Címke: Robert Kubica

  • Robert Kubica jó csapattársa lenne Russellnek a Williamsnél

    Robert Kubica jó csapattársa lenne Russellnek a Williamsnél

    A Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams szerint Robert Kubica lenne az egyik  legideálisabb csapattárs a fiatal George Russell számára.

    A lengyel pilóta az egyik pilóta azon sok közül, akik pályáznak a Williams csapat egyetlen szabad versenyzői üléséért.

    A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese már sokszor tesztelhetett a Williamsszel. A lengyel pilóta az idei szezonban kétszer vett részt pénteki szabadedzésen. Kubica mindkét alkalommal gyorsabb volt Strollnál, ami arra enged következtetni, hogy a lengyel pilóta képes lenne teljesíteni.

    Azonban lehet, hogy a Williams másik pilótája az az Esteban Ocon lesz, aki jelenleg a Force Indiánál versenyez. A francia helyét állítólag az év végén Lance Stroll fogja majd átvenni.

    „Sok jelöltünk van, azonban még nem döntöttünk,” – mondta Williams. „Az a célunk, hogy megtaláljuk a legtehetségesebb pilótát a jelöltjeink közül. Jelen pillanatban is ezen dolgozunk. Robert egy nagyon tehetséges pilóta, azonban még sok pilóta van még rajta kívül.”

    „Robert fantasztikus munkát végez idén és azt gondolom, hogy jó csapattársa lenne Georgenak. Azonban ezt még nem döntöttük el. Még vannak olyan ügyek, amiket még nem sikerült tisztáznunk.”

    Claire Williams arról is kérdezték, hogy van-e esélye a csapat jelenlegi pilótájának, Sergey Sirotkinnak. „Igen, természetesen van.”

    „Szponzori szempontból is még korán vagyunk, ugyanis még nem tudjuk, hogy lesznek-e új támogatóink. Nem szeretnénk elhamarkodni a dolgot, minden lehetőséget számításba kell vennünk.”

  • Ocon helyzete sosem befolyásolta Russell Forma-1-es álmait

    Ocon helyzete sosem befolyásolta Russell Forma-1-es álmait

    A Williams frissen kinevezett pilótája, George Russell szerint mindig is hitt abban, hogy lehetőséget kap majd a Forma-1-ben. A brit fiatal biztos volt abban, hogy a Mercedes és Toto Wolff is segített volna neki.

    „A Mercedes és Toto is világosan fogalmazott: hogyha jó teljesítek, akkor biztos lehetek abban, hogy a lehetőség magától fog majd jönni,” – nyilatkozta Russell az Autosportnak.

    Russell jelen pillanatban vezeti a Forma-2-es bajnokságot, ahol már csak Alexander Albonnal fog megvívni a bajnoki címért Abu-Dzabiban. Lando Norrisnak, aki a McLaren pilótája lesz majd a következő szezontól, már matematikai esélye sem maradt arra, hogy bajnok legyen az F2-ben.

    „Nagyon pozitívnak tartottam azt, hogy Lando lehetőséget kapott a McLarennél. Nem voltam se csalódott, sem irigy emiatt.

    „Abban a pillanatban még nem tudtam, hogy mit tartogat a jövő számomra,”- vallotta be a Mercedes juniorja. „Tudtam, hogy csak idő kérdése és lehetőséget fogok kapni.”

    Azonban Russellnek hetekig kellett várnia, hogy hivatalosan is kiderüljön, hogy ő lesz a Williams egyik pilótája. Russellnek már fix helye van a száguldó cirkuszban, azonban Esteban Ocon, aki jelenleg a Force Indiánál versenyez, helyzete még mindig bizonytalan.

    A francia pilóta helyét valószínűleg az a Lance Stroll fogja majd átvenni, akinek az édesapja vásárolta fel a csapatot. A francia pilóta sokáig esélyes volt a Renaultnál egészen addig, amíg Daniel Ricciardot be nem jelentették.

    Nagyon úgy néz ki, hogy Oconnak nem lesz helye a Forma-1-ben. Ezt Russell egy figyelmeztető jelként fogja fel, hogy a Forma-1-ben bármi megtörténhet.

