Címke: Richmond Raceway

  • Újabb ovál térhet vissza az IndyCarba – de csak 2024-től

    Az IndyCar azon törekvése, hogy a következő években bővítse 17 futamból álló versenynaptárát, egyre több lehetőséggel találkozik.

    A RACER információi szerint a széria 2026-ra 20 futamosra bővítené versenynaptárát úgy, hogy szezononként hozzáadna egy-egy versenyt a jelenlegi 17 futamos menetrendjéhez.

    Az IndyCar első sorban Milwaukee Mile-ra térne vissza, amely 2023-ban már visszatér a NASCAR Truck Series versenynaptárába. Hozzá kell tenni, hogy a mexikói pálya szervezőivel is tárgyalásban állnak.

    Ezen felül a 90-es évek után először Denver belvárosának utcáin is újra felbőghetnek az Indy autók motorjai. Ezen felül az IndyCar utószériái, a CART és a Champ Car is versenyzett itt 2002-2006 között.

    Utóbbi tervek még csak kezdeti fázisban vannak, és időbe telne, amíg kialakulna, mielőtt életképes lehetőségnek tartanák az IndyCar-naptárba való felvételét.

    A NASCAR tulajdonában álló Richmond is felmerült, azonban érdemes tudni, hogy a két széria között ritka a könnyű megállapodás.

    Az IndyCar Series korábban Indy Racing League néven futott a Richmond International Raceway-en 2001 és 2009 között, és a COVID-19 érkezése előtt a sorozat és a RIR korábbi elnöke, Dennis Bickmeier megállapodást kötöttek arról, hogy a széria 2020-ban visszatérhet a 0,75 mérföldes rövid pályára, ez azonban a vírus miatt meghiúsult.

    Miután megerősítést nyert, hogy a tervezett pittsburghi utcai verseny nem kerül megrendezésre, az utolsó új lehetőség az ország másik felén található.

    A RACER úgy értesült, hogy a sorozat kapcsolatban áll egy meg nem nevezett, nyugaton található épített pályával. A közeljövőben várhatóan további részletek derülnek ki a pályáról.

  • A NASCAR dolgozik azon, hogy kevésbé gyúlékony legyen a Next Gen

    A NASCAR továbbra is dolgozik azon, hogy megoldást találjon a Next Gen autókban az elmúlt hetekben történt tűzesetekre.

    Chris Buescher RFK Racing Fordja az Indianapolis Motor Speedwayen az első boxkiállás előtt kigyulladt, de ő hősiesen az autóban maradt, és végül a 10. helyen ért célba.

    A tűz egy Bubba Wallace-szal való ütközés következtében keletkezett, amely összetörte a 17-es rajtszámú Ford lengőkarjának darabjait, és végül a darabok miatt tűz keletkezett.

    https://www.youtube.com/watch?v=DATNVSuuZ0s

    A Team Penske versenyzője, Joey Logano úgy fejezte be a napját Indianapolisban, hogy a Fordja kigyulladt, ami ugyanilyen problémának tűnt.

    Egy héttel később Cole Custer Stewart-Haas Racing Fordja kapott lángra a Michigan International Speedwayen.

    Úgy vélték, hogy a három defekt, amit Custer a verseny alatt szenvedett el, szerepet játszott a tűz keletkezésében, de a NASCAR még a múlt héten is vizsgálta az esetet.

    A Richmond Racewayen történt események előtt a sorozat egy új darabot vezetett be a kipufogórendszeren, abban a reményben, hogy ez majd megállítja a tüzet ezekben az esetekben.

    Nyilvánvalóan nagyon alaposan megvizsgáltuk a dolgot” – mondta Brad Moran, a NASCAR Cup Series ügyvezető igazgatója kedd reggel a SiriusXM NASCAR rádiónak. „Tudjuk, hogy mi okozta a problémákat.

    Ennek ellenére Richmondban is történt baj: Chase Briscoe Stewart-Haas Racing Fordja a harmadik szakaszban gyulladt ki.

