Címke: Rob Smedley

  • „Növesszetek már golyókat!” – volt Ferrari-mérnök kritizálta kollégáit

    „Növesszetek már golyókat!” – volt Ferrari-mérnök kritizálta kollégáit

    A Ferrari versenyzőjeként eltöltött időszaka alatt végig Felipe Massa versenymérnökeként dolgozó Rob Smedley keményen kritizálta a Forma–1 jelenlegi versenymérnökeit.

    Felipe Massa legendás versenymérnöke szerint nem elég tökösek a Forma–1-es versenymérnökök. Az 51 esztendős, a brazil pilóta versenymérnökeként a Ferrarinál 2006 és 2013 között szolgáló szakember úgy látja, sok esetben kollégái nem mernek határozottan fellépni a versenyek közben, ami szerinte az autóversenyzők általános jellemvonásai miatt nagyon nem jó stratégia.

    „Összességében szerintem a jelenlegi Forma–1-ben túl sok az óvatoskodás. Mint például ahogyan a rádióüzeneteket közvetítik a versenyzőnek. Nem nézek meg minden futamot, de amelyeket igen, azok alatt azt szoktam gondolni, hogy »növessz már tököket, ember, csak mondd meg neki, amit meg kell mondanod!« Egy nárcisztikus szociopatának odanyújtod a kezedet, amire majd az egész karodat akarja, szóval ne is nyújtsd oda a kezedet. Ne add meg neki azt a tényt, hogy nekem valamiféle kisebbrendűségi komplexusom van itt, és mondani fogok neked valamit, te pedig talán megcsinálod…. Nem, haver, dolgozunk, nem igaz? Mondani fogok valamit, te pedig meg fogod csinálni” – ecsetelte Smedley a The Red Flags podcastban.

    Felipe Massa & Rob Smedley, Ferrari, racingline.hu
    Smedley utolsó közös idényében, 2013-ban Massával / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Amikor a főnököm mondd nekem valamit, akkor én megcsinálom. Így működik a világ. Ha pedig nem tesszük, akkor rendben, amíg nem nárcisztikusoknak és szociopatáknak dolgozunk, akik azt mondják nekünk, hogy a rossz dolgokat tegyük. Ha nem tesszük meg egy nagy nyomással járó környezetben, az egész dolog kifordul a tengelyéből. Úgyhogy csak le kell fektetni ezeket az alapszabályokat arról, hogy miként működünk, miként beszélünk egymással. Sok olyan dolog felmerül, hogy mondjuk »meg kell hoznom egy döntést? Meg kell kérnem a pilótát, hogy álljon félre? Meg fogja bántani ez az érzéseit?« A futam végén mindig csak az egyik pilóta lesz boldog, nem igaz? Nem lehet mindig mindenkit elégedetté tenni, úgyhogy csak növessz golyókat és végezd a dolgod, hozd meg a döntéseket, amelyeket meg kell hoznod! Ez szerintem az életre és a Forma–1-re is igaz. Az ember tojáshéjakon lépked és nem mer döntést hozni, amivel a lehető legrosszabb helyzetbe hozza magát.”

    Smedley a pályafutása során több legendássá vált üzenetet is eleresztett az éterbe, ezek közül pedig alighanem az a leghíresebb, amikor a 2010-es Német Nagydíjon a Ferrari vezetőinek akaratát közvetítve arra utasította Massát, hogy engedje át az első helyet Fernando Alonsónak.

    Tragikus ellenszegülés és jogos követelések – győzelmet befolyásoló csapatutasítások az F1-ben

  • Volt Ferrari-mérnök: Hamilton le fog lassulni, de addig világbajnokot csinál Leclerc-ből

    Volt Ferrari-mérnök: Hamilton le fog lassulni, de addig világbajnokot csinál Leclerc-ből

    Lewis Hamilton Ferrarihoz csatlakozása akárhonnan nézve win-win helyzetet teremt a Scuderiánál az olaszok egykori mérnöke szerint.

