Címke: Renault

  • Webber fél, hogy Ricciardo számára elveszik az F1 vonzereje

    Webber fél, hogy Ricciardo számára elveszik az F1 vonzereje

    A Forma-1 korábbi ausztrál sztárja, Mark Webber azért aggódik, hogy Daniel Ricciardo folyamatos motorgondjai oda vezetnek majd, hogy az ausztrál kiszeret a sportból.

    A korábbi Red Bull pilóta arra számít, hogy ez az elkövetkezendő két évben sem lesz sokkal jobb, illetve furcsának tartja a honfitárs Renault-hoz igazolását.

    Ricciardo nem tudta rejtegetni frusztrációját, miután kiesett a Mexikói Nagydíj hajrájában a 2. helyről, idén ez már a nyolcadik alkalom, hogy nem fejezi be a versenyt. Odáig elment, hogy a verseny után azt mondta, befejezte, és odaadja az autót az érkező Gaslynak. Ám pár nappal ezután már lenyugodott és készen áll az utolsó két versenyre.

    Webber azért aggódik, hogy a mindig mosolygós ausztrált az utolsó Red Bullos szezonja eléggé megviseli: „Szerintem elég egyértelmű, hogy alig várja a szezon végét, ez aggasztó. Nem akarom, hogy megszűnjön számára az F1 vonzereje. Ez a helyzet rendesen próbára teszi. Meg fogja kérdőjelezni a sportot a fejében. Nem sok ember van, aki ott van mellette. Csak a harcias srácok élik ezt túl, de ezt ő is tudja. Tovább kell mennie, ha jövőre vissza akar vágni a Renault-val. Elkötelezte magát velük, amit furcsa döntésnek tartok, de gondolom környezetváltozásra volt szüksége. Ez az időszak meg fogja mutatni, mennyire élvezi valójában a sportot.”

    Ricciardo érdekes helyzetben van. A nyáron jelentette be, hogy a Renault-hoz igazol, eközben jelenlegi csapata, a Red Bull és a jövőbeli munkaadója, a Renault között elég komoly ellentét alakult ki, ami azzal végződött, hogy a felek útjai elválnak. Az ausztrál annak sem örülhet, hogy folyamatosak a műszaki meghibásodások, főleg nála, tehát a Renault motor még mindig nem elég megbízható. Webber alig akarta elhinni Ricciardo balszerencsés sorozatát.

    „Elég trükkös a helyzet. Ez olyan, mintha még mindig a feleségeddel élnétek együtt, pedig elvileg elváltatok. Nagyon kínos szituáció.”

  • Sainz van azon a szinten, mint Verstappen

    Sainz van azon a szinten, mint Verstappen

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Pedro de La Rosa szerint honfitársa Carlos Sainz van olyan jó versenyző, mint Max Verstappen.

    Sainz és Verstappen még a Toro Rossonál voltak csapattársak egészen addig, amíg Danyil Kvyatot le nem cserélték a hollandra a Red Bullnál. A spanyol a 2017-es szezon végéig erősítette a kis bikákat, amikor is szezon közben került a Renault kötelékébe. 2019-től pedig már a McLaren színeiben fog versenyezni, ezzel egyidőben pedig szakít azzal a Red Bullal, amelynek 2010 óta a tagja volt.

    Annak ellenére, hogy Verstappen hamarabb került a nagycsapathoz, de la Rosa szerint semmivel sem jobb, mint Carlos Sainz.

    „Top pilótaként tekintek Carlosra, elég egyértelmű, hogy van azon a szinten, mint Verstappen és Hülkenberg, és sok más versenyzőnél pedig gyorsabb.” – mondta az egykori Jaguar és McLaren pilóta.

    „Nem kérdés, hogy ő egy világbajnok alkat. Ő lenne a következő Alonso? Az összehasonlítás nem helyt álló, mert Fernando a történelem egyik legjobbja. 15 év múlva majd képesek leszünk összehasonlítani őket, de nem most.” – folytatta.

    A McLaren elég küzdelmes éveken van túl, és a 2014-es szezonnyitó óta nem tudtak még csak dobogóra állni sem. A 2018-as év is egy újabb csalódást keltő szezon volt a wokingiak számára, a spanyol szerint viszont már a csapat túl van a legrosszabbon.

