Címke: Renger van der Zande

  • Alonso visszatér a Daytona 24 órásra

    Alonso visszatér a Daytona 24 órásra

    Immáron hivatalossá vált Fernando Alonso visszatérése a Daytona 24 órásra az egyik legütőképesebb autó, a Cadillac DPi volánja mögött, a Wayne Talor Racing színeiben.

    A kétszeres F1-es világbajnok Kamui Kobayashival együtt érkezik, a japán ugye jelenleg Alonso márkatársa a WEC-ben, a Toyotánál. Ők ketten az állandó pilóták duójához csatlakoznak, Jordan Taylorhoz és Renger van der Zande-hoz.

    A 10-es számú Dadillac volánja mögött teljesíti majd első hivatalos versenyét Fernando Alonso az F1-es búcsúversenye, az Abu Dhabi Nagydíj óta. Kobayashi ugye szintén volt F1-es pilóta, a 2009-es Brazil Nagydíjon debütált a Toyotával, utána 2010-től 2012-ig a Sauber csapatát erősítette. Egy évre kikerült a száguldó cirkusz mezőnyéből, hogy aztán még 2014-ben fusson egy szezont a Caterhammel. Egyszer a dobogóra is felállhatott, méghozzá a 2012-es Japán Nagydíjon.

    „Rendkívül izgatott vagyok, hogy Fernando Alonso és Kamui Kobayashi csatlakoznak Jordanhez és Rengerhez Daytonában” – mondta a csapattulajdonos, Wayne Taylor. „Mind Fernando, mind Kamui világklasszis autóversenyzők, ezt nem csak az F1-ben, hanem a sportautózásban is bizonyították. Hosszú időbe telt ennek a véghezvitele, szóval mindenkinek szeretném megköszönni, aki közreműködött. Fernando már tavaly versenyzett itt, Kamuinak viszont ez lesz az első Daytona 24 órása, de mivel egy szupersztár, gyorsan alkalmazkodik majd. Vannak terveink, hogyan integráljuk őket a programunkba hatékonyan. Eksztázisban vagyok, alig várom Daytonát.”

    Alonso tavaly egyébként végül 13. lett a United Autosports LMP2-es Ligierjével, bár több mechanikai problémájuk is volt. A spanyol 17 év után távozott az F1-ből, ahol az utolsó pár évében már elkerülték a sikerek, ugyanis dobogóra például legutóbb 2014-ben állt. A WEC-ben is szerepel ugye idén, ott jobban mennek a dolgai, hiszen megnyerte élete első Le Mans-i 24 órását.

    „Nagy örömmel csatlakozok a Wayne Taylor Racinghez” – kezdte Alonso. „A Daytona 24 órás vitathatatlanul az egyik legnagyobb verseny Amerikában és világszerte. Mindig nagyszerű visszatérni az Egyesült Államokba. Hihetetlen, hogy a rajongók milyen hangulatot tudnak teremteni. Remélem, hogy a győzelemért harcolhatok, és hogy jól fogok szórakozni. Szeretnék a rajongók arcára is mosolyt csalni. Tavaly debütáltam az ilyen hosszútávú versenyeken, ezen a pályán. Sokkal többet akartam tavaly, de sajnos egy fékhiba megfosztott minket a dobogó lehetőségétől. Intenzív éven vagyok túl a Forma-1-ben és a WEC-ben, de várom már 2019-et és azt, hogy harcba szálljak egy újabb világhírű verseny megnyeréséért. Nagyon éhesen várom ezt a megmérettetést is, és azt, hogy együtt szálljunk harcba a csapattársakkal.”

    Természetesen Kamui Kobayashi is szólt pár szót: „Először is, meg szeretném köszönni a lehetőséget a Wayne Taylor Racingnek, hogy itt lehetek életem első Daytona 24 órásán. Ez az egyik legnépszerűbb hosszútávú verseny, izgatott vagyok, hogy a 2017-es győztes csapat színeiben szerepelhetek. Ez az első versenyem lesz az USA-ban, nagyon várom már.”

  • Fittipaldi összetörte az autóját az Eau Rouge-ban

    Fittipaldi összetörte az autóját az Eau Rouge-ban

    A WEC időmérő edzését Spa-Francorchampsban egy komoly baleset árnyékolja be. Pietro Fittipaldi a második gyors körén nagy sebesség mellett vesztette el az uralmát versenyautója felett az Eau Rouge-ban. A DragonSpeed Dallara-BR1 nagyon hozzáütődhetett az aszfalthoz, és emiatt Fittipaldinak korrigálnia kellett, de gyakorlatilag sebességvesztés nélkül csapódott a gumipalánkba. A brazil pilóta Spában Renger van der Zande helyett ugrott be.

