Címke: Robert Kubica

  • Palmer nem félti a helyét Kubicától

    Palmer nem félti a helyét Kubicától

    Jolyon Palmer azt állítja, hogy az ő ülése biztos, még Robert Kubicával szemben is – legalábbis 2017-re.

    Robert Kubica lehetőséget kap majd arra, hogy vezesse a 2017-es Renault-t a Hungaroringen, a futam utáni teszten. Sokan pedig azt tippelik, hogy ha a visszatérni kívánó lengyel versenyző kellően jól teljesít, akár már idén válthatja Palmert, a szezon hátralévő részében.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök annyit mondott egyelőre, hogy Spában biztosan ott lesz Palmer,

    „Nem látjuk előre, hogy lesz-e változás rövid távon.” – mondta Abiteboul a német RTL-nek. „És még ha Robert jól is megy majd a teszten, az nem jelenti azt automatikusan, hogy őt választjuk 2018-ra.”

    Palmer Magyarországon maga is elmondta, hogy csapatfőnöke biztosította őt arról, hogy helye biztonságban van.

    „A főnököm mondta nekem, hogy nem tervezik Kubicának adni az autómat.” – mondta a brit. „Felhívott engem, hogy elmondja, hogy Robert tesztelni fog, és ez rendben is van. Megértem. Vesztek egy tesztnapot, de legalább ennyivel hosszabb lesz a nyári szünetem és felfrissülve érkezhetek majd Spába.”

  • Hamilton versenyezni akarja látni Kubicát

    Hamilton versenyezni akarja látni Kubicát

    Lewis Hamilton úgy érzi, Robert Kubica esetleges F1-es visszatérése „nagyszerű” lenne a bajnokság szempontjából.

    Kubica F1-es karrierje 2011 elején tört derékba, amikor a téli uborkaszezonban súlyos ralibalesetet szenvedett. A rehabilitáció lassan, de biztosan haladt, a lengyel pedig idén ismét visszaült egy F1-es autó volánja mögé a Renault-val tartott két teszt keretei között. Mindkét alkalommal a 2012-es Lotus E20-ast vezette, a Magyar Nagydíjat követő szezonközi teszten azonban lehetőséget kap az idei Renault-val is. A Kubica-sztori hirtelen komolyodását sokan úgy értelmezték, hogy Kubica akár már a nyári szünet után beülhet az alulteljesítő Jolyon Palmer helyére. A pletykák Cyril Abiteboul csapatfőnök kategorikus és konzisztens tagadásai ellenére sem haltak el, de a Renault szerint a teszt egyetlen célja Kubica potenciális 2018-as visszatérési esélyeinek feltérképezése.

    „Nagyon örülök, hogy tesztelni fog” – mondta a korábbi rivális Hamilton. „Figyelemmel fogom követni, hogyan teljesít, illetve hogy végül versenyezni fog-e. Szerintem remek lenne, ha visszatérne – persze csak ha erre fizikailag képes. Olyan nyers, természetes tehetsége van, hogy a sport számára hatalmas veszteség, hogy nem lehet itt velünk.”

    Kubica (statisztikailag) legjobb F1-es szezonja 2008 volt, amikor a bajnoki tabella negyedik helyén végzett a BMW-Sauber színeivel egy montréali futamgyőzelemmel a neve mellett. Abban a szezonban végül Hamilton diadalmaskodott, de az azóta háromszoros világbajnok úgy érzi, Kubica rendszeresen küzdhetett volna a bajnoki címekért.

    „Robert egyike a leggyorsabbaknak, akik ellen versenyeztem” – fűzte hozzá. „Ha ma is versenyezne, biztosan harcban lenne a bajnoki címért, már ha nem szedett volna már össze egyet. Nem olyan sok igazán nagyszerű versenyző van a sportban – vannak néhányan, akik az átlag fölé emelkednek, de azért nincsenek a legjobbak között, majd vannak az igazán különleges versenyzők, mint Robert.”

  • Renault: Kubica nem váltja le Palmert

    Renault: Kubica nem váltja le Palmert

    Cyril Abiteboul tagadja, hogy pilótacserére kerül sor a nyári szünet ideje alatt.

    Kubica már több teszten is túl van a Renault korábbi F1-es autóival, sőt, még a hungaroringi teszten is ő gurulhat pályára jövő héten.

    Ezek után sokan már természetesnek vették, hogy az idén igencsak gyengén teljesítő Jolyon Palmer helyét már a Belga Nagydíjon átveszi a lengyel pilóta.

    Abiteboul azonban tisztázta, erről szó sincs.

