Címke: Rick Ware Racing

  • Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben

    Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben

    Hivatalossá vált, hogy Kimi Räikkönen mellett Jenson Button is részt fog venni 3 NASCAR Cup Series versenyen. 2009 bajnoka először Austinban, a COTA-n állhat majd rajthoz.

    A brit pilóta a Rick Ware Racing csapatának 15-ös rajtszámú autóját fogja majd vezetni, a kiemelt támogatója pedig a kenőanyagokat forgalmazó Mobil 1 lesz. Button szereplését a Stewart Haas-Racing is támogatni fogja.

    Ismét versenyezni fog Kimi Räikkönen

    Egykori riválisával ellentétben a Brawn GP és a McLaren egykori pilótája először fog versenyezni a NASCAR-ban. Az austini hétvégén kívül 2009 világbajnoka még két alkalommal ülhet majd autóba biztosan: júliusban a chicagói, augusztusban pedig a sorozat indianapolisi fordulóján mutathatja meg a rátermettségét a volán mögött.

    Button 2016-ban teljesítette az utolsó szezonját a Forma-1-ben, de az onnan való visszavonulását követően sem bírta ki, hogy autó üljön. A brit klasszis idén a NASCAR mellett ugyanis a legendás Le Mans-i 24 órás versenyein is megméretteti majd magát. Az ex-F1-es mindkét közreműködő csapatnak megköszönte a lehetőséget és azt is elárulta, hogy a jövőben akár ovál versenyeken is láthatjuk majd, ha jól sikerül a bemutatkozása Cup Series-ben.

  • Erősödik a kapcsolat Keselowski csapata és a Rick Ware Racing között

    A Rick Ware Racing 2023-ra vadonatúj technikai szövetségi partnerséget köt a NASCAR Cup Series veterán alakulatával, az RFK Racinggel.

    A szervezet, amely az elmúlt szezonban a 15-ös és a 51-es Ford Mustangot indította a NASCAR Cup Series-ben, 2022-ben csatlakozik egy olyan technikai hálózathoz, amely az RFK Racinget és a Front Row Motorsportot is magában foglalja – legalábbis a TobyChristie.com információ szerint.

    Ahogy azt eredetileg 2021 októberében már bejelentették, a Rick Ware Racing folytatja a Roush Yates Engines-szel való többéves kapcsolatát, amelynek keretében a gyártó a szervezet két nevezéséhez is szállít majd motorokat.

    A csapat műszaki szövetsége a Stewart-Haas Racinggel azonban – amely a Rick Ware Racing versenyképességének növelése érdekében jött létre – megszűnik.

    Az újjáalakuló kapcsolat részeként a RWR az RFK Racing campusán, az észak-karolinai Concordban fog helyet bérelni, hogy megpróbáljon szorosabb köteléket teremteni a szintén két autóval rendelkező, ám infrastrukturálisan sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkező csapattal.

  • Cody Ware törött bokával versenyez majd Talladegában

    Cody Ware mankóval és bakanccsal a jobb lábán érkezett a Talladega Superspeedwayre, miután kiderült, hogy a bokáján törés van.

    Ware-t a Texas Motor Speedway egészségügyi központjában látták el és engedték haza, miután a múlt hétvégi futamon nagy balesetet szenvedett, de a sérülést csak a későbbi vizsgálat során fedezték fel.

    A Rick Ware Racing versenyzője a héten fizikoterápiát végzett, és engedélyt kapott a vasárnapi futamon való indulásra.

    Végül egy kis törés van, amit nem láttunk az első röntgenfelvételen, ami néha előfordul a friss sérüléseknél” – mondta Ware péntek délután. „Ez van, valamint néhány részleges szalagszakadás… alapvetően a bokám sérült meg a legjobban.

    A bal lábbal fékező Ware nem számít arra, hogy bármi gondja lesz a vasárnap délutáni vezetéssel. A héten időt töltött az autóban a csapatával, hogy biztos legyen benne, hogy kényelmesen érzi magát, és azt mondta, hogy a gázpedált könnyebb megnyomni, mint a fékpedált.

    A csapatnak nem kellett nagyobb változtatásokat eszközölnie Ware pilótafülkéjében, hogy kompenzálja a sérülését.

    Valószínűleg egy kicsit lassú lesz be- és kiszállni az autóba, de ezt leszámítva, ha egyszer már benn ülök, akkor ugyanolyan jól érzem magam, mint bármelyik másik versenyhétvégén” – mondta Ware. „Van egy tervünk Bill Heisellel és az OrthoCarolina srácaival, hogy biztosítsunk némi merevítést a bokámnál.

    „A felfelé, és lefelé mozgással nincs problémám. Megpróbáljuk mérsékelni a balról jobbra történő mozgást, ami kicsit fájdalmas.

    Ahogy Bowman is mondta tegnap, mindannyian az egészségünket akarjuk előtérbe helyezni, és nem érzem úgy, hogy a hétvégi versenyzéssel veszélybe sodornám magam. Ha így lenne, akkor csatlakoznék Bowmanhoz, és kiülnék néhány futamot, amíg a dolgok rendbe nem jönnek.

