Címke: Roborace

  • Roborace: Rajt után egyenesen a falnak ment az önvezető versenyautó

    Roborace: Rajt után egyenesen a falnak ment az önvezető versenyautó

    A vezetést segítő technológia ugyan sokat fejlődött, de még mindig távol állunk attól, hogy az autók közúton önmagukat vezethessék: erre remek példa a Roborace legújabb videója is. A Teslában ugyan már van autópilóta és a Chevrolet egyes típusaiban is van Super Cruise, ezek jelenleg a legfejlettebb vezetést segítő rendszerek, de nem is szabad mindenütt használni őket, és szükségeltetik még az ember figyelme. A független versenysorozat legutóbbi balesete pedig máris bemutatta, hogy van még bőven kihívás az önvezető technológiában.

    A Roborace egy egyedi versenyszéria, amely még mindig csak a tesztelési fázisban van, de de csütörtökön streamelték, ahogy az egyik autójuk nem jutott messzire, és a falnak ütközött. A svájci Acronis SIT Autonomous járműve épp megkezdte volna a körét, amikor hirtelen 90 fokot elfordult, és egyenesen a szalagkorlátnak ment, ahogy az az alábbi Twitter bejegyzésben is látható.

     

    Itt látható az eset egy másik szögből is:

    Persze, legyünk igazságosak, a Roborace nem is árul zsákbamacskát, ők is még Beta szezonnak hívják a jelenlegi fázist, miután tavaly egyáltalán bemutatkoztak, így iylen hibák is a tanulási fázis része. Az ötlet a sorozat mögött az, hogy a csapatoknak a saját privát, vezetést segítő szoftverükön kell dolgozniuk, miközben az autók teljesen megegyeznek. Jelenleg a Roborace a DevBot 2.0 nevű járgányt használja.

    Mindeközben a Waymo bejelentette, hogy vezető nélküli taxikat küldenek Phoenixbe, a GM Cruise nevű márkája pedig San Franciscoban kezdi meg a sofőr nélküli tesztüzemet, már idén. A Tesla is kiadott egy béta verziót a „Full Self-Driving” önvezető funkciót, egyes sofőröknek. A csütörtöki Roborace baleset ugyanakkor mindenkit emlékeztethet arra, hogy még mennyi fejlesztésre lesz szükség ahhoz, hogy teljesen önállóan járó járművekről beszélhessünk.

     

     

  • Akár F1-es hétvégén is demózhat a Roborace

    Akár F1-es hétvégén is demózhat a Roborace

    A Roborace autonóm, vagyis versenyző nélküli versenysorozat lehetséges, hogy a Forma-1 és egyéb versenyhétvégéken is bemutatózni fog.

    A Roborace első szezonja, a „Season Alpha”, vagyis „Alfa szezon” tavasszal kezdődik majd, többnyire betétverseny lesz a Formula E hétvégéken. A Roborace vezérigazgatója, a 2016/17-es szezon FE bajnoka, Lucas di Grassi azonban elmondta, hogy a Roborace FE-s szerződése nem kizárólagos, tehát más versenyeken hétvégin is megjelenhet.

    „Nem lesz ott minden FE eseményen.” – mondta di Grassi. „Pár versenyen a Formula E-vel lesz, és lesznek önálló versenyek is. Nincsenek megkötések azzal kapcsolatban, hogy más bajnokságokkal kapcsolatba kerülünk-e.”

    „Ha a Forma-1 szeretnél általunk szemléltetni a mesterséges intelligenciát, megtehetjük. Vagy a WEC, csinálhatunk egy olyan szériát, ahol 24 órán át lehet versenyezni egy versenyezni a jövőben egy versenyzővel és mesterséges intelligenciával. Nem vagyunk az FE-hez kötve. Más kategóriákban is terjeszkedhetünk.”

    „Olyanok vagyunk, mint az FE, mert mi is arra törekszünk, hogy a jövő teljesen elektromos legyen. De olyan szériákkal tárgyalunk, mint az Egyesült Államokban az IMSA, és Japánban a Super GT.”

    A Roborace első körben a DevBot nevű autóival rajtol majd el, melybe még beleülhet ember és ember is irányíthatja, de emellett önjáró módban is tud működni. Később terveznek majd áttérni a Robocar alkalmazására, aminek már egyáltalán nincs is pilótafülkéje. Ez utóbbit terv szerint 2021-től vetik majd be.

