Címke: Romain Grosjean

  • Wolff szerint nem jó, hogy változik az F1 naptár, és emiatt Grosjean kiesik

    Wolff szerint nem jó, hogy változik az F1 naptár, és emiatt Grosjean kiesik

    Toto Wolff csalódottságának adott hangot, amiért Romain Grosjean kénytelen kihagyni azt a lehetőséget, hogy egy Mercedesszel körözhessen a hazai közönsége előtt. A Francia Nagydíjat egy héttel előrébb hozták, hogy sikerüljön egy második versenyt szervezni a Red Bull Ringre, miután kénytelenek voltak törölni előbb a Kanadai Nagydíjat, majd a törökországi fordulót.

    A Mercedes készen állt arra, hogy Grosjean demonstrációs köröket futhasson Paul Ricard versenyhétvégéjén, majd ezt követően egy komolyabb tesztre. A demóból azonban már nem lesz semmi, mivel a francia pilótának versenye lesz az IndyCarban azon a hétvégén. A versenynaptár változásáról így nyilatkozott Wolff:

    „Szégyene ez a Francia Nagydíjnak, mivel remek programot készítettünk elő Romainnek sé az autónak, és lett volna pár kör a rajongók kedvéért, de ezt most így mégsem tehetjük meg. Mindenesetre így is lesz majd velünk egy rendes tesztje, a verseny után. Ausztriával kapcsolatban viszont azt mondhatom, hogy a csapatok számára nincs is jobb, mint 10 nap ott a hegyekben a legideálisabb egy duplaforduló helyszínnek.”

    A menetrend ilyen késői változása komoly logisztikai kihívást jelentett volna, amennyiben a versenyeket nem Európában rendeznék meg. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto dicsérte az F1-et a helyzet kezeléséért, és azért, hogy tisztességesen figyelmeztette a csapatokat a tervezett változásokról:

    „Szerencsések vagyunk, hogy időben értesültünk arról, hogy Törökországot valószínűleg törölni fogják, így nem kellett oda semmilyen eszközt küldeni vagy szállítani, így logisztikai szempontból nem merültek fel ezek a költségek akkortájt. Lesz helyette egy újabb európai futamunk, ami logisztikailag gyakorlatilag a legegyszerűbb feladat, egy dupla hétvége Ausztriában. Ahogyan átrendezték a naptárat, segíti a jelenlegi logisztikánkat, valamint költségkímélő is, így összességében ez elfogadható és nagyszerű.”

  • Elődje szerint jogos volt Russell előléptetése

    Elődje szerint jogos volt Russell előléptetése

    A Williams pilótája, George Russell nemrég nagyobb szerepet kapott a versenyzők között, ugyanis a „szakszervezet” egyik elnökévé nevezték ki.

    Romain Grosjean távozásával nyílt meg a pozíció, és a fiatalok térhódításának jegyében George Russell kapta meg a lehetőséget.

    Azóta több ízben is hangot adott a véleményének, legutóbb a barcelonai pálya megváltoztatására tett javaslatot.

    Grosjean – bár már nem elnök – továbbra is együtt dolgozik a szervezettel, a balesete kapcsán biztonsági kérdésekben kérik ki a véleményét.

    „Jó, hogy Sebastian mellett George vezeti a GPDA-t. Még kapcsolatban állok velük, mint tagság nélküli megfigyelő. Van egy WhatsApp-csoportunk, abban még benne vagyok, és nyújtom visszajelzéseimet kívülről.”

    „Szerintem George volt a megfelelő személy. Kellett egy fiatal, aki új ötletekkel és vízióval rendelkezik. Most köztük van vagy 10-15 év, ami a pályán nem sok, de az életben igen.”

    Az idén IndyCarba távozó Grosjean szintén kifejtette véleményét a pálya határait övező vitáról.

    „Rakjanak kavicságyat vagy füvet a pálya köré, úgy nem aggódunk majd a határok miatt! Ezt szeretem itt az Egyesült Államokban. Ilyet nem kell utólag megkérdezni, de ezt túl sokszor taglalták már.”

  • Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Indianapolisi győzelmével Rinus Veekay lett – öt verseny alatt – a harmadik versenyző, aki első győzelmét ünnepelhette az IndyCarban, Grosjean előtt.

    A francia a többiek reakcióját nem várva jött el a pole-ból, majd ugyanezt a gördülő rajtos taktikát alkalmazta az első körös koccanások miatt kijövő biztonsági autó után is.

