Címke: rendszerhiba

  • Vettel: Használják újra a tradicionális kockás zászlót

    Vettel: Használják újra a tradicionális kockás zászlót

    A Japán Nagydíjon történt malőr után Sebastian Vettel azt javasolja, használják újra a tradicionális kockás zászlót az elektronikus rendszert helyett.

    Suzukában egy körrel előbb ért véget a futam, ugyanis az említett rendszer fals jelet küldött ki, így az 53. kör helyett, az 52.-ben „érkezett” az ikonikus darab. A csapatok és a pilóták értetlenül álltak a történtek előtt, ugyanis a kormányokon valamint a pitwallon is számlálják a köröket, és az ott kapott adatok nem egyeztek a rendszerben szereplő értékekkel. Az eset után az FIA elmondta, vizsgálatot indítanak és utána néznek mi romlott el.

    ,,Úgy vélem mi mindannyian (versenyzők) tisztában voltunk azzal, hogy még nem inthették volna le akkor a futamot. A bokszutca faláról kilógatott táblákon fel van tüntetve melyik körben járunk, ugyanakkor látjuk azt a kormány kijelzőjén is, sőt az is megjelenik mennyi van még hátra. Láttam, hogy egy kör még vissza van, és a rádión keresztül is ezt az információt kaptam, hiába kaptuk meg a fényjelzést.” -osztotta meg a véleményét az üggyel kapcsolatban a Ferrari német versenyzője.

    Korábban az F1 a hagyományos kockás zászlót használta, ám emberi mulasztás miatt (tavaly a Kanadai Nagydíjon Whinnie Harlow korábban intett le a futamot) végül áttértek egy elektronikus rendszerre, ami ezt a hibát hivatott kiküszöbölni. Ám a négyszeres világbajnok szerint ez nem a „helyes út” és inkább vissza kellene térni az eredeti koncepcióhoz.

    ,,Tavaly volt ebből egy kis problémánk Kanadában, ahol is a kockás zászló szintén előbb érkezett meg a kelleténél. Értem én, hogy azért vezették be ezt a rendszert, mert megbízhatóbb, de szerintem lennie kellene a fényjelzés mellett egy hagyományos kockás zászlónak is, ami nagyobb súllyal bír, így ha elrontják valamelyiket a kettő közül, nem számítana már melyiket. Nekünk versenyzőknek az a lényeg, ha meglátjuk a zászlót, akkor ne folytatódjon tovább a verseny. Nem tudom mi történt, nyilvánvalóan valaki egy kicsit sietősre vette a dolgot, tehát nem én voltam az egyetlen aki kapkodósra vette figurát.” – viccelődött Vettel a korai rajtjával.

  • Egy rendszer hiba miatt indult vizsgálat Hamilton ellen a Safety Car fázis alatt

    Egy rendszer hiba miatt indult vizsgálat Hamilton ellen a Safety Car fázis alatt

    Lewis Hamilton nem vétetett a szabályok ellen a Safety Car fázis alatt, csak egy különös hibának köszönhetően került vizsgálat alá, ám mikor ezt felfedezték a versenybírák, megszüntették az eljárást és felmentették a pilótát.

    Az ötszörös világbajnok és csapata a Mercedes, a futam leintése után még nem nyugodhatott meg, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy vizsgálat indult ellenük, amiért a 44-es autó túl lassan haladt mikor kint volt a biztonsági autó Leclerc balesetét követően. A stewardok neki is ültek megvitatni az esetet, ám mikor a bizonyítékokat nézegették, figyelmesek lettek arra, hogy a rendszer tévesen jelezett nekik, ugyanis Hamilton nem követett el semmi rosszat, sőt a regulák betartása miatt került vizsgálat alá.

    A szabály ugyanis úgy szól, hogy a pilótáknak egy delta időn belül kell autózni addig, amíg biztonsági autó kétszer halad át a Safety Car vonalon, vagyis két teljes kört megtesz a mezőnnyel együtt. Ebből adódóan, aki már két alkalommal is áthaladt a fehér festésen, normál sebességgel haladhat az SC fázis alatt, míg, aki csak egyszer ment át a vonalon annak tartania kell még egy körig a delta időt.

    A brit világbajnok a meghatározott sebességnél lassabban haladt, míg a többiek körülötte gyorsabb köröket futottak, ezért a rendszer tévesen szabálysértésnek vette az esetet, holott Hamilton a hosszas bokszutcai látogatása miatt, akkor még csak egyszer lépte át a fehér vonalat, míg a többieknek már meg volt a kétszeri érintés, így normál sebességre kapcsolhattak.

    ,,A rendszer egyik anomáliájába futottunk bele, ezért ennek az esetnek a vizsgálatát megszakítottuk. A szabály szerint a Safety Car pályára lépése utáni első két körében be kell tartani a pilótáknak a delta időt, ugyanis a mezőnynek össze kell gyűlnie. A hiba azért keletkezhetett, mert a többiek már a harmadik körüket teljesítették, míg Lewis csak akkor kezdte a másodikat, ő követte a szabályokat, és a meghatározott delta időn belüli köridőket autózta. Tárgyaltunk több versenyfelügyelővel is, de ez egy olyan szituáció volt, amivel eddig még egyikünk sem találkozott, ezért  meg kell vizsgálni miért is történhetett ez meg.” – nyilatkozta Michael Masi versenyigazgató.