Címke: Robert Kubica

  • Melyik visszatérésnek örültél a legjobban?

    Melyik visszatérésnek örültél a legjobban?

    Robert Kubica 2011 elején kis híján halálos rali balesetet szenvedett. Tragédia végül nem történt szerencsére, azonban jobb alkarját gyakorlatilag vissza kellett varrni. Ez gyakorlatilag kerékbetörte F1-es karrierjét, pedig szép jövő várt rá.

    Mára azonban a lengyel versenyző felépült, olyannyira, hogy 2019-re szerződést kapott a Williamstől, tehát visszatér a Forma-1-es mezőnybe.

    Több komoly visszatérésnek lehettünk már tanúi, noha ezek többsége szimpla visszavonulás volt, mely után az adott versenyző mégis visszatért az F1-be.

    Niki Lauda 1979-ben vonult vissza, de 1982-ben visszatért.

    Alain Jones 1981-ben jelentette be visszavonulását végül 1985-ben tért vissza.

    Nigel Mansell 1990-ben jelentette be visszavonulását, mégis ott volt végül az 1991-es mezőnyben.

    Michael Schumacher 2006 végén jelentette be, hogy visszavonul, míg nem 2010-ben visszatért.

    Kimi Räikkönen 2009 végén távozott a Forma-1-ben, de 2012-ben visszatért, azóta is a mezőny tagja, sőt biztosan az is marad 2020 végéig.

    Felipe Massa 2016 végén jelentette be, hogy visszavonul, végül azonban a Williams visszahívta őt 2017-re, miután Valtteri Bottas hirtelen lehetőséget kapott a Mercedestől (Nico Rosberg váratlan visszavonulása okán), így a Williamsnek gyorsan pótolnia kellett őt.

    Kubica esete némileg más, mivel ő kényszerből „vonult vissza”, azonban ő hagyta ki a legtöbb időt, visszatérése előtt.

    [poll id=”101″]

  • Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Lewis Hamilton nagyon is örül annak, hogy jövőre visszatér Robert Kubica a Forma-1-be, de nem csak azért mert így kicsit fiatalabbnak érzi magát majd az ötszörös világbajnok. A lengyel 34 éves lesz a következő hónapban, és Abu Dhabiban bejelentették, hogy 2019-ben a Williams versenyzője lesz. Utoljára F1-es versenyt 2010-ben teljesített, utána történt a majdnem halálos rali balesete Olaszországban.

    A 33 éves Hamilton első reakciója ez volt, amikor megtudta a hírt:

    „Robert idősebb mint én? Ohh, remek. Örülök, hogy visszatér. Fernando lelép, és én lennék a második legöregebb versenyző a mezőnyben, de így csak a harmadik leszek. Nem is tudjátok, hogy mennyire örülök én ennek!”

    A 37 éves Alonsonak vasárnap lesz az utolsó versenye, de a legöregebb a mezőnyben jelenleg Kimi Räikkönen, a maga 39 évével. Komolyabban véve a kérdést, Hamilton és Alonso is örömét fejezte ki Kubica miatt, mert nagyszerű hír ez a sportágnak, és mindketten nagyra tartják, hiszen harcoltak ellene. Hamilton ennyit mondott erről:

    „Versenyeztem ellene már a gokartos éveinkben, így nagyon is hosszú ideje ismerem őt. Mindig is egyike volt a legtehetségesebb pilótáknak, akik ellen versenyezhettem. Nagyon nehéz időszakon van túl, nem is tudom hirtelen hány év, de jó látni azt, hogy lehetőséget kapott, és remélem, hogy keményen dolgozik az erőnlétén, és átszellemül olyanná, mint amilyen a múltban is volt.Nagyszerű dolog ez a sportunknak, hogy újra láthatjuk majd akció közben.”

