Címke: Robert Kubica

  • Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Robert Kubica úgy véli, hogy versenyzőként nem tér vissza jövőre a száguldó cirkuszba. A lengyel Imolában is ott volt az Alfa Romeo tartalékosaként, miután fő támogatója az Orlen a Williams csapatától a svájciakhoz váltott idén. Az Alfa Romeo azonban megtartja Kimi Räikkönent és Antonio Giovinazzit 2021-re is, míg Kubica szerepe egyelőre tisztázatlan. Kubica, aki idén versenyzőként a DTM-ben szerepel, az Eleven Sportsnak nyilatkozott:

    „Elég egyértelmű a helyzetem. Nem leszek a rajtrácson jövőre. A következő hónap fontos lesz számomra, olyan értelemben, hogy tudni fogom, mit akarok majd csinálni. Megvan, hogy mit preferálnék és mi lenne a prioritás, de látnom kell majd a lehetőségeket is. Ami biztos, hogy a Forma-1-ben nem fogok versenyezni.”

    Kubica is támogatta az Alfa Romeo döntését, hogy tartsák meg a jelenlegi párosukat jövőre is, hiszen a folytonosság nagyon fontos a csapatnak. Így fogalmazott:

    „Nem a versenyzői felállásukkal van gond, hanem az, hogy más dolgokra kellene összpontosítaniuk.”

  • Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Robert Kubica még nem biztos azzal kapcsolatban, mi lesz a következő lépése a karrierje során. Több szerepét is rendezni kell majd jövőre.

    A lengyel 2019-ben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe, de egy év után távoznia kellett. Idén az Alfa Romeo tesztpilótájaként kapott szerepet, és emellett a DTM-ben is versenyez. Bár ott voltak nehézségei, a legutóbbi futamon megszerezte első dobogóját.

    Arról, mihez kezd majd jövőre, ennyit mondott:

    „Nehéz kérdés. A DTM most változáson megy keresztül, de még így is magas lesz a szint, remélem, ez így is marad. Nekem még muszáj összevetnem, milyen lehetőségeim vannak, és mit szeretnék csinálni.”

    „Várnunk kell ehhez egy kicsit, mivel a vírus eltolt mindent, így nekünk is kell még idő, hogy döntést hozzunk.”

    Kubica csaknem tíz évet várt a visszatérésre, a sorozat ezalatt pedig jócskán megváltozott.

    „A legnagyobb változás talán az időmérő és a verseny közötti különbség. A múltban nem volt, nyomhattuk mindig. Az autó 130 kilóval könnyebb volt, kevesebb üzemanyaggal, nem az egész versenyre kellett tankolni.”

    „Most, néha azzal lehet gyorsabban a célba érni, ha lassabban megy az ember, bármily paradoxnak tűnik. Jobban vissza kell fogni magunkat, ami természetellenes.”

    „A többi sorozatban igyekszel kihozni mindenből, míg a Forma-1-ben néha egy kicsit kevesebb jobb eredményre vezet.”

  • Kubica megszerezte első dobogóját a DTM-ben!

    Kubica megszerezte első dobogóját a DTM-ben!

    René Rastot megint nem tudta senki sem megállítani, de a nap híre mégis Robert Kubica első DTM-es dobogója lett.

    A pole pozíciót megszerző Habsburg jól védekezett Rasttal szemben az első kanyarban, míg Müller a harmadik helyre jött fel, mögéjük.

    A második körben jött is a biztonsági autó, mivel Jonathan Aberdein meglökte a jó formában autózó Fabio Scherert, aki nekiütközött Robin Frijnsnek. A holland kormányműve megsérült, így kiesett, valószínűleg búcsút mondhat bajnoki reményeinek is.

    Az újraindításnál a beugró Tréluyer ment neki Auernek, aki később Philip Enggel is összeütközött. A francia endurance legenda folytatni tudta, de a két osztrák nem tudta folytatni a versenyt.

    Az élmezőnyben a vezető Habsburg és a harmadik helyen haladó Müller jöttek, ki elsőnek. Őket ez körrel később követte Rast és Rockenfeller is, akik átugrották a korábban kiálló ellenfeleiket.

    Rockenfeller hamar áldozatul esett a Habsburg-Müller triónak, miközben Rast áthámozta magát a még kiállást nem teljesítő autókon. Habsburg követte őt, ám Müller fennakad Jamie Green-en. A brit végül levágta a sikánt, ezért pedig büntetést kapott, így került ki Müller elől.

