Címke: Rinus van Kalmthout

  • Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Indianapolisi győzelmével Rinus Veekay lett – öt verseny alatt – a harmadik versenyző, aki első győzelmét ünnepelhette az IndyCarban, Grosjean előtt.

    A francia a többiek reakcióját nem várva jött el a pole-ból, majd ugyanezt a gördülő rajtos taktikát alkalmazta az első körös koccanások miatt kijövő biztonsági autó után is.

    Féltávig senki nem volt rá veszélyes, akkor állt ki a boxba, és ment el mellette meleg gumikon holland vetélytársa. Veekay előtte egy Alex Palou és Jimmie Johnson között bemutatott előzésnek köszönhetően került Grosjean mögé.

    Korábbi kiállása miatt még egyszer feladta a vezetést a franciának, de az alávágás másodszor is működött, így 5 másodperces előnnyel ért célba.

    Az Ed Carpenter Racing 2016 óta először nyert versenyt, Grosjean pedig a 2015-ös Belga Nagydíj után állhatott újra dobogóra.

    „Bahrein szörnyű volt, de az életem szempontjából egy nagyszerű tapasztalat. Az emberek támogatnak, ezt érzem.” – emelte ki Grosjean.

    „Amióta itt vagyok az Egyesült Államokban, csak mosolygok. Nagyon boldog vagyok ,hogy itt versenyezhetek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Asian F3 Winter Series: Holland bajnok született, Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt

    Asian F3 Winter Series: Holland bajnok született, Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt

    Túl van az utolsó versenyén az Asia F3 Winter Series mezőnye.

    A tegnapi két verse beszámolójáért klikkelj ide!

    Ismét Ye Yifei indulhatott az első rajtkockából, Jack Doohan és Rinus van Kalmthout (VeeKay) előtt. A két női versenyző, Miki Koyama és Keszthelyi Vivien a 13. és 14. rajthelyet szerezték meg.

    Komoly csata volt az élen az első kanyarban. Doohan átvette a vezetést, a második helyet pedig Eshan Pieris szerezte meg. Yifei a harmadik, a bajnokság éllovasa, VeeKay pedig a 7. helyre csúszott vissza. Keszthelyi és Koyama a 11. és 14. helyen álltak.

    Később Yifei átvette a vezetést, őt Doohan és Pieris követte. Ment az adok-kapok Yifei és Doohan között, látványos csatát vívtak, míg össze nem ütköztek. Mindkettőjük versenye véget ért, Pieris pedig megörökölte az első helyet.

    A versenyt végül Pieris nyerte Victor Martins és VeeKay előtt. Keszthelyi a 10., Koyama a 11. helyen zárt.

    A bajnokságot Rinus van Kalmthout Yifei és Alessandro Ghiretti előtt. A pontversenyben Keszthelyi Vivien a 13. helyen zárt.

    https://www.facebook.com/F3AsianChampionship/photos/a.163332807633123/330943414205394/?type=3&theater

  • Asian F3 Winter Series: Yifei tartolt, Keszthelyinek felejthető napja volt

    Asian F3 Winter Series: Yifei tartolt, Keszthelyinek felejthető napja volt

    Utolsó versenyhétvégjéhez, így az utolsó három versenyéhez érkezett az Asian F3 Winter Series mezőnye, Sepangban, Malajziában.

    Az utolsó hétvégének Rinus van Kalmthout (becenevén Rinus VeeKay) 29 pontos előnnyel várta, Ye Yifei előtt, Keszthelyi Vivien pedig 9 ponttal állt a 12. helyen.

    Mint arról korábban már beszámoltunk, Daniel Ticktum és David Schumacher ezen a záróhétvégén már nem álltak rajthoz, helyettük azonban érkeztek új versenyzők, köztük egy újabb női versenyző is.

    A hétvége első versenyére Ye Yifei szerezte meg a pole pozíciót, Eshan Pieris és Jack Doohan előtt. VeeKay „csak” az ötödik rajthelyet szerezte meg.
    A lányok, Miki Koyama és Keszthelyi Vivien a 14. és 15. helyről várhatták a rajtot.