  • Dixon, Sato és egy róka uralta az első Indy 500 tesztnapot

    Incidensmentes első edzésnapon van túl az Indy 500 mezőnye, a legelégedettebb azonban Takuma Sato és Scott Dixon lehet.

    Kezdjük Stefan Wilsonnal, akinek el kellett végeznie a visszatérő versenyzők számára létrehozott programot, ami szükséges az Indy 500-on való induláshoz.

    A brit az első köröket Tatiana Calderon oválra átalakított A.J. Foyt Racing autójával tette meg, amelyet a DragonSpeed a Cusick Motorsporttal közösen készít fel.

    Nagyon könnyű volt, és az autót remekül lehetett vezetni; nagyszerű munkát végeztek a különböző szerelők, akik összerakták a 25-ös Chevy-t” – mondta Wilson a RACER-nek, miután 49 kört teljesített.

    A kéthetes Indy 500-as programsorozat nyitónapja már kora reggel, 9 órakor megkezdődött, kék égbolt és kellemesen meleg idő fogadta a versenyzőket.

    A Chip Ganassi Racing versenyzője, Scott Dixon volt a leggyorsabb a 9-es Ganassi autóval(227.119mph), akit csapattársa, Marcus Ericsson (226.965mph) követett.

    Az első hatba kisebb meglepetésre befért még a Dreyer & Reinbold párosa is: Sage Karam a harmadik, Santino Ferrucci a hatodik lett.

    Nem történt incidens délelőtt.

    A délutáni program hasonlóan zajlott, mint a délelőtti: A Ganassik uralták az edzést, egészen addig, amíg a legvégén a Rick Ware Racing versenyzője, Takuma Sato az élre lőtt egy fantasztikus 228,939 mp/h-s átlagkörrel.

    Dixon második lett, csapattársa, Jimmie Johnson pedig a harmadik helyet szerezte meg a 48-as számú Hondával. Ericsson lett a negyedik.

    A helyi idő szerint délután 3 és 6 óra között zajló háromórás edzés során háromszor kellett sárga zászlót lengetni.

    Kettőt törmelék miatt, egy harmadikat pedig az Indianapolis Motor Speedwayen vendégeskedő rókakoma miatt.

    Az Indy 500 edzésprogramja magyar idő szerint szerdán 18:00-tól folytatódik, és az IndyCar LIVE! INGYENES streamjén lehet majd követni.

    Délelőtti edzés végeredménye
    Délutáni edzés végeredménye

  • Joey Hand vezeti majd a Rick Ware Racing autóját az épített pályákon

    Joey Hand lesz a Rick Ware Racing 15-ös számú autójának versenyzője mind a hat épített pályás NASCAR Cup Series versenyen.

    Hand tavaly az RWR színeiben versenyzett a Charlotte Roval pályán – ami az első Cup Series indulása volt – és végül a 27. helyen végzett.

    A 42 éves versenyző eddig elsősorban sportkocsikban versenyzett a Ford gyári pilótájaként. A 2011-es Daytonai 24 óráson az összesített győztes csapat tagja volt – írja az NBC Sports.

    2017-ben ugyanezen a versenyen a GTLM kategória győztese lett a Ford színeiben. Hand 2016-ban a Le Mans-i 24 órást is megnyerte, a Ford GTE-Pro csapatának versenyzőjeként.

    Joey Hand hat Cup futamot teljesít majd ebben a szezonban: Circuit of the Americas (március 27.), Sonoma (június 12.), Road America (július 3.), Indianapolis Road Course (július 30.), Watkins Glen (augusztus 21.) és Charlotte Roval (október 9.).

    Mindig is nagyon szerettem a NASCAR-t, és tavaly nagyon jól éreztem magam” – mondta a csapat közleményében. „A versenyhétvége és az azt követő Next Gen tesztelés során Rick Ware (az autó tulajdonosa – a szerk.) és én remek kapcsolatot alakítottunk ki.

    A Next Gen autó bevezetésével úgy érzem, hogy kiegyenlítődnek a feltételek, és valós esélyünk lesz arra, hogy az élen versenyezzünk.”

    A Ford Performance és a Stewart-Haas Racing támogatásával nem lehet több kifogásunk, versenyképesnek kell majd lennünk az épített pályákon.

    Úgy érzem, már most is jól érzem magam a Next Gen autóval, mivel sok hasonlóságot mutat a GT autókhoz képest, amelyeket korábban vezettem” – tette hozzá a Rick Ware Racing új versenyzője.

    Mark Rushbrook, a Ford Motorsport globális igazgatója nyilatkozatában dícsérte régi-új versenyzőjét.

    Joey az elmúlt néhány évben a NASCAR-pilótáink számára kulcsfontosságú erőforrás volt, ami az épített pályákon való jártasságukat illeti, így az, hogy megkapja ezt a lehetőséget az RWR-nél, csak még jobbá teszi a programunkat.

