Címke: ROKiT

  • A Formula E-ben is megjelent a ROKiT

    A Formula E-ben is megjelent a ROKiT

    A Venturi csapat hivatalosan is bejelentette, hogy a csapat névadó szponzora innentől kezdve a telekommunikációs cég, a ROKiT lesz.

    A csapat három éves szerződést kötött a céggel, amely miatt az autó színei piros-feketében fognak pompázni, az istálló hivatalos neve pedig a ROKiT Venturi Racing lesz.

    A Forma-1-ből a Williams partnereként ismert cég hosszútávra tervez az elektromos sorozatban, ugyanis a szerződés tartalmaz egy opciót, miszerint a jelenlegi hároméves megállapodás akár öt évre is növekedhet.

    „Azt a megállapodást a kirakós utolsó darabjának tekintem, fontos volt a megfelelő partner megtalálása. Mihelyst találkoztam Jonathannal [Kendrick, a ROKiT Group alapítója – a szerk.] egyből tudtam, hogy tökéletesen passzolnak hozzánk, hiszen a saját iparágukban úttörőnek számítanak. Számukra azért volt megfelelő platform a Formula E, mert a ROKiT Smart Cities nevű programjuk keretében internet csatlakozást akarnak létrehozni a nagy belvárosokban.” – nyilatkozta Susie Wolff csapatfőnök.

    „A Venturival való találkozásunk után már nem volt kétség a fejünkben, hogy a ROKiT Formula E-s törekvései számára ők az ideális partnerek. A Formula E egyre nagyobb teret nyer magának, emiatt izgatottak vagyunk, hogy különböző belvárosokat látogathatunk meg, és a sorozat növekvő népszerűsége is vonzó volt számunkra.” – mondta Jonathan Kendrick vezérigazgató.

    A Venturi és a Williams között nem csak az új partner jelent közös pontot, hanem a csapafőnök Susie Wolff és Edoardo Mortara csapattársaként rajthoz álló Felipe Massa személye is.

  • ROKiT Drinks: Új szponzorszerződés a Williams csapatnál

    ROKiT Drinks: Új szponzorszerződés a Williams csapatnál

    A Williams Racing miután szakított korábbi főszponzorával, a Martinival, idén új névadó szponzort talált magának. Ez nem más, mint a ROKiT, mely elsősorban mobiltelefonokat és azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat értékesít.

    A Williams most bejelentette, hogy új, több évre szóló partnerkapcsolatot kötött – 2020-tól kezdődően – a ROKiT Drinks nevű márkával. Ez a ROKiT prémium italokkal foglalkozó ága, tartoznak ide díjnyertes alkoholos italok, sörök, víz és energiaitalok is.

    Úgy fest tehát, hogy a ROKiT több lábon áll, jelmondatok pedig az, hogy „A holnap mega márkáit építjük, ma”.

    A partnerség keretében a ROKiT Drinks Bogart italokat, ABK sört és Bandero Tequilát fog promótálni. A márkák megjelennek majd a Williams autóin, a versenyzők overálján és sisakján, valamint a csapattagok ruházatán 2020-tól.

  • 2023-ig hosszabbított főszponzorával a Williams

    2023-ig hosszabbított főszponzorával a Williams

    A Williams istálló 2023-ig meghosszabbította a szerződését a ROKiT-tal, így az elkövetkezendő években is ők lesznek a csapat névadó szponzorai.

    A telekommunikációs vállalat idéntől támogatja a brit istállót, miután azok tavaly év végén szakítottak a Martinivel. A csapat azonban nagyon gyenge szezont teljesít, rendre a mezőny utolsó két helyét foglalják el, ám ez nem volt befolyással a főtámogatóra.

