Címke: Richmond Raceway

  • Cindric-et COTA után Richmondban sem kímélték a többiek – VIDEÓ

    Austin Cindric fantasztikus munkát végzett, miután a futam előtti fékcsere miatt a mezőny hátsó feléből indult, azonban kilökték őt.

    Cindric már a 18. helyen haladt, amikor a kettes kanyarban egy 3-wide közben megpörgették őt. Szerencsére nem sérült meg súlyosan a 2-es autó.

    A baleset – a második egymás utáni, amelyet a Petty GMS Motorsports versenyzője okozott – Cole Custer és Ty Dillon kezdeti érintkezése miatt következett be, amely a Stewart-Haas Racing Ford Mustangját a pályán felfelé küldte, és emiatt Cindric-be csapódott.

    A verseny másik említésreméltó ütközése Erik Jones, Ricky Stenhouse Jr. és Cody Ware között történt.

    A nyugis versenyen a 247. körig kellett várni az első akcióig. Ekkor azonban izgalmassá váltak a dolgok, amikor Erik Jones összeért Cody Ware-rel.

    Az érintkezéstől Ware a Ricky Stenhouse Jr. autójába csapódott, majd Ware a külső falnak csapódott, ami miatt belengették a sárga zászlót.

    A Denny Hamlin győzelmével záruló versenyen emellett csak Kurt Busch miatt kellett megszakítani a zöld zászlós periódust, akinek lefulladt az autója a pályán.

    Ez azt is jelentette, hogy az idei szezonban először nem egy utolsó körös újraindítás döntött a győzelem sorsáról.

  • Ross Chastain és a Trackhouse nem szállt el az első győzelemtől

    Lehet, hogy Ross Chastain autójának ajtaja felett új matrica van, de semmi más nem változott a Trackhouse Racing csapatánál.

    Chastain és az 1-es számú csapat Richmondban a NASCAR Cup Series legújabb győzteseként tért vissza a garázsba.

    A Circuit of The Americas-i diadal Chastain és a szervezet első győzelmét hozta a legmagasabb szinten, és megmutatta, hogy nem véletlen, milyen gyorsak voltak a szezon elején.

    Igaz, ez egy monumentális győzelem volt mind Chastain, mind a Trackhouse számára, de nem tervezi, hogy megváltoztatja a gondolkodásmódját, sem a csapatét.

    Nem tagadja, hogy úgy érezte, mintha egy súlyt levettek volna a válláról.

    Szeretném azt mondani, hogy nem, de igen” – mondta Chastain szombaton a Richmond Raceway-en.

    Ember vagyok, szóval igen. Pont erről beszéltünk a csapattal. Csak magunkra számíthatunk. Igaz, hogy nyertünk, de senkin nem látom, hogy a babérjain ülne.

    Az adrenalin keddre, vagy akármikor is volt, már lekopott, és már csak előre tekintünk. Nem csinálunk semmit másképp.

    A győzelem után sűrű volt a hét – ünnepléssel és kötelezettségekkel -, és ez fáradtá tette Chastain-t. Úgy érezte, a Trackhouse igyekezett a lehető legtöbbet tenni azért, hogy kihasználja a lehetőséget.

    Rengeteg pacsi volt” – mondta Chastain. „A kezem még mindig fáj.

    A fiatal versenyző nem sokat aludt a héten. Péntek délután 3 órakor kúszott ágyba, miután megérkezett Richmondba. Este 9 körül ébredt, és este 11-kor már vissza is feküdt a szombat kora reggeli edzés és kvalifikáció előtt.

    A csúcspontok az otthoniakkal való beszélgetések voltak” – mondta Chastain. „Sok ember segített abban, hogy eljussak ide, és akik részesei voltak ennek az útnak.

    Beszélgetni velük, hallani a történeteiket, hogy hol voltak a verseny vége felé, látni néhány videót, ahogy reagálnak a győzelmemre, ez volt az, amikor tényleg belém ivódott, hogy ez a valóság.

