Címke: Robert Kubica

  • Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Robert Kubica nem tartja kizártnak, hogy egy nap visszatér a Forma-1-be, de tisztában van vele, hogy előfordulhat, hogy mégsem így lesz.

    A lengyelnek a tavalyi volt az első szezonja a királykategóriában a 2011-es rallybalesete után, mely kis híján az életébe került, ám kis túlzással csak szenvedett a sereghajtó Williams csapatban.

    Idénre tartalékpilótai állást kapott az Alfa Romeónál, de versenyzés nélkül sem marad, hiszen a DTM-ben áll majd rajthoz 2020-ban.

    Neki szegezték a kérdést, hogy láthatjuk-e valamikor újra a Forma-1-ben, ő így válaszolt: „Lehetséges. Ugyanakkor az is benne van, hogy a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj volt az utolsó versenyem. De a Forma-1 az Forma-1. Őszintén fogok válaszolni, 5-6 éve azt sem hitte volna senki, hogy visszatérhetek, de én sosem csuktam be az ajtót és most itt vagyok.”

    A 35 éves lengyel tudatában van annak, milyen volt a tavalyi éve, de nem bánja, sőt még azzal is viccelődött, hogy egy mozgó sikán volt a lekörözéseknél, és ha már itt tartunk, ezekről is beszélt.

    „Az elején a lehető leghatékonyabban próbálod kivitelezni. Később rájössz, ha vesztesz 1-1,5 másodpercet, az nem változtat semmin. A rajtokkal is ugyanez volt. Vállalhatsz kockázatot és megelőzhetsz egy-két versenytársat, de ekkor is csak annyi lesz a kérdés, hogy pár kanyar vagy pár kör múlva előznek-e vissza. Az élet néha kegyetlen. De összességében úgy gondolom, megérte. Nem volt könnyű, de sokat adott.”

  • Végül de nem utolsósorban: íme, az Alfa Romeo C39!

    Végül de nem utolsósorban: íme, az Alfa Romeo C39!

    Kimi Räikkönen talán utolsó Forma-1-es versenygépe lesz az Alfa Romeo C39, amelyet még Antonio Giovinazzi is vezethet, aki gyorsan a téli szünetben Ferenc pápa áldását is a magáénak tudhatja. A tőkeerős lengyel PKN Orlen is őket választotta Robert Kubicástul, pedig akadtak kérőik szép számmal az elmúlt hónapokban. Tavaly meglepően jól kezdték az évet, amely a végére aztán ellaposodott. 2020-ban ezt a luxust nem engedhetik meg már maguknak, mert azért vannak kérdőjelek az olasz márka Forma-1 iránti elhivatottsága körül, még ha nem is publikusan…

  • Robert Kubica kezdi a tesztelést az Alfa Romeonál

    Robert Kubica kezdi a tesztelést az Alfa Romeonál

    Robert Kubica kezdi a tesztidőszakot az Alfa Romeonál.

    A lengyel versenyző idén már nem aktív tagja a mezőnynek, de a Száguldó Cirkusztól nem szakadt el, ugyanis tartalékversenyzőként szolgál a svájci csapatnál. Tapasztalatát és tudását úgy tűnik azonnal kamatoztathatja, ugyanis február 19-én, a téli teszthét első napján rögtön autóba is ülhet.

    A beosztás szerint tehát Kubica kezdi a körözgetést, majd délután átadja a stafétabotot Antonio Giovinazzinak. Február 20-án Kimi Räikkönen pattanhat be az autó, majd 21-én ismét az olasz versenyzőé lesz a főszerep.

    Az Alfa Romeon kívül eddig csak a Haas és a Ferrari ismertette a beosztást.

  • Kubica: Nagyon sűrű évem lesz a DTM és a Forma-1 miatt

    Kubica: Nagyon sűrű évem lesz a DTM és a Forma-1 miatt

    A DTM-be szerződő lengyel Robert Kubica számára az idei év is igencsak sűrű lesz. Hiszen a német túraautó bajnokság mellett az Alfa Romeo tartalék pilótája is lesz.

