A Hendrick Motorsports versenyzői egész hétvégén egymás körül versenyeztek, méghozzá tisztán. Danica Patrick szerint ez a nagyfőnöknek köszönhető.
A fontanai futam után, amelyen a Hendrick csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott összeakadtak, utóbbi pedig nyilvánosan csapattársára zúdította frusztrációját, Rick Hendrick a dolgok elébe lépett a Las Vegasi verseny előtt.
A Hendrick-főnök a hét közepén megbeszélést szervezett. Mi hangzott el azon a megbeszélésen? Talán soha nem fogjuk megtudni.
Bár a hatása azonnal megmutatkozott Las Vegasban. Legalábbis a FOX Sports elemzői ezt gondolják.
A korábbi NASCAR sofőrökből álló elemzői panel, Danica Patrick, Clint Bowyer és a régóta kommentáló Mike Joy úgy tűnt, egy véleményen van azzal kapcsolatban, ahogy a Hendrick két autója az utolsó körben a győzelemért küzdött.
Kyle Larson és Alex Bowman centikre egymástól haladtak az utolsó körben a Las Vegas Motor Speedwayen, amiből végül utóbbi került ki győztesen. Fontos volt, hogy mindketten tisztán versenyeztek a legvégéig.
A Hendrick csapattársak, Alex Bowman (48) és Kyle Larson (5) tisztán versenyeztek egymással Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media
Danica Patrick is elismerte Hendrick hatását
„Tisztességesek voltak, nagyon tisztességesek voltak. Még a 3-as 4-es kanyarban is a közelség ellenére látszott, hogy Kyle Larson vigyáz csapattársára, és egyáltalán nem ért hozzá” – mondta Danica Patrick.
„És ez a legtöbb, amit az utolsó kör utolsó kanyarjától elvárhatsz. Szóval igen, tisztességesen versenyeztek, senki sem ütötte meg a másikat.”
Clint Bowyer szarkasztikusan megkérdezte: „Nem gondolod, hogy a keddi vagy szerdai találkozónak köze volt ehhez?”
Ekkor Mike Joy visszakérdezett: „Rick Hendrickkel és a négy versenyzőjével?”
„Igen, arra a megbeszélésre gondolok” – erősítette meg Bowyer.
„Mindenképpen azonnali hatása volt” – tette hozzá Patrick.
Alex Bowman ragaszkodik ahhoz, hogy ő és Kyle Larson mindig is tisztán versenyeztek egymással.
Ettől függetlenül, amikor a futam utáni interjúban a futamgyőztest a hétközi meetingről is kérdezték, elismerte, volt valamennyik hatása a dolognak.
„Azt hiszem, a beszélgetés nagy felébresztett minket. Nyilvánvaló, hogy amikor Mr. H összehív egy ilyen megbeszélést, az felkelti a figyelmet” – nyilatkozta a futamgyőztes Alex Bowman.
„Bármikor, amikor Mr. H beszél, felkelti a figyelmedet, de különösen egy ilyen helyzetben.„
A Hendrick Motorsports csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott átbeszélték, mi történt a múlt hétvégi Auto Club Speedway-i versenyen.
Korábban már írtunk róla, hogy mekkora problémát okozhat a Hendrick Motorsportson belül Kyle Larson és Chase Elliott perpatvara. Nos első látszatra úgy tűnik, semekkorát.
Kyle Larson szerint meglepően jól sikerült a béketárgyalás, amit a Fontanai versenyen történt incidens miatt kellett megtartani.
„Jó volt a beszélgetés, és remélhetőleg tovább tudunk lépni” – mondta Kyle Larson.
„Őszintén szólva jobban ment, mint amire számítottam. Ő egy jó csapattárs, és én is mindent megteszek azért, hogy minden héten nagyszerű csapattárs legyek, és remélhetőleg soha nem fordul elő olyan eset, mint ami a múlt héten történt.”
Larson szombaton, Las Vegasban találkozott Elliottal. A NASCAR Cup Series regnáló bajnoka elmagyarázta a saját álláspontját a múlt hétvégi ütközésről.
„Úgy éreztem, hogy megértett” – magyarázta az 5-ös rajtszámú autó sofőrje.
„Ahogy mondtam, mindig is nagyszerű csapattárs volt. És mindketten fiatalok vagyunk; mindketten együtt fogunk harcolni a győzelmekért. Remélhetőleg semmi ilyesmi nem történik még egyszer.”
A Fox Sports riportere, Bob Pockrass twitteren közölte, hogy Elliott elfogadta Larson bocsánatkérését.
„Megismételte mindazt, amit már mondott, és bocsánatot kért az egész ügy miatt, és én ezt nagyra értékelem” – jelentette ki a 2020-as bajnok.