    Az ütközés az LMP2 időmérő edzés elején történt, pedig előtte egyszer már leállították azt, a #17-es rajtszámú SMP-Dallara miatt, mert megállt a pályán Stephane Sarrazinnal a volánnál. Fittipaldi azonban tompa szögben csapódott be, láthatóan az autó orra eltűnt, a versenyző mellett az ajtó kinyílt. A pályabírók pár perc alatt a pályakórházba juttatták Fittipaldit.

    Mostanra kiderült, hogy egy liege-i kórházba szállították, kettős lábtöréssel. Ettől eltekintve, eszméleténél van, állapota nem életveszélyes.

    A palánk, és a gumik helyreállítása, valamint a tisztítás sokáig tartott a baleset helyszínén. Csak 20 perccel a becsapódás után folytatódott az időmérő edzés. Nagy meglepetés nem történt ezt követően, (azon kívül, hogy a Manor autói nem indulnak) a Toyota kibérelte az első sort mindkét TS050-essel, a WEC 2018/19 szuperszezonjának a kezdetén.

    https://www.youtube.com/watch?v=Vwg0lk0SRsc

  • Túl vagyunk a 24 óra felén: Strollék a 6., Alonsoék a 22. helyen

    Túl vagyunk a 24 óra felén: Strollék a 6., Alonsoék a 22. helyen

    12 óra telt el a Daytona 24 órás versenyből, tehát épp túl vagyunk a félidőn.

    Az élen épp Mike Conway (+Felipe Nasr, Eric Curran, Stuart Middleton) áll, a #31-es Cadillac-kel. Mögött a #6-os Acura (Dane Cameron, Simon Pagenaud és
    Juan Pablo Montoya), majd a #5-ös Cadillac (Christian Fittipaldi, Felipe Albuquerque, Joao Barbosa).

    A Felix Rosenqvist, Robin Frijns, Lance Stroll, Daniel Juncadella négyes jelenleg a hatodik a #37-es ORECA LMP2-vel.

    A #78-as ORECA LMP2-es szintén ismerős nevekkel, Alex Brundle-lel, Antonio Felix da Costával, Ho-Pin Tunggal és Ferdinand Habsburggal a 9. helyen áll.

    A pole-ból induló Renger van Der Zande, Jordan Taylor, Ryan Hunter-Reay jelenleg a 10.

    Ferando Alonsoék triója, Lando Norrissal (épp ő ül az autóban) és Phil Hansonnal most a 22. helyen áll, azonban nem ment minden simán eddig számukra.

    Magyar idő szerint reggel 7-kor Alonso egy mindössze öt körös etap után a boxba hajtott a 23-as United Autosports Ligiervel és kiszállt az autóból.

    „Hosszú fékpedál útra panaszkodott és úgy tűnik, hogy az egyik fékhenger elromlott.” – mondta a United Autosportos Trevor Foster Alonso kiállása után.

    A problémát azonban orvosolták, és az autó ismét versenyben van.

     

  • Hibázott, mégis van der Zande szerezte meg a pole-t Daytonában

    Hibázott, mégis van der Zande szerezte meg a pole-t Daytonában

    A Cadillac versenyzője, a holland Renger van der Zande szerezte meg a pole pozíciót a Daytona 24 órás versenyre, a Penske-s Helio Castronevest megelőzve, míg Fernando Alonso a 13. pozícióba kvalifikált.

    Van der Zande 1:36.083-as időt produkált a Wayne Taylor Racing Cadillac DPi-V.R-ével, hét ezreddel megelőzve a Penske Acuráját.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, nem számítottam rá, hogy megszerzem a pole-t” – mondta van der Zande. „Szélesen vettem az ötös kanyart, elfékeztem magam, de valahogy mégis gyors lett a kör.”

    A 37-es rajtszámú Jackie Chan DCR JOTA ORECA LMP2-vel Lance Strollék a 6. helyet szerezték meg, Felipe Nasr-ék (Whelen Engineering Racing, Cadillac DPi) a hetedikek, Juan Pablo Montoyáék (Acura Team Penske, Acura DPi) a tízdeikek, Ferdinand Habsburgék (Jackie Chan DCR JOTA, ORECA LMP2) a tizenegyedikek lettek.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso a pole-tól másfél másodperccel elmaradva a 13. pozíciót szerezte meg a United Autosports csapatának.

    A versenyhétvége programjáért klikkelj ide!