    „Ha jól teljesítesz, akkor mindig lesz majd lehetőséged. Sajnálom Estebant, hogy ilyen helyzetbe került, azonban erről nem ő tehet.”

    Oconnak még van esélye arra, hogy ő lesz Russell csapattársa a Williamsnél. Claire Williams, a Williams csatavezetője elmondta, hogy Ocon ott van a csapat listáján. „Őrültek lennénk, hogyha nem tartanánk szemmel Estebant,” – vallotta be Claire Williams.

    Azonban arra a bizonyos másik ülésre Sergey Sirotkinnak és a csapat tesztpilótájának, Robert Kubicának is van esélye. A lengyel pilóta egy súlyos ralibaleset után térhetne vissza a mezőnybe, amit még 2011-ben szenvedett.

  • Kubica az Orlen segítségével térhet vissza a Forma-1-be?

    Kubica az Orlen segítségével térhet vissza a Forma-1-be?

    Áttörés jöhet Robert Kubica esetében, aki még mindig vissza akar térni a királykategóriába. A lengyel „Super Express” szellőztette meg, hogy a Williams teszt- és tartalékos pilótáját Varsóban látták tegnap amint az Orlen kőolaj konszern székházába tért be. Bő egy órát töltött bent, és szinte biztos, hogy folyamatban van valami, mert alig pár órával előtte az újságírók szokásos jövőjét firtató kérdéseire így válaszolt:

    „Nyugodt vagyok és nevetek, gondolkodjatok el ezen. Remélem, hogy találkozunk jövőre, hiszen ezen dolgozom.”

    Az előző kísérletére Kubicának mindannyian emlékezhetünk, hiszen 2018 év elején vesztett Szergej Szirotkinnal szemben, amikor kiderült, hogy a brit csapat az oroszt választotta. Szirotkin feltehetően 15 millió eurót vitt a Williamshez, és ilyen komoly támogatással a lengyel pilóta nem tudta felvenni a harcot. Így lett végül csak a harmadik számú pilótájuk az idei szezonra.

    Mindeközben a Williams megnevezte az egyik versenyzőjét már 2019-re, ez pedig George Russell lett, ami azt jelenti, hogy újra harc van a második versenyülésért Szirotkin és Kubica között. Amennyiben Robert mögé beáll az Orlen, akkor az egy komoly ütőkártya lesz a kezében a klasszisa és a tapasztalata mellett.

    Hétfőn Robert Kubica találkozott még Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel is, amiről ennyit írt ki az Instagramjára a versenyző: „Lengyelország mindig is támogatja a sajátjait.”

    https://www.instagram.com/p/Bo90X2ylVsS/

  • Claire Williams: Hülyék lennénk nem figyelni Oconra

    Claire Williams: Hülyék lennénk nem figyelni Oconra

    Esteban Ocon még mindig versenyben van a Williams 2019-es versenyüléséért, akár George Russell mellé is leigazolnák, állítja Claire Williams, csapatfőnök-helyettes. Russell-t tegnap igazolta le a Williams, de nem nevezték meg azt, hogy kinek a partnere lesz a brit, bár jelenleg erre leginkább Szergej Szirotkinnak és Robert Kubicának van a legnagyobb esélye.

    Lance Stroll elmegy a force Indiához jövőre, még ha ezt nem is jelentették még be hivatalosan, így Oconnak, aki pedig a sportág egyik nagy reménysége, egyelőre nincs sok reménye. A Mercedes neveltje kihagyhatja a 2019-es évet, és a világbajnok csapat teszt- és tartalék pilótájaként lehet maximum jelen, pedig Claire Williams szerint a 22 éves pilóta az ő listájukon is rajta van. A Sky Sportsnak ennyit mondott:

    „Még mindig kiértékelünk, de rajta van a listánkon. Elégedettek vagyunk azon versenyzőkkel akiket figyelünk, és már nem kell sok ahhoz, hogy meghozzuk a végső döntésünket. Esteban is benne van a pakliban. Hülyék lennénk nem figyelni rá.”