    A 2004 és 2013 között előbb a tesztcsapat mérnökeként, majd 2006-tól Felipe Massa versenymérnökeként a Ferrarinál dolgozó Rob Smedley lát párhuzamokat a Massa–Michael Schumacher és a Lewis Hamilton–Charles Leclerc kettősben, és szerinte egykori csapata csak nyerhet a britek hétszeres világbajnokának érkezésével.

    „Teljesen más a mostani helyzet, de olyan, mint amikor 2006-ban Felipe Massa lett Michael Schumacher csapattársa. Ő volt a tanonc, és rendben volt, hogy Michael legyőzi őt, de aztán az év végén már erőből verte őt meg az időmérőn, véletlenszerűen pedig néhány versenyen is – ecsetelte a brit mérnök a Formula for Success podcastban. – Szerintem Charles esetében is hasonló lesz a helyzet, és ha nem ő lesz az, aki túl sokat hibázik, akkor ez egy win-win helyzet. Itt van egy hétszeres világbajnok, egy fickó, akitől tanulhat, és végül belőle is az igazi válhat. Addigra Lewis készen áll majd a visszavonulásra, arra, hogy elhagyja a színpadot, a Ferrarinak pedig lesz egy készre formált világbajnoka, akiből nyerőgép lesz.”

    Smedley szerint egy ilyen forgatókönyvet elősegíthet az is, hogy 13 év a korkülönbség Leclerc és Hamilton között, ami előbb-utóbb mindenképpen a monacóit fogja segíteni. „Van egy másik dolog is ebben a kronológiai pályában – és kérem ne utáljanak, amiért ezt mondom, mert ez csak fiziológia –, hogy [Hamilton] el fog kezdeni lelassulni egy kicsit. Hogy mikor, azt nem tudjuk, de bizonyára nem a következő egy-két évben, mert ha megnézzük, hogy pszichológiailag mennyire erős, mennyire motivált és fitt, akkor ez nem jön el egyhamar. De ez nem szintén egy win-win helyzet a Ferrarinak? Érkezik egy hétszeres világbajnok, aki hajtani fogja Charles-t, mert Charles olyan helyzetbe kerül – és nem akarom őt ifjú tanoncnak hívni –, amelyben nagyon más dinamikát fog tapasztalni és nagyon más lesz a kapcsolata, mint Carlos Sainz-al. Ők ketten a karrierjük nagyon hasonló szakaszában járnak.”

    Smedley szerint tehát a Ferrari csak jól jöhet ki a Hamilton–Leclerc felállásból, ami azért nem teljesen igaz, hiszen két ennyire versengő és versenyképes pilóta esetén óhatatlanul felvetődik, hogy mi van akkor, ha idővel elmérgesedik közöttük a kezdeti jó viszony.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Ha ezt megteszi Hamilton, imádni fogják a Ferrarinál – véli a csapat korábbi mérnöke

    Ha ezt megteszi Hamilton, imádni fogják a Ferrarinál – véli a csapat korábbi mérnöke

    Számára teljesen idegen közegbe fog csöppenni 2025-ben Lewis Hamilton, amikor a Mercedestől átszerződik a Ferrarihoz, ám a csapat korábbi mérnöke, Rob Smedley szerint a britre motiválóan fog majd hatni az új közeg – de ennek érdekében neki is tennie kell majd egy kicsit.

    Smedley 2004 és 2013 között dolgozott a Ferrarinál, az ott töltött idejének nagy részében Felipe Massa versenymérnökeként ténykedett, az utóbbi években pedig a Forma-1 számára végzett adatelemzői munkát. A brit mérnök most a Formula for Success podcastban tapasztalatból beszélhetett arról, mi vár egy szigetországbeli alkalmazottra, amikor a kulturálisan egészen más közeget jelentő Olaszországba, a maranellói gyárba teszi át a székhelyét.

