Kibérelte a Ferrari az első sort a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) idei hatodik fordulójára Austinban.
Azok után, hogy Interlagosban csak küszködtek, a Ferrari a Circuit of the Americason visszatért az élre, és megkaparintotta a rajtrács első két helyét a szombati, nedves pályán zajló időmérőn. A pole pozíciót ráadásul az AF Corse ügyfélautójával az idei Le Mans-i 24 óráson győzelmet arató Robert Kubica szerezte meg, kevesebb mint egy tizeddel legyőzve az 51-es gyári egység autóját terelgető Antonio Giovinazzit. A lengyel versenyzőnek ez az első pole-ja a Hypercar-kategóriában.
Giovinazzitól már 7 tizedet kapott a 93-as Peugeot-t a 3. helyig repítő Jean-Eric Vergne, akit Kevin Estre követett a 6-os Porschéval. A további sorrend a következőképpen alakult a 10 autós Hyperpole-ban: Nicklas Nielesn (50-es Ferrari); Nicolas Varone (Proton Porsche); Charles Milesi (35-ös Alpine); Ryo Hirakawa (8-as Toyota); Dries Vanthoor (15-ös BMW); Alex Riberas (009-es Aston Martin).
Nem tartott ugyanakkor sokáig a Peugeot öröme, több mint három órával az időmérő edzés vége után ugyanis jött a hír, hogy kizárták a 3. helyen végző 93-as autót a kvalifikációról. Ráadásul mindezt egy igen banális hiba miatt, Vergne autóján ugyanis nem égett a hátsó esőlámpa az esősnek nyilvánított időmérő alatt, ez pedig ilyen esetben kötelező. A döntés értelmében a 93-as autó a Hypercar-mezőny utolsó, 18. helyéről kezdheti a futamot.
A Ford is mérföldkőhöz ért
Ami az LMGT3-as kategóriát illeti, ott a Ford bérelte ki az első rajtsort a Proton Competition által futtatott GT3-as Mustangokkal, ami az amerikai gyártó első pole-ja a 2024 óta létező kategóriában, azaz nemcsak Kubica, hanem ők is debütáltak ezen a téren. A rajtelsőség a Giammarco Levorato által vezetett 88-as autóé lett a Ben Tuck által terelgetett 77-es előtt. A harmadik helyről a United Autosports 95-ös McLarenje kezdhet majd, míg őt a Valentino Rossi nevével fémjelzett 46-os WRT BMW követi.
Az idei WEC-szezon hatodik futama helyi idő szerint 13, magyar idő szerint vasárnap este 20 órakor rajtol.
Robert Kubicának nemcsak a borszasztó balesetében szerzett fizikai sérüléseiből kellett felépülnie, hanem mentálisan is talpra kellett állnia ahhoz, hogy 40 évesen eljuthasson a Le Mans-i 24 órás megnyeréséig. A szenzációs győzelme után elmondta, hogy egy ezzel kapcsolatos dologra a legbüszkébb, és előkerült egy több mint tíz éves, szívszorító történet is.
Az autóversenyzés, és főleg a hosszú távú versenyzés csapatsport, az idei Le Mans-i 24 órás mégis úgy fog bevonulni a történelembe, mint Robert Kubica győzelme. És ez így is van rendjén, mert amellett, hogy az AF Corse tökéletesen felkészítette a 83-as rajtszámú 499P-t, és a lengyel csapattársai, Phil Hanson és Ye Yifei is hibátlan teljesítménnyel járultak hozzá a sikerhez, egyikük sem jött olyan mélyről, mint a 40 éves klasszis.
Emellett a továbbra is elképesztően motivált, csakis a versenyzésnek élő, a csapatot a végletekig hajtó Kubica az autóban is mindhárom pilótánál többet tett hozzá a győzelemhez, hiszen a táv több mint 43%-át, azaz több mint 10 órát tölött a volán mögött, a verseny végén pedig brutális módon zsinórban öt etapot (a 24 óra alatt megtett 166 köréből 59-et ekkor húzott le) teljesített nagyrészt működő itatóberendezés nélkül.
Kubica útját az F1-es bemutakozástól a Le Mans-i győzelemig az alábbi videóban foglaltuk össze:
Volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, hogy a Ferrari nem fogja hagyni, hogy ne gyári egység nyerjen, hiszen Kubicáéknak kétszer is engedelmeskednie kellett a csapatutasításnak, ám egy ponton a lengyel szembeszállt a csapat akaratával a rádióban. A győzelemhez végül nem ez, hanem a 83-as egység hibátlan teljesítménye és megbízhatósága kellett, de még így is csak 14 másodperccel értek célba a 6-os Porsche előtt, ami 24 óra után nagyon kevés.
A lengyel utólag elárulta, nem ő akart mindenáron ilyen hosszú utolsó etapot teljesíteni, csak csinálta, amit a csapat kért tőle. Azt is elmondta, szerinte a legjobban a verseny elején járult hozzá a győzelemhez, amikor a 10. hely környékéről kockázatos előzésekkel felhozta az autót az élmezőnybe. Illetve azt is megtudhattuk tőle, hogy verseny végéhez közeledve már 38 órája volt ébren szinte egyhuzamban („talán egy órát ha aludtam”). „Nem is olyan rossz egy 40 évestől” – tette hozzá.
Az öröm pillanatai közepette Kubica pedig nem ment el szó nélkül amellett sem, ami a Ferrari-házon belül a verseny közben történt. „Az ilyesmi soha nem könnyű – utalt a csapatutasításra. – Játszottuk a csapatjátékos szerepét, mi, a 83-as autó. Próbáltunk segíteni, ahol tudtunk, de úgy éreztem, hogy nem kellene ebben a helyzetben lennünk, különösen azért, mert jobb volt a tempónk. A másik autó mögé beragadva csak elkoptatod a gumikat és teljesítményt veszítesz.”
„Hogy őszinte legyek, látva a különbséget a Porsche-hoz képest, helyénvaló volt nyomni, de mi nem tehettük – folytatta Kubica. – Le Mans-ban soha nem lehet tudni. Jobb, ha 40 másodperces előnyöd van, mintha 3. Megkönnyíti az életedet, és őszintén szólva nem volt szép. Nem akarok túlságosan belemenni a részletekbe, de valahol megértem, hogy mindenki magának akar jót.”
