Címke: Robert Kubica

  • Helmut Marko szerint is visszatérhet Kubica

    Helmut Marko szerint is visszatérhet Kubica

    Robert Kubica simán visszatérhet, amennyiben készen áll erre, ezt gondolja a Red Bull F1 tanácsadója, Helmut Marko is. Zárt kapus privát teszteket követően Robert Kubica a Hungaroringen tért vissza a Forma-1 világába 2 hete. A lengyel pilóta hamar hozzászokott a 2017-es autóhoz is, és gond nélkül terelte a versenygépet nagyon gyorsan, és mindenféle erőlködés nélkül. Ezen teljesítmény mellett Helmult Marko se tud elmenni szó nélkül:

    „A balesete előtt Kubica volt az akkori idők egyik leggyorsabb pilótája. A pályája csúcsán volt, és remekelt a Renault autóival is, és ha hisznek abban, hogy ez folytatható, akkor ennek lesz értelme. Azt hiszem, mindannyian örömmel látnánk újra Kubicát a pályán.”

    Gondolhatnánk, hogy a 32 éves versenyző persze inkább közelebb áll a visszavonuláshoz, mint egy visszatéréshez, ha azt nézzük, hogy mennyi ifjú pilóta próbálkozik épp a Forma-1-ben, de Marko nem ért ezzel egyet:

    „A korról csak annyit, hogy szerintem csak Verstappen a kivétel. Összességében a személyiségét kell nézni egy versenyzőnek. Vannak páran akik hasonló szinten állnak mint ő, és készen állnak, de vannak olyanok is, akiknek több idő kell az érettséghez. Amennyiben Kubica még mindig készen áll erre, miért is ne?”

  • Csak technika kérdése, hogy Kubica megbirkózik-e a szűk balkanyarokkal

    Csak technika kérdése, hogy Kubica megbirkózik-e a szűk balkanyarokkal

    Hosszú idő után a hungaroringi F1-es teszten Robert Kubica ismét közönség előtt, élesben vezethetett aktuális F1-es gépet.

    Sokan elismerően nyilatkoztak már a lengyel versenyző visszatérése kapcsán, most azonban olyasvalaki nyilatkozott róla, aki Kubica korábbi balesetének következményeit ismerve, erőnléti és fiziológiai szempontból is hitelesen tud nyilatkozni. Nico Rosberg korábbi trénere, a most Nikita Mazepinnel dolgozó Daniel Schlosser is beszélt Kubicáról.

    „Még mindig nagyon jó a jobb karjának izomzata, csak a térfogata nem a legjobb.” – mondta Schlosser a Sport Bildnek.

    „Nico (Rosberg) például mindig nagyon megterhelte a csuklóját, szóval intenzíven kellett edzeni a karját. Más versenyzők azonban finobannan bánnak a kormánnyal, más a vezetési technikájuk. Nick Heidfeld is ilyen volt, és valószínűleg Kubica is. Nekik sosem volt szükségük annyi edzésre, mint másoknak.”

    Arra a kérdésre, hogy vajon meg tud-e birkózni a lengyel versenyzp a szűk balkanyarokkal a karja miatt, Schlosser így felelt: „Ahhelyett, hogy jobb kézzel nyomnád a kormányt, húzhatod ballal. A technikán múlik az egész, akár még hatékonyabb is lehet.”

    „Magyarországon nagyon bonyolult programot teljesített, magas hőmérséklet mellett, ami még néhány fiatal versenyzőnek is kemény dió. Aki ezzel meg tud birkózni, az megbirkózik egy versennyel is.”

  • Renault: Palmer akár 2018-ban is maradhat

    Renault: Palmer akár 2018-ban is maradhat

    A Renault nem zárta ki annak lehetőségét, hogy 2018-ra is megtartsa Jolyon Palmert – amennyiben a brit meggyőzően teljesít a szezon hátralévő felében.

    Palmer 2017-es szezonjának első 11 futamja meglehetősen pocsékra sikeredett: míg csapattársa, Nico Hülkenberg 26 pontnál, hat Q3-as szereplésnél és az összetett 10. helyénél jár, Palmer egyetlenegyszer sem tudott pontot szerezni vagy időmérőn előrébb végezni Hülkenbergnél. A brit szerződése év végén lejár, és helyzetét csak tovább bonyolítja Robert Kubica hirtelen és meglepetésszerű színrelépése, amelynek komolyságát az bizonyítja, hogy a Renault a múlt heti hungaroringi F1-es teszten lehetőséget adott a lengyelnek az idei autó volánja mögött.