    „Továbbra is maximálisan kiállunk Jo mellett, és fel sem merült a csere lehetősége.” – fogalmazott. „Az tény, hogy Robert teszteredményeit alaposan ki fogjuk elemezni. A 2012-es autóval ugyan már körözött, most viszont az ideivel fog. Azonban rövidtávon nincsenek terveink vele. Inkább hosszabb távon tervezünk. Palmernek is mondtam, hogy Robert nem jelent számára fenyegetést.”

    „Nyilvánvalóan már a 2018-as lehetőségeinket is figyeljük. Jo is egy opció, és csak rajta múlik, hogy marad-e. Azt viszont megerősíthetem, hogy Jo Spa-ban is ott lesz, és vezetni fogja az autóját.”

    „Robert lehet egy jelölt 2018-ra, viszont még mielőtt úgy tekintenénk rá, meg kell néznünk, hogyan teljesít. Meglátjuk, hogyan tudja kezelni ezt az autót, a nagy leszorító erőt, és az újabb erőforrást. Komoly teszt lesz ez neki. Viszont még ha jól is teljesít, akkor sem biztos, hogy 2018-ban visszatér.” – zárta Abiteboul.

  • Az FIA zöld utat adott Kubica tesztjének

    Az FIA zöld utat adott Kubica tesztjének

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint semmi akadálya nincs, hogy Robert Kubica újra Forma-1-es autóba ülhessen, hivatalos eseményen.

    A lengyel pilóta a Renault színiben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe az idei év második hivatalos szezonközi gyakorlásán.

    A csapatfőnök Cyril Abiteboul elmondta, hogy ennél a tesztnél azt fogják elsősorban megvizsgálni, hogy Kubica alkalmas-e komolyabb terhelésre is. Ez a kijelentés alapot adhat több olyan pletykának, miszerint a belga hétvégétől kezdődően ő veszi át Jolyon Palmer helyét.

    A BMW és a Renault korábbi versenyzője 2011-ben szenvedett súlyos rali balesetet, aminek következtében kis híján elveszítette a jobb karját, de Charlie Whiting versenyigazgató most engedélyezte a lengyel versenyző számára a részvételt a teszten.

    „Mint minden más pilótának neki is megvan az engedélye, amit a nemzeti szövetség adott meg. Ez az engedély magában foglal egy orvosi ellenőrzést is. Roberttől sem kérünk másfajta engedélyt.” – mondta a versenyigazgató.

  • Hülkenberg: A legjobb helyen tér vissza Kubica

    Hülkenberg: A legjobb helyen tér vissza Kubica

    Nico Hülkenberg úgy véli, a Hungaroring a tökéletes helyszín Kubicának a visszatéréshez.

    A lengyel már tesztelt 2012-es autót a Paul Richardon, azonban a Renault bejelentette, a Magyar Nagydíj utáni teszten a jelenlegi autóval fog körözni.

    A megerősítés után aztán egyből szárnyra kaptak a pletykák, hogy a 32 éves, korábbi BMW és Renault pilóta már a Belga Nagydíjon a mezőny tagja lesz.

    A Renault jelenlegi versenyzője, Nico Hülkenberg is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, elmondta, szerinte Kubica számára a Hungaroring a legideálisabb helyszín a visszatérésre.

    „A Hungaroring az egyik legnehezebb pálya. Csupán egy egyenes van, ahol pihenni lehet.” – fogalmazott a német. „Mivel a verseny után fogunk a pályán körözni, rendesen fel lesz gumizva az aszfalt, így maximális tapadást érhetünk el. Aki ezt a tesztet teljesíti, egy nagydíjat is tud.”

    Egy, a Bild-ben megjelent cikk szerint a Renault célja, hogy a Belga Nagydíjon már Kubica üljön autóba Jolyon Palmer helyett.

  • Hivatalos: Kubica tesztel a Hungaroringen!

    Hivatalos: Kubica tesztel a Hungaroringen!

    Robert Kubica végre beülhet az idei Renault R.S. 17-es volánja mögé a szezonközi teszten a Hungaroringen, ezzel új fázisába érkezett a felkészülése, erősítette meg a csapat immáron hivatalosan is. Miután a lengyel idén visszatért a Forma-1-es autók világához, és tesztelhette a 2012-es E20-ast Valenciában és Paul Ricardon, valamint Goodwoodban is tarthatott bemutatót, újabb szintet tervez most megugrani.

    A Renault már a tesztek alatt is azt kommunikálta, hogy elhárultak az akadályok az elől, hogy a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese visszatérjen, és balesete előtti teljesítményét nyújtsa. A lengyel pilóta így már hivatalosan is csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez a jövő heti teszten a Hungaroringen, és szerdán vezetheti majd az R.S.17-est.

