Címke: Robert Kubica

  • Szirotkin és Wehrlein is a Ferrarihoz menne fejleszteni 2019-ben

    Szirotkin és Wehrlein is a Ferrarihoz menne fejleszteni 2019-ben

    Szergej Szirotkin és Pascal Wehrlein is Danyiil Kvjat megüresedett helyére pályáznak a Ferrarinál 2019-ben. Idén az orosz Kvjat a Scuderia fejlesztő pilótája volt, különös tekintettel a csapat szimulátoros munkáját illetően.

    A Williamstől távozni kényszerült Szirotkin a Championatnak elismerte, hogy érdekelné is ez a szerepkör, hiszen Kvjat is innen került vissza a rajtrácsra a Toro Rosso versenyzőjeként. Így fogalmazott:

    „A jövő héten megoldjuk ezt a kérdést, különösen akkor, ha úgy döntünk, hogy az a cél, hogy 2020-ban újra a Forma-1-ben legyek. Ez feltehetően egy jó hely, mert három csapattal, a Haas, Sauber és a Ferrari istállókkal is kapcsolatban állsz, így ez egy remek lehetőség.”

    Robert Kubica is pályázott a Ferrarihoz erre a pozícióra, de végül elnyerte a lehetőséget, hogy 2019-ben a Williams színeiben versenyezhessen. Szóra jött azonban a korábbi Mercedes pilóta, Pascal Wehrlein is, akiről a honfitárs és jóbarát Sebastian Vettel nyilatkozott a Blicknek:

    „Igen, lehet, hogy ő lesz az új szimulátorosunk.”

     

  • Kubica sajnálja, hogy Alonsóval már nem tud újra versenyezni

    Kubica sajnálja, hogy Alonsóval már nem tud újra versenyezni

    Robert Kubica sajnálja, hogy pont akkor tudott visszatérni a Forma-1-be, amikor Fernando Alonso távozik.

    Kubicát azután kérdezték, miután Lewis Hamilton és Fernando Alonso is nagy örömmel fogadták visszatérését.

    „Mindig jó, hogy tisztelnek, én is tisztelem őket. Jó ideje ismerjük már egymást, sokat versenyeztünk a múltban. Az sajnálatos, hogy Fernando pont most távozik, jó kapcsolatunk van a pályán és azon kívül egyaránt. De ilyen az élet. Megtiszteltetés lesz újra itt versenyezni, a legjobbamat fogom nyújtani.”

  • Kevesebbet akart fizetni 2019-re Szirotkin szponzora

    Kevesebbet akart fizetni 2019-re Szirotkin szponzora

    Szergej Szirotkin fő támogatója az SMP Bank kevesebbet akart fizetni a Williamsnek 2019-re, legalábbis Mika Salo állítása szerint.

    Az orosz pilóta helyét Robert Kubica fogja átvenni a grove-i istállónál, aki mögött egy tőkeerős lengyel vállalat a PKN Orlen áll.

    A korábbi finn Forma-1-es pilóta idén az SMP Bank programjában dolgozott, így eléggé képben van az oroszok ügyeit illetően. Szerinte Szirotkin azért vesztette el a helyét a Williamsnél, mert az SMP kevesebb pénzt akart fizetni a csapatnak. Azt is hozzátette, hogy ugyan az F1-ből kikerült, de vannak előtte más lehetőségek is így nem kell túlságosan csalódottnak lennie.

    „Természetesen mi kevesebb pénzt akartunk fizetni, hogy ezáltal biztosítékot kapjunk a Willimstől arról, hogy jövőre jobbak lesznek. Végül nem sikerült megegyezésre jutnunk.” – mesélte.

    Salo azt is elmondta, hogy Szirotkin nagy eséllyel visszatér majd az SMP WEC programjába.

    „Szergej jó szezont futott. Jó munkát végzett és a csapat kedvelte őt. A technikai tudása is elképesztő, és az LMP-s autónkhoz pont egy ilyen Szergej szintű versenyzőre van szükségünk.” – jelentette ki.

    Salo ugyanakkor minden jót is kívánt Robert Kubicának.

    „Nagyon sok támogatója van világszerte és ő egy kemény srác. Meglátjuk majd, hogyan tudja ezt kezelni.” – zárta.