    A kétszeres világbajnok Alonso 2007-ben a McLarennél Hamilton csapattársa volt, Kubicának meg jó ideje a barátja, és közel álltak ahhoz, hogy a Ferrarinál csapattársak is legyenek, de a 2011-es baleset ebbe is beleszólt. Szerinte a lengyel kolléga az egyike a legjobbaknak:

    „Érdekes lesz látni azt, hogy mi az autó valós teljesítménye és a saját határai, mert csak párszor láttuk tesztelni, de ha 100%-ban visszatér, azt öröm lesz nézni.”

    A korábban világbajnok Williams csapat idén utolsóként fog végezni, a vezethetetlen autójuk miatt.

  • Kubica megmutatta, semmi sem lehetetlen

    Kubica megmutatta, semmi sem lehetetlen

    Nemrég jelentették be hivatalosan, hogy Robert Kubica lesz a Williams másik 2019-es pilótája, a groviak pilótájaként adott első interjújában pedig azt hangsúlyozta, semmi sem lehetetlen.

    Kubica Abu Dhabiban a RaceFans kérdésére elmondta, megérti, hogy szinte mindenki úgy gondolta, sosem fog visszatérni 2011-es ralibalesete után, melynek alkalmával komoly mellkasi- és karsérüléseket szenvedett.

    „Ezt sosem hitte volna valószínűleg senki. Egyedül én és a körülöttem lévők nem adták fel, nekik ezúton is meg szeretném köszönni. Azonban mindenki tudja, hogy ez szinte elérhetetlen volt. Ez a nap viszont megmutatta, semmi sem lehetetlen.”

    Kubica bizonyítani fogja, hogy a sérülései ellenére is versenyképes lesz.

    „A dolog nagyon egyszerű, várni kell két hónapot, aztán úgyis kiderül. Szerintem, ha nem lennék jó, nem tarthatnék most itt.”

    Szerinte „normális”, hogy az emberek megkérdőjelezik, hogyan tudja ezt megcsinálni.

    „Tudom, hogy nehéz elhinni, de szerintem a Williams idén, én pedig már az elmúlt másfél évben éreztem, hogy meg tudom csinálni. A korlátaim nem akadályoznak, mint ahogy sokan gondolják.”

    A lengyel elmagyarázta, hogyan tudatosult benne a tavalyi Renault-os teszt alkalmával, hogy visszatérhet és újra „természetesen” tudja vezetni az autót.

    „Hogy a legmagasabb szinten is tudj teljesíteni, a lehető legtermészetesebben kell vezetned. Nem kell túlgondolni, csak vezetni. A fordulópont tavaly jött el, amikor néhány teszt után észrevettem, hogy igazából elkezdtem természetesen vezetni. Ezután nyilván alkalmazkodnom kellett az új technikához, ami sokat változott az évek során. Viszont elégedett vagyok azzal, amit idén elértem. Ez minden, nincs más mondanivalóm.”

  • Valójában már csak egy F1-es hely kiadó 2019-re

    Valójában már csak egy F1-es hely kiadó 2019-re

    Robert Kubica bejelentésével a Williams 2019-es versenyzőpárosa is biztossá vált. Így bár hivatalos bejelentést még mindig nem tett a Force India, az ő versenyzőik készpénznek vehetők, tehát valójában már csak egy kiadó hely van, méghozzá a Toro Rossonál.

    Arról a helyről pedig még nem tett le Daniel Ticktum, akinek leigazolását gyakorlatilag csak az akadályozza, hogy nincs elegendő (40) szuperlicensz pontja. Tavalyi és idei makaói győzelmével 5-5 pontot szerzett, idei F3-as második helyezése pedig 25 pontot ért. Jelenleg tehát 35 ponttal rendelkezik. De azon van/lesz, hogy ezt mielőbb feltornázza 40-ig, ennek érdekében pedig meg akarja nyerni a téli Toyota Racing Series-t, melyért 7 pont jár. Kérdés, hogy meddig tud várni a Toro Rosso. A Toyota Racing Series január 12-13-án induló intenzív szezonja február 10-én zárul, tehát elegendő pont megszerzése esetén az F1-es teszteken már ott is lehetne a fiatal brit versenyző.

