Címke: Robert Shwartzman

  • Újabb név a kalapban: Shwartzman lehet Schumacher utódja?!

    Újabb név a kalapban: Shwartzman lehet Schumacher utódja?!

    Továbbra is bizonytalan Mick Schumacher Ferraris és egyben Forma-1-es jövője. Ha a felek a szakítás mellett döntenek, akkor a Ferrari egy másik juniorja kerülhet a helyére.

    Több nemzetközi szakportál is foglalkozik a témával, miszerint ki léphet a német helyébe. Eddig az a Antonio Giovinazzi tűnt esélyesnek, aki a Ferrari tartalékpilótája és Monzában vezethette a Haast az első szabadedzésen.

    Ő azonban eddig nem alkotott maradandót a Forma-1-ben ráadásul már nem is a legfiatalabb generáció képviselője, hiszen decemberben már 29 éves lesz.

    Most azonban már nem ő tűnik befutónak, hiszen a motorsport-total.com beszámolója szerint a Ferrari azért válna meg Schumachertől, hogy egy másik, fiatal előrejutását segítse elő ezáltal. Ő pedig nem más, mint az orosz származású, de izraeli színekben versenyző Robert Shwartzman.

    Mattia Binotto már a szezon előtt jelezte Schumachernek, hogy javulást várnak tőle, ami némiképp megtörtént, hiszen idén megszerezte első pontjait, de összességében csapaton belül sima vereséget szenved Magnussentől.

    Noha Günther Steiner elmondta, hogy a Ferrarinak nem lesz beleszólása a pilóta kérdésbe, afelől ne legyen kétségünk, hogy azért igenis lesz beleszólása a motorszállítónak, maximum Gene Haas csapattulajdonos mondja majd rá az áment vagy a nemet.

    Az új jelöltről pedig remek véleménnyel van Mattia Binotto, már-már sejtelmesen is fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Robert fantasztikus versenyző. Nagyon gyors, különösen mikor lehetőséget kapott eddig egy F1-es autóban. Vannak olyan pilóták, akik F2-ben és F3-ban gyorsak, de F1-ben már nem hozzák azt a szintet. Robert pont az ellenkezője, a két kisebb sorozatban is gyors volt már, de az F1-ben még inkább erős, kár, hogy nincs ülése az F1-ben.” – fogalmazott az olasz.

    A jelenleg 22 éves Shwartzman 2019-ben első nekifutásra megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, majd 2021-ben Schumacher csapattársaként a negyedik lett a Formula 2-ben, tavaly pedig Piastri mögött a második pozícióban zárt. A tavasszal kitört orosz-ukrán háború miatt nemzetiséget váltott, így az orosz helyett izraeli színekben versenyez, mivel Tel Avivban látta meg a napvilágot, így könnyen úgy vonulhat be az F1 történelemkönyvébe, mint az első izraeli Forma-1-es pilóta.

  • Shwartzman ülhet majd a Ferrariba valamelyik pénteken

    Shwartzman ülhet majd a Ferrariba valamelyik pénteken

    A csapatoknak szezononként legalább két alkalommal, pénteki első edzésen lehetőséget kell adniuk a fiatalabb versenyzőknek, hogy azok megtapasztalhassák és megszokják az F1-es autó vezetését.

    A Ferrari nyilvánosságra hozta annak a fiatal pilótának a kilétét, akivel az idei szezonban két FP1-es edzésen is helyettesíteni fogják a Leclerc-Sainz duó egy-egy tagját.

    Ez a szerencsés versenyző Robert Shwartzman lesz, árulta el a csapat versenyigazgatója, Laurent Mekies. Az orosz versenyző az elmúlt szezonban második helyen végzett a Formula 2-es bajnokságban, és azt tervezi, hogy izraeli zászló alatt szerepel majd [Shwartzman Izraelben született].

    „Számunkra Shwartzman lesz az, aki a két FP1-et teljesíti majd. Azt még nem döntöttük el pontosan, hogy melyik versenyeken” – mondta Mekies. „Nem olyan versenyeket választanánk, mint Szingapúr, vagy olyanokat, ahol a versenyzőknek több időre van szükségük. De nem hiszem, hogy gondot okozna, ha az egyik olyan hétvégén tennénk, amikor Pirelli-teszteket tartunk.”

