Címke: repülő autó

  • Autós jövőkép a filmvásznon: Megvalósult már, ami korábban fikció volt?

    Autós jövőkép a filmvásznon: Megvalósult már, ami korábban fikció volt?

    Porsche Engineering Magazine 1/2022-es számában jelent meg egy kiváló témájú írás arról, hogy az egykori fikciókat utolérte-e mára az autóipar. A válasz persze „igen”, de kérdés, hogy olyan formában-e, mint ahogy azt évekkel ezelőtt a filmrendezők megálmodták?

    Számos dolog természetes már számunkra, ami nem is olyan túl régen, a filmekben látva még elképzelhetetlennek tűnt. De nem is feltétlenül kell nagy dolgokra gondolnunk, ha olyan eszközöket keresünk, melyek korábban a sci-fikben már léteztek.

    Az egyik leglátványosabb ilyen terület a mobiltelefonoké és okoseszközöké. Tudtad például, hogy a kihajtható (flip) mobiltelefonokat a Star Trek ihlette? David Hasselhoff a Kinght Riderben pedig gyakorlatilag egy „okosorához” beszélt egy a ma Sirinek, Alexának, vagy Google Assistant-nek megfelelő „virtuális személyi asszisztenshez”. De a VR szemüveg is feltűnt már 1994-ben a Zaklatás című filmben.

    De mi a helyzet a járművekkel, autókkal? Ezt Christian Buck a Porschénak írt cikke nyomán járjuk körbe, 5 ismert film/sorozat példáján keresztül.

    Az ötödik elem (Luc Besson, 1997)

    A két főszereplő, Leeloo (Milla Jovovich) és Korben Dallas (Bruce Willis) a világ megmentése érdekében a kitartó gonosztevőtől olyan szállítóeszközökön utazik, mint egy repülő taxi, amely szükség esetén robotpilótával is képes navigálni a futurisztikus metropoliszban.

    Tényellenőrzés: Világszerte számos cég dolgozik már autonóm és elektromos meghajtású légi taxikon. A leggyakrabban említett felhasználási forgatókönyv a metropolisz központja és egy külterüketi repülőtér közötti légi uzatás, illetve a forgalmi dugók átrepülése. Az első szolgáltatók az elkövetkező néhány évben kívánnak piacra lépni. Technikailag az autonóm repülő taxik mindenképpen megvalósíthatók.

    Magunk is láttunk egy ilyet – bár nem működés közben – velokopter formájában a Formula E 2019-es berlini hétvégéjén. Az alábbi videóban látható:

    Knight Rider (TV-sorozat,1982-1986)

    A volt rendőr, Michael Knight (David Hasselhoff) bűnözők nyomába ered a K.I.T.T. (Knight Industries Two Thousand) nevű high-tech autóval. Az autó önvezető is tud lenni, automatikusan parkol, és egy karórán keresztül hívható.

    Tényellenőrzés: A nagymértékben automatizált vezetés egyik fejlesztése az automatizált parkolás: a jármű magától behajt egy parkolóhelyre, és később (például okostelefonon keresztül) vissza is hívható a vezetőhöz. Ahogy a „karórás hívás” is életszerű, a fent már említett okosorákhoz és virtuális asszisztensekhez hasonlatosan.

    Blade Runner 2049 (Denis Villeneuve, 2017)

    Ridley Scott sci-fi klasszikusának folytatása újra feleleveníti az emberek és a „replikánsok”, az emberhez hasonló androidok közötti nehéz kapcsolat témáját, akik harcolnak a jogaikért. A főszereplő, K rendőr (Ryan Gosling) egy replikáns és egy ember lányának üldözése közben egy repülő autóval utazik, amely szükség esetén saját maga is képes eljutni a célhoz. A fedélzeten mindig van egy drón is, amely szenzorai segítségével a levegőből is fel tudja fedezni a környéket.

    Tényellenőrzés: Az autonóm járművek és a drónok kombinációja mindenképpen hasznos lehet. Például madártávlatból térképet lehetne generálni az előttünk álló útvonalról, így az autopilóta mindig pontosan tudná, hogy mire számíthat a közeljövőben. A drónok átrepülhetnének a parkolók felett is, és megkereshetnék a szabad helyeket az automatizált parkoláshoz. Rengeteg ötlet van az ilyen fejlett szenzorok felhasználására, és a technikai megvalósítás gyorsan megvalósítható lenne. Jelenleg azonban nem ismert, hogy létezne ilyen jármű.

    Az emlékmás (Paul Verhoeven,1990)

    Az Arnold Schwarzenegger által alakított Douglas Quaid építőmunkás egy autonóm taxiban („Johnny Cab”) menekül, amelyet egy Johnny nevű robot vezet. Az android hangutasításokra reagál, és beszélgetni is tud.

