Címke: Richmond Raceway

  • Lewis Hamilton a példaképe a NASCAR feltörekvő tehetségének

    Rajah Caruth a NASCAR diverzitást segítő programából került – immáron – a NASCAR Xfinity Series-be, és Richmondban már be is mutatkozott.

    Többek között Jimmie Johnsont, Kevin Harvickot, Carl Edwardsot és Jeff Burtont követte. Tizenkét évesen láthatta őket először személyesen a Richmond Raceway-en.

    Sok mindenre emlékszem arról a napról” – mondta a 20 éves versenyző. „Emlékszem, hogy meglepődtem, hogy egyáltalán eljutottam a versenyre. Emlékszem, hogy láttam a lelátókat. Nem változott meg a fejemben, hogy milyen érzés volt az. Olyan régóta vártam erre.

    Caruthnak is várnia kellett arra, hogy először vezethessen valódi pályán. Képességeit versenyszimulátorokon csiszolta, amelyek a sportágban a kezdők és a profik körében egyaránt nagyon népszerű edzéseszközzé váltak.

    Elég gyakran versenyeztem az iRacingen, és elég jól teljesítettem” – emlékezett vissza Caruth. Karrierje 637 iRacing-indulása során 69 győzelmet és 258 top 5-ös helyezést ért el. „A szimulátoros versenyzés volt az egyetlen utam.

    Ez vezetett ahhoz, hogy kipróbálhassa magát a NASCAR Drive For Diversity programjában.

    Bubba Wallace és Lewis Hamilton inspirálta őt

    Caruth a Greenville-Pickens Speedwayen indult late modellekkel, ahol megszerezte első győzelmét, és tavaly a harmadik helyen végzett az ARCA Menards Series East bajnokságban.

    Az Alpha Prime Racing eleget gondolt a potenciáljáról ahhoz, hogy hat futam erejéig kipróbálhassa magát idén az Xfinity sorozatban.

    Csak remélem, hogy nem veszek majd el a tömegben versenyzőként” – mondta Caruth. „Sokszor túl sok nyomást helyezek magamra, és nem élvezem a pillanatot. Még az első Late Model győzelmemről sem emlékszem sok mindenre.

    Caruth kiegyensúlyozott, tapasztalt veteránnak mutatja magát, ami persze nem igaz. Ugyanakkor ez nem csak számára hatalmas lehetőség, de más afroamerikai gyerekek számára is utat nyithat, hogy kövessék bármilyen versenyzői álmukat.

    Ez óriási dolog” – ismerte el Caruth. „Ez eldöntheti vagy megtörheti a karrieremet. Ha nem teszem azt, amit tennem kell, az nagy hatással lesz másokra is.”

    Örülök a felelősségnek és a kötelességnek, ami rám hárul. Én voltam az a gyerek, aki a tévében nézte a versenyeket, és azt kívánta, bárcsak én lennék az.

    Sokat jelentett, hogy láttam Bubba Wallace-t és Lewis Hamiltont versenyezni, akik úgy néztek ki, mint én. Én csak a legjobbat fogom kihozni magamból.

    Rajah Caruth élete első versenyén a 24. helyen végzett a Richmond Raceway-en.

  • Nem mindenkinek tetszenek a NASCAR új, gyors boxkiállásai

    A NASCAR sok problémával szembesült az új, egyetlen anyát tartalmazó kerékrendszerrel. És erre már többen is felfigyeltek.

    Bár a mögötte álló szándék az volt, hogy a boxkiállások gyorsabbak legyenek, mint korábban, azonban úgy tűnik, hogy a NASCAR Cup Series csapatai számára ez megfordult. Szinte minden versenyen láthatunk olyan esetet, amikor egy autó elveszíti a kerekét.

    Sőt, még Denny Hamlin is beszélt erről a problémáról.

    Azt hittük, hogy az egyetlen kerékanyát használó autóval nem lesz ilyen probléma. De az a helyzet, hogy régen ha kihagytál egy anyát, akkor a többi még tartotta a kereket. De ha csak egy van, akkor az leszakad”mondta a richmondi győztes.

    A NASCAR Hírességek Csarnokának tagja, Dale Jarrett a kerékcserét elvégző személyzet biztonsági oldaláról közelíti meg a kérdést, és inkább az új „koreográfia” ellen szólalt fel.

