Címke: Roberto Colciago

  • Tassi Attila megszerezte a pole pozíciót Dubajban

    Tassi Attila megszerezte a pole pozíciót Dubajban

    A TCR International Series bajnoki címéért küzdő Tassi Attila a tizedik helyen végzett a dubaji időmérőn. Ezzel a M1RA Motorsport 18 éves tehetsége megszerezte a pole pozíciót a fordított rajtrácsos második futamra. Egyúttal életben tartotta esélyeit a végső győzelemre.

    Dubajban rendezik a TCR szezonzáróját, és az év utolsó időmérőjének nem a legjobb előjelekkel vágott neki a M1RA Motorsport. A Michelisz Norbert által alapított magyar csapat Hondái kapták a legtöbb büntetősúlyt a mezőnyben, és emiatt tapadási gondokkal küszködtek, ráadásul Tassi Attila az első szabadedzést mért kör nélkül zárta, mert meghibásodott a motor az autójában.

    A három M1RA-pilóta közül egyedül ő jutott be a legjobb tizenkettőt tömörítő Q2-be az időmérőn, csapattársai közül a brit Josh Files a 15., az olasz Roberto Colciago a 18. helyen kiesett. Tassi viszont remekül taktikázott a tizedik helyre, amellyel a fordított rajtrácsos második futamon komoly győzelmi esélyei vannak.

    „Kockázatot vállaltunk ezzel a stratégiával, hiszen ha csak egyvalaki megelőz, nagyon rossz helyzetbe kerültem volna. Lett volna egy gyorsabb köröm is, amit végül elengedtünk, mert úgy láttuk, hogy összejöhet a fordított rajtrácsos pole. Örülök, hogy bejött a tervünk, szeretném holnap futamgyőzelemmel zárni az évet” – fogalmazott a kvalifikáció után Tassi.

    A bajnokságot vezető francia Jean-Karl Vernay második lett az időmérőn a Volkswagenjével, és az ezért járó négy ponttal 25-re növelte az előnyét az élen a M1RA magyarjával szemben, akinek egyedül van még reális esélye befogni őt. Persze innen már Tassinak is szerencse kellene ehhez, viszont a M1RA csapatbajnoki címét be is biztosíthatja.

    A szezonzáró dubaji futamok magyar idő szerint szombaton 8:20-kor és 12:35-kor rajtolnak.

  • Tassi Attila újra vezeti a bajnokságot a TCR-ben!

    Tassi Attila újra vezeti a bajnokságot a TCR-ben!

    Remekül teljesített a M1RA Motorsport a TCR nemzetközi túraautó-bajnokság thaiföldi fordulójában, hiszen a magyar csapat 18 éves tehetsége, Tassi Attila két versenyhétvégével a szezon vége előtt visszaszerezte az első helyet a francia Jean-Karl Vernaytől.

    Zűrösen indult a M1RA hétvégéje, mivel bordasérülése miatt nem tarthatott a csapattal Buriramba a tapasztalt Roberto Colciago, akinek a pótlását úgy oldották meg, hogy a mindössze 16 éves Giacomo Altoe és a csapattulajdonos Michelisz Norbert is autóba ült a bajnoki címért harcoló Tassi Attila mellett. Jól sikerült a mutatvány, hiszen az első futamon Michelisz győzött, Tassi harmadik lett, a második versenyen pedig Altoe állt fel a dobogó második fokára, miközben Attila nagyon fontos pontokat gyűjtött a negyedik helyen.

    Tassit mindkét futamon közvetlenül legnagyobb riválisa, Jean-Karl Vernay előtt intették le: az első versenyen a harmadik-negyedik, a másodikon a negyedik-ötödik helyen értek célba. Mindennek köszönhetően a magyar pilóta a burirami forduló előtt meglévő két pontos hátrányából két pontos előnyt csinált. Így két fordulóval a vége előtt vezeti a rangos nemzetközi túraautóbajnokságot, és egyre inkább a bajnoki címre fókuszálhat.

