Címke: Romain Grosjean

  • Steiner örül Grosjean és Magnussen amerikai sikereinek

    Steiner örül Grosjean és Magnussen amerikai sikereinek

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner örömmel látja, hogy a Forma-1-ből való távozása után, korábbi versenyzője, Romain Grosjean jól teljesít az IndyCarban.

    A francia a tavalyi szezonban Bahreinben történt szörnyű balesete után befejezte F1-es pályafutását, noha a szezon végén az F1-ből amúgy is távoznia kellett volna, mert a Haas addigra már bejelentette, hogy 2021-ben új versenyzőpárossal indulnak.

    Grosjean azóta Amerikába költözött, és az IndyCarban népszerű versenyzővé vált.

    Az idei szezonban eddig kétszer állt dobogóra, Indianapolisban pedig pole pozíciót szerzett, majd a második helyen végzett.

    Eredetileg csak az utcai pályákon indult volna, de azóta mégis úgy döntött hogy az oválokon is elindul, és a múlt hétvégén debütált ebben a formában is.

    A francia jól alkalmazkodott az IndyCarban való versenyzéshez, olyannyira, hogy mostanra már az Indy egyik legnagyobb csapatával, az Andretti Autosporttal is kapcsolatba hozták.

    Ezzel együtt korábbi csapatfőnöke nagyon örül annak, hogy rendszeresen az élmezőnyben teljesít.

    „Nagyon örülök neki” – mondta Steiner a Motorsport.com-nak.

    „A tavalyi év nagyon kemény volt számára. Nem beszélve a (bahreini) incidensről.”

    „Jó, hogy vissza tudott térni, és azt csinálja, amit csinál. Mert egyértelműen meglepi az embereket, mert nem a három nagy csapat egyikében van, ami már eleve megnehezíti a dolgát, de mindig megmutatja, hogy ott van, amikor valami jót lehet kihozni a dologból.”

    „Az biztos, hogy elég jól ismerem a srácot, és ez nagyon motiválja majd. Mert ő az eredményeiből él. Ez az, amit csinál. Szóval nagyon örülök neki.”

    Hasonlóképpen Kevin Magnussen, aki szintén az Államok felé vette az irányt, és remekel, mióta elhagyta a Forma-1-et.

    A WeatherTech SportsCar Championshipben (IMSA) versenyzett, és Detroitban futamot is nyert.

    „Kevin megnyert egy futamot, és ez az, amit Kevin akart, végre újra versenyt nyerni, és ez sikerült is neki” – mondta Steiner a dánról.

    „Az évek során megtanultuk tisztelni egymást. Így mindig örül az ember, ha a barátai sikeresek. Én mindig nagyon boldog vagyok, ha ők sikeresek. Szóval ez nagyon jó.”

  • Grosjean csapatfőnöke szerint nem elég magas az IndyCar szintje

    Grosjean csapatfőnöke szerint nem elég magas az IndyCar szintje

    Dale Coyne szerint Grosjean sikere könnyen Amerikába csábíthatja a Forma-1 legújabb kitaszítottját, Alex Albont.

    A thai versenyző két dobogó után került ki a Red Bull F1-es csapatából, idén pedig a DTM-ben kapott lehetőséget. A junior sorozatokban jól szereplő pilóta nemrég Indianapolisban járt, és több IndyCar csapattal is találkozott.

    „Igen, Alex sok emberrel beszélt.” – ismertette Dale Coyne. – „Már figyelünk rá egy ideje, és már több, mint egy éve beszélünk. Mindenképpen érdekli ilyesmi.”

    „Romain nagyon jól reklámoz minket, megmutatta, mire vagyunk képesek csapatként. De ugyanakkor az egész IndyCart jól adja el. Alex-szel is elbeszélgetett.”

    „Arról beszéltem, milyen jó ebben a sorozatban, mennyire versenyképes lehet bárki, és hogy milyen vezetni ezt az autót – természetes és ösztönszerű. Ezért könnyű beleszokni, ahogy Lundgaardnak is egyből sikerült.”

    „Kevesebb a nyomás, és jobb a kapcsolat a csapatok, csapatfőnökök és pilóták között.”

    „Szerintem tetszene Alexnek, hogy nincs kifejezett elsőszámú pilóta egyik csapatnál sem. Ezzel ugye van már tapasztalata, nemdebár?” – szúrt oda Albon korábbi munkaadóinak.