    Úgy tűnt, hogy a tűz a jobb oldali kipufogóból indult ki, és Briscoe-nak egy második boxkiállást is be kellett iktatnia, hogy a csapat kiszellőztesse a füstöt a pilótafülkéből.

    Egy többlépcsős korrekció első részével álltunk elő, ami úgy tűnt, hogy segített” – mondta a NASCAR ügyvezető igazgatója. „Sajnos a 14-esnek volt valami problémája, ahol úgy tűnt, hogy tényleg kigyulladt valami. Még nem tudjuk mi történt, de dolgozunk rajta.

    Nyilvánvaló, hogy ki kell találnunk valami megoldást. Már ezen a hétvégén és Daytonában is lehetnek változások. A mérnökök nagy csoportja dolgozik ezen.

  • Kevin Harvick: A győzelem a legjobb gyógyír az öregségre

    Kevin Harvick 60. futamgyőzelmét aratta Richmondban, miután sorozatban másodszor tudott nyerni hosszú nyeretlenségi szériája után.

    Sokan már Kevin Harvick karrierjének végét jósolták, hiszen az utóbbi két évben 65 olyan futamon indult el, ahol nem tudott nyerni.

    Nyolc nap leforgása alatt Harvick mégis megtette azt, amit már számtalanszor – nyomatékosan bebizonyította, hogy a kétkedők tévedtek, és minden percét élvezte ennek.

    Harvick nem csak a múlt hétvégi michigani győzelmével vetett véget nyeretlenségi sorozatának és kvalifikálta magát a rájátszásba, de vasárnap Richmondban még egy újabb győzelmet hozzátett már eddig is illusztris győzelmi listájához.

    A vasárnapi első helye pályafutása 60. győzelmét eredményezte – ezzel egyike annak a mindössze 10 versenyzőnek a sorozat történetében, aki elérte ezt kerek számot.

    Sokan azok közül a srácok közül, akikkel együtt nőttem fel a versenyzésben, már mind visszavonultak és más dolgokat csinálnak, de olykor találkozom még velük” – mondta Harvick.

    Ezek a csendes pacsizások nagyon szórakoztatóak, és egyfajta perspektívában tartják számomra a dolgot, mert idősebb vagy, és elvileg már végeztél, és egy olyan úton haladsz, ami a vége felé tart.

    „Mindig is büszke voltam arra, hajlandó voltam meghozni azokat az áldozatokat, amik ahhoz szükségesek, hogy versenyképes legyek. De élvezem is. Nincs is jobb a győzelemnél. Ez a legjobb gyógyír az öregkorra.”

    Kevin Harvick tudja, hogy sokat elért karrierje során, de nem érzi úgy, hogy sokat kéne magáról beszélnie.

    Nem tudom, hogyan helyezhetném ezt az egészet perspektívába. Soha nem álltam meg, és néztem vissza erre a 60 győzelemre, és arra az útra, ami idáig vezetett” – mondta Harvick.

    Talán néha meg kell állnom, hogy mindent magamba szívjak, de nem is tudom, mindig úgy érzem, hogy az dicsekvés, amikor megállsz és magadról beszélsz.

    Azt gondoltam, hogy klassz volt, hogy múlt héten be tudtam tenni a kislányomat a kocsiba, és ilyen dolgokat tudtunk csinálni. Ezek azok a dolgok, amiket most klassznak tartok.

  • VIDEÓ: Csúnyán elütötte szerelőjét Suárez, de ő azonnal felpattant!

    Daniel Suárez kerékcseréjét végző Cory Baldwinnak emlékezetes lesz a richmondi verseny, miután Suárez túlcsúszott a boxhelyén, és elütötte őt.

    Minden héten téma a NASCAR közvetítések során, hogy a boxutcai személyzet tagjai igazi sportolók, és minden egyes héten veszélynek teszik ki magukat, amikor átugranak a boxutca falán.

    A vasárnapi NASCAR Cup Series Federated Auto Parts 400-as futamán a Richmond Raceway-en Daniel Suárez egy kicsit túl gyorsan jött be a pitbe a boxkiállás során.

