Címke: Robert Kubica

  • Öt pénteki szabadedzés lehetőséget kap Kubica 2020-ban

    Öt pénteki szabadedzés lehetőséget kap Kubica 2020-ban

    Robert Kubica, immáron mint az Alfa Romeo új tartalékpilótája öt alkalommal kap lehetőséget majd a pénteki szabadedzéseken 2020-ban. A lengyelt a PKN Orlen támogatja, és így a csapat névadó szponzorává is vált. Hamarosan pedig bejelenthetik Kubicát a BMW-hez is, ahol idén a DTM-ben versenyezni fog.

    A legnagyobb lengyel sportlap, a Przeglad Sportowy szerint a hősük azonban ötször vezetheti majd az Alfa Romeót az első pénteki szabadedzéseken. A 35 éves pilóta februárban a téli tesztek alatt is vezetheti majd a 2020-as autót az egyik napon. A hétvégén Kubica emiatt üléspróbán járt Hinwilben a gyárban. Arra számít, hogy idén egyszerűbb lesz az élete, miután 2019-ben kudarcba fulladt a visszatérése a hanyatló Williams istállóval. Erről ennyit mondott a motorsport-total.com-nak:

    „A Williamsnél azt hittük, hogy már nem lehet rosszabb, mint az azt megelőző évben, így nem érdemes ilyet kijelenteni. Remélem, hogy most már könnyebb lesz az én életem is.”

  • Fittipaldi maradt a Haas F1 csapatának a tartalékpilótája

    Fittipaldi maradt a Haas F1 csapatának a tartalékpilótája

    Pietro Fittipaldi marad a Haasnál 2020-ban is, mint a csapat tartalékpilótája. A 23 éves versenyző, aki a Forma-1-es legenda Emerson Fittipaldi unokája így nyilatkozott a múlt hónapban még:

    „Ha maradok a Haasnál, komolyabb szerepet akarok magamnak.”

    Most a dán BT újság vannak erről információi, mely szerint megvan Fittipaldi új szerződése, ők pedig képben lehetnek az amerikai istálló dolgaival kapcsolatban, Kevin Magnussen okán. A brazil 2020-as szerződésére Robert Kubica lehetett volna veszélyes, amíg egyeztettek. A lengyel azonban a PKN Orlen támogatásával végül az Alfa Romeónál kötöttek ki.

    Tavaly a Haas fekete-arany színekben pompáztak, az eléggé ellentmondásosan viselkedő brit energiaital márkának köszönhetően, akiktől azóta már megszabadultak. Titkolózik is az alakulat a 2020-as színeiket illetően, a szóvivőjük csak ennyit mondott:

    „Türelmesen várjatok, és meglátjátok.”

    A BT úgy tudja, hogy az amerikaiak 2020-as autóját hivatalosan az első téli tesztnap reggelén leplezik majd le Barcelonában, Február 19-én.

  • Kubica már az Alfa Romeo központjából jelentkezett be

    Kubica már az Alfa Romeo központjából jelentkezett be

    Robert Kubica először jelentkezett be, mióta bejelentették, hogy ő lesz az Alfa Romeo tartalékpilótája.

    A lengyel a tavalyi szezont a Williamsnél versenyezte végig, és 2010 óta először állt rajthoz Forma-1-es versenyen.

    Az Alfa Romeóhoz igazolást hazatérésként írta le, hiszen ennek a csapatnak a jogelődjével debütált még 2006-ban, a BMW Sauber színeiben.

    „Helló mindenki, itt Robert – mondta egy közösségi oldalra feltöltött videóban. „Itt vagyok Hinwillben. Ez egy amolyan hazatérés, ott vagyok, ahol a karrieremet kezdtem 2006-ban. Nagyon jó visszatérni ebbe a környezetbe, sok embert láttam, akivel a múltban is együtt dolgoztam. Túl vagyok az új autó üléspróbáján. Nem csak azt várom, hogy vezessem ezt az autót, hanem azt is, hogy a csapattal dolgozhassak.”

  • Nagy tervei vannak az Orlennek az Alfa-szerződés kapcsán!

    Nagy tervei vannak az Orlennek az Alfa-szerződés kapcsán!

    Robert Kubicának fontos szerepe lesz az Alfa Romeonál idén, állítja szponzora, a lengyel PKN Orlen.

