen, ahol majd a 105. Indy500-at rendezik majd.

    A francia pilóta Forma-1-es pályafutása alatt 10 dobogós helyezést szerzett és mindegyik alkalommal a Lotus pilótájaként örülhetett sikereinek.  2012-ben nyolcadik, 2013-ban pedig a hetedik helyet szerezte meg az egyéni összetettben.

    Azonban az utolsó öt szezonja a Haasnál már közel nem volt olyan eredményes, de alkalmanként sikerült megvillannia. Grosjean az évek alatt rengeteg pontot gyűjtött az amerikai istállónak és a legjobb eredménye a 2018-as Osztrák Nagydíjon szerzett negyedik helye volt.

    „Rendkívül izgatott vagyok ezen lehetőség miatt, hogy 2021-ben az NTT IndyCar Seriesben versenyezhetek majd az Egyesült Államokban,” – mondta a francia pilóta, aki a saját Twitch csatornáján jelentette be a hírt. „Számos lehetőségem volt, mégis erre esett a választásom annak ellenére, hogy még nem állok készen arra, hogy ovál pályán versenyezzek.

    „Az IndyCarban sokkal szorosabb versenyek vannak, mint másik sorozatokban, szóval ehhez majd hozzá kell szokjak. Azonban mindezen nehézségek ellenére már nagyon várom ezt az új kihívást, ami karrierem következő nagy állomása lesz.”

  • Grosjean: Pérez képes lesz megragadni a lehetőséget

    Grosjean: Pérez képes lesz megragadni a lehetőséget

    Sergio Pérez a Red Bullhoz szerződött, úgy tűnik, ez élete lehetősége. Ugyan a McLarennél már lehúzott egy évet 2013-ban, de akkor a wokingiak már nem voltak a csúcson.

    Romain Grosjean úgy gondolja, Pérez képes lesz megragadni ezt az esélyt, sőt a tapasztalata is segítségére lesz.

    „Ez egy kivételes lehetőség Checo számára” – nyilatkozta az Autosprintnek. „Örülök, hogy ez megtörtént vele és biztos vagyok abban, hogy jól fog szerepelni egy topcsapatnál. Ez lesz a második esélye, az első McLarenes esélyt is számolva. Azonban most más a helyzet. Szerintem meg fog tudni bátran küzdeni a nehézségekkel.”

    A francia ezután kitért arra is, hogy mennyit számít az autó, és ez Perez esetében is igaz: „Ha Hamiltont ültetjük a tavalyi Haasba, semmit nem tudott volna kezdeni. Russell szahíri teljesítménye tökéletes példa arra, mekkora különbséget is jelent az autó.”

  • Grosjean: Korai még az IndyCarról beszélni

    Grosjean: Korai még az IndyCarról beszélni

    Egyelőre nem tudni, hogy Romain Grosjean hol fog versenyezni az idei szezonban, miután a Forma-1-ből távozott. Azonban a legvalószínűbb célállomás az IndyCar, azon belül is a Dale Coyne Racing.

    A francia F1-es karrierje egy hatalmas balesettel ért véget, ahol égési sérüléseket szenvedett.

    „Közzétettem képeket a kezemről, amikor már majdnem szalonképesnek tűntek” – kezdte az állapotával. „Voltak idők, amikor nem volt túl mókás és olyan dolgokat is láttam magamból, amiket nem feltétlenül akartam. De jól halad a felépülés. Őszintén még mindig fáj és megmarad pár karcolás is, de nem fogok panaszkodni. Igazából ha 28 másodpercen keresztül lángok között vagyok, és egyetlen karcolás nélkül megúszom, csalódott is lennék.”

    Ezután rátért a már említett, IndyCaros jövőre: „Még mindig túl korai bármit mondani, de ami biztos, hogy ismét készen állok a versenyzésre. Több projekt is vonzónak tűnik – Le Mans, az Amerikában zajló versenyek, illetve a Dakar.”

  • Dale Coyne megerősítette, akár Grosjean is érkezhet a csapatába

    Dale Coyne megerősítette, akár Grosjean is érkezhet a csapatába

    Az IndyCar egyik csapatának a tulajdonosa, Dale Coyne hivatalosan is megerősítette, hogy Romain Grosjean a radarján van a 2021-es versenyülésére. Egyesek arra számítottak, hogy a szerdai sajtótájékoztatón esetleg már bejelenti a Dale Coyne Racing Grosjeant. Ami kiderült ott, hogy az egyik autójukat idén Ed Jones vezetheti majd.