    Ahogy túlcsúszott a kijelölt megállási helyén, Suárez enyhén érintkezett az emelős emberével, Josh Applebyvel, majd nagyot ütközött az első kerékcserét végző Cory Baldwinnal, aki majdnem egy másik autó elé – Noah Gragson – repült ki.

    Ráadásul a gumicipelő ember is kitérő manővert tett, hogy ne üsse el őt a No. 99-es autó.

    A futam után Suárez a Twitteren kért bocsánatot csapattársaitól az incidens miatt, és csatolt egy videót is az incidensről.

    „Ha valaha is kétséges volt az, hogy boxcsapatom tagjai igazi sportolók. A legrosszabb érzés tudni, hogy tényleg megsérülhetett volna miattam az egyik srácunk, de szerencsére nem így történt! Túl gyorsan jöttem be, és rosszul ítéltem meg a sebességemet, de Cory Jeremy Josh Milan és Jerick profiként kezelték a helyzetet. Még egyszer bocsánat fiúk!”

    írta Suárez twitterén.

    Ahogy a videón is látható, Baldwint épphogy elkerülte Noah Gragson, aki valóban lelassította és majdnem megállította a No. 16-os Kaulig Racing gépét, hogy ne üsse el a csapat tagjait.

    Az eddig remek szezont futó mexikói a 19. helyen végzett a vasárnapi richmondi futamon, és két kört kapott a 60. futamgyőzelmét megszerző Kevin Harvicktól.

    Bár nem ez volt a legjobb napja a pályán, Suárez és a Trackhouse Racing csapata is hálás lehet, hogy a boxutcai személyzet minden tagja egészségesen távozhatott a futam után az ijesztő helyzetet követően.

  • Bell szenzációs hajrája sem tudta megakadályozni Harvick 60. győzelmét

    Kevin Harvick előbb Chris Buescher, majd a friss gumikon érkező Christopher Bell támadásait is visszaverte, és győzött Richmondban.

    Még nyolc nappal ezelőtt is az volt a narratíva Kevin Harvick körül, hogy közel két teljes szezonon át tartó nyeretlenségi szériája van, és hogy az egész szezonban mindössze 13 kört vezetett, ami nem volt egy rózsás statisztika.

    Mindössze nyolc nap kellett ahhoz, hogy Harvick teljesen megfordítsa a szezonját, és talán az egyik legveszélyesebb versenyzőként pozicionálja magát a NASCAR rájátszására.

    Miután átvette a vezetést a domináns Joey Loganótól (222 kört vezetett a 400-ból), Harvick a vasárnapi futam utolsó negyedében a mezőny élén haladt, és a gumistratégiát pontosan kijátszva megnyerte a Richmond Raceway-en rendezett versenyt, ezzel zsinórban második győzelmét aratva.

    Harvick az utolsó zöld zászlós etapon először Chris Buescher komoly kihívását hárította, majd Christopher Bell – aki frissebb gumikon volt – támadását is túlélte, és egy autóhosszal győzött.

    Bell 11 körrel később volt kinn friss gumikért, és az utolsó 20 körben 5 másodpercet dolgozott le a 4-es autóhoz képest – és közben megelőzte Bueschert is – azonban végül 4 tized másodperccel kikapott.

    Harvicknak ez volt pályafutása 60. győzelme, amivel Kyle Buschsal együtt holtversenyben a kilencedik helyen áll a NASCAR örökranglistáján. Ez volt pályafutása negyedik győzelme Richmondban, a 2006-os, 2011-es és 2013-as győzelmek után.

    Felemás szerencse Richmondban

    A richmondi időjárás nagyban befolyásolta a futam alakulását, hiszen míg a verseny elején Ross Chastain és Kyle Larson dominálta a versenyt – Chastain meg is nyerte az első szakaszt – a végére mindketten hátracsúsztak, és a 18. és 14. helyen értek célba.

    Joey Logano már egy picit jobban járt, hiszen neki sokkal tovább állta a sarat a kocsija, 222 kört vezetett, megnyerte a 2. szakszt, azonban a verseny utolsó szakaszára az ő autója is sokat romlott az egyre hűvösebb pályának köszönhetően, így ő végül a 6. lett.