    Az új igazolással kapcsolatban azonban cáfolja Williams azt, hogy a Mercedes támogatott Russell azért került a csapathoz, hogy ezzel is erősítsék a kapcsolatukat a német gyártóval, és arra utal, hogy a 20 éves fiatalt szimplán a tehetsége juttatta versenyüléshez:

    „Nem befolyásolja a versenybüdzsénket, ez a döntés csakis George tehetségének köszönhető, mert tudjuk, hogy van neki. Ez az, amire a csapatnak szüksége van, és ezt az üzenetet is akarjuk közvetíteni. Kell nekünk valaki, aki köré építhetjük fel a csapatot. Szükségünk van egy olyasvalakire, aki katalizál minket, és George megteszi ezt nekünk. Olyan pilótát kerestünk, aki évekig velünk lesz, és aki mögé be tudunk állni. Ez döntően hatott végül. Nagyon izgalmas dolog az, hogy újabb tehetség érkezik a Williamshez. Egy olyan csapat vagyunk, akik megújultak, és Jenson Button óta ő az első brit pilóta nálunk. A versenyeredményei meg sokatmondóak. A Forma-1-nek is remek lesz egy újabb tehetséges fiatalt a mezőnyben tudni, és George egyike lehet a következő évek szupersztárjainak.”

  • Szavaztatok: Nekik adnátok F1-es ülést 2019-re

    Szavaztatok: Nekik adnátok F1-es ülést 2019-re

    Egyre fogynak a szabad Forma-1-es helyek a 2019-es szezonra, mi pedig arról kérdeztünk titeket, hogy kik azok a versenyzők akiknek nincs ülésük jövőre (legalábbis egyelőre), de ti adnátok nekik.

    A top 3-at emeltük ki, mivel valójában 3 szabad hely van még, tekintve, hogy a Force India versenyzőpárosa bár nincs hivatalosan bejelentve, azért elég biztosra vehető. A listánkon pedig még szerepel Danyiil Kvjat, ám azóta őt már bejelentették a Toro Rossóhoz. A Williamsnél van még kettő, és a Toro Rossónál egy szabad hely.

    Nem meglepő módon leginkább Esteban Ocon érdemli meg szerintetek, hogy ne maradjon ülés nélkül, ős 24%-ot kapott. Robert Kubicának is sokan megadnátok a visszatérés lehetőségét (17%), valamint Pascal Wehrleint is viszont látnátok (12%). A „dobogóról” pedig épp csak, hogy lemaradt Mick Schumacher, akinek bár a célja a Forma-1, előbb még minden bizonnyal lehúz legalább egy szezont az F2-ben.

    1. Esteban Ocon 24%
    2. Robert Kubica 17%
    3. Pascal Wehrlein 12%
    4. Mick Schumacher 10%
    5. Stoffel Vandoorne 8%
    6. George Russell 7%
    7. Danyiil Kvjat 5%
    8. Sebastian Buemi 4%
    9. Jean-Eric Vergne 3%
    10. Artem Markelov 2%
    10. Szergej Szirotkin 2%
    10. Brendon Hartley 2%
    13. Daniel Ticktum 1%
    13. Egyéb 1%
    13. Nyikita Mazepin 1%
    13. Nicholas Latifi 1%
  • Williams 2019: Kubica-Russel páros?

    Williams 2019: Kubica-Russel páros?

    A Williams 2019-es versenyülésért lesz a legnagyobb harc. Eddig még Artem Markelov is szóra jött Szergej Szirotkin helyére, a mai friss hír függvényében azonban ennek egyre kevesebb az esélye. Szirotkin menedzsmentje Szocsiban is meglátogatta dr. Helmut Marko Res Bull tanácsadót, és egyeztetnek. Elég nyilvánvalóvá tették azt, hogy szeretnék az orosz pilótát a Toro Rossonál látni. Két orosz versenyző az energiaitalosok B csapatában azonban elég meredek elképzelés.

    Ezen hírek ismeretében viszont újra nő annak az esélye, hogy Robert Kubica végül csak versenyüléshez juthat a Williamsnél 2019-re. A lengyel ráadásul több szponzorpénzt tud felmutatni, mint arra eddig bárki is gondolt.

    Toto Wolff pedig azon mesterkedik, hogy beültessék George Russelt annak fejében, hogy engedne a Mercedes motorok árából. A kérdés itt csupán annyi, hogy ez az érték lesz-e olyan szintű, mint amit Kubica tud majd felmutatni.

