Címke: Richard Childress

  • Mi a probléma a NASCAR abroncsaival?

    A több NASCAR versenyző, köztük Chase Elliott és Kevin Harvick is az első helyről esett ki, amikor jobb hátsó defektet kaptak.

    De miért? Mi okozta ezeket a defekteket a Texas Motor Speedwayen, és ki a hibás? Chase Elliotnak érdekes véleménye van a dologról.

    Nem vagyok benne biztos, hogy a Goodyear a hibás” – mondta Elliott, miután kiszállt égő versenyautójából. „Mindig mindenki a Goodyear-t hibáztatja, de a NASCAR nagyon nehéz helyzetbe hozta őket, hogy olyan abroncsot építsenek, amely képes túlélni az ilyen típusú versenypályákat ezzel az autóval. Nem hibáztatnám a Goodyeart.

    A verseny győztese, Tyler Reddick „rendkívül aggódott”, hogy a verseny utolsó köreiben ő is defektet kap, de szerencsére elkerülte ezt a katasztrófát. Néhány héttel ezelőtt Kansasban az első helyről kapott defektet, ami végül a rájátszásból való kieséséhez vezetett.

    A csapatfőnöke, Randall Burnett a texasi verseny után elmagyarázta, hogy az RCR hogyan közelítette meg a versenyt.

    Kicsit konzervatívan vágtunk neki ennek a versenynek. Múltkor Kansasben nagyon ráfaragtunk. Azt hiszem, idén már négyszer mentek tönkre a gumijaink, miközben vezettük a versenyt.

    R.C. (Richard Childress) beszélt velem erről, és azt mondta, hogy ma mindenképpen tartsunk egy kicsit több levegőt a gumikban. Megpróbáltam ezt megtenni. Kicsit konzervatívabb megközelítést alkalmaztam ezen a héten. Ez egy vékony vonal. A sebesség és a biztonság határvonala.

    Később hozzátette: „A verseny előrehaladtával még egy kicsit konzervatívabb lettem. Amikor az eső után lement a nap, a felgyorsult a pálya, és sokkal több tapadás lett. Ekkor tudtunk növelni a légnyomáson, csak próbáltunk biztosra menni, hogy ne hozzuk magunkat rossz helyzetbe.

    A győztes csapat tulajdonosa, Richard Childress csatlakozott Elliott megjegyzéseihez, és megvédte a NASCAR gumiszállítóját.

    A Goodyear nagyszerű abroncsokat gyárt. Ahogy Randall is mondta, van egy finom határvonal, melyet feszegetni kell. Nem annyira a gumiabroncs volt a hibás, mint inkább az, hogy megpróbáltunk a lehető legversenyképesebbek lenni.

    A NASCAR a csapatokra hárítja a felelősséget

    Scott Miller, a NASCAR versenyigazgató-helyettese, a futam után a gumiproblémákkal is foglalkozott, és úgy tűnt, hogy inkább arra hajlik, hogy a csapatok figyelmen kívül hagyják az ajánlott irányelveket.

    Nyilvánvalóan sok gumiproblémát láttunk, és sok olyan csapatot is láttunk, akiknek nem voltak gumiproblémáik. Ezen dolgozunk. A Goodyear együtt dolgozik a csapatokkal, illetve velünk, hogy átnézzük, milyen beállítások voltak, milyen volt a légnyomás, és megpróbálunk a végére járni a dolognak.

    Sok csapat volt, amelyik a verseny után nem jelentett nekünk problémát, és elismerte, hogy egy kicsit konzervatívabbak voltak a légnyomással, és közelebb voltak a Goodyear által javasolt minimumhoz.

    Childers véleménye: A NASCAR és a Goodyear is hibás

    Harvick csapatfőnöke, Rodney Childers részletes magyarázatot tett közzé a Twitteren, amelyben elmagyarázta, mi történt, és az általa javasolt megoldást a probléma megoldására.

    „Nem a gumikkal van a probléma, persze lehetnének jobbak is… mindig lehet hova javulni” – magyarázta Childress.

    „A NASCAR beszorított minket egy olyan sarokba, a lengéscsillapító szabályozásával, ami miatt patt helyzetbe kerültünk.”

    „Egyszerűen nem tudjuk elég alacsonyra tenni az autót – hogy a diffúzor optimálisan működjön – a lengéscsillapító állításával, és éppen ezért a guminyomással játszik mindenki. Ha lejjebb engedhetnénk az autót, akkor több levegőt hagyhatnánk a gumikban is.”

    Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy ha nem engeded le minél alacsonyabbra az autót, akkor egyszerűen túl sok leszorítóerőt veszítesz. Viszont ezt csak a guminyomás leengedésével tudjuk elérni.

    Szóval amit én szeretnék: 1; Legyen olyan az autó hátulja, hogy a maximális tapadást ne a legalacsonyabb hasmagasságnál érjük el, 2; Ne legyen megszabva, hogy miként állíthassuk a lengéscsillapítót. Semmi értelme, és csak problémát okoz nekünk. Még a verseny minőségét is rontja ez a szabály. 3; Legyenek teherbíróbbak a gumik. Nem lehet olyan abroncsokkal versenyezni, amelyek ennyire könnyen defektet kapnak.

  • Nagyon várja Will Power Kyle Busch Indy 500-as bemutatkozását

    Az IndyCar bajnoka elismerte, hogy nagyon szívesen látná a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok Kyle Busch-t az Indy 500-on.

    Kyle Busch 2023-tól a Richard Childress Racing színeiben folytatja pályafutását, és a bejelentést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csapatváltásnak köszönhetően lehetősége lesz az Indy 500-on is elindulni – egy Chevrolet motoros autóban.

    “Ha bármelyik Chevrolet csapatnak van egy szabad ülése, akkor csörgessen meg!” – jelentette ki Busch, és úgy tűnik nem kellett sokáig várnia.

    Kapva kapott az alkalmon az Arrow McLaren SP társtulajdonosa, Sam Schmidt.

    Szeretném kitalálni, hogyan tudnám őt a csapatomba szerződtetni – megvan a száma?” – mondta Sam Schmidt, az Arrow McLaren SP egyik fő részvényese, az IndyCar záróünnepségén.

    Sokat láttam Richardot (Childresst) a NASCAR hétvégéin a Las Vegas Motor Speedwayen, és úgy gondolom, hogy ő egy nagyszerű csapattulajdonos, akinek nagy múltja van a NASCAR-ban – szóval, a fenébe is, szeretnék együttműködni vele!

    Most az IndyCar 2022-es bajnoka, és a 2018-as Indy 500 győztese, Will Power nyilvánította ki véleményét Kyle Busch esetleges indulásáról.

    Igen, szívesen látnám” – mondta Power a Beyond the Flagnek.

    Hozzátette, hogy szerinte Busch csatlakozása erre a futamra az IndyCar egészének előnyére válna, függetlenül attól, hogy melyik csapat szerződtetné őt.

    Nagyszerű lenne, ha Kyle Busch indulna az Indy 500-on” – folytatta. „Szerintem jót tenne a sorozatnak, és egyszerűen érdekes lenne őt egy ilyen autóban látni. A bátyja nagyon jól teljesített, szóval arra számítanék, hogy ő is hasonlóan jó lesz.

    Kurt Busch, aki 2006 és 2011 között a Penske Cup csapatánál versenyzett, a negyedik pilóta lett, aki megkísérelte a Memorial Day Double-t, amikor 2014-ben csatlakozott az Andretti Autosporthoz, és a #26-os Hondát vezette.

    Indy 500-as debütálásakor a hatodik helyen végzett, és kiérdemelte az Indy 500-as Év Újonca címet.

    Busch nap későbbi részében autója motorhibája miatt kiesett a Coca-Cola 600-ról, így nem lehetett a második pilóta, aki ugyanazon a napon mind az 1100 mérföldet lefutotta.

  • McLarenes szerepléssel vigasztalódhat Kyle Busch

    Kyle Busch 3 futam alatt másodszor szenvedett motorhibát a NASCAR Cup Seriesben, a McLaren viszont már indítaná őt az Indy 500-on.

    Busch – aki nemrég jelentette be, hogy 2023-ban a Richard Childress Racinghez csatlakozik – idén már biztosan nem nyeri meg harmadik bajnoki címét.

    A 2015-es és ’19-es bajnok a Darlingtoni playoff-nyitó futam után ismét motorhiba miatt kényszerült kiállni. Végül 2 ponttal maradt le a rájátszás második köréről.

    Ez az első alkalom, hogy a 2014-ben bevezetett kieséses rendszerű formátum létrejötte, hogy Busch már az első körben kiesett a rájátszásból.

    Ilyen az évünk” – mondta Busch utána. „Nem is tudom, mit mondjak. Meg vagyok döbbenve.

    Nagyon rosszul érzem magam a csapatom miatt. Nem érdemlik meg, hogy ebben a helyzetben legyenek. Túl keményen dolgoznak. Túl jó csapat vagyunk ahhoz, hogy ilyen mélyen legyünk – lent az alján, az életünkért küzdve, csak azért, hogy túléljük.