    A playoff utolsó pozícióéért küzdő Ryan Blaney és Martin Truex Jr. felemás napot tudhatott magáénak, hiszen mindketten benne voltak kisebb csetepatékban – Truex kétszer is -, és Chris Buescher miatt veszélyben forgott a 16. rájátszást jelentő hely, amelyet jelenleg pontok alapján visz Blaney.

    A 12-es autó sofőrje bár hátrébb ért be Truexhez képest – előbbi a 10., utóbbi a 7. lett -, de a szakaszpontok miatt növelte előnyét az összetettben riválisához képest.

    A nap felzárkózását Chase Elliott mutatta be, aki a mezőny hátsó részéből indult és végül 5. lett, Denny Hamlin mögött, aki a 4. helyen ért célba.

    A legjobb 10-be még a szintén fantasztikus versenyt futó Aric Almirola fért be 8. helyével, a 9. pedig Kyle Busch lett, akit Ross Chastain kilökött, de még így is vissza tudta hozni a 18-as autót.

    Végeredmény

  • A Chevrolet visszavág! Larson a pole-ban, a Toyoták sehol Richmondban!

    Kyle Larson indulhat vasárnap a pole-ból Richmondban, miután domináns teljesítménnyel megnyerte az időmérő edzést.

    Larson, aki a 10 autó közül utolsóként kvalifikálta magát, 117,177 mph átlagsebességű kört futott, és ezzel megelőzte márkatársát, Ross Chastain-t a pole-ért.

    Larsonnak, a Cup Series regnáló bajnokának ez a harmadik pole pozíciója a szezonban, és pályafutása 13. első helye. A szezon eddigi részében Larson még nem tudta győzelemre váltani a pole-ból való indulást.

    „Határozottan egy kicsit túl gyorsan mentem be az 1-es 2-es kanyarba, és megcsúsztam, de úgy éreztem, hogy kör további része rendben volt” – mondta Larson.

    Boldog vagyok. Király, hogy megszereztem a pole-t itt Richmondban – nem számítottam erre. Az edzés alapján nem gondoltam, hogy ilyen jók leszünk, szóval örülök annak a kemény munkának, amit mindenki a Chevyken végzett.

    Most pedig megyünk egy újabb győzelemért.

    A szakértők által óriási Toyota fellegvárnak hitt Richmondban mindössze két versenyző került be a japán márka versenyzői közül a top 10-be. Denny Hamlin 3., a rájátszásba jutásért küzdő Martin Truex Jr. pedig a 6. lett.

    A Joe Gibbs Racing másik két versenyzője szenvedett, Christopher Bell a 21., Kyle Busch pedig a 29. lett. A 23XI Racingből Bubba Wallace a 11. helyről kezdheti meg a vasárnapi versenyt, Ty Gibbs pedig a 14.-ről.

    A Hendrick Motorsports nagyszerű napját – Larson pole-ja mellett – William Byron és Alex Bowman teljesítette be, akik a negyedik, és ötödik helyről rajtolhatnak majd. Chase Elliott már nem örülhetett ennyire, hiszen ő csak a 23. lett az időmérőn.

    Cole Custer ezúttal is forró volt, de most nem az autója kigyulladása miatt, hanem a teljesítménye révén, hiszen ő lett a legjobb Fordos a hetedik helyével. Mellőle márkatársa, az RFK Racinges Brad Keselowski indulhat majd.

    A kilencedik helyet egy újabb Chevy, Erik Jones szerezte meg, míg a 10. Ryan Balney lett, aki kvalifikációs körén érintette a falat, de az autó sérülése nem tűnt túl súlyosnak.

    Végeredmény

  • Richmondban folytatódik a NASCAR Cup Series – ÉLŐ közvetítések

    Richmondba érkezik a NASCAR Cup Series mezőnye, ahol tovább bővülhet az eddigi győztesek, és a rájátszásba jutók listája.

    A hétvége folyamán csak a NASCAR mezőnye lép pályára, méghozzá Richmondban. Tavasszal itt Denny Hamlin nyert – ez volt az idei első győzelme – így szeretné megismételni majd akkori teljesítményét.

