Címke: Renger van der Zande

  • Formula E futamgyőztessel erősít a Cadillac sportautó csapata

    A Cadillac bejelentette első versenyzői felállását az IMSA WeatherTech SportsCar Championship újonnan alakuló GTP kategóriájába.

    Renger van der Zande és Sebastien Bourdais, akik az idei szezonban három győzelmet arattak a Chip Ganassi Racing 01-es számú Cadillacjével jövőre is az istálló színeiben versenyeznek majd.

    A 2021-es DPi bajnok Pipo Derani mellett pedig Alexander Sims állhat majd rajthoz az Action Express Racing által felkészített testvérautóban.

    A Cadillac Racing két GTP autójának további pilótáit a 2023-as szezon endurance versenyeire – többek közt a január 28-29-én megrendezésre kerülő 61. Daytonai 24 órás versenyre – később jelentik be.

    Az új GTP-osztály az elmúlt évtizedek legizgalmasabb sportautó kategóriáját hozza létre” – mondta Rory Harvey, a Cadillac alelnöke. „Alig várjuk, hogy a Cadillac V-LMDh-ban világklasszis pilótáinkat láthassuk, többek között az újonnan szerződtetett Alexander Simst is.

    Sims Daytonában debütál az IMSA prototípus versenyeken a Cadillacben, igaz, már korábban is versenyzett a GM család kötelékében, miután 2021-ben részt vett a Corvette GTE endurance programjában.

    Izgatottan várom, hogy újra teljes munkaidőben versenyezhetek az IMSA-ban, és hogy a Cadillac V-LMDh-t vezethessem” – mondta Sims.

    Sims csapattársa, Pipo Derani, aki a 2021-es Petit Le Mans utolsó köreiben szerezte meg csapatának a győzelmet, hat győzelmet aratott már a Cadillac DPi autójában, mióta 2019-ben csatlakozott az alakulathoz.

    Sikeres alapok a Cadillac-nél

    Van der Zande 2018 óta a gárda tagja, igaz, csapattársával, Sebastien Bourdais-vel csak a 2022-es szezon kezdete óta osztoznak a versenyzői feladatokon.

    A holland versenyzőnek 15 győzelme van összességében a szériában, és kétszer nyerte meg a Daytonai 24 órás versenyt a Cadillac színeiben.

    Bourdais négyszeres IndyCar Series bajnok, négy győzelmet szerzett egy Cadillac DPi-V.R-rel, ebből kiemelkedik a 2021-es Sebringi 12 óráson aratott győzelme a JDC-Miller Motorsporttal.

    Az új autó fejlesztése megkezdődött, és megpróbáljuk minél több helyre elvinni, és én a kezdetektől fogva részese vagyok ennek a projektnek” – mondta Bourdais.

    Ez olyasmi, amit nagyon élvezek, egy új autó fejlesztése, egy kicsit olyan, mint egy kisbaba születése és nevelése. Rajta lesznek azok a vonások, amiket megtanítasz neki.

    Nagyon erős alapokkal rendelkezünk, a Cadillac és a Dallara pedig nagyszerű munkát végzett. Ez egy nagyon izgalmas program és egy nagyon izgalmas új korszak az endurance versenyzés számára.

    A Caddy 2023-ban az FIA World Endurance Championship (WEC) Hypercar osztályában is versenyezni fog, egyedüli amerikai gyártóként.

    A Cadillac V-LMDh nevezés versenyzőit később jelentik be a hét futamból álló versenynaptárban, amely magában foglalja a Le Mans-i 24 órás versenyt is. A szezon március 17-én kezdődik az 1000 mérföldes Sebringi futammal.

  • Meglepetésgyőzelmet aratott a Cadillac az IMSA kanadai versenyén

    Minden jel arra mutatott, hogy Watkins Glen után az IMSA CTMP-n rendezett fordulóján is Acura dominancia lesz. Bourdais-ék nem így gondolták.