    Lundgaard negyedik lett első időmérőjén, és a versenyen is helyt állt, bár visszaesett a 12. helyre. Grosjean csapatfőnöke szerint ez egy intő jel lehet a jelenlegi IndyCar pilóták számára.

    „Ez jó figyelmeztetés azoknak, akik már itt vannak, hogy éhesebbnek kell lenniük a sikerre. Mert tehetséges fiatal pilóták frusztrálttá válnak Európában azzal, hogy megpróbálnak eljutni az F1-ig. Aztán ide jönnek, kopogtatni a csapatok ajtaján.”

    Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint a bajnoki éllovas Alex Palou helyzete, aki – miután Európában nem jutott nagy lehetőséghez – Amerikába költözött, hogy legyen nyerési esélye.

  • IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    A Team Penske-Chevrolet csapatának pilótája, Will Power megszerezte idei első, pályafutása negyvenedik győzelmét. A volt Forma-1-es pilóta, Romain Grosjean ért be a második helyen. A tabella vezetőjének, Alex Palounak pedig kevesebb, mint 20 körrel a leintés előtt tönkrement motorja, így kiszállni kényszerült a versenyből.

    A pole pozíciót Pato O’Ward foglalhatta el, aki a rajt után még 16 kör erejéig vezetni is tudta a versenyt, egészen az első boxkiállásáig. Amint mindenki letudta az első kiállását, Power került az élre a 21. körben, aki onnantó szinte végig kontrolálta a futamot a verseny végéig.

    A 68. körben a bajnokságot vezető, hiba nélkül autózó, és a dobogóért is harcban lévő Palou alatt a Honda motor elfüstölt, így nem csak ezen a versenyen esett el rengeteg jó pozíciótól, hanem kiesése végett jócskán tudtak zárkózni riválisai. O’Ward ötödik helyével ugyanis 21 pontra megközelítette az éllovast.

    Érkezett is a sárga zászló az esemény miatt, aminek a versenyt vezető Power érthető módon annyira nem örült. Ellenben Grosjean örülhetett neki, hiszen a 71. körben lezajlott újraindítást követően rögtön el is tudott menni Herta mellett, aki így feljött a második helyre.

    Power végül be tudta húzni idei első győzelmét, gyakorlatilag ott, ahol legutoljára ünnepelhetett tavaly, az Indianapolis Motor Speedway nevezetű aszfaltcsíkon. A győztes mindösszesen 1,1142 másodpercel szelte át előbb a célvonalat a második Grosjeannál, illetve Herta további 1,2356 másodpercre követte őket.

    A részletes végeredmény:
    Helyezés Pilóta Lemaradás Csapat Motor
    1 Will Power Team Penske Chevy
    2 Romain Grosjean 1.1142 Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    3 Colton Herta 2.3498 Andretti Autosport Honda
    4 Alexander Rossi 3.4382 Andretti Autosport Honda
    5 Pato O’Ward 4.1052 Arrow McLaren SP Chevy
    6 Jack Harvey 5.3233 Meyer Shank Racing Honda
    7 Graham Rahal 5.8553 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    8 Josef Newgarden 6.2497 Team Penske Chevy
    9 Marcus Ericsson 7.1980 Chip Ganassi Racing Honda
    10 Takuma Sato 7.9449 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    11 Conor Daly 9.3596 Ed Carpenter Racing Chevy
    12 Christian Lundgaard 9.8379 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    13 Felix Rosenqvist 10.6234 Arrow McLaren SP Chevy
    14 Ed Jones 12.1199 Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan Honda
    15 Sebastien Bourdais 12.5781 AJ Foyt Enterprises Chevy
    16 Simon Pagenaud 16.4169 Team Penske Chevy
    17 Scott Dixon 17.1924 Chip Ganassi Racing Honda
    18 Ryan Hunter-Reay 17.3273 Andretti Autosport Honda
    19 Jimmie Johnson 18.1585 Chip Ganassi Racing Honda
    20 Max Chilton 18.7489 Carlin Chevy
    21 Helio Castroneves 19.5451 Meyer Shank Racing Honda
    22 James Hinchcliffe 20.8450 Andretti Steinbrenner Autosport Honda
    23 Scott McLaughlin 21.0115 Team Penske Chevy
    24 Rinus VeeKay 22.4946 Ed Carpenter Racing Chevy
    25 Cody Ware 2 LAPS Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    26 Dalton Kellett 4 LAPS AJ Foyt Enterprises Chevy
    27 Alex Palou DNF Chip Ganassi Racing Honda
    28 RC Enerson DNF Top Gun Racing Chevy
  • Marko: Hamilton a ‘játszmáival’ provokálta ki a füttykoncertet

    Marko: Hamilton a ‘játszmáival’ provokálta ki a füttykoncertet

    Helmut Marko szerint Lewis Hamilton csak is a játszmáinak köszönheti azt, hogy kifütyülte őt a közönség.