    Cyril Abiteboul.a következőt nyilatkozta: „Az első két teszt Robertnek és nekünk is rengeteg információt adott. A következő lépés az R.S. 17 vezetése lesz a Hungaroringen, és így már precíz adataink lesznek az autóról, és a fizikai felkészültségéről. Ezen teszt után alaposan kielemezzük a begyűjtött adatokat, ami alapján eldönthetjük azt, hogy Robert készen áll-e teljesen a versenyzésre a következő években.”

    Kedden az Formula 2-ből ismert Nicholas Latifi hajthatja meg a Renault F1-es torpedóját, aki negyedik jelenleg a bajnokságában, és győzött Silverstoneban.

  • A Renault komolyan gondolkodik Kubicában

    A Renault komolyan gondolkodik Kubicában

    Sokan azt gondolják, hogy az egész egy nagy marketingfogás a Renault Sport részéről,  de valójában nagyon is gondolkodnak azon, hogy Robert Kubica velük térjen vissza. Szinte biztos az, hogy a 32 éves pilóta a mezőnnyel együtt tesztelheti majd a 2017-es autót a Magyar Nagydíj után, amely sokkal erősebb, és jobban is igénybe veszi, mint az E20-as, amivel idén már két pályán is körözhetett. Mivel ezek jól sikerültek, valamint a MARCA szerint Robert már jobb időket megy Jolyon Palmernél és Nico Hülkenbergnél is a csapat szimulátorában, így lehetséges, hogy a Renault akar egy mindent eldöntő tesztet. Amennyiben minden megfelelően alakul, akkor Kubica válthatja Palmert Spaban, ami logikus is lenne, hiszen az angolnak nincs még idén pontja szezon közepén.

    Kubica barátja, Fernando Alonso mindenesetre nagyon lelkes:, és már adott a lengyelnek tippeket is, miképp kell vezetnie majd az új autót: „A visszatérése az év legjobb híre lenne. Robert egyszerűen a legjobb.”

    Nagyon úgy néz ki, hogy Kubica meg tud birkózni egy egész versenytávval problémamentesen, menne neki az időmérő edzés, szimulátorban jobb ideje van mint Palmernek a Hungaroringen, tehát kijelenthető, hogy készen áll.  A Renault módosított minimálisan a kormányon, hogy jobban kézre essen neki. Simán tud váltani, és mindenféle mozgásra bírni az autót. Egyedül az okoz kisebb gondot, amikor teljesen kicsavart állapotban keresztezi a karjait. Ilyen kanyar például a Loews Monte Carloban, vagy Austinban is van ennyire szűk kanyar. Ezek sem feltétlenül leküzdhetetlen akadályok, mert a teszteken már kipróbáltak olyan beállítást, aminek következtében kisebb erőfeszítést kell kifejtenie, hogy az autó kanyarodjon.

  • Kubica biztos benne, hogy tudja vezetni a 2017-es autót is!

    Kubica biztos benne, hogy tudja vezetni a 2017-es autót is!

    Robert Kubica azt állítja, hogy az idei évi Renault vezetése nem állítaná különösebb kihívás elé. Egyre többen gondolják azt, hogy a korábbi sikeres Forma-1-es pilóta, akár vissza is térhet, hat év kihagyás után, miután a Renault már kétszer is tesztelte a jelenlegi képességeit idén, egy 2012-es autóval.

    A csapatvezető Cyril Abiteboul elégedett az eredménnyel, de arra nem válaszol, hogy a 32 éves pilóta beülhet-e majd a Magyar Nagydíjat követő teszteken immáron a 2017-es autójukba, a pénteki szabadedzések valamelyikén, esetleg le is cserélnél a lengyelre a rosszul teljesítő Jolyon Palmert. Ennyit mond a francia szakember:

    „Nem akarok ezen értesülésekről beszélni. Célunk, hogy a jelenlegi párosból hozzuk ki a legtöbbet, azzal a csomagunkkal, amink van, utána tudunk csak azzal törődni, hogy mi lesz jövőre.”