  • Shwartzman 130 kört tett meg Mugellóban a tavalyi Ferrarival

    Shwartzman 130 kört tett meg Mugellóban a tavalyi Ferrarival

    Robert Shwartzman a héten újra pályára lépett a mugellói versenypályán, ahol a tavalyi szezonban használt SF21-est vezette. A Scuderia tesztpilótája idén másodszor ült Forma-1-es autó volánja mögé, miután januárban Fioranóban egy 2018-as SF71H-t vezetett. Összességében ez volt pályafutása nyolcadik tesztsorozata, a rá szabott ütemterv részeként, hogy minél több tapasztalatot szerezzen egy Forma-1-es autó pilótafülkéjében.

    Sűrű napja volt tehát Robertnek, aki izraeli állampolgársággal is rendelkezik, mivel Tel-Aviv közelében született, és most viselte először az ország színeit. Nem sokkal reggel 9 óra után a pályára hajtott, ahol az autó beállításával foglalkozott, majd folytatta a napi programját, különböző üzemanyagszinteket futtatva, szimulálva az időmérős és a versenyfutamokat. Ez azt jelentette, hogy a pályán is felmérhette ugyanazokat a körülményeket, amelyekkel rendszeresen találkozik a szimulátoron. A nap folyamán a Ferrari tulajdonában álló toszkánai pályán 130 kört tett meg, ami 681 kilométert jelent.

    Értékes tapasztalat mindez. Ez a nap nagyon hasznos volt Robertnek, mivel a szabályok szerint az idei szezonban legalább két szabadedzésen kell vezetnie a Forma-1-es világbajnokság versenyhétvégéin. A Scuderia többi munkatársának is értékes edzés volt ez. A Maranellóban ekkor dolgozó személyzetet nagyon tapasztalt szerelők és mérnökök alkották, akik együtt dolgoztak az itt edződő fiatalokkal, akik jelenleg csak korlátozott tapasztalattal rendelkeznek, és inkább csak a pályán kívülről figyelhetik az eseményeket.

  • A Ferrari orosz F1-es tartalékja, Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni

    A Ferrari orosz F1-es tartalékja, Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni

    A Ferrari közölte, hogy orosz tesztpilótájuk, Robert Shwartzman izraeli licenccel fog vezetni a Forma-1-es csapat idei bevetésein.

    Shwartzman 2017 óta tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának, és a maranellói alakulatnak megmutatta a potenciálját azzal, hogy megnyerte a 2019-es FIA Formula-3-as bajnokságot, valamint második lett tavaly, a F2-es bajnokságban.

    Miután bejelentették, hogy a Ferrari hivatalos tartalékpilótája lesz 2022-re, idén már a szabadedzéseken is vezethet, a csapatoknak pedig két pénteki első szabadedzésen kell egy újoncot indítaniuk valamikor. Helyzetét azonban megnehezítették az ukrajnai orosz inváziót követő szankciók. Az FIA megköveteli az Oroszországgal szemben hozott intézkedések részeként az ország versenyzőinek semleges zászló alatti versenyzését, ha részt akarnak venni az általuk felügyelt versenyeken. Ez azt jelenti, hogy Shwartzman nem vezethetne egy Forma-1-es versenyhétvégén a korábbi orosz licencével. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto az Emilia Romagna Nagydíjon elmondta, hogy a fiatalembert izraelinek minősítenék:

    „Egyrészt, Robert Izraelben született. Izraeli útlevele van, és ami a licencet illeti, nem orosz az övé. Az orosz cégekkel is megegyezett, hogy megszakít minden megállapodást, amelyek ezen országokat érintik. Tehát jelenleg továbbra is ő a tesztpilótánk, és ez így is marad. Amennyiben a jövőben bármilyen lehetőségünk lesz arra, hogy vezethessen, feltehetően hagyjuk vezetni.”

    A Ferrari még nem döntött arról, hogy a szezon során mikor tartja meg majd az újonca edzéset. Shwartzman már rendelkezik némi hasznos F1-es tapasztalattal a háta mögött, hiszen már 2020-ban is tesztelt egy 2018-as autóval. További korábbi autós kilométereket tett meg a privát fioranói és imolai teszteken, valamint futott a szezon utáni Abu Dhabi F1-es teszteken is. 2020-ban egy SF1000-est vezetett a Yas Marina pályán, míg tavaly a Ferrari és a Haasnak is vezetett a szezon utáni fiatal versenyzői és gumiteszten.