    Az időmérő utolsó hajrájában a hétszeres világbajnok némileg lassabban haladt a felvezető körén, így a mögötte haladó Max Verstappen nem tudta optimálisan felmelegíteni az abroncsait. Sergio Pérez rosszabbul járt, ugyanis ő a piros lámpák felvillanása után tudott csak áthaladni a célvonalon.

    Robert Doornbos úgy véli, hogy ez nem tetszett a holland szurkolóknak, ezért fejezték ki füttykoncerttel a nemtetszésüket.

    ,,Minden lehetőséget megragadnak, hogy destabilizálni tudják az ellenfelüket. Ebben az esetben az abroncsait nem engedték megfelelő hőmérsékleten tartani.” – nyilatkozta a holland a Ziggo Sportsnak.

    A Bikák tanácsadója egyet ért a Red Bull egykori versenyzőjével:

    ,,Tudtuk, hogy Hamilton nagyon gyors. Arra számítottunk, hogy legalább Bottast levadászhatjuk majd a második próbálkozás után. Ám Hamilton a játszmájával – amit a közönség füttyszóval díjazott – megakadályozta azt, hogy Max (Verstappen) gyorsabb kört rakjon össze. Sportszakmai szempontból ezt nem tartom helyénvalónak.” – nyilatkozta a 78 éves vezető a ServusTV-nek.

    Romain Grosjean is értékelte a látottakat, a francia pilóta szerint sem volt szép az, amit a 36 éves versenyző tett. A Motorsport-Total kérésére Hamilton is véleményezte a kommentet:

    ,,Ez butaság. Akik ilyen megjegyzéseket tesznek, bizonyítják, hogy miért nincsenek már itt.”

  • Hülkenberg kifejezetten érdeklődik egy IndyCar teszt iránt

    Hülkenberg kifejezetten érdeklődik egy IndyCar teszt iránt

    Nico Hülkenberg határozottan érdeklődik az iránt, hogy ízelítőt kaphasson az IndyCar világából. Ez a véleménye az IndyCar-csapat tulajdonosának, Ed Carpenternek, annak ellenére, hogy Hülkenberg – akit a Williamshez való visszatéréssel hoztak összefüggésbe – nemrég bejelentette, hogy a 2022-es esetleges Forma-1-es visszatérést helyezi előtérbe.

    Carpenter azonban a Motorsport-Totalnak elmondta, hogy tárgyalásokat folytat a 33 éves egykori Renault-versenyzővel:

    „Az elmúlt másfél évben több alkalommal is beszéltem Nicóval. Szerintem mindenképpen érdekli, hogy idejöjjön és kipróbáljon egy IndyCar autót, legalább egy teszt erejéig. Azt hiszem, hogy őt és a többi versenyzőt egyre jobban érdekli ez, mert látták, hogy Romain Grosjean mit csinált, és hogy mennyire jól érzi magát itt. Sokan csak most nyitották ki a szemüket, és kezdték el látni, hogy itt milyen lehetőségeik lennének.”

    Érdekesség, de az Ed Carpenter Racing támogatója a SONAX, egy vegyipari márka, amely Hülkenberghez hasonlóan: német.

  • Alexander Albon is az IndyCar felé kacsintgat

    Alexander Albon is az IndyCar felé kacsintgat

    A Forma-1-ből a tavalyi év végén kikerülő Alex Albon az idei évét a DTM-ben tölti, ám szeretne visszatérni a forma autózáshoz, kiszemelt célja pedig a pletykák szerint az amerikai IndyCar széria.

    A veterán újságíró Marshall Pruett a Racer-en írt cikkében az IndyCar legfrissebb pletykáit, találgatásait szedte össze. A terjedelmes írásában jutott pár bekezdés a thai Albonnak is.

    Pruett szerint Grosjean sikereiből és útjából merít motivációt:

    „Grosjean IndyCaros sikerein felbuzdulva hallottam azt, hogy a Red Bull korábbi Forma-1-es pilótája Alexander Albon Amerikában építené fel újra magát. Miután elvesztette az F1-es ülését jelenleg a DTM-ben versenyez a Red Bull színeiben.” – kezdte a szakértő.