    „Szerintem Lewis egy olyan versenyző, aki ki tud majd teljesedni a tifosi által átszőtt környezetben” – vélekedett Smedley. – Igaz, hogy a Red Bull ismét ellépett, de az időmérős különbségeket tekintve a Ferrari ott van a nyakukon. Jó kérdés, hogy ha Lewis már most a Ferrariban ülne, fel tudná-e venni a harcot Maxszel és a Red Bull-lal, ám nem véletlenül szerzett hét világbajnoki címet. Azért szerezte, mert minden idők egyik legjobbja, és szerintem Lewis éppen olyan versenyző, aki meg tudja adni azt a plusz egy-két százaléknyi teljesítményt, ami a csapatnak hiányzik.”

    Smedley szavai szöges ellentétben állnak Flavio Briatore véleményével, aki az elmúlt napokban éppen azt mondta, Hamilton nem lesz elég motivált ahhoz, hogy extra erőfeszítéseket tegyen új csapatánál.

    Briatore szerint rosszak a Ferrari kilátásai: „A Hamilton-félék nem sokat tesznek bele”

    A mérnök szerint azért Hamiltonnak törekvést kell majd mutatnia a beilleszkedésre, s nem ő az első, aki a nyelvtanulást javasolja neki ehhez.

    „Önmaga és munkaadója miatt is kötelessége lesz, hogy amennyire csak lehetséges, beágyazza magát ebbe az új közegbe. Ha egy kicsit meg tudna tanulni olaszul, a csapat imádná őt érte. De bármit is csinál, abban biztos lehet, hogy ha 100 százalékot ad bele, akkor 100 százalékot is fog visszakapni” – mondta Smedley.

  • Alonso az a versenyző, akiben a tehetség, a munka és az ész találkozik

    Alonso az a versenyző, akiben a tehetség, a munka és az ész találkozik

    Korábbi ferraris kollégája, Rob Smedley magasztos szavakkal beszélt Fernando Alonsóról, akiben szerinte az autóversenyzés három legfőbb kvalitása egyaránt megtalálható.

    A brit Smedley hosszú időt töltött Felipe Massa versenymérnökeként a Ferrarinál, a 2010 és 2013 közötti időszak során pedig ő és Alonso is az istálló tagjai voltak. A spanyol azonnal magához ragadta a vezető szerepet a két pilóta közül, a négy év alatt teljesen háttérbe szorítva Massát, Smedley-nek pedig a garázs másik oldalán dolgozva remek rálátása volt arra, mi emeli ki Alonsót még a világbajnok Forma-1-es versenyzők közül is.

    „Mialatt vele dolgoztam a Forma-1-ben, folyamatosan felpörgött állapotban volt – mondta a mérnök a Soymotor által készített interjúban. – Nagyon komolyan veszi a munkát, keményen dolgozik. Mint minden nagyság, ő is rendelkezik a természetes tehetséggel, de ezt sok munkával is megtámogatja. Vannak versenyzők, akik született tehetségek, mások munkával jutnak el arra a szintre, de ha valaki ezt a kettőt kombinálja, annak az összege egészen elképesztő.”

    „Ő rendkívül kitartó, minden helyzetből a legjobbat akarja kihozni, és folyamatosan gondolkodik. Egy nagydíj nem csak egy hétvégi munka számára, hanem igazi hivatás.”

    Alonso hírhedt arról is, hogy kiválóan használja az eszét, ami nemcsak a pályán, de a csapaton belüli érdekérvényesítésben is előnyére szolgál, ezzel pedig rendre el tudja bizonytalanítani csapattársait is.

    Alonso vallomásai: Szerencsés vagyok és rengeteget hazudok

    „Az intelligenciája különféle módokon mutatkozik meg. Például abban, hogy nemcsak képes 300 km/órás tempóval vezetni, de eközben még feldolgoz és kielemez mindent, ami körülötte történik. Ebből pedig nagy előnye származik, hiszen amellett, hogy legalább ugyanolyan gyorsan vezet, mint mások, a többségnél gyorsabban képes gondolkodni is” – magyarázta Smedley.

