Címke: Robert Shwartzman

  • Matsushita 17 helyet javítva győzött Barcelonában!

    Matsushita 17 helyet javítva győzött Barcelonában!

    Újabb elképesztő futamot láthattunk az F2-ben, melyet végül Nobuharu Matsushita nyert meg. A japán mögött Robert Shwartzman és Guanyu Zhou zártak.

    A poleból Callum Ilott rajtolt, ám nem sikerült megtartania első helyét, hiszen Shwartzman lehagyta. A másik Premás, Mick Schumacher is jól rugaszkodott el, az ötödikről a harmadik helyre jött fel. Mazepin szélesre vette a hármas kanyart, Armstrong kipördült a négyes kanyarban, ezzel pedig jöhetett a verseny első safety car fázisa.

    Az újraindítás után mindenki tartotta a pozícióját, kicsivel később Yuki Tsunoda előzte meg Jack Aitkent a hatodik helyért. A lágy gumikon rajtolók már a hetedik körben megkezdték a kiállásukat, eközben pedig Ilott visszavette a vezetést Shwartzmantól. Az orosz gumijai kikészültek, már a csapattárs Schumacher is komoly nyomás alá helyezte. Így nem volt más megoldás, jönni kellett lecserélni a lágyakat. Ez meg is történt, sőt Shwartzmannal együtt hajtott ki új kemény szettért Guanyu Zhou is, csakhogy a kínai kerékcseréje során sok időt vesztett, a jobb elsőt nem sikerült elsőre rögzíteni. Ilott az élen még futott egy leggyorsabb kört, majd ő is kijött, és sikerült is Shwartzman elé visszatérnie.

    Az ifjú brit új garnitúra gumijain egyből a gázra taposott, sorra hagyta le a fordított stratégián lévő riválisait, Shwartzmanhoz képest is biztonságos előnyt épített ki. Közben az élen Schumacher haladt, aki a keményeken rajtolva szintén a fordított stratégiára játszott. Nem igazán bírták viszont neki a gumik, egyszer például csak egy nagy mentés választotta el a falba csapódástól a nyolcas kanyarban.

    Úgy tűnt, Ilott minden szempontból jól áll, egyre jött föl, Shwartzman maradt le – a később kiálló Drugovich előzte meg –, Schumacher pedig kiállt a boxba, és csak a 13. helyre tudott visszatérni. Ám ekkor Sean Gelael eltalálta hátulról Giuliano Alesit, aki nem tudott továbbmenni, így következhetett a második biztonsági autós szakasz a versenyen. Ha már itt volt a lehetősége egy safety car alatti kiállásnak, a mezőny nagy része bele is ment ebbe. Többek között Ilott, Shwartzman és Zhou is így járt el, de még Drugovich is, csak ő később reagált, így az első helyről jelentősen visszaesett.

    Az élen Yuki Tsunoda találta magát, aki nem hajtott ki másodjára. Mögötte Ilott állt, az angol mögött pedig az a Matsushita foglalt helyet, aki tökéletes időben, éppen a safety car pályára hajtásakor teljesítette kötelező boxkiállását, és nem mellesleg a 18. helyről rajtolt.

    A 29. körben újraindult a verseny, Ilott szinte rögtön megtámadta Tsunodát. A japán sikeres védekezése után viszont az angol lendületet vesztett, így megelőzte Matsushita és Shwartzman is. Ezt követően Matsushita új lágy gumijain elszánta magát a támadásra: megelőzte honfitársát az első helyért, akit ezután Shwartzman is lehagyott rögtön. Ezután szinte azonnal Roy Nissany törte meg az autóját, így jöhetett az újabb safety car fázis. A hosszúra nyúlt verseny pedig ezalatt elérte az egyórás időlimitet, így a biztonsági autó kihajtása után mindössze egy kör maradt hátra. Ez pedig elképesztő adok-kapokot produkált az első két helyezett mögött, melyből végül Guanyu Zhou került ki győztesen. A kínai Tsunoda, Ilott, Schumacher és Drugovich előtt ért célba a harmadik helyen. A nyolcadik helyet és az ezzel járó fordított rajtrácsos polet Ghiotto kaparintotta meg, az utolsó két pontszerző hely  pedig Ticktumé és Deletraz-é lett.

  • Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek

    Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek

    A Carlin versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 sprintversenyét a második silverstonei versenyhétvégén. Az orosz fiatal mellett a csapattársa, Mick Schumahcer és Yuki Tsunoda ünnepelhetett a pódiumon.

    A rajtnál Jack Aitken előretörésén kívül nem történtek komolyabb pozíciócserék. Nikita Mazepin rontotta még el a rajtot, ami miatt rögtön három pozíciót is veszített.

    A két Prema megtartotta az első két helyet és Yuki Tsunodával együtt elléptek a mezőnytől nyolc másodpercre. Mögöttük a két UNI Viruosi versenyző, Guanyu Zhpu és Callum Ilott kezdett el hatalmas léptekben felzárkózni.

    Mindkettejüknek sikerült megelőznie Christian Lundgaardot, aki folyamatosan elfékezte a bal első kerekét. Ennek később meg is lett a következménye, ugyanis a verseny vége előtt öt körrel a defektet kapott.

    Azonban az igazi dráma a verseny vége előtt történt, amikor Mick Schumacher megpróbálta megelőzni Robert Shwartzmant a Wellington egyenesben. A német már előrébb volt, azonban ráhúzta az autóját Shwartzman első szárnyára és összeértek. A két Prema ütközését követően pedig Tsunoda átvette a vezetést és meg is nyerte a verseny Schumacher előtt.

    Shwartzman autója azonban komolyabban megsérült, ami miatt nem hogy a dobogóra nem tudott felállni, még pontot sem tudott szerezni. Így Jack Aitken állhatott fel a dobogó harmadik dobogóra, aki tegnap is ott ünnepelhetett.

    További pontszerzők: Deletraz, Zhou, Ilott, Ticktum és Mazepin

    A hétszeres világbajnok fia azonban a versenyt követően elmondta, hogy ő hibázott és nagyon sajnálja azt, hogy a csapat a hibája miatt fontos pontokat veszített a konstruktőri bajnokságban. Shwartzmannak pedig az a nullázás az egyéni pontverseny szempontjából sem jött jól, ugyanis így tovább nőtt a hátránya a listavezető Ilottal szemben.

  • Ilott domináns rajt-cél győzelmet aratott Silverstoneban

    Ilott domináns rajt-cél győzelmet aratott Silverstoneban

    Az UNI Virtuosi versenyzője Callum Ilott nyerte a Formula 2 főversenyét a 70. Évforduló Nagydíján. A brit fiatal mellett Christian Lundgaard és Jack Aitken ünnepelhettek a pódiumon.

    Az előző héten győzelmet szerző Dan Ticktum repülőrajtot vett és negyedik helyről azonnal előrelépett a másodikra. A brit mögött Lundgaard és Aitken folytatott komoly harcot az első kanyarokban, amiből végül előbbi került ki győztesen.

    A DAMS britje azonban a második körben kicsúszott a Chapelben, ami miatt két pozíciót is veszített. Ticktumnak azonban a lágy gumijai is hamar elfogytak, ami miatt sorra előzték meg őt a versenytársai.

    A kerékcserék viszonylag hamar megkezdődtek, ugyanis a mezőny nagy része a lágy gumikon rajtolt, amik nagyon gyorsan elkoptak. A hetedik körben az élen haladó Ilott mellett a komplett élmezőny kijött friss gumikért, miközben az alternatív stratégiát választó versenyzők megpróbáltak minél tovább nyújtani az első etapjukat.