  • Carmen Jorda tesztelte a Roborace DevBotját

    Carmen Jorda tesztelte a Roborace DevBotját

    Carmen Jorda egy róla készült videóval számolt be róla, hogy a jövőre debütáló Roborace DevBotját tesztelte.

    „Minden pillanat és minden mérföld számít.” – írta Carmen Instagramon. „Ez adja a mindennapjaimat, ez a szenvedélyem, és amiért harcolok. És ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy kemény munkával és elszántsággal minden elérhető. Az elmúlt hétvégén szuper megtisztelve éreztem magam a Roborace által, hogy részt vehettem az új DevBot 2.0 fejlesztésében. Az autót vezetheti ember is, de saját magát is tudja irányítani, önjáró módban. Köszönöm mindenkinek, és nagy köszönet Lucas di Grassinak (di Grassi a Roborace vezérigazgatója – a szerk.) a lehetőségért.”

    https://www.instagram.com/p/Bq-jFBHFDi8/

     

  • Tavasszal debütál a Roborace

    Tavasszal debütál a Roborace

    A versenyző nélküli versenyautós kezdeményezés, a Roborace, a tavaly bemutatotthoz képest továbbfejlesztett autókkal kezdi majd meg első szezonját.

    „Season Alpha” (Alfa szezon) tavasszal debütál majd a Formula E betétversenyeként. Az önjáró versenyautók egyébként arra is alkalmasak, hogy emberek vezessék őket.

    A DevBot 2.0 dizájnját az LMP autók inspirálták, a korábban bamutatott verzión azonban módosítottak, összkerék helyett például hátókerék meghajtásúak lesznek az autók.

    Az Autosport értesülései szerint kezdetben kevesebb, mint 10 autó versenyez majd, oly módon, hogy a verseny egyik felében ember irányítja majd, míg a másikban a mesterséges intelligencia veszi majd át a szerepet.

    Az új DevBotot két szezon során (Alfa és Béta) tervezik használni.

    „Megváltoztattuk a gondolkodásmódunkat.” – mondta az Autosportnak a Roborace vezérigazgatója, a 2016/17-es Formula E bajnok, Lucas di Grassi.

    „Az eredeti ötlet az volt, hogy a Robocart használjuk. De az, hogy előbb ember vezet, majd kiszáll az autóból, sokkal jobban példázza a különbséget az emberi és az autonóm vezetés között. A legfontosabb: szerintem a motorsportnak van emberi komponense. Ez mindig is az emberről és a gépről szólt.”

    2021-ben azonban a DevBotot terv szerint lecserélik majd a Robocarra, melyben már nem található pilótafülke.

    A végső verzió Di Grassi szerint több, mint 1000kW (1341 lóerő) teljesítményre lesz képes.

    Az is kiderült, hogy már két csapat nevezett is az első Roborace szezonra, melynek versenynaptára ez év végén lát majd napvilágot.

    A hardware-ről, logisztikáról és karbantartásról a Roborace gondoskodik majd, a csapatok csak a szoftver tervezéséért felelnek, így igyekeznek alacsonyan tartani a költségeket.

  • Nicki Shields vs DevBot

    Nicki Shields vs DevBot

    A Formula E riporternője, Nicki Shields körözött először a Roborace amúgy önvezető versenygépével, majd a DevBot vezető nélkül vette birtokba a Hong Kong ePrix helyszínét. Az alábbi videóból kiderül, ki volt a gyorsabb: Nicki, vagy a DevBot önmagában.

  • Az Audi nem bánja, hogy di Grassi Roborace vezérigazgató lett

    Az Audi nem bánja, hogy di Grassi Roborace vezérigazgató lett

    Lucas di Grassi a sofőr nélküli versenyautós kezdeményezés, a Roborace vezérigazgatója, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevesebb figyelmet szentelne Formula E-s feladatainak, állítja az Audi.

    A regnáló Formula E bajnok szeptemberben, a Frankfurt Motor Show-n jelentette be, hogy a versenyzés mellett ő lett a Roborace vezérigazgatója.

    Az Audi motorsport főnöke, Dieter Gass az Autosportnak elmondta, hogy tudtak róla, hogy di Grassi érdeklődik a Roborace iránt.

    „Egyáltalán nem lepődtem meg.” – mondta Gaas. „Tudtuk, hogy van ilyen irányú érdeklődése, mindig is támogatta a Roborace-t, figyelemmel követte a lehetséges dizájnokat. Nem hiszem, hogy bármi problémát okozna ez. Szerződése van velünk, mi vagyunk a prioritás.