    Bombajó versennyel tért vissza az Egyesült Államok határán túlra az IMSA.

    2019 óta először rendezett versenyt a széria az USA határain túl, az első hely sorsa pedig 10 perccel a futam vége előtt dőlt el, amikor Renger van der Zande a hármas kanyarban átvette a vezetést a 60-as rajtszámú Meyer Shank Acurától.

    Van der Zande merész húzása miatt a Meyer Shank Racing Acura párosa, Tom Blomqvist és Oliver Jarvis zsinórban ötödször kényszerült beletörődni a második helyezésbe.

    A jó hír a brit páros számára az, hogy ez elég volt ahhoz, hogy ismét a pontverseny élére kerüljenek, miközben már csak két futam van hátra a bajnokságból a DPi kategória számára.

    A pole-ból induló Blomqvist nem vesztegette az időt, hogy a verseny körrekordját is megfussa, és az első hét körben már 2,3 másodperces előnyre tett szert Ricky Taylor hasonló Konica Minolta Acurájával szemben.

    Az IMSA CTMP-n tartott versenyén több rövid sárga zászló következett ezután. Az egyiket Taylor autójáról levált gumiabroncs okozta, ami a délután hátralévő részében is hátráltatta csapatát.

    Az egyik sorsdöntő pillanat a 96. körben, körülbelül fél órával a vége előtt következett be, amikor a 02-es Cadillacet vezető Earl Bamber megpördítette Taylort az ötös kanyarban.

    Taylor a mezőny végéről folytatta a versenyt, majd később újabb incidensbe keveredett Pipo Derani 31-es számú Cadillacjével, míg Bamber áthajtásos büntetése miatt a negyedik helyre estek vissza.

    Sebastien Bourdais el volt ragadtatva csapattársa teljesítményétől
    Sebastien Bourdais el volt ragadtatva csapattársa teljesítményétől Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Van der Zande az IMSA leköröző királya

    Van der Zande váltotta az egész hétvégén küszködő Bourdaist, és a vezérletével nyert a 01-es Cadillac. Egy aspektusában a versenynek nem csak a közönséget, de csaptársat is lenyűgözte.

    Egyszerűen fantasztikus volt a forgalomban” – folytatta Bourdais. „Megcsinálta a dolgát. Ember, fogalmam sincs, mit csinált ott, de le a kalappal. Igazán lenyűgöző volt.

    A Jon Bennett/Colin Braun páros zsinórban második IMSA LMP3-as kategóriagyőzelmét szerezte meg a Core Autosport számára, míg a Porsche gyári pilótái, Mathieu Jaminet és Matt Campbell nyerte a meg a GTD Pro kategóriát a Pfaff Motorsport számára.

    A kanadai Roman De Angelis és a belga Maxime Martin szintén zsinórban második győzelmét szerezte a GTD kategóriában a Heart of Racing Aston Martin csapat számára.

    Végeredmény

  • A stratégia döntött, Bourdais és Kirkwood győzelem Detroit Bell Isle-on

    Renger van der Zande 50 perces üzemanyag spórolós etapot teljesített, és ezzel megnyerte csapatának a Detroit-i IMSA versenyt.

    A DPi futamot az egykiállásos stratégiát választók és a kétszer boxutcába állók stratégiai harca jellemezte.

    Míg van der Zande minden csepp üzemanyagot kipréselt a 01-es Cadillacből, addig Pipo Derani a 31-es Whelen Engineering Racing Cadillac-el folyamatosan mezőnyben autózott, és előzgetnie kellett, miután a csapata a kétkiállásos taktikát választotta.

    Deraninak a 60-as Meyer Shank autón és a 02-es Cadillac Racing gépen is át kellett volna hámoznia magát, és végül a 34 másodperces hátrányát 1,6 másodpercesre tudta faragni a verseny végére, de végül nem tudta megelőzni a szűk Detroiti pályán az élen haladó triót.