    Hogy tovább tetézzük a dolgokat, a franciák 2018-as üléséért még sorban áll Nicholas Latifi, Szergej Szirotkin és Oliver Rowland is. A Palmer jövőjét taglaló pletykák olyannyira felerősödtek az elmúlt időkben, hogy Cyril Abiteboul csapatfőnök személyesen nyugtatta meg versenyzőjét a közvetlen jövőjével kapcsolatban. Ami a hosszú távot illeti, a Renault nem zárta ki Kubica esetleges visszatérését, ahogyan Palmer szerződéshosszabbítását sem.

    „Őszintén szólva ha sikerül olyan 180°-os fordulatot vennie, mint tavaly, mi teljességgel nyitottak vagyunk a csapat és Jo közös jövőjének még egy évvel történő meghosszabbítására” – nyilatkozta Abiteboul. „A stabilitás jót tenne a csapatnak. Tavaly is ezt az elvet követtünk: Nico érkeztével nem akartuk mindkét versenyzőnket lecserélni. A dolgok még jobbra fordulhatnak, de ez lényegében az ő [Palmer] kezében van. Tisztában van vele, hogy jelenleg egyéves szerződése van, és tökéletesen megérti, hogy a csapatnak ki kell értékelnie a jövőbeli lehetőségeit.”

    Palmerben egyébiránt meglenne a jó szereplés lehetősége, azonban a sorozatos megbízhatósági problémák és saját versenyzői hibái kombinációjából fakadóan elvesztette az önbizalmát.

    „A téli tesztek, a szezon és némely edzésszakasz során már láttunk nagyon jó dolgokat Jótól” – tette hozzá Abiteboul. „Képes nagyon jó tempót kihozni az autóból, jó munkát végezni, pontos visszajelzést adni és elkötelezettséget mutatni a csapat iránt. Ezzel egyidőben voltak hibák és kihagyott lehetőségek is az egyenletben, amelyet egyértelműen nem segített az a helyzet, hogy a garázs ezen oldalán jóval gyengébb volt a megbízhatóság. Úgy vélem, ezeknek a kombinációja nagyon gyorsan az önbizalma elvesztésével járt együtt: önbizalomhiány saját magában és azon képesség hiánya, hogy rezignáltan fogadja azokat a nehézségeket, amelyekkel bármelyik versenyző összefuthat egy versenyhétvége vagy egy szezon során. Az önbizalomhiány pedig kiindítója volt egyfajta lavinának, ami végül a most látható szituációhoz vezetett. Megpróbálom Jót a védelmembe venni, és szinte naponta megerősítem neki a saját és a csapat iránta való elkötelezettségét és támogatását, hogy visszaszerezzük az önbizalmát saját magában és a csapatban, ez pedig nem egy nap alatt történik meg.”

  • Rowland: Bár ne Kubicával kéne küzdeni az F1-es ülésért

    Rowland: Bár ne Kubicával kéne küzdeni az F1-es ülésért

    A Renault fejlesztő versenyzője, Oliver Rowland úgy véli, ő a második favorit egy esetlegesen megüresedő helyre a csapatnál. Az első helyre Robert Kubicát sorolja.

    A 24 éves versenyző második szezonját tölti a Formula 2-ben, Charles Leclerc mögött 50 pont lemaradással a második helyen áll a bajnokságban. Mivel ő is a Forma-1-be tart, kíváncsian figyelte, hogy szerepelt a hungaroringi teszten Nicholas Latifi és Robert Kubica a Renault-val.

    „Nyilvánvaló, hogy megpróbálok (F1-es) ülést szerezni a következő évre és láttam, hogy Kubica is tesztelt, szóval rajta tartom a szemem.” – mondta Rowland a Channel 4-nak. „Az első napon F2-es csapattársam, Nicholas vezetett, kaptam is tőle némi információt.”

    „Ez számomra jó, mert ő megfelelő referencia számomra, így tudom hogyan viszonyítsam magam hozzá, őt pedig Roberthez. Persze ezeken a teszteken sosem lehet tudni, ki mennyi üzemanyaggal ment, milyen beállításokat használtak az erőforrásokhoz, szóval nehéz kívülről megállapítani, hogy is állnak.”

    „Nyilvánvalóan Robert hihetetlenül ment.” – folytatta Rowland. „Megsérült, de visszatért, némileg akadályoztatva van a keze miatt, így kíváncsian vártuk, hogy teljesít majd. Sokan támogatják őt és mindenki szeretné újra a Forma-1-ben látni, ezért nekem nincs könnyű dolgom, ha ő képben van.”

    „A magam részéről, engem nem támogat az egész világ, de a második befutó lehetek Robert mögött. Tisztelem őt, jó lenne őt újra itt látni, csak ne kellene vele küzdenem az ülésért!”