  • Ecclestone jobb autót intézett volna Kubicának

    Ecclestone jobb autót intézett volna Kubicának

    Robert Kubica 2019-ben nyolc év kihagyást követően tér vissza a Forma-1-be. A lengyel versenyző 2012 elején szenvedett súlyos ralibalesetet, mely megtörte a karrierjét.

    A 33 esztendős lengyel versenyző a Williams csapat versenyzőjeként vesz részt a jövő évi küzdelmekben. Kubica nem számíthat egyszerű szezonra, hiszen a korábbi többszörös világbajnok grove-i istálló utolsóként zárta az idei évet.

    „Ha továbbra is Bernie lenne az F1 vezetője, biztosan versenyképesebb autót keresett volna Robert számára” – mondta Marcin Czachorski, Kubica korábbi szóvivője.

    „Ebből a Forma-1 is profitálhatna. Robertnek azonban megvan a saját terve, és tudja, hogy mit kell tennie. Bíznunk kell a képességeiben.”

    Kubica csapattársa a Formula-2 idei bajnoka, a Mercedes által támogatott George Russell lesz.

  • Édesapja szerint egy csoda Kubica visszatérése

    Édesapja szerint egy csoda Kubica visszatérése

    Robert Kubica édesapja úgy véli, hogy egy igazi csoda az, hogy fia 2019-ben visszatérhet a Forma-1 mezőnyébe. Nyolc évvel az után, hogy egy ralibaleset során kishíján leszakadt a jobb karja.

    „Ha vannak csodák, akkor igen, ez egy csoda.” – mondta Artur Kubica a lengyel TVN24-nek.

    Kijelentésével az a sebész is egyetért, aki 2011-ben megmentette Kubica súlyosan megsérült karját.

    „Küzdöttünk azért, hogy életben tartsuk őt.” – mondta Mario Igor Rossello professzor. „Az, hogy a kezét is sikerült megmentenünk, csak plusz jutalom.”

    „Komoly küzdelem volt ez számára.” – folytatta Artur Kubica. „Emlékszem, hogy mikor hat hónap után a lába meggyógyult, újra eltörte. Az ilyen esetek pszichológiailag lerombolják az embert.”

    Kubica 2019-es szerződése a sport történetének egyik legnagyobb visszatérését jelenti.

    „Senki nem tudja pontosan, hogy hány műtétem volt.” – mondta Robert. „Persze több, mint ahány verseny van a Forma-1-ben, és sok volt köztük, ami nem sikerült, így hat hónappal visszavetett engem.”

    Kubica édesapja még elmondta: „Ma már boldog vagyok, hogy ott tart, ahol. Büszke vagyok, hogy az édesapja lehetek.”

  • Kubica: Már majdnem Istennek éreztem magam!

    Kubica: Már majdnem Istennek éreztem magam!

    Nyolc évet volt távol, de 2019-ben Robert Kubica szenzációs visszatérésének lehetünk tanúi, a hatalmas rali balesete után. 2011. február 6-ig sokan úgy gondolták, hogy a lengyel egyszer még világbajnok is lesz. Azt pedig, hogy ehhez van érzéke, már 2008-ban bebizonyította, amikor a BMW-Sauberrel egészen a véghajráig harcban állt a bajnoki címért.

    Az ő szemszögéből nézve azonban a csúcson 2010-ben volt, olykor a Reanultjával akkor sikerült a Red Bull duója közé közé ugrania:

    „Emlékszem még Monacoban az időmérőre. Tudtam, hogy az autót bármire beállíthatom, Istennek éreztem magam. Azzal az autóval és költségvetéssel az volt a vélemény, hogy a legjobb évemet teljesítettem akkor.”

    Hamarosan újra a Williams bevetésre kész pilótájaként azonban tudja, hogy azon a szinten már nem tudna újra vezetni:

    „Most már másutt vagyok. Mivel azonban egyszer már voltam az élen, pontosan tudom azt, hogy mire van szükség. Remélem, hogy ezt elérjük, nem fog sokáig tartani.”

    Kubica komoly próbatételen esett át az elmúlt években, de az akaratereje és az elhivatottsága átsegítette a nehézségeken. Lemondott-e valamikor is a visszatérésről? Így válaszolt:

    „Elismerem, voltak nehézségek. Amikor reggel hatkor felébredsz, és tudod, hogy tíz órán át műteni fognak, ami pokoli fájdalmas, az nem jó. Azonban soha nem adtam fel. Éppen ezért is vagyok most még boldogabb. Ez az, amire leginkább büszke vagyok.”