    A kiállások már így is gyorsabbak, csak azért, mert kevesebb a tennivaló. Ráadásul a boxcsapat minden tagjának meg van engedve, hogy az autó elejét megkerülje, ami nekem biztonsági kérdésnek tűnik.

    Amikor először hallottam és láttam, azt gondoltam, hogy ez egy szörnyű ötlet. Még mindig úgy gondolom, hogy ez egy biztonsági kockázat.

    Korábban már írtunk róla, hogy szupergyors kiállásával rekordot döntött a Joe Gibbs Racing a hétvégi, Richmond Raceway-en rendezett futamon.

    A NASCAR új szabálya értelmében a szerelőknek már nem hátulról kell megkerülniük az autót. Ezt két héttel ezelőtt Atlantában vezették be, és vasárnap Richmondban a Gibbs-csapatok először vetették be a módszert először élesben.

  • Íme a NASCAR magyarázata a richmondi Kyle Busch blamára

    A NASCAR ügyvezető igazgatója amerikai idő szerint kedden reggel adott interjút a NASCAR dedikált rádiócsatornáján Kyle Busch ügyében.

    A NASCAR Cup Series ügyvezető igazgatója, Brad Moran elmondta, hogy a Richmondban Kyle Busch csapatának a rácsszalag szabálysértése miatt későn kiszabott büntetés azért történt, mert a versenybíróknak meg kellett vizsgálniuk az esetet a büntetés kiszabása előtt.

    Busch-t a 345. körben büntették meg, amiért szalag volt a Toyota hűtőrácsán, miután a csapat tévedésből a fékcsatorna helyett oda tette azt.

    A Next Gen versenyautó bevezetésével a NASCAR új szabályt vezetett be, amely megtiltotta a csapatoknak, hogy a hőmérsékletet és a leszorítóerőt az autók elejére ragasztott szalaggal szabályozzák.

    Ez új dolog, ezért nem akarok senkit sem hibáztatni a dologért” – mondta Moran a SiriusXM NASCAR rádióban. „De ezeknek az új autóknak a hűtőrácsán nincs ez megengedve.”

    Mindenki azon dolgozott, hogy a csapatok a konzervatív oldalon maradjanak, és vigyázzanak a motorok hőmérsékleteire. Ezért jött ez a szabály.

    Az autó orra mögött van egy fojtószelep, és az szabályozza a hőmérsékletet, így a szalag egyértelműen nem volt megengedett.

    A folyamat

    Moran elmondta, hogy a NASCAR hétfőn tovább vizsgálta az egészet, hogy jobban összeállítsa Kyle Busch csapata számára a dolgok menetét.

    A szalagot a 128. kör környékén tették fel. A 234. körben került az információ a versenybírókhoz. Ezután meg kellett vizsgálnunk, hogyan került oda, mi volt az valójában.

    Szóval visszanéztünk mindent, miközben a verseny nyilvánvalóan zajlott, és elvégeztük a szükséges vizsgálatokat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a csapat helyezte-e el a szalagot a hűtőrács területén.

    Visszamentünk, találtunk felvételeket, megtaláltuk, amire szükségünk volt ahhoz, hogy biztosan állíthassuk, ők hibáztak.

    Azt semmiképp sem szerettük volna, hogy megbüntetünk valakit, és később kiderül, hogy valami olyasmi történt, ami nem ért volna azt.

    A csapatok a fékcsatornára ragaszthatnak szalagot, ahogy azt Kyle Busch csapata is tervezte, de a hűtőrácsra semmiképpen sem szabad szalagot tenni.

    Arra a kérdésre, hogy miért tartott ilyen sokáig a felszólítás, Moran elmagyarázta, hogy csak akkor vették észre, amikor egy boxutcai tisztviselő meglátta a szalagot Busch autójának rácsán, és értesítette a tornyot.

    Miután jelentették, a NASCAR illetékesei először valós időben megnézték az autót a pályán, hogy van-e ott valami, majd elővették a felvételeket.

    Busch a 351. körben a hatodik helyről töltötte le büntetését, és végül a 9. helyen ért célba.