  • A Williams még nem döntött 2019-es versenyzőpárosáról

    A Williams még nem döntött 2019-es versenyzőpárosáról

    Még közel sem eldöntött, hogy kik alkotják majd a Williams versenyzőpárosát jövőre.

    Lance Stroll biztosan távozik a csapatból, miután édesapja megvásárolta a Force Indiát, és bár még azt sem tudni biztosan, hogy Szergej Szirotkin marad-e, feltehetően igen, köszönhetően az SMP bank támogatásának.

    „Nincs megállapodás (még) a következő szezonra, még a jelenlegi szezonban vagyunk.” – mondta az SMP főnöke, Boris Rotenberg a Tass hírügynökségnek.

    Azt sem tudni, hogy Robert Kubica valóban esélyes-e Stroll helyére…

    „Nem akarok olyan szituációban lenni, mint tavaly.” – mondta Kubica az Eleven Sportsnak. „Mindenkinek kellene, hogy legyen egy határideje, és büszkesége. Nincs még döntés, de hamarosan lennie kell. Nem fogok decemberig várni.”

    A lengyel hozzátette, hogy versenyezni akar 2019-ben, és az is opció, hogy más szériát néz ki magának.

    „Az F1-ben ez nem könnyű szituáció, de vannak más lehetőségek is, máshol. Számomra ez elég világos. Várok, de ha nem történik semmi, akkor meghozom a magam döntését.” – mondta Kubica.

  • Vajon kik lesznek a Toro Rosso pilótái 2019-es szezonban?

    Vajon kik lesznek a Toro Rosso pilótái 2019-es szezonban?

    A Toro Rosso várhatóan az Orosz Nagydíj hétvégéjén fogja bejelenteni az egyik pilótájuk kilétét. Rengeteg pilóta szerepel a faenzai alakulat listáján, szóval jelöltből nincs hiány. A listán ott van Daniil Kvyat, Robert Kubica és Antonio Giovinazzi is. Ők hárman a legnagyobb esélyesek a Toro Rosso ülésére.

    A meglepetés az az, hogy Robert Kubica is szerepel a listán. A Toro Rossonak megvannak a jelöltjei Pierre Gasly pótlására, ugyanis a francia pilóta 2019-től már a Red Bullnál fog versenyzeni. Brendon Hartley egyelőre nem teljesít valami jól az idei szezonban, szóval az új-zélandi pilóta alatt rezeg a léc.

    A bejelentéssel kapcsolatban Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója csupán annyit mondott, hogy az Orosz Nagydíj hétvégéjén lesz majd. „Három versenyző közül fogunk választani: Robert Kubica, Daniil Kvyat és Antonio Giovinazzi közül. „El fogunk velük beszélgetni az elkövetkező napokban. Nagyon fontos, hogy a csapat egyik pilótája be legyen jelentve. A másik pilóta bejelentése még várhat magára. A téli tesztek kezdetéig van időnk” – szögezte le Marko.

    Az F1 Only szerint nem Robert Kubica lesz a befutó. A lengyel pilóta elmondása szerint egy szót sem váltott Dr. Helmut Markoval ezzel a témával kapcsolatban. Azonban maga Robert Kubica nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Williams nem valós opció a számára. A lengyel pilóta ezért más csapatokkal is tárgyal.

    A legnagyobb esélye az orosz Daniil Kvyatnak van, ugyanis a Toro Rosso nem véletlenül pont az Orosz Nagydíjon fogja majd bejelenteni az egyik pilótáját.

  • Kubica nem csak a Williamsszel térhet vissza

    Kubica nem csak a Williamsszel térhet vissza

    Robert Kubica elmondta, nem a Williams az egyetlen esélye, hogy visszatérjen a Forma-1 mezőnyébe.

    Kubica jelenleg tartalékversenyző a groveiaknál, így őt nevezték meg, mint Lance Stroll lehetséges utódja, amennyiben a kanadai átül Force Indiába még idén. De a lengyel inkább a jövőre koncentrál.

