A Forma-1 megtiltotta a pilótáknak és a többi csapattagnak, hogy bármilyen közlekedési eszközön teljesítse a csütörtöki pályabejárást. Charles Leclerc kijelentette, hogy ezek után Max Verstappenhez és Lewis Hamiltonhoz hasonlóan ő sem lesz ott ezen az eseményen.
Miután az F1 mezőnye megérkezik egy adott futamhétvége helyszínére, a csütörtöki nap egyik programpontja a pályabejárás. Ennek során a pilóták megtehetik, hogy körbemenjenek az aszfaltcsíkon, és megbeszéljék mérnökeikkel azokat a részeket, amelyekre valami miatt oda kell figyelni. Mostantól azonban ezt szigorúbb keretek közé szorítják.
A csütörtöki pályabejárás a hétvége egyik első programpontja (Fotó: Aston Martin)
A pályabejárást eddig nem feltétlenül gyalog teljesítették azok, akik részt vettek ezen az eseményen. Többen például biciklivel, rollerrel vagy ezeknek az elektromos változatával mentek körbe a helyszínen. Ezt azonban már Dzsiddában sem tehették meg, és a továbbiakban is tilos lesz, ugyanis a FOM még a Bahreini Nagydíj hétvégéjén kiküldött egy levelet a csapatoknak erről.
„A tisztázás és a jövőbeli félreértések elkerülése érdekében a verseny menetrendjében »csapat-pályabejárásként« feltüntetett időintervallumban bármilyen közlekedési eszköz (bicikli, elektromos bicikli, roller, elektromos roller) használata tilos – áll a dokumentumban. – Kivételeket sem fogunk engedélyezni. Ezt a döntést az FIA-val egyeztettük.”
Hogy mi lehet az elsőre furcsának tűnő döntés oka, azt nem kommunikálták. A legvalószínűbb, hogy manapság már rengetegen vannak ilyenkor a pályán, főleg azon a hétvégéken, amikor a Forma-2 és a Forma-3 mezőnye is szerepel. Mivel a szabályt nem a Nemzetközi Automobil Szövetség, hanem a Forma-1 hozta meg, azt sem tudni, hogy milyen büntetés jár annak, aki megszegi az előírást.
Akadnak olyan pilóták, akiket nem érint a döntés, mert vagy gyalog járják be a pályát, vagy részt sem vesznek ezen a programon. Utóbbi kategóriába tartozik például Max Verstappen és Lewis Hamilton is. Charles Leclerc azonban rendszerint kerékpárral tette ezt meg, amire a jövőben nem lesz lehetősége, így a monacói pilóta sem fogja erőltetni, hogy ott legyen az eseményen.
„[A pályabejárást] nem sétálva végeztem el – válaszolta azAutosport kérdésére a Ferrari versenyzője, aki azt is elmondta, mivel próbálja helyettesíteni a felkészülés ezen módját. –Mivel azt hiszem, most adtak ki egy új dolgot, miszerint kerékpárral nem lehet bejárni a pályát, többé vélhetően nem fognak látni az aszfaltcsíkon, és csak a videókat fogom megnézni.”
Leclerc nem örül a döntésnek (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
Szaúd-Arábiában ráadásul nem ez volt az egyetlen hátráltató tényező. Bár a pályabejárásnak megvan a maga hivatalos időtartama (jelen esetben délután 1 órától fél 5-ig), általában az esti órákban is bárki meglátogathatja az aszfaltcsíkot. Most azonban nem ez volt a helyzet, mert videóklipet forgattak egy Will.I.Am művésznevű rapper kislemezéhez. Ennek következtében néhány csapatnak előrébb kellett hoznia a pályabejárást, ám előfordult, hogy valamelyik versenyzőnek akkor más feladata volt. Így járt például Nico Hülkenberg is.
Dedikált elektromosroller-flottát biztosít a Graphisoft Park részére a TIER, a világ vezető mikromobilitási szolgáltatója, megkönnyítve ezzel a Park területén dolgozók munkába járását és az irodaépületek közötti közlekedését. A májusban induló tesztprojekt keretében 50 darab TIER e-roller áll a Graphisoft Parkban található irodák dolgozói rendelkezésére, amelyekkel biztonságosan és fenntartható módon juthatnak el munkahelyükre, majd onnan haza.