    „Megvan az az érzelmi intelligenciája, az a mentális ereje, hogy soha, vagy szinte soha nem tudja őt kizökkenteni egy csapattárs. Ha a csapattársa egy kicsivel gyorsabb nála, az sem töri össze. De Fernandónak nagyon ritkán vannak rossz napjai, ez pedig abból adódik, hogy ha ezt a három tartóoszlopot egymásra tesszük, egy elképesztő versenyzőt kapunk.”

    Smedley 2018-ig dolgozott a Williams alkalmazásában, a sporttól viszont azóta sem szakadt el, csak egy kevésbé a rivaldafényben zajló állást vállalt el adatelemzőként az F1 vezetőségében.

  • Régi, Ferraritól ismerős arc vágott bele egy nagyszabású projektbe

    Régi, Ferraritól ismerős arc vágott bele egy nagyszabású projektbe

    Global Karting League néven különleges gokartos kezdeményezést indít Rob Smedley, akit elsősorban Felipe Massa versenymérnökeként ismert meg a nagyvilág a Ferrarinál.

    Smedley 2001-től 2018-ig dolgozott mérnökként a Forma-1-ben, ennek nagy részében a Ferrarinál. Most viszont kicsit más jellegű elfoglaltságot talált ki: az F1-be igyekvő fiataloknak akar igazságos gokartos rendszert felépíteni, hiszen manapság egy átlagember számára már az is elérhetetlenül nagy összegbe kerül, hogy finanszírozza a versenyképes technikát a formaautózás világa előtti sorozatokban.

    A sorozatba 6 és 17 év közöttieket várnak személyre szabott oktatási programmal, és a legjobbak fokozatosan léphetnek egyre magasabb szintre, miközben a szintlépéssel együtt változatlanok maradnak a költségeik. A cél az, hogy világszerte 50 létesítmény fogadja a jelentkezőket, az első már működik is Angliában.

    „Úgy gondoljuk, a világ leggyorsabb versenyzője még nem is versenyzett, eddig. Egyszerűsíteni akarjuk a sportágba vezető út első lépéseit. Egyenlő feltételeket kívánunk teremteni, szélesebbre akarjuk nyitni a lehetőségeket a részvételben, ” – idézte Smedley-t az Autosport.

    Így küzdött meg a 16 éves Hamilton a négyszeres világbajnok Schumacherrel (videó)

    „A hajtáslánc elektromos lesz, hogy igazságosak legyenek a feltételek, és a legnagyobb különbséget a gyerekek tehetsége jelenti majd.”

    A projekt részeként különböző paraméterekkel, mutatószámokkal fogják értékelni a fiatalokat, a tervek szerint így fedezik fel, kibe lesz érdemes időt és pénzt invesztálni.

  • Ez a váratlan változás ad esélyt a Ferrarinak a felzárkózásra

    Ez a váratlan változás ad esélyt a Ferrarinak a felzárkózásra

    A csapat korábbi mérnöke ajándéknak érzi az áprilisi versenyszünetet, mert így jobban tudnak a fejlesztésre koncentrálni a csapattagok. Sőt, mindenki számára lehetőséget lát arra, hogy közelebb zárkózzon a Red Bullhoz.

    Rob Smedley-t elsősorban Felipe Massa versenymérnökeként ismerjük, 2004-től 2013-ig állt az olasz istálló alkalmazásában. Ő volt a Sky Sports podcast adásának egyik vendége, és kijelentette, hogy a Kínai Nagydíj ismételt elmaradása nagy segítség mindenkinek, hogy leharapjon valamennyit a Red Bull jelentős előnyéből.