  • Shwartzman szerint elfogadhatatlan az orosz-ukrán helyzet

    Shwartzman szerint elfogadhatatlan az orosz-ukrán helyzet

    Robert Shwartzman nemrégiben megosztotta követőivel, hogy mit is gondol az Oroszország és Ukrajna között kialakuló háborús konfliktusról. Az orosz Ferrari juniornak „a szíve szakad meg a történtek láttán”, de sportolóként „igyekszik pozitívan hozzáállni a dolgokhoz”.

    Nemrégiben robbant ki a háború a két előbb említett ország között és a világban óriási tiltakozások bontakoztak ki mindez ellen. Rengetegen támogatják Ukrajnát, többek között Shwartzman is.

    „Látom azt, amit történik a világban és egyszerűen megszakad a szívem” – írta a Prema egykori pilótája az Instagram oldalán. „Ebben a szituációban nincsen győztes. Sportolóként igyekszem a pozitív értékeket képviselni és hiszem, hogy egy napon újra békében fogunk élni.”

    „Rengeteg félelmet és gyűlöletet látok, pedig az embereknek szeretettel kellene körülvenniük egymást. Remélem, hogy a háború miatti sok szenvedés nagyon hamar véget ér majd.”

  • Shwartzman büszke az első köreire a Ferrari hivatalos tesztpilótájaként

    Shwartzman büszke az első köreire a Ferrari hivatalos tesztpilótájaként

    Robert Shwartzman izgatottan nyilatkozott első, a Ferrari Forma-1-es autójában tett első köréről a csapat hivatalos tesztpilótájaként, miután az orosz versenyzőt Fioranóban szabadjára engedték egy 2018-as specifikációjú SF71-H-val.

    A Scuderia szerda és péntek között egy háromnapos edzést tartott Fioranóban, ahol a Driver Academy tagjaként Shwartzman a csapat versenyzői, Charles Leclerc és Carlos Sainz mellett tölthetett el időt a pályán.

    Leclerc és Sainz csütörtökön vezettek, Shwartzman pedig pénteken tért vissza a volán mögé, miután szerdán teljesített néhány kezdeti kilométert. Az orosz pilóta pénteken 121 kört tett meg, ami valamivel több mint egy nagydíj távjának felel meg, miután az olasz helyszínen a sűrű köd miatt a kezdetekben nem mehetett még a pályára. Ez után is körülmények voltak: a pálya a reggeli nedves időjárástól a délutáni teljesen száraz és napos időjárásig bezárólag volt minden.

    Shwartzman idén nem vesz részt semmilyen versenysorozatban, a Ferrari inkább úgy határozott, hogy teljes munkaidős tesztpilótaként alkalmazza. Miután lehetőséget kapott a 2018-as autó vezetésére, a nap végén arról beszélt, hogy mennyire büszke arra, hogy vállalhatja a feladatkörével járó felelősséget:

    „Az elmúlt napokban először tehettem meg az első köreimet a Scuderia tesztpilótájaként, és nem tagadom, nagyon büszke vagyok erre a szerepemre. Mindig jó érzés F1-es autót vezetni, és remélem, az év során további lehetőségek is adódnak majd. A szezonhoz való hozzáállásom teljesen más lesz idén, hiszen nem veszek részt semmilyen bajnokságban. Teljes mértékben a csapat rendelkezésére állok, akikkel teljesen bele akarok merülni a dolgokba, hiszen rengeteget kell még tanulnom. Célom az, hogy versenyezhessek a Forma-1-ben, és úgy gondolom, hogy a tesztpilóta-szerep a legjobb módja annak, hogy ezt elérjem. Amikor itt az ideje, készen akarok állni.”

  • Fioranóban tesztelt a Ferrari: „Ébresztő a testnek”

    Fioranóban tesztelt a Ferrari: „Ébresztő a testnek”

    Charles Leclerc és Carlos Sainz a héten visszatért a dolgos hétköznapokba a Ferrarival és egy egész napos programmal kezdte meg a 2022-es felkészülést, Fioranóban.

    A Scuderia eredetileg négynapos tesztet tervezett a 2021-es autójával, de a Forma-1 sportszabályzatával kapcsolatos zűrzavar miatt a csapat kénytelen volt a 2018-as specifikációjú SF71H-val gyakorolni, és háromnaposra csökkenteni a programot.

    A hideg fioranói körülmények között a tesztpilótára, Robert Shartzmanra bízták szerdán a nyitónapot, Sainz csütörtök reggel vette át a volánt, és 59 körön keresztül hibátlanul teljesített.