Májustól a Graphisoft Park területén dolgozók is TIER e-rollerre pattanhatnak, így egyszerűbbé válik számukra a munkába jutás. A TIER elektromos roller-szolgáltató jóvoltából az irodaházak munkatársai gazdaságos és környezetbarát módon közelíthetik meg munkahelyüket a számukra fenntartott ötven darab e-rollerből álló TIER flotta segítségével.
A TIER és a Graphisoft Park együttműködésének célja, hogy megkönnyítse a munkába járást az ott dolgozók számára, és egy fenntartható, költséghatékony utazási alternatívát kínáljon számukra a hétköznapok során. A tesztüzem megkezdése előtt a TIER hazai Country Managere átfogó e-rolleres közlekedési oktatásban részesítette a Graphisoft Park üzemeltetőit és az irodaházak munkavállalóit, bemutatta számukra a helyes e-roller-használat szabályait, valamint a parkolási etikettel is megismertette a felhasználókat. A Graphisoft Park üzemeltetése egy külön az elektromos rollerek számára fenntartott parkolózónát is kialakított a rollerek akadálymentes tárolása céljából.
Fotó: FLOW PR
„Célunk, hogy olyan fenntartható, innovatív mikromobilitási megoldásokat kínáljunk felhasználóink részére, amelyek biztonságos és gazdaságos közlekedési alternatívát jelentenek számukra a mindennapokban. A Graphisoft Parkkal való együttműködés remek példa arra, hogy egy nyitott, környezettudatos vállalati kultúrával rendelkező üzemeltető segítségével a munkavállalók számára is egyszerűbbé tehető a hétköznapi közlekedés. Szeretnénk, ha a TIER a jövőben több vállalati partnernek is segíthetne mikromobilitási szolgáltatása révén Magyarországon, mint ahogy más TIER országokban is teszi” – mondta el Lendvai Tímea, a TIER magyarországi City Managere.
„A Graphisoft Parkban kiemelten fontos a fenntarthatóság, a multimodális közlekedés, és a mikromobilitás kérdése. Kíváncsian várjuk együttműködésünk eredményét, és reméljük, hogy környezettudatos bérlőink munkatársai számára jól használható, dinamikus közlekedési alternatívát tudunk nyújtani a TIER elektromos rollerjeivel. Felelősséget érzünk szűkebb pátriánk rendezettségéért és biztonságáért is, ezért a Graphisoft Parkon belül biztosítunk parkolási lehetőséget a rollerek számára” – mondta Pálfalvi Zsuzsa, a Graphisoft Park üzemeltetésének vezetője.
Fotó: FLOW PR
A TIER tavaly szeptemberben indította el e-rollerszolgáltatását Budapesten, és rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert a városlakók körében. A TIER környezetbarát e-rollerjei jelenleg Budapesten az I., II., III., VI., VII., VIII., IX., XI., XII. és a XIV. kerületben érhetőek el, és a tervek szerint a közeljövőben több budapesti kerületre és vidéki városra is kiterjeszti szolgáltatását
150 elektromos járművel indítja el budapesti rollermegosztó szolgáltatását Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER. A német cég a legújabb fejlesztésű újgenerációs, ”TIER V” típusú e-rollerjeit hozza el a magyar fővárosba, amelyek kifejezetten az európai nagyvárosok útviszonyaira lettek optimalizálva. A járművek akkumulátorait közvetlenül a helyszínen cserélik ki a társaság munkatársai, ezzel biztosítva a rollermegosztó rendszer klímasemlegességét. A TIER a fővárossal és a kerületekkel szoros együttműködésben segít a városi közlekedéssel járó emisszió csökkentésében.
Budapest a legújabb nagyváros, ahol a berlini székhelyű TIER elérhetővé teszi a közlekedés megújítására irányuló szolgáltatásait. Így mostantól a magyar főváros belső kerületeiben is a nap huszonnégy órájában a felhasználók rendelkezésére állnak a társaság elektromos rollerjei. A világ több mint százharminc városában jelen lévő TIER a városvezetéssel szoros együttműködésben kiemelt figyelmet fordít a különböző kerületekre vonatkozó, az e-rollerek használatát és parkolását szabályozó előírások betartására.
„Új, környezetbarát és fenntartható közlekedési alternatívát kínálunk a budapestieknek, illetve az ide látogató vendégeknek. A TIER elektromos rollerjeinek segítségével károsanyag-kibocsátás nélkül juthatunk el a város egyik pontjából a másikba. A fővárosi utak forgalmának enyhítése mellett járműveinkkel Budapest legizgalmasabb helyeit is gyorsabban és egyszerűbben felkereshetik a felhasználók, így szolgáltatásunk elindításával az újranyitást is segítjük” – mondta el Lendvai Tímea, a TIER magyarországi képviselője.