    Csütörtökön vált hivatalossá, hogy az ex-Williams pilóta a DTM-ben folytatja pályafutását. Egy, az együléses sorozatokból jól ismert csapat, az ART Grand Prix színeiben.

    „A tavalyi évem nem a tervek szerint alakult, de végül ott tudtam maradni a Forma-1 vérkeringésében emellett pedig még versenyezhetek is. Tisztában vagyok vele, hogy logisztikailag komoly kihívás vár rám azzal, hogy a DTM mellett az F1-ben is lesz feladatom.” – kezdte a 35 éves versenyző.

    „Tíz hétvége van a DTM-ben, és nekem lesz még 18 a Forma-1-ben is, ezen kívül tesztek, szimulátorozások az Alfa Romeoval., míg az Orlennel felkészülés a DTM idényre, illetve marketing és média napok. Ez rengeteg és idegen is lesz a számomra, de a szenvedélyem és az, hogy a legmagasabb szinten versenyezhetek még az plusz energiát ad nekem.” – tette hozzá Kubica.

  • Hivatalos: Kubica az ART Grand Prix-nél versenyez idén a DTM-ben!

    Hivatalos: Kubica az ART Grand Prix-nél versenyez idén a DTM-ben!

    Meg van Robert Kuboca 2020-as versenyzői helye, számolt be róla a TouringCarTimes.

    A lengyel versenyző idén a DTM-ben fog versenyezni, egy BMW M4 DTM volánja mögött, az ART Grand Prix színeiben.

    A cél az lett volna, hogy gyári versenyző legyen, de ott nem maradt hely számára.

    „A DTM-mel már régóta szimpatizáltam, és a decemberi teszt Jerez de la Fronterán egy kis ízelítőt is adott belőle.” – mondta Kubica. „Nagyon várom már, hogy elkezdődjön ez az új fejezet a motorsport karrieremben.”

    „Nem kell bemutatni sem a BMW-t, sem Robert Kubicát, sem a DTM-et!” – mondta az ART Grand Prix csapatfőnöke, Sébastien Philippe. „Ez a projekt fontos számunkra és sok energiát tettünk bele a tél folyamán.”

    „Ez nagyszerű hír a DTM számára.” – mondtaJens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „Örömmel üdvözöljük az ART Grand Prix-t a DTM-ben, mint privát csapat.”

    „Robert a tesztek során megmutatta, hogy nagyon jó a DTM autóval. Igazi nyereség ő a széria számára. Szorítunk az ART Grand Prix-nek és Robertnek, és reméljük, hogy sikeres DTM szezonjuk lesz.”

    Kubica és csapata ott lesz Monzában március 16-18-án Monzában, a hivatalos szezon előtti teszten.

  • Ross Brawn szorít, hogy a Williams kimásszon a gödörből

    Ross Brawn szorít, hogy a Williams kimásszon a gödörből

    Ross Brawn, a Formula 1 sportszakmai igazgatója elárulta, szurkol a Williamsnek, hogy a jelenlegi formáját levetkőzze a nagy múltú csapat.

    A Williams 2018-ban és 2019-ben is utolsóként végzett a konstruktőri állásban, továbbá az utóbbi szezonban mindkét pilótájuk, Robert Kubica és Geroge Russell is képtelen volt teljesíteni drasztikusan rosszabb autóval. Bár a Williams továbbra is a sportág egyik legtöbb világbajnoki címmel rendelkező csapata – őket csak a Ferrari előzi meg – még akkor is, ha az utolsó győzelmük több, mint két évtizeddel ezelőtt történt.

    Brawn úgy gondolja, hogy a közelgő szabályváltozások elősegítik a csapat visszatérését, de hozzátette, ennek hamarosan meg kell történnie, vagy fennáll annak a kockázata, hogy kikerüljenek a Formula 1-ből.