    Féltávig senki nem volt rá veszélyes, akkor állt ki a boxba, és ment el mellette meleg gumikon holland vetélytársa. Veekay előtte egy Alex Palou és Jimmie Johnson között bemutatott előzésnek köszönhetően került Grosjean mögé.

    Korábbi kiállása miatt még egyszer feladta a vezetést a franciának, de az alávágás másodszor is működött, így 5 másodperces előnnyel ért célba.

    Az Ed Carpenter Racing 2016 óta először nyert versenyt, Grosjean pedig a 2015-ös Belga Nagydíj után állhatott újra dobogóra.

    „Bahrein szörnyű volt, de az életem szempontjából egy nagyszerű tapasztalat. Az emberek támogatnak, ezt érzem.” – emelte ki Grosjean.

    „Amióta itt vagyok az Egyesült Államokban, csak mosolygok. Nagyon boldog vagyok ,hogy itt versenyezhetek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Grosjean: Nem a Haas újoncaiban kell keresni a hibát

    Grosjean: Nem a Haas újoncaiban kell keresni a hibát

    A tavaly távozó Romain Grosjean megvédte Mazepint és Schumachert, szerinte nem az ő teljesítményük miatt hibáznak ennyit a pályán.

    Mind Mick Schumacher, mind Nikita Mazepin vétett hibákat a szezon első néhány versenyén. Az orosz Bahreinben, a német Imolában szenvedett balesetet.

    A csapat korábbi pilótája, Romain Grosjean szerint ez azért van, mert ellensúlyozni próbálják az autó hiányosságait.

    „Szerintem egyértelmű, hogy nem dolgoznak a legjobb eszközökkel.” – jelentette ki a francia, aki vezette az ideivel szinte azonos tavalyi autót.

    „A versenyzésben néha jó kört teljesítesz, de ha az előtted haladó így is egy másodperccel gyorsabb, megpróbálod csökkenteni a különbséget. Ekkor kezdesz el 110%-on vezetni, és ez kockázatos.” – fejtette ki a Beyond the Grid podcastban.

    „Volt, ami az ő hibájuk volt, de ugyanakkor ők azok, akik próbálnak a mezőnnyel maradni, és odaférkőzni, miközben az autó nem igazán különbözik a tavalyitól. Egyszerűen nem elég, hogy jobb pozícióért küzdjenek.”

  • Grosjean végül nem vezethet Mercedest hazai közönsége előtt

    Grosjean végül nem vezethet Mercedest hazai közönsége előtt

    A versenynaptár változásai egyúttal azt is jelentik, hogy az IndyCarban is szereplő Romain Grosjean nem tud ott lenni hazai nagydíján, hogy parádézzon a Mercedes autójával.

    A Francia Nagydíj időpontja egy héttel korábbra került, és Grosjean a verseny előtt mehetett volna pár kört a világbajnoki autóval.

    A francia azonban arra a hétvégére már elígérkezett a Dale Coyne Racingnek a Road Americán tartandó IndyCar versenyre.

    Ennek ellenére a privát teszt megvalósul június 29-én, a 2019-es autóval és nem versenygumikkal. Ezt Twitteren erősítette meg a Mercedes csapata.

    A Beyond the Grid című podcastban azt is elárulta, mennyire fogja nyomni.

    „100 százalékig” – hangzik a cseppet sem meglepő válasz.

  • Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Grosjean pole-t szerzett Indianapolisban!

    Mindössze harmadik IndyCaros versenyén első helyről indulhat Romain Grosjean  Indianapolis belső vonalvezetésén.

    A francia egy tizeddel futott gyorsabb időt, mint az utóbbi négy évben két címet nyerő Josef Newgarden. Ezzel érdemelte ki a gördülőrajt indítási jogát, és vele járó egy pontot.

    A bajnoki pontverseny első két helyezettje, Scott Dixon és Patricio O’Ward is hibázott. Így a legjobb 15-ön kívülről indulnak majd, ez esélyt ad a többieknek a felzárkózásra.

    Grosjean eddig egy 10. és 13. helyezést tudhat magáénak az amerikai sorozatban. Az előző texasi dupla fordulót pedig kihagyta, mert az oválokon nem áll rajthoz. Helyén Pietro Fittipaldi indulhat majd az Indy 500-on is.

