Tyler Reddick azt hitte, hogy a Fontanában tapasztalt zsibbadási problémái megoldódtak, de Las Vegasban még rosszabbodott is a helyzet.
Reddick zsibbadásra panaszkodott a bal lábában az Auto Club Speedwayen, ennek ellenére mindkét szakaszt megnyerte és 90 kört vezetett.
A Richard Childress Racing versenyzője akkor azzal viccelődött, hogy talán az edzésrutinja volt a hibás, mivel a tél folyamán túlságosan sok izmot pakolt lábaira.
Reddick küzdött a fájdalommal, ahogy csak tudott, a 8-as csapat pedig aszpirint, uborka levet is adott neki, valamint még a lába alá is akartak tenni valamit.
A fiatal versenyző – aki Kyle Larson szerint az idei év kirobbanó tehetsége lehet – ez utóbbit visszautasította, mivel úgy gondolta, hogy az semmit sem változtatna a helyzeten, és nem is tudná elhelyezni, miközben be van csatolva.
A Richard Childress Racing változtatásokat eszközölt az autóján Las Vegasba előtt.
„Most mindkét lábam zsibbadt” – nyilatkozta Reddick hétfőn a SiriusXM NASCAR rádióban.
„Nem tudtam jól nyomni a gázpedált, és a fékpedált sem éreztem komfortosnak. Szóval, tulajdonképpen rosszabbodott a helyzet, ami nem jó hír.”
„Nem is tudom – teljesen elképedve hagytam ott a versenyt. Nem tudtam elhinni, hogy rosszabb lett.”
Bár nem segített, és mindkét lába szenvedett, Reddick úgy véli, hogy csapata most már jobban átlátja a problémát.
„Ez egy teljesen új pilótafülke; a pilótafülke ebben az autóban mélyebb” – mondta a Next Gen autóról. „Sok minden megváltozott. Egy kicsit könnyebb talán túl magasra vagy túl mélyre tenni a lábad, és emiatt talán nem kapod meg a szükséges vérkeringést.”
„Szóval, remélem, hogy megjavítottuk, mert nagy bajban leszek, ha nem tudom használni a fékpedált vagy a bal lábamat, amikor Phoenixbe érünk.„
Bár a NASCAR Cup Series daytonai versenyén is voltak kiállások, azonban az Auto Club Speedwayen rendezett eseményen előtérbe kerültek azok.
A pálya régi és koptatott felülete és a rekordot jelentő 12 sárga zászlós szakasz miatt a Cup sorozat pit csapatait óriási megterhelés érte a több mint 3 óráig tartó versenyen.
Austin Dillon – aki az utolsó körökben támadta Kyle Larsont az első helyért, végül azonban csak második lett – köszönetet mondott csapatának, hogy a gyors kiállásnak köszönhetően versenyben volt a győzelemért.
„Hatalmas dicséret a jóistennek és a boxutcai csapatunknak. Ember, egész nap hihetetlenek voltak” – mondta Dillon. „Ők tartottak bennünket a versenyben. Egy csomó módosítást kellett végrehajtanunk. Az elején szörnyű volt az autó.”
„A Crew Chief-emmel folyamatosan kommunikáltunk és javítottuk az autót. A kiállások voltak ma a nap főszereplői. Különlegesek voltak.”
Bár Larson a NASCAR Cup Series vasárnapi futamának nagy részében nem volt elöl, egy pit kiállás is döntő szerepet játszott a győzelmében.
Amikor Chase Elliott megpördült a hátsó egyenesben a 192. körben, az összes vezető autó a pitbe hajtott új gumikért, és Larson jött ki elsőként a pitből, így ő irányította az utolsó újraindítást és gyakorlatilag ezzel nyerte meg a versenyt.
Ryan Blaney nem volt ennyire szerencsés. Míg az említett versenyzők helyzetbe kerültek csapatuk miatt, ő folyamatosan pozíciókat vesztett a pit roadon.
Tyler Reddick 90 domináns kör után volt kénytelen feladni a vezetést, miután defektet kapott, és Byronnal is ütközött.
Tyler Reddicknek 151 körön keresztül minden úgy alakult, ahogy eltervezte a NASCAR Cup Series vasárnapi futamán az Auto Club Speedwayen.
A 152. körben azonban, amikor a Richard Childress Racing Chevrolet-jén a bal hátsó gumi elszállt, Reddicknek elszállt az esélye arra, hogy megnyerje élete első NASCAR Cup Series versenyét.