    A dobogó utolsó fokáért küzdő Earl Bamber a 02-es Cadillacben két alkalommal is érintkezett a No. 31-es Cadillac-kel.

    Bár Bamber mellett el tudott menni Derani, amikor a 60-as autót előzte rontott, így a 02-es Cadillac vissza tudta venni a pozícióját.

    A DPi első három helyezettje 0,8 másodpercen belül haladt át a célvonalon.

    Ez egy gyönyörű nap. Tiszta víz vagyok, ami itt mindig jót jelent” – mondta van der Zande, miután beugrott Detroit Belle Isle híres szökőkútjába.

    A végén nagyon sok üzemanyagot kellett megspórolnom, ami izgalmassá tette a versenyt, de szerencsére elvoltak egymással mögöttem a srácok, ami megkönnyítette a dolgom.

    A 01-es Cadillac Racing csapat a Detroit Belle Isle-i szökőkútban
    Winners #01: Cadillac Racing, Cadillac DPi, DPi: Renger van der Zande, Sebastien Bourdais, podium, Scott Fountain, team, crew, Peter Baron

    Új éllovas a DPi összetettben Detroit után

    Tom Blomqvist és Jarvis 60-as számú Meyer Shank Racing Acurája a második helyen végzett, és átvette a vezetést a DPi bajnokságban.

    A Derani és Olivier Pla 31-es számú Cadillacje a negyedik helyen végzett, de a célba érkezést követően büntetést kapott, miután a futam utáni műszaki ellenőrzésen túl könnyűnek találták autójukat.

    A 10-es rajtszámú Wayne Taylor Racing Acura, amely szintén a kétkiállásos stratégiát választotta, de az első megállást később végezte el, mint a 31-es Cadillac, így az Acura a forgalomnak volt kiszolgáltatva, ami sokba került nekik.

    A WTR – Ricky Taylor, Filipe Albuquerque – legénysége így 5. lett, de a 31-es csapat büntetése miatt végül megörökölte a 4. helyet.

    Ez volt van der Zande és Bourdais második győzelme a szezonban.

    GTD

    A GTD-ben Ben Barnicoat és Kyle Kirkwood 17-es számú Vasser Sullivan Lexusa az első stintet Roman De Angelis 27-es számú Heart of Racing Aston Martinja mögött töltötte. De Angelis a verseny első körében szerezte meg a vezetést, miután megelőzte Kirkwoodot.

    A 100 perces verseny a GTD autók számára egy könnyű egykiállásos stratégiát jelentett, és a teljes mezőny szinte az ablaknyitás után azonnal bement a boxba szervizelésre és pilótacserére.

    Kyle Kirkwood
    Kyle Kirkwood a 17-es VasserSullivan Lexusban Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A 27-es számú Aston Martin a verseny éléről állt ki a boxba, egy körrel a 17-es számú Lexus előtt. Mindkét csapat úgy döntött, hogy csak a bal oldali gumikat cseréli le, de a 17-es számú Lexus gyorsabb ki- és bevezető kört futott, így megszerezte a vezetést.

    A detroiti verseny végéig a helyzet már nem változott, így Barnicoat és Kirkwood párosa nyert De Angelis és Ross Gunn előtt. A harmadik helyre a Bryan Sellers, Madison Snow duó ért be a Paul Miller Racing BMW M4 GT3-mal.

    Csak okosan és tisztán versenyeztünk, és pont annyi üzemanyagot spóroltunk meg, amennyi kellett, hogy egy körrel többet tudjunk menni a tiszta pályán, ami lehetővé tette számunkra, hogy alávágjunk a 27-es autónak, ami végül tökéletesen működött” – mondta Kirkwood.