    Tényellenőrzés: Az autonóm vezetés alapvetően megváltoztatja az utas és a jármű közötti kapcsolatot, utóbbi inkább a munkavégzés vagy a pihenés környezetévé válik. Az autóval folytatott csevegés tehát a jövőben a mindennapi élet részévé válhat. Az utastérben azonban valószínűleg nem lesz humanoid robot. A jövő járműve valószínűleg inkább valami guruló asszisztens rendszer lesz.

    Különvélemény (Steven Spielberg, 2002)

    John Anderton rendőrtisztet (Tom Cruise) gyilkosság elkövetésével vádolják a jövőben, ezért megpróbál elmenekülni az egyik automata Maglev (mágneses lebegés) járművel. A hatóságok azonban bele tudnak avatkozni az autó vezérlésébe, így az Anderton számára csapdává válik. Már nem képes kézzel irányítani a járművet.

    Tényellenőrzés: A biztonság központi szerepet játszik az autonóm vezetésben. Ha a technológia meghibásodna, külső beavatkozás is elképzelhető lenne. Kalifornia például 2018-ban úgy döntött, hogy a pedálok és kormánykerék nélküli autókat mobilhálózaton keresztül távolról is irányítani kell tudni. Egy operátor élő kameraképek segítségével venné át a kormányt – de csak vészhelyzetben és mindig az adatvédelmi előírások betartásával.

    Nektek milyen járművek (vagy más eszközök) jutnak még eszetekbe, melyek filmekben előbb megjelentek, mint a valóságban? Mi az a filmbéli eszköz, mely ma még nem létezik, de szerintetek a jövőben megvalósul?

  • Közösen fejleszt repülő autót a Suzuki és a SkyDrive

    Közösen fejleszt repülő autót a Suzuki és a SkyDrive

    A Suzuki Motor Corporation és a repülő autók (eVTOL) gyártásával és teherszállító drónok fejlesztésével foglalkozó SkyDrive Inc. 2022. március 22-én közösen jelentette be Tokióban, hogy partnerséget kötnek repülő autók fejlesztésére, gyártására, valamint kereskedelmi forgalomba hozatalára.

    Ezek a repülő autók elektromos meghajtással, teljesen autonóm robotpilótával, valamint függőleges fel- és leszállási képességgel rendelkeznek majd. Elsőként Indiában kezdik meg az előkészületeket.

    A 2018-ban alapított SkyDrive azzal a küldetéssel jött létre, hogy az „évszázadban egyszer előforduló mobilitási forradalom vezetője legyen. A cég a repülő autók egyik vezető gyártója Japánban. Jelenleg kompakt kétüléses, elektromos meghajtású repülő autó fejlesztésével foglalkozik, annak teljes körű gyártásával is tervezve. Az egyetlen olyan vállalat Japánban, amely sikeresen hajtott végre tesztrepülést emberekkel, teherszállító drónjai pedig már 30 kg-os súly szállítására is képesek. A SkyDrive célja, hogy a 2025-ös világkiállításon Oszakában, valamint Japán más régióiban is elindítsa a légitaxi szolgáltatás.

    A Suzuki Motor Corporation Japán egyik vezető autógyártója és globális motorkerékpár-gyártója, amelynek szakértelme a kompakt autók gyártására és nemzetközi piacokon történő értékesítésére is kiterjed. A vállalat mottója „Kiváló minőségű termékek fejlesztése az ügyfelekre fókuszálva”, ehhez jelenleg három kategóriában – autó, motorkerékpár, hajómotor – kínál mobilitási eszközöket a felhasználóknak. A vállalat célja továbbra is, hogy az emberek mindennapi életének és közlekedésének nélkülözhetetlen szereplője maradjon. A SkyDrive-al kötött megállapodás lehetőséget biztosít a Suzuki számára a repülő autók felfedezésére, és hogy egy negyedik kategóriával bővítse portfólióját.

    Közös út

    A két vállalat közösen olyan üzleti és technológiai területen kezdi meg az együttműködést, amely magában foglalja a technológiai kutatás-fejlesztést, a gyártási és tömeggyártási rendszerek tervezését, a tengerentúli piacok fejlesztését, valamint a karbonsemlegesség elérésére irányuló erőfeszítések előmozdítását. Elsőként az indiai piacot térképezik fel, és a projekt megvalósításához megkezdik az előkészületeket.

  • Teljesítette hivatalos tesztrepülését egy repülő autó

    Teljesítette hivatalos tesztrepülését egy repülő autó

    Egy repülő autó prototípusa 35 perces repülést teljesített a szlovákiai Nyitra és Pozsony nemzetközi repülőterei között.