    Így fest a 2019-es felállás:

    Ferrari Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Max Verstappen Pierre Gasly
    Toro Rosso Daniil Kvyat ?
    McLaren Carlos Sainz Lando Norris
    Force India Lance Stroll Sergio Perez
    Renault Daniel Ricciardo Nico Hülkenberg
    Sauber Kimi Räikkönen Antonio Giovinazzi
    Haas Kevin Magnussen Romain Grosjean
    Williams George Russell Robert Kubica
  • Carlos Sainz a jövő héti teszten már McLarenbe ülhet

    Carlos Sainz a jövő héti teszten már McLarenbe ülhet

    Carlos Sianz Jr. a jövő heti Abu Dhabi teszten már a McLaren színeiben ülhet autóba, hála a Renault-nak, aki elengedte pilótáját, hogy jövő évi csapatával gyakorlatozzon.

    Csak két csapat a tízből indul hasonló felállással, mint idén, sok új bemutatkozóra lehet számtani a gumiteszten a Yas Marina pályán. Sainz szerdán fogja vezetni az MCL33-at, míg újdonsült csapattársa Lando Norris kedden áll munkába.

    További versenyzők, akik új csapatuknál vezethetnek, George Russell a Williamsnél, aki Robert Kubicával osztozhat, Charles Leclerc is beülhet a Ferrariba, Pierre Gasly is ezen a teszten húzhatja fel hivatalosan a Red Bullos overállt először, valamint Lance Stroll is Force Indiába ülhet. Kimi Räikkönen arra számít, csapata megengedi, hogy a Saubernél vezessen az említett napok egyikén, ám erről hivatalos megerősítés még nem érkezett.

    A Red Bull tisztázta, hogy Daniel Ricciardo nem kap engedélyt a korai távozásra, tehát ő nem próbálhatja ki Renault-ot.

    Ez a gyakorlás az utolsó lehetőség lesz a Pirelli előtt, hogy hivatalossá tegye, melyik gumikeverékek fognak előkerülni a 2019-es szezonban, ugyanakkor itt próbálhatja ki az összes csapat a speciális keverékeket is, azonban a csapatoknak új alkatrészek tesztelése nem megengedett.

  • Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szergej Szirotkin megerősítette, hogy nem lesz jövőre az F1 rajtrácsán, miután alulmaradt Robert Kubicával szemben a Williamsnél. Az SMP Racing támogatta versenyző idén mutatkozhatott be a királykategóriában, de csak egyetlen pontot szerzett szeptemberben az Olasz Nagydíjon a tizedik helyezésével. A hivatalos bejelentést követően az orosz ezt írta ki a Twitterére:

    „Sajnos, jövőre nem fogok versenyezni a Forma-1-ben. Hosszú és kemény év volt, és nem sikerült minden úgy, ahogy azt akartam, de dolgoztam tovább. Minden energiámat és a szívemet beletettem azért, hogy hogy elérjem azt, amit úgy érzek, hogy megérdemelném. Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben elfogadhatóan dolgoztunk, Köszönöm mindenkinek a támogatást, a bizalmatokat és a kedves szavaitokat. Köszönöm azt a szurkolást, amiben Szocsiban részesítettetek az Orosz Nagydíj alatt, ami igazán megható volt. Végül köszönöm mindenkinek az idei szezont, örökké megmarad az emlékeimben. Köszönök mindent barátaim.”

    Szirotkin tehát az utolsó Forma-1-es rajtjára készül ezen a hétvégén Abu Dhabiban.

  • Robert Kubica és Claire Williams nyilatkozatai a visszatérés alkalmából

    Robert Kubica és Claire Williams nyilatkozatai a visszatérés alkalmából

    Azzal, hogy Robert Kubica csatlakozott a Williams Racinghez, teljessé vált a 2019-es felállásuk. George Russell mellett a lengyel bizonyíthat újra, a Forma-1-ben. Robert már 2017-ben lenyűgözte a csapatot, aztán 2018-ban elvállalta a teszt- és tartalék pilótai szerepkört. Ezen munkája részeként értékes időt töltött a gyárban de a pályán is, hiszen az FW41-est számos alkalommal vezethette, akár szabadedzéseken is.