    A rajtot követően nagy volt a helyezkedés, de Yifei megtudta tartani az első helyet.
    Egy kör megtétele után azonban máris érkezett a safety car a mezőny élére, míg a balesetező Vivien és Tairoku Yamaguchi autóját mentették.

    10 perc telt el a félórás versenyből, mire a mezőny újra versenytempóra kapcsolhatott. Ekkor Yifei, Doohan, VeeKay volt a sorrend, míg Koyama a 13. helyen haladt.

    Később Akash Nandy és Eshan Pieris is kiütötték egymást a versenyből, így újabb biztonsági autós időszak követezett, ám ekkor már csak 11 perc volt hátra a versenyből.

    Négy perccel a vége előtt léphetett újra a gázra a mezőny. Ekkor aztán mindenki igyekezett javítani pozícióján, aminek az lett az eredménye, hogy VeeKay és Alessandro Ghiretti összeakadtak. Előbbi a hatodik, utóbbi pedig a 12. helyre esett vissza.

    A versenyt végül Yifei nyerte Doohan és Victor Martins előtt.

    A második verseny pole-ját is Yifei szerezte meg, VeeKay és Doohan előtt. Koyama a 13., Keszthelyi pedig a 16. helyről indulhatott.

    A rajt után Doohan és VeeKay helyet cseréltek, Vivien pedig négy kör elteltével feladni kényszerült a futamot.

    A versenyt ismét Yifei nyerte Doohan és van Kalmthout előtt. Koyama a 14. helyen zárt.

    A bajnokság legutolsó versenyére vasárnap kerül sor.

     

  • Túl a féltávon, így áll a pontverseny az Asian F3 Winter Seriesben

    Túl a féltávon, így áll a pontverseny az Asian F3 Winter Seriesben

    Három versenyhétvégéből, vagyis 9 versenybál áll az első Asian F3 Winter Series bajnokság. Két hétvégén, azaz hat versenyen már túl vannak a versenyzők, így aztán megmutatjuk, hogyan is áll jelenleg a pontverseny.

    Azt talán már kijelenthetjük, hogy a holland Rinus van Kalmthout – vagy becenevén Rinus VeeKay – abszolút uralja a mezőnyt, csak a kínai Yifei tudja vele felvenni a kesztyűt időnként, míg a harmadik pozíciót stabilan hozza a francia Ghiretti.

    David Schumacher a mezőny közepén tanyázik 43 ponttal, míg párja, a magyar Keszthelyi Vivien a 12. helyen áll, noha ő most először versenyez nyitott karosszériás autóval.

    A mezőny nagy vesztese abszolút Daniel Ticktum, a Red Bull üdvöskéje, aki azzal a céllal indult el a bajnokságban, hogy megszerezze az F1-es szuperlicenszéhez szükséges, hiányzó 5 pontot. Teljesítménye azonban igen gyatrára sikerült eddig, csak a 8. helyen áll a tabellán. Ráadásul lehet, hogy el sem indul majd az utolsó versenyhétvégén, mivel még az is kiderült, hogy a bajnokságért mégsem járnak majd szuperlicensz pontok. Bár jelenlegi teljesítményéért amúgy sem kapna…

    Az utolsó fordulóra február 22-24-én kerül majd sor, Sepangban.