    Az AirCar nevű hibrid autó-légijárművet BMW motorral szerelték fel, és normál benzinszivattyús üzemanyaggal működik.

    Készítője, Stefan Klein elmondta, hogy a jármű körülbelül 1000 km-t tud repülni, 2 500 méteres magasságban, és eddig 40 órát töltött a levegőben.

    A jármű 2 perc 15 másodperc alatt alakul át autóból repülőgéppé. A keskeny szárnyak az autó oldalai mentén lehajthatók.

    Klein professzor megérkezésekor egyenesen a kifutópályáról a városba hajtott vele.

    A levegőben a jármű 170 km/órás utazósebességet ért el.

    Két személy szállítására alkalmas, akik együttes maximális súlya 200 kg lehet.

    A dróntaxi prototípusokkal ellentétben azonban nem tud függőlegesen fel- és leszállni, ezért kifutópályára van szüksége.

    Nagy várakozásokkal tekintenek a repülő autók kialakulóban lévő piacára.

    A Morgan Stanley tanácsadó cég 2019-ben azt jósolta, hogy az ágazat 2040-re 1,5 billió dollárt érhet.

    A Hyundai Motors Europe vezérigazgatója, Michael Cole pedig egy keddi iparági rendezvényen a „jövőnk részének” nevezte a koncepciót.

    A jelenlegi közlekedési infrastruktúrára nehezedő terheltség lehetséges megoldásának is tartják a repülni képes autókat.

    Az AirCar mögött álló Klein Vision vállalat szerint a prototípus kifejlesztése körülbelül két évig tartott, és „kevesebb mint 2 millió euróba” került.

    Anton Rajac, a Klein Vision tanácsadója és befektetője szerint, ha a vállalat a globális légitársaságok vagy taxik forgalmának akár csak egy kis százalékát is magához tudná vonzani, akkor hatalmas sikert érne el.

    „Csak az Egyesült Államokban körülbelül 40 000 repülőgépre van megrendelés” – mondta.

    „És ha ezek 5%-át átalakítjuk, hogy a repülőgépet repülő autóra cseréljük – máris hatalmas piacunk van”.”

    Dr. Stephen Wright, a Nyugat-Angliai Egyetem repüléstechnikai és repülőgép-szakértője úgy jellemezte az AirCar-t, mint „egy Bugatti Veyron és egy Cesna 172 szerelemgyerekét”.

    „El kell ismernem, hogy ez nagyon menőnek tűnik – de száz kérdésem van a tanúsítványokkal kapcsolatban” – mondta Dr. Wright.

    „Bárki készíthet repülőgépet, de a trükk az, hogy olyat kell készíti, amely repül és repül és repül és repül, egymillió órán keresztül, egy emberrel a fedélzeten, anélkül, hogy baleset történne.”

    „Alig várom, hogy lássam azt a papírt, amely azt állítja, hogy ez biztonságosan repülhető és biztonságosan eladható”.

    Korábban már írtunk egy holland repülő autóról és egy elektromos repülő autóról is.

  • Engedélyt kapott a közúti közlekedésre a holland repülő autó!

    Engedélyt kapott a közúti közlekedésre a holland repülő autó!

    A holland Pal-V nevű vállalat nagy eredményt ért el Liberty nevű járművével. Ez lett ugyanis a világ első sorozatgyártású repülő autója.

    Ez egy nagy teljesítményű trike, vagyis három kerekű jármű, ami girokopterré tud alakulni. A jármű pedig EU-s engedélyt kapott a közúti közlekedésre, hivatalos rendszámot is kap.

    Közúti módban 160 km/h-ra képes, és kevesebb, mint 9 másodperc alatt gyorsul nulláról, 100 km/h-ra.

    Repülési üzemmódban a kétüléses girokopter, rendelkezik egy 200 lóerős motorral ellátott tolókarral és egy nagy felső rotorral.
    Mindössze 330 méter „kifutópályára” van szükség a felszálláshoz. Levegőben, 3500 méter magasan 180 km/h-ra képes.
    100 literes üzemanyag tankja van, és 4,2 órát, kb 500 km-t képes egy teli tankkal repülni.
    Földi üzemmódban ez km 1315 km.

    Utcaiból repülő módba pedig pár perc alatt át tud alakulni.

    Azonban még mindig sok munka vár a vállalatra. 1200 tesztjelentésre van szükség az utolsó 150 óra tesztrepülés előtt. Ez várhatóan legalább 2022-ig eltart.

    Amint azonban minden teszt sikerrel zárul, a Pal-V elkezdi szállítani a járműveket ügyfeleinek, akiknek nem csak autós vezetői engedélyre, de egyfajta helikopteres engedélyre is szükségük lesz. Az első vevők már el is kezdték a repülési tréninget a céggel.