    Így tett Mick Schumacher, Nikita Mazepin, Robert Shwartzman és Guanyu Zhou is. Schumacher a verseny huszadik körében áll ki friss lágyakért, azonban egyáltalán nem volt képes jó tempót autózni az új gumikon. A németet még Mazepin is átugrotta a kiállások után és a végén még Shwartzman és Zhou is ott volt szorosan a nyomában.

    Ilott végül zavartalanul, több mint tíz másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót. Mögötte Lundgaard és Aitken szerezték meg a másik két dobogós helyezést, amikért egyáltalán nem volt harc a kiállások után.

    Mazepin a végén még Louis Déletrazt is megelőzte a negyedik helyért, ami egy jó eredmény a Hitech GP orosz pilótája számára. A hatodik helyen Yuki Tsunoda végzett, nem sokkal lemaradva Deletraz mögött.

    Mick Schumacher végül a hetedik helyen ért célba csapattársa Shwartzman előtt, aki így elveszítette az összetett béli vezető helyét Ilottal szemben. Az utolsó két pontszerző helyet pedig Zhou és Felipe Drugovich szerezte meg.

    Folytatás holnap délelőtt a sprintversennyel, ahol a két Prema fog majd rajtolni az első sorból Shwartzman-Schumacher sorrendben.

  • Elképesztő befutó után Ticktum nyerte az F2-es sprintversenyt

    Elképesztő befutó után Ticktum nyerte az F2-es sprintversenyt

    A Brit Nagydíj F2-es sprintversenyén Dan Ticktum győzedelmeskedett, ezzel megszerezve első sikerét a bajnokságban. A második helyen, Ticktum sarkában ért célba az új gumikon érkező Christian Lundgaard, míg a harmadik Louis Deletraz lett.

    Ticktum a pole pozícióból kezdett, jó rajtja után pedig hamar el tudott lépni a mezőnytől. Lundgaard kiváló rajtot fogott, az ötödikről a második helyre jött fel. A második kockából rajtoló Felipe Drugovich folyamatosan esett vissza, megelőzte őt Deletraz, Ilott, Mazepin és Zhou is. A tegnap dobogós Yuki Tsunoda már a rajt után kiesett, Callum Ilott lökte meg, és a brit kapott is ezért egy öt másodperces büntetést.

    Ez viszont nem igazán zavarta, hiszen miután Drugovichot otthagyta, Deletraz-n és Lundgaardon keresztül a második helyig ért fel. Csapattársa, Zhou is nagyon jött fel, az elején még Schumachert előzte meg, majd bemutatott egy duplaelőzést Mazepinnel és Drugovich-csal szemben.

    Ilott viszont annyira igyekezett Ticktum üldözése közben, hogy megpördült, ez pedig a versenye végét jelentette. Beküldték a safety car-t, és mivel a boxutcán keresztül vezették át a mezőnyt, Lundgaard kereket cserélt, új, lágyabb keverékű gumikat kapott. Ezzel az ötödik helyig esett vissza. Többen is hasonlóan döntöttek, ám Sean Gelaelnek problémái akadtak a jobb elsőjével, így ő kiesett. A bajnokságot vezető Robert Shwartzman is bajba került, nagyon elrontották a kerékcseréjét, így a főverseny után ezen a futamon sem szerzett pontot.

    Az újraindításkor Lundgaard egyből belekezdett az előzésekbe, előbb Mazepint és Zhout, majd Deletraz-t is átugrotta. Már Ticktumot is üldözőbe vette volna, de erre elég ideje már nem maradt, néhány tizeddel a brit mögött ért célba ezüstérmesként. A mögötte érkező Deletraz-t Zhou a végéig elszántan támadta, de a gumijai ezt már nem bírták: a kínai megpördült, és a negyedik helyről a kilencedikre esett vissza.

    A negyedik hely ezzel Jehan Daruvala ölébe hullott, az ötödik Nikita Mazepin lett. A további sorrend mögöttük pedig így festett: Drugovich, Matsushita, Aitken, Zhou, Armstrong.

  • Marko: Shwartzman menjen az Alfába, ne Schumacher!

