Címke: ROC

  • Sebastian Vettel visszatér a ROC-ra!

    Sebastian Vettel visszatér a ROC-ra!

    Megvannak a 2019. január 19-20-án Mexikóban megrendezésre kerülő Race of Champions első nevezői, David Coulthard és Sebastian Vettel személyében.

    Mindketten számos alkalommal vettek már részt a versenyen. Vettel hétszer nyert Nations’ Cupot, vagyis Nemzetek kupáját, ebből hatszor Michael Schumacherrel párban. 2017-ben Pascal Wehrleinnel alkották a német csapatot, azonban Wehrlein az egyéni verseny során megsérült, így a Nations’ Cupon Vettel egyszemélyes csapatként vett részt és meg is nyerte azt.

    „Örülök, hogy visszatérhetek a Race of Championsre, ami állandó része a versenyzői életemnek, mióta megérkeztem a Forma-1-be.” – mondta Vettel.

    Coulthard kétszer nyerte meg az egyéni versenyt, egyszer pedig második lett egyéniben.

    „Állandó rejtély, miért vagyok még mindig sikeres a Race of Championsön, mikor olyan versenyzők ellen megyek, akik fiatalabbak és tehetségesebbek nálam!” – mondta a skót. „De ilyen a kiütéses rendszer természete. De biztos vagyok benne, hogy a nagy számok törvénye hamarosan utolér, viszont továbbra is nyomni fogom és megmutatom a gyerekeknek, hogy is van ez…”

    „Briliáns hír, hogy Sebastian és David is csatlakozik az idei (2019) Race of Championshöz.” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. „Seb már bebizonyította, hogy ő minden idők egyik legjobb versenyzője, négy F1-es világbajnoki címe van, és még nem állt le. Idén ugyan lemaradt az ötödik címről, de nem kétséges, hogy ez csak még elszántabbá teszi, hogy a ROC mezőnyünk többi részének megmutassa, hogy mit tud az egyforma autókkal a Race Of Championsön.”

    „Ami DC-t illeti… csak annyit mondhatok, hogy ő semmit nem veszített a varázsából. Folyamatosan jön a Race Of Championsre és megmutatja a motorsport jelenlegi nagyjainak, hogyan kell ezt csinálni, ezt bizonyítja, hogy kétszer koronázták már a ROC Bajnokok bajnokává.”

  • Megvan a következő Race Of Champions dátuma és helyszíne!

    Megvan a következő Race Of Champions dátuma és helyszíne!

    2019 januárjában ismét lesz ROC (Race Of Champions)! Az évente megrendezésre kerülő Bajnokok Tornája január 19-20-án lesz, és ezúttal Mexikó, egészen pontosan a Foro Sol nevű aréna ad majd otthont az eseménynek, mely az Autódromo Hermanos Rodríguez F1-es versenypálya részét képezi.

    A Foro Sol újként csatlakozik az 1988 óta létező ROC neves helyszíneihez, hiszen volt már ROC Pekingben a Madárfészek stadionban, a londoni Olimpiai Stadionban, Párizsban a Stade de France-ban, Londonban a Wembley stadionban, a miami Marlins Parkban, vagy épp Bangkokban, Barbadoson, vagy Rijádban.

    A Race Of Championsnak immáron 30 éves hagyománya van, a nem mindennapi versenyen a különféle motorsportok nagy nevei gyűlnek össze, hogy összemérjék képességeit, egy egyébként nem vérre menő, látványos versenyen, párhuzamos pályán. Olyan nevek vettek már részt a ROC-on, mint Michael Schumacher, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Jenson Button, Jeff Gordon, Jimmie Johnson, a Busch testvére Kyle és Kurt, Juan Pablo Montoya, Ryan Hunter-Reay, Sébastien Loeb, Sébastien Ogier, Colin McRae, Tom Kristensen, Travis Pastrana, Mick Doohan, Jorge Lorenzo vagy épp Valentino Rossi.

    2019-ben, Mexikóban, szombaton, január 19-ln rendezik majd a ROC Nations Cupot, vagyis a nemzetek kupáját, míg vasárnap, január 20-án az egyéni versenyt, a bajnokok bajnoka címért.

    A versenyzőkön kívül, többek között, DJ-k és cheerleaderek gondoskodnak majd a show-ról.