    „Jelenleg, mint tulajdonképpen az összes többi versenyző, mi is a szimulátorban dolgozunk, vagy nagyon keményen edzünk az edzőteremben” – nyilatkozta Sainz.

    „Azonban, ha a testre nehezedő igénybevételről van szó, semmi sem ér fel azzal, ha ténylegesen az autóban ülünk.”

    „Ezért van az, hogy ha a szezon kezdete előtt vezethetünk, függetlenül attól, hogy milyen autóban, az mindig nagyon hasznos egy versenyző számára. Ez egyfajta ébresztőt ad a testednek, emlékeztet arra, hogy mit jelent Forma-1-es versenyzőnek lenni.”

    Leclerc délután vette át a spanyol helyét, hogy 48 kört teljesítsen a Ferrari SF71H-val.

    „Miután másfél hónapig nem ültem pilótafülkében, nagyon vágytam arra, hogy újra vezethessek” – mondta a monacói.

    „Nagyszerű szórakozás volt, és egyben hasznos edzés is. Alig várom, hogy Barcelonában újra pályára léphessek a 2022-es autóval, hogy valóban elkezdjük ezt az új Forma-1-es korszakot, és meglássuk, hogy a tavaly óta elvégzett munka meghozza-e a gyümölcsét az általunk várt versenyképesség szempontjából.”

    A nap folyamán Sainz és Leclerc átmerészkedett egy olyan területre is, ahol egy csapat rajongó dacolt a hideg időjárással, és összegyűltek, hogy megnézzék a nap eseményeit. A versenyzők dedikált sapkákat osztottak nekik.

    „A szurkolóink különlegesek” – mondta Leclerc. „Nagyon hideg van ma, de nem akarták kihagyni az új szezon első eseményét.”

    Ma, pénteken ismét Shartzman körözhet a Ferrarival.

    A csapat február 17-én mutatja be 2022-es, még el nem nevezett vadonatúj autóját.

  • A Ferrari kénytelen volt dobni a 2021-es autóját a fioranói tesztről

    A Ferrari kénytelen volt dobni a 2021-es autóját a fioranói tesztről

    A Ferrari kénytelen volt visszatérni a 2018-as specifikációjú autójához a heti privát tesztjükön Fioranóban, miután a Forma-1 jelenlegi sportszabályzatával kapcsolatos zűrzavar támadt.

    A Scuderia a tervek szerint Charles Leclerc, Carlos Sainz és a tartalékpilóta Robert Shwartzman négynapos teszten vett volna részt, hogy bemelegítse versenyzőit és legénységét a 2022-es idényre.

    Az istálló a 2021-es SF21-est tervezte bevetni, mielőtt az FIA arról tájékoztatta volna, hogy a tavalyi autó használata az F1 jelenlegi sportszabályzatának megsértését jelentené. Az alakulatoknak ugyanis tilos privát teszteket végezniük olyan autóval, amelyet „úgy terveztek és építettek, hogy megfeleljen a bajnokság Forma-1-es technikai szabályzatának, valamint az előző vagy a következő évi bajnokság szabályainak”.

    A Ferrari ugyanakkor a 2021-es SF21-es autóját jelölte ki a tesztre, mivel úgy vélte, hogy létezik egy elvi megállapodás az FIA-val arról, hogy a csapatok a privát teszteken használhatják az előző szezonban használt konstrukciójukat, tekintettel az idén bevezetett jelentős szabálymódosításra.

    Ez a módosítás azonban még nem került be hivatalosan az F1 jelenlegi sportszabályzatába. A Ferrari időközben tisztázást kért az FIA-tól az ügyben. A Ferrari kedden kiadott közleményében ezért ez áll:

    „Ma reggel megváltoztattuk a tesztprogramot, amelyet a Scuderia Ferrari a mai napon a fioranói pályán kezdett volna el végrehajtani.

    Miközben az FIA-tól egyértelműsítést várunk a szabályokra arra vonatkozóan, hogy a „tesztelő autókkal” kapcsolatban határozzák meg, hogy milyen kritériumokat kell teljesíteni arra vonatkozóan, hogy mely autók használhatók az ilyen típusú teszteken, és ezt hogyan alkalmazhatóak 2022-ben. A döntésünk most az, hogy egy 2018-as SF71H autót használunk.

    „A tesztprogrammal kapcsolatos további részletekről később számolunk majd be.”