    „Mindenek előtt, ez időt ad az összpontosításra. Ilyenkor ugyanis a csapat teljes mértékben a fejlesztésre koncentrál, nem pedig a pályán zajló tevékenységekre – mondta. – A stáb ezért nem utazik el, és a versennyel járó zűrök is elmaradnak, mint például a megbízhatósági problémák.”

    „Amikor ilyesmi jelentkezik, azzal kell foglalkozni. Most nem lesz ilyesmi, a Ferrari áprilisban teljes mértékben a rá váró feladatokra tud koncentrálni, arra, hogy összeszedjék magukat és gyorsabbá tegyék az autót. És nem csak az a fontos, hogy gyors legyen az autó, hanem az is, hogy maximálisan kihasználják a benne rejlő lehetőségeket, minden hétvégén a lehető legtöbb pontot szerezzék. Ez mindegyik csapatnak lehetőség, nem csak a Ferrarinak.”

    Kiábrándító nyilatkozat Leclerc-től – a Ferrari-drukkerek aligha lesznek boldogok ennyitől

    A jövő hétvégére tervezett Kínai Nagydíj a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatti aggodalom következtében marad el ismét, immár sorozatban negyedszer. Más helyszínnel nem pótolják, így az Ausztrál és az Azeri Nagydíj között négy hét telik el.

    A Ferrari és a Mercedes is a május közepi imolai versenyre szánja az első nagyobb fejlesztési csomagját idén, de természetesen a Red Bull sem tétlenkedik, ők Ausztráliában egy új első légterelőt villantottak.

    A Ferrari borzasztóan kezdte a szezont, feleannyi pontot sem szerzett, mint az Aston Martin vagy a Mercedes, pilótái egyszer sem álltak dobogóra. Charles Leclerc ráadásul egy műszaki és egy vezetői hibából eredően kétszer kiesett.

  • Smedley: Nem a szabályzás a hibás a delfinezésért

    Smedley: Nem a szabályzás a hibás a delfinezésért

    A Forma-1 új, talajhatást kihasználó szabályzata sikeres a Ferrarinál egykor, hosszú évek óta dolgozott mérnök, Rob Smedley szerint.

    A brit szakember jelenleg a Liberty Media tulajdonában lévő Formula One Group adatrendszerekért felelős igazgatója és műszaki tanácsadója, aki mintegy 100 embernek felel azért, hogy elemezze az információkat a sportág „show-jának” feljavítása érdekében. A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „A szórakoztatóiparban használt adatelemzési módszereket átültettük a Forma-1-be. Az F1 egy roppant összetett sportág, így a cél az, hogy jobban bevonjuk a közönséget, különösen a fiatalokat, akiknek az okostelefonjaik segítségével érthetőbbé tehetjük a boxkiállási stratégiákat és a versenyek egyéb elemeit.”

    Sok szakértő, köztük maguk a csapatok is, szkeptikusan nyilatkoztak arról, hogy a radikálisan más „ground effect” versenyautók valóban javítanának a 2022-es és az azt követő show-n. A legtöbb ilyen főnök már elismeri, hogy tévedtek. Így folytatta Smedley:

    „Jó hallani a véleményeket, de ez csak olyan dolog volt, ami mindig megtörténik, amikor valami újdonságot vezetnek be, és ebben az esetben ez egy hatalmas változás volt. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy jó irányba haladunk. A talajhatású autók már most is olyan gyorsak, mint a 2021-es autók, és a szezon végére akár még gyorsabbá is válhatnak.”

    Az egyik legnagyobb gond azonban a nagy visszhangot kiváltó „delfinezés” jelensége volt. Felipe Massa egykori ismert versenymérnöke ezért így folytatta:

    „Ez egy olyan probléma, ami néhány autót kicsit érint, másoknál pedig nagyon is előfordul. Ez nem a szabályzás hibája. Mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, hogy megoldást találjunk a sportág érdekében, miközben annak a biztonságát is garantáljuk. A csapatok hajlamosak a teljesítményt előnybe helyezni a pilóta kényelmének beáldozásával.”