    „Az első futamon jól kaptam el a rajtot, megelőztem Vernayt, akivel aztán 14 körön keresztül végig nagy csatát vívtam. A legvégén meglökött hátulról, nem értem, mi szükség volt erre, de örültem, hogy ennek ellenére is felálltam a dobogóra. Minden versenyhétvége előtt ez a célom, és jó érzés, amikor sikerül teljesíteni. A második futamon a rajt után feljöttem negyediknek, majd igyekeztem megelőzni a harmadik Cominit, de szépen és tisztán védekezett. Mivel az első futam vége felé kicsit alulkormányozottá vált az autó, a másodikon tudatosan figyeltem a gumifogyasztásra, nehogy defektet kapjak. Ezért inkább csak 95 százalékos tempót autóztam, amit azért is tehettem meg, mert az utolsó körig Norbi jött mögöttem, aki biztonságot adott. Elégedett vagyok, hiszen mindkét riválisomnál, Vernaynél és Comininél is több pontot gyűjtöttem. Újra én vagyok az első, de az biztos, hogy a bajnoki cím csak az utolsó versenyen dől majd el. Addig még sokat kell dolgoznunk” – értékelt Tassi Attila.

    A TCR következő fordulójára október 7-8- án Kínában, a szezonzáróra pedig november 26-27- én Abu-Dzabiban kerül sor a Forma-1 idei utolsó hétvégéjének betétfutamaként.

  • Tassi szerénykedik, pedig vezeti a TCR bajnokságát

    Tassi szerénykedik, pedig vezeti a TCR bajnokságát

    Új sztár született Tassi Attila személyében 2017-ben a magyar gyorsasági autósport világában. Akik már régebb óta figyelemmel kísérik Attika pályafutását, pontosan tudhatták eddig is azt, hogy egy tudatos építkezés folyik vele, immáron több mint 5 éve. Több évnyi Suzukizás után tavaly Tassi már a TCR-ben találhattuk magyar csapattal és egy SEAT-tal, de az még csak a tanulóév volt. Idén márkát váltott, és Michelisz Norbi csapatába igazolt, ő meg nekiállt látványosan jól autózni, olyannyira, hogy még a széria kétszeres bajnoka, Stefano Comini elismerését is kivívta magának, pedig ez nagy szó, a szertelen svájci esetében. Próbáljuk magunk is összerakni a mozaikot, hogy mi történt Atillinoval, hogy ilyen jól megy úgy bő fél éve. Interjúnk, a dupla diadala után készült, a Hungaroringen.

    Salzburgringen előbb elszaladt a szekér, utána viszont meg, és most dupla győzelem… Mi ennek az oka?

    Nagyon köszönöm a csapatnak, ez még mindig az az autó, amit Salzburgban bejárattunk a nagy baleset után. Az autó nagyon jó, hálás vagyok a csapatnak, hogy egy ilyen jó autót tettek alám. Az első versenyem nagyon jól sikerült, hiszen megszereztem életem első győzelmét, és ott tartunk most – a második verseny után – hogy egy nap, kétszer is győzni tudtam. Nem gondoltam volna, hogy ez sikerülhet. Ráadásul itthon, magyar pályán történt mindez. Leírhatatlan érzés.tassi attila

    Te vagy az, aki egy év alatt a legnagyobbat fejlődött a fiatal magyar pilóták közül. Mi a titok?

    Januárban megkeresett a (Michelisz) Norbi, és ez engem annyira inspirált, hogy egész télen készültem. Heti öt napot edzem a Matics Zsoltival, kéz-láb koordinációt fejlesztünk, emellett rengeteget szimulátorozok. Napi két órát legalább, hétvégeken pedig, akár 8-10 órát is a gép előtt ülök, állítgatom az autót és szimulátorozok. Szerintem ennek köszönhető javarészt, meg persze annak is, hogy Norbi ott van, akár a pályám, akár a pályán kívül. és nagyon sokat segít vezetéstechnikailag.