    Versenyző Nemzetiség Csapat Pontok
    1 Rinus Veekay holland Hitech Grand Prix 133
    2 Ye Yifei kínai Absolute Racing 104
    3 Alessandro Ghriretti francia Hitech Grand Prix 73
    4 Tomoki Takahashi japán Super License 44
    4 Akash Nandy maláj Pinnacle Motorsport 44
    6 Pavan Ravishankar brit Hitech Grand Prix 43
    6 David Schumacher német Pinnacle Motorsport 43
    8 Daniel Ticktum brit Hitech Grand Prix 38
    9 Eshan Pieris sri lankai Absolute Racing 27
    10 Amaury Cordeel belga Pinnacle Motorsport 22
    11 Max Fewtrell brit Hitech Grand Prix 20
    12 Keszthelyi Vivien magyar BlackArts Racing 9
    13 Tairoku Yamaguchi japán B-Max Racing Team 5
  • Asian F3 Winter Series: van Kalmthout és Yifei tarolnak, Ticktum bajban

    Asian F3 Winter Series: van Kalmthout és Yifei tarolnak, Ticktum bajban

    Vasárnap rendezték meg az Asian F3 Winter Series második fordulójának második és harmadik versenyét, Sepangban.

    A hétvége első versenyének beszámolóját ide kattintva olvashatjátok.

    A második futamon ismét a holland Rinus van Kalmthout indulhatott a pole-ból, és Ye Yifei indulhatott még az első sorból. David Schumacheré a 7., Keszthelyi Viviené a 9., Daniel Ticktumé pedig a 13. rajtkocka volt. Összesen 15-en indultak a versenyen.

    Az első kanyarig nagy volt a helyezkedés, de van Kalmthout megtartotta vezető helyét. Ticktum a fél mezőnyön úgy ment át, mint kés a vajon. Az első kör végeztével már a hatodik helyen állt. Eközben Schumacher a 9., Keszthelyi a 15. volt. Vivien azonban gyorsan nyert is két helyezést mivel Tairoku Yamaguchi és Amaury Cordeel ütköztek. Utóbbi azonnal kiesett a versenyből, míg Yamaguchi pár perccel később állt ki.
    Később pedig Motoyoshi Yoshida is Vivien mögé került, így már a 12. helyen halad. Eközben Schumacher az előtte lévő Max Fewtrellel küzdött, mígnem az megelőzte a 7. helyen haladó Akash Nandy-t.

    10 perc telt el a versenyből, mikor Ticktumnak sikerült Pavan Ravishankart is megelőznie, az 5. pozícióért. Nem sokkal később pedig Schumacher küzdötte le Nandy-t, így már a 8. volt, és Keszthelyi is javított egy pozíciót és a 11. helyen folytatta a versenyt.

    Négy perc volt már csak hátra mikor Schumacher Ravishankarral kezdett izgalmas csatát vívni, mely eltartott az utolsó körig, és végül, az utolsó kanyarban a német át tudta venni a 7. helyet.

    A versenyt van Kalmthout nyerte Yifei és Alessandro Ghrietti előtt, míg Ticktum az 5., Schumacher a 7., Keszthelyi Vivien pedig a 11. helyen zárt.

    A harmadik versenyen ismét van Kalmthout és Yifei foglalták el az első sort. Schumacher a 7., Ticktum a 10., Keszthelyi a 12. helyről indulhatott. Ismét 15 versenyző vágott neki a futamnak.

    A rajtot követően Yifei átvette a vezetést, míg a középmezőnyben volt egy kis lökdösődés, amiből David Schumacher jött ki rosszul, és az ő versenye véget is ért. Autója azonban rossz helyen maradt a pályán, így a biztonsági autó is színre lépett míg a kiesett autót eltávolították a pályáról.

    A Safety Car távozása után is az élen tudott maradni Yifei, őt van Kalmthout és Ghiretti követték. Ticktum a 8., Keszthelyi a 9. helyen állt, de előbbi hamar újabb két helyet javított és üldözőbe vette Nandy-t, Vivien pedig visszacsúszott a 10. helyre.

    Ticktum meg is előzte később Nandy-t és már Fewtrell nyomában volt. Eközben Keszthelyinek a mögötte lévő Cordeelre kellett figyelnie.

    Időközben Ticktumra büntetést szabtak ki a versenybírák: 10 másodperces időbüntetést kapott, mert Safety Car periódus alatt előzött.