A TIER e-rollerek lemerült akkumulátorai a helyi üzletekből és kávézókból álló, folyamatosan bővülő partnerhálózat tagjainál cserélhetőek feltöltöttekre. A társaság saját alkalmazottakból álló csapata ezeken az átvevőpontokon cseréli ki a lemerült akkumulátorokat feltöltöttekre, jelentősen csökkentve ezzel a rendszer üzemeltetése érdekében megtett utakat. Ennek a fenntarthatósági szempontból komoly áttörést jelentő módszernek köszönhetően a társaság rollermegosztó szolgáltatása teljesen klímasemlegessé vált 2020 januárjától. Ezen túlmenően a TIER minden telephelyén zöld energiát használ, járművei pedig elektromos meghajtásúak az emisszió csökkentése, elkerülése érdekében. A TIER ökolábnyomának további csökkentését segíti az is, hogy a cég e-rollerjei jelenleg a leghosszabb élettartamúak a piacon.
“A fenntarthatóság kiemelten fontos számunkra, és ez a szolgáltatásaink minden elemét meghatározó alapérték is egyben. Felelősséget vállalunk tevékenységünkért, amely minden esetben megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi és társadalmi normáknak” – mondta el Lendvai Tímea, a TIER budapesti City Managere.
A társaság piacra lépésének részeként nemrégiben nyitotta meg Tech Hub néven magyarországi technológiai innovációs központját a Makery magyar digitális termékfejlesztő csapat felvásárlását követően. Ezzel Berlin és London mellett Budapest lett a harmadik olyan város, ahol az IT-szakemberek és designerek a TIER felhasználóinak szánt alkalmazásokon dolgoznak. A magyar szakemberek – kezdetben még a Makery munkatársaiként – már 2018-tól, vagyis szinte a TIER elindítása óta együtt dolgoznak a német vállalattal.
“A budapesti fejlesztőközpontnak jelenleg harminc munkatársa van, de már a rövidtávú terveink között is szerepel a létszám megduplázása. Rengeteg új feladaton dolgozunk, mivel minden új város, új jármű, új szabályozás, új fizetési megoldás egyben új fejlesztési feladatot is jelent. Mindemellett a TIER-re a kezdetektől jellemző a folyamatos innováció, ami további fejlesztéseket igényel” – mondta el Zsédely Balázs, a budapesti Tech Hub igazgatója.
Európai alapítású vállalatként a TIER kifejezetten a kontinens nagyvárosainak adottságait figyelembe véve alakította ki járműveit. A társaság a legmodernebb, újgenerációs, “TIER V” elektromos rollerjeit hozta el Budapestre. Az új típus folyamatos nagyvárosi használatra lett tervezve, várható élettartama 5 év, de teljes modularitásának köszönhetően minden alkotóeleme cserélhető vagy javítható, így tulajdonképpen bármeddig használható. A TIER V széles, nagyméretű kerekei segítenek abban, hogy úthibák esetén, illetve keskeny utcákon is könnyen és biztonságosan irányítható legyen a roller. A közlekedés biztonságát olyan továbbfejlesztett megoldások szolgálják, mint a három, egymástól függetlenül működő fék, a stabil fogást biztosító kormány és a kifejezetten erős fényű lámpa. Az e-roller indexszel is fel van szerelve a 360 fokos láthatóság érdekében, s ennek köszönhetően a felhasználó biztonságosan jelezheti irányváltási szándékát. A járművek mindegyike fel van szerelve új fejlesztésű első és hátsó jelzőfényekkel. A felhasználók kényelmét szolgálják az olyan további extrák, mint a széles fellépő és a vezetéknélküli telefontöltő. A TIER rollermegosztó szolgáltatása ezeknek az extráknak köszönhetően kiemelten biztonságosnak tekinthető, és jobb felhasználói élményt is nyújt egyben. A felhasználókat a fentieken túl egy minden útra kiterjedő biztosítás is védi.
A TIER klímasemleges e-rollerjeivel a szolgáltatás hazai elindítását követően elsőként a VIII., a IX. és a XI. kerület határain belül utazhatnak a felhasználók. Ezt a területet elhagyva a jármű sebessége automatikusan 5 km/h-ra csökken, a rollerek kijelölt zónán túli parkolását pedig különdíj felszámolásával kívánják megelőzni. A TIER a további kerületekkel is tárgyalásokat folytat a működési terület bővítése érdekében.