„De itt a tiszteletről is szó van, és amint közlik, hogy nem versenyzünk egymással, majd azt látod, hogy a másik autó megelőzi a csapattársadat, aztán nem adja vissza a pozíciót, majd hosszú órákon át ezért vagyunk mi az üldözők… Szerencsére végül ez nem befolyásolta a végeredményt, de egyértelműen sokkal nagyobb stresszt és kockázatot, olykor szükségtelen kockázatot jelentett.”
Kubica a 83-as Ferrariban / Fotó: Ferrari
Antonello Coletta, a Ferrari WEC-programjának vezetője Kubica kritikájára reagálva igyekezett élét venni a történteknek. „Szerintem a Ferrari számára és a végeredmény szempontjából a legjobb módon kezeltük a helyzetet. Végül pedig a sárga autó nyert, mert az volt a legkövetkezetesebb a versenyen. De világos volt, hogy amikor a reggel első órájában és a táv második felében néhány probléma merült fel, kezelnünk kellett a helyzetet. Emiatt pedig mindegyik pilótánkat megkértük, hogy tegye, ami számunka a legjobb.”
„Az is világos, hogy amikor ilyesmire kéred a versenyzőket, először nem boldogok, de ez rendben van. Végül mindegyik pilótánk együtt ünnepelt a Ferrari-házban, mert nagyon boldogok vagyunk és összejöttünk megünnepelni egy újabb győzelmet. Számomra ez a legjobb dolog, mert a csapatunk egyik legfontosabb erénye azon emberek csoportja, akik a Ferrarinál dolgoznak. A verseny alatt normális, hogy a rádióüzenetek alapján az egész egy nagy katyvasznak tűnik, de minden bajnokságban így van ez. Ami minket illet, a helyzet a végén nagyon nyugodt volt és nagyon-nagyon boldogok vagyunk a versenyzőinkkel.”
Az autók hangját sem bírta elviselni
Az ígéretes Forma–1-es pályafutását 2011-es ralibalesetével egy pillanat alatt derékba törő Kubica számára az, hogy a Ferrari színeiben nyert Le Mans-t, érzelmileg is többet jelent, mintha más gyártóval tette volna ezt meg, és nemcsak azért, mert a Ferrari az Ferrari, hanem azért is, mert a balesete előtt már aláírt szerződéssel rendelkezett a maranellóiakkal a 2012-es F1-es szezonra, amelyben Fernando Alonso csapattársaként mutatkozott volna be vörösben.
A Le Mans-i siker után így nem kerülhette el azt a kérdést, hogy a világ egyik legnagyobb autóversenyén aratott győzelem begyógyította-e a régi sebeket. „Ami sok-sok évvel ezelőtt a balesetem miatt történt, amikor már aláírt szerződésem volt a Ferrarival, soha nem jön vissza, de elfogadtam ezt. Végtére is nem lennék itt, ha nem így tettem volna… – felelte a lengyel. – Talán teljesen nem gyógyítja be, mert sok éven át voltak olyan pillanatok, amikor az ember feltette a kérdést, hogy »mi lett volna ha?«. Végül sikerült továbblépnem. Újra elkezdtem versenyezni, előre tekinteni, és amikor 2021-ben először jöttem el ide, Le Mans-ba, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki új dolgokat fedez fel. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. Olyannal, amit sok-sok évvel ezelőtt gokartosként éreztem.”
Kubica, Ye Yifei és Phil Hanson / Fotó: Ferrari
„Ezután tudtam, hogy a célom, hogy egy napon nyerjek, megpróbáljak nyerni. Erre nincs garancia. Abban az évben az utolsó körben veszítettem el a győzelmet. Oké, az LMP2-es kategóriában, de ettől még nagyon magas szintű verseny volt. Örülök, hogy a Hypercarban nyertem.”
Hogy fizikálisan mennyire rossz állapotban volt a 42 csontját törő, jobb karját félig leszakító Kubica, annak nyomait még ma is magán viseli, a Forma–1-es visszatérésekor pedig elmondta, meg kellett tanulnia 70%-ban egy kézzel vezetni, és bár a WEC-ben valamivel nagyobb a pilóták mozgástere a kormány mögött ülve, azért a Ferrari Hypercarjában is inkább a bal keze dominál.
A mentális nehézségeiről azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Mert nemcsak a hosszú és fájdalmas, jégen elcsúszás miatt történt lábtörés által visszavetett rehabilitáció követelt brutálisan nagy kitartást és akaraterőt, hanem az is, hogy feldolgozza: a nagy álmát, a Forma–1-es világbajnoki címet és a Ferrari-pilótaságot már soha nem fogja tudni elérni. Éz pedig nem ment se könnyen, se gyorsan.
„Rengeteget dolgoztam azon, hogy lezárjam azt a fejezetet, évekbe telt, hogy ne csak fizikailag, hanem mentálisan is rendbe jöjjek. Meg kellett tanulnom együtt élni a történtekkel és elfogadni a korlátaimat, különösen a karommal kapcsolatban. Az agyam eleinte nem volt hajlandó elfogadni, ami rendkívül nehéz volt, de ma már boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem ezt a belső harcot” – nyilatkozta Le Mans-ban, majd hozzátette, nem a versenyzéshez köthető dologra a legbüszkébb, hanem arra, hogy „a nehéz időszakokban meg tudtam nyerni a saját elmémmel vívott küzdelmet.”
A győzelem pillanata / Fotó: Ferrari
Hogy ezen a téren is mennyire mélyről kellett indulnia, azt jól mutatja egy történet, amelyet Edd Straw osztott meg a The-Race.com hasábjain egy 2014-es, tehát a baleset után több mint három évvel történt útról, amelyen az akkor már WRC2-es világbajnok, éppen a WRC-ben versenyző Kubicát faggatta egy Autosportba készülő anyag kapcsán. A lengyel pedig a következőt mesélte:
„Tavaly [2013-ban] részt vettem egy németországi ralin, úgyhogy teszteltem az azt megelőző héten. Volt egy DTM-futam (német túraautó-bajnokság – a szerk.) a Nürburgringen, és azt terveztem, hogy elmegyek és megnézem a versenyt. Felhívtam Toto [Wolffot, a Mercedes motorsport-főnökét], hogy megkérdezzem, eljöhetek-e. »Semmi gond«, felelte. Vasárnap reggel elhagytam Trier városát, és elkezdtem azon tépelődni, hogy »Menjek? Ne menjek?« Úgyhogy elmentem a Nürbrugringhez, de fél órával hamarabb értem oda, és amikor elkezdtem azon a környéken vezetni, elkezdtek feltörni az emlékek. Írtam Totónak, hogy találkozhatunk-e a hoteljánál, ami viszont a pálya mellett volt. Amikor odaértem, az Auto GP (2010 és 16 között futó, igencsak hangos motorokat használó formaautós széria, amelyben Kiss Pál Tamás révén 2013-ban és 2014-ben magyar versenyző is szerepelt) futama ment. Miután hallottam az autók hangját, megreggeliztem Totóval a hotelban, aztán visszamentem Trier-be. Hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, ami nem tetszett.”