    „Nagyon örülünk, hogy Mexikóvárosba vihetjük a Race of Championst.” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. „A Foro Sol egy hihetetlen aréna a motorsport nézésre, és nem meglepetés, hogy ikonikus szerepe van a Forma-1 rajongók számára. Tökéletes helyszín a ROC Mexico számára, ahol a motorsportok nagyjai mutathatják meg képességeiket, egyforma szuperautókkal, egy erre a célra épített pályán.”

    „Biztosak lehetnek benne, hogy emlékezetes eseményt hozunk össze a gyors autók és méggyorsabb versenyzők rajongói számára. A mexikói rajongók szenvedélyeseik a sport iránt és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a versenyeket és show-kat, tökéletes rálátással az eseményekre minden ülőhelyről. Szóval nagyon várjuk, hogy üdvözölhessük a tömeget, akik élvezhetik majd a látványt és a hangokat a világ legjobb versenyzőinek csatái által. Ha szereted a non-stop akciót, akkor a Race Of Champions ideális esemény számodra.”

  • ROC: David Coulthard megmutatta, hogy „Apu mégsem túl öreg”

    ROC: David Coulthard megmutatta, hogy „Apu mégsem túl öreg”

    Ma került sor a Race of Champions egyéni versenyére, Szaúd-Arábiában, Rijádban.

    A selejtezők párosításai azt az eredményt hozták, hogy az A csoportból három győzelemmel Juan Pablo Montoya és két győzelemmel Ryan Hunter-Reay jutottak tovább.
    A B csoportból három győzelemmel David Coulthard, és kettővel Tom Kristensen jutott be az megyeddöntőbe. Emellett azonban említésre méltó, hogy a SimRacing csapat belga szimulátorosa, a McLaren World’s Fastest Gamer versenyének győztese – aki ezzel azt is nyerte, hogy idén már a McLaren fejlesztő versenyzője -, le tudta győzni Timo Bernhard WEC bajnokot.
    A C csoportból 2-2 győzelemmel Joel Eriksson és Johan Kristofersson mehettek tovább, míg a D csoport legjobbjai Josef Newgarden és Petter Solberg voltak.

    A negyeddöntőkből Kristensen, Coulthard, valamint Kristofersson és Solberg jutottak be az elődöntőbe. Itt a Kristensen-Coulthard párharc Coulthard, a Kristofersson-Solberg csata pedig Solberg győzelmét győzelmét hozta.

    A végső győzelemért tehát David Coulthard és Petter Solberg szállt harcba, végül pedig a skót versenyző bizonyult a legjobbnak. Coulthard ezzel más második Race of Champions győzelmét aratta, mivel 2014-ben is sikerült nyernie.

    „Keményen kellett nyomni és most majd’ kiugrik a szívem! – mondta győzelme után Coulthard. „Köszönöm Petternek a nagyszerű versenyt. Ő egy nagyszerű sportoló, egy remek bajnok.”

    „Mikor tegnap a ROC Nemzetek Kupáján az első fordulóban kiestünk, a fiam kikapcsolta a tévét, mert azt gondolta, ‘Apu túl öreg’.” – mesélte Coulthard nevetve. „Örülök, hogy most megmutathattam neki, hogy a tapasztalat is jó dolog tud lenni.”

    „Minden tőlem telhetőt megtettem a győzelemért, de ez ma nem volt elég.” – mondta Solberg. „David nagyon jól vezetett. Ott volt fejben és nagyon megérdemelte (a győzelmet). Ő jobb pályaversenyző nálam, ez biztos.”

    A nap legnagyobb balesetét az IndyCar bajnok Josef Newgarden produkálta egy Ariel Atomot vezetve, de a McLarenes Lando Norrisnak is volt incidense, igaz, ő az Xtreme Pickupban ülve.

  • ROC: Németország nyerte a Nemzetek Kupáját!

    ROC: Németország nyerte a Nemzetek Kupáját!

    A Race of Champions programja az eROC versennyel kezdődött, melyen Brendon Leigh (18), az első F1 eSports bajnoka, Kevin Leaune (28), háromszoros Project CARS Világbajnok, Enzo Bonito (22), iRacing Blancpain GT3 Sprint bajnok és többszörös Assetto Corsa rekorder, valamint Alexander Dornieden (23), 2017 eWTCC bajnoka virtuálisan küzdöttek meg egymással, hogy eldőljön, ki alkothatja majd a McLaren World’s Fastest Gamer versenyének 2017-es győztesével, Rudy van Burennel (25) a SimRacing csapatot, valós autókkal, a Nemzetek Kupáján.