    Chastain a nyolcadik helyre kvalifikálta magát Richmondban.

  • Elliott a döcögős szezonkezdet ellenére is bízik magában

    Érdekes szezonja van Chase Elliottnak. Stabil eredményeket hoz, de idén Fontánán kívül még nem igazán volt reális esélye a győzelemre.

    Bár Chase Elliott a Hendrick Motorsports egyetlen olyan versenyzője, aki még nem nyert Cup Series futamot az idei az idei szezonban, a Richmond Raceway-en megrendezésre kerülő vasárnapi futam előtt ő vezeti az összesített tabellát.

    Ilyen szezonja van Elliottnak, aki az elmúlt négy futam mindegyikén a 11. vagy annál jobb helyen végzett, miközben csapattársai, Kyle Larson, Alex Bowman és William Byron győzelmeit nézte végig.

    Elliott azonban nem bosszankodik azon, hogy milyen volt eddig a szezonja.

    Úgy éreztem, hogy időnként stabilak voltunk” – mondta szombaton, miután a 15. helyre kvalifikálta magát.

    Vegas kivételével, voltak jelek arra, hogy jó a tempónk, csak sajnos nem sikerült egy kerek teljesítményt összehoznunk. Ma sem sikerült túl jól kvalifikálnunk. Remélhetőleg a verseny jobban fog menni.

    Az elmúlt öt szezonban kétszer fordult elő, hogy a későbbi Cup Series győztes a nyolcadik futam előtt nem szerezte meg első győzelmét az adott évben.

    Elliott 2020-ban a nyolcadik futamon szerezte meg az első futamgyőzelmét. Joey Logano 2018-ban a 10. futamon nyert. A vasárnapi richmondi futam az idei szezon hetedik versenye.

    Bár Elliott még nem nyert, a futamok során végig a top 10 közelében haladt.

    Az 52 szakaszpontjával a harmadik helyen áll az idei szezonban, csak Ryan Blaney (58 szakaszpont) és William Byron (55) szerzett nála többet.

    Miközben továbbra is arra törekszik, hogy egy teljes versenyt összehozzon, Elliott arra figyel, hogy ne reagálja túl, hogy a csapata nem tette még ezt meg.

    Nézd, április 2. van. A lényeg, hogy novemberben ott legyünk majd elől. Hosszú út áll előttünk, és úgy érzem, remek csapatunk van, és november lesz az évnek az a része, amire a legjobban fel akarunk készülni.

    Győzni akarunk, annyi bónuszpontot akarunk szerezni, amennyit csak tudunk, ne értsetek félre, de sok verseny van még hátra.

    Chase Elliott eredményei az idei szezonban

    • Daytona 500 – 10. hely (0 vezetett kör)
    • Auto Club – 26. (12 vezetett kör)
    • Las Vegas – 9. (0 vezetett kör)
    • Phoenix – 11. (50 vezetett kör)
    • Atlanta – 6. (29 vezetett kör)
    • COTA – 4. (0 vezetett kör)
  • Richmondban sem kegyelmez a NASCAR, 6 csapat kapott büntetést

    Folytatódik a NASCAR szigorú verseny előtti ellenőrzési sorozata melynek köszönhetően 6 Cup Series autó kapott ilyen-olyan büntetést.

    Szinte minden héten arról kell írnunk, hogy több csapat is megbukik a verseny előtti ellenőrzéseket. Míg múlt héten 5 autó nem tudta teljesíteni az átvizsgálásokat kétszer (egyszer még meg lehet bukni – a szerk.) ezen a héten 6 alakulat járt pórul.

    A legrosszabbul Justin Haley járt, így ő a 37 autóból álló mezőny végéről indul a vasárnapi Richmond Raceway-en megrendezésre kerülő Cup futamon, mivel autója pénteken háromszor is megbukott az ellenőrzésen.

    A kvalifikáción nem vehet részt, és a futam rajtja után egy áthajtásos büntetést kell letöltenie. Haley csapatának egy csapattagját is eltiltották a versenyre – írja az NBC Sports.