    „Ez aggodalomra ad okot. A Williamsnek volt néhány rossz éve és így nem folytathatják. A szponzorok és a pilóták is távoznak, de abban a reményben élsz, hogy össze tudják hozni, mert a Williams nagy neve az F1-es történelemnek. Nem akarjuk elveszíteni őket” – fogalmazott Ross Brawn a Motorsport.com-nak. – „A méltányosabb alapú elosztás kicsit segíteni fog neki, ám örökké nem maradhatnak a rajtrács végén. Ez nem tartható.”

    Brawn elmondta, szorít a csapatért, hogy az elkövetkezendő években jobban teljesítsenek. Bár tavaly a Williams egyetlen pontját Kubica szerezte, mégis a veterán pilótát Nicholas Latifi váltja a 2020-as szezonban.

  • Aberdeiné lesz az utolsó gyári BMW ülés? Kubica hoppon marad?

    Aberdeiné lesz az utolsó gyári BMW ülés? Kubica hoppon marad?

    Jonathan Aberdein lehet az, aki talán elfoglalhatja a BMW utolsó szabadon maradt helyét 2020-ban a DTM-ben. Amennyiben így lesz, Robert Kubica hoppon marad.

    A 21 éves Aberdein tavaly az Audi színeiben indult a bajnokságban, és a 10. helyen végzett. Eredetileg úgy volt, hogy idén is marad ennél a márkánál, és a DTM mellett a Formula E-ben is indul. De a friss hírek szerint a dél-afrikai versenyző a BMW-nél köthet ki, mivel az Audi Sport Team WRT Ed Jonest és Fabio Scherert indítja majd.

    Viszont épp erre a BMW-s helyre pályázik a Forma-1-ből kiszoruló Robert Kubica is. Ha Aberdein tölti be ezt a helyet, a lengyel versenyző biztosan gyári DTM ülés nélkül marad 2020-ra. Indulásra csak akkor marad esélye, ha a szponzora, a PKN Orlen segítségével egy ügyfélcsapathoz igazol.

  • Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Szponzora szerint hamarosan jönnek a hírek Kubica DTM szerződéséről

    Támogatója szerint hamarosan elrendeződik Robert Kubica jövője, noha már az év első napján bejelentették, hogy a korábbi Williams versenyző 2020-ban az Alfa Romeo tartalékosa lesz.

    A 35 éves lengyel pilóta ezen feladatkörét kombinálná a német túraautós szériával, ahol a hírek szerint közel áll a BMW-hez. A Speed Week úgy tudja, hogy ugyan a szerződés még aláírásra vár, de Kubica már megegyezhetett a bajorok egyik ügyfélcsapatával.

    Daniel Obajtek, a PKN Orlen elnöke, ennyit nyilatkozott a hazai versenyzőjükről:

    „Nem zárkózunk el attól az ötlettől, hogy Roberttel egyszerre legyünk jelen a DTM-ben és a Forma-1-ben. Ő sem lát ebben kivetnivalót, és hamarosan érkeznek is majd erről a hírek.”

  • Kubica szerint a kommunikáció hiánya is gond volt a Williamsnél

    Kubica szerint a kommunikáció hiánya is gond volt a Williamsnél

    Robert Kubica szerint részben a kommunikáció hiánya is az oka tavalyi gyenge szereplésének a Williamsnél.

    Kubica F1-es karrierje 2011-ben tört derékba, mikor súlyos ralibalesetet szenvedett és kis híján elveszítette egyik karját. Hosszú rehabilitáció után 2019-ben tudott visszatérni az F1-be, a Williams versenyzőjeként. 2020-ra azonban már nem lett helye a mezőnyben, az Alfa Romeo Racing tartalékversenyzője lesz idén.

    A lengyel versenyző sok kritikát kapott tavaly, mivel lassabb volt újonc csapattársánál, George Russellnél is.

    „Van véleményem sok területről, melyen határozottan jobb lehettem volna, noha nem is segítettek.” – mondta Kubica a Motorsport.comnak. „Amilyen körülmények között voltunk, rendkívül fontos volt számomra, hogy konzisztensen kezdjem a szezont, és arra építhessem tovább a visszatérésem. Sajnos nem így történt.”

    „Toltak alkalmak, mikor tudtam teljesíteni és jól teljesítettem, de ezeket elrejtették a külső tényezők. Voltak alkalmak, mikor határozottan jobb tudtam volna lenni, és voltak alkalmak, mikor nem hallottam semmi választ, vagy fogalmam sem volt róla, hogy miért teljesítettünk annyira alul, nap, mint nap.”

    „Ez rosszabb, mert a javulás érdekében meg kell érteni az okokat. Nincs értelme olyasmire fejleszteni gyógyszert, ami nem oka a betegségednek.”

    Kubica elmondta, hogy az egyik terület, melyen Russellhez képest jobban küszködött, az a gyors kanyarok területe volt. Azt azonban cáfolja, hogy ezt a csak 70%-os bal kezének limitációja okozta volna.

    „Néha azt akarjuk elhitetni az emberekkel, hogy a Forma-1 egyszerű, de nem az.” – mondta. „Sok tényező van, melyeknek nagy hatásuk van a végső eredményre, vagy a számokra, melyeket az időmérők mutatnak.”

    „Az egyik tényező, mely valójában nem befolyásolt, az limitációm, a nagy sebességű kanyarokban. Az igaz, hogy néha voltak nagy eltérések, de az is igaz, hogy ha nincs tapadásod, akkor normális, hogy többet veszítesz a nagyobb kihívást jelentő területeken.

    hogy többet veszítesz akkor is, ha két-három kanyar jön egymás után, mintha csak egy lenne, aztán pedig egyenes.”

    „Ez tény. Ez olyasmi, ami kapcsán biztos vagyok benne, hogy a limitációim nem befolyásolták a vezetésemet, az ilyen területeken.”

  • Kubica: Nem a fizikai korlátaim miatt nem volt meg a tempóm tavaly

    Kubica: Nem a fizikai korlátaim miatt nem volt meg a tempóm tavaly

    A Williamstől távozó lengyel Robert Kubica szerint nem a sérült jobb karja miatt nem tudott az elvártak szerint teljesíteni 2019-ben.

    A mezőny leglassabb autójában nem lehetett nagy dolgokat elvárni a visszatérő Kubicától, ám a csapaton belül mégis komoly verést kapott a csapattársától. Legfőképpen egy körön, ugyanis házon belül Russell minden időmérőn meg tudta vőt verni.

    A 2011-es súlyos rali balesete után maradandó károsodást szenvedett a jobb karja, így logikusan azt gondolhattuk volna, hogy számára a nagysebességű kanyarok okozhattak volna gondot. Ám Kubica maga ezzel nem ért egyet, mert szerinte Suzukában volt számára az év legjobb napja.

    „Néha el akarjuk hitetni az emberekkel, hogy a Forma-1 egyszerű, pedig nem az. Rengeteg olyan tényező van, amelynek nagy befolyása van a végeredményre, vagy a stopperórára.” – kezdte Kubica.

    „Az egyik olyan tényező, amelynek nem volt semmilyen hatása, az a fizikai korlátaim a gyors kanyarokban. Igaz, voltak néha komoly ingadozásaim, de hogy ha hiányzik a tapadás akkor sokkal többet vesztesz a nagyobb kihívást jelentő pályaszakaszokon.” – magyarázta.

    „Továbbá többet vesztesz így akkor, amikor két-három kanyar jön egymás után, mint egy kanyar és egy egyenes. Ez tény. Biztos vagyok benne, hogy ez a terület, ahol a korlátaim nem befolyásolták a vezetésemet.