Korábbi Forma–1-es kollégái is örömmel látták Robert Kubica sikerét a Le Mans-i 24 óráson, a lengyel viszont nem érzelgősködte túl az ünneplést, s elmondása szerint nem is az ikonikus trófea volt az, ami a szemei előtt lebegett.
A 40 éves lengyelnek közismerten a poklok poklát kellett végigjárnia majdnem halálos kimenetelű 2011-es ralibalesete után, hogy egy évtized alatt apró lépésekben visszakapaszkodjon az autósportok csúcsára, s az F1-es visszatérést követően most a világ egyik legfontosabb versenyét, a Le Mans-t is megnyerje a Ferrari privát csapatának 499P hypercarjával, Ye Yifei és Paul Hanson társaságában. A népszerű versenyző csúcsig vezető útját alábbi cikkünkben foglaltuk össze:
Kubica célja karrierje kezdetén még az F1-es világbajnoki cím volt, amitől visszafordíthatatlanul eltérítette a balesete, noha 2019-ben a Williamsszel egy szezont, 2021-ben pedig az Alfa Romeóval két versenyt azért még teljesített. A hétvégén a Kanadai Nagydíjon tartózkodó Forma–1-es mezőny tagjai közül is sokakkal jóban van, többen nyilvánosan is gratuláltak neki a sikerhez.
„Szoros a kapcsolatom Roberttel, pár évet dolgoztam vele az Alfa Romeónál, és korábban a Formula Renault-ban is” – fogalmazott Frédéric Vasseur, a Ferrari F1-es csapatfőnöke. – Számomra ő egy földönkívüli. Elképesztő, amit csinál, hogy az ő helyzetében, a csapat vezető pilótájaként megnyerje Le Mans-t. Nagyon örülök a sikerének. Kaotikus karrierje volt az autósportban, és elég csak megnéznünk, hogy mekkora erőfeszítést fektetett mindebbe.”
Fernando Alonso és Kubica közeli barátsága még azokból az időkből eredeztethető, amikor a 2000-es években együtt versenyeztek az F1-ben. A ralibaleset megakadályozta, hogy 2012-ben a Ferrarinál csapattársak legyenek, de azóta is kapcsolatban vannak egymással, noha a spanyol elmondása szerint vasárnap még nem akarta zavarni Kubicát egy telefonhívással, inkább hagyta őt pihenni és ünnepelni.
„Nagyon örülök a sikerének. Beszélgettünk néhányszor arról, hogy milyen különleges az a verseny, és megérdemelte ezt az élményt. Már eddig is egy legendája volt a sportunknak, most pedig méginkább az, hogy megnyerte a Le Mans-t. Ismerve, hogy mekkora fájdalmakon ment keresztül a balesete nyomán, ez egy igazán örömteli nap az autósport számára” – idézi Alonsót a crash.net.
Kubica eközben még Le Mans-ban nyilatkozva elég váratlan aspektusból ragadta meg győzelmének értékét.
„Persze, ez egy nagy siker, de annak különösen örülök, hogy kaptam egy Rolexet. Már Daytonába [a 24 órásra, 2021-ben] is azért mentem el, hogy nyerjek egyet, de ott nem sikerült. Amikor 2021-ben az utolsó körben buktuk itt el az LMP2-es kategóriagyőzelmet, nagyon csalódott voltam, hogy kicsúszott a kezemből a Rolex, de amikor szóltak, hogy az egyébként is csak az összetett győztesének jár, rögtön jobban éreztem magam! Különleges ez a nap, örülök, hogy meglett a győzelem. És a Rolex” – számolt be személyes céljáról a sportscar365-nek a lengyel.
2001 óta létező hagyomány, hogy a Le Mans abszolút győztes triójának tagjai kapnak egy-egy modellt a svájci luxusóragyártótól – ettől az évtől vált ugyanis a Rolex a verseny hivatalos időmérőpartnerévé.
Egy dobogós sorozat és egy dobogótlan sorozat is megszakadt, egy másik pedig még el sem indult. Egy halom statisztikai érdekességet szállított a Kanadai Nagydíj – némi kitekintéssel a szintén hétvégén lezajló Le Mans-i 24 órásra.
Montrealban új dobogóst avatott a Forma–1 a harmadik helyen célba érő Andrea Kimi Antonelli személyében, akinek eredménye több szempontból is különleges.
18 évesen és 294 naposan ő lett a sport történetének harmadik legfiatalabb dobogósa, csak 2016-ban Max Verstappen és 2017-ben Lance Stroll állt pódiumon ennél is fiatalabban, Antonelli nagyjából két hónappal csúszott le arról, hogy megdöntse a rekordot.
A Mercedes pilótájának 10 futamra volt szüksége, hogy elérje az F1-es dobogót, a jelenlegi mezőny tagjai közül csak ketten voltak nála gyorsabbak: Lewis Hamilton, aki ugyebár már legelső versenyén harmadik lett, valamint Stroll, akivel ez a nyolcadikon történt meg.
Ebben az évszázadban pedig rajtuk kívül még Juan Pablo Montoyának (az 5. futamán), Tiago Monteirónak (9.), Robert Kubicának (3.), Nelson Piquet Jr.-nak (10.) és Kevin Magnussennek (1.) sikerült tíz futamon belül dobogóra állniuk, Antonelli tehát a nyolcadik ilyen az elmúlt negyedszázadból.
De talán mindezeknél különlegesebb, hogy milyen zászló jelent meg a Mercedes pilótája mögött a dobogón: a 2009-es Japán Nagydíjon a Toyotával Jarno Trulli volt mostanáig a legutolsó olasz, aki az első három között ért célba egy futamon, Antonelli így most egy közel 16 éves hiátust szakított meg. Ez volt a leghosszabb dobogómentes periódusuk az olaszoknak, bár 1966 és 1975 között is lepergett már így kilenc év.
A következő cél, amit Antonelli elérhet, az az első olasz győzelem Giancarlo Fisichella 2006-os Maláj Nagydíjon aratott sikere óta. És majd utána esetleg beszélhetünk róla, hogy legfőbb ideje már Alberto Ascari és 1953 óta az első olasz világbajnoknak.
A McLaren-ütközés megismétli önmagát
Oscar Piastri a negyedik helyen ért célba, ezzel megszakadt a dobogós sorozata, éppen kritikus pillanatban, hiszen nyolcas szériánál tartott, és már csak egy kellett volna neki ahhoz, hogy beállítsa a mindenkori McLaren-rekordot, amit Hamilton tett le a pályára – ma is észbontó belegondolni – legelső kilenc F1-es versenyén, 2007-ben.
Hamiltont így nem neki, hanem csapattársának, Lando Norrisnak sikerült jobban megidéznie, méghozzá a futam végén történt balesettel. A két McLaren ütközése ugyanis kísértetiesen hasonlított ahhoz, amikor 2011-ben – a leghosszabb F1-es futamon – ugyanezen a helyen Hamilton próbált hasonló módon túljárni a testvérautót vezető Jenson Button eszén, de ő is ugyanígy a falban kötött ki és kiesett a versenyből.
Bár ez az ütközés nélkül is megtörtént volna a Mercedes kettős dobogója révén, de a McLaren idén először zárt olyan futamot, amelyen nem növelte előnyét a bajnoki pontversenyben – 22 egységgel zárkózott a legközelebbi üldöző, amely a Ferrari helyett most már ismét a Mercedes. És egyúttal az első McLaren-mentes dobogó is volt ez idén.
Ha már Hamilton és a dobogó többször is szóba került, ők ketten egyelőre taszítják egymást, a brittel most először történt meg a karrierjében, hogy az első tíz futam mindegyikén hiányzott a díjátadóról – 2009-ben és tavaly legalább tizedikre ez összejött.
Meglehetősen ritkán fordult elő, hogy egy versenyző a Ferrarival teljesített első tíz futamán lemaradjon a pódiumról (ezt itt fejtegettük részletesebben is), az viszont nem annyira kirívó, hogy egy Ferrari-pilóta egy egész szezont is dobogó nélkül zárjon: Felipe Massa 2011-ben (sőt, majdnem egy teljes kétéves perióduson át), Kimi Räikkönen pedig 2014-ben járt így. És Hamiltonnak még bőven van ideje tenni azért, hogy erre a listára már ne kerüljön fel.
Szoros befutó kétes értékkel
Ez volt a 14. alkalom, hogy egy F1-es futamot biztonsági autós periódus alatt intettek le (plusz tavaly Bakuban VSC alatt). A legutóbbi eset a 2023-as Ausztrál Nagydíjon történt, ami azzal lett híres, hogy megrögzötten el akarta kerülni a versenyirányítás a biztonsági autós befejezést, ezért kétszer is piros zászlót rendelt el a végjátékban, de végül aztán mégis biztonsági autó mögött kellett levezényelni a befutót.
Montreal a legfogékonyabb a safety caros végkifejletre, hiszen ez az első pálya, ahol ez már harmadszor fordult elő az 1999-es és a 2014-es verseny után.
Rendkívül szoros befutót sugall, hogy a célban csupán 0,228 másodperccel követte a második helyezett Max Verstappen a győztes George Russellt. Persze tudjuk, hogy nem volt semmiféle csata, hiszen visszafogott tempóval, előzési tilalom mellett gurult el a kockás zászlóig a mezőny. De akárhogy is, ez lett a 17. legkisebb különbséggel megnyert futam az F1 történetében. A legutóbbi eset, amikor ennél is kevesebbel, egész pontosan 179 ezreddel nyert valaki, meh… a 2023-as Ausztrál Nagydíjon történt, amiről fentebb írtuk, hogy szintén biztonsági autó mögött ért véget. Na, viszont a legutóbbi olyanon, ami versenytempóban zárult, ott tényleg öldöklő volt a verseny: a híres 2005-ös San Marinó-i Nagydíj, ahol Michael Schumacher 215 ezrednyi távolságból hajszolta be a célba Fernando Alonsót.
Együtt veszítünk, külön nyerünk
Emlékezzünk még meg a Williams 2019-es, konstruktőri utolsó helyezett csapatának pilótapárosáról, akik ezen a hétvégén mindketten versenyt nyertek: Russell a Kanadai Nagydíjat, Kubica pedig a Le Mans-i 24 órást.
Na de vajon történt már olyan korábban is, hogy egykori F1-es csapattársak egyike F1-es versenyt, a másik pedig Le Mans-t nyert ugyanazon a napon? Hát persze, az autósportban mindenre is van példa! 2005-ből találhatjuk a legutóbbi ilyen esetet, amikor június 19-én Jyrki Järvilehto a Le Mans-i trófeát megszerző Audi R8-as egyik versenyzője volt, miközben Michael Schumacher Indianapolisban megnyerte azt a bizonyos Michelin-botrányos, hat autó részvételével zajló USA Nagydíjat (amire Monteiro dobogója kapcsán is volt már utalás ebben a cikkben). JJ Lehto és Schumacher pedig bizony négy futam erejéig csapattársak voltak 1994-ben a Benettonnál.
Robert Kubica 2011-ben kis híján az égi versenypályákra költözött, de csodával határos módon életben maradt. Arra viszont nagyon kevesen fogadhattak, hogy nemcsak újra autóversenyezni fog, hanem egészen a Le Mans-i győzelemig jut. Megnéztük, mi vezetett idáig.
Valószínűleg nem nagyon van olyan autósport-rajongó, aki ne örülne annak, hogy Robert Kubica 40 évesen megszerezte élete első Le Mans-i győzelmét, mindezt ráadásul a Ferrarival tette. A Forma–1-ben 2006-ban a Magyar Nagydíjon bemutatkozó, tempóját az első perctől fogva bizonyító lengyel pilóta pályafutása 14 évvel ezelőtt brutális fordulatot vett, és aligha lepődött meg volna bárki is, ha többet nem látjuk versenyautóban. Ő azonban nemhogy visszatért, de most megnyerte a világ egyik legnagyobb autóversenyét, a híres tripla korona (Triple Crown), azaz a monacói F1-es futam, az Indianapolis 500 és a Le Mans-i 24 órás egyikét.
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) June 15, 2025
Kubica összesen négy teljes és egy csonka szezont töltött el a Forma–1-ben, ahol már 2007-ben túlélt egy döbbenetesen nagy balesetet a Kanadai Nagydíjon. Egy évvel később ugyanott aztán megszerezte pályafutása egyetlen F1-es sikerét, és úgy tűnt, hogy akár a világbajnoki címért is harcban lehet, lévén átvette a vezetést a pontversenyben. A BMW azonban úgy döntött, hogy a 2008-as autó fejlesztése helyett a 2009-es, átfogó szabályváltozások évében debütáló kocsira koncentrál.
Kubica ezért hiába vezetett hibátlanul élete második F1-es idényében és nyújtott jobb egyéni teljesítményt még a vb-címért megküzdő Felipe Massánál és Lewis Hamiltonnál is, végül be kellett érnie az összetett 4. helyével. Akkor persze senki nem gondolhatta, de ez lett volna ez egyetlen esélye az F1-es világbajnoki címre, és valószínűleg soha nem fogja teljesen megbocsátani a BMW-nek, hogy nem próbálták meg kihasználni a kínálkozó lehetőséget. „A legjobban azt bánom, hogy 2008-ban nem hajtottunk a BMW-vel azért, hogy megpróbáljuk megnyerni a bajnoki címet. Egyszerűen feladtuk, miközben soha nem lehet tudni, hogy az embernek lesz-e újabb esélye” – nyilatkozta 2023-ban.
A bajorok 2009-ben ezután sehol nem voltak, az év végén pedig kiszálltak a Forma–1-ből, így Kubica a Renault-nál folytatta, és a középszerű R30-assal Monacóban és Belgiumban is dobogós lett. Ezután 2011-ben is a Lotus Renault GP-vé átvedlő istálló pilótája maradt, de már nem kellett volna sokat, mindössze egy évet kibírnia, mielőtt Maranellóba teheti át a székhelyét, időközben ugyanis aláírt a Ferrarihoz, hogy 2012-től Fernando Alonso csapattársa legyen.
2011. február 6-án, az olasz Ronde di Andora versenyen azonban egy csapásra mindez szertefoszlott, amikor Skoda Fabia S2000-ét szó szerint felnyársalta a szalagkorlát, életveszélyes sérüléseket okozva az akkor 26 éves versenyzőnek.
„Másfél liter vér volt a testemben, amikor megérkeztem a kórházba, miközben normál esetben az embernek 6-7 liter vére van. A testem jobb oldala teljesen szét volt zúzva, 42 törésem volt, a lábfejemtől a könyökömig mindenem el volt törve” – nyilatkozta 2024-ben egy podcastban.
Az életmentő beavatkozások sorozata után jöhetett a gyötrelmes felépülés, amelyet 2012 januárjában lábtörés vetett vissza, de az év szeptemberében Kubica már újra versenyzett, és egy Subaruval rögtön győzni tudott a Ronde Gomitolo Di Lana elnevezésű raliversenyen. Mivel a sérülései miatt úgy tűnt, formaautóba többet nem ülhet, a lengyel klasszis teljes erőbedobással a ralizás felé fordult, 2013-ban főállású raliversenyző lett, és első nekifutásra megnyerte a WRC2-es világbajnoki címet. Ezzel a mai napig ő az egyetlen F1-es pilóta, aki vb-címet nyert raliban.
Ezután 2014-től már a WRC-ben ment, de itt csupán részsikerek jöttek össze neki, a 2016-os idény után pedig elfogyott a pénz, így véget ért a ralis kaland. 2017-ben ugyanakkor új kapuk nyíltak meg előtte, és előbb a Renault 2012-es, majd a Magyar Nagydíj után rendezett teszten a 2017-es autóját is próbára tehette. Itt bebizonyosodott, hogy bár vélhetően soha nem lesz azon a szinten, mint a balesete előtt, továbbra is képes jó teljesítményre egy Forma–1-es autóban.
A Hungaroringen vezetett először aktuális F1-es autót a 2011-es valenciai teszt óta.
Ezután előbb októberben, majd az Abu-dzabi Nagydíj után novemberben is tesztelhette a Williamst, Felipe Massa visszavonulásával pedig a brazil pilóta ülésének első számú várományosává lépett elő, ám végül nem ő, hanem Sergey Sirotkin lett a befutó. Viszont tartalékként így is csatlakozott a grove-iakhoz és a Spanyol Nagydíjon először vezetett F1-es hétvégén a 2010-es Abu-dzabi Nagydíj óta, 2019-ben pedig az újonc George Russell oldalán végre megkapta a lehetőséget a versenyzésre is.
Ebben ugyanakkor sok köszönet nem volt, mert a Williams erre az évre soha nem látott mélységbe zuhant, ami odáig fajult, hogy a csapat az alkatrészekkel spórolás miatt adatta fel Kubicával az Orosz Nagydíjat. Noha a gárda egyetlen pontját ő szerezte, összességében nem tudta tartani Russell tempóját, a szezon vége előtt pedig bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Williamst. Innen az Alfa Romeóhoz vezetett az útja, ahol tartalékként lehúzott még három évet, és a számos első szabadedzésen való szereplés mellett 2021-ben a covidos Kimi Räikkönenhelyén a Holland és az Olasz Nagydíjon is részt vehetett. Utóbbi volt az utolsó versenye a Forma-1-ben.
2019-ben a Williams pilótájaként / Fotó: Rokit Williams Racing
Ebben az évben debütált a hosszútávú versenyzés világában és három győzelemmel az European Le Mans Series LMP2-es bajnoki címéhez segítette az Orlen Team WRT-t jelenlegi ferraris csapattársa, Yifei Ye, illetve Louis Deletraz oldalán. A Le Mans-i siker ugyanakkor nem jött össze, pedig karnyújtásnyira voltak tőle, amikor elképesztően szívfacsaró módon Ye alatt az utolsó körben kapcsolt le a motor.
Kubica 2022-ben aztán már teljes idényt futott a WEC-ben a Prema Orlen Teammel és kategória második lett Le Mans-ban, amit 2023-ban a WRT-hez visszatérve megismételt, ebben az évben pedig elhódították az LMP2-es bajnoki címet. Ekkor érkezett a Ferrari ajánlata a 2024-es esztendőre, amit természetesen nem utasíthatott vissza.
„A hypercar, noha egy csúcskategória, azért mégsem az F1, mindazonáltal azt hiszem, a Ferrarit képviselni többet jelent, mint egy másik márkát. Már a múltban is rájuk szegeztem a tekintetem, mivel F1-es versenyzőként két célom volt: világbajnoki címet szerezni és felvenni a vörös overallt. Végül egyik sem történt meg, mert az életnek más tervei voltak velem, és bevallom, a nyílt seb megmaradt. Ez a lehetőség most nagy kihívás” – nyilatkozta akkor.
Noha tavaly Austinban már nyertek egy versenyt, a fő cél természetesen nem lehetett más, csakis a Le Mans-i győzelem, ami most szintén összejött.
„Megnyerni Le Mans-t különleges, mert ez az egyik legnehezebb verseny. Néhány éve nagyon közel kerültem hozzá az LMP2-ben az első Le Mans-omon, amikor az utolsó körben vesztettünk, de ezúttal minden tökéletesen sikerült. Összetett győzelmet szerezni pedig jobb, mint LMP2-est. Fárasztó hét volt, de szerencsére mindent valóra váltottunk. Leszegtük a fejünket, nyomtuk, amikor kellett, amikor pedig nem, vigyáztunk az autóra és a gumikra. Örülök magam és a csapattársaim, illetve az AF Corse és a Ferrari miatt is, hogy háromszor nyert három különböző egységgel. Jobb forgatókönyvet elképzelni sem tudnék” – nyilatkozta az újdonsült győztes.
Az idei Le Mans-i 24 órást is a Ferrari nyerte, de ezúttal nem a gyári csapat valamelyik autója végzett az első helyen.
A 83-as rajtszámú AF Corse-Ferrari győzelmét hozta az idei Le Mans-i 24 órás. Az F1-es futamgyőztes Robert Kubica nevével fémjelzett, Phil Hansonnal és Yifei Ye-vel kiegészülő trió a 6-os rajtszámú Porsche Penske előtt 14 másodperccel szelte át a célvonalat. A 3. helyen a maranellóiak gyári csapatának 51-es egysége, a negyediken az 50-es autója végzett.
A 83-as trió mindegyik tagjának ez az első Le Mans-i sikere, Kubica pedig Fernando Alonso 2019-es győzelme óta az első F1-es futamgyőztes, aki felért a csúcsra a legendás pályán. Az AF Corse ezzel a győzelemmel olyasmit vitt véghez, amit Ferrari ügyfélcsapat a történelem során eddig csak egyszer, ugyanis a Ferrari első Le Mans-i szereplése alkalmával, 1949-ben történt csak meg, hogy az olasz márka győzelmét nem a gyári istálló autója szállította.
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) June 15, 2025
A Ferrai ezzel megőrizte veretlenségét a Hypercar-érában, hiszen 2023 és 2024 után az idén sem talált legyőzőre.
Az LMP2-es kategóriában az Inter Europol csapat 43-as egysége, az LMGT3-asok között a 92-es Manthey Porsche diadalmaskodott.
Noha az időmérő edzésen az idei WEC-szezont addig domináló Ferrarinak csak az egyik gyári (szintén az AF Corse által működtetett, de a gyártó által felügyelt) egysége jutott be a legjobb 10-be, a másik a 11. helyről, Kubicáék pedig a 14. pozícióból várták a rajtot, az általános vélekedés továbbra is az volt, hogy az olaszokat kell majd legyőznie annak, aki meg akarja nyerni a 93. Le Mans-i 24 órást.
Annak ellenére, hogy a rajt után már az első körben a 6-os számú Penske Porsche állt az élre, ahogy haladtunk előre a versenyben, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a Ferrari versenytempója a legjobb. Ezzel együtt a verseny első felében a maranellóiaknak számos problémával, köztük több büntetéssel meg kellett birkóznia, de végül egy féltávnál érkező bitzonsági autós fázisnak köszönhetően sikerült felzárkózniuk, majd az éjszaka hátralevő részében fokozatosan átvették a futam irányítását.
Vasárnap reggel úgy tűnt, hogy akár a teljes dobogót kisajátíthatják és csak az lesz a kérdés, hogy közöttük mi lett a sorrend. Ennek eldöntése nem ment egyszerűen, mivel Kubicáék egységét a verseny különböző szakaszaiban többször is megkérték, hogy engedjék el valamelyik gyári autót, majd amikor Kubica szerette volna megelőzni az 51-est, nem adtak zöld utat neki.
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) June 15, 2025
A Ferrarinak legyen mondva, hogy némi tanácskozás után engedélyezték az előzést, ekkorra azonban a lengyel időt veszített és több másodperccel lemaradt, így az 51-es autó megőrizte a vezetést. Négy órával a vége előtt azonban egyre inkább a 83-as egység került kedvező helyzetbe: a 78-as Lexus teljes pályás sárga zászlót idézett elő, ami miatt lezárták a bokszutcát, az 51-esnek viszont muszáj volt kiállnia, mert különben kifogy az üzemanyagból (a szabályok ilyen esetben lehetőséget adnak a tankolásra).
Alessandro Pier Guidinak azonban egy körrel később az ilyenkor előírt módon még egyszer érkeznie kellett, ekkor azonban megpördült a bokszbejáratban és a kavicságyból kellett visszakecmeregnie a pályára. Innentől egyértelművé vált, hogy a 83-as Ferrari stratégiai előnyben van az 50-essel és 51-essel szemben, utóbbi két egységre pedig a 6-os Porsche is felzárkózott.
És nemcsak felzárkózott, hanem a jó tempójának és elnyújtott etapjainak köszönhetően végül mindkét gyári autót levadászta, a 83-as viszont addigra már túl messze járt. Az utolsó körökben így már „csak” azért lehetett izgulni, hogy a vörös autók eljussanak a célig, ugyanis a rádiókummunikáció alapján mindketten problémákkal küzdöttek.
A 6-os Porsche megelőzi az 51-es Ferrarit:
The #6 Porsche is back on the podium after overtaking the #51 Ferrari! 💨
— 24 Hours of Le Mans (@24hoursoflemans) June 15, 2025
Ami a Hypercar-mezőny többi tagját illeti, az első rajtsort kibérelő Cadillac versenytempója elmaradt az egy körön mutatott teljesítményétől, miként a BMW is lassúnak és megbízhatatlannak bizonyult, a Toyota jobban teljesítő 8-as egységének reményeit a jó eredményre pedig egy elszálló kerékanya, majd az amiatt leeső bal első kerék hiúsította meg.
A Spában és Imolában a 36-os egységével egyaránt dobogóra álló Alpine várakozáson alul teljesítve beleszürkült a mezőnybe, míg a Peugeot és az Aston Martin hozta azt, amit előzetesen is várni lehetett tőlük, azaz a Hypercar-mezőny végén körözést.
Rossiék elszálltak, dráma az LMP2-ben
A másik két kategória küzdelmeiből az egyik az utolsó órában, meglehetősen drámai módon dőlt el, a 43-as, a verseny nagy részében élen álló egység ugyanis fél órával a vége előtt áthajtásos büntetést kapott bokszutcai sebességtúllépésért, és úgy tűnt, ezzel oda minden győzelmi reményük. Csakhogy a Panis Racing vezetést átvevő 48-as autója nem sokkal később műszaki problémákkal szembesült, így a Nick Yelloly, Tom Dillmann és Jakub Smiechowski nevével fémjelzett 43-as trió végül nyerni tudott. A második helyen Panisék jöttek be, a harmadik az AO by TF csapat 199-es autója lett.
Valentino Rossiék 46-os BMW-je a kavicságyban:
Team WRT #46 seems to suffer from a loss of power and is currently being recovered! 😓
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) June 15, 2025
Az LMGT3-ban elmaradt a dráma a hajrában, éjszaka viszont itt is volt belőle, a végső győzelem egyik legnagyobb esélyeseként számon tartott 46-os BMW ugyanis egyszer csak a kavicságyba parkolt, majd miután kiemelték onnan, némi próbálkozás után feladta a küzdelmet.
A 92-es Manthey Porsche ezután magabiztosan húzta be 2024 után ismét a kategóriagyőzelmet, míg a második helyen a 21-es AF Vista Corse Ferrari végzett a 81-es TF Sport Corvette előtt.
A 93. Le Mans-i 24 órás részletes eredményeit ITT lehet megnézni.
Robert Kubica úgy nyilatkozott, hogy hobbi célzattal szívesen versenyezne újra raliautóval.
Kubica életében azért van különleges, szomorú tartalmú jelentősége a ralinak, mert 2011 februárjában a Renault/Lotus F1-es pilótájaként elindult egy olaszországi raliversenyen, ahol súlyos balesetet szenvedett és kisiklott az ígéretes pályafutása; e nélkül hamarosan talán a Ferrari versenyzője lett volna.
Ez végül megvalósult, de az F1 helyett a WEC-ben. A lengyel 2013 és 2016 között ralizott versenyszerűen, a WRC2-ben bajnok is lett, a legmagasabb szinten pedig 14 szakaszgyőzelem és Argentínában szerzett összetett 6. hely volt a csúcsa. Most úgy érzi, kikapcsolódás gyanánt szívesen visszatérne ide versenyezni.
„Kicsit hiányzik a rali, hogy őszinte legyek. Nagy híve vagyok. Amióta 2016-ban befejeztem, inkább rajongóként figyelem a ralit, mivel megvan a saját versenyzési programom. Követem a WRC eseményeit” – mondta az Autosportnak.
„Megmérkőzési céllal nem, de szórakozásból visszatérnék ide – jelentette ki. – Emlékszem, milyen sok erőfeszítést kívánt a felkészülés, de szórakozásból is lehet ralizni, teher nélkül.”
Kubica jobb karjából egy kisebb darabot leműtöttek az orvosok a korábbi ralis balesete után, ami a későbbiekben is kihatott a mozgására. 2019-ben egy szezon erejéig viszont visszatért a Forma-1-be a Williamsszel, tanúbizonyságot téve bámulatos elszántságáról.
A 2024-es Le Mans-i 24 órás első harmadában is sorjáztak a drámai történések, a nagy ambíciókkal érkező Alpine-nak az F1 után itt sem termett sok babér, hét óra elteltével már egyik autójuk sem volt versenyben.
Még az első óra végén is rendkívül szoros volt a 23 autóból álló hypercar kategória élmezőnye, hiszen az első hét autó is látótávolságon belül maradt egymáshoz képest – a letűnt LMP1-es korszakban megszokottakhoz képest egészen újszerű látványt és izgalmat adva a versenynek.
Ahogy esős időszakokkal tartott a mezőny a sötétedés felé, előbb az #50-es gyári Ferrari, majd a privát #83-as ragadta magához a kezdeményezést hosszabb időre, ám az AF Corsét a nyolcadik óra környékén súlyos csapás érte. Robert Kubica ült a volánnál, amikor lekörözés közben túl korán ráhúzott a #15-ös BMW-re, amely így Dries Vanthoorral a volánnál a falnak csapódott, biztonsági autós periódust előidézve ezzel. A lengyel manőverét szabálytalannak minősítettét a felügyelők, így az élen álló autó 30 másodperces stop&go büntetést kapott, amivel a 6. helyre esett vissza, a vezetés pedig a #8-as Toyotára szállt át.
A hypercarok közül az Alpine versenye siklott félre a leggyorsabban és a leglátványosabban: az ötödik óra előtt a #35-ös, majd a hetedik óra előtt a #36-os A424 is feladta a versenyt motorhiba miatt. A második autó kiállásával Mick Schumacher Le Mans-ja is véget ért, aki a verseny előtt még lelkesen beszélt az esélyeikről.
Az LMGT3-as kategóriában Valentino Rossi sokáig az élen tartotta a WRT #46-os BMW-jét, ám éjfél után váltótársa, az ománi Ahmad Al Harthy csúnyán összetörte azt, kukába dobta a csapat esélyeit.
12 év késéssel idén megtörténik, amire Robert Kubicának már 2012-ben is szerződése volt: a lengyel pilóta végre a Ferrari színeiben versenyezhet. Igaz, nem az F1-ben, hanem a WEC-ben, ugyanakkor győzelemre képes technikája révén júniusban akár fel is kerülhet a neve az autósport történetének legdicsőbb lapjaira.
Kubica azt követően, hogy néhány évet már lehúzott a Hosszútávú Világbajnokság LMP2-es kategóriájában, idénre a Ferraritól kapott ajánlatot arra, hogy lépjen fel velük a WEC élvonalában, a márka hypercarját vezetve. A lengyel természetesen nem mondott nemet az ajánlatra, és bár nem a gyári csapattal, hanem a privát AF Corse tagjaként, de a 2024-es szezonban a tavaly Le Mans-ban győztes Ferrari 499P-t fogja vezetni az orosz Robert Svarcman és a kínai Jifei Je oldalán. Az egyik nagy cél persze a Le Mans megnyerése, s bár Kubica nem érzi magát hátrányban amiatt, hogy nem a Ferrari gyári csapatánál vezet, a várhatóan 19 hypercart felsorakoztató mezőnyben aligha lesz egyszerű dolga.
A ferraris szerződés némi gyógyír Kubica számára, ugyanis már nem titok, hogy az F1-ben is csatlakozott volna a maranellói alakulathoz a 2012-es szezonra – erről már előszerződést is kötöttek a felek –, ám a 2011 februárjában történt ralibalesete minden tervet áthúzott.
„A hypercar, noha egy csúcskategória, azért mégsem az F1. Mindazonáltal azt hiszem, a Ferrarit képviselni többet jelent, mint egy másik márkát. Már a múltban is rájuk szegeztem a tekintetem, ugyanis F1-es versenyzőként két célom volt: világbajnoki címet szerezni és felvenni a vörös overallt. Végül egyik sem történt meg, mert az életnek másmilyen tervei voltak velem. És bevallom, hogy ez máig tartó sebet jelent számomra” – idézi a La Gazzetta dello Sport Kubicát, aki, ha kicsit máshogy alakul a történelem, Fernando Alonso csapattársa lett volna a 2012-ben a bajnoki címért harcoló Ferrarinál.
„Mindig tiszteltem Fernandót, ez a tisztelet pedig kölcsönös is volt, amikor az F1-ben versenyeztünk. Nem lett volna könnyű legyőzni őt, de szerettem volna átélni ezt a kihívást. Sok mindenről hasonlóan gondolkodunk, és előnyt jelentett volna a csapat számára, ha két olyan versenyzője van, akik jól kijönnek egymással. Ennek a forgatókönyvnek kellett volna megvalósulnia, de aztán jött a baleset. De most is ugyanolyan boldog vagyok, mint amikor annak idején aláírtam a Ferrarihoz.”
Kubica ugyan hosszú rehabilitáció után, már nem százszázalékos jobb karja ellenére is visszaküzdötte magát az F1-be, egy szezont lehúzott 2019-ben a sereghajtó Williamsnél, majd az Alfa Romeónál még volt két versenye beugróként 2021-ben – végül azonban másodjára sem tudott úgy búcsúzni a királykategóriától, ahogy szeretett volna.
„Váratlanul érkezett a lezárás. Amikor vezethettem az Alfa Romeót 2022-ben az Abu-dzabi Nagydíj szabadedzésén, nem sejtettem, hogy az lesz az utolsó alkalom. De az Orlen, akik most a WEC-be is követtek engem, végül nem tudott megállapodni a Sauberrel. Én pedig csak úgy akartam az F1-ben maradni, ha vezethetem is az autót, még ha csak teszteken is – abból, hogy csak egy bábu legyek a paddockban, nem kértem. De elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel. 39 évesen még mindig hajt a szenvedély, és esélyes, hogy ez még jó pár évig kitart” – bizakodott a lengyel.
Megrázó vallomást tett sérülése utáni mentális állapotáról Robert Kubica, akinek versenyzői karrierjét egy súlyos ralibaleset törte ketté. A lengyelnek hosszú évek során sikerült fizikálisan és lelkileg is újra felépítenie magát, idén pedig már bajnoki címet szerzett is a WEC-ben.
Már majdnem 13 éve, hogy 2011 februárjában Kubica jobb karja súlyosan roncsolódott egy olaszországi ralin, miután egy szalagkorlát átszúrta az autóját. Az akkor az F1-ben csúcskorszakát élő, és a Ferrari által is kiszemelt lengyelnek nemcsak versenyzői jövője került veszélybe, egy ideig az sem volt biztos, hogy az orvosok meg tudják menteni sérült karját.
Kubica két éven át távol maradt a versenypályáktól, majd miután karja valamelyest rendbe jött, ralizással, az ERC-vel és a WRC-vel rázódott vissza korábbi életéhez. Az odáig vezető időszak azonban elképzelhetetlen küzdelmekkel járt számára – erről most egy lengyel lapnak beszélt, amit a PlanetF1 idéz.
„Volt egy különösen nehéz, számomra szinte felfoghatatlan periódus, amiről még nem sokan tudnak. Voltak pillanatok, amikor az agyam nem tudta elfogadni a testemet. Felébredtem éjszakánként, és azt éreztem, hogy a jobb karom nem tartozik hozzám. Mintha nem az enyém lenne.”
„Elismerem, hogy még ma is nehéz erről beszélnem. Voltak időszakok, amikor azt kívántam, bárcsak ne lenne meg az a jobb oldali testrészem. Ezek nagyon csúnya gondolatok voltak, de gyakran előjöttek a rehabilitációs időszak alatt” – avatta be a nyilvánosságot akkori érzéseibe Kubica.
A most 39 éves pilóta ugyan alighanem a legjobb éveit veszítette el a baleset miatt, ám sikerült visszaküzdenie magát az F1-ig, ahol 2019-re leszerződtette a Williams, noha a csapat akkori formája miatt az évet a mezőny végén kellett töltenie. Két évvel később két futamon még rajthoz állhatott az Alfa Romeóval, egy ideje azonban már a Hosszútávú Világbajnokság LMP2-es kategóriájának állandó tagja, s idén meg is nyerte ott a bajnoki címet a WRT csapattal.
39 évesen Kubica jól tudja, hogy azokat a sikereket már nem fogja tudni elérni, amikre a Forma-1-ben predesztinálva volt, az élet más területein azonban fontos dolgokra ébresztette rá a balesete.
„Sok minden múlik azon, hogy éppen milyen a szélirány. Amikor jól mennek a dolgok és felfelé ívelő pályán vagyunk, hirtelen rengeteg barát és ismerős vesz körül. De aztán amikor nem alakulnak jól a dolgok, hirtelen eltűnnek” – mondta.
„Az életem komoly teszt elé állította a barátságokat. Drasztikus változás történt a barátaim és a hozzám közel álló emberek számát tekintve a balesetem előtt és után. Ez pedig jó élettapasztalat volt.”
Kubica 2024-ben is a WEC-ben folytatja, ám magasabb szintre lép, hiszen immár a hypercar-kategóriában fog rajthoz állni, miután leszerződtette őt a Ferrari, így az idén Le Mans-t nyerő Ferrari 499P modellt vezetheti majd. Csapattársainak kiléte még nem ismert.