  • Blaney autója már megint a verseny végére fogyott el

    A Richmond Raceway-en az első 128 körben minden jel arra mutatott, hogy Ryan Blaney-nek van a legjobb autója a mezőnyben.

    Aztán úgy tűnt, hogy William Byron napja jön el. Végül egyikük sem nyerte meg a versenyt, de Blaney a folyamatosan lassuló 12-es Team Penske Ford Mustanggal csak a hetedik helyen ért célba.

    Kemény volt” – mondta Blaney, miután kimászott az autójából. „Volt egy maroknyi autó, amelyik elég jól át tudott futni a lekörözött forgalomban. Nem voltunk igazán jók a mezőnyben.

    Érdekes ez a kijelentés Ryan Blaney-től, hiszen riválisa, Kyle Larson is hasonló dolgokra panaszkodott a futam után.

    Ettől függetlenül jó dolog megnyerni egy szakaszt és itt egy top 10-es helyezést szerezni. Összességében nem volt rossz nap. Persze frusztráló mert az elején annyira jó volt az autónk.

    Szerettem volna jobb eredményt elérni a végén, de nem panaszkodhatok túlságosan

    Ez nem csak egy jó futam volt Richmondban; Blaney számára ez karrierje legjobbja volt. A Penske versenyzője javuló tendenciát mutat Richmondban, miután az első kilenc indulásán soha nem került be a legjobb 15-be. Az elmúlt három versenyen azonban a 11., a 10. és a 7. helyezést érte el.

    A szombati nap Blaney harmadik pole pozícióját is megszerezte a szezonban. Ez volt egyben a második egymást követő versenye, amelyen a mezőny elejéről rajtolhatott, miután a múlt héten a Circuit of the Americas pályán megszerezte a pole-t.

    Blaney vs. Chastain

    A 12-es rajtszámú autó pilótája a verseny korábbi szakaszában többször is összetűzésbe került Ross Chastainnel.

    A 3-as kanyarban belül voltam mellette, és valahogy megcsúszott az autóm, de nem értem hozzá” – mondta Blaney. „Aztán az 1-es kanyarban megtolt hátulról, és emiatt felcsúsztam a pálya felső részére. Így a következő újraindításnál visszaadtam a kölcsönt.

    Blaney ezután nehezen tudta áthámozni magát a mezőnyön, az autója pedig egyre inkább elhalványult, ahogy a délután előrehaladt és a nap kezdett lenyugodni. Végül a hetedik hely volt a legjobb, amire képes volt.

    Ahogy változott a pálya, úgy lett egyre gyengébb a teljesítményünk. Azt hiszem, hogy egy kicsit jobbak voltunk, amikor melegebb volt és sütött a nap.

    Az is lehet, hogy nem jó irányban változtattunk az autó beállításain a futam közben. Nehéz megmondani, csak vissza kell nézni, és megnézni, mit csinálhattál volna jobban.

    Blaney és Chase Elliott jelenleg holtversenyben vezetik a pontversenyt, de egyikük snem szerzett még győzelmet 2022-ben.

  • Kyle Larson szerint mezőnyben nagyon rossz az autójuk

    Kyle Larson az utóbbi hetekben eléggé visszafogott teljesítményt nyújtott, azonban Richmondban egy picit vissza tudott vágni.

    A richmondi kiruccanás meglehetősen jól alakult a Cup Series címvédője számára. Kyle Larson az ötödik helyen ért célba a NASCAR hetedik futamán. Ezzel Larson 2022-ben a harmadik top 5-ös helyezését szerezte meg az idei évben.

    A 29 éves versenyzőnek azonban „piszkos levegő” problémákkal kellett szembenéznie. Az, hogy a versenyzők az előttük haladó autók által hagyott „piszkos levegőre” panaszkodnak, nem újdonság.

    Ez azt jelenti, hogy az elől lévő autó olyan turbulens levegőt hagy maga után, ami miatt csökken a hátul jövőnek a leszorítóereje. Ez többek között az autó hátulján lévő – idei évtől bevezetett – diffúzoroknak is köszönhető, illetve annak, hogy nagyobb a Next Gen autók aero hatékonysága.

    A piszkos levegő egyszerűen lehetetlenné tette a napomat. Borzalmas érzés volt ma mezőnyben autózni” – magyarázta Larson.