    Ami viszont lenyűgözte őt, az az a nagy előrelépés, amelyet korábbi csapata tett:

    „Tudtuk, hogy valaki nagy előrelépést tehet az új szabályokkal, és mint egykori Ferrari-srác, örülök, hogy ők voltak azok.

    Most nekik van az mindent egybevetve a leggyorsabb autójuk, különböző pályákon. A megbízhatósági gondjaik azzal függnek össze, hogy ennyire keményen nyomták, de kockázatot kellett vállalni, hogy újra az élre kerüljenek.”

  • „Leclerc képes úgy felemelni a Ferrarit, mint Schumacher”

    „Leclerc képes úgy felemelni a Ferrarit, mint Schumacher”

    A Ferrari korábbi mérnöke szerint jelenlegi pilótájuk, Charles Leclerc rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel úgy fel tudja emelni a Ferrarit, ahogyan azt annak idején Michael Schumacher tette.

    A monacói idén eddig kiváló szezont fut az imolai hibáját leszámítva, és sokkal inkább a Ferrari problémáinak köszönhető, hogy Verstappen és Pérez is előtte van a bajnokságban. Felipe Massa korábbi versenymérnöke, Rob Smedley szerint megvannak benne azok a képességek, melyek Michael Schumacherben is megvoltak.

    „Ő [Leclerc – a szerk.], Max és Lewis képesek felemelni egy egész csapatot, másokat felhúzva, győztes szellemiséget sugározva” – nyilatkozta a 48 esztendős szakember a Gazettának. „Ugyanezzel a képességgel rendelkezett Michael Schumacher a Ferrarinál, egy katalizátor volt, körülvéve Todt, Brawn és Byrne által. Ezek a versenyzők törekednek a hibákra való reagálásra és a fejlődésre.”

    Smedley Leclerc-t nevezte meg az egyik olyan versenyzőnek, akit kedvel a mezőnyből: „Lewis Hamilton hihetetlen dolgokat ért el, elképesztő, hogy mit tett a pályán és azon kívül az üzeneteivel. Leclerc és Verstappen izgalmasak. Charles megnyeri a közönséget, mert normális háttere van, nem egy gazdag monte-carlói család fia. Aztán ott van a feltörekvő generáció, amelynek Norris és Gasly is a része.”

    Smedley jelenleg a Forma-1 kötelékében dolgozik, feladata olyan adatok biztosítása, melyek abban nyújtanank segítséget, hogy a rajongók jobban elköteleződjenek a Forma-1 iránt. Ezek alapján dolgozhatók ki az olyan szabályváltoztatások is, mint például amilyen a 2022-es volt, melynek alappillére a turbulens levegő csökkentése.

    „Egy szurkolói felméréssel kezdtük, amelyből kiderült, hogy a pályán szorosabb párharcokat szeretnének látni” – magyarázta. „Megoldást kellett keresnünk arra, hogy csökkentsük a turbulencia előzésre gyakorolt negatív hatását. Megvizsgáltunk két autó áramlástani jellemzőit, egyiket a másik mögé helyezve, és a szövetséggel közösen egy együléses modellel álltunk elő, amelyből kiindulva a csapatok elkezdték az új szabályoknak megfelelően tervezni az autókat. A jelek azt mutatják, hogy jó irányba mentünk. Az autók már most is olyan gyorsak, mint a 2021-esek, és a szezon végére akár meg is előzhetik őket.”