    Ezen felül Chris Buescher, Austin Dillon, Ricky Stenhouse Jr., Bubba Wallace és AJ Allmendinger autója is kétszer bukott meg a NASCAR vizsgálatán. Mindegyik csapatból felfüggesztettek egy csapattagot, és elvesztették a pit hely választási jogukat.

    A Cup kvalifikáció ma, azaz magyar idő szerint szombaton 17:15-től 18:30-ig tart majd. A Cup futam vasárnap 21:30-kor lesz.

  • Briscoe szerint egész évben változatos lesz az élmezőnybeli harc

    Briscoe, aki az előző szezonban még nyeretlen volt és a 23. helyen végzett a sorozatban, idén hamar megszerezte élete első győzelmét.

    Briscoe-nak nagyon bejött a Next Gen autó érkezése, hiszen Phoenix-i győzelme mellett idén két top 5-ös és két top 10-es helyezése van, és a sorozat tabelláján a kilencedik helyen áll.

    Stewart-Haas Racing 14-es autóját vezető sofőr úgy véli, hogy a Cup Series-ben kevesebb tapasztalattal rendelkezők vannak a legnagyobb előnyben idén.

    Nem érzem úgy, hogy bármit is másképp csinálnék, mint eddig” – mondta Chase Briscoe az új autóval kapcsolatos vezetési stílusáról. „Az elmúlt néhány hétben a Next Gen eléggé hasonló volt a régi Cup autóhoz.

    Úgy érzem, hogy csapatként jobbak lettünk. Gyorsabban repül a paripa is. Nyilvánvalóan az előző év küzdelmes volt, de nem érzek óriási változást.

    Nem tudom, hogy más srácoknak csak több szokást kell-e megtörniük, míg nekem nem igazán volt sok dolog, amin változtatnom kellett volna.

    Briscoe szerint a Next Gen autó „hibridnek” tűnik az Xfinity Series és a Gen-6 Cup autó között, amit eddig vezetett.

    A legfontosabb, hogy úgy véli, az SHR folyamatos fejlődése hozzájárulhat az ő erős rajtjához, valamint csapattársai, Aric Almirola és Kevin Harvick idei javuló teljesítményéhez.

    Szerintem az autóink nagyon jók voltak. Rengeteg sebességünk volt, és ezt ki is tudtuk használni” – mondta.

    Tavaly sokszor nem volt meg az a sebességünk, amire szükségünk lett volna, és azokon a versenyeken, ahol pedig az élen voltunk, ott nem tudtuk kihasználni a lehetőséget, nem voltunk eléggé konzisztensek.

    Chase Briscoe (14-es autó) csak 30. lett a COTA-n, de Richmondban visszatérne a top 5-be
    Chase Briscoe (14-es autó) csak 30. lett a COTA-n, de Richmondban visszatérne a top 5-be Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media

    Richmondban ismét esélye lesz Briscoe-nak a győzelemre

    Bár Richmond technikailag az első short ovál futam a 2022-es szezonban, sok versenyző úgy gondolja, hogy a phoenixi 1 mérföldes ovál – Briscoe győzelmének helyszíne – nagyon is rövidpályás verseny.

    Richmondban nem igazán tudom, mire számíthatok. Úgy gondolom, hogy ez az autó valószínűleg egy kicsit több tapadást ad majd, mint a régi az olyan helyeken, mint Richmond, de őszintén szólva nem tudom mi fog történni, amikor odaérünk” – magyarázta a Stewart-Haas Racing versenyzője.

    Az egyik fő tényező, amire Chase Briscoe felhívta a figyelmet, és ami Richmondban is nagy szerepet játszhat majd, az a gumikopás.

    Úgy gondolom, hogy még nem igazán láttuk ezt az autót igazi short oválon. Igen, Phoenix is az, de ott közel sincs ekkora gumikopás, mint itt. Mindenképpen érdekes lesz látni, hogy ez az autó hogyan hat majd a gumik élettartamára.