    Grosjeannal kapcsolatban Coyne elmondta, hogy véleménye szerint a korábbi Haas pilóta egyértelműen egy jó versenyző:

    „Dolgozunk még néhány dolgon, de nagyon szeretnénk őt. Remélhetőleg sikerül mindent rendezni, és jövő héten bejelentést tehetünk, majd mehetünk tesztelni februárban.”

  • Grosjean elnöki szerepén keresztül maradna az F1-ben

    Grosjean elnöki szerepén keresztül maradna az F1-ben

    A Bahreini Nagydíjon történt balesetét követően Grosjean nem úgy távozott az F1-től, ahogy szerette volna. Kezein szerzett sérülések megakadályozták, hogy további versenyeken induljon.

    Következő lépése még nem ismert, de sokan úgy gondolják, az IndyCarban kaphat lehetőséget. A francia ezenkívül a Peugeot 2022-ben induló endurance programja iránt is kifejezte lelkesedését. Azonban Grosjean még nem lépett ki végleg az F1-es paddockból.

    A Haas korábbi pilótája még mindig elnöke a pilóták szervezetének, a GPDA-nak, Alex Wurzzal és Sebastian Vettellel együtt.

    „Pilótaként szerintem már vége. Nem akarok csak azért visszatérni, hogy visszatérjek. Ez nem érdekel. És ha megnézi az ember, már minden jó hely elkelt. Nem lenne sok értelme.”

    „Még mindig van egy kis szerepem a GPDA-ban. Továbbra is részt fogok venni a találkozókon, ez nagyon közel áll a szívemhez.” – jelentette ki a francia.

    Jövőjéről azonban Grosjean továbbra is sejtelmesen nyilatkozott:

    „[Az IndyCar] egy erős bajnokság, jó pilótákkal. Olyan, amit követek? Igen. Akár már kész van a szerződés, akár csak közel állok hozzá, számomra még sok minden van hátra addig.”

    „Tárgyalunk, megfigyeljük az eseményeket, azért dolgozunk, hogy ez [a tengerentúli ülés] megvalósuljon. De ahogy mondtam, ha sikerül, az jó, de ha nem, akkor más lehetőség után nézek. Nem stresszelek rá.” – emelte ki a francia.

  • Grosjean: A baleset előtt versenyeztem volna oválpályán, de most…

    Grosjean: A baleset előtt versenyeztem volna oválpályán, de most…

    Romain Grosjean elvesztette a Forma-1-es ülését 2021-re, a királykategóriás karrierje pedig egy horrorbalesettel ért véget, melyben égési sérüléseket is szenvedett.

    „Ez a baleset megváltoztatta az életemet, most már nem mehetek a szupermarketbe vásárolni” – nyilatkozta mosolyogva. „900 ezer feliratkozóm volt, a balesetem után néhány nappal viszont 1,4 millió. Az utálók is lenyugodtak kicsit. Már nem beszélnek rólam olyan negatívan.”

    Azonban az, hogy mi lesz a 34 éves pilóta karrierjének következő fejezete, még nem derült ki. Sajtóértesülések szerint közel áll egy megállapodáshoz az IndyCarban szereplő Dale Coyne Racinggel.

    „Egy hónapig azt mondtam magamnak, hogy kihagyhatnám a szezont és egyáltalán nem versenyeznék, még ha ez nem is tetszene” – tette hozzá. „Vannak dolgok, melyeket sosem fogok kipróbálni. Például az IndyCarban – ami nem egy rossz opció számomra – nem fogok oválokon versenyezni, az Indy500-on sem. Legalábbis ebben az évben nem. De még nem tudom, mit tartogat a jövő. A baleset előtt gond nélkül versenyeztem volna oválokon, de most inkább várnék ezzel.”

    „Most úgy kezelnek, mint aki kimenekült a tűzből, mert egy igazi versenyző. Igen, elkövettem sok butaságot, sok kockázatot vállaltam, de soha nem is volt olyan autóm, mint a Mercedes. Mindig támadnom kellett. Értékelem ezt a változást a megítélésemben. Nem volt ez mindig így. Az emberek elkezdték megérteni, hogy a munkánk a szenvedélyünk. Majdnem az életemet adtam azért, hogy három pozícióval feljebb jöjjek a 19. helyről. Akik kritizáltak engem ezelőtt, nem értették, hogy az életünket tesszük kockára.”

  • Grosjean letett arról, hogy valaha még F1-es pilóta lesz

    Grosjean letett arról, hogy valaha még F1-es pilóta lesz

    A 34 éves Romain Grosjean a legutóbbi interjújában elmondta, hogy már lezárta magában a Forma-1-es karrierjét.