    Pruett konkrét lehetséges csapatot is megnevezett a thai kapcsán:

    A brit-thai pilóta esetleges leigazolása kapcsán az Andretti Autosport istállója áll az első helyen. Rajta kívül még az idén szenzációsan teljesítő Romain Grosejan neve is nagyon sokszor felmerült a csapatnál.” – írta.

  • Grosjean Mercedes-tesztjét ismét elhalasztották

    Grosjean Mercedes-tesztjét ismét elhalasztották

    Májusban jelentették be, hogy a Forma-1-es pályafutását keserédesen befejező Romain Grosjean lehetőséget kap a címvédő Mercedestől egy privát tesztre.

    A próbára eredetileg a Francia Nagydíj hétvégéjén került volna sor, azonban azt egy héttel előrébb hozták, így ütközött a francia pilóta indycaros programjával.

    Azóta megtörtént a gyárlátogatás, de úgy tűnik, még így sem valósulhat meg Grosjean álma a kitűzött időpontban, június 29-én. Ugyanis az Egyesül Államok és Franciaország között szigorúbb beutazási korlátozásokat vezettek be.

    „Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy megadjuk Romainnak az esélyt a Mercedes F1-es autójával, és dolgozunk azon, hogy újraidőzítsük a tesztet még a nyár folyamán.” – olvasható a csapat közleményében.

     

  • O’Ward egy késői manőverrel nyerte meg a második detroiti futamot

    O’Ward egy késői manőverrel nyerte meg a második detroiti futamot

    Pato O’Ward egy remek véghajrát mutatott be a Belle Islanden rendezett második versenyen, ami végül győzelmet ért a számára. A mexikói pilóta a versenyben sokáig vezető Josef Newgardent utasította maga mögé három körrel a verseny vége előtt.

    Az Arrow McLaren SMP pilótája egy sárga zászló fázisnak köszönhetően vehette át a kezdeményezést, amit Romain Grosjean lángra kapó autója okozott. O’Ward hatalmas tempóval rendelkezett az újraindítást követően és az ötödik helyről gyorsan el kezdett előre lépkedni. Először Graham Rahalt és Alex Palout előzte meg. Ez pedig lehetővé tette a számára, hogy elkezdhesse üldözni az élen haladó Newgarden és Colton Herta által alkotott duót.

    A mexikói pilóta nem sokat tétovázott, Hertát is gyorsan letudta, majd Newgardent is könnyedén megelőzte, miután a kétszeres bajnok megcsúszott a hetes kanyar kijáratán és sokkal rosszabbul gyorsított ki abból, mint az Arrow McLaren SMP csapatát erősítő O’Ward.

    A mexikói ezzel az első olyan pilóta lett az IndyCar idei mezőnyéből, aki már két alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején és ezzel a sikerével – ugyan csak egy ponttal – de az összetett beli vezetést is átvette Alex Paloutól.

    Newgarden végül második lett, azonban óriásit kellett küzdenie a kopott lágy gumijan nagyot kellett harcolnia a harmadik Palouval és a negyedik Hertával. Az első kiállások előtt még azonban koránt sem így néztek ki a dolgok.

    A Team Penske amerikai versenyzője képes volt kiépíteni egy 14 másodperces előnyt Hertával szemben a keményebb keverékű Firestoneokon az első kiállások előtt. A második kiállások előtt 5 másodpercre olvadt ez a különbség, majd amikor Newgarden az utolsó etapra megkapta a piros oldalfalú lágyakat, Herta összeszorította a fogait ledolgozta a maradék 5 másodpercet is, de előzni már nem tudott.

    Rajtuk kívül még Rahal, a tegnapi verseny nagy vesztese Will Power, Dixon, Simon Pagenaud, Marcus Ericsson és Santino Ferrucci.

    A bajnokság egy hét múlva folytatódik majd a Road Americán, Wisconsinban.

    O’Ward előzése Newgarden ellen:

  • Ericsson megnyerte élete első IndyCar versenyét Detroitban!

    Ericsson megnyerte élete első IndyCar versenyét Detroitban!

    Marcus Ericsson karrierje első IndyCar győzelmét szerezte meg az amerikai sorozat első detroiti futamán, amit kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval. A korábbi Forma-1-es svéd pilóta Will Power balszerencséjéből volt képes profitálni és végül elsőként célba érni.

    Romain Grosjean balesete miatt került elő másodszor a piros zászló őt körrel a verseny vége előtt. Ekkor még nagyon úgy tűnt, hogy Will Power képes lesz megszerezni idei első sikerét egy rendkívül csalódást keltő Indy 500-at követően.