    Fantasztikus munkát végeztek a srácok a VasserSullivan csapatban – nagyon gyors boxkiállást hajtottak végre, amivel az élre álltunk. Mindenki tudja, hogy a pályapozíció kulcsfontosságú itt Detroit Belle Isle-on, különösen egy GTD autóval.

    Végeredmény

  • Van der Zande nagyon nem ért egyet az IMSA BoP kiosztásával

    Renger van der Zande szerint az IMSA sportautó bajnokság jelenleg érvényben lévő BoP túlságosan erősen bünteti a Cadillaceket.

    A Cadillac DPi-V.R-ek 15 kilogrammal nehezebbek lettek a hétvégi detroiti futamra, míg Mid-Ohio-ban 10 kilogrammal könnyebbek voltak, mint Laguna Seca-ban.

    Van der Zande, aki Sebastien Bourdais-val osztozik a 01-es Chip Ganassi Racing Cadillac-en, azt mondta, itt az ideje, hogy az IMSA pályaspecifikusan változtasson a BoP módosításokon.

    A legutóbbi utcai pálya Long Beachen volt, és nagyon jól teljesítettünk, különösen Sebastien futama volt elképesztő” – mondta a 36 éves holland ász.

    Azt hiszem, magabiztosan megyünk az év második utcai futamára. Úgy gondolom, hogy a Cadillac mindig is jól teljesített Detroitban.

    Nekünk, nyilvánvalóan, van egy kis BoP hátrányunk a 15 kilóval. Talán nem hangzik túl soknak, de ez a kis plusz az, ami a múltban megölt minket. Ez olyan pályákon volt, mint Road America. Nem tudom, hogy ez Detroitban hogyan fog minket érinteni…

    Azt hiszem, nincs értelme belemenni a BoP részleteibe, mert ez egy nagyon érzékeny téma, de végső soron nem igazán tudom követni, hogy mit csinál az IMSA, mert Mid-Ohióban nem mi voltunk a leggyorsabb autó, most pedig plusz súlyt kapunk az autóra. A BoP miatt kapjuk a pofonokat.

    Van der Zande szerint „nehéz megmondani”, hogy a súly milyen különbséget jelent majd az autójára Detroitban, de rámutatott az alapokra – „a fékteljesítmény kisebb, a kanyarsebesség kisebb, a gumik romlása nagyobb”.

    Kitartott amellett, hogy nem kér külön engedményeket az IMSA-tól a Cadillaceknek, de ugyanígy azt is elmondta, hogy az Acurát sem szabad előnyben részesíteni, és úgy véli, hogy az irányító testületnek a múltban már volt igaza.

    Szeretném, ha versenyképes lenne a BoP a többi márkával, amelyek ellen versenyzünk” – mondta. „Nem kérek jobb BOP-ot, de nekik nem szabadna jobb BOP-ot kapniuk, mint nekünk. Egyenlőnek kell lennie, akkor mindenki nem panaszkodhat és boldog lehet.

  • Bourdais mindent beleadott a Long Beach-i győzelem érdekében

    Sebastien Bourdais óriási felzárkózását egy Porsche-val történő korai baleset készített elő, melynek a végén a Cadillac 01-es autója nyert.

    Sebastien Bourdais azt hitte, hogy a győzelmi esélyei elszálltak, amikor több mint 20 másodpercet veszített a visszafordítóban a szombati Long Beach Nagydíj első szakaszában.

    A 01-es Cadillac Racing végül fölényes győzelmet aratott, de ha azt nézzük, honnan jöttek vissza, nem volt olyan egyszerű ez a verseny.

    Kicsit megnehezítettük a saját dolgunkat. Ez egy csodálatos hétvége volt a 01 Cadillac Ganassi számára. Egyszerűen varázslatos volt az autó a kvalifikáción” – mondta Bourdais a futam után.