    Briscoe úgy véli, hogy a gumik kiesése az idei szezonban hozzájárult a pályán zajló szórakoztató versenyekhez és a kiszámíthatatlan eredményekhez.

    Ezzel az autóval bárhová megyünk, mindenhol sok változás van az élmezőnyben. Vannak olyan srácok, akik rendkívül jók a rövidtávon, vannak olyanok, akik a hosszútávon, és emiatt folyamatosan változnak a pozíciók.

  • Ryan Newman Richmondban visszatér

    Igaz nem a NASCAR három nemzeti szériájának mezőnybe, hanem a Whelen Modified Tour richmondi fordulóján indul Ryan Newman.

    A NASCAR Cup Series korábbi versenyzője pénteken a Richmond Raceway-en megrendezésre kerülő NASCAR Whelen Modified Tour versenyen indul először idén aszfalt versenyen.

    Newman, aki tavaly még az RFK Racing 6-os számú Fordját vezette, idén már kényszer nyugdíjasként éli az életét.

    A 44 éves versenyző a Sadler-Stanley Racing 39-es számú autóját fogja vezetni, amely a korábbi NASCAR versenyző és szakértő Hermie Sadler, valamint Bill Stanley virginiai állami szenátor csapata.

    Ryan Newman 2021-ben háromszor indult el Modified Tour versenyen, Martinsville-ben, New Hampshire-ben és Richmondban.

    Miután Martinsville-ben és New Hampshire-ben motorproblémákkal küszködött, tavaly szeptemberben Richmondban hat kört vezetett és negyedik lett.

    Ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy egy olyan pályán versenyezhessek, amit nagyon szeretek” – mondta Newman a sajtóközleményben. „Hermie és Bill egy jó csapatot és nagyszerű felszerelést állítottak össze.

    A virginiai születésű Sadler dicsérte versenyzője képességeit a szezonbeli debütálása előtt. A NASCAR nemzeti szériáiban több mint 20 évet lehúzó sofőr 18-szor nyert a Cup Series-ben versenyt, emellett pedig hét Xfinity Series-győzelemmel, egy Truck-győzelemmel és négy Modified Tour győzelemmel rendelkezik.

    Egy olyan versenyzővel, mint Ryan Newman, sokat teszünk a fiatal versenycsapatunkért” – mondta Sadler.

    Ryan rekordja önmagáért beszél. Ő generációjának egyik legjobb versenyzője. Az, hogy ő vezeti az autónkat, nagy hitelt ad a csapatunknak, a tapasztalata és a visszajelzései pedig óriási segítséget jelentenek majd a jövőre nézve.

  • Richmond újabb kihívás elé állítja majd a NASCAR Cup Series mezőnyét

    Hat különböző győztes, hat különböző versenyen. Ráadásul Richmond lesz a Next Gen autók első valódi erőpróbája short oválon.

    A vasárnap a 0,75 mérföldes Richmond Raceway-en megrendezésre kerülő Toyota Owners 400 hivatalosan is megnyitja a versenynaptár short ovál részét – három egymást követő futamot rendeznek egy mérföldnél rövidebb pályákon.

    A múlt heti futam második helyezettje, a Hendrick Motorsports versenyzője, Alex Bowman a tavaszi futam címvédőjeként érkezik Richmondba – 2021-es négy győzelme közül az elsőt ott szerezte meg.

    A 48-as autó sofőrje jelenleg negyedik a tabellán, 25 ponttal lemaradva csapattársa, a versenyzői pontversenyt vezető Chase Elliott mögött.

    Bowman e hónap elején Las Vegasban aratott győzelme hozzájárult ahhoz, hogy a 30 év alatti pilóták elképesztő győzelmi sorozata tovább folytatódjon.

    Idén mind a hat futamot – a 23 éves újonc Austin Cindric győzelmétől kezdve a szezonnyitó Daytona 500-on a 29 éves Ross Chastain múlt heti győzelméig a COTA-n – 30 évnél fiatalabb versenyzők nyerték.