    Az eROC versenyt az olasz Enzo Bonito nyerte, aki egyébként még sosem vezetett valós versenyautót.

    Ezt követően vette kezdetét a Nations Cup, azaz Nemzetek Kupája.

    Az A csoportból a német csapat jutott tovább elsőként Timo Bernharddal és René Rasttal. Másodikként a latin-amerikai (Juan Pablo Montoya és Helio Castroneves) csapat jutott tovább, az amerikai (Josef Newgarden, Ryan Hunter-Reay) és a mexikói (Memo Rojas, Abraham Calderón) csapatot utasítva maguk mögé.

    A B csoportból az északi csapat (Tom Kristensen, Petter Solberg) győzte le a brit (David Coulthard, Lando Norris), a svéd (Johan Kristoffersson, Joel Eriksson) és a SimRacing (Rudy van Buren, Enzo Bonito) párosokat. Meg kell említeni a csoport kapcsán, hogy a szimulátoros van Buren három alkalomból kétszer nyert ellenfele ellen: egyszer Lando Norrist, egyszer pedig Joel Ericssont győzte le, míg Tom Kristensennel szemben alulmaradt.

    Az elődöntőben a németek a C csoport (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek és Libanon) győztesével a szaúdi csapattal mérkőztek meg, és simán továbbjutottak a döntőbe.

    Az északi és a latin-amerikai csapat küzdelme utóbbi győzelmét hozta, így a döntőben a német és a latin-amerikai csapat mérkőzhetett meg.

    Előbb Rast győzte le Montoyát, majd Castroneves Bernhardot, így a harmadik kör döntött. Mivel Rast Castronevest is legyőzte, Németország párosa nyerte a 2018-as ROC Nemzetek Kupáját.

    Folytatás szombaton, az egyéni versennyel 14 órakor.

    A holnapi autósport programért klikkelj ide!

  • Ezt akarod nézni ma és holnap

    Ezt akarod nézni ma és holnap

    Ezen a hétvégén lesz az idei Race of Champions, ezúttal Szaúd-Arábiában, Rijádban.
    Ma, azaz február 2-án, pénteken kerül sor a csapatversenyre, a Nemzetek Kupájára, míg holnap az egyéni verseny kerül megrendezésre.

    A Formula E mezőnye eközben Chilében állomásozik, míg ezen a hétvégén lesz a Bathurst 12 órás verseny is.

    Csokorba szedtük nektek, hogy melyik eseményt mikor és hol követhetitek majd figyelemmel.

    Február 2., péntek

    • 13:45 – ROC: eRace Of Champions – online lesz követhető a Race of Champions facebook oldalán és/vagy a www.raceofchampions.com-on
    • 18:00 – ROC: Nemzetek kupája – online lesz követhető a Race of Champions facebook oldalán és/vagy a www.raceofchampions.com-on

    A ROC csoportbeosztását ide kattintva nézhetitek meg.

    Február 3., szombat

    • 14:00 – ROC: Bajnokok Tornája (egyéni verseny) – online lesz követhető a Race of Champions facebook oldalán és/vagy a www.raceofchampions.com-on
    • 19:15 – Formula E, időmérő – Eurosport 1, felvételről
    • 19:45 – Bathurst 12 órás verseny – online lesz nézhető a verseny weboldalán
    • 20:00 – Formula E, verseny – Eurosport 1, élő
  • Vettel üzenete a RoC-osoknak, ő sajnos idén nem lesz ott

    Vettel üzenete a RoC-osoknak, ő sajnos idén nem lesz ott

    Sebastian Vettel eddig rendszeres résztvevője volt a Race of Champions gálaeseménynek, de idén kimarad ebből a bajnokok közötti versengésből. Fájó pont ez mindenkinek, hiszen tavaly Pascal Wehrlein sérülése után gyakorlatilag egymaga győzött le mindenkit Németország nevében, és lett így csapatbajnok.

    Az alábbi közleményt jelentette meg Vettel a hivatalos weboldalán:
    „Sajnos idén nem tudok megjelenni a Race of Champions versenyén, de minden résztvevőnek sok szerencsét kívánok, és biztos vagyok benne, hogy mindenki jól fogja magát érezni. A versenyek rövidek, de nagyon intenzívek, ami remek hangulatot teremt. Mi, a versenyzők mindig sokat mókázunk, és hiányozni fog a verseny ezen a hétvégén.”