    „Ha észreveszünk bármit, ami nem tetszik, akkor majd egy kis nyomást helyezünk rá, hogy fókuszáljon a versenyzésre, de ha megnézzük az időbeosztást, láthatjuk, hogy nem valószínű befolyásolja őt.”

    A brazil versenyző arra számít, hogy Roborace-es feladatait könnyebb lesz összehangolni az FE-vel, mint korábban az LMP1-es versenyét.

    „Amikor LMP1-ben és az FE-ben is versenyeztem, az elég sűrű program volt.” – mondta di Grassi. „Szabadidőmben, ahelyett, hogy olyan szériában versenyzem, ami nem releváns, vagy nem tudok tanulni semmit, inkább olyasmivel foglalkoznék, aminek sokkal nagyobb hatása van a jövőre.”

    „Továbbra is akarok versenyezni Makaóban, Daytonában, Le Mansban, de nem teljes szezont. Vannak más vállalkozásaim is, de a legtöbb időt a Roborace fejlesztésére szánom.”

    „50 ember dolgozik rajta, nem szükséges, hogy minden nap ott legyek. Az én feladatom inkább a kommunikáció, a stratégia, és a minőségi megállapodások.”

  • Sofőr nélküli safety car jöhet!

    Sofőr nélküli safety car jöhet!

    A Forma-1 hamarosan versenyző nélküli biztonsági autót alkalmazhat, mintegy promótálva az önjáró technológiát. Erről az FIA számolt be.

    A sport irányító testülete továbbra is vallja, hogy a versenyzők kulcs elemei a Forma-1-nek, ugyanakkor az egyik versenyhétvégén reklámoznák az önjáró autókat.

    „Hadd mondjak egy példát, de nem ez az egyetlen: vezető nélküli safety carról beszélhetünk például.” – mondta Marcin Budkowski, az FIA F1-es technológia részlegének vezetője az Autosportnak. „Ez egy olyan technológiát népszerűsítene, mely kapcsán szkeptikusak az emberek, pedig bizonyítottan működik.”

    „Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy mennyire lehet vonzó a versenyautó versenyző nélkül: a mérnökök imádnák, de a rajongók nem.”

    Legalábbis Forma-1-es tekintetben nem. Egy külön versenysorozatként azonban életképes lehet a a versenyző nélküli autók versenye. Erre már van is koncepció, ennek Roborace a neve és egy Formula E hétvégén lett bemutatva.

    „Izgalmas dolognak találom (a Roborace-t), ami egy irányba tereli a dolgokat.” – mondja Budkowski. „De hogy versenyzők nélkül meg tudja-e hódítani a világot? Őszintén szólva, kétlem. Azonban arra használni a motorsportot, hogy új technológiákat népszerűsítsünk, mint például a sofőr nélküli safety car, vagy egy Roborace esemény, fantasztikus lehet az új megoldások felfedezésében.”

    „Az önjáró autók renkívül nagy hatással lesznek a biztonságra, és tudjuk, hogy az FIA és Jean Todt elkötelezett a közúti közlekedés biztonságáért folytatott kampány mellett.”

  • Ennyi erővel nem is kell versenyző az F1-es autókba

    Ennyi erővel nem is kell versenyző az F1-es autókba

    A Red Bull csapatfőnöke, Christain Horner szerint a biztonsági okokból bevezetésre kerülő halo „önjáró” F1-hez vezet.

    Horner, aki szerint jogi okok kényszerítették az FIA-t a halo bevezetésére, elmondta, hogy ő nem támogatja azt, annak ellenére, hogy a Red Bull is előállt korábban a maga cockpitvédő tervével.

    Az FIA azonban bevezeti azt, sőt a tervek szerint idővel nem csak a Forma-1-ben, hanem a többi együléses sorozatban is.

    „Ha megnézzük például a MotoGP-t, nincs rajtuk bukócső, se pótkerék, és akkor egy adott ponton… aggasztó, hogy ha ezen az úton haladunk tovább, akkor már biztonságosabb ha a versenyzőt kivesszük az autóból.” – mondja Horner. „Akkor minek a versenyző? Az autó lehet önjáró. De nem erről szól a sport, meg kell tartani a versenyzőt, és a versenyző elfogadja a kockázatot, mikor autóba ül.”

    A versenyző nélküli versenysorozat azonban nem egyfajta prófécia, hiszen kísérleteznek már ezzel, már készülőben van egy ilyen bajnokság, Roborace néven. Az ehhez készülő önjáró versenygépet már tesztelték is a Formula E hétvégéken.