Ami még rosszabb, hogy ez akkor történt, amikor Reddick vezetett.
Az 1-es kanyar felé haladva Reddick érezte a bal hátsó defektet, de le tudott lassítani és meg tudta tartani az irányítást az autó felett, mielőtt elérte volna a kanyart.
Ahogy a mezőny elhaladt mellette, Reddick a fal közelében tartotta autóját, abban a reményben, hogy ütközés nélkül vissza tud térni a pit roadra.
Ekkor azonban érkezett Byron, aki elvesztette uralmát autója felett, és belecsapódott a 8-as autóba, mely végül a falban kötött ki.
„Teljesen lelomboz az, ahogy a versenyünk alakult, de nem is lehetnék büszkébb az egész csapatra, és arra, amit ma a verseny nagy részében sikerült elérnünk” – mondta Reddick. „Tanulni fogunk ebből, erősebbek leszünk, és éhesebbek, mint valaha.”
A baleset miatt az autó gyakorlatilag vezethetetlenné vált, és miután a 8-as számú csapat meg tudta javítani azt, végül a 24. helyre döcögött be.
Tyler Reddick 10 alkalommal vezetett összesen 90 körön keresztül, ami versenycsúcsot jelent, és mindkét szakaszt megnyerte.
Bár az eredmény nem az volt, amiben a 28 éves versenyző reménykedett, a teljesítménye az egyik legjobb egy futamon nyújtott teljesítménye volt a Cup Seriesben.
A Fontanában az élen eltöltött 90 kör több volt, mint amennyit az első két teljes szezonjában együttvéve vezetett.
Az elmúlt napokban számos NASCAR-csapat – többek között a Team Penske – jelentett be szponzori megállapodásokat.
A Rick Ware Racing egy második szezonra visszahozza a Nurtec ODT-t, mint a Cody Ware által vezetett 51-es rajtszámú autó főszponzorát a 2022-es szezonban – írja az NBC Sports.
A csapat azt is bejelentette, hogy a Nurtec ODT lesz a Takuma Sato, a kétszeres Indianapolis 500 győztes által vezetett No. 51-es IndyCar főszponzora.
Cody Ware minden Cup Series versenyen a csapat rendelkezésére fog állni, miután tavaly több sorozatban, köztük a Cupban és az IndyCarban is indult.
Richard Childress Racing
A szervezet bejelentette, hogy a Guaranteed Rate több versenyen is együttműködik Tyler Reddick 8-as rajtszámú csapatával az idei Cup-szezonban.
Team Penske
A Wurth meghosszabbítja a Team Penske-vel való partnerségét, és Ryan Blaney autójának főszponzora lesz az Auto Club Speedway, Talladega és Watkins Glen futamokon.
Emerling-Gase Motorsports
Az Xfinity csapat bejelentette partnerségét a Kitty Kat Coin kriptopénzzel. A vállalat lesz az elsődleges szponzor kiválasztott futamokon Shane Lee 35-ös számú autóján és Joey Gase 53-as számú autóján.
Sam Hunt Racing
Az Xfinity csapatnak mindkét Las Vegas-i futamon a Berry’s Bullets lesz a szponzora. John Hunter Nemechek fogja vezetni az autót mindkét versenyen.
Alpha Prime Racing
A csapat bejelentette, hogy a Heartbeat Hot Sauce lesz Ryan Ellis szponzora az április 23-i Talladega-i Xfinity futamon.
A csapat azt is bejelentette, hogy Kaz Grala a csapat színeiben fog versenyezni a szezonban egyes futamokon. Grala első versenye a csapatnál a tervek szerint február 26-án lesz az Auto Club Speedwayen.
A csapat azt is bejelentette, hogy a Market Rebellion hét versenyen lesz az idei szezon főszponzora. Tommy Joe Martins négy versenyen, Sage Karam két versenyen, Rajah Caruth pedig egy versenyen lesz a pilóta.
Martins Daytonában (február 19.), Texasban (május 21. és szeptember 24.), valamint Las Vegasban (október 15.) vezeti majd az autót.
Karam a Circuit of the Americas (március 26.) és az indianapolisi országúti pályán (július 30.) vezeti majd az autót.
Caruth Phoenixben (november 5.) fogja vezetni az autót.
Bár senki nem kongatta meg még a vészharangot, a NASCAR-garázsban aggodalomra ad okot, hogy a csapatok nem tudják beszerezni a Next Gen autók építéséhez szükséges alkatrészeket.