    A Toyoták fantasztikusan teljesítettek Michiganben, és valószínűleg hasonló produkciót várhatunk el tőlük majd Richmondban is.

    A 6 Toyotás versenyző közül egyelőre kettő nincs a rájátszásban, hiszen győzelem nélkül állnak. Bubba Wallace és Martin Truex Jr..

    A pontversenyben jelenleg Ryan Blaney foglalja el az utolsó bejutó helyet, ő a pontjai alapján kerülne be, de ha bárki más olyan nyer futamot, aki még idén nem, akkor ő is kiesik a rájátszásba jutók listájáról.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Augusztus 12., szombat

    21:05 — NASCAR Camping World Truck Series Edzés
    21:35 — NASCAR Camping World Truck Series IDŐMÉRŐ
    23:05 — NASCAR Cup Series Edzés
    23:50 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ

    Augusztus 13., vasárnap

    02:00 — NASCAR Camping World Truck Series VERSENY (250 kör)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (400 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Kurt Busch még mindig nem gyógyult, Richmondot is kihagyja

    Kurt Busch immáron negyedik versenyét hagyja ki az idei szezonban, miután agyrázkódása utáni tünetei nem javulnak elég gyorsan.

    A közösségi médiacsatornáin közzétett bejegyzésében Busch azt írta: „az agysérülésből való felépülés nem mindig lineárisan halad. Jól érzem magam a felépülésem során, de ezen a héten az volt a célom, hogy a szívritmusomat és a testemet versenyszimulációs jellegű környezetbe helyezzem, és egyértelmű, hogy még nem állok készen arra, hogy újra versenyautóba üljek.

    Érzelmileg messze ez volt a legnehezebb hét, mert érzem a gyógyulás előrehaladását, de a versenyzés extrém fizikai és mentális erőfeszítést igényel, és a testem nem képes 100%-ban elviselni az intenzív versenykörülményeket.”

    Haladok a gyógyulás útján. Az orvoscsapatom mellettem áll, és továbbra is mindent megteszünk azért, hogy 100%-os állapotba kerüljek, és visszatérhessek a versenyzéshez.

    Köszönöm mindenkinek a folyamatos támogatást, és sok szerencsét kívánok a 45-ös csapatnak és Ty-nak ezen a hétvégén Richmondban.

    Busch a Richmond Raceway-en a negyedik egymást követő versenyét hagyja ki, mivel továbbra is lábadozik az agyrázkódásszerű tünetekből.

    A 2004-es Cup Series bajnoka július 24-én a Pocono Raceway-en a kvalifikációs körén szenvedett balesetet. Busch autója a 3-as kanyarban veszítette el uralmát autója felett, majd nagy sebességgel a falnak csapódott.

    Ty Gibbs vezeti azóta a 45-ös rajtszámú Toyotát. Ezen a hétvégén a Richmond Raceway-en ismét Ty Gibbs ül majd az autóban, ami így a negyedik Cup Series indulása lesz.

    A 23XI Racing színeiben eddig mindhárom alkalommal az első 20-ban végzett, köztük múlt héten, ahol eddigi legjobb eredményét, egy 10. helyet ért el a Michigan International Speedwayen.

  • A NASCAR kész változtatni, keresi a megoldásokat

    Nincs egyszerű helyzetben a NASCAR. A Next Gen autóval kapcsolatos pozitivitás kezd lecsengeni, és egyre többet panaszkodnak a versenyzők.

    A SiriusXM NASCAR rádióban szerdán adott interjúban Scott Miller, a NASCAR versenyzésért felelős alelnöke elmondta, hogy több tényező is szerepet játszott a Martinsville-i verseny unalomba fulladásában.

    A két héttel ezelőtti NASCAR Cup Series richmondi futam is már inkább a stratégiáról szólt, mintsem a versenyzésről, szombat este Martinville-ben pedig már odáig fajult a helyzet, hogy nem történt a pályán zöld zászló alatti előzés az első helyért.