    Újév napján kiderült, hogy az Orlen Kubicával együtt az Alfához igazol, és főszponzor lesz a csapatnál.

    „Nem voltunk még névadó szponzor korábban.” – mondta az Orlen elnöke, Daniel Obajtek a TVP Sportnak. „Az autó piros és fehér lesz, így még felismerhetőbb lesz az Orlen, ami Lengyelországnak is jó.”

    „Robert részt vette ezeken a tárgyalásokon és a szerződés az ő jóváhagyásával lett elfogadva.”

    „Ez egy előterjesztés, mellyel egyetért, de vannak még ötleteink, melyeket meg akarunk valósítani 2020-ban. Nem ez az utolsó bejelentésünk.”

    Obajtek arra is utalt, hogy egy nap majd talán saját Forma-1-es csapattal rukkolna elő az Orlen.

    „Minden az álmaink része.” – mondta. „Ez múlik a gazdasági sikereken is, de lehetséges hogy eljön majd az az idő számunkra, mikor vállalhatunk majd egy ilyen projektet.”

    Obajtek azt is elmondta, hogy három csapattal is tárgyaltak 2020-ra vonatkozóan. A másik két jelölt a Racing Point volt és a Haas.

    „A tárgyalások bebizonyították számunkra, hogy olyan vállalat vagyunk, mely lényeges. Nagy volt az érdeklődés, de az Alfa ajánlata volt a legoptimálisabb számunkra.”

    „Ez üzleti jellegű dolog, de nem tudok erről többet elárulni. Azonban a megállapodás által lehetőségünk nyílik arra, hogy lengyel versenyzők edződjenek az Alfa akadémiáján, így megtalálhatjuk Robert utódját.”

  • A Rexona is otthagyja a Williams istállót!

    A Rexona is otthagyja a Williams istállót!

    Nem elég, hogy súlyos válságban van a Williams, az egyik fő támogatójuk, a Rexona is most lelép. A PKN Orlen, a lengyel olajcég amelyik támogatja Robert Kubicát is átment az Alfa Romeóhoz, de a Sportowe Fakty írása szerint a Symantec, az Omnitude és a TATA és elhagyta a brit istállót. Ugyanezen lengyel forrás arról is ír, hogy most már a Rexona is otthagyta őket és nem újították meg a szerződésüket 2020-ra, pedig az elmúlt szezonokban eléggé láthatóak voltak az autóikon.

    Az ausztrál dezodormárka az Unileveré, és 2015-ben váltottak a Williamsre, előtte a Lotus csapatát támogatták. A spanyol AS úgy tudja, hogy a Rexonás szerződés 15 millió eurót jelentett a Williamsnek, és ezzel a második legnagyobb támogatója volt a csapatnak, a ROKiT után. Karácsonykor a Williams azt is bejelentette, hogy a különálló mérnöki részlegének, a Williams Advanced Engineeringnek a nagy részét eladták egy privát befektetői csoportnak.

    A Williams anyagi veszteségeit Nicolas Latifi 2020-as szerződtetésével kompenzálják, aki Michael Latifi fia, és neki van a McLarenben is egy 350 millió dolláros részvénye 2018 óta. Róla Claire Williams így nyilatkozott, miután 2019-ben a csapat tesztpilótája volt a kanadai fiatal:

    „Igazán jól sikerült beilleszkednie a csapatunkba. Remek személyiség, pompás munkát végzett a Formula 2-ben, és komoly szerepe lesz abban, hogy a csapat előrébb lépjen.”

  • Hivatalos: Alfa Romeo Racing Orlen, és így Kubica is marad az F1-ben!

    Hivatalos: Alfa Romeo Racing Orlen, és így Kubica is marad az F1-ben!

    A PKN Orlen lesz az Alfa Romeo Racing csapat fő támogatója 2020-ban a Forma-1-ben, tudta meg a RMF FM. Az együttműködés keretében Robert Kubica is csatlakozik az istállóhoz, és a lengyel cég logója lesz az egyik fő elem az autókon és az overálokon. A név megjelenik a cég hivatalos kommunikációjában is, mert a jövőben Alfa Romeo Racing Orlen team néven találjuk majd meg őket.