    Marko: Shwartzman menjen az Alfába, ne Schumacher!

    Dr. Helmut Marko javaslata az, hogy a Ferrari a kevésbé ismert junior pilótáját rakja a Forma-1-be 2021-re. A Red Bull fiatalokért felelős szakembere arra reagált, hogy Mattia Binotto azt mondta a héten, hogy túl korai lenne még megmondani azt, hogy Mick Schumacher jövőre már a királykategória tagja lehetne-e. Marko szerint ugyanakkor a 20 éves Schumacher Formula 2-es csapattársáról, az orosz Robert Shwartzmanról érdemes beszélni, árulta el az f1-insider.com-nak:

    „Intelligens, gyors, és vigyáz a gumijaira, emiatt igazán különleges ő. A Ferrari helyében jövőre beraknám az Alfa Romeo egyik versenyülésébe.”

    A pletykák szerint ugyanakkor a szintén Ferrari motorokat használó Haas csapatnál is kiköthet 2021-ben Shwartzman. A korábbi Le Mans győztes John Nielsen már azt is sejti, hogy kinek a helyére érkezhetne az orosz versenyző az amerikai csapathoz, hiszen ez több mint egyértelmű, és ezt el is mondta a BT napilapnak:

    „Kevin Magnussennek folytatnia kell azt, amit olyan jól csinált a magyar futamon, és úgy látom, hogy Romain Grosjeannak nem lesz helye a következő szezonban.”

  • Binotto: Korai még Schumacher 2021-es F1-es versenyüléséről beszélni

    Binotto: Korai még Schumacher 2021-es F1-es versenyüléséről beszélni

    Még túl korai arról beszélni, hogy Mick Schumacher 2021-ben bekerülhet-e a királykategóriába. Ezt nem más, mint Mattia Binotto állítja, pedig a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia jól teljesített Magyarországon, hiszen mindkétszer a dobogón végzett. Az olasz így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy Mick jobban teljesít, mint tavaly.”

    A 21 éves Schumacher a Ferrari versenyzői akadémiájának prominens tagja, és akár Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi helyére is kerülhet jövőre az Alfa Romeónál. Erről ennyit mondott Binotto:

    „Az a fontos, hogy a második Formula 2-es szezonjában mutasson fejlődést, ahogy jól dolgozott most Magyarországon is. Ez a legfontosabb most Micknek, és jól is halad, de korai lenne még döntést hozni a következő szezonjáról.”

    Mindeközben egy másik Ferrari junior, a 20 éves orosz Robert Shwartzman – Mick csapattársa – sokkal jobban dolgozott, hiszen nyert a Hungaroringen, és vezeti a bajnokságot. Róla már Dr. Helmut Marko nyilatkozott az f1-insider.com-nak, aki nem mellesleg az energiaitalosok junior programját is vezeti:

    „Okos, gyors, és kíméli a gumikat. Igazán különleges srác.”

  • Elképesztő befutó után Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Schumacher újra dobogón

    Elképesztő befutó után Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Schumacher újra dobogón

    A felszáradó pályán startoló hungaroringi F2-es sprintfutamon végül Luca Ghiotto tudott győzedelmeskedni. A verseny változatos gumistratégiákat hozott, melyet egy sprintversenytől azért nem igazán szokhattunk meg. Ennek oka a különösen gyorsan kopó abroncsok voltak, szinte mindenki kiállt egyszer. A győztes Ghiotto volt az egyik, aki végigment egy szettel, de nem sokon múlt, hogy megelőzze a mögötte érkező, körönként 4 másodperccel gyorsabb Callum Ilott. A brit lett végül a második, mindössze néhány tizedmásodperc hátrányban, míg a harmadik a bevállalós előzéseket mutató Mick Schumacher lett. A német tehát mindkét magyar versenyen dobogóra tudott állni.