    „Örömmel jelentjük be, hogy kiterjesztettük a megállapodásunkat a ROKiT-tal. Ahogy már februárban említettem, ez egy olyan partnerség, amely az innováció, mérnöki hozzáértés és a bizalom kölcsönösségén alapul. A ROKiT egy kihívásokkal teli időszakban csatlakozott hozzánk, számunkra sokat jelent, hogy hisznek a mi elképzeléseinkben és elkötelezettek abban, hogy segítsenek is elérni ezt. Személy szerint nagyon élvezem a velük való közös munkát és már várom a további éveket is.” – nyilatkozta Claire Williams csapatfőnök.

    Jonathan Kendrick , a ROKiT vezérigazgatója pedig a következőképpen nyilatkozott a hosszabbításról:

    „A Williams Racing-gel való kapcsolatunk rendkívül sokat segít nekünk abban, hogy mobiltelefon iparban és a szórakoztató iparban is megerősítsük a helyünket. Komoly terveink vannak arra, hogy exkluzív ROKiT Williams Racing tartalmakat készítsünk a ROKiT mobiltelefonokra. Jómagam is elkötelezett vagyok, hogy a csapatot visszajuttassuk a dobogóra, ahova valók.”

  • Bukhatja a filmezős napját a Williams!

    Bukhatja a filmezős napját a Williams!

    Hétfőn bemutatta a Williams az idei autóját, és az új névadó támogatóját a ROKiT-et, az új logójukat és a festést. Ezzel ugyan készen lettek, de úgy néz ki, hogy időcsapdába kerültek máris a szezon előtti tesztek előtt.

    A tervek szerint az FW42-vel szombaton filmezős napot tartottak volna, tehát egy 50 kilométernyi bejáratást és fényképezést tartott volna a csapat, promóciós célokból.

    Igen ám, de egyes jelentések szerint ez nem fog menni. Hasonlóan a Renaulthoz, a Williams is problémákba ütközött az autó teljes megépítését illetően. Nem érkezett meg minden alkatrész, így lehetséges, hogy George Russell és Robert Kubica csak a köveket rugdoshatja majd maximum a pálya szélén…

  • A Williams új szponzora az okostelefon-piac felbolygatására készül

    A Williams új szponzora az okostelefon-piac felbolygatására készül

    A Williams tegnapi bemutatóján gyakorlatilag derült égből villámcsapásként érkezett a köztudatba a vadiúj márka, a ROKiT, mely telefon márka (lesz).

    A márka azonban nem teljesen új, ugyanis az alap név a ROK, az iT csupán a információs technológiára utaló toldalék.

    A ROK számos egyéb al-márkával bír. Foglalkoznak többek között nyilvános WiFi infrastruktúra kialakításával (ROK Smart Cities), sós és szennyezett víz ihatóvá tételével (ROK Water), interaktív, digitális tartalomtechnológiákkal (ROK Vision), mobil alkalmazás fejlesztéssel (Apps That ROK), mobil adatvédelemmel (ROK MPG), könyvkiadással (ROK Books), streaming szolgáltatással (ROK TV), képregény készítéssel (ROK Comics), rádiózással (ROK radio), növénytermesztéssel (ROC Botanic)…

    A ROKiT telekommunikációs márkájuk célja, hogy teljesen felrázza a mobilpiacot és a szimplán beszélgetésre, szöveges üzenetváltásra és szórakozásra használt eszközöket átfogó életmód-csomaggá varázsolják, mely az egész család biztonságán és egészségén alapszik. Három fő témát neveztek meg, melyet kiemelten kezelnek: kikapcsolódás, jólét, biztonság.

    Tavaly augusztusban mutatták be első Androidos okostelefonjaikat a ROK Life szolgáltatások tervével, és kapcsolt szolgáltatásokat melynek ára 59,99 dollár, és magában foglal egy éven át ingyenes egészségügyi ellátást, kedvezményes hozzáférést a gyógyszerekhez, valamint ingyenesen nemzetközi telefonhívásokat is tartalmaz.

    A ROKiT telefonok elvileg már jelen vannak az Egyesült Államokban, Mexikóban, Kanadában, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban, míg az ígéretek szerint idén törnek majd be a piacra Kínában, Indiában és Japánban.