    A mezőnyből utolsóként Robert Kubica állt ki, és a negyedik helyre jött vissza. Először Müller, majd a lengyel is elment Habsburg mellett, aki így lecsúszott a dobogóról. Később azonban még többet veszített a tempójából, és még hátrébb került.

    A végén tíz talpon maradt autóból Rast látta meg először a kockás zászlót, 23. győzelmét szerezve. Ezzel utolérte Mattias Ekströmöt és Gary Paffettet az örökranglista harmadik helyén.

    Az idei szezonból már csak egy hétvége van hátra, a Hockenheimringen.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? René Rast Audi
    2 ?? Nico Müller Audi +11.500
    3 ?? Robert Kubica BMW-ART +25.785
    4 ?? Timo Glock BMW +29.572
    5 ?? Jamie Green Audi +30.209
    6 ?? Mike Rockenfeller Audi +31.971
    7 ?? Sheldon van der Linde BMW +33.095
    8 ?? Marco Wittmann BMW +47.199
    9 ?? Harrison Newey Audi-WRT +47.651
    10 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +1 kör

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? René Rast Audi 304 0
    2 ?? Nico Müller Audi 285 -19
    3 ?? Robin Frijns Audi 263 -41
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi 117 -187
    5 ?? Timo Glock BMW 116 -188
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW 105 -199
    7 ?? Marco Wittmann BMW 95 -209
    8 ?? Loic Duval Audi 88 -216
    9 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 68 -236
    10 ?? Jamie Green Audi 67 -237
    11 ?? Lucas Auer BMW 51 -253
    12 ?? Philipp Eng BMW 45 -259
    13 ?? Jonathan Aberdein BMW 45 -259
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 27 -277
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 20 -284
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART 16 -288
    17 ?? Benoît Tréluyer Audi 0 -304
  • Kubica: A Forma-1 boldog lehet, hogy Vettel 2021-ben is marad

    Kubica: A Forma-1 boldog lehet, hogy Vettel 2021-ben is marad

    Sebastian Vettel év végén elhagyja a Ferrari csapatát, pályafutását pedig az Aston Martinnál fogja folytatni. Még tavasszal derült ki, hogy az olasz csapatnál már nem maradt hely számára, de a váltás egyértelműen egy új kezdet is lehet a németnek.

    „Vettelnek nincsen egy túlságosan egyszerű szezonja, amely természetesen negatív véleményeket szül, ha csak az eredményeket nézzük meg. Ennek ellenére ő még mindig egy kiváló pilóta, és az, hogy egy új csapatban folytatja, egy új motivációt adhat neki, amivel újra élvezheti a versenyzést.” – mondta Robert Kubica a Speedweek.com-nak.

    A Ferraris időszak nem volt olyan sikeres a németek négyszeres világbajnokának, mit ahogyan azt szerette volna:
    „Harcolt a bajnoki címért, de nem sikerült nyernie. Azonban ez azt is megmutatta, hogy a megfelelő helyen kell lenned a megfelelő időben. A Ferrarinál nem egyszerű versenyezni, azonban az Aston Martinnál sem lesz sokkal könnyebb. Ennek ellenére az új csapat, új lehetőségeket, illetve új kihívásokat rejthet számára. A Forma-1 boldog lehet, hogy még mindig soraiban tudhatja őt.” – mondta a Williams korábbi pilótája.

    Kubica tudja, az F1 kemény, de még mindig egy gyönyörű sportág:

    „Az emberek nagyon gyorsan elfelejtik, hogy mit értél el, ki vagy te, és mit értél már el. A legtöbb ember csak az előző futamodért tud hibáztatni. Ez a legegyszerűbb, de messze nem a legjobb módszer. Az eredmények érdekében az egész csomag fontos, amely néha megvan, néha pedig nincs meg.” – zárta Kubica.

  • Mennyire hajtotta szét Kubica a bérelt BMW-t a Nordschleifén?

    Mennyire hajtotta szét Kubica a bérelt BMW-t a Nordschleifén?

    Múlt héten Robert Kubica besétált Misha Charoudinék irodájába, az Apexhez, akik taxizni is szoktak a Nordschleifén, hogy menne pár kört. Aki nézte már a lengyel versenyeit a Forma-1-ben, a ralivilágbajnokságon, vagy a DTM-ben, tudhatja, hogy nem arról híres, hogy lazára veszi a dolgokat. Valójában pont ha kicsit visszafogta volna magát, akkor lehet, hogy most több trófeája lenne a szekrényében. Más oldalról megvizsgálva viszont pontosan ezért a hozzáállás miatt van annyi rajongója. Így ezen épp nyer, ha a másik oldalon veszít is.