    Úgy tűnt, mindent kézben tartunk. Jól rajtoltam, Alex pedig követett minket, és elhúztunk, és a fogyasztásunk is jó volt. Aztán jöttek a lekörözések…

    Egyszerűen túlságosan belülre kerültem, és valamilyen oknál fogva nem tudtam befordulni. Egyáltalán nem tapadt be az autó eleje. Kicsit megsérült az első splitter, de nem volt vészes.

    A stratégám azt mondta, hogy 20 másodperces hátrányban vagyunk, és azon a ponton nem adtam magamnak egy szemernyi esélyt sem, hogy behozzam ezt a lemaradást, és aztán előzni tudjak.

    Az autó viszont fantasztikus volt. Szuper agresszív tudtam lenni a forgalomban, mert az autó annyira jó volt. Onnantól kezdve mindenki látta, mi történt.

    Bourdais a Cadillac tempójának tulajdonította, hogy vissza tudta venni a vezetést, és végül megszerezte első győzelmét a csapattal.

    Csodálatos autó kell hozzá, és egy olyan autó, amelyiknek megvan a tempója, és elég önbizalmat ad ahhoz, hogy képes legyél nyomni, és ennyire a határon menni” – mondta.

    Mindent beleadtam. Nem hiszem, hogy sokat lélegeztem az incidens utáni 30 körben.

  • Van der Zande és a Ganassi Caddy nyerte a Sebringi 12 órás első edzését

    Bár a sebringi betonon már napok óta köröznek az autók, az IMSA premier sportautós szériájának autói még csak ma gurultak pályára.

    Ahogyan az várható volt, a Cadillac volt az élen, Renger van der Zande volt a leggyorsabb a  01-es Chip Ganassi Racing Cadillacben, aki a 90 perces edzés utolsó 20 percében 1:46,756 perces köridőt teljesített.

    Az Acurák nem teljesítettek jól az edzés nagy részében, hiszen mind a 60-as rajtszámú Meyer Shank Racing with Curb Agajanian AXR-05-ös, mind a 10-es rajtszámú Wayne Taylor Racing autója a ranglista alján volt megtalálható.

    A gyakorlás végén azonban az MSR autója nagyot lépett előre, Tom Blomqvist 1:47,514-es ideje másodpercen belülre hozta a legjobb Acurát, és megszerezte neki a második helyet.

    A harmadik leggyorsabb időt Earl Bamber érte el a 02-es autóval 1:47,546-os körrel. A 01-es számú autót leszámítva az összes DPi autó 1 perc 47 másodperces kört futott.

    Sebring feküdhet a BMW-nek

    A BMW kontingens a GTD Pro és GTD kategóriában sokkal jobb tempót diktált mint Daytonában. Nick Yelloly már korán nagyon gyors időt futott a 24-es számú BMW Team RLL M4 GT3-mal (2:00,518) és ezzel meg is szerezte az első helyet.

    Augusto Farfus a 25-ös BMW Team RLL M4-essel kevesebb mint két perccel a vége előtt a negyedik helyre ugrott.

    Daniel Serra lett a második leggyorsabb a GTD Pro-ban a 62-es rajtszámú Risi Competizione Ferrari 488 GT3-mal, 0,165 másodperccel elmaradva Yelloly legjobb idejétől. Maro Engel ideje, a 97-es számú WeatherTech Mercedes-AMG GT-vel 2:00,907 volt.

    A BMW-k a GTD-ben is gyorsak voltak, azonban az edzés végén beelőzte az 1-es és a 96-os M4 GT3-at a Winward Racing 57-es számú Mercedes AMG GT3-a.

    Az LMP2-es kategóriában Louis Deletraz 1:49,498-es körrel repített az élre a 8-as számú Tower Motorsport ORECA-t. Juan Pablo Montoya lett a második a 81-es számú DragonSpeed ORECA-val, 0,122 másodperccel lemaradva, Giede van der Garde pedig a harmadik a 29-es számú Racing Team Nederland ORECA-val, 0,269 másodperccel Deletraz idejétől.