    Két motorhiba három héten belül, ez megviseli az embert. Nagyon sajnálom az egész Rowdy Nationt, az összes partnerünket, akik minden héten segítenek nekünk. Nem normális, ami történik velünk.

    Busch azonban vasárnap már jó híreket kapott, ugyanis az Arrow McLaren SP résztulajdonosa, Sam Schmidt már jövőre autóba ültetné a NASCAR legendát az Indy 500-on.

    A 18-as autó sofőrje korábban elmondta, hogy a csapatváltásnak köszönhetően lehetősége lesz az Indy 500-on is elindulni – egy Chevrolet motoros autóban.

    „Ha bármelyik Chevrolet csapatnak van egy szabad ülése, akkor csörgessen meg!” – jelentette ki Busch, és úgy tűnik nem kellett sokáig várnia.

    Szeretném kitalálni, hogyan tudnám őt a csapatomba szerződtetni – megvan a száma?” – mondta Sam Schmidt, az Arrow McLaren SP egyik fő részvényese, az IndyCar záróünnepségén.

    Sokat láttam Richardot (Childresst) a NASCAR hétvégéin a Las Vegas Motor Speedwayen, és úgy gondolom, hogy ő egy nagyszerű csapattulajdonos, akinek nagy múltja van a NASCAR-ban – szóval, a fenébe is, szeretnék együttműködni vele!

  • Richard Childress a szárnyaló főnixmadár – PODCAST

    Richard Childress a szárnyaló főnixmadár – PODCAST

    Eldőlt Kyle Busch jövője a NASCAR-ban, Richard Childress megszerezte őt az utóbbi évtized legforróbb szabadügynökeként.

    A Richard Childress Racing színeiben versenyez 2023-tól Kyle Busch, a Joe Gibbs Racingnél pedig több a kérdés, mint a válasz jelen állás szerint. Lehet-e kizárólag Ty Gibbsre építeni a csapatot?

    Bubba Wallace lendületben van és megszerezte karrierje második futamgyőzelmét a Cup Seriesben. Egyértelmű, hogy karrierje felfelé ível, mi pedig igyekeztük megfejteni ennek a hátterét.

    A legendás North Wilkesboro visszatér a NASCAR-ba, igaz a legmagasabb osztályban nem bajnoki fordulóként, hanem az All-Star Race helyszíneként, de a Truck Series pontozásos küzdelmeket rendez ezzel egyidőben.

    A stúdióban:
    Dr. Juhász Zoltán (szakkommentátor – ARENA4),
    Roós András (főszerkesztő – 500miles.hu),
    Módos János (műsorvezető, szerkesztő – 500miles.hu)

    >> Letöltés MP3-ban <<

    A NASCAR Fantasy játékhoz ide kattintva tudtok csatlakozni.

    Podcastunk az összes nagy szolgáltatónál elérhető:

  • Tyler Reddick sorsa Richard Childress kezében van

    Bár a Richard Childress Racing tulajdonosa biztosan állította, hogy jövőre Reddick révén 3 autót indítanak, még semmi sem biztos.

    Childress bejelentése szerint 2017 óta először lesz 3 autós alakulat a Richard Childress Racing. A három versenyző Austin Dillon (3-as autó), Kyle Busch (8-as autó), és Tyler Reddick (?) lesznek.

    Richard Childress, az RCR tulajdonosa kedden erősítette meg a csapat bővítését a 2023-as szezonra, ami Kyle Busch szerződtetésének közvetlen utóhatásaként történt.

    Austin Dillon 2023-ban is megtartja pozícióját a történelmi 3-as számú Chevrolet Camaro pilótájaként, ugyanezt az autószámot használja, amióta 2014-ben teljes munkaidőben a NASCAR Cup Series-be érkezett.

    Dillon, Richard Childress unokája elmondta, hogy jelenlegi szerződése, amely szerint a Richard Childress Racing versenyzője lesz, további három szezonra szól.

    Kyle Busch veszi át a szervezet 8-as számú Chevrolet Camaróját a 2023-as NASCAR Cup Series szezonra és az azt követő időszakra, valamint megkapja Reddick idei csapatfőnökét is.

    Végül Tyler Reddick utolsó szezonjában a Richard Childress Racing színeiben fog versenyezni a szervezet harmadik nevezésében. Ekörül még óriási kérdőjelek vannak, hiszen először kell egy eladó chartert találnia a csapatnak – erre a kérdésre, még Richard Childress sem tudott választ adni.

    Reddick korábban már bejelentette, hogy 2024-től a 23XI Racing versenyzője lesz.

