Címke: Rio Motorsports

  • Hamilton sem támogatja, hogy fákat vágjanak ki az új pálya építése miatt

    Hamilton sem támogatja, hogy fákat vágjanak ki az új pálya építése miatt

    Rio lenne a Brazil Nagydíj új helyszíne, de a pálya építéséhez az esőerdő egy részét ki kellene irtani, Hamilton pedig nem támogatja ezt.

    Interlagos szerződése 2020 végén lejár, és bár lehet, hogy egy évvel meghosszabbítják az idei verseny elmaradása miatt, a brazil kormány Rióba helyezné át a versenyt.

    A tervek megvalósítása azonban azt is jelentené, hogy közel 70 ezer fát kellene kivágni. Bár a szervezők azt ígérték, pótolják majd ezeket, hogy enyhítsék a környezeti károkat, Hamilton így is aggályainak adott hangot.

    „Az én véleményem szerint a világnak nincs szüksége egy új pályára. Rengeteg jó versenyhelyszín van már, Interlagost is szeretem. Voltam Rióban is, az is gyönyörű hely.”

    „Nem tudom a részleteket. Úgy tudom, hogy van rá esély, hogy fenntartható legyen. Az lenne a legjobb, ha nem is vágnának ki egy fát sem, főleg akkor, amikor járvány van, és globális válság.” – véli a világbajnoki címvédő.

    „Az erdőirtással és mindennel együtt szerintem ez nem egy jó ötlet. Nincs részletes elemzésem róla, miért, de ez olyan dolog, amit én támogatok.”

    A pálya építői azt ígérték, a kivágott fák tízszeresét telepítik majd a pálya építése után.

  • Interlagos veszélyben: Rio vette meg az F1 közvetítési jogait

    Interlagos veszélyben: Rio vette meg az F1 közvetítési jogait

    Átkerültek az F1 közvetítési jogai riói pálya tulajdonosaihoz, ez előrevetítheti a Brazil Nagydíj elköltözését, Interlagos sorsa ismét kérdéses.

    Az eddigi jogtulajdonos, a Globo 30 évig közvetítette az F1-et Brazíliában, idén azonban bejelentették, nem folytatják az együttműködést.

    Az új vevő nem más, mint a Rio Motorsports, akik az új pálya építését is intézik, amit Rio MotorParknak fognak hívni. Ez a helyszín Interlagos leváltására készül, és a brazil elnök, Jair Bolsonaro támogatását is élvezi.

    Sao Paulo 1991 óta rendezi meg a Brazil Nagydíjat, idén a vírus miatt azonban elmaradt a verseny. Interlagos 2020 végéig rendelkezett szerződéssel, és most Rohonyi Tamásék küzdenek a jogokért, hogy megtarthassák jövőre is az eseményt. Így azonban, hogy a TV-s közvetítés átkerült, nehéz megmondani, hol lesz jövőre a verseny.

    Nem áll jól a sao paulói pálya szénája, ugyanis évek óta panaszkodnak a csapatok a közbiztonság miatt. Ráadásul év elején, februárban rendeztek volna hosszútávú világbajnoki futamot, de végül a WEC Austinban kötött ki a brazil város helyett.