  • Ez adhat reményt a Mercedesnek a korábbi Ferrari-mérnök szerint

    Ez adhat reményt a Mercedesnek a korábbi Ferrari-mérnök szerint

    A korábban a Forma-1-ben a Williams, a Jordan és a Ferrari színeiben is dolgozó Rob Smedley szavai reményt adhatnak a Mercedes drukkereinek. A 2019 óta a Formula One Group technikai tanácsadójaként, 2020 óta pedig az adatrendszerek igazgatójaként dolgozó brit mérnök úgy véli, az új szabályok minden korábbinál nagyobb átrendeződést hozhatnak szezon közben, mivel a csapatok óriási teljesítményugrásokat érhetnek el az autójuk fejlesztésével.

    Jelenleg egyértelműen a Ferrari és a Red Bull a két legjobb csapat, és hacsak valami rendkívüli nem történik, ők küzdhetnek a futamgyőzelmekért. Mögöttük harmadik erőként ott van a konstruktőri címvédő Mercedes, saját bevallása szerint is jelentős lemaradással. A W13-as versenykörülmények között legalább egy másodperccel volt lassabb körönként a két topcsapatnál a legutóbbi futamon, ám Rob Smedley szavai alapján még így sem kell előre temetnie a szezont.

    „A Mercedesnél dolgozók lennének az elsők, akik elismernék, hogy elrontották. A Ferrari igazán jó munkát végzett azzal, hogy előrelépett, és a Red Bull szintjére került. Ugyanakkor arra számítok, hogy ez bármelyik korábbi évnél inkább változhat, mert a csapatok számos területen jókora teljesítményugrásra lesznek képesek. Az autók fejlesztési fázisa még annyira korai szakaszban jár; a kocsik jelentősen fognak változni az első és az utolsó verseny között. Nagyon-nagyon meredek lesz az idei autók fejlesztési görbéje” – idézi a 48 esztendős mérnököt a Reuters.

    Smedley kitért arra is, hogy a Ferrari mellett is jelentős átrendeződések történtek az idén. Elég csak a Haas és az Alfa Romeo teljesítményét említeni. „Várható volt, hogy néhány csapat beletalál az új szabályokba, míg mások nem. Ez a sport szépsége, az F1 pedig egyértelműen az erősorrend változását remélte az új szabályok bevezetésétől. De nemcsak megváltoztak az erőviszonyok, hanem evolúciót is látni fogunk a szezon során.”

    Felipe Massa korábbi versenymérnöke úgy véli, a másik autó követésének könnyebbé tétele még több emlékezetes pillanatot eredményezhet, amelyekre évek múltán az F1 klasszikusai között fogunk emlékezni. 

    „Ha a Forma-1 ikonikus pillanataira gondolunk, azokban mindig két-három pilóta küzdött egymással fej-fej mellett. Közel egymáshoz, 320 km/h-val, ezekben az igazán klasszikus párharcokban. Az elhatározás onnan eredt, hogy megértették, az autók miért nem tudják szorosan követni egymást. A saját autójuk teljesítményére koncentráló csapatok akaratlanul is károsak voltak a másik autó követésére.”

    Egyszer már elbuktak, de most úgy tűnik, sikerrel jártak

    Persze nem a mostani volt az első alkalom, hogy a Forma-1 megpróbált tenni az előzések könnyítéséért. Legutóbb 2009-ben történt kifejezetten ezt a célt szolgáló átfogó szabályváltozás, ám csúfos kudarcot vallott, miután a csapatok nagyon hamar kiskapukat találtak, amelyekkel ráadásul kiiktatták a szabályalkotók követés könnyítését szolgáló elképzeléseit.

    A 2022-es szabályokhoz képest az akkori regulákat viszont fapados módszerekkel alkották meg, így nem csoda, hogy a jóval nagyobb forrásokkal rendelkező csapatok játszi könnyedséggel kerülték meg azokat. Most viszont az Amazon és az AWS segítségével komoly fegyverhez jutott az F1, és négy év munkája alatt olyan autót hozott létre, amelynek minden egyes része összehangoltan azért dolgozik, hogy elérjék a kívánt cél. 