    Miután kiszórakozta magát a Nürburgring nagy körén, szinte biztosan kijelenthetjük, hogy Robert Misha személyében nem csak egy újabb rajongót nyert, hanem talán barátot is. A volt Forma-1-es versenyzőt meghívta a csapatába valamelyik későbbi versenyükre, mire persze Kubica röhögve felelte, hogy: „Tudod, hogy drága vagyok.”, így a kis flörtjük eddig tartott egyelőre.

    Amióta feltöltésre kerül a közös videójuk, azóta ez az anyag lett a legnézettebb Misha csatornáján. Egyértelmű volt tehát, hogy meg kell mutatni azt is, hogy mi történt utána. Kubica 36 kört tett meg végül a Nürburgringen, tehát 750 km-t a határon autózva. Ahogy az várható volt, ilyen igénybevétel mellett a BMW-n akadt is pár dolog, amit cserélni kellett.

    Mishának feltehetően további oka, hogy ki kellett jönnie ezzel a videóval az lehetett, hogy egyesek elég tévesen úgy ítélték meg, hogy ő bizony félt az anyósülésen Kubica mellett. Ezért tiszta vizet akart önteni a pohárba. Másrészt, ezen filmecske jórészében azt láthatjuk, amint egy George nevű szimpatikus férfi mindent átnéz, megszerel vagy cserél Robert kőkemény maratonja után. Maradjunk annyiban, hogy húzós lett ez a lista, és drága is.

    Az érdekesség kedvéért: ha te akarsz menni 36 kört a Nordschleifén, a bérelt BMW M4-essel, az nagyjából 7000 euródba fájna. Ha te mész, azon nyer a cég, ha Robert Kubica, akkor a mérleg nyelve masszívan mínuszba megy. Nem haragszik rá azonban senki sem. Elmondható, hogy Misha és George egyáltalán nem mérgesek Robertre. Sőt, zavarba ejti őket, hogy egy profi pilóta pályázása után mennyi kopás és kár keletkezik. Pontosan tudják, hogy ezeket az autókat vezetésre tervezték, így senkit nem fognak meggátolni ebben a jövőben.

  • Kubica: Nagy löketet adhat Vettelnek az Aston Martin

    Kubica: Nagy löketet adhat Vettelnek az Aston Martin

    Robert Kubica szerint az, hogy Sebastian Vettel az Aston Martinnál lesz 2021-ben, nagy löketet ad majd a német versenyzőnek.

    A lengyel pilóta tavaly még a Williamsnél versenyzett, ám az istálló küszködései miatt inkább úgy döntött, hogy más lehetőségeket keres magának. Ugyanakkor Kubica nem intett teljesen búcsút az F1-nek, ugyanis az Alfa Romeo tartalékversenyzője maradt, viszont idejének fő részét már a DTM teszi ki.

    Kubica ezért nagyon is át tudja érezni ezt a szituációt, amiben a négyszeres világbajnok van. Mikor a lengyel visszatért az F1-be tárt karokkal fogadták, majd nagyon gyorsan le is írták őt.

    ,,Lehet nagyon kellemes is ez, viszont az emberek gyorsan elfelejtik azt, hogy ki vagy, mit értél el, valamint azt, hogy mire lennél még képes. A legtöbb ember a legutóbbi versenyed alapján ítél meg. Természetesen ez a legkönnyebb módszer, viszont nem a legjobb. Az eredmények szempontjából a csomag egésze az ami fontos. Ez néha a rendelkezésedre áll, néha nem. A Red Bullnál Vettel jókor volt jó helyen. A Ferrarinál ugyan a címért harcolhatott, viszont megszereznie nem sikerült azt. Ezt megmutatta, hogy mennyire fontos az, időzítés.”

    Kubica megérti azokat akik a négyszeres világbajnokot kritizálják a jenlegi formája miatt, ugyanakkor hozzátette: egy versenyzőnek ezekben a pillanatokban fontos az, hogy megtartsa a magabiztosságát.

    ,,Pilótaként tudnod kell, hogy mire vagy képes. Két lábbal a földön kell állnod, realisztikusnak kell lenned és fejlődnöd kell. Ez nem egy könnyű szezon Vettel számára, és az eredményeket nézve gyorsan lehet negatív ítéleteket alkotni. Ő viszont még mindig egy remek versenyző, aki egy másik csapathoz fog menni, és ez új lendülettel szolgálhat, továbbá visszahozhatja a lelkesedését is. A Ferrarinál versenyzeni sosem egyszerű, de az Aston Martinnál sem lesz az. Az új csapattal viszont új kihívások és új lehetőség érkeznek. A Forma-1-nek boldognak kellene lennie azért, amiért még a mezőnybe marad.”