    A ROKiT-ot és a ROK márkákat John-Paul DeJoria (milliárdos vállalkozó, nevéhez fűződik a John Paul Mitchell Systems, a Patron Tequila, és a John Paul Pet) és a sikeres üzletember Jonathan Kendrick alapította.

  • Hamilton öccsét is a ROKiT támogatja!

    Hamilton öccsét is a ROKiT támogatja!

    Lewis Hamilton öccse, Nicolas Hamilton a BTCC (British Touring Car Championship) mezőnyét erősíti majd 2019-ben, a Motorbase Performance Ford Focus RS-ének volánja mögött.

    Nem teljesen újdonság ez a bajnokság Nicolas számára, mivel 2015-ben 12 futamot teljesített ott, akkor egy Audival. Idén azonban részt vesz majd mind a 30 versenyen.

    További érdekesség, hogy támogatója a ROKiT, új telekommunikációs vállalat, mely tegnap mutatkozott be igazán, mint a Williams F1-es főszponzora.

    „El sem hiszem igazán, hogy idén visszatérhetek a mezőnybe.” – mondta a 26 éves Hamilton, aki agyi bénulással született, melynek következtében mozgáskorlátozott, így egy speciálisan átalakított autót vezet,

    „Mióta elkezdtem versenyezni, bekerültem különféle bajnokságokba, majd kikerültem onnan anyagi támogatás hiányában.”

    „Sok ember azt hiszi, hogy a nevem miatt a világ minden támogatását megkaphatom. De ez nem is állhatna távolabb a valóságtól. Magam voltam az elmúlt hat évben, próbáltam teljesíteni egy teljes szezont, a szükséges támogatással.”

    „Csak teszteltem a versenyeken, tűrhető munkát végeztem a támogatottsági szintemhez és tapasztalataimhoz képest, de az alapján ítéltek meg, hogy kihez van közöm.”

    A Motorbase Performance csapatfőnöke, David Bartrum örül annak, hogy Hamiltont a csapatban köszöntheti.

    „Ő egy másfajta utazásra visz minket.” – mondta Bartrum. „Ugyanakkor magával hozza az acélos elszántságát, a hajlandóságát a tanulásra, és a sikerre éhségét. Nagyon profi a hozzáállása, bárkit inspirál, aki csak öt percet is eltölt a társaságában.

     

    Nicolas 2013-ban már nyilatkozott nekünk. 🙂

  • Leleplezték a Williams FW42-t is! Reménykeltő?

    Leleplezték a Williams FW42-t is! Reménykeltő?

    Soha ennyire rossz konstruktőri helyezést nem szerzett még a Williams csapat a Forma-1-es történelme folyamán, mint tavaly. 2019-ben kötelező előrelépniük az FW42-vel, és ezért mindent megtesznek. Teljesen új versenyzői felállással vágnak neki a szezonnak, az újonc George Russell mellett a visszatérő és nagy tapasztalattal bíró Robert Kubica kap helyet.

    Sikerült megérteniük a tavalyi konstrukció hibáit is, és sokkal sikeresebb évre számítanak, mint volt az 2018-ban. Titkon abban is reménykednek, hogy olyan jól sikerült megoldani a téli szünet alatt a tavalyi égető problémáikat, hogy akár a nagy csapatok utáni legjobbak lehetnek. Ugyanakkor a teljes mezőnyt figyelembe véve talán a legizgalmasabb párossal a grove-i csapat indul.

    Új szponzor is van, a Rokit személyében, mely elméletileg mobiltelefon márka…

    https://twitter.com/wtf1official/status/1094981453983768577

    https://twitter.com/wtf1official/status/1094977482326003717

    george russell . racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó:. Williams Racing
    Robert Kubica racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó:. Williams Racing
    George russell Robert Kubica racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó:. Williams Racing