    A poleból Ilott rajtolt, és sikerült is megtartania a vezetést, mögötte pedig Deletraz és Ghiotto csatáztak, ebből végül az utóbbi jött ki győztesen. Dan Ticktum is remekül rajtolt, feljött ötödiknek, ám elkezdett motorerőt veszíteni, így számára véget ért a futam. A hatodik helyről rajtoló Schumacher erős tempót diktált, előbb Mazepint, majd Deletraz-t előzte meg. A kerékcseréje pedig hiába sikerült sokkal lassabbra, még így is vissza tudott jönni harmadiknak az utolsó etapjában.

    A negyedik helyen Robert Shwartzmant, az ötödiken Nikita Mazepint intette le a kockás zászló. A két orosz közül a tegnapi győztes állt ki később, így amikor hideg gumikon visszajött a pályára, Mazepin meg tudta őt előzni. Amikor a Prema versenyzője visszatámadott, a felek kicsit összeértek. Az esetet vizsgálták is, ám büntetés nem lett belőle.

    Az élmezőnyből egyébként egyedül Luca Ghiotto nem állt ki, az eredetileg futamban vezető Ilott pedig kiállása után bő fél percre volt az olasztól. Ezt a különbséget egyből elkezdte lefaragni, és ha van még egy kör a versenyből, szinte biztosan megelőzi riválisát, hiszen a befutónál teljesen odaért mögé.

    A hatodik-hetedik helyen Deletraz és Daruvala zártak. A nyolcadik helyen a leggyorsabb kört megfutó Guanyu Zhou ért célba, aki az utolsó körben előzte meg Marcus Armstrongot. Az első tízet a szintén kiállás nélkül végigmenő Giuliano Alesi tette teljessé.

  • Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    A Prema versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. Az orosz fiatalnak ez volt zsinórban a második győzelme főversenyen, ugyanis a Stájer Nagydíj főversenyén is őt intették le elsőként.

    A rajt utáni kalamajkában két csapat versenyzői is jelentősen pórul járt: a Trident versenyzői, Marino Sato és Roy Nissany egymást ütötte ki a rajtnál, amíg az ART Grand Prix kettősének sem alakult túl rózsásan az első kör. Marcus Armstrong defektet kapott, Christian Lundgaardnak pedig az autója sérült meg, ami miatt mindkettőjük azonnal a boxutcában kötött ki és később fel is adták a versenyt.

    Sokáig úgy nézett ki, hogy a poleból rajtoló Callum Ilott és a Williams junior Daniel Ticktum párharcából fog kikerülni a futam győztese, azonban arra senki sem számított, hogy a normális stratégia miatt a kerekeik annyira elkopnak majd, hogy a verseny végére már a nyolcadik-kilencedik helyen találják magukat.

    Azok jártak jól a verseny során, akik az alternatív stratégiát alkalmazták: egy hosszú etap a közepeseken, majd a kiállást követően egy sokkal rövidebb etap a lágyakon. Ezt a stratégiát alkalmazta a tizenegyedik helyről rajtoló Shwartzman is, aki a verseny vége előtt tíz körrel előtt kapta meg a friss lágy abroncsokat.

    Az orosz fiatal Ilott és Luca Ghiotto mögé érkezett vissza a negyedik helyre, azonban a frissebb gumikkal egy körön belül megelőzte mindkettejüket és azonnal csapattársa, Mick Schumacher nyomába eredhetett, aki szintén a közepes gumikat nyúzta már a hatodik kör óta.

    A két Premás nem nehezítette meg egymás dolgát és Shwartzman az élre is állt, ahonnan már képtelenség volt megállítani őt és meg is nyerte a versenyt. A második helyre az a Nikita Mazepin futott be, aki szintén a mezőny végéről rajtolt és az alternatív stratégiát alkalmazta, csakúgy, mint a futamgyőztes Shwartzman.

    A Hitech GP versenyzőjének még pont sikerült megelőznie a már látványosan szenvedő Schumachert, aki a tavalyi futamgyőzelmét követően először ünnepelhetett a Formula 2 dobogóján.