  • Kubica bérelt BMW M4-nek küldte a Nordschleifén, az oktató csak pislogott

    Kubica bérelt BMW M4-nek küldte a Nordschleifén, az oktató csak pislogott

    Robert Kubica ha már a Nürburgringen járt a DTM versenyei miatt, „levezetésképp” gondolt egyet, és egy bérelt BMW M4-essel megnézte magának a Nordschleifét is. A több mint 20 kilométeres pályaszakaszra instruktorral lehet csak felmenni, és nem árulunk el nagy titkot azzal, ha leírjuk, hogy Misha Charoudin oktatónak semmi dolga nem akadt a lengyel mellett. Miután kedélyesen kiromantikázták magukat a kör elején, Kubica odalépett neki, és úgy hagyott ott mindenkit aki akkor a pályára hajthatott, mintha azok csak a templomba mennének.

    Misha állítása szerint aki ki szeretné bérelni most ugyanezt a BMW-t hasonló célra, annak most várnia kell pár napot, mert épp újra kell építeniük, mert Robert annyira kitaposta a lelkét a bajorok büszkeségének.

  • Nico Müller idei ötödik győzelmét aratta a Nürburgringen

    Nico Müller idei ötödik győzelmét aratta a Nürburgringen

    Az Audi Sport Team Abt Sportline versenyzője Nico Müllernek problémamentes versenye volt, így meg tudta szerezni idei ötödik győzelmét a DTM-ben. A svájci csapattársa Robin Frijns és a Team Rosberges René Rast állhattak még fel a dobogóra.

    Frijns a rajt után élni tudott a pole pozíciójából származó előnyével, és meg tudta tartani a vezetést, hátrébb pedig Müller már az első körben megelőzte a WRT pilótáját Habsburg Ferdinándot.

    Habsburg még veszített egy pozíciót, hiszen Rast is megelőzte őt a második körben, míg Robert Kubica egy ötmásodperces büntetést kapott, mivel nem jó helyre állt fel a rajtrácson.

    Az osztráknak nem volt igazán jó versenye, mivel később Marco Wittmann is megelőzte az ötödik pozícióért.

    Mindeközben Müller egyre közelebb lopta magát Frijnshez az élen, így nyomás alatt tartva a holland pilótát. A csapattársak csatájának az volt az eredménye, hogy Rast felzárkózott az élen álló párosra.
    Müller a hetedik körben előzött, ezzel átvette a vezetést.

    Kubicának sem volt jó napja, hiszen a nyolcadik körben feladta a versenyt, egy technikai hiba miatt.

    A BMW pilótája Sheldon Van der Linde negyedik helyen ért be, megelőzve Wittmann-t, és Habsburg Ferdinándot. Rockenfeller lett a hetedik, Glock pedig a nyolcadik. Loic Duval lett a kilencedik, és Jonathan Aberdein fért még be a legjobb tízbe.

    Hat versenyhétvége után, Müller vezeti a bajnokságot 242 ponttal, előnye 18 pont Frijns és 47 Rast előtt.

    A következő versenyhétvége Zolderben lesz, október 9. és 12. között.

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? Nico Müller Audi 242 0
    2 ?? Robin Frijns Audi 224 -18
    3 ?? René Rast Audi 195 -47
    4 ?? Sheldon van der Linde BMW 88 -154
    5 ?? Loic Duval Audi 87 -155
    6 ?? Mike Rockenfeller Audi 87 -155
    7 ?? Marco Wittmann BMW 86 -156
    8 ?? Timo Glock BMW 73 -169
    9 ?? Jamie Green Audi 53 -189
    10 ?? Philipp Eng BMW 43 -199
    11 ?? Lucas Auer BMW 36 -206
    12 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 35 -209
    13 ?? Jonathan Aberdein BMW 33 -209
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 1 -241
    15 ?? Robert Kubica BMW-ART 1 -241
    16 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 0 -242
  • Kubica: Nem értem miért kritizálják a Forma-1-et

    Kubica: Nem értem miért kritizálják a Forma-1-et

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Robert Kubica nem érti azon kritikákat, amelyek unalmasnak nevezik a Forma-1-es versenyeket. A lengyel szerint ugyanis korántsem nevezhető unalmasnak a sorozat, hiába a Mercedes dominanciája.