    Láthattad Williamnél (Byron), hogy amint az élre került, akkor nagyon jó volt az autója, de előtte mindannyian elmentünk mellette.

    Amikor volt egy kis szabad terem, akkor gyors volt az autó, de ahogy beértem valaki mögé, egyszerűen beragadtam. Szóval nehéz volt ezt kezelni, de úgy éreztem, hogy a legjobbat hoztuk ki belőle.

    Kyle Larson is részt vett a stratégiai harcban, és végül ő is a „vesztes” egy kiállásos taktikán volt, csapattársához William Byronhoz, és Martin Truex Jr.-hoz hasonlóan. A címvédő azonban pozitívan értékelte a csapata döntését.

    Kb. 20 körrel a vége előtt egyszerűen lenullázódtak a gumijaim. Szóval ennek tekintetében örülnöm kell egy top 5-ös helyezésnek is.

    Úgy érzem, hogy nekünk még így is pozitívan alakult a taktika, mert egy-két hellyel előrébb végeztem. Szóval örülök ennek, és jó, hogy három egymást követő rossz futam után ismét egy jó helyezést értem el.

  • Martin Truex Jr.: Ezt jól elcsesztük!

    Martin Truex Jr.-nak sokáig úgy tűnt, hogy tökéletes stratégiája van a hétvégi richmondi versenyen, végül azonban nem így lett.

    A vasárnapi futam nagy részében úgy tűnt, hogy Truex és a 19-es rajtszámú Joe Gibbs Racing Toyota csapata olyan stratégiát választott, amellyel a győzelemért küzdhetnek.

    Ez a 2. szakaszban kezdődött, amikor Truex volt az első, akit zöld zászlós megálláskor új gumikért hívtak a boxutcába, és csapata úgy döntött, hogy kettéosztja a 160 körös szakaszt, remélve, hogy az új gumik előnye a szakasz végén a győzelemhez vezethet.

    Ez be is jött, mivel Truex megelőzte a régebbi gumikkal köröző Christopher Bellt, és megszerezte a szakaszgyőzelmet.

    Mivel kevés sárga zászló volt a versenyen, a 170 körös utolsó szakasz ismét egy vagy két megállásos stratégiai tesztre bomlott, de ezúttal Truex csapata úgy döntött, hogy a versenyben vezető William Byron mellett marad az egy kiállásnál.

    A kétkiállásos stratégia győzött, mivel Hamlin négy körrel a vége előtt megelőzte Byront és megszerezte a győzelmet. Byron végül harmadik lett, Truex – aki 80 kört vezetett a versenyen – pedig a negyedik helyre szorult vissza.

    Elképesztően frusztráról. De ez is hozzátartozik a sportágunkhoz” – mondta Truex. ‘Nyilvánvalóan egy ideig mindent jól csináltunk. James (Small, a csapatfőnök – a szerk.) egész nap nagyszerű munkát végzett a stratégiával, hiszen elöl voltunk.

    A végén azt hiszem, csak próbáltunk kockáztatni, hogy legyőzzük Byront. Végül megpróbálta a mi stratégiánkat követni, de ő is, és mi is pórul jártunk.

    Az utolsó szakasz végén Truex a rádión keresztül így szólt: „Úgy érzem, hogy a korábbi stratégiánkkal ellentétes stratégián vagyunk.”

    Small így válaszolt: „Igen, az ellenkezőjét követjük. … Minden rendben lesz.

    A futam után Small átjött Truex rádióján, és magára vállalta a felelősséget: „Sajnálom. Ezt én csesztem el. Bocsánat.

    Truex, aki továbbra is harmadik a sorozat tabelláján, megpróbálta pozitívan értékelni a vasárnapi eredményt.

    Szerintem nekünk volt a legjobb autónk” – mondta. „Összességében nagyon büszke vagyok a srácokra, és ez tényleg egy lépés a jó irányba Phoenixhez képest.

  • A veteránok visszatértek! Íme a Cup Series versenye Richmondból

    Bár a verseny inkább a boxfalak mögött dőlt el, mint a pályán, azonban Denny Hamlin megérdemelt győzelmet aratott Richmondban.