    Az LMP3-as osztály Sebringi 12 órásának első edzését a CORE Autosport 54-es autója nyerte, megelőzve a Performance Tech 38-as, és a Riley Motorsports 74-es gépét.

    A Racer információ alapján az edzést két piros zászló szakította meg; egyszer a pályán megálló, de később saját erőből továbbhaladó 38-as LMP3-as, egyszer pedig a GTD kategória leggyorsabbjának, az 57-es Winward Racing Mercedes-AMG balesete miatt.

    A 2022-es Sebringi 12 órás első szabadedzésének végeredménye

  • Van der Zande: Töröljék a büntetéseket és hagyják őket versenyezni!

    Van der Zande: Töröljék a büntetéseket és hagyják őket versenyezni!

    Nem kevesebb, mint hét időbüntetést osztottak ki az Osztrák Nagydíjon. Lando Norris, Yuki Tsunoda, Kimi Räikkönen, Lance Stroll, Nicholas Latifi, Nikita Mazepin és Sergio Pérez is öt- vagy tíz másodperces büntetést kapott, utóbbi ráadásul duplán.

    Renger van der Zande jelenleg az amerikai IMSA-bajnokságban versenyez, ahol a korábbi Forma-1-es pilóta, Kevin Magnussen csapattársa. A holland megnyerte a detroiti futamot, és jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban.

    Renger van der Zande
    Renger van der Zande  |  Fotó: Courtesy of IMSA

    A Motorsport.com-on Van der Zande elárulta, hogy nem rajong a Forma-1-ben látott sok időbüntetésért.

    „Amerikában nagyon kevés büntetést osztanak ki. Ez időnként vad versenyeket eredményez ugyan, de én nem szeretem ezeket a büntetéseket” – mondta. „Ha tényleg olyat csinálsz, amit nem lehet, akkor büntetést kell adni, de itt úgy tűnik, hogy semmit sem úszol meg. Ez egy kicsit túlszabályozottá teszi az egészet.”

    „Ez egy kicsit elveszi az élvezetet a próbálkozástól. Egyszerűen hagyni kell, hogy ez megtörténjen.”

    Példaként Lando Norris büntetését hozza fel.

    „Egy kicsit szélesen fordult, de ha jobban megnézed a felvételeket, Perez egy kicsit hátrébb volt, így korábban is fékezhetett volna.”

    Van der Zande jobban örülne, ha eltűnnének az öt-tíz másodperces időbüntetések.

    „Ezeket eltörölhetik, véleményem szerint. Legyen verseny. Szeretnénk, ha egy kicsit büntetlenül szárnyalhatnának.”

  • Magnussen csak a Mercedes vagy a Red Bull színeiben térne vissza az F1-be

    Magnussen csak a Mercedes vagy a Red Bull színeiben térne vissza az F1-be

    Kevin Magnussen tavaly év végén távozott a Forma-1-ből, és komoly feltételhez kötötte visszatérését.

    A dán versenyző azonban természetesen idén is versenyez, sőt nem is akárhogy. A tengerentúli IMSA sorozatban épp a hétvégén szerezte meg első győzelmét csapattársával, Renger van der Zandéval. Izgalmasnak tartja, hogy újra az első helyekért harcolhat, ezért ennél nem adja alább. Nem térne tehát vissza a Forma-1-be, csak ha a két jelenlegi élcsapat keresné fel.

    „A Mercedesnek vagy a Red Bullnak nem mondanék nemet” – nyilatkozta az Autoweeknek. „Nem hiszem, hogy sokan mondanának, de ez nem fog megtörténni. Ahogy korábban mondtam, nagyon örülök a Forma-1-es lehetőségnek. Nem sok embernek adatik meg a Forma-1-ben ennyi év. Elképesztően boldog vagyok emiatt, van pár jó élményem. Mindezek után friss motivációt érzek, és úgy érzem, hogy újra szórakoztató ez az egész.”