    Az Alfa Romeo tartalékpilótája és a DTM-ben szereplő Kubica a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy a jelenleg tapasztalt kép csak egy átmeneti fázis a sorozat életében.

    „A Forma-1-nek mindig voltak különböző fázisai, ahol voltak unalmas versenyek is. A furcsa dolog most az, hogy néhány pilóta mondja azt, hogy unalmasak a futamok, de ők ezt csak a saját perspektívájukból látják. Spa-ban például nagyon izgalmas csaták voltak a középmezőnyben Gasly és Perez által, illetve volt még sok érdekes stratégia is.” – fogalmazott a lengyel.

    „Az élen igen, unalmas volt, ezt elismerem. Az normális, hogy a versenyzők több harcot akarnak és a rajongók pedig jobb versenyeket, ugyanakkor meg kell érteniük azt is, ahogy ez a sport működik. Az autókat nem arra építik, hogy minden körben kerék a kerék elleni csatában legyenek, de ez nem újdonság. Az első évemben, 15 évvel ezelőtt is erről beszéltem.” – tette hozzá.

    Kubica szerint a jobb megítéléshez az kellene, hogy kisebb különbségek legyenek a csapatok között.

    „Ha a különbségek kisebbek lennének, akkor kaphatnánk jobb és izgalmasabb versenyeket is. De hogy ha a futamokat az előzések számával akarjuk megítélni, akkor az már egy teljesen más sztori lesz. Néha egy verseny a stratégiák miatt is lehet izgalmas. Szerintem jobban meg kéne értetni az emberekkel, hogy mik történnek a versenyek alatt.”

  • Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Az Audi Sport Team Abt Sportsline versenyzője, Robin Frijns végre nyerni tudott a DTM-ben is, miután dominált Assenben, amely a negyedik fordulója a 2020-as szezonnak. Második a Team Phoenix’s pilótája, Loïc Duval lett, pedig küzdött a gumijaival. A dobogó legalsó fogkára a bajnokságot vezető Nico Müller állhatott.

    Az első rajtot le kellett fújni, mert az Jamie Green being nem tudta beindítania az RS 5 DTM-jét, így a szerelőinek le kellett tolniuk a rajtrácsról. Új rajtprocedúrát rendeltek el, a versenytáv pedig csökkent 52 perc + 1 körre.

    Az új rajt után Duval vette át a vezetést, míg Habsburg Ferdinánd kilőtt, és a második helyen találta magát, Frijns előtt. René Rast a negyedik helyre kapaszkodott fel, Mike Rockenfeller és Nico Müller elé. Frijns a második körben előzte vissza Habsburgot, miközben a BMW-s Marco Wittmann megpördült, és a 15. helyig esett vissza. Rast is megelőzte Habsburgot a harmadik helyért a hetedik körben, és így tett Müller is két körrel később.

    A BMW-s Timo Glock, Lucas Auer és Philipp Eng voltak az elsők a bokszutcában friss gumikért a 14. kör végén. Duval az élről állt ki két körrel később, majd jött Rast és Müller a 17. körben. Elkezdett esni ugyan, de nem volt indokolt váltani a slickekről. Frijns is cserélt egy körrel később, és amikor visszatért, éppen Müller elé sikerült neki. Duval újra vezette a versenyt, de csak kicsivel az üldözői előtt.

    A verseny záró szakaszában rendesen beindult az élet, mert Frijns, Müller és Rast felzárkóztak az élen álló pilótára, és a négy autót az utolsó 8 percben csak két másodperc választotta el. A 30. körben Frijns megtámadta Duval-t, és átvette a vezetést, mert a francia szenvedett a gumijain. Rast is lemaradt a vezető hármastól, és még Rockenfeller is megelőzte.

    A finisben Frijns megszerezte az első győzelmét a német túraautós bajnokságban, Duval és Müller előtt. Rockenfeller után ért be Rast, a legjobb BMW-s csak a hatodik helyen ért be: Jonathan Aberdein. Habsburg a hetedik lett, őt követte Sheldon van der Linde. Timo Glock lett a kilencedik, az első pontját megszerző Robert Kubica előtt.

    Frijns érthetően boldog volt:

    „Igazán nagyon örülök, pláne itt Assenben, ez volt erre a legjobb hely. Stresszes dolog volt a végén, és a hátsó gumijaim teljesen elfogytak. Csodálatos az is, hogy először lehettek rajongók idén a lelátókon, így nem is arathattam volna az első győzelmemet jobb helyen.”

    DTM futam holnap is lesz, 10:15-től már időmérő edzés lesz, a vasárnapi futamra, amelyet ad a német SAT.1.