    Robert Kubica szerepe az új csapatában a teszt- és tartalékpilótai szerepkör lesz. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag visszatér egy korábbi csapatához, hiszen volt már a Sauber istálló tagja. Mindkét fél akarata érvényesül akkor is, amikor a fiatalok nevelésére helyezik a hangsúlyt amely az Orlen Karting Academy részeként a Sauber Motorsport égisze alatt működik majd. Ebben máris három fiatal lengyel pilóta részt vesz majd. Ez annak a munkának lesz a folytatása, amit az Orlen elkezdett már 2018-ban. Ezen úton kívánják megtalálni Robert Kubica utódját is, és az olajcég stratégiai partnere a lengyel gokart szériának is. Az idei szezonban 200-an is indulnak majd, 30 fiatalt pedig már támogat az ORLEN Team Academy.

    A cég logója is sokkal jobban látható lesz, mert tavalyhoz képest kiterjedtebb csomaggal érkezik a lengyel vállalat a formaautózás csúcsára. A cég logója megjelenik majd a csapat név használatánál és a kommunikációjában is, hiszen Alfa Romeo Racing Orlen lesz a nevük. A sasos logó ott lesz a csapat autóin, az első és a hátsószárnyon, a halón, a tükrökön, és az oldalrészen. Mellrészen és hátul is látható lesz a tűzálló ruházaton, valamint a versenyzők sisakjain is három helyen. Ezen kívül a márkajelzés látható lesz a szerelők ruházatán, a csapatszemélyzeten, a szállító eszközökön, a garázs belső terében, és a motorhomeban is.

    A szerződés értelmében az Orlen eseményein is komolyabban részt vesznek majd versenyzők és a csapat tagjai.

  • Kubica: Nem lehet érv Hamilton ellen, hogy övé a legjobb autó

    Kubica: Nem lehet érv Hamilton ellen, hogy övé a legjobb autó

    Robert Kubica dicsérő szavakkal illette az idei év világbajnokát, Lewis Hamiltont.

    A Mercedes britje 2019-ben a hatodik világbajnoki címét szerezte, így az örökranglistán már csak Schumacher előzi még hét elsőséggel, és a rekord beállításának jövőre neki is eredhet. Hamilton hat címéből ötöt szerzett a 2014-ben kezdődő hibrid érában, melynek egészét a Mercedes dominálta. A kritikus hangok pedig folyamatosak, hogy igazából inkább a jó autó miatt tart ott, ahol, és nem vezetői képességei miatt.

    Kubica máshogy gondolja, szerinte ez hibás érv Hamilton ellen.

    „Szerintem a hatos szám mindent elmond. Az idény során sok versenyen megmutatta, hogy hiába nem az övé a leggyorsabb autó, képes nyerni, és jelentheti a különbséget. Úgy gondolom, ez teszi Lewist azzá, akit szinte lehetetlen legyőzni. Nagyon nehéz másoknak, de ez neki csak jó. Örülök neki. Régóta ismerjük egymást, és idén rendkívüli teljesítményt tett le az asztalra. Néhány versenyen pokolian jó munkát végzett.”

  • Kubica: Az F1-es visszatérésemmel lezárult életem legfontosabb szakasza

    Kubica: Az F1-es visszatérésemmel lezárult életem legfontosabb szakasza

    Robert Kubica csodálatos visszatérése a Forma-1-be ugyan nem olyan eredménnyel zárult mint amit vártak, de a lengyel pilóta szerint sikerült lezárnia az élete legfontosabb fejezetét. Kubica 8 évvel később tért vissza a sportágba a drámai rali balesetét követően, amely végül taccsra tette az F1-es karrierjét.

    Kemény munkával, eltökéltséggel és alázattal mégis sikerült visszakeverednie a Williams versenyülésébe. A brit csapat azonban lehetetlenül lemaradva a mezőny végén kullogott, és Kubica csapattársa, George Russell is szenvedett emiatt 2019-ben. Eredmények tekintettében sem járt jól a lengyel: időmérőkön 21-0 arányban kapott ki Russelltől. Ennek ellenére a 34 éves versenyző pozitívan értékelte a szezonját:

    „Őszintén megmondom, az, hogy visszatértem a Forma-1-be lezárta az életem talán legfontosabb fejezetét. Pláne, ahonnan én jöttem újra, amiken keresztülmentem, amilyenek a körülmények voltak, és hogy milyen következményei lettek a 2011-es balesetemnek. Aztán persze amint visszakerülsz az F1-be, újra nyitod ezt a fejezetet, amely olyan szezonnak bizonyult, amelyik nagyon nehéz és komplikált volt. Az eredmények éltetnek, és hogy visszatérsz a száguldó cirkuszba, jól akarsz teljesíteni a versenyeken, versenyképes akarsz lenni. Ez az, amit leginkább hiányoltam ebből az évből.”