  • Több új szponzort is bejelentettek a NASCAR Cup Seriesben

    Az elmúlt napokban számos NASCAR-csapat – többek között a Team Penske – jelentett be szponzori megállapodásokat.

    A Rick Ware Racing egy második szezonra visszahozza a Nurtec ODT-t, mint a Cody Ware által vezetett 51-es rajtszámú autó főszponzorát a 2022-es szezonban – írja az NBC Sports.

    A csapat azt is bejelentette, hogy a Nurtec ODT lesz a Takuma Sato, a kétszeres Indianapolis 500 győztes által vezetett No. 51-es IndyCar főszponzora.

    Cody Ware minden Cup Series versenyen a csapat rendelkezésére fog állni, miután tavaly több sorozatban, köztük a Cupban és az IndyCarban is indult.

    Richard Childress Racing

    A szervezet bejelentette, hogy a Guaranteed Rate több versenyen is együttműködik Tyler Reddick 8-as rajtszámú csapatával az idei Cup-szezonban.

    Team Penske

    A Wurth meghosszabbítja a Team Penske-vel való partnerségét, és Ryan Blaney autójának főszponzora lesz az Auto Club Speedway, Talladega és Watkins Glen futamokon.

    Emerling-Gase Motorsports

    Az Xfinity csapat bejelentette partnerségét a Kitty Kat Coin kriptopénzzel. A vállalat lesz az elsődleges szponzor kiválasztott futamokon Shane Lee 35-ös számú autóján és Joey Gase 53-as számú autóján.

    Sam Hunt Racing

    Az Xfinity csapatnak mindkét Las Vegas-i futamon a Berry’s Bullets lesz a szponzora. John Hunter Nemechek fogja vezetni az autót mindkét versenyen.

    Alpha Prime Racing

    A csapat bejelentette, hogy a Heartbeat Hot Sauce lesz Ryan Ellis szponzora az április 23-i Talladega-i Xfinity futamon.

    A csapat azt is bejelentette, hogy Kaz Grala a csapat színeiben fog versenyezni a szezonban egyes futamokon. Grala első versenye a csapatnál a tervek szerint február 26-án lesz az Auto Club Speedwayen.

    A csapat azt is bejelentette, hogy a Market Rebellion hét versenyen lesz az idei szezon főszponzora. Tommy Joe Martins négy versenyen, Sage Karam két versenyen, Rajah Caruth pedig egy versenyen lesz a pilóta.

    Martins Daytonában (február 19.), Texasban (május 21. és szeptember 24.), valamint Las Vegasban (október 15.) vezeti majd az autót.

    Karam a Circuit of the Americas (március 26.) és az indianapolisi országúti pályán (július 30.) vezeti majd az autót.

    Caruth Phoenixben (november 5.) fogja vezetni az autót.

  • David Ragan ismét elindul a Daytona 500-on

    David Ragan fogja vezetni a Rick Ware Racing 15-ös rajtszámú versenyautóját a Daytona 500-on. A megállapodás értelmében még több versenyen is alkalmazhatják őt.

    A 36 éves Ragan, aki 472-szer indult a NASCAR Cup Seriesben, a 2019-es szezon végén jelentette be visszavonulását a teljes szezonos versenyzéstől.

    Ez elmúlt két évben csak egy-egy futamon indult. Mindkét verseny a Daytona 500 volt. Ez lesz a 16. Daytona 500-as versenye.

    Nagyon örülök, hogy újra a Daytona 500-on indulhatok az RWR (Rick Ware Racing – a szerk.) új, 2022-es Ford Mustangjával” – mondta Ragan a csapat közleményében.

    Mindig is szerettem Daytonában versenyezni, és tudom, hogy az idei változások miatt nagy esélyünk lesz arra, hogy köröket vezessünk és harcba szálljunk a győzelemért.

    A Daytona 500 egy különleges verseny a világ legjobb versenyzőivel, és alig várom, hogy pályára lépjek” – tette hozzá David Ragan.

    A csapat nem közölte, hogy Ragan milyen más versenyeken indul még az idei szezonban.

    Ragan karrierje során két győzelmet szerzett a NASCAR Cup Seriesben. A 2011 júliusi daytonai futamot a Roush Fenway Racing színeiben nyerte meg, a 2013 tavaszi talladegai versenyt pedig a Front Row Motorsports alkalmazásában.

    Ryan Preece is indul majd a 15-ös autóval

    Mindeközben azt is bejelentették, hogy az idei évben a Stewart-Haas Racing (SHR) tartalékversenyzőjeként munkálkodó Preece is beülhet majd néhány verseny erejéig a Rick Ware Racing 15-ös autójába.

    2022-ben az RWR lesz az SHR fiókcsapata, így nem okoz meglepetés, hogy láthatjuk Preece-t a 15-ös járgányban.

    Preece első versenye a szezont megelőző Busch Clash-en lesz.