    Most csatlakozott a mezőnyhöz a jeles versenyre készülő Juan Pablo Montoya és Charlie Kimball is, ők a 25. és 21. helyről várhatják majd a rajtot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Grosjean 5 perc után rájött, mitől ilyen jó a Mercedes

    Grosjean 5 perc után rájött, mitől ilyen jó a Mercedes

    Romain Grosjean kifejtette, hogy mindössze „öt perccel” azután, hogy belépett a Mercees brackley-i gyárába, megértette a csapat Forma-1-es sikereinek okát.

    A hónap elején a Mercedes megerősítette, hogy a Francia Nagydíj hétvégéjének vasárnapján Grosjean bemutatót tarthat a Mercedesszel, majd lehetőséget kap a 2019-es, bajnok W10-es tesztelésére a Paul Ricardon.

    Grosjean, aki F1-es pályafutása utolsó öt évét a Haasnál töltötte. Utolsó szezonját, 2020-ban, azonban nem tudta befejezni, durva balesete következtében. A francia versenyző azonban pozitívabb élménnyel szeretett volna búcsúzni a királykategóriától, így a Mercedes felajánlotta neki ezt a tesztlehetőséget.

    „Elmehettem a gyárba, ami lenyűgözött, ahogy létesítmények is, és az, ahogyan az emberek dolgoznak” – mondta Grosjean a ‘Beyond the Grid’ podcastnek.

    „Úgy értem, öt perc után, a Mercedesnél Brackleyben, könnyen megértettem, hogy miért is ők a legsikeresebb csapat a történelemben. Találjatok egy másik csapatot, bármilyen sportágban, amelyik annyit nyert, mint a Mercedes! Ez szinte lehetetlen.”

    „Ezért, ha bejutunk oda, látjuk és megértjük, teljesen világos, és bár idén a bahreini teszteken mindenki azt mondta, hogy ‘a Red Bull gyorsabb’, most itt vagyunk, három futamon vagyunk túl (már négy – a szerk.) és a Mercedes kettőt (már hármat) nyert, a Red Bull egyet.”

    „Ez az erőssége ennek a csapatnak. Lehet, hogy nem nekik van a leggyorsabb autójuk, de mindig találnak megoldást erre, és ez érezhető, amikor ott vagy náluk.”

    Arra a kérdésre, hogy mi az a különbség, ami számára a leginkább szembetűnő, Grosjean hozzátette: „Azt mondanám, hogy a felsővezetés kultúrája.”

    „Aztán, hogy onnan minden részleteket maximalizálnak. Mindenki tényleg a megoldáson dolgozik, azon, hogy megtalálja a megoldást arra, hogy még gyorsabbak legyenek.”

    „Nyilvánvaló, hogy a létesítményeik is elképesztőek, de azt gondolom, sok csapatnak megvannak a létesítményei, de aztán már csak az számít igazán, hogyan használod azt ki, hogyan optimalizálod.”

     

  • Hamilton: Grosjean jobban teszi, ha vigyáz a W10-esemre

    Hamilton: Grosjean jobban teszi, ha vigyáz a W10-esemre

    Romain Grosjean az ígérethez hűen lehetőséget fog kapni a Mercedestől, Lewis Hamilton 2019-es bajnoki gépét vezetheti majd a Francia Nagydíjon. Hamilton pedig alig várja már, hogy a csapatnál üdvözölhesse a Haas korábbi pilótáját.

    A teljes napos teszt a Francia Nagydíj után lesz pár nappal, azonban a versenyhétvége során is tehet majd pár kört a 2019-es versenygéppel:

    „Nagyon örülök, hogy Romaint újra F1-es autóban láthatom a tavalyi balesete után. Amikor láttuk az esetet mindannyian azért imádkoztunk, hogy kiszálljon az autóból, és végül az eredmény egy nagy megkönnyebbülés volt.” – mondta Hamilton.

    „Már alig várom, hogy láthassam őt újra Franciaországban, és üdvözölhessem a csapatnál egy hétvégére – bár jobban teszi, ha vigyáz a W10-re.” – viccelődött Hamilton.

  • FRISS: Megvan, mikor tesztelhet majd Grosjean a Mercedesszel!

    FRISS: Megvan, mikor tesztelhet majd Grosjean a Mercedesszel!

    A 2020-as Bahreini Nagydíjon történt szörnyű balesete után Romain Grosjean újra F1-es autóba ülhet, ráadásul egy Mercedesbe! A világbajnok csapat egyszeri tesztet biztosít neki.