    Magnussen utolsó csapata a Haas volt, akik idén tisztán a mezőny legvégén állnak: „Együtt érzek velük. Nagyszerű emberek. Sok barátom van ott, és olyanok, mintha a családom lennének.”

  • Magnussen ülést talált magának jövőre, de nem az F1-ben

    Magnussen ülést talált magának jövőre, de nem az F1-ben

    A Haastól távozó Kevin Magnussen apja nyomdokait követi majd, és az amerikai sportautózásban folytatja majd, Chip Ganassival.

    Kevin apja, Jan Magnussen 2014 és 2019 között a Corvette gyári pilótája volt, és az IMSA GTLM kategóriában rótta a köröket, daytonai és Le Mans-i sikerekkel övezve.

    Fia is Amerikába tart, a Chip Ganassi csapatánál versenyez majd egy Daytona Prototype autóval. Jövő hónapban lesz első jelenése a 24 órás versenyen, ahol rögtön a legmagasabb kategória győzelmére lesz esélyes.

    „Ha a versenyzés az életed, ismered a Ganassi nevet, és hogy mit jelent.” – jelentette ki a dán. – „Chip az egyik legjobb csapatot építette fel, akiknek nagy múltjuk van a sportautózásban is.”

    Csapattársa az előző két verseny győztese, Renger van der Zande lesz, aki a Wayne Taylor Racing színeiben nyert eddig.

    „Ez egy nagyon jó lehetőség nekem, hogy társulhatok a Ganassival, a Cadillac-kel és Renderrel is. Már arra készülök, hogy találkozzam velük, és elkezdjük a munkát a 2021-es szezonra.”

    A Chip Ganassi Racing még nem jelentette be, ki lesz majd Magnussen és van der Zande csapattársa a hosszútávú versenyeken.

  • Bottas majdnem úgy néz ki Hamilton mellett, mint egy hülye

    Bottas majdnem úgy néz ki Hamilton mellett, mint egy hülye

    Lewis Hamilton a Toszkán Nagydíjon szerzett újabb győzelmével úton van hetedik világbajnoki címe felé. A Mercedes brit pilótája idén hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején az eddigi kilenc versenyből és mivel a riválisainak szinte esélye sincsen a győzelemre, így ezt a bajnokságot húzhatja be a legkönnyebben a brit klasszis.

    Renger Van der Zarde szerint pedig egyszerűen hihetetlen, amit Hamilton művel a 2020-as évadban.

    „Elképesztő, amit művel idén. Bottas így majdnem úgy néz ki mellette, mint egy hülye, azonban ő is nagyon jól teljesít. Ha Hamilton vét egy hibát, akkor Bottas mindig ott van, hogy begyűjtse a lepattanót, azonban Lewis idén eddig nem nagyon tette meg neki ezt a szívességet.”

    Amíg a Mercedes finn pilótája hiába indította a tavalyi és az idei szezont is erősen, Hamilton viszonylag gyorsan át tudta venni az irányítást. Egyértelműen kijelenthető, hogy anno Nico Rosberg és Sebastian Vettel sokkal nagyobb kihívói voltak a britnek az évek során, mint mostani finn csapattársa.  Egy semleges nézőnek pedig ez egyáltalán nem tesz jót, hogy már két éve nem lát komoly csatát a bajnoki címért és Van der Zarde is ezen a véleményen van.

    „Jelen pillanatban Lewis személyében egy olyan világbajnokot tisztelhetünk, aki a saját korosztályának a legjobb pilótája. Hihetetlenül okosan csinálja, ami csinál és ezt jó nézni, ugyanis sokszor autózik a határon. Ezt pedig ki kell élveznünk, ugyanis, ha majd Lewis visszavonul, akkor  örömmel fogunk visszagondolni erre az időszakra, ahol képes volt ilyen jó teljesítményt nyújtani.”