    Kubica pontosan tudja azt, hogy nem csak a stopperóra lesz az, ami majd számít:

    „Azok után amiket átéltem, már semmit nem kapok ajándékba. Leginkább azonban a munkámat kell jól végeznem, és nyolc év kihagyás után ez komoly kihívás lesz. Biztos vagyok benne, a legnehezebb rész még csak most következik, hiszen ez most egy teljesen más helyzet. Most újra a sportról és a versenyzésről szól az életem. Izgalmasabb, ugyanakkor nehezebb is.”

  • Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Ahogy azt már évek óta megszokhattátok, nálunk olvashatjátok legelőbb azt, hogy a Hungaroring milyen programokkal vár jövőre. 2019-ben kevesebb bajnokságot lát vendégül a magyar aszfaltcsík, hiszen a DTM és a rangos betétprogramja, az European Formula 3 bajnokság még csak a környékre sem jön sajnos. A jelenlegi ismeretek szerint szeptember elején lesz az utolsó komoly nemzetközi megmérettetés a Hungaroringen, lehet hogy utána nekiállnak a sokat emlegetett külső rész megújításának?

    Addig is, amíg ezt is kiderítjük, íme a lista, hogy mikorra kell kérned szabadságot 2019-ben, ha ott akarsz lenni Michelisz Norbi, Kiss Norbi, Tassi Attila, a Zengősök és a M1RA vitézkedésénél.

    2019. április 26 – 28. – FIA WTCR + TCR Europe

    Az év első komoly programja újra a WTCR és a TCR Europe közös bulija lesz, még ha jelen pillanatban még egyik széria sem rendelkezik még csak tervezett versenynaptárral sem. A magyar promóter azonban már árulja a jegyeket az eseményre, a kismadarak meg megsúgták, hogy a TCR Europe is csatlakozik ehhez az igazi magyar bulihoz. Michelisz Norbi fix elem ebben, ezt a mai napon már kijelenthetjük, a többi magyar túraautós helyzete még bizonytalan.

    2019. május 1. – Nagy Futam

    A szokásos éves seregszemle Budapest belvárosában immáron a hetedik alkalommal kerül megrendezésre. Az egész napos programban a Red Bull Forma-1-es csapata állandó résztvevő, de a magyar autósport színe-java is felvonul ilyenkor. Feltehetően aktív F1-es pilóták is jönnek majd 2019-ben, mert szerdára esik majd a nagy nap, így nem ütközik a program valamilyen versenyhétvégével. Erős tippünk az, hogy Pierre Gasly szinte biztosan jön.

    2019. június 22-23. – FIA ETRC + Swift Cup Europe

    Kiss Norbert hívei újra júniusban kell hogy felkeressék a Hungaroringet, ahogy az már 2018-ban is volt. Ezúttal is nyilván lesz még kamionkorzó, és a Swift Cup Europe új Suzukijaival is a magyar közönség először ezen időpontban találkozhat majd.

    2019. július 6-7. – International GT Open + EuroFormula Open

    Rendszeres visszatérők ők is, és hiába ingyenes a program, azt gondoljuk, hogy még mindig nem eléggé ismertek ezek a bajnokságok… Bezzeg azonnal más lenne a helyzet, ha indulna valami pedigrésebb magyar versenyző itt.

    2019. július 12-14. – Hungaroring Classic

    2017-ben mutatkozott be a Peter Auto veterán autós rendezvény- és versenysorozat Magyarországon, amely rögtön a debütálás évében nagy siker lett. Idén kimaradt a dolog, de 2019-ben újra jöhetnek a régi sportautók szerelmesei, és megcsodálhatják a száguldó csodákat. Ugyan nem Hungaroring, de mégis csak van némi köze az Ostermannak hozzá: július 13-án lesz újra Red Bull Air Race Budapesten, csak hogy mindenki panaszkodhasson kedvére a Facebookon megint egy hétig, hogy „jajj de hangos”.

    2019. augusztus 2-4. Formula 1 Magyar Nagydíj

    2010-ben esett utoljára a versenynap augusztusra Mogyoródon, amely minden évben a legnagyobb nézőszámot hozza a Hungaroringen az összes szériát figyelembe véve. Már most érdemes lecsapni a jegyekre, mert a lengyelek folyamatosan vásárolják fel azokat, Robert Kubica visszatérésének az okán. Simán telt házra számítunk, ezúttal nem érdemes várni „last minute” ajánlatra, a szervezők részéről.