    Ezek közül három versenyző – Cindric, a 27 éves Chase Briscoe (Phoenixben) és Chastain – először nyert a NASCAR Cup Series-ben.

    A sorozat tabellájának első öt helyezettje közül pedig négyen szintén ebbe a 30 év alatti korosztályba tartoznak: a 26 éves Elliott mindössze 13 ponttal vezet a 28 éves Ryan Blaney előtt.

    A NASCAR Cup Series regnáló bajnoka, a 29 éves Kyle Larson, akinek 2017-ben Richmondban rájátszásbeli győzelme van, megpróbálja majd visszaszerezni szerencséjét.

    Ő a 16. helyen áll a bajnokságban, 59 pontos hátrányban. Az Auto Club Speedwayen nyert, Las Vegasban pedig második lett, de a másik négy idei helyezése a 29. vagy annál rosszabb.

    A tapasztalat az úr Richmondban

    És bár a „fiatalítás” minden bizonnyal uralja a címlapokat 2022 elején, ez nem feltétlenül jellemző annyira a közelmúlt richmondi versenyeire.

    Bowman és Larson után a másik hét aktív versenyző, akinek van korábbi richmondi győzelme, 30 évnél idősebb. Közülük hatan korábbi bajnokok, köztük a pálya aktív győzelmi listavezetője, Kyle Busch (hat győzelem). Kevin Harvick, Denny Hamlin és Martin Truex Jr. egyenként három győzelemmel rendelkezik. Brad Keselowski, Joey Logano és Kurt Busch egyenként két versenyt tudtak itt nyerni.

    Ezek a pilóták nem csak a Richmondban elért eredményekkel rendelkeznek, hanem mindannyian nagyon motiváltak is, hogy megszerezzék első szezonbeli győzelmüket.

    Truex az elmúlt öt versenyen három győzelemmel büszkélkedhet Richmondban, beleértve a tavalyi rájátszást is.

    A 2021-es rájátszásban Martin Truex Jr. nyerte a Richmondi versenyt
    A 2021-es rájátszásban Martin Truex Jr. nyerte a Richmondi versenyt Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    A Joe Gibbs Racing csapata – amelyben Kyle Busch és Hamlin is szerepel – az elmúlt hét richmondi futamból ötöt megnyert. Busch 2009-12 között négy egymást követő tavaszi futamot nyert meg, és a NASCAR Cup Series hat győzelme mellett hat NASCAR Xfinity Series győzelemmel is rendelkezik a pályán.

    Hamlin, aki a pályától nem messze fekvő Chesterfieldben nőtt fel, és Richmondban hatalmas közönségkedvenc, megdöbbentő módon még mindig keresi első top 10-es helyezését a szezonban, miután még akkor is szenvedett a rá nem jellemző balszerencsével, amikor már vezetett futamokat. Jelenleg a 22. helyen áll a tabellán, 100 ponttal lemaradva Elliott mögött.

    Mindig izgatottan megyek Richmondba” – mondta Hamlin, aki a Joe Gibbs Racing 11-es rajtszámú Toyotáját vezeti. „Szerencsés vagyok, hogy sok sikert értem el ott a pályafutásom során, és különösen az elmúlt néhány évben.

    Richmond nagyon egyedi azokhoz a pályákhoz képest, amelyeken eddig ezzel az autóval jártunk” – tette hozzá. „Szóval, tényleg rajtunk múlik majd, hogy gyorsan ráérezzünk a pályára és finomhangoljuk az edzéseken és a kvalifikáción, hogy készen álljunk a versenyre.

    Nagyon bízom a csapatunkban, hogy ezt meg tudjuk csinálni.

    A program

    A NASCAR Cup Series verseny edzése magyar idő szerint szombaton 16:30-kor lesz, a kvalifikáció pedig 17:15-kor. A verseny a szokásos időben, vasárnap 21:30-kor kezdődik majd.

    A premier kategória mellett az Xfinity Series mezőnye is ellátogat Richmondba, melynek versenye magyar idő szerint szombaton, 19:30-kor kezdődik majd.