  • A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

    A Renault mérnökei lelkesek Kubica tesztje után

    A Renault vezető mérnöke, Ricardo Penteado azt gondolja, hogy Robert Kubica megmutatta azt is, hogy milyen erős, és hogy még mindig megvan a gyorsasága, a szezonközi teszten, a Hungaroringen. Mint az ismert, a lengyel vissza akar térni a Forma-1-be, és hat év után először vett részt hivatalos F1-es teszten immáron egy idei autóval, a Renault RS17-essel.

    A lengyel pilóta 142 kört teljesített különösebb fáradtság nélkül, sőt közölte is a teszt után egyből, hogy akár már másnap újra teljesítene szívesen 142 kört. Nyilvánvaló, hogy az ilyen kijelentéseivel Kubica egyértelműen egy versenyülésre hajt, 2018-ra.

    A brazil Globo magazinnak Penteado ennyit nyilatkozott:

    „El lehet felejteni az olyan jellegű kérdéseket, hogy tudja-e vezetni a jelenlegi hibrid versenyautókat. A leglényegesebb dolog, amit most igazolt Kubica, hogy nem csak egy körön tud gyors lenni. Kiemelkedő az is, hogy hány kört tudott megtenni, gyakorlatilag egy kétszeres versenytávról beszélünk. Negyven fokos hőség volt, és Robert egyszer sem szállt ki arra panaszkodva, hogy kimerült volna.”

    A szakember még kiemelte, hogy Kubica úgy volt képes vezetni a Renault versenyautóját, hogy csak minimálisan kellett módosítaniuk a kormányon:

    „Nem okozott neki problémát. Direkt sok változtatást kértünk tőle a kormányon, és mindenre a megfelelő időn belül reagált.”

  • Prost örömmel fogadná Kubica F1-es visszatérését

    Prost örömmel fogadná Kubica F1-es visszatérését

    Alain Prost, a Renault menedzsmentjének tagja bízik Robert Kubica teljes értékű Forma-1-es visszatérésében.

    Kubica 2011 elején szenvedett ralibalesetet, utoljára a 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon indult F1-es versenyhétvégén.

    Kubica rehabilitációja lépésről lépésre haladt előre: idén pedig eljutott odáig, hogy júniusban a Lotus csapat 2012-es versenyautójat, az E20-at tesztelte Valenciában. A lengyel versenyző ezek után Goodwoodban a FOS eseményen is részt vett, ahol ismét az E20-at mutatta be a közönség számára. Ezután a Renault újabb lehetőséget biztosított számára: a franciaországi Paul Ricardon tesztelhetett.

    Kubica teljesítménye és fizikai állapota lehetővé tette, hogy továbblépjenek: szerdán a hivatalos szezonközi teszten a Renault jelenlegi autóját is pályára vihette.

    „Helyes, amit Cyril Abiteboul mondott. Ha belevágsz egy projektbe, a maximumot kell kihoznod belőle. Aktuális autót tesztelhet egy olyan pályán, ahol vannak referenciáink. Felépült, ez egyértelmű. Amennyiben lehetséges, remélem vissza tud térni a Forma-1-be” – mondta Prost.

    De vajon elég meggyőző volt Kubica teljesítménye ahhoz, hogy átvegye Jolyon Palmer helyét? „Ezt nem szeretném kommentálni. A jövő évet illetően kell döntést hoznunk, ami nem jövő héten lesz. Nem mondhatok ennél többe” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

  • Norris és Kubica vitték a prímet a Hungaroring teszten

    Norris és Kubica vitték a prímet a Hungaroring teszten

    A Magyar Nagydíj után a csapatok még a Hungaroringen maradtak, mivel kedden és szerdán szezonközi tesztet rendeztek a magyar pályán. A két tesztnapon igencsak hasonló körülmények uralkodtak, 35-37 fokos hőség volt.

    Kedden a Ferrari reménysége, Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak 1:17.746-os idővel, Stoffel Vandoorne és Valtteri Bottas előtt. Utóbbi egyébként a Pirellinek tesztelt ezúttal, így jelöletlen gumikon körözött, és gyűjtött róluk adatokat.

    Leginkább azonban mindenki a szerdára volt kíváncsi, elsősorban azért, mert Robert Kubica „visszatért”, és immáron idei Forma-1-es autóval tesztelhetett. Elég jól is szerepelt, legjobb 1:18.572-es idejével a negyedik lett a nap végén. Viszonyításként: ezzel az idővel a szombati időmérőn épp bejutott volna a Q3-ba.
    A napot Sebastian Vettel zárta az élen, míg a második legjobb időt, Kimi Räikkönent is megelőzve, a McLaren felfedezettje, Lando Norris futotta. 1:17.385-ös ideje a jobb volt a kedden leggyorsabb Leclerc-énél is, illetve jobb volt Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne bármelyik mért köre a hétvége folyamán.