    Németországot idén Timo Bernhard és a DTM tavalyi újonc bajnoka, René Rast képviselik majd.

  • Íme a RoC csoportbeosztásai!

    Íme a RoC csoportbeosztásai!

    A Race of Champions szervezői nyilvánosságra hozták a most hétvégén Rijádban rendezendő torna csoportbeosztásait.

    Az eddig megszokott szombat-vasárnap helyett ezúttal péntek-szombat lesz a menetrend; elsőként a Nemzetek Kupájára, majd az egyéni összecsapásra kerül sor. A hír természetéből adódóan további szócséplés helyett beszéljenek magukért a táblázatok:

    Péntek – Nemzetek Kupája

    A-csoport:
    Németország (Timo Bernhard, René Rast)
    Latin-Amerika (Juan Pablo Montoya, Hélio Castroneves)
    Mexikó (Memo Rojas, Abraham Calderón)
    USA (Josef Newgarden, Ryan Hunter-Reay)

    B-csoport:
    Északi Csapat (Tom Kristensen, Petter Solberg)
    Nagy-Britannia (David Coulthard, Lando Norris)
    Svédország (Johan Kristoffersson, Joel Eriksson)
    Sim Racing (Rudy van Buren, nem ismert)

    C-csoport:
    Szaúd-Arábia (Yazeed al-Rajhi, nem ismert)
    Egyesült Arab Emírségek (Khaled al-Qubaisi, Khalid al-Qassimi)
    Libanon (Karl Masaad, Mansour Chebli)

    Szombat – Bajnokok Bajnoka

    A-csoport:
    Juan Pablo Montoya
    Hélio Castroneves
    Ryan Hunter-Reay
    Memo Rojas vagy Abraham Calderón

    B-csoport:
    Tom Kristensen
    Timo Bernhard
    David Coulthard
    Rudy van Buren vagy az eRoc-győztes

    C-csoport:
    Lando Norris
    Johan Kristoffersson
    René Rast
    Joel Eriksson vagy a leggyorsabb libanoni

    D-csoport:
    Josef Newgarden
    Petter Solberg
    Yazeed al-Rajhi
    a leggyorsabb emírségekbeli vagy a leggyorsabb szaúdi

    Minden csoport első két helyezettje jut tovább a negyeddöntőkbe, ahol egyenes kieséses szakasz követi a csoportversenyeket.

  • Német, svéd és mexikói csapattal bővült a Race of Champions nevezési listája

    Német, svéd és mexikói csapattal bővült a Race of Champions nevezési listája

    A február 2-3-án, Rijádban, Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Race of Champions nevezési listája újabb nevekkel bővült.

    A német csapatot a tavalyi DTM bajnok René Rast és az LMP1 bajnok Timo Bernhard alkotja majd.
    Memo Rojas, European Le Mans Series bajnok és Abraham Calderon NASCAR Mexico bajnok lesz majd a mexikói páros.
    Johan Kristofersson rallycross világbajnok és Joel Eriksson, a European F3 második helyezettje pedig a svéd duót alkotja majd.

    Arról pedig korábban már beszámoltunk, hogy hosszú idő után most először nem vesz részt az eseményen Sebastian Vettel, aki szerepelt a 9 legutóbbi ROC-on. Ez idő alatt hétszer nyert nemzetek kupáját, ebből hatszor Michael Schumacher oldalán, egyszer pedig egymaga. 2015-ben pedig az egyéni versenyt is megnyerte.

    Idén újdonság lesz viszont az, hogy eSports bajnok is részt vehet a megmérettetésen, erről részletesebben ide kattintva olvashatsz.

    Akik már biztosan ott lesznek az idei Race of Champions-ön:

    Juan Pablo Montoya
    Helio Castroneves
    Timo Bernhard
    René Rast
    Tom Kristensen
    Petter Solberg
    Josef Newgarden
    Ryan Hunter-Reay
    David Coulthard
    Lando Norris
    Johan Kristofersson
    Joel Ericsson
    Memo Rojas
    Abraham Calderon
    Khalid Al Qassimi
    Khaled Al Qubaisi
    Yazeed Al-Rajhi
    Karl Massaad
    Rudy van Buren
    Gabby Chaves

  • Idén megrendezik az első eRace Of Champions-t is!