    Arra a kérdésre, hogy az RCR teljes mértékben elkötelezett-e amellett, hogy 2023-ban három charteres versenyzőt indítson a NASCAR Cup Series-ben, Childress egy nagyon egyszerű, két szavas választ adott: „Elkötelezettek vagyunk.

  • Sejtelmes választ adott Childress Kyle Busch leigazolásával kapcsolatban

    Richard Childress kapcsolata soha nem volt felhőtlen Kyle Busch-al, mégis azt pletykálják, a kétszeres bajnok az RCR-hoz igazolhat.

    Childress boldogan válaszolt az újságírói kérdésekre, miután unokája, Austin Dillon nyerte a NASCAR Cup Series alapszakaszának zárófutamát Daytonában, és ezzel bejutott a rájátszásba, miközben második helyen csapattársa, Tyler Reddick végzett.

    A sajtótájékoztatón azonban felmerült Kyle Busch neve is, akinek az év végén lejár a szerződése jelenlegi csapatával, a Joe Gibbs Racinggel.

    Richard Childress és Kyle Busch között a múltban voltak drámák, többek között a 2011-es szezonban a NASCAR Truck Series Kansas Speedway-en rendezett futama után verekedés is volt a két fél között.

    Childress azonban a következőket mondta egy kérdés után, amely arra irányult, hogy szeretné-e kommentálni a Kyle Busch-al kapcsolatos pletykákat.

    Nem igazán. Kyle (Busch) egy nagyszerű versenyző” – mondta Childress. „Ő és én már minden nézeteltérésünket magunk mögött hagytuk egy ideje, és egy nagyszerű versenyzőnek tartom őt. Biztos, hogy valahol egy jó csapatot fog találni magának.

    Ezután megkérdezték, hogy az a jó csaoat Busch számára a Richard Childress Racing lehet-e, és nem volt cáfolat.

    Te mondtad ezt, nem én” – jelentette kis egy félmosollyal a száján a legendás csapattulajdonos.

    De úgy tűnik, hogy Childress talán csak kavarja a port a válaszaival. A szervezetnek Tyler Reddick és Austin Dillon is szerződése van a 2023-as NASCAR-szezonra, és Childress kijelentette, hogy Reddick 2024-es távozása ellenére 2023-ban is a csapat tagja lesz.

    Ettől függetlenül ha sikerül megfelelő szponzort találni Kyle Busch számára, akkor nem kizárt, hogy egy harmadik autót is indítson a NASCAR egyik legnagyobb múltú csapata.

  • Megígérte csapatfőnöke, hogy ő fogja megnyerni a futamot!

    A hétvége az új győztesekről szólt. Míg Forma-1-ben Carlos Sainz nyert, addig a NASCAR-ban Richard Childress versenyzője nyert.

    Richard Childress érezte, hogy egyre közelebb van Tyler Reddick első győzelme, és Road Americában előre érezte, hogy versenyzője fog nyerni, amit meg is osztott vele.

    Tudtuk, hogy nyerni fog. Szimplán arról kellett meggyőznünk Tylert, hogy csak át kell lendülnie azon a bizonyos elsőn. Éreztük, hogy meg lesz az esélyünk, és biztosítottuk őt arról, hogy ha mindent jól csinál, akkor nyerni fog”  – magyarázta Childress.

    Azt mondtam neki reggel, hogy ‘Meg fogod nyerni a versenyt!’

    Amikor legyőzöd Chase Elliottot, akkor az egyik legjobbat győzöd le, és a Hendrick srácai elképesztőek – le a kalappal előttük.

    Reddick egy fantasztikus csata után nyomta le a széria koronázatlan épített pályás királyát, miután az utolsó kiállások után nyomás alá helyezte, és hibára kényszerítette.

    Nagyon keményen dolgozott azon, hogy jobb legyen az épített pályákon” – mesélte versenyzőjéről Childress. „Végül csak ki kellett imádkoznunk a végén, hogy ne legyen sárga zászló.”

    Reddick már többször is közel állt karrierje első győzelméhez. Harmadik lett Phoenixben, Bristolban, a salakos versenyen Chase Briscoe az utolsó körben lökte ki az első helyről, és Darlingtonban is második lett.

    Childress 2019-ben szerződtette Reddicket, és végül kifizetődött a bele fektetett hite.

    Azóta figyelem Tylert, amióta a truckokkal versenyez. Voltak rossz periódusai, de nagyon tetszett mindig is a hozzáállása. Nagyon tehetséges srác, és minden héten a saját határait feszegeti. Büszke vagyok rá és a csapatunkra!