    „Az én nézőpontomból, nem sok minden változott” – mondta a Sokolim Okiem hírportálnak. „Szerintem az elkövetkezendő napokban, hetekben döntés születik arról, mit fogok csinálni jövőre. Talán tévedek, de szerintem a Williamsnek mások a prioritásai, mint nekem. Nem tudom, az emberek miért csak ezzel a csapattal hoznak szóba” – tette hozzá.

    Igazából maga Helmut Marko jelentette ki, Kubicának a Toro Rossónál is lehet esélye.

    „Ez új nekem. Nem hallottam Dr. Marko kijelentését, nem tudtam erről a lehetőségről. De ő tudja, hol talál, hogyha beszélni akarna velem.”

    „Most szerződésem van a Williamsszel, de majd meglátjuk, mi lesz. Talán még sokáig alkalmaznának, de nem leszek itt mindenféleképpen. Ugyanúgy állok hozzá, mint hónapokkal, hetekkel, vagy napokkal ezelőtt. Ha az egyik ülés megüresedik, kész leszek beülni. Az, hogy lesz-e rám szükség, már nem rajtam múlik.”

    Kubica azt is megjegyezte, hogy akár az F1-en kívüli lehetőségeket is szemügyre veheti.

    „Igen, azt szeretném megtalálni, ami a leginkább kielégít. Azt a célt akarom megtalálni, melynek elérése a legjobb érzéssel tölt el. Nem muszáj, hogy ez rövidtávú legyen, lehet hosszabb távú is.”

  • Kubica meglenne a Forma-1 nélkül is

    Kubica meglenne a Forma-1 nélkül is

    Robert Kubica elárulta, hogy akár más motorsportágban is el tudja képzelni a jövőjét, ha jövőre nem sikerülne visszakerülnie a Forma-1-be. A lengyelt teszt- és tartalék pilótaként alkalmazza idén a Williams, miután remekül sikerült a Forma-1-es visszatérési kísérlete, de ennek ellenére a grove-iak Lance Stroll mellé Szergej Szirotkint igazolták. Kubica kénytelen volt lemondani a versenyülésről, de tisztában van azzal is hogy örökké nem tarthatnak az álmai, hogy visszatérhessen ténylegesen is a Forma-1-be. Az Autosportnak így nyilatkozott:

    „Sok időt és energiát fektettem abba, hogy legyen esélyem, és az elsődleges cél az, hogy ott legyek Ausztráliában a rajtrácson. Amennyiben ez azonban nem történne meg, meggondolnám azt, hogy más szerepem legyen, vagy más bajnokságban induljak. Ahogy mondtam, most azonban elsősorban arra fókuszálok, hogy legyen sanszom.”

    Azt a 33 éves pilóta is elismerte, hogy a jelenlegi kevés aktivitása a pályákon nem segíti ezt előre, hiszen még mindig vannak kérdőjelek a valós teljesítményét illetően:

    „Ha sokáig kihagysz, vagy ahogy én csinálom, hogy minden harmadik hónapban kapsz lehetőséget, az normális, hogy különféle fázisokon mész át, hogy visszarázódj, és normálisan érzékelj mindent, amennyire az csak lehetséges. Ha fognád a legjobb teniszjátékost, és azt mondanád neki, hogy állj le, sérülések és ilyesmik nélkül. Aztán adnál neki egy órát tréningezni, és bedobnád a mélyvízbe a wimbledoni döntőbe, jobban szenvedne, mint azok akik folyamatosan játszanak. Ha annyi időm lehetne az autóban, és versenyeztem volna a szezonban, nem lennének kérdések magammal szemben sem.”

    A lehetőség akkor, ha jövőre újra nem sikerülne a Forma-1, a WEC lehetne, az a széria, ahol már idén is indulhatott volna a Manorral, végül nem fogadta azt el. Erről ennyit mondott:

    ” Az egy teljesen másfajta versenyzés, totálisan más kategória. Lehet, hogy jó kihívás lenne. Láttam a raliban is, hogy a raliversenyzés egy teljesen más dolog, a hosszútávú versenyzés legalább hasonlít némileg a Forma-1-re, de ettől még az egy más kategória. Szeretem az új kihívásokat. Mindig ad némi extrát az, ha oda mehetsz valahová és megnézheted azt, hogy mire is vagy képes.”