    Pat Symonds, az F1 technikai főigazgatója korábban elmondta: nagyjából 7500 szimulációt futtattak a szabályok létrehozásának kezdete óta. Ez 16 és fél millió magórányi számításnak felel meg. „Hogy ezt kontextusba helyezzük, ha ezt egy nagyon kifinomult, négymagos laptopon végeznénk, 471 évbe telne elvégezni azokat a számításokat, amelyeket mi elvégeztünk az új autó kifejlesztéséhez. Emellett rengeteg, nagyjából egy petabájt adatot hoztunk létre, ami olyan, mintha megtöltöttünk volna 10 millió négyfiókos irattárolót teleírt papírlapokkal” – magyarázta a szakember.

    Ennyire nagy munkát fektettek tehát az idei (eredetileg 2021-es) szabályokba. És mi lett volna, ha nincs az Amazon és az AWS segítsége? „Olyan szabályok születtek volna, amelyeket sokkal szabadabban lehet értelmezni. A múltban is ez történt. A csapatoknak lehetősége nyílt sokféle különböző irányba elindulni, és szem elől tévesztették a sport tulajdonosai által kitűzni próbált magas célokat” – mondta Smedley.

  • Sainz nem követné el azt a hibát a Ferrarinál, mint amit Massa tett

    Sainz nem követné el azt a hibát a Ferrarinál, mint amit Massa tett

    Rob Smedley szerint Carlos Sainz Jr jól döntött azzal, hogy nem tűzött ki maga elé túl nagy célokat a ferraris érkezésekor Felipe Massával szemben, akivel hosszú éveken keresztül dolgozott együtt a brit szakember.

    Smedley volt a brazil pilótaversenymérnöke a Ferrarinál, és miután Massa 2014-ben a Williamshez szerződött, Smedley is követte őt a grovei istállóhoz és ott folytatták a közös munkát.

    A brit mérnök – akire többen a „Fernando is faster than you.” („Fernando gyorsabb nálad.”) mondata miatt emlékeznek a 2010-es Német Nagydíjról, ahol az olasz istálló egyik csapatutasításos botránya történt – szerint Massa túl nagy önbizalommal érkezett meg Maranellóba és rögtön kijelenttette, hogy meg fogja verni az akkor már hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

    Habár Massa két versenyt is tudott nyerni 2006-ban Törökországban és Brazíliában, még így is 41 ponttal kapott ki az év végén Schumachertől, aki az évad végén vissza is vonult.

    Sainz Massával ellentétben nem érkezett túl nagy elvárásokkal és szépen, folyamatosan szeretne fejlődni a Scuderia versenyzőjeként. A spanyol mindezek mellett jó kapcsolatban van az új csapattársával Charles Leclerc-rel, aki már harmadik szezonját kezdte meg a Vörösöknél.

    „A legnagyobb hiba, amit Carlos elkövethetett volna az olyan nagy és irreális kijelentések lettek volna, hogy mára az első szezonjába a földbe fogja döngölni Charles Leclerct és rögtön első számú pilótává fog előrelépni a csapatnál,” – véli Smedley.

    „Ha egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor Felipe Michael mellé érkezett meg a Ferrarihoz 2006-ban. Egy hétszeres világbajnokról beszélünk, aki szinte alig kapott ki a csapattársaitól a karrierje folyamán. Erre Felipe olyan kijelentéseket tett, hogy az első évében hozni fogja Michael eredményeit, sőt, még le is fogja győzni őt az év végén.

    „Ez a kijelentése természetesen már az első perctől fogva bűzlött és végül csúfos kudarcot is vallott. Michael egy szezon alatt gyorsan visszahozta őt a földre.

    „Ezért kell lassan, szépen fokozatosan fejlődni egy új csapatnál, hogy idővel majd a nyers tehetségeddel képes legyél kihozni az autóban rejlő maximum potenciált. Sainz jó úton jár eddig ezen téren és ha így folytatja, akkor ez sikerülni is fog majd neki.”