    A csapatok megosztottak voltak abban, hogy egy vagy két megállásos boxutca-stratégiát alkalmazzanak-e a vasárnapi verseny utolsó szakaszában a Richmond Raceway-en.

    William Byron és Martin Truex Jr. egyszer álltak ki a 170 körös szakaszon, míg Hamlin és Harvick két kiállásos taktikát alkalmazott.

    A régebbi gumikkal versenyző Byron 71 körön át tudta megtartani a vezetést, de Hamlin – frissebb gumikon – végül négy körrel a vége előtt megelőzte őt.

    Hamlinnek ezután Kevin Harvickkal kellett megküzdenie a győzelemért, azonban a végén maga mögött tudta tudta tartani a Toyota versenyzője a Ford ászát.

    Ha már Toyota, a győzelem egyben az első volt a Toyota számára a Next Gen autóval, és az első Toyota-pilóta számára tavaly október óta a Talladega Superspeedwayen.

    A győzelemre nagy szüksége volt Hamlinnek, aki az idei szezonban még nem ért el top 10-es helyezést, és a sorozatban a 22. helyen állt a futam előtt.

    Hamlin és Harvick kevesebb mint 50 körrel a vége előtt állt be a boxba új gumikért, míg Byron utolsó megállására körülbelül 90 körrel a vége előtt került sor.

    A versenyen mindössze 3 sárga zászlós szakasz volt, így aki a roncsderbiket szereti nézni, az inkább most forduljon el.

  • Denny Hamlin bízott a csapatában és ez győzelmet eredményezett

    Nagy stratégiai harc dúlt vasárnap a NASCAR Cup Series richmondi versenyén, melyből a JGR versenyzője, Denny Hamlin került ki győztesen.

    A Joe Gibbs Racing már a második szakaszban is kísérletezett alternatív stratégiákkal, amikor Christopher Bell sokáig kinn maradt a pályán.

    Így is, a két kiállásos taktika, amelyet Martin Truex Jr. alkalmazott, eredményesebbnek bizonyult, hiszen a 18-as autó sofőrje nyert.

    Aztán az utolsó részre fordult a kocka, és Truex választotta az egyel kevesebb kiállást, míg Hamlin sokkal frissebb gumival tudta levadászni őt, és William Byront a futam végén.

    Bár nem volt biztos, hogy ez lesz a megfelelő stratégiai lépés, Hamlin végig bízott a csapatfőnökében, Chris Gabehartban.

    A legtöbbször egyetértünk, amikor a stratégiáról van szó. Amikor nem, akkor megértem a szerepemet. Ő sokkal több információval rendelkezik, mint én” – magyarázza Denny Hamlin.

    Tudom, mi a feladatom, amikor sokáig maradunk kinn. Tudom, mi a dolgom, ha rövid etapot megyünk. Ő folyamatosan tájékoztat, én pedig megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.

    A 11-es autó versenyzője elégedett volt azzal, ahogy csapata teljesített, de hozzátette, soha nem kérdőjelezte meg munkájukat.

    Azt gondolom, hogy a 6 versenyből 3-szor győztes autónk volt. Daytonában és Atlantában jó volt a tempónk, és Vegasban is gyorsak voltunk. A többi pályán picit kerestük a helyünket, de nem voltunk teljesen a gödörben.

    Örülök, hogy legalább egy hétre sikerült megfordítanunk a szerencsénket, aztán a jövő héten meglátjuk, hogy tényleg elkezdtünk-e lendületet venni.

    Hamlin elismerte, hogy csak az utolsó körben hitte el, hogy megnyerheti a versenyt.

    Nem is nagyon láttam Byront. Aztán olyan 6 körrel a vége előtt elkezdtünk rengeteget hozni rajta, és tudtam, hogy meglesz. Kicsit aggódtam a lekörözöttek miatt, de végül nem lett baj.

  • Busch 200 kört ment szabálytalan autóval, és a NASCAR nem büntette

    Kyle Busch-t a verseny vége felé intették ki egy olyan szabálytalanság miatt, amit már a verseny elején elkövetett a csapata.

    Ben Beshore csapatfőnök elismerte, hogy a 18-as rajtszámú csapata hibázott, amikor szalagot tett Kyle Busch Toyotájának hűtőrácsára. Ezt az idei évtől szigorúan bünteti a NASCAR.