    A francia pilóta a tavaly év végén távozott a Haastól, ám a bahreini balesete miatt erre két futammal hamarabb sor került, a további jövőjéről pedig a francia Ouest France lapnak nyilatkozott, ahol többek között arról is kérdezték, hogy végleg végzett-e a száguldó cirkusszal.

    „Versenyzői szempontból úgy gondolom, hogy ennek vége. Nem akarok visszajönni csak azért, hogy visszatérjek. Nem érdekel. Ráadásul a mezőnyben is minden hely foglalt. Nem is lenne értelme visszatérni. Még mindig érdekelt vagyok a Pilótűk Érdekvédelmi Szervezetében (GPDA), továbbra is részt veszek az üléseken. Ez nagyon közel áll a szívemhez.” – kezdte Grosjean.

    „A szakértői, kommentátori szerepkör nem érdekel. Még mindig szeretek versenyezni, ezért egy új fejezetet keresek magamnak. Szeretném folytatni. Az IndyCar egy remek bajnokság, kiváló pilótákkal, folyamatosan követem. Az ovális versenyek sem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek. Ha ez a sorozat összejönne, az remek lenne, de ha nem, az se baj. Folyamatosan keressük a lehetőségeket.” – tette hozzá.

    Grosjean 2010-ben részt vett először, és máig utoljára a Le Mans-i 24 órás versenyen egy Forddal a GT kategóriában. Így felmerült az a kérdés is, hogy a hosszútávú bajnokság érdekelné-e őt, főleg annak fényében, hogy a Peugeot visszatér az elit kategóriába és az ő neve is felmerült a csapatnál.

    „Talán ez az a sorozat, ami leginkább érdekel. Az idei év azonban egy amolyan átmeneti év lesz a szabályok tekintetében, a Toyota már bemutatta a hiperuatóját és azt is tudjuk, hogy több gyártó is vissza akar térni 2023-ig. Számomra nagyon csábító, hogy másokkal oszthatom meg az autómat. A Forma-1-ben az volt a vél, hogy egyedül tudj a leggyorsabb lenni. Nekem nagyon vonzó ez a fajta megosztás. Volt már ilyen jellegű tapasztalatom, virtuálisan és a való életben is, de szeretném újra átélni. Természtesen a prototípus autók érdekelnek, az összetett győzelem motivál engem.” – fogalmazott.

  • Ha ott betonfal lett volna, Grosjean nem biztos, hogy túlélte volna

    Ha ott betonfal lett volna, Grosjean nem biztos, hogy túlélte volna

    Romain Grosjean tavaly év végi, bahreini balesete kapcsán még mindig vannak kérdőjelek.

    A szalagkorlát kettészakította autóját, a halo pedig mondhatjuk, hogy megmentette az életét. Az eset történhetett volna szerencsésebben és szerencsétlenebbül is. Mi lett volna például, ha nem lett volna a pálya azon pontján szalagkorlát?

    Erről beszélt Alex Wurz egykori F1-es versenyző, a GPDA (versenyzők szövetsége) elnöke, a Motorsport-Totalnak. Az osztrák szerint minden variációnak vannak előnyei és hátrányai is.

    „A szalagkorlát katasztrofálisan nézett ki, ketté nyílt, ami nem lett volna szabad” – mondta Wurz.

    Hozzátette azonban, hogy ennek is volt előnye.

    „Amilyen módon elnyelte az energiát, az valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy képes volt (Grosjean) kiszabadítani magát jelentősebb sérülések nélkül, és az eszmélete elvesztése nélkül.”

    Vélhetően az eset sokkal drámaibb lett volna, ha a francia versenyző egy betonfalba csapódik.

    „Ha ott betonfal lett volna és ő így csapódott volna be, ilyen maga G-erőkkel, azt nem tudjuk, hogy a szíve, és a szervei kibírták-e volna” – mondta Wurz.

    Wurz meglátásával a Sky elemzője, a szintén egykori F1-es versenyző, Martin Brundle is egyetért.

    „Egy fal talán elmozdult volna egy kicsit, de nem nyílt volna meg” – mondta. „Azonban a G-erők hatása jelentősen nagyobb lett volna.”

    Abban pedig ő is kételkedik, hogy ebben az esetben Grosjean túlélte-e volna az esetet.

    A baleset után az FIA kivizsgálásba kezdett, ennek eredményeiről azonban még nem publikáltak eredményeket.