    Robert Kubica így beszélt a visszatéréséről:

    „Először is, köszönöm mindenkinek, aki segített az életem ezen nehéz korszakában az elmúlt években. Kalandos volt az utam vissza a Forma-1 rajtrácsára, de ami szinte lehetetlennek tűnt, most pozitívvá vált. Nagyon izgatott vagyok, hogy 2019-ben újra a Forma-1-es mezőny tagja lehetek. Egyértelmű az, hogy hosszú út vezetett ezen bejelentésig, de az igazi kaland csak most kezdődik, hogy újra dolgozhatok a Williamsszel a pályán. Nem lesz egyszerű, kemény munka kell és elhivatottság, de George és én együtt fogunk dolgozni, és megpróbáljuk a csapatot gatyába rázni, és előrébb vinni a rajtrácson. Ez az év kemény volt, sokat tanultam, és köszönöm Franknek és Clairenek a lehetőséget. Az, hogy újra az F1-es rajtrácson lehetek a következő szezonban az életem egyik legnagyobb eredménye lesz, és biztos vagyok benne, hogy a kemény munkánk és elkötelezettségünk segíteni fog a csapaton, hogy együtt jó eredményeket érhessünk el. Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki támogatott, és hitt bennem. Visszatérek a mezőnybe egy F1-es autó volánjánál, és már nagyon várom a versenyeket.”

    Claire Williams, helyettes csapatvezető hozzátette:

    „Örömmel jelentem be Robertet, hogy George mellett 2019-ben a versenyzőnk lesz. Mindannyiunkat a Williamsnél lenyűgözött azzal amit elért, ami mutatja az ő karakterének az erősségét ahogy visszatér a Forma-1-be. Az idei szezonban az elhivatottsága a csapat iránt és a munka, amit a színfalak mögött végzett mindent felülmúlt, és ezen idő alatt elfogadott és nagyon tisztelt tagjává vált a Williamsnek, különösen a harcias szelleméért. Így, hogy megvan a folytonosság, és Robert előre lép az új szerepkörébe, az egy fontos lépés lesz nekünk, hiszen újra a mezőny elején szeretnénk harcolni. Nagyon izgatott vagyok a fiatal és tapasztalt felállásunk miatt, és várjuk már 2019-et, hogy láthassuk azt, hogy mit tudunk a pályán. Köszönöm Lancenek és Szergejnek is az odaadó munkát ebben a kihívásokkal teli szezonban. Minden jót kívánunk nekik a karrierjük folytatásához.

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/194079291498500/

  • Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

    Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

    Robert Kubica lesz George Russell mellett a Williams másik versenyzője 2019-ben. A Williams végül csak lehetővé tete a lengyel közönség kedvenc hihetetlen visszatérését a királykategóriába, 8 évvel a súlyos rali balesete után, amelynek a következményeit már örökké viselnie kell, és megszakította a Forma-1-es karrierjét. Eredetileg még 2018-ra szerződtek volna, miután a Renault és a Williams is biztosított neki számos tesztlehetőséget. Végül előbbinél nem kapott helyett, utóbbinál pedig teszt- és tartalék pilóta lehetett, mert a helyét Szergej Szirotkin foglalta el.

    Tesztpilótaként azonban a brit csapat már jobban és folyamatosan fel tudta mérni Kubica képességeit, és gyakorlatilag idén 5 napot tesztelt, valamint két versenyhétvégén is részt vehetett szabadedzéseken. Nem titok az sem, hogy sikerült Kubicának további lengyel szponzorpénzeket felkutatnia, és főleg az Orlen támogatásának köszönhető az, hogy jövőre újra a mezőny tagja lehet. Az olajkonszern nagyjából 10 millió euróval száll be, és teljes értékű szponzora lesz a brit csapatnak. Soha ekkora mértékű támogatást sportoló még nem kapott Lengyelországban.

    2010 novemberében Abu Dhabi volt az utolsó futam, amin részt vehetett versenyzőként, az új kalandja pedig itt kezdődik el újra. A lengyel a héten is folyamatosan szimulátorozott Groveban.