    Miller véleménye a versenyről több versenyző kijelentéseit tükrözi, azaz, nincs egyetlen tényező, amire rá lehetne mutatni.

    Értelemszerűen a versenyzők elég nagy keresztmetszetével álltunk kapcsolatban, hogy megtudjuk a véleményüket. Találkoztunk a Goodyearrel is” – mondta a NASCAR egyik legmagasabb pozícióban álló tisztviselője.

    Tervezünk egy gumitesztet Martinsville-ben az év későbbi szakaszára, hogy ott kipróbáljunk néhány új dolgot.

    A versenyzők a váltást említették lehetséges problémaként. Átnézzük az adatokat, és megnézzük, hogy a következő alkalommal, amikor visszamegyünk, mit tudunk majd tenni az ügy érdekében.

    Fantasztikus, hogy az események éjszaka zajlanak. Van egy utánozhatatlan hangulata a dolognak, de a hideg hőmérséklet és az éjszaka határozottan nagyobb kihívást jelent, mint azt bárki is gondolná. Azt hiszem, ez is közrejátszott.

    A NASCAR Next Gen autójának új, 5 sebességes, szekvenciális váltójával a versenyzők által a pályán tapasztalt nagy mennyiségű váltás kiküszöbölése érdekében valószínűleg más áttételre lenne szükség, mondta Miller.

    Még ha meg is kapnánk azt a felső fokozatot pontosan azon a fordulatszámon, amire mindenki vágyik, valószínűleg még akkor is váltanának a srácok.

    Egyszerűen ha kopik a gumi, és lassul az autó, akkor sokkal gyorsabban lehet menni úgy, ha váltanak.

  • Dale Earnhardt Jr. elmondta, miért nem cselekedett Kyle Busch csapata

    A richmondi hétvégén a 18-as csapat által elkövetett hibát többen kielemezték már, most pedig Dale Earnhardt Jr. mondta el a véleményét.

    „Miért tartott ilyen sokáig, hogy a NASCAR megbüntesse Kyle Busch-t a Richmondban az első hűtőrácsán lévő szalag miatt?”

    Ez volt a kérdés mindenki ajkán a richmondi futam után, és ez egy nagyon jogos kérdés. A másik oldalon azonban felmerülhet a kérdés: „Tudott-e Kyle Busch csapata a szalagról az autóján?”

    Dale Earnhardt Jr a podcastjának Ask Jr. legutóbbi részében kifejtette, hogy a Joe Gibbs Racing csapata tudott-e az autójukon lévő szabálysértésről. És ha igen, miért nem tettek semmit az ügyben?

    Nos, azt hiszem, hogy még ha tudták is, még ha rá is jöttek, hogy hibáztak, valószínűleg azonnal tudták, valószínűleg látták, hogy ez történik” – mondta Dale Earnhardt Jr.

    A csapatfőnök ott áll, és figyeli a kiállás. Valószínűleg egyből látja, hogy mi történt.

    De ha az autó kihajt a boxutcából, akkor várni fog, hátha a NASCAR észrevett valamit. Ha a NASCAR nem szól, akkor a csapat úgy hagyja, és reméli, hogy nem fogják észrevenni.

    Azt mondák egymás között, hogy ne is beszéljünk róla, ne említsük a rádióban, mindenki maradjon csendben ezügyben. Amíg a NASCAR-nak nincs problémája, addig maradjunk kint.

    Bár egy olyan apróság, mint egy darabka szalag, semmiségnek tűnhet, de ha egy majdnem 200 mérföld per órával száguldó versenyautóra kerül, sokat számít.

    Dale Earnhardt Jr. hangsúlyozta, hogy a szalag az első hűtőrácson „hatalmas aerodinamikai előnyt jelent”.

    Bármikor, amikor szalagot teszel a hűtőrácsra, az autód sokkal jobb lesz.”

    Általános leszorítóerőt ad, nem csak tapadást az elejére vagy aeroelőnyt az orrára. Az a levegő, amit szétszed a rács, nos a szalag olyan helyekre küldi el a levegőt, ami mindenhol segít. Az egész autó javul tőle” – magyarázta Dale Earnhardt Jr.