Címke: részvények

  • Hivatalos: Jelentős részvényese lett az INEOS a Mercedesnek

    Hivatalos: Jelentős részvényese lett az INEOS a Mercedesnek

    Immáron hivatalos, hogy az INEOS jelentős részvényeket vásárolt a Mercedes Forma-1-es csapatánál.

    A kerékpárcsapat  szponzorfeliratai az idei szezon kezdetén jelentek meg a brackleyi istálló autóin. Egyáltalán nem meglepő, hogy a cég tulajdonosa Jim Ratcliffe a jelentős befektetést követően a bajnoki címvédő istálló vezető helyettesévé vált.

    A Forma-1-ben domináló Mercedes istállóját így már három nagyobb részre lehet osztani a részvények alapján: maga a Mercedes, az INEOS és a csapatfőnök Toto Wolff.

    A brackleyi istálló állítása szerint ezzel elkezdődött az új, három évig tartó periódus, ahol szorosabban fognak együtt működni az INEOS-szal. Az egész üzlet legfontosabb része az, hogy Toto Wolff három évig még legalább a Mercedes csapatfőnöke fog maradni.

    Mivel Wolff nem fogja elhagyni a Mercedest, így már szinte biztosnak vélhetjük, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása is már csak idő kérdése. A brit klasszis oroszlánrészt vállalt az Ezüst Nyilak sikereiben és rendkívül jó kapcsolatot ápol az osztrák csapatfőnökkel.

  • A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren azt fontolgatja, hogy Forma-1-es csapata részvényeinek 30%-át eladásra kínálja azzal a céllal, hogy a bevételből be tudjanak fektetni, versenyképesebbé váljanak.

    A járványhelyzet miatt a McLaren csoport kissé gödörbe került, így tőkéhez igyekeznek jutni. Azonban a részvények eladása csak a McLaren Racingre vonatkozik, tehát az F1 mellett csak és kizárólag az IndyCar alakulatra.

    Az eladásból befolyó összeg pedig lehetővé tenné, hogy a jövőre bevezetendő költségplafonig (vagyis 145 millió dollárig) tudjanak költekezni. Ez a 2022-es, teljesen új szabályok szerint épülő autó fejlesztésében pedig kulcsfontosságú.

    Jelenleg a McLaren Racingnek és az anyavállalatnak ugyanazok a részvényesei, tehát ha valóban bekövetkezne a szóbanforgó eladás, átszervezések várhatóak.

    Jelenleg körülbelül 56%-nyi tulajdonrészt képvisel a bahreini Mumtalakat vállalat, 14%-nyit Mansour Ojjeh, 10%-ot pedig Michael Latifi. A maradék 20% kisebb részvényesek közt oszlik szét.

    Michael Latifi a hamarosan Williamsnél debütáló Nicholas Latifi édesapja. Ezért is vetődött fel, hogy befektetne a grove-i istállóba. Nagy kérdés, hogy vajon hatással lesz-e ez a McLarenes részvényeire.

    A McLaren anyacége is elhintette, hogy jelenleg finanszírozási alternatívák után kutatnak, körülbelül 275 millió fontnyi értékben.

  • Coulthard szerint Vettel célja az Aston Martin lehet

    Coulthard szerint Vettel célja az Aston Martin lehet

    David Coulthard egy egészen meglepő verzióval állt elő, mit csinálhat a Ferraritól elkerülő Sebastian Vettel a jövő évben.

    A négyszeres világbajnok Carlos Sainz érkezése miatt maradt ülés nélkül a Scuderiánál. Bár jelenleg a Mercedes és a Renault ülésével is hírbe hozták, egyik csapat esetében sem feltétlenül számít elsőszámú jelöltnek.

    Most a pilótapiac kulcsa a német pilóta döntésében van. Négyszeres világbajnokként nem feltétlenül akar majd a középmezőnybe szerződni, de könnyen lehet, inkább a visszavonulás mellett dönt majd.

    A jelenleg tévés kommentátorként dolgozó David Coulthard szerint a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point jó lehetőséget rejthet a német számára.

    „Sebastian minden tiszteletet megérdemel, nagyszerű személyisége az F1-nek.” – kezdte a skót, aki maga is 14 évet töltött a sorozatban.

    „Most, nem tudni, miért, de a kocka ellene fordult. Jelenleg újra kell gondolnia, mit kér majd a lehetséges csapatától a tárgyalások során.” 

    David Coulthard, racingline.hu
    David Coulthard, Fotó: Varga András

    Ő is egyetért azokkal, akik azt mondják, nem túl rózsás a német ázsiója mostanában, így könnyen el tudja képzeli, új irányt vesz majd a karrierje.

    „Ha a státusz és a pénz volt az ok (ami miatt szakítottak a Ferrarival), és mégis versenyezni akar, nagy hibát követett el. Jelenleg csak a Mercedes van, ahol biztosan jó eredményeket érhetne el, míg a Renault teljesítménye kérdéses.”