    2019. szeptember 6-8. – Blancpain GT Sprint

    Az év utolsó komoly eseménye lesz a GT-s száguldozás. Kicsit sajnáljuk, hogy nincsenek már egyben a kamionokkal, de biztos jobb a különélés mindkét szériának.

    A DTM-en kívül akik még hiányoznak, az például a Formula Renault NEC, és jelen állás szerint nem sok reményt fűzünk a nyáron belengetett TCR Eastern Europe sorozatnak sem. A nézőtéri rész felújítást viszont nagyon akarjuk, és a konferencia termet is a magyar autósportos múzeummal, és tudjuk, hogy a Hungaroring illetékesei is olvassák ezt!

  • Lengyelország kiáll Kubica támogatása mellett

    Lengyelország kiáll Kubica támogatása mellett

    Lengyelország kiáll Robert Kubica mellett, és amellett, hogy megéri a pénzügyi befektetés.

    Nem sokkal az után, hogy a Williams bejelentette, hogy 2019-re leszerződtették Kubicát, azt is bejelentették, hogy a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen a brit csapat szponzora lett.

    A PKN Orlen első számú részvényese a lengyel Államkincstár, közel 28% részesedéssel és szavazati joggal.

    A lengyel sportminiszter, a korábbi futó, Witold Banka azonban kiáll a döntés mellett, hogy támogassák az F1-es csapatot.

    „Sok vállalat úgy tartja, hogy jobb közvetlenül egy sportolót támogatni, mint pénzt adni egy sportegyesület szponzorációjára.” – mondta a Wilkowicz Sam na Samnak. „Robert Kubica érzelmeket vált ki, szerte a világon, és ő az egyik legismertebb lengyel. Megéri befektetni egy egy ilyen sztoriba.”

  • Fény derült a Force India új nevére és az újoncok rajtszámára

    Fény derült a Force India új nevére és az újoncok rajtszámára

    Az FIA péntek este közzétette a 2019-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listáját, amiből többek között megtudhattuk, hogy a Force India jövőre Racing Point F1 néven folytatja.

    A rózsaszínek a nyár folyamán rendkívül közel kerültek a csődhöz, ám végül egy Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport megmentette a csapatot és az idei szezon végéig megtartották a Force India nevet. Azonban a jövő évi nevezési listán már Racing Point néven szerepel a silverstone-i istáló, igazából a teljes csapat átalakul. Új versenyző is lesz, igaz, már régóta mindenki tényként kezelte, de csak tegnap jelentették be Lance Stroll érkezését. Ezzel az átnevezéssel a Force India bő 10 éves történelme ér véget, hiszen Vijay Mallya 2007 végén vette át a Spyker csapatot és azóta szerepeltek ilyen névvel.

    Az újoncok rajtszámait is nyilvánosságra hozták: A McLarenes Lando Norris a 4-es, a Williamses George Russel a 63-as és a Sauberes Antonio Giovinazzi a 99-es rajtszámot használja majd. A visszatérő Robert Kubica 88-assal indul.

  • Norris szerint erős lesz a Williams párosa

    Norris szerint erős lesz a Williams párosa

    Lando Norris úgy gondolja, hogy a fiatal F2-es riválisa, George Russell és a 8 év kihagyás után visszatérő Robert Kubica erős párost alkot majd.

    Amikor Norris ismerkedett az F1-el, Kubica volt az egyik, akire felnézett.

    „Nem ismerem túl jól Robertet” – mondta a McLaren jövő évi pilótája. „A brazil és mexikói pályát bicikliztem körbe, ekkor találkoztam és beszéltem vele. Azt mondta, minden nap biciklizik, én viszont csak a versenyhétvégéken. Igazából ennyire ismerem őt. Jó srácnak tűnik.”

    „Emlékszem, mikor elkezdtem nézni az F1-et, ő volt az egyik, akire felnéztem, mert sokan mondták, hogy milyen jó. Igaz nem sokat láttam versenyezni, de tudom mire képes. Jó, hogy jövőre újra itt lesz. Szerintem jó a Williamsnek, hogy két ilyen nagyszerű pilótájuk lesz, remélhetőleg sok élvezetes csatánk lesz majd.”