    Azonban az újra rajt előtt a Team Penskenél versenyző ausztrál pilóta autóját nem tudták újraindítani, így végül csak a 20. helyen rangsorolták őt. A svéd ex Forma-1-es Ericsson pedig kapva kapott az alkalmon és az újraindítást követően sikerült leráznia a mögötte érezkő Reenus VeeKayt és Pato O’Wardot.

    A Caterham és a Sauber egykori pilótája a 15. helyről rajtolva tudott nyerni és a GP2 2013-as szezonjának nürburgringi sikere óta ez volt az első sikere együléses versenyautóban.

    A versenyt először Felix Rosenqvist óriási balesete miatt kellett félbe szakítani a 28. körben. Az Arrow McLaren SMP pilótájának gázpedálja beragadt, ami miatt nagy sebességgel csapódott a hatod kanyarban található gumifalba.

    A svédet szerencsére ki tudták szedni az autójából és eszméleténél volt a hatalmas bukása ellenére. A pályamunkásoknak meg kellett javítania a hatos kanyarban található falat, ugyanis a baleset következtében még a beton elemek is elmozdultak a helyükről.

    Rosenqvist útja ezt követően a detroiti pályakórházba vezetett, ahol megvizsgálták őt, majd ezután egy normál klinikára is elszállították, hogy további vizsgálatokat végezhessenek el rajta.

    Az újraindítást követően minden olyan pilóta kiment a boxba még a Pace Car mögül, akinek szüksége volt üzemanyagra. Így kerülhetett Power és Ericsson az első két helyre.

    A Teams Penske ausztrálját keményen támadta a Chip Ganassi Racinget erősítő Ericsson, de nem sokkal később neki már a mögötte érkező VeeKayre kellett figyelnie.

    Az élen haladó kettős a 48. körben állt ki friss kerekekért és üzemanyagért. Josef Newgarden ezt követően Santino Ferruccival került hatalmas csatába, amit a kétszeres bajnoknak hamar sikerült dűlőre vinnie az ötös kanyarban

    Ezt követően jött piros zászló, amikor ugyanis jött a Power dráma, ami ugye az első helyébe került.

    Ericsson ezt követően nyerni tudott, mögötte azonban VeeKay éépen csak meg tudta előzni O’Wardot a második helyért. A holland fiatalnak a mexikói pilóta előtt még Takuma Saton is át kellett rágnia magát, azonban ez nem okozott túl nagy problémát a számára. A japán lett végül a legjobb a Rahal Letterman Lanigan Racinges autók kötül, megelőzve az alternatív stratégiát alkalmazó Graham Rahalt és Ferruccit.

    Ugyan Alexander Rossi sokáig a győzelemért mehetett és még O’Warddal is csatázott, azonban a rossz stratégiája miatt végül be kellett érnie a hetedik hellyel.

    A legjobb tízbe még Scott Dixon, Ed Jones és Newgarden fért még bele.

    A második detroiti futam programját pedig itt találjátok!

  • Grosjean egy oválon is rajthoz fog állni, még 2021-ben

    Grosjean egy oválon is rajthoz fog állni, még 2021-ben

    Már csak egy oválpályás verseny van hátra az idei IndyCar szezonból, Romain Grosjean pedig – előzetes terveivel ellentétben – nem fogja kihagyni azt.

    A vártnál jobban sikerült a francia alkalmazkodása a tengerentúli sorozathoz, az Indy GP-n első pole-ja után első dobogóját is megszerezte.

    „Már voltam dobogón a Forma-1-ben is, de nem láttam még ekkora energiát és szeretetet a lelátókon.” – mesélte az élményeit Grosjean az Associated Pressnek adott interjújában.

    „Még feleségem, otthon ülve is elkönnyezte magát. Azt mondta, „Mindent, amit az elmúlt hat hónapban tettél, megértették és szeretik az emberek.” Jó kis kaland volt, de ez egy csodálatos utazás.”

    A könnyebb váltásnak köszönheti azt is, hogy nem kell kihagynia idén már egy futamot sem.

    „Ha szenvedéllyel viseltetsz valami iránt, akkor megvan a tűz. Talán az elmúlt pár évben nem lobogott annyira. De amikor újra pole-t szereztem, és vezettem a versenyt, akkor azt éreztem, hogy „ez a beszéd!”

    „Nehéz eljutni idáig, de amikor megtörtént, újra el akarod érni ezt.” – magyarázta a francia.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés