Címke: Roger Benoit

  • Trükközéssel „vádolták” a Ferrarit, így reagált az FIA

    Trükközéssel „vádolták” a Ferrarit, így reagált az FIA

    Német sajtóértesülések szerint több csapat elégedetlenkedett a Ferrari legutóbbi forgatási napja miatt.

    A Scuderia már a Pirelli spanyolországi gumitesztjén is használt újításokat, míg a legutóbbi fioránói filmes napon új padlólemezt és első szárnyat is felpakoltak a konstrukcióra.

    „Egyik alkalommal sem sértették meg közvetlenül a szabályokat, de az egyértelmű, hogy a regulák szellemiségét semmibe vették” – magyarázta Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója.

    Roger Benoit, a svájci Blick munkatársa és Bernie Ecclestone barátja már a „csalás” kártyát is megszellőztette a beszámolójában.

    Carlos Sainz azonban Ausztriában megvédte a csapatot:

    „Olyan abroncsokat teszteltünk, amikhez nem járt gumimelegítő paplan. Nem hinném, hogy ebből olyan sokat tanultunk. Mindig vannak olyan dolgok, amiket kipróbálhatsz, és változtathatsz a vezetés során, de ilyenkor nem tesztelsz ténylegesen, és nem raksz fel olyan dolgokat, amiket a versenyhétvégére szánsz.”

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A sajtó kérésére megszólalt Nikolas Tombazis is, az együléses szériák igazgatója a következőket mondta az esetről.

    „Egy esetleges összehasonlítás a különböző alkatrészek tekintetében nem lenne megengedett.”

    Az Auto Motor und Sport és a Blick ugyanakkor kihangsúlyozta, hivatalosan egyik csapat sem tett panaszt, és az FIA sem vizsgálja az ügyet.

    „A Szövetség nyugodtan kezeli a helyzetet, mivel a Ferrari azt állította, hogy nem cseréltek alkatrészt a forgatási nap alatt. Így tehát csak új alkatrészeket tettek be, és azokat is használták a nap végéig.”

  • Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Jost Capito azonnal a lehetséges jelöltek közé került az Alfa Romeo új csapatfőnöki posztjára.

    Úgy tudni, hogy a Williams tegnap lemondott csapatfőnöke, aki korábban a Volkswagen rendkívül sikeres rali-világfőnöke volt, most a Saubernél pályázik arra, hogy az Audi Forma-1-es alakulatát irányíthassa. A 64 éves német a Groveban eltöltött két év után „félreáll” François-Xavier Demaison technikai igazgatóval együtt – ez komoly csapás a bajban lévő brit istállónak. Matthew Savage, a Williams tulajdonosának, a Dorilton Capitalnak az elnöke tegnap még így fogalmazott:

    „Hálásak vagyunk, hogy Jost elhalasztotta a tervezett visszavonulását, hogy elvállalja ezt a kihívást.”

    Capitónak ugyanakkor lenne értelme Frederic Vasseur távozása után a Sauber-Alfa Romeo csapatfőnöki posztján, akit a Ferrari főnöki posztjára vittek el, és ez már nyár óta tervben volt. Roger Benoit, a svájci Blick veterán és nagy tekintélyű tudósítója is erről írt:

    „Capitón kívül nincs is más név a környékükön.”

    A várható lépéseket szorgalmasan vitatják a Forma-1-es szakírók. A Sport1-nek a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner így nyilatkozott erről:

    „Van egy varázsszó az F1-ben, amikor a sikerről van szó, ez pedig a folytonosság. Attól tartok, hogy Binotto távozása három évvel veti vissza a Ferrarit.”

    Mivel az olasz Binotto lényegében a Ferrari közös csapatfőnöke és technikai igazgatója volt, így lehetne értelme, hogy a következő posztja Capito és Demaison helye lenne a Williamsnél. A La Gazzetta dello Sportnak a Ferrari korábbi versenyzője, Ivan Capelli szintén beszélt erről a kérdésről:

    „A Ferrari nagy gondja, hogy a csapat a szezon felénél leállítja az autó fejlesztését. Biztosan vannak jó mérnökök a Ferrarinál, mert a 2022-es autó gyors volt. Ugyanakkor voltak hibák a megbízhatóságban, a boxkiállás-kezelésben és a stratégiában. De megvoltak az alapok. Valaki, aki mindennek az élen áll, azonban hiányzott, és ez a legfontosabb hiányzó darab ma a Ferrarinál.”

    Úgy tudni, hogy Binotto távozása után a Ferrari most Simone Restát hívja vissza a Haas ügyfélcsapattól, hogy vezesse a technikai részleget. Így zárt ezért Capelli:

    „A csapatok közötti ide-oda átjárás nem jelent problémát. Ezt leszámítva egy Forma-1-es autó tervezése manapság annyira bonyolult már, mint hogy olyan emberek álljanak rendelkezésre, mint például Adrian Newey.”

    Váratlan fordulat: Távozik a Williams csapatfőnöke

  • Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt?

    Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt?

    Pierre Gasly-t is hibáztatják a múlt heti Japán Nagydíj alatt történt rendkívül veszélyes szituációért.

    A francia, és több Forma-1-es pilótatársa is dühös volt az FIA-ra, miután egy nehéz jármű behajtott a suzukai pályára, hogy elszállítsa Carlos Sainz összetört Ferrariját, holott az autók még mindig köröztek a japán aszfaltcsíkon. Gasly is idegesen nyilatkozott:

    „Ha két méterrel balra kerülök, ma már halott lennék.”

    Egyesek ugyanakkor azonnal magára az AlphaTauri pilótájára mutogattak, mint például a Blick veterán tudósítója, Roger Benoit is:

    „Mit csinált Gasly? 250 km/órás sebességgel hajtott piros zászló hatálya alatt.”

    Később, még az F1 irányító testülete is megbüntette Gaslyt, aki a suzukai stewardok szerint „elismerte, hogy túl gyors volt”. A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher, megérti azt a dühöt amit az váltott ki, hogy a pályán egy mentést végző jármű is még jelen volt:

    „Érthető számomra a versenyzők kritikája. Ugyanakkor ez nem indokolja, hogy Gasly akkor 250 km/h-val vegye üldözőbe a mezőnyt. Ez minden volt, csak nem okos húzás. Szerintem mindkét oldalnak meg kell kérdőjeleznie a döntéseit.”

    A néhai Jules Bianchi édesapja, Philippe azonban ostorozta az FIA-t, amiért az azt sugallta, hogy Gasly túl gyorsan hajtott a mentést végző jármű mellett. Az RMC-nek Philippe, akinek a fia 2014-ben Suzukában egy hasonló járművel való ütközés után halt meg, ennyit mondott:

    „Ez röhejes, ezt mondták volna Jules-nak is. Fel is tettem magamnak a kérdést: Hol van a tisztelet Jules iránt?. A versenyzők nem ágyútöltelékek. Semmi nem indokolja, hogy ilyesmire utasítsák őket.”

    Sajtó: Gasly degeszre keresi majd magát az Alpine-nál

  • A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A Forma-1-nek „óvatosnak” kell lennie, hogy ne idegenítse el a rajongóit a túl bonyolult szabályalkotással.

    A teljes paddockot és az F1-es világát, beleértve a Red Bullt is, meglepetésként érte, amikor Max Verstappent világbajnoknak nyilvánították mintegy 20 perccel a vasárnapi Japán Nagydíj leintése után. Christoan Horner csapatfőnök a német Skynak beszélt erről:

    „Biztosak voltunk benne, hogy csak akkor lesz teljes pontszám osztás, ha a verseny 75 százalékát teljesítik. Ezért feltételeztük, hogy egy pont még hiányzik.”

    Kiderült, hogy egy szabály lehetővé tette, hogy teljes pontokat adjanak, amennyiben a piros zászlóval megállított futamot ezután újraindítják. Alan Permane, az Alpine sportmenedzsere elismerte:

    „El kell áruljam, hogy másokkal együtt egyike voltam azoknak, akik kezdeményezték ennek a szabálynak az átírását. Ami történt, az teljes összhangban van a szabályokkal, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a szándék.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is egyetértett vele:

    „Nem gondoltunk arra, hogy a pontok kiosztása ebben az esetben miképp történt. Nem ez volt az FIA vagy a csapatok szándéka – úgy tűnik, hogy mindannyian figyelmen kívül hagyhattuk ezt a kiskaput, így mindannyian felelősek vagyunk ezért.”

    Horner most arra számít, hogy 2023-ra változtatni fognak ezen a szabályon:

    „Biztos vagyok benne, hogy ez lesz.”

    Sok szurkoló ugyanis azzal vádolja az FIA-t, hogy szándékosan a Red Bullnak és Verstappennek kedvez, a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher pedig egyetértett a német Skyon azzal, hogy az irányító testület nem kezelte jól a helyzetet:

    „Ha utánanézünk a szabálynak, szinte önkényről beszélhetünk, de nem ez a probléma. Az FIA-nak legalább előzetesen meg kellett volna mutatnia a szabályt, hogy az emberek világszerte ne matekozzanak. Közölhették volna rögtön, hogy teljes futamnak tekintik majd. Ahogy vasárnap megesett mindez, az tényleg nem volt jó. Még Christian Horner és Dr. Helmut Marko is meglepődtek.”

    Ugyanakkor a paddock egyik leghosszabb ideje szolgáló újságírója, a Blick újságírója, Roger Benoit is úgy véli, hogy úgy tűnt, mintha az FIA „egy kalapból húzott volna elő egy új szabályt”. A Bild újság erre a végkövetkeztetésre jutott:

    „A Forma-1-nek vigyáznia kell, hogy ne riassza el a rajongókat a kusza szabályokkal.”

  • Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    A szombati nap ugyan robbanásmentesen telt, de egyértelmű, hogy a viták arról, hogy Szaúd-Arábia szerepeljen-e egyáltalán az F1-es versenynaptárban, csak folynak zavartalanul.

    A pénteki támadások után, amelyek során a jeddah-i pálya kamerák nagytotáljain látható rakéták és drónok száma végül 16 volt, a paddockban az a pletyka járt fű alatt, hogy a szaúdi tisztviselők figyelmeztettek, a verseny lefújása nagyobb bajjal járna, mintha folytatnák azt. Roger Benoit, a svájci Blick újság veterán újságírója epésen meg is jegyezte:

    „Vajon még azzal is megfenyegették őket, hogy megtiltják az ország elhagyását, és elkobozzák az autóikat? A csapatfőnökök nem akarták kommentálni vagy megerősíteni ezt a sztorit, de már kétség sincs afelől, hogy a Forma-1 egy pénzéhes társasággá vált.”

    Miután a csapatfőnökök hamar megegyeztek a verseny és a kormány bennfenteseivel a futamhétvége folytatásáról, a 20 pilóta külön-külön találkozott az illetékesekkel – és a források szerint tulajdonképpen egyöntetűen haza akartak menni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint legalább öten álltak a bojkottmozgalmuk élére: Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szerint a Szaúd-Arábiával kapcsolatos megbeszéléseket majd azután kell folytatni, hogy a vasárnapi futamot követően a sportág elhagyta az országot. A finn Viaplaynek nyilatkozott:

    „Az illetékesek elmondták a saját álláspontjukat, és megígérték, hogy a legbiztonságosabb megoldás az, ha folytatjuk a versenyt. A jövőben át kell gondolnunk, hogy miféle helyekre megyünk. Itt sem minden stabil. Persze, én nem vagyok politikus. Amennyiben azt mondják, hogy versenyezzek, akkor versenyzek.”

    A francia Gasly mindeközben nem tagadta, hogy ő az egyik legerősebb hang a pilóták között, az RTBF-nek kitartott emellett:

    „Nem az én dolgom az, hogy bizonyos politikai titkokat felfedjek.”

  • Az Alfa és a McLaren csapatát is megkérték, mondjanak le a súlyelőnyről

    Az Alfa és a McLaren csapatát is megkérték, mondjanak le a súlyelőnyről

    Úgy tűnik, a Forma-1 az utolsó pillanatban lépni készül, hogy 2022-re megnövelje a vadiúj autók minimális súlyát. Múlt héten mi is idéztük a Red Bull részéről Dr. Helmut Markót, aki kijelentette, hogy csak egyetlen 2022-es autó – vélhetően az Alfa Romeo – teljesítette sikeresen a 795 kg-os autó plusz vezető súlyhatárt. Arról is beszámoltunk, hogy a többi csapat ezért azt forszírozza, hogy az FIA növelje a súlyt – annak ellenére, hogy a Blick tudósítója, Roger Benoit szerint minden résztvevő „hónapok óta tud” a 795 kg-os limitről. A Sauber-Alfa Romeóhoz közel álló svájci újságíró így fogalmaz:

    „Ezzel mindenkinek együtt kellett élnie, senki sem tiltakozott. Azonban a barcelonai tesztelés három napja alatt sok csapat hirtelen rájött, hogy túlsúlyosak. És aligha akarna valaki egyszerűen fogyni.”