Bár ez volt az első alkalom, hogy Larson és Elliott személyesen beszéltek az incidensről, nem ez volt az első alkalom, hogy vasárnap óta szóba került.
Larson elárulta, hogy Rick Hendrick csapattulajdonos a hét elején megbeszélést hívott össze mind a négy csapatával. Ez azonban virtuálisan történt a nyugati parti versenyek miatt, ezért Larson a szombati teendőkig nem találkozott személyesen Elliottal.
„Az az igazság, hogy sokszor részt vett már a meetingeken, de arról még soha nem beszélt velünk, hogy miként versenyezzünk.”
„Jó, ha időnként megkapjuk ezeket az emlékeztetőket a főnöktől, és a jövőben is jól versenyzünk majd egymással.„
A Hendrick Motorsports vasárnap bejelentette, hogy a szervezet öt évvel meghosszabbította Chase Elliott szerződését.
A megállapodás értelmében a legendás 9-es autó sofőrje a 2027-es szezonig marad a csapatnál.
A Hendrick illetékesei jelezték, hogy a megállapodás véglegesítésére és aláírására szombat délután került sor a Daytona International Speedwayen, a vasárnapi szezonnyitó Daytona 500 előestéjén.
„Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a helyzetben lehetek” – mondta Elliott a csapat közleményében.
„Nagyszerű csapatom van, Alan (Gustafson, a crew chief) vezetésével és a világ legjobb autótulajdonosának és versenyszervezetének támogatásával.”
„Számomra nagy büszkeség a Hendrick Motorsportsnál versenyezni, és lehetőséget kapni arra, hogy futamokat nyerjek és bajnoki címekért versenyezzek. Az előttünk álló út sikerekben gazdag lesz!”
A csapattulajdonos Rick Hendrick 2011 februárjában szerződtette először a csapat tehetségkutató programjába az akkor még csak 15 éves Elliottot.
Rick Hendrick és Chase Elliott Fotó: NASCAR Media/Chris Graythen/Getty Images
A 2020-as bajnok 2016-ban jutott el a NASCAR Cup Seriesbe teljes időben, és elnyerte a Sunoco Rookie of the Year kitüntetést.
Elliott 13 győzelmet szerzett a NASCAR legmagasabb osztályában, és a sportág legmagasabb szintjén töltött hat szezonja mindegyikében bejutott a Cup Series rájátszásába.
A JR Motorsports-szal 2014-ben a NASCAR Xfinity Series bajnoki címét is megszerezte.
A 26 éves versenyző a NASCAR Hall of Famer Bill Elliott fia. Az elmúlt négy szezon mindegyikében elnyerte a Cup Series legnépszerűbb versenyzőjének járó díjat.
„Chase bajnok a pályán és azon kívül is” – mondta Rick Hendrick, a csapat tulaja. „A versenyautóban rejlő tehetsége tagadhatatlan, és még csak a felszínét kapargatja annak, amire képes.”
„Ő egy olyan fiatalember, aki koránál érettebb, alázatos, keményen dolgozik, és soha semmit nem vesz magától értetődőnek.”
„Amíg Chase versenyzik, mi itt akarjuk őt látni a Hendrick Motorsportnál. Ez egy izgalmas módja a szezonkezdetnek, és várjuk a következő évek közös munkáját.„
Bár Jeff Gordon már jó ideje nem versenyzőként van jelen a Hendrick Motorsportnál, mostanában új titulussal dolgozik.
Január 1-jén a NASCAR Cup Series négyszeres bajnoka a cég alelnökeként kezdte meg életét. Gordon Rick Hendrick mögött a csapat második számú tisztségviselője lett.
Az elmúlt hetekben az üzlet mindenki számára felpörgött a NASCAR-ban – Gordont is beleértve.
A négyszeres NASCAR Cup Series bajnok rálátása van mind a 4 Hendrick autóra, és azok munkásságára, és közvetlen kapcsolatban van a csapatok elnökével Marshall Carlsonnal.
Emellett ott van az autó előkészítése a szezonra és a Next Gen tesztelés. Ne feledkezzünk meg a tervezésről, a NASCAR-ral való együttműködésről, a tulajdonosok tanácsának ügyeiről, az RTA (versenycsapatok szövetsége) ügyleteiről és még sok másról.
Amikor tavaly év végén bejelentették, hogy Gordon lesz a Hendrick Motorsports új alelnöke, megjegyezték, hogy elsősorban a verseny- és marketingoldallal fog foglalkozni.
Ettől függetlenül Gordon egy kicsit mindenhez „hozzányúl” majd.
„Azt hiszem, az ok, amiért Rick felkért erre a szerepre – és ezért gondolhatta, hogy működni fog a dolog -, mert a karrierem során már annyi különböző területet érintettem, és annyi tapasztalattal rendelkezem, amit ebben a szerepkörben ki tudok használni” – mondta Gordon a RACER-nek.