    Ez a hétvége, hogyan volt megbeszélve köztetek? Volt valamiféle forgatókönyv, amit szem előtt tartottatok?

    Megmondom őszintén, hogy nem volt semmiféle stratégiánk a versenyekre. Úgy készültünk, hogy nekem meg a Robertónak fog segíteni, de azt semmiképp nem akartuk, hogy egy elengedéssel szerezzem meg a győzelmet. Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy direkt rontotta el a rajtot, de megkérdeztem és azt mondta, hogy nem. Elfelejtett rajtpróbázni a szabadedzésen, így volt egy pici előnyöm volt és le tudtam rajtolni. Szóval nem egy szimpla elengedés volt. A második versenyen, hát… nem igazán találkoztam vele, (nevet) úgyhogy nagyon jó érzés volt úgy állni a dobogón, hogy azt saját erőből sikerült összehozni.

    Vezeted a bajnokságot, kapsz is ezért majd jó sok plusz kilót a következő versenyre. Változtat ez a stratégián? Csapattársad, Roberto Colciago esetleg beáll mögéd?

    Mindketten a bajnokságért harcolunk, hétvégéről hétvégére változik, hogy ki vezeti a bajnokságot. Nagyon sok tapasztalt pilóta van a mezőnyben. A célom, mint mindenkinek, a bajnoki cím megszerzése, úgyhogy a következő hétvégén is megpróbáljuk a legtöbbet kihozni, és reméljük, hogy hasonlóan jó eredménnyel zárjuk.

    Sokan már most a 2017-es év legjobb magyar gyorsasági autóversenyzőjének Tassi Attilát tartják. Mit gondolsz erről?

    Hát nem is tudom. Nem szeretek ilyesmibe belemenni…

     

  • Comini, Borković és Colciago is plusz súlyt kap

    Comini, Borković és Colciago is plusz súlyt kap

    Comini, Borković és Colciago is plusz súlyt kap.

    A Salzburgringen két harmadik helyet szerzett Stefano Comini, és ezzel átvette a vezetést a bajnokságban. Ezzel együtt megnyerte azt is, hogy ő kapja a legtöbb plusz súlyt is a Hungaroringre. A TCR királya volt az, aki a legtöbb pontot szerezte Ausztriában, 30 pontot. Dušan Borković, szerb óriás 29 pontot szerzett az elmúlt hétvégén, így a svájci 30 extra kilót vihet majd magával, míg Szerbia Michelisz Norbertje 20 kilót. Colciago, aki megnyerte a második futamot a Salzburgringen 10 kiló pluszsúlyt kap, ő is túl sok pontot szerzett, ezzel érdemelte ki ballasztokat. Egyébként Thomas Jäger is ugyanennyi pontot szerzett, de ő nem indul a magyar versenyhétvégén.

    Comini Comtoyou Audi RS3 LMS-e így 1360 kg lesz, Borković’s Alfa Romeo Giuliettája 1305 kg, míg a M1RA által felkészített Honda Civic Colciagónak 1315 kg lesz.
  • M1RA győzelem, Tassi a második a Salzburgringen!

    M1RA győzelem, Tassi a második a Salzburgringen!

    Michelisz Norbi csapata, a M1RA tündökölt a TCR salzburgringi hétvégéjének második futamán!

    A futamot a csapat olasz versenyzője, Roberto Colciago nyerte. Mögötte pedig a magyar csapat fiatal magyar tehetsége, Tassi Attila ért célba, akinek eredménye azért is kiemelkedő, mert a pénteki gyakorolás során jókorát esett. A mai nap azonban minden bizonnyal feledtette a peches pénteket.
    Gratulálunk!

    A TCR mezőnye jövőhét végén a Hungaroringre látogat, a DTM versenyhétvégéjén!

    Íme helyszíni képeink a M1RA ünnepléséről!
    Fotók: Magyar Gábor

    [Best_Wordpress_Gallery id=”13″ gal_title=”M1RA siker Salzburgban”]