    A versenyt Yifei nyerte van Kalmthout és Ghiretti előtt, Ticktum az időbüntetésével a 9. lett, míg Keszthelyi Vivien a 10. helyen zárt.

  • Eseménytelenül zajlott az Asian F3 Winter Series mai versenye

    Eseménytelenül zajlott az Asian F3 Winter Series mai versenye

    Máris a második hétvégéjéhez és a negyedik versenyéhez érkezett az Asian F3 Winter Series. A 15 fősre gyarapodó mezőny Sepangba, Malajziába érkezett.

    A hétvége első versenyén Rinus van Kalmthout indulhatott a pole-ból, Ye Yifei elől, míg a Red Bull Junior Team versenyzője, Daniel Ticktum „csak” a harmadik rajtkockát szerezte meg. David Schumacher a 8., Keszthelyi Vivien pedig a 12. rajtpozíciót foglalta el.

    Ticktum helye azonban már a felvezetőkörön is üresen maradt, mert a brit versenyzőnek gond adódott az autójával. A mezőny pedig újabb felvezető kört teljesített, mielőtt elrajtolt. Ticktumhoz hasonlóan azonban Amaury Cordeel sem tudott végül felállni a rajtrácsra.

    A start után van Kalmthout és Yifei rögtön csatázni kezdtek, de a holland meg tudta tartani a vezetést, Yifeit pedig üldözőbe vette Alessandro Ghiretti.

    Keszthelyi Vivien racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Asian F3

    Schumacher és Keszthelyi a 7. és 9. helyre léptek előre, utóbbi viszonylag légüres térben haladhatott.

    A verseny viszonylag eseménytelenül zajlott, pozíciócserék sem nagyon voltak.

    A futamot van Kalmthout meg is nyerte Yifei és Ghiretti előtt. Schumacher a 7., Keszthelyi Vivien pedig a 9. helyen zárt.

  • Asian F3 Winter Series: Ticktum végre dobogóra ért

    Asian F3 Winter Series: Ticktum végre dobogóra ért

    Az Asian F3 Winter Series első hétvégéjének harmadik, egyben utolsó versenyén Daniel Ticktum indulhatott a pole pozícióból, Ye Yifei mellől. Az első két verseny győztese, Rinus van Kalmthout a negyedik helyről, míg David Schumacher a 10., Keszthelyi Vivien pedig a 11. helyről startolhatott.

    A rajtnál Yifei átvette a vezetést Ticktumtól, majd Alessandro Ghiretti félreállt és feladta a versenyt. Ekkor, két kör elteltével Yifei vezetett Ticktum és van Kalmthout előtt, míg Schumacher az 5., Keszthelyi pedig a 10. helyen autózott. Amíg pedig Ghiretti autóját eltávolították a pályáról, a biztonsági autó vezette a mezőnyt.

    Az safety car távozása után Schumacher jól kapta el a ritmust, és rögtön előzött is egyet a negyedik helyért.

    Eshan Pieris visszaesésével Keszthelyi újabb pozíciót nyert, így a 9. helyen folytatta a versenyt. Féltávnál Vivient támadni kezdte Tairoku Yamaguchi, de meg tudta tartani helyezését.

    10 perccel a leintés előtt Ticktum kezdett közelebb kerülni Yifeihez, Schumacher nyakára pedig Amaury Cordeel érkezett meg, komolyan védekeznie kellett a németnek.

    Ticktum próbálta megelőzni Yifeit, de ismét lecsúszott a pályáról, így ez nem sikerült. Többször is próbálkozott még, de mindig elfékezés lett a vége.

    2 perc volt már csak hátra, mikor Cordeel viszont sikerrel járt, és megelőzte Schumachert, aki így az ötödik helyen folytatta a versenyt.

    A futamot végül Yifei nyerte Ticktum és van Kalmthout előtt. Schumacher 5., Keszthelyi pedig a 9. helyen zárt.

    A bajnokság jövőhéten folytatódik, újabb 3 futammal.