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/254042641941412/

  • A Williams már ezen a héten bejelentheti Kubicát

    A Williams már ezen a héten bejelentheti Kubicát

    A Williams akár az Abu-Dzabi Nagydíjon bejelentheti, hogy Robert Kubica lesz George Russell csapattársa 2019-ben.

    A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese idén a grovei istálló tesztpilótájaként tevékenykedik, azonban ha visszatérne, az óriási dolog lenne, ugyanis a lengyel pilóta még 2011-ben rallibalesetet szenvedett.

    Kubica a 2010-es Abu-Dzabi Nagydíj óta nem szerepelt Forma-1-es versenyen. Tavaly a Hungaroringen tesztelhetett a Renault színeiben, idén pedig a Williamset vezethette pár pénteki szabadedzés erejéig.

    Habár a csapat orosz pilótája, Sergey Sirotkin rengeteg támogatóval rendelkezik, azonban az idei szezonban nem teljesített valami jól, ami miatt a Williams valószínűleg nem fog hosszabbítani az orosszal.

    Sokat pletykáltak arról, hogy Kubica a Ferrari fejlesztőpilótája lesz majd, miután a Daniil Kvyat vissza fog térni a Toro Rossoval. Az orosz így már nem a Ferrari fejlesztőpilótájaként fog majd tevénykedni.

    Egy lengyel újságíró, Cezary Gutowski azt írta ki a Twitterre, hogy a Williams ezen a héten csütörtökön fogja bejelenteni, hogy Kubica lesz majd annak a George Russellnek a csapattársa a Williamsnél, aki nagy valószínűséggel az F2 bajnoka lesz majd a hétvégén.

    A Williams rengeteg támogatót fog elveszíteni, ugyanis Lance Stroll valószínűleg a Force Indiához fog majd távozni, ráadásul a Martini sem fogja őket szponzorálni 2019-től. Egyes források szerint Kubica rengeteg támogatót fog hozni a csapathoz.

    A groveiak valószínűleg az utolsó helyen fognak végezni a konstruktőri bajnokságban. Stroll és Sirotkin mindössze hét pontot szerzett az eddig megrendezett húsz versenyen. Sirotkin mindössze egyetlen egységet gyűjtött, ráadásul azt is csak annak köszönheti, hogy Romain Grosjeant utólag kizárták az Olasz Nagydíjról.

  • Holnapután bejelentheti a Williams Kubicát 2019-re

    Holnapután bejelentheti a Williams Kubicát 2019-re

    Egyre többen pletykálnak arról, hogy a Williams bejelentheti 2019-re a második versenyzőjét is, aki nem más lesz, mint Robert Kubica. A lengyel Cezary Gutowski arról ír, hogy a brit csapat csütörtökön jelentheti be hivatalosan is honfitársa új szerepkörét. George Russel csapattársa lehet tehát Robert, és a jelenlegi versenyzőjük, Szergej Szirotkin is elismerte, hogy ideges. Ő az orosz Sport-Expressnek nyilatkozott:

    „Most, hogy itt ülök, tisztán szeretnék látni. Elég kellemetlen olvasni a legutóbbi híreket. Abu Dhabiban azonban újra vezetni fogok, és minden probléma megoldódik majd.”

    Szirotkin elárulta, hogy nem szeretné azt, ha visszaminősítenék tesztpilótává:

    „Nem állok készen rá. Mindig is azt mondtam, hogy sokkal többet fektettem ebbe a szezonba, mint azt kívülről látni, és nem szeretném azt látni, hogy ennek eredményeként mégis mennem kell máshova. Egyértelmű, hogy idén a jövőmért dolgoztam, és ennek eredménye jövőre várható. Ha elvesztem mindazt, amiért dolgoztam, az számomra nagy csalódás lesz.”

    A 33 éves Kubica, aki idén a Williams tesztpilótája a 2011-es rali balesete óta nem versenyzett a Forma-1-ben. Édesapja Arthur bizakodó:

    „Minden jel szerint Robert újra versenyezni fog.”