    A 35 éves francia 2021-re kiszorult a mezőnyből, sérülései miatt pedig már a tavalyi szezont sem tudta befejezni. Azonban ragaszkodott hozzá, hogy utolsó F1-es élménye ne az a baleset legyen, amely súlyos égési sérüléseket okozott a kezén és kis híján az életét is elvette.

    Grosjean kénytelen volt kihagyni a szezon utolsó két futamát a Haaszal, és éppen kórházban lábadozott, amikor a Mercedes főnökétől, Toto Wolfftól ígéretet kapott egy F1-es tesztre a Mercedesszel.

    Az ígérethez hűen Grosjean június 29-én, napra pontosan hét hónappal a balesete után, Lewis Hamilton 2019-es bajnoki W10-esét vezeti majd egy egész napos teszten, a Francia Nagydíj helyszínén, a Circuit Paul Ricardon.

    Grosjean pár demo körön is vezetni fogja az autót a két nappal korábbi, ugyanezen a helyszínen megrendezésre kerülő, számára hazai futam előtt.

    Romain Grosjean
    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy újra F1-es autóba pattanhatok!” – mondta Grosjean, aki március 30-án a Mercedes brackley-i gyárában üléspróbán és szimulátoros gyakorláson vett részt. „Ez egy különleges lehetőség lesz számomra, és egy világbajnokságot nyerő Mercedest vezetni egyedülálló élmény lesz.”

    „Nagyon hálás vagyok a Mercedes F1-nek és Totónak a lehetőségért. Először a bahreini kórházi ágyamon hallottam a lehetőségről, hogy Mercedest vezsessek, amikor Toto a sajtónak beszélt erről. Ezt a hírt olvasva nagyon felvidultam!”

    „Az F1-nek nem volt lehetősége arra, hogy 2020-ban Franciaországban versenyezzen, a koronavírus miatt, így a 2021-es Francia Nagydíjon egy Mercedest vezetni, majd a Circuit Paul Ricard-on, a hazai pályámon teszten részt venni, nagyon különleges lesz. Alig várom már, hogy eljöjjön az a nap.”

    Romain Grosjean
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
  • BAFTA-díjat is kaphat a tavalyi év legdrámaibb versenye

    BAFTA-díjat is kaphat a tavalyi év legdrámaibb versenye

    A 2020-as Bahreini Nagydíj is szerepel a BAFTA-díj várományosai között.

    ,,Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében.” – olvasható Szabó Lőrinc fordításában Williams Shakespeare mondata.

    A száguldó cirkusz is fellép arra a bizonyos emelkedőre, ugyanis a Brit Film – és Televíziós Akadémia a tavalyi sivatagi versenyt és annak Sky Sportos közvetítését is méltónak tartja a díjra. A futam már rögtön a rajt után izgalmakat hozott, ugyanis Romain Grosjean szenvedett hatalmas balesetet, mikor Daniil Kvyat autójával találkozott. A francia versenyző 67G-vel csapódott a szalagkorlátnak, minek következtében autója kettétört és kigyulladt. A 35 éves pilóta a lángoló konstrukcióból 27 másodperc alatt ki tudott kászálódni, így kisebb égési sérülésekkel „megúszta” az esetet.

    A pályabírók azonnal odaszaladtak, hogy oltsák a versenygépet, addig a közelben autózó Alan van der Merwe (az orvosi autó vezetője) és dr. Ian Roberts húzta ki a lángokból a menekülő pilótát.

    Ugyan F1-es pályafutását már nem tudta folytatni Grosjean, ám a versenyzést nem adta fel, hiszen az IndyCarban próbálgatja szárnyait, miközben a Mercedesnél is várhat még rá egy privát teszt, továbbá a Twitch-en is szerencsét próbál.

    A biztonsági intézkedéseknek és a szerencsének köszönhetően nem történt tehát tragédia, és ma már az érintett is némileg humorforrásként tekint az esetre (ahogy azt a Drive to Survive-ban is látni lehetett.)

    A Bahreini Nagydíjnak a sport kategóriában a díjért egy krikett furdalóval, a Londoni maratonnal és a Nemzetek Kupájának őszi döntőjével kell megküzdenie.

    Ugyanakkor a sportág korábban is felütötte már a fejét a BAFTA-díjátadón. 2007-ben az ITV vezényletével hódították el a szobrot a Kanadai Nagydíj kapcsán, míg 2006-ban a Magyar Nagydíj és Jenson Button első győzelme kapta az elismerést. Ezen felül a 2005-ös Amerikai Nagydíj és a 2004-es monacói futam is szerepelt az akkori jelöltek között.