    Ghiotto hozta a kötelezőt és behozta az autóját a negyedik helyre, azonban a mögötte célba érő Felipe Drugovich még majdnem őt is elkapta, miután a frissebb gumijaival simán megelőzte az előtte autózó Zhout, Illottot és Jehan Daruvalát.

    Az UNI Virtuosi versenyzőinek tempója nagyon visszaesett a verseny végére, ami miatt még a charouzos Louis Déletraz és a Carlinnál versenyző Daruvala is maga mögé tudta utasítani őket. Az indiai pilóta még Deletrazt is megelőzte a hatodik helyért.

    A poleból rajtoló Ilott csak nyolcadik lett, azonban ez azt jelenti, hogy a holnapi fordított rajtrácsos versenyen ismét ő rajtolhat majd az első rajtkockából. Az utolsó két pontszerző helyen pedig Ticktum és Guanyu Zhou futottak be.

    A Formula 2 sprintversenyét holnap 11:05-kor rendezik majd meg és a futamot az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Különbség
    1 Robert Shwartzman Prema Racing
    2 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix s
    3 Mick Schumacher Prema Racing s
    4 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix s
    5 Felipe Drugovich MP Motorsport s
    6 Jehan Daruvala Carlin s
    7 Louis Deletraz Charouz Racing System s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi s
    9 Dan Ticktum DAMS s
    10 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi s
    11 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB s
    12 Nobuharu Matsushita MP Motorsport s
    13 Jack Aitken Campos Racing s
    14 Pedro Piquet Charouz Racing System s
    15 Guilherme Samaia Campos Racing 1 Lap
    16 Yuki Tsunoda Carlin 1 Lap
    17 Sean Gelael DAMS 1 Lap
    Christian Lundgaard ART Grand Prix Retirement
    Marcus Armstrong ART Grand Prix Retirement
    Artem Markelov BWT HWA RACELAB Retirement
    Roy Nissany Trident Retirement
    Marino Sato Trident Retirement
  • Formula 2: Shwartzman nyert, Schumacher szépet hajrázott

    Formula 2: Shwartzman nyert, Schumacher szépet hajrázott

    A Formula 2 e hétvégi első futamára a Forma-1-es időmérő edzés után került sor. Az F1-es kvalifikáció csúszása miatt pedig az F2-es rajt is csúszott nagyjából egy órát.

    Az első sorból Tsunoda és Zhou indulhattak, noha a mezőny először csak a biztonsági autó mögött kezdett el körözni.

    Nem sokkal később azonban felfüggesztették a versenyt, és a mezőny felsorakozott a boxutcában.

    Jó félóra eltelt, mire a versenyzők újra autóba ültek, és újra safety car mögött kezdtek körözni.
    4 kör elteltével azonban a biztonsági autó elengedte versenyezni a mezőnyt.

    Az újraindítást követően Tsunoda és Zhou az élen maradtak, őket pedig Ilott és Aitken követte.

    Lundgaard remekül ment a vizes pályán, sorra előzte versenytársait; 8. helyről indult, de 8 kör elteltével már a negyedik helyen autózó Aitkent támadta.

    A 36 körösre módosult versenytáv 16. körében az első versenyzők meg is érkeztek a boxba új szett esőgumiért.

    Drugovich extra izgalmakat szolgáltatott, ugyanis vörösen izzottak első féktárcsái és egyre feketébb füst szállt fel, mikor fékezett. A csapat ki is hívta a boxba. Ahogy a használt gumikat levették, látszott, hogy már égett is a fék, nem csak izzott, mégis feltették rá az új gumikat és visszaengedték a pályára. Szerencséjére a féktárcsa égése ez után hamar meg is szűnt.

    Tsunoda élen állt és az utolsó pillanatig húzta a kerékcserét, azonban nem sikerült zökkenőmentesen a kiállása, emiatt el is bukta az első helyét.