  • A Ferrari és az AlphaTauri már a héten tesztel 2022-re

    A Ferrari és az AlphaTauri már a héten tesztel 2022-re

    Hiába az új szabályok, egy 2020-as autóval melegítené be a pilótáit az AlphaTauri. A Ferrari pilóták sem lesznek azonban tétlenek a tesztek előtt…

    Yuki Tsunoda és Pierre Gasly a már számukra szinte hazai pályává váló Imolában töltenek három napot a pályán, január 25-e és 27-e között.

    Mivel az új autókat a filmes napokon kívül nem lehet használni, a két pilótának a kétéves, 2020-as géppel kell megelégednie. Mivel ezek nagyban megegyeznek a tavalyi specifikációval, ez akár nagyobb előny is lehet, mint korábban.

    A filmes napokon is csak 100 kilométert tehetnének meg, speciális showra szánt gumikkal, tehát azok tesztelésére nem alkalmas az ilyesfajta program. Nem kizárt, hogy később ezzel is élne a faenzai csapat.

    A Ferrari sem lesz rest, már ezek a héten akcióba lendülnek Maranellóban, keddtől péntekig róják majd a köröket a tavalyi autóval. A két állandó pilóta mellett a tartalék, Robert Shwartzman kap majd lehetőséget az olasz istállónál.

    Az első tesztre február 23 és 25 között kerül majd sor zárt kapuk mögött. Ezt követi a háromnapos gyakorlás Bahreinben, egy héttel a szezonnyitó előtt.

  • Armstrong már nem tagja a Ferrari akadémiájának

    Armstrong már nem tagja a Ferrari akadémiájának

    Immáron hivatalos, hogy Marcus Armstrong elhagyta a Ferrari tehetséggondozó programját. Az új-zélandi pilóta helyzetén kívül még a többi Ferrari junior helyzetét is meg fogjuk nézni ebben a cikkben.

    A 21 éves Armstrong – akivel két évvel ezelőtt még sokkal nagyobb ígéretnek tűnt és interjút is készítettünk vele – 2017-ben csatlakozott az olaszokhoz és az utolsó két szezonját a Formula 2-ben töltötte. Ugyan az új-zélandi még nem fedte fel, hogy az ide évben melyik sorozatban fog majd versenyezni, az már egyértelmű, hogy többé már nem a Ferrari kötelékében fog rajthoz állni a versenyein.

    A Ferrari azt is elárulta, hogy Callum Ilott-tal nem fognak tudni komolyabban foglalkozni 2022-ben a kialakult helyzete miatt. A brit tehetség – aki a tavalyi szezonban az Alfa Romeo teszt és fejlesztő pilótája volt – az idei évben az IndyCarban fog versenyezni és az FDA úgy véli, hogy „a távolság miatt nem fogják tudni megfelelő mértékben segíteni Ilottot.”

    Ebből kifolyólag a két legjelentősebb Ferrari junior Mick Schumacher és Robert Shwartzman lesz majd 2022-ben. A német fiatal a tavalyi szezonban mutatkozhatott be a Forma-1-ben a Haas csapatával és az idei évet is velük tölti majd annyi kiegészítéssel, hogy 2022-ben a Ferrari tartalékversenyzői szerepkörében is helyt kel állnia Antonio Giovinazzi mellett.

    Shwartzman a tavalyi évet a második helyen zárta a Formula 2-ben, azonban az idei szezonban már biztosan nem lesz tagja az ottani mezőnynek, ami miatt sok év után először fordulhat elő olyan, hogy nem lesz Ferrari junior a Formula 2-ben.

    A Formula 3-ban viszont két Ferrari juniort is láthatunk majd a Premánál Arthur Leclerc és Oliver Bearman személyében. Előbbi már a tavalyi szezonban is az olasz csapatot erősítette, utóbbi pedig friss német és olasz Formula 4-es bajnokként érkezik a domináns olasz gárdához. A brit fiatal ezen sikerei miatt kihagyhatta a Formula Regional Championshipet, ahol többek között Dino Beganovicot is láthatjuk majd, aki szintén a Ferrari kötelékein belül versenyez.

    A Formula 4-ben három pilótát indítanak majd az olaszok. A női felfedezettjük, Maya Weug és James Wharton már az előző szezonban is itt versenyeztek, amíg Rafael Camarának ez lesz az első olyan szezonja, ahol egy együléses versenyautó volánja mögött vezethet.