    Benoit azt állítja, hogy a csapatok többsége kérte az FIA-tól a 800 kg-ra való súlynövekedést, bár a McLaren és az Alfa ellenáll ennek nagyjából tíz nappal az első hivatalos bahreini szabadedzés előtt:

    „Ez a két istálló úgy építette meg az új autóit, hogy ne kényszerüljenek fogyókúrára, most pedig arra kérik őket, hogy mondjanak le az előnyükről.”

    A Red Bull részéről Christian Hornert idézik, aki megerősítette:

    „Növelnünk kell az autók összsúlyát a sportág érdekében.”

    Benoit azt állítja, hogy az FIA-nak lehetősége van megvétózni egy kései szabálymódosítást a csapatok többségének kérése ellenére is.

  • Továbbra sem fejeződött be a szaúdi F1-pálya építése

    Továbbra sem fejeződött be a szaúdi F1-pálya építése

    Minden idők egyik legizgalmasabb F1 világbajnoki harcának utolsó előtti fordulója a hírek szerint félig még egy építkezésen kerülhet megrendezésre. A Forma-1 illetékesei elutasították azokat a feltételezéseket, hogy a szaúd-arábiai Dzsidda új pályája – amely a tervek szerint két hét múlva ad otthont a 2021-es év utolsó előtti versenyének – nem készül el időben. Egy, a Formula One Managementnél dolgozó forrás a Blick című svájci lapnak Katarban elmondta:

    „Az utolsó munkálatok Szaúd-Arábiában az első szabadedzés előtti csütörtökön fejeződnek be. A pálya akkor még félig építkezés lesz, de már lehet majd rajta vezetni.”

    Roger Benoit veterán F1-es újságíró szerint az első aszfaltréteget szeptemberig nem is fektették le, majd ennyit fűzött hozzá:

    „Remélhetőleg kibírja majd a sivatagi hőséget.”

  • Sajtó: Csak idő kérdése, mikor rúgják ki Giovinazzit

    Sajtó: Csak idő kérdése, mikor rúgják ki Giovinazzit

    A Forma-1 egyik legelismertebb újságírója szerint már csak az idő kérdése, hogy az Alfa Romeo mikor teszi lapátra Antinio Giovinazzit.

    Ugyan az elmúlt napokban többek között David Coutlhard is megvédte az olasz pilótát, akinek az idei szezon végén lejár a szerződése és maradása közel sem biztos a hinwili alakulatnál. Ez azért eshet meg vele, mert Guanyu Zhou egy 30 millió dolláros szponzori háttérrel érkezhet meg vagy akár a Sauber akadémiájában pallérozódó Théo Pourchaire is Valtteri Bottas csapattársa lehet majd 2022-től.

    Roger Benoit – aki újságíróként évtizedekig volt ott a Forma-1 középpontjában – szerint „Olaszországnak fel kell készülnie arra, hogy 202-től újfent nem lesz pilótájuk az F1-ben”. „Giovinazzi kirúgása csupán idő kérdése” – árulta el a neves újságíró a svájci Blicknek.

    Az olasz kirúgása mellett az is szól, hogy Isztambulban megszegett egy csapatutasítást. Giovinazzi ugyanis nem engedte el a mögötte érkező gyorsabb Kimi Räikkönent, akitől így elvett egy pontszerzési lehetőséget.

    „Austinban volt még egy csapatutasítás, ahol már nem csinált ilyet Giovonazzi” – folytatta Benoit. „Ha még egy ilyet húzott volna, azonnal hatállyal megváltak volna tőle. Azonban ha jövőre majd Bottast kell majd így elengedni valakinek, Fred Vasseurnek nem ilyen lázadó típusú versenyzőkre lesz majd szüksége, mint Giovinazzi. Sokkal inkább egy olyanra, aki csapatjátékos és segít majd pontokat gyűjteni a csapatnak.”