    A fékhűtőre akartunk szalagot rakni” – mondta Beshore. „Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ragadni fog. Azt hittem, hogy le fog esni, és nem lesz gond, mert ez egy rács… néhány vékony drót és nagy, kövér nyílások.

    Nem így történt, és a csapatot nem azonnal megbüntették a szabálytalanságért. A NASCAR a 345. körben a nem engedélyezett beállításra hivatkozva fekete zászlót adott Buschnak.

    Azért tartott ilyen sokáig a büntetés kiszabása, mert a NASCAR azt mondta, hogy a boxkiállásról készült videót vizsgálják, és megbizonyosodnak arról, hogy azt a csapat tette oda, és nem törmelék volt, amit Busch szedett fel a pályán.

    A NASCAR nem adott hivatalos nyilatkozatot azon kívül, hogy megerősítette a szorgalmas videóvizsgálatot. Beshore elmondása szerint ugyanezt a magyarázatot kapta, amikor a futam után a NASCAR irodájába ment.

    Tudtak róla, hogy mi raktuk rá. Szóltam nekik, amikor történt az eset” – mondta Beshore.

    A Next Gen bevezetésével a NASCAR tisztviselői betiltották, hogy a csapatok szalagot helyezzenek az autó hűtőrácsára, ahol a légáramlás a motorháztető szellőzőnyílásain keresztül halad.

    Ezért a csapat tudta, hogy hibát követtek el, és nem a hűtőrácsot célozták meg. A csapatok régebben a hőmérséklet és a leszorítóerő szabályozására használtak szalagot a hűtőrácson.

    Busch a 400 körös verseny 351. körben letöltötte büntetését, a hatodik helyről állt ki a boxba, és egy kört veszített. A győzelemre esélyes versenyző végül így a kilencedik helyen ért célba.

  • Szupergyors kiállásával rekordot döntött a Joe Gibbs Racing – VIDEÓ

    A NASCAR történetében először történt olyan, hogy egy csapat (Joe Gibbs Racing) négy kereket cserélt le 10 másodpercnél rövidebb idő alatt.

    Lee Cunningham vasárnap a Richmond Raceway-en valami egészen mást tapasztalt mint eddig bármikor NASCAR karrierje során.

    Cunningham, aki Kyle Busch 18-as számú csapatának hátsó kerék cserélője, először ugrott versenyautó elé.

    A Joe Gibbs Racing a boxutcában engedélyezett új koreográfia részeként, ahol a hátsó kerék cserélőjének már nem kell az autó hátulját megkerülnie.

    Ezt több mint egy éven át gyakorolták, majd lobbiztak a NASCAR tisztviselőinél, hogy fontolják meg a szabály változtatását.

    A NASCAR irányt változtatott, és engedélyezte a csapatoknak, hogy eltöröljék a régóta fennálló hagyományt, hogy a boxutca legénységének milyen utat kell megtennie.

    Ez két héttel ezelőtt Atlantában kezdődött, és vasárnap Richmondban a Gibbs-csapatok először léptették életbe először élesben.

    Nyilvánvalóan egy kicsit ideges voltam, hogy 17 éve (már) gumit cserélek, és még soha nem ugrottam ki egy autó elé, ráadásul Kyle Busch elé” – mondta Cunningham a RACER-nek. „Mindig is a hátsó srác voltam.

    Cunningham és csapattársai számításba vették az új kinézetű boxkiállást. A 234. körben Busch boxutcai csapata egy 9,1 másodperces boxkiállással beírta magát a rekordok könyvébe, mint a valaha feljegyzett leggyorsabb négygumis megállás.

    Ennél még sokkal gyorsabban is tudunk dolgozni” – mondta Cunningham. „Nem igazán voltak tiszta kiállásaink.

    Az új koreográfia opcionális, és nem minden csapat döntött az újdonság mellett, így a Gibbs istállón belül sem minden autónál vetették ezt be.

    Denny Hamlin boxutca legénysége mindössze a nap utolsó két kiállásánál használta az új módszert, és Chris Gabehart csapatfőnök ennek tulajdonította a futamgyőzelmet.