    Miután az élbolyból mindenki letudta a kerékcserét, a következő volt a sorrend: Shwartzman, Zhou, Tsunoda.

    Tsunoda azonban nem akarta veszni hagyni a győzelmet, feljött a második helyre, és célba vette Shwartzmant.

    2 körrel a vége előtt a száradó pályán már sokan küszködtek a gumikkal, miközben Mick Schumacher erőre kapott. A negyedik helyre jött fel és közeledett Zhoura. Látványos csatát vívtak a harmadik helyért, de végül már nem volt ideje megelőzni, így Shwartzman és Tsunoda mögött Zhou állhatott még dobogóra, Mick Schumacher pedig negyedik lett.

  • Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen

    Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen

    A Formula 2 újonca Felipe Drugovich nagy meglepetésre nyerni tudott a vasárnapi sprintversenyen Spielbergben. A brazil versenyző a fordított rajtácsnak köszönhetően a poleból rajtolhatott és az egész verseny alatt megállíthatatlan volt.

    Az MP Motorsport brazil versenyzője képes volt megtartani vezető helyét a rajtot követően. Őt a szintén az első sorból rajtoló Louis Déletraz követte. A rajttól fogva a svájci versenyző egyáltalán nem volt veszélyes Drugovichra, azonban a második helyét sikerült megtartania.

    A hátsó régióban Luca Ghiotto előzte Gunyau Zhout a DRS segítésével, azonban a mögöttük érkező Jehan Daruvala túlzottan optimista volt és elmérte féktávot, ami miatt kilökte az olasz pilótát a pályáról. Ghiotto a kavicságyban elásta az autóját, ami miatt kiesett a versenyző és mivel veszélyes helyen volt az autója, be kellett hívni a biztonsági autót.

    A verseny nem sokkal később újra is indult és az első öt sorrendje egészen a második biztonsági autó fázisig nem változott, amikor ugyanis a harmadik helyen haladó Marcus Armstrong egy motorprobléma miatt volt kénytelen leparkolni autóját.

    Az új-zélandi pilóta így jelentős pontoktól esett el, helyét pedig a „botrányhős” Daniel Ticktum vette át, aki végül meg is szerezte és fel is állhatott a dobogó legalsó fokára. A negyedik helyen a Formula 3-as bajnok Robert Shwartzman, az ötödik helyen pedig Armstrong csapattársa, Christian Lundgaard futott be.

    Mick Schumacher az egész verseny alatt próbálta megelőzni Nobuharo Matsushitát, azonban a japán kitűnően védekezett és nem állt szándékában feladni a hatodik helyet a hétszeres világbajnok F1-es legenda fiával szemben.

    A bajnokság a jövő héten folyatódik majd a második Red Bull Ring-i versenyhétvégével.

    A verseny végerdeménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1. Felipe Drugovich MP Motorsport
    2. Louis Deletraz Charouz 2.400
    3. Dan Ticktum DAMS 2.700
    4. Robert Shawartzman Prema 3.300
    5. Chritsian Lundgaard ART Grand Prix 5.300
    6. Nobuharo Matsushita MP Motorsport 9.100
    7. Mick Schumacher Prema 9.700
    8. Jack Aitken Campos Racing 14.000
    9. Callum Ilott UNI Virtuosi 14.200
    10. Nikita Mazepin Hitech GP 15.300
    11. Yuki Tsunoda Carlin 17.500
    12. Roy Nissany Trident 18.400
    13. Pedro Piquet Charouz 19.100
    14. Guanyu Zhou UNI Virtuosi 19.600
    15. Guilherme Samaia Campos Racing 22.000
    16. Jehan Daruvala Carlin 24.200
    17. Marino Sato Trident 24.900
    18. Artem Markelov HWA Kiesett
    Marcus Armstrong Art Grand Prix Kiesett
    Luca Ghiotto Hitech GP Kiesett
    Sean Gelael DAMS Kiesett
    Giuliano Alesi HWA Kiesett