Jeff Gordon (balra) és egy lelkes rajongója, Tom Cruise (jobbra) Fotó: Ethan Miller/Getty Images/NASCAR Media
„Emellett szeretnék tanulni Rick-től és Marshalltól, valamint Jeff Andrews-tól (általános igazgató), és Pat Perkins-től (marketing alelnök), és Chad Knaus-tól. A NASCAR minden aspektusát jobban meg szeretném ismerni.”
A Hendrick Motorsports alelnöke elmondta, mi az, amiben már most tud majd segíteni a csapatnak
„Abban fogok segíteni, amiről a legtöbbet tudok, vagyis, hogy milyen egy versenyképes csapatnál versenyautót vezetni, és mindent, ami ezzel együtt jár. De most, hogy kiléptem a versenyzői szerepkörből, más szemszögből látom a dolgokat.”
Magánélet? Minden rendben!
50 évesen Gordon egy olyan időpontban vág neki ennek a következő fejezetnek, amikor már elég jól felkészült ahhoz, hogy megbirkózzon vele.
Sok mindent megélt már abból, amit a sportág kínál: sikeres versenyző volt, aki megértette a reklám és a merchandising művészetét.
Ezen felül társtulajdonosként megismerkedett a tulajdonlással is, majd a Fox Sportsnál a televízióba ment kommentátornak, és meglátta az iparág szórakoztató oldalát.
„Ez egy 27/4-es (munka)” – nevet Gordon. „Rickkel állandóan viccelődünk, mert valamiért 50 éves koromig vártam, hogy igazi munkám legyen.”
„Be kell vallanom, hogy eddig nem álltam készen egy ilyen feladatra. Az életem olyan szakaszában vagyok, amikor a gyerekeim már idősebbek, és megértik, hogy ennyit dolgozom.”
„A feleségemmel, Ingriddel 15 éve vagyunk házasok, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol képes vagyok időt és energiát áldozni arra, hogy jól végezzem ezt a munkát.”
Jeff Gordon gyermekei lassan felnőnek Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media
Az új szerepkör miatt nagy kihívások előtt áll Jeff Gordon
A NASCAR történetének egyik legsikeresebb versenyzőjének persze ugyanúgy bizonyítani kell majd, mint ahogy sofőrként tette.
„Nem tudom, hogy képes leszek-e ugyanannyira hozzájárulni a sikerekhez, mint versenyzőként, de az biztos, hogy keményen fogok dolgozni érte, mert imádom, hogy továbbra is részese lehetek a versenyzésnek, méghozzá ebben a minőségben.”
A Hendrick a 2022-es szezonnak két egymást követő versenyzői bajnoki címmel – Chase Elliott és Kyle Larson révén – vág neki. Mind a négy versenyző tudja mit csinál, Gordon azonban tudja, miként segíthet nekik.
„Legtöbbször megpróbálom segíteni a versenyzőket abban, hogy egyensúlyba hozzák erőfeszítéseiket és annak fontosságát, amit a versenycsapattal tesznek” – magyarázza Gordon.
„A kemény munkát nem lehet felülmúlni. Tulajdonában lehetsz a világ összes tehetségének, de ha nem vagy hajlandó minden erőfeszítést beleadni, és nem dolgozol igazán keményen, és nem hajtod magad, akkor nem fogod elérni a kívánt sikereket.”
„Azt hiszem, ahol én még jobban be tudok lépni, az az, hogy a sport mindig is szórakoztató sport maradjon. Egyensúlyt kell teremtened pályán lévő teljesítmény, és a a pályán kívüli teljesítmény között.”
Jeff Gordon (középen) és Alex Bowman (jobbra), valamint Bowman crew chief-je Greg Ives (balra) Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
A csapat, amely családdá vált
Jeff Gordon azonban elmondta, az egyik legnagyobb megtiszteltetést az jelenti számára, hogy együtt dolgozhat Rick Hendrickkel.
„Azt hiszem, az egyik dolog, amit a legjobban élveztem az elmúlt másfél évben, hogy milyen közel tudtam Rickkel dolgozni” – mondta az alelnök.
„Mindig is remek volt a kapcsolatunk, és a legjobb és legrosszabb pillanataim közül néhányat ő is átvészelt, és talán bizonyos szempontból ez fordítva is így volt.”
„De az, hogy felhívhattam őt, beszélhettem vele, horgászhattam vele, és megtehettem azokat a dolgokat, amiket ebben a szerepben megtehetek, az egyik legnagyobb örömöm volt az életemben.”
„Annyira szeretem őket (Rick Hendricket, és feleségét Lindát), olyan sokat jelentettek nekem, szinte olyanok voltak, mint a szüleim, vagy talán Rick olyan, mint egy nagy testvér” – magyarázta elérzékenyülten a legenda.