    Hogy megérte-e ez így, erre Kubica azt feleli, hogy az, hogy újra versenyezhetett a királykategóriában, fontosabb, mint maga az eredmény:

    „Olyasvalaki vagyok, akit a kihívások éltetnek, olyan, aki kitűz egy célt, és megpróbálja azt elérni. Ez az én utam. Az, hogy ennyi év távollét után újra az F1-ben vagyok, ez volt a célom. Látni akartam, hogy képes leszek-e újra vezetni, vissza tudok térni pedig a limitációim miatt sokáig távol voltam. Ha válaszolnom kell rá hogy megérte-e, azt mondom, hogy: igen.”

  • Kubica: Volt néhány éjszaka, mikor sírtam

    Kubica: Volt néhány éjszaka, mikor sírtam

    Robert Kubica felfedte, hogy lelkileg is milyen fájdalmat érzett rali balesete után, mely közel kilenc évvel ezelőtt derékba törte Forma-1-es karrierjét.

    Akkoriban nagy reménységnek számított a lengyel versenyző, szinte biztosra lehetett venni, hogy egy nap világbajnok lesz. Balesetével azonban ennek esélye teljesen elúszott, sőt az is mondhatni csoda, hogy idén egyáltalán vissza tudott térni a Forma-1-es mezőnybe.

    „Volt néhány éjszaka, mikor sírtam.” – vallotta be a 35 éves versenyző a TVP-nek. „20 évnyi szenvedély és munka egy másodperc alatt megváltozott.”

    „Szellemileg és fizikailag is rehabilitálnom kellett magamat. A fordulópont az volt, mikor már nem gondolkodtam azon, hogy csináljak meg valamit, egyszerűen csak örültem, hogy egyáltalán meg tudom csinálni.”

    Kubica aztán apránként elkezdett dolgozni a visszatérésén. Előbb ralizni tért vissza, majd 2017-ben már tesztelt az F1-es Renault-val. 2018-ban a Williams fejlesztőversenyzője lett, míg nem idén visszatérhetett az F1-es mezőnybe a csapattal. 2020-ra azonban ismét kiszorult a Forma-1-es mezőnyből.

    Tesztpilótai szerep tekintetében azonban több csapat is érdeklődik iránta. A Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll például nagyon nagyra tartja a lengyel versenyzőt az erőfeszítéseiért.

    „Nem hagyja, hogy a kudarc lehúzza őt.” – mondta Stroll. „Elbukik, de feláll. A sportban és az életben sem láttam még senkit, aki ilyen határozott és küzdőszellemű lenne.”

    Kubica rámutatott arra is, hogy balesete után már az olyasmi sem egyszerű dolog, mint például a cipőfűző megkötése.

    „Általában véve lusta vagyok és egyáltalán nem kötöm meg, de ha tenném, az nem menne úgy, mint a baleset előtt.” – mondta. „Egy idő után aztán az elme és a test új módot talál és ez a végeredmény a legfontosabb.”

  • Robert Kubica az Alfa Romeohoz igazol?

    Robert Kubica az Alfa Romeohoz igazol?

    Robert Kubicának nem maradt hely a 2020-as mezőnyben, azonban nagyon kapós lett, mint potenciális fejlesztő-, tartalékversenyző. Ennek az is lehet az oka, hogy F1-es visszatérése előtt használta a Mercedes szimulátorát, így hasznos információk birtokában lehet.

    Korábban szóba hozták már a Haasszal és a Racing Pointtal is, a legfrissebb pletykák szerint pedig az Alfa Romeohoz tart, sőt állítólag már meg is egyezett a csapattal.

    Mindemellett a lengyel versenyző a DTM felé kacsingat, novemberben a BMW-vel tesztelt.