    Idén megrendezik az első eRace Of Champions-t is!

    A következő Race Of Champions február 2-3-án kerül majd megrendezésre, Rijádban, Szaúd-Arábiában. Most azonban egy újdonsággal is szolgál az esemény, méghozzá a gamerek számára.

    Megrendezésre kerül ugyanis az eRace Of Champions is, együttműködve a Logitech G-vel. A Föld öt legjobb szimulátorosának megadatik, hogy lehetőséget szerezzen magának arra, hogy megmérkőzzön a Fredrik Johnssonvilág legjobb versenyzőivel, valódi autókkal.

    A McLaren World’s Fastest Gamer versenyének 2017-es győztese, Rudy van Buren (25) alapból meghívást kapott és versenyezhet majd az igazi versenyzőkkel. Hozzá fog csatlakozni az első eRace Of Champions győztese, aki a következő négy szimulátoros közül kerül majd ki:

    • Brendon Leigh (18), az első F1 eSports bajnok,
    • Kevin Leaune (28), háromszoros Project CARS Világbajnok,
    • Enzo Bonito (22), iRacing Blancpain GT3 Sprint bajnok és többszörös világrekorder Assetto Corsában és F1 2017-ben,
    • Alexander Dornieden (23), 2017 eWTCC bajnoka.

    Van Buren és az eRace Of Champions győztese együtt alkotják már a valódi ROC-on a „Team Simracing All Stars” csapatot.

    „A World Fastest Gamer olyan kapukat nyitott meg előttem, amit elképzelni sem tudtam.” – mondta van Buren. „Hogy szimulátorversenyzőként dolgozhatok, csak a jéghegy csúcsa. Az, hogy viruális bajnokként a való világ bajnokai ellen versenyezhetek, egy álom számomra. 2018 egy bámulatos év lesz és a Race of Champions nagyszerű módja a kezdésnek.”

    „A Race of Champions-nél nekünk mindig az a célunk, hogy új ötletekkel és újításokkal álljunk elő, és az első eRace Of Champions egy ígéretes adaléka lesz a hétvégének.” – mondta Fredrik Johnsson, a ROC elnöke.

    „A szimulátorversenyzés óriásivá növi ki magát, szerte a világon és pár vezető gamernek lehetősége lesz megmutatni képességeit a való- és a virtuális versenyzés világában is. Örülök, hogy Rudy bajnokként képviseli a virtuális világot és alig várom, hogy lássam, ki nyeri az eROC-ot, hogy részt vehessen a világ legjobb versenyzői ellen az egyedi autókkal, a ROC párhuzamos pályáján.”

  • Newgarden és Norris is indulnak majd a RoC-on

    Newgarden és Norris is indulnak majd a RoC-on

    Az IndyCar bajnoka Josef Newgarden és a Formula 3 bajnok Lando Norris is feliratkoztak a jövő éveleji Race of Champions gálaversenyre. Ezúttal a helyszín Szaud-Arábia lesz, a King Fahd International Stadium Rijádban, feburár 2-3-án.

    Ők olyan nagyságokhoz csatlakoznak majd, mint a jelenlegi bajnokok bajnoka, Juan Pablo Montoya, Petter Solberg, valamint a szinte állandó résztvevők, Tom Kristensen és David Coulthard. Indy 500 nyertesek is lesznek majd, hiszen versenybe száll Helio Castroneves és Ryan Hunter-Reay is.

    A ROC elnöke, Fredrik Johnsson így nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy ilyen ütős pilótaválogatottal látogathatunk el februárban Rijádba, ami a ROC első közel-keleti helyszíne lesz. A tavalyi döntősök, Juan Pablo Montoya és Tom Kristensen mellett a legfiatalabb bemutatkozónk Lando Norris lesz, a rallycross és az Indy 500 sztárjai is jönnek majd. A motorsport világ legnagyobbjait hozzuk össze, és hagyjuk őket, hogy szabadon megküzdjenek egymással, ugyanolyan autókkal. Ahogy az már megszokott, egy igazán emlékezetes rendezvényt rakunk össze a gyors autók rajongóinak, és azok még gyorsabb pilótáinak. Már tényleg várjuk, hogy a felajzott közönségünk élvezze ezt a fesztivált, ahol folyamatos az akció a pályán, és további érdekességek mellett egy kérdésre vár mindenki választ: Ki a leggyorsabb közülük?”