    A svájci újságíró végül azt is hozzátette, hogy Vasseur majd december folyamán dönti el, hogy ki lesz jövőre Bottas csapattársa, miután végignézte a Formula 2 utolsó két versenyhétvégéjét.

  • Az Andretti-felvásárlással pilótával is gazdagodna az Alfa Romeo?

    Az Andretti-felvásárlással pilótával is gazdagodna az Alfa Romeo?

    Az isztambuli paddockban felrepültek a pletykák, hogy Michael Andretti 80 százalékban bevásárolta magát az Alfa Romeo anyacégéhez.

    A híreket mind Vasseur, mind az amerikai csapat cáfolta.

    „Ha minden igaz lenne, amit az elmúlt hetekben írtak, már 25-ször eladtam volna a csapatot.” – túlozta el a helyzetet a francia csapatfőnök. – „Remélem a jelenlegi tulajdonosoknak jól jön ez, a végén úgy is ők döntenek.”

    A Blick újságírója, Roger Benoit azonban még eggyel továbbment. Szerinte a tulajdonosváltás miatt nem jelentették be a második pilótát, aki – ha minden jól – megy az Andretti Autosport kötelékéből kerül majd ki.

    Ugyan már olyan nevek is felmerültek az ülés kapcsán, mint a két legutóbbi Formula E bajnok Nyck de Vries és Antonio Félix da Costa, valami úton-módon mégis két Alpine junior – Zhou és Piastri – tűnik befutónak.

    Az Andretti jelöltje ezzel szemben Colton Herta lenne, az idei IndyCar bajnokság 5. helyezettje. Az amerikait ugyan már bejelentették jövőre is, de talán nem lenne nehéz „csapaton belül” áthelyezni Európába.

    Vasseur ezzel szemben a csapat juniorját, Théo Pourchaire-t látná szívesen a Forma-1-ben, de elismerte, 2022 még korai lenne a franciának.

    „Amikor egy fiatal pilótáról beszélünk, aki egy új autóval kezd új kalandba, szerintem úgy jobb, ha van lehetőség meghosszabbítani vele. Nem többéves szerződés, de valami, amivel több évre lehetőséget biztosíthatunk neki.” – jelezte a csapat preferenciáját Vasseur.

  • Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Ecclestone: Hamilton 2021-ben is újra a bajnokság favoritja

    Bernie Ecclestone csatlakozott azon véleményekhez, akik szerint Lewis Hamiltont keményebben kellett volna büntetni a címvédőt a Max Verstappennel történt silverstone-i ütközése miatt. Az F1 korábbi ura kritikájának egy része már az incidens előtt is elérte Hamiltont, amikor Ecclestone azt mondta, a Mercedes pilótája már nem „az a harcos, aki volt”.

    Most azonban, miközben feleségével és gyermekével jachtozott Horvátország partjainál, a 90 éves Ecclestone ismét beleszólt az aktuális vitába, és kommentálta a Forma-1 legújabb nagy eseményét. Roger Benoit-nak, a Blick veterán F1-es tudósítójának így fogalmazott:

    „Lewis akciói nem lepnek meg. Öt vereség után mély mentális depresszióba esett, és hiányzott belőle a szükséges koncentráció. Mivel Max pedig mindig kőkemény, ezért Hamilton tolt egy all-in-t, mint a pókerben.”

    Ecclestone meglehetősen kritizálta a versenybírák döntését, mely szerint csak 10 másodperces időbüntetést szabtak ki az incidensért, ami miatt Max Verstappen rövid időre kórházba is került:

    „Megtehetik, hogy elengedik a két legjobb versenyzőt, aztán versenybalesetről beszélnek. Ha azonban szerintük veszélyes volt, akkor a 10 másodperces büntetés egy vicc. Én legalább 30 másodperces büntetést adtam volna.”

    Ecclestone végül úgy véli, a helyzet határozottan a Brit Nagydíj-győztes Hamilton javára dőlt el, hiszen mindössze 8 pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban:

    „Nem láthatunk a fejeikbe, de számomra Hamilton most újra a bajnokság favoritja. Nemrég Lewis csak azért hosszabbította meg a szerződését 2023-ig, mert látta, hogy a bajnoki cím kicsúszik a kezéből. De most újra látótávolságon belül van a nyolcadik bajnoki címe. Ez az egyetlen ok, amiért még mindig itt van.”