    A két nap összes eredményét alább láthatjátok.

    Kedd

    Versenyző Autó Idő diff. körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:17.746 98
    2 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1:17.834 0.088 72
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.732 0.986 155
    4 George Russell Mercedes 1:19.231 1.485 119
    5 Lance Stroll Williams/Mercedes 1:19.866 2.120 138
    6 Nikita Mazepin Force India/Mercedes 1:19.910 2.164 52
    7 Nicholas Latifi Renault 1:20.302 2.556 54
    8 Sean Gelael Toro Rosso/Renault 1:20.341 2.595 101
    9 Lucas Auer Force India/Mercedes 1:20.563 2.817 54
    10 Santino Ferrucci Haas/Ferrari 1:21.185 3.439 102
    11 Max Verstappen Red Bull/Renault 1:21.228 3.482 58
    12 Gustav Malja Sauber/Ferrari 1:21.503 3.757s 108

    Szerda

    Versenyző Autó Idő diff. körök száma
    1 Sebastian Vettel Ferrari 1:17.124 40
    2 Lando Norris McLaren/Honda 1:17.385 0.261 91
    3 Kimi Raikkonen Ferrari 1:17.842 0.718 60
    4 Robert Kubica Renault 1:18.572 1.448 142
    5 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1:18.850 1.726 68
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1:19.116 1.992 54
    7 Lucas Auer Force India/Mercedes 1:19.242 2.118 49
    8 George Russell Mercedes 1:19.391 2.267 90
    9 Nikita Mazepin Force India/Mercedes 1:19.692 2.568 48
    10 Pierre Gasly Red Bull/Renault 1:20.337 3.213 107
    11 Luca Ghiotto Williams/Mercedes 1:20.414 3.290 161
    12 Santino Ferrucci Haas/Ferrari 1:20.994 3.870 116
    13 Nobuharu Matsushita Sauber/Ferrari 1:21.998 4.874 121
  • Vettel szerint az idei autó fekszik Kubica stílusának

    Vettel szerint az idei autó fekszik Kubica stílusának

    Sebastian Vettel maga is versenyzett korábban Robert Kubica ellen a Forma-1-ben, ezen kívül épp Kubica helyén debütált 2007-ben Indianapolisban, a BMW-vel, miután a lengyel komoly balesetet szenvedett a Kanadai Nagydíjon.
    2011-ben aztán a lengyel ennél is súlyosabb balesetet szenvedett, ezúttal rallyzás közben. Csoda, hogy nem veszítette el a jobb karját, bár versenyzői karrierjét derékba törte az eset.

    Mostanra azonban elérkezettnek látszik az idő a visszatérésre, Robert Kubica épp a Hungaroringen köröz a Renault idei versenygépével.

    A lengyel versenyző visszatéréséről Vettel is nyilatkozott.

    „Nagyszerű dolog, hogy újra itt van.” – mondta a már Ferrarinál versenyző német. „Sosem volt kérdéses a tehetsége, a sebessége és a képessége arra, hogy vezesse az autót. Nem tudom, hogy van a karja, rég találkoztam már vele, de remélem élvezi a mai napot. Az autók másak idén, ami valószínűleg fekszik az ő stílusának. Remélem jól szórakozik majd.”

  • Kubica nyitásként elintézte Hülkenberg képét

    Kubica nyitásként elintézte Hülkenberg képét

    Nem kell semmi rosszra gondolni, csupán egy tábláról van szó. Történt ugyanis, hogy mikor Robert Kubica ma első alkalommal gurult a pályára a Hungaroringen, a 2017-es Renault volánja mögött, úgy sikerült kiindulni a boxból, hogy a box fölötti, Nico Hülkenberg nevével és arcképével ellátott tábla leesett…
    Az alábbi videón látható az eset.

    Kubica egyébként ezen sorok írásakor épp a 6. helyen áll 1:20.255-ös idővel.

    https://twitter.com/_HelenaHicks/status/892653437053284352

     

  • Robert Kubica újra a Hungaroringen!

    Robert Kubica újra a Hungaroringen!

    Robert Kubica visszatért „természetes lelőhelyére”, a Forma-1-es paddockba, ráadásul mindjárt a Hungaroring paddockjába! Autóba ugyan csak holnap ül majd, és a nemzetközi sajtónak is csak holnap este nyilatkozik, lehetőséget kaptunk, hogy készítsünk róla pár fotót, míg a lengyeleknek nyilatkozott.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”29″ gal_title=”Robert Kubica a Hungaroringen”]