A szolgáltatást első alkalommal kipróbálók a BUDAPEST kóddal térítésmentesen juthatnak két feloldáshoz és egy 20 perces utazáshoz*. A TIER használatához a mobilalkalmazás letöltését követően a felhasználó az appban elérhető térképen keresheti meg a hozzá legközelebb eső rollert, amelyet a kormányon található QR-kód beolvasásával tud aktiválni. Az utazás egy megfelelő parkolóhelyet keresve a kitámasztó lehajtásával, majd a TIER appban a „Használat befejezése” gomb megérintésével fejezhető be.
A feloldási díj 250 Ft, a rollerezés percdíja pedig 50 Ft. A fizetés bankkártyával és PayPalon keresztül egyaránt lehetséges.
*Felhasználónként csak egy kód érvényesíthető. A kódok 2021. szeptember 30-ig érvényesek, és aktiválás után legfeljebb 14 napig használhatóak fel. A kód felhasználását követően a TIER általános árazása lép életbe.
A legtöbben a mobiltelefonjaikról ismerik a Xiaomi márkát, pedig számtalan más termékük is van az autós menetfigyelő kameráktól az elektromos fogkefén át a ledes sminktükörig.
Bevalljuk, mi magunk is nagyon kedveljük ezt a jó ár-érték arányú márkát, és ezt nem azért írjuk, mert ez egy fizetett bejegyzés lenne. Mert nem az. 🙂
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Xiaomi összeállt a Mercedes-AMG Petronas csapattal, hogy egyedi megjelenésű, mercedesesített rollerrel álljanak elő. Ám ekkor még nem volt publikus a végeredmény, csak annyit lehetett tudni, hogy az új Mi Electric Scooter Pro 2-ből készül majd limitált kiadás.
Nos, mostanra elkészült a közös mű! A szóban forgó roller elektromos, összecsukható és egy töltéssel 45 km-t tud megtenni.
A mercedeses roller 799 euró áron kapható, ami kb 286.000 forint. Ez jelentősen drágábbnak mondható, mint a „sima” Mi Electric Scooter Pro 2. Árának és limitáltságának köszönhetően hazánkban nem valószínű, hogy elérhető lesz. Így aki ilyenre vágyik, annak jó eséllyel külföldről kell majd beszereznie. A „sima” Mi Electric Scooter Pro 2 (KERS is van benne!) azonban hazánkban is elérhető, a Xiaomi Mi Store Magyarországnál 179.900 forintért kapható.
A roller az F1-es Mercedes csapat rég megszokott színeit viseli, a fekete, az ezüst dominál, némi zölddel vegyítve. A csapat logója pedig gravírozva került fel a vázra.
A rollert egyenáramú motor (max. 600 W) hajtja, maximum 25 km/órával képes haladni, és 20%-os lejtővel még megbirkózik. Maximális terhelhetősége 100 kg.
„A versenyautók biztonsági mechanizmusai megtestesítik a mechanikai kivitelezés szigorúságát és precizitását. Ugyanilyen módon, a roller megbízható, kettős fékrendszere gondosan, az Ön biztonságát szem előtt tartva épült meg” – írja a mi.com.
A Xiaomi két új elektromos rollert mutatott be, a Mi Electric Scooter 1S-t és a Mi Electric Scooter Pro 2-t. Ezek ára 399 (~140 000 forint) illetve 499 euró (~175 000 forint) lesz.
Mindkét modell 8,5 colos pneumatikus gumiabroncsokat kapott, multifunkcionális műszerfalat, anyaguk pedig „repülőgépminőségű” alumínium. Mindkettő rendelkezik E-ABS-szel, tárcsafékkel. A Xiaomi állítása szerint a rollerek három másodperc alatt összecsukahtóak.
Az 500W-os 1S 12,5 kiló, hatótávja 30 km, és maximális sebessége 25 km/h.
A 600 W-os Pro 2 14,2 kilót nyom, hatótávja 45 km.
A Xiaomi azonban azt is bejelentette, hogy a Mi Electric Scooter Pro 2-ből, különleges, Mercedes kiadás is készül, partnerségben a Mercedes-AMG Petronas F1 Teammel. A kiadás dátumáról azonban még nincs információ.