    „Képes lesz-e Renault – miután Daniel Ricciardo esetében nem jött be, hogy nagy pénzekkel egy élversenyzőt magukhoz csábítsanak hosszútávra – eladni a cég vezetőségének, hogy különítsenek el egy nagyobb összeget egy olyan pilótára, akit a Ferrari elengedett?”

    „Vagy lehet, hogy elmegy az Aston Martinhoz, vesz pár részvényt, és egy új szakaszt kezd az életében? Ez is egy opció, kicsit elrugaszkodott, de ami az F1-ben elképzelhető, az általában lehetséges is.”

    Az Aston Martin mindkét ülése foglalt 2021-re, de kifejtette, tanácsadóként jól járnának Vettel élcsapatoknál szerzett tapasztalataival.

    „Lawrence Strollnak nagy tervei vannak az Aston Martinnal. Vettel karrierje ezen szakaszában hasznos lehet Red Bullnál és Ferrarinál szerzett tudása és tapasztalata miatt.”

  • Hatalmas pénzösszeget bukott el a Forma-1 Vettel ferraris távozása miatt!

    Hatalmas pénzösszeget bukott el a Forma-1 Vettel ferraris távozása miatt!

    Számos beszámoló szerint a Forma-1 egészen pontosan 90 millió dollárt – ami körülbelül 30 milliárd forintnak felel meg – veszített már csak azzal a hírrel, hogy Sebastian Vettel elhagyja a Ferrarit a 2020-as szezon végén.

    A hírről a Formula Money egyik munkatársa számolt be, aki szakértője a Forma-1 üzleti dolgainak. A riportban az áll, hogy a négyszeres világbajnok ferraris távozásának bejelentését követően a száguldó cirkusz részvényei 4.5 százalékot estek. Ezt az értéket csupán 3.1 százalékkal növelte Carlos Sainz Jr. érkezésének híre, ami összességében 1.4 százalék csökkenést eredményezett.

    Ez a bizonyos 1.4 százalék romlás 90 millió dollár veszteséget generált a Liberty Medianak egy olyan időszakban, ahol a koronavírus járvány miatt elmaradó futamok miatt már így is rengeteg pénz elveszítettek.

    A veszteségek márciusban kezdődtek el az elmaradó Ausztrál Nagydíj miatt és áprilisban még nagyobb mínuszba szaladtak a részvények.

    Mivel a világjárvány komoly anyagi gondokat szül, ezért a Forma-1 tőzsdén tartása egy még kockázatosabb lépés a Liberty Mediatól, mint a legutóbbi fejlesztéseik bevezetése.

    A száguldó cirkusz várhatóan júliusban tér majd vissza és már számos helyszín engedélyt kapott a versenyszervezésre. Igaz, a versenyek zárt kapusak lesznek a tervek szerint, de attól még újra autóversenyt láthatnak majd a szurkolók legalább a televízió képernyőin keresztül.

  • Rég nem látott mélyponton vannak a Forma-1 részvényei

    Rég nem látott mélyponton vannak a Forma-1 részvényei

    A Liberty Media Forma-1-es csoportjának (FWONK) részvényei olyan mélypontot értek el, amire a 2016-os évad óta nem volt példa.

    A részvények több, mint 15%-ot estek a hétfői nap folyamán, amit most már „fekete hétfőnek” is emlegetnek. Az FWONK értékének csökkenése nagyban betudható a világjárványnak titulált koronavírusnak, ami már most óriási felfordulást okozott a Forma-1 történetének leghosszabb versenynaptárában.

    Az FIA és a Liberty Media számos megbeszélést követően döntöttek az Ausztrál Nagydíj lefújása mellett, habár a döntés előtti napon a McLaren egyik munkatársa már koronavírusos volt a pozitív tesztet követően.

    A döntések előtt még az volt a terv, hogy a Bahreini Nagydíjat zárt kapuk mögött, de megrendezik, azonban immáron Vietnam és Kína mellett a sivatagban sem fogunk versenyt látni. Várhatóan a Holland és a Spanyol Nagydíj is hasonló sorsra fog majd jutni, a szezon pedig a júniusi Azerbajdzsáni Nagydíjjal kezdődhet, ha minden jól alakul.

    A tőzsde teljes egészének romlása az olajárak csökkenésével függ össze nagyban, ami egy akkora visszaesést eredményezett, mint amit a 2008-as gazdasági világválság idején tapasztalhattunk utoljára.

    A Forma-1 csoport részvényi mélyponton vannak. Amikor a McLaren bejelentette visszalépését a Melbourne-i hétvégétől, a részvények értéke több, mint egy milliárd dollárral csökkent.

    Mivel a koronavírus által okozott helyzet egyre csak fokozódik, ezért még mindig erősen kétséges, hogy hol és mikor kezdődhet majd meg a száguldás az idei szezonban.