Richard Childress a keddi tesztnap során tett interjújában ismerte el, hogy csak két-két autó áll rendelkezésére az Austin Dillon – Tyler Reddick versenyzőpárosnak.
A legendás csapat-tulajdonos azonban nem aggódik, és úgy gondolja, a jövő hónapban rendezett Busch Clash-ig akár négy további autó is megépülhet.
„Ha tulajdonos vagy, mindig aggódsz egy kicsit, de szerintem a NASCAR biztonsági szempontból jól közelíti meg a dolgot” – jelentette ki Childress.
„Minden teszt, és törésteszt után visszamentünk, és változtatásokat eszközöltünk, hogy biztonságosabbá és jobbá tegyük az autót, és azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy egy kicsit lemaradtunk. A NASCAR számára a biztonság prioritást élvez a Next Gen autónál.”
A NASCAR reméli, hogy minden csapat 5 autót tud majd megépíteni a szezon kezdetéig. A szezonban összesen 7 autót használhat fel majd minden versenyző.
„Nem sok autó van kész” – mondta Joey Logano a Team Penske-nél rendelkezésre álló készletről. „De mindenki egy csónakban evez. Úgy tudom, hogy a múlt héten érkezett néhány alváz, ami még összeszerelésre vár.”
Logano hozzátette, hogy a tesztelésre hozott autó fog részt venni a Clash-en, és valószínűleg a Fontanai versenyen is.
„Nagyon fontos, hogy ne törjük össze az autót. Ezért is lepett meg, hogy milyen keményen versenyeztünk akkor, amikor mezőnyben teszteltünk. Ha megtörik az autók, akkor benne vagyunk a pácban.”
A daytonai teszten tizennyolc csapat vett részt. A nagyobb alakulatok közül feltűnő hiányzó volt a Stewart-Haas Racing.
Daytonai Next Gen teszt / Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media Site
NASCAR: Csak semmi pánik
A NASCAR versenyinnovációs részlegének vezető alelnöke, John Probst mégsem aggódik.
„Tudjuk, hogy mi a helyzet, és látjuk, hogy bizonyos alkatrészek – többek között a COVID miatt – késnek. Egyelőre úgy látjuk, minden csapatnak lesznek autói az első versenyre.”
A Toyota Racing elnöke, David Wilson elismerte, hogy a sportágnak ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenéznie, mint sok vállalkozásnak a világban. Azonban hozzátette, hogy nagy változást jelent a limitált autószám is.
„Alapvetően fele annyi autónk lesz az egész évre, mint eddig, szóval ez is egy kicsit felnagyítja a problémákat. Annyira radikálisan más lesz minden, hogy akarva akaratlanul kicsit pánikba esik az ember” – mondta Wilson.
„Azt hiszem, a szezon első negyedében ez kellemetlenségeket okozhat. Nagyon oda kell majd figyelnünk a készleteinkre. De úgy gondolom, Johnnak alapvetően igaza van abban, hogy lesz elég alkatrészünk.”
Daytonai hagyomány változhat a kevés alkatrész miatt
A Daytona 500 győzelem után a bajnok konfettiesőben hajtanak a victory lane-re. 1997 óta a győztes autóját egy évig ebben az állapotban állítják ki a Daytona International Speedway mellett található Motorsport Hírességek Csarnokában és Múzeumában.
Matt Kenseth 2012-es Daytona 500 nyertes autója / Fotó: Mike Meadows/Getty Images/NASCAR Media Site
A limitált autószám miatt ez a hagyomány abbamaradhat.
A NASCAR szóvivője szerdán megerősítette a Motorsport.com-nak, hogy még nem született döntés, de a NASCAR, a csapatok és a versenypálya között folyamatosak a tárgyalások a kérdésről.
„Tegnap a garázsban voltam, és Slugger (Labbe, műszaki vezető) odajött hozzám, majd azt mondta: »Dave, tudod mi történik, ha megnyerjük a Daytona 500-at? Mi az első dolog, amit a NASCAR tesz? Elveszik az autónkat«” – mondta David Wilson.
Wilson hozzátette, Eric Jacuzzi, a NASCAR aerodinamikai és járműteljesítményért felelős ügyvezető igazgatója is úgy gondolja, hogy fontos a téma.
„Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de lehet, hogy a végén lesz egy olyan megállapodás, hogy tartozunk nekik egy autóval, és az őszi versenyig haladékot adnak majd nekünk. Ez csak egy újabb példája annak, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk.„