    Kubica viszont úgy gondolja, hogy alkalmas lenne az ultra gyors 2017-es autó vezetésére is, nem zavarná a jobb karja limitált képessége, és ezt el is mondta a Corriere della Seranak:

    „Kanyarsebességben van különbség, de ez csak megszokás kérdése, lehet dolgozni rajta. Ha mások is meg tudják csinálni, akkor nem látom akadályát annak, hogy én is kibírom. A Renaultban volt annyi kurázsi és bizalom, hogy kipróbáljon, így azt gondolom, hogy ezt a szintet is meg tudom ugrani. Tréning és felkészülés kérdése az egész, és most már tudom azt, hogy újra lehetek az a versenyző, aki voltam. Mindezt mindenféle szerénykedés nélkül állíthatom, pedig a 2010-es formám jó volt. Azt érzem, hogy visszatértem arra a szintre, ami azelőtt volt, mielőtt a sors megpróbált mindent elvenni tőlem 2011-ben. Amikor már láttam a kész autót, ami Valenciában a bokszban várt rám, azt gondoltam, hogy: Ez az az érzés, ami hiányzott, ez az életem. Le Castelletben a második teszten ez az érzés még tisztábban tört fel. Tudtam, hogy nem kell aggódnom, és kifejezetten egyféle nyugalom töltött el a cockpitben. Ezt hiányoltam a hat év alatt. Varázslatosan alakult minden, és ezt már nem lehet elvenni tőlem, jöjjön bármi is ezután!”

  • Ők tesztelnek majd a Hungaroringen

    Ők tesztelnek majd a Hungaroringen

    Alakul a résztvevők listája a Magyar Nagydíjat követő hungaroringi F1-es tesztre. Persze mindenki arra kíváncsi, hogy a Renault valóban beveti-e Robert Kubicát.

    A helyzet persze nem egyszerű, mivel komoly szabályzás van arra, hogy mikor és miként lehet tesztelni az aktuális évi autókkal, ráadásul Kubica már nem is tekinthető újoncnak. Az aktuális versenyzőkön kívül pedig elvileg csak olyan fiatal versenyzőkkel lehetne tesztelni, akik még nem indultak kettőnél több Forma-1-es futamon. Kubica pedig már túl van 76 versenyen.

    Ami már biztosnak látszik, hogy a Renault autóba ülteti a GP2-ben versenyző Nicholas Latifit, kérdés, hogy a másik szerencsés Kubica lesz-e.

    Ha Kubica nem vehet részt a hivatalos teszten, akkor neki egy külön tesztet kell szervezni.

    Íme hogy áll eddig a nevezési lista a hungaroringi tesztre:

    Mercedes George Russell
    Red Bull Pierre Gasly Max Verstappen
    Ferrari Kimi Räikkönen Charles Leclerc
    Force India Lucas Auer Nikita Mazepin
    Williams Felipe Massa Gary Paffett?
    McLaren Stoffel Vandoorne Lando Norris
    Renault Nicholas Latifi Robert Kubica?
    Toro Rosso Sean Gelael Carlos Sainz/Daniil Kvyat
    Haas Santino Ferrucci
    Sauber Gustav Malja Nobuharu Matsushita
  • Kubica már szimulátorban tesztelte a 2017-es Renault-t

    Kubica már szimulátorban tesztelte a 2017-es Renault-t

    Robert Kubica egy újabb lépést tett a Forma-1-be való visszajutás felé.

    Korábban az egyszeres futamgyőztes lengyel egy 2012-es Renault-t már Valenciában tesztelhetett. Az ottani teljesítménye imponáló volt, hiszen amellett hogy gyorsabb volt a csapat tesztpilótájánál, összesen 115 kört teljesített, ami tartalmazott időmérő és verseny szimulációt is.

    A 2011-ben súlyos rali balesetet szenvedő pilótáról kiderült, hogy nemrég a Renault szimulátorában tesztelte az idei versenygépet.

    „Kipróbáltam az autót az idei konfigurációjában.”- mondta Kubica a Sky Italia-nak. „Remek nap volt, de nem akarok részletekbe belemenni. Boldog vagyok, ahogy a csapat is.”- tette hozzá a lengyel.

    A nagy kérdés továbbra is az, hogy a pilóta súlyosan sérült jobb keze képes-e megbirkózni azokkal az erőhatásokkal, amik a jelenlegi autókra hatnak.

    „Az életemben voltak jobb napjaim, de sokkal rosszabbak is. Úgy érzem a jelenlegi helyzetem nagyon jó, nincsenek meg azok a korlátaim, amik korábban a balesetemből fakadóan megvoltak.”

    Az tehát jól látszik, hogy Kubica minden erejével azon van, hogy visszatérhessen a Forma-1-be.

    „Ha történni fog valamilyen előrelépés nagyon boldog leszek, de hideg fejjel kell folytatnom a munkámat. Nagy lépést tettem meg Valenciában, lépésről lépésre akarok haladni és remélem, elérem az álmomat.”