    „Jövőre talán még nem tudnak majd dobogókért harcolni, de sokkal versenyképesebbek lesznek, mint idén. Őszintén megvallva már láttuk a legrosszabb McLarent, de reálisnak is kell lenni, mert eléggé valószínűtlen, hogy a mezőny végéről egyszer csak a dobogós helyeknél találják magukat. A Forma-1-ben ez nem történik meg.” – zárta de la Rosa.

  • Nico és Carlos odaléptek a Renault Mégane R.S.-nek

    Nico és Carlos odaléptek a Renault Mégane R.S.-nek

    Nico Hülkenberg és Carlos Sainz egy Renault Mégane R.S.-sel autóztatták meg egymást. Te melyikük mellé ülnél be szívesen? 😀

  • A Fellebbviteli Bíróság jóváhagyta Grosjean kizárását az Olasz Nagydíjról

    A Fellebbviteli Bíróság jóváhagyta Grosjean kizárását az Olasz Nagydíjról

    A Haas csapat nem nyerte meg a tárgyalást, ezzel nem tudta visszaszerezni Romain Grosjean Olaszországban elvett pontjait.

    Az FIA Fellebbviteli Bírósága jóváhagyta a versenyfelügyelők korábbi ítéletét, ami kimondta, hogy az amerikai csapat francia versenyzőjét kizárják a versenyről, amiért autóján a padlólemez nem volt a technikai szabályzatnak megfelelő.

    A határozatban a bíróság a következőket írta: ,, Jóváhagyásra kerül a Haas csapat kizárása a 8-as rajtszámú autó esetében a 2018-as Olasz Nagydíjról, amit Monzában tartottak a 2018-as Formula 1-es Világbajnokság részeként. A mai napon csak a döntés eredményét közlik a felekkel, a teljes határozat, mely tartalmazza az indoklást csak később várható.”

    Günther Steiner így nyilatkozott az ügy kapcsán:

    ,,Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk, hogy nem nyertük meg az ügyet. Egyszerűen tovább fogunk lépni és az utolsó két versenyre fogunk koncentrálni, hogy a versenypályán harcolva több pontot szerezzünk, és hogy eddigi legerősebb szezonunkat produkáljuk.”

    Grosjeant azért zárták ki a futamról, mert a versenyfelügyelőknek óvást nyújtott be a Renault, ugyanis a Haas autójának padlólemeze nem felelt meg a technikai szabályzat 3.7.1.d szakaszának, amely kimondja, a padlólemez elején 50 mm sugarat kellet volna kialakítani.

  • Marko szerint a Hondának jövőre csak alig több, mint 10 lóerőnyi lemaradása lesz

    Marko szerint a Hondának jövőre csak alig több, mint 10 lóerőnyi lemaradása lesz

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója optimistán tekint 2019-re, szerinte csapatuk a bajnoki címre is esélyes lehet.

    Az elmúlt évek a folyamatos Red Bull-Renault vitákról szóltak, mondhatni érett már kettejük házasságának a vége. Ez végül 2019-ben tejesül be, hiszen a jövő évtől kezdve a Red Bull Honda motorokat használ majd. Ettől előrelépést várnak, és akkor ott vannak még az aerodinamikai szabályváltozások, ami szintén jót tehet a Red Bullnak Marko szerint.

    „Jól haladunk az új szárnyakkal, ez optimistává tesz” – mondta az Auto Motor und Sport hasábjain.

    A Honda a visszatérése utáni 3 évben, 2015-től 2017-ig szenvedett a McLaren partnereként. Az idei évtől kezdve már a Toro Rossóval működnek együtt, a Red Bull kiscsapatának oldalán pedig sikerült fejlődniük, az eddigiekhez képest.

    „Csak 10 kilowattnyi [kb. 13 lóerőnyi] hátrányra számítunk a Mercedeshez és Ferrarihoz képest. Szerintem ezt kompenzálhatjuk egy jobb kasztnival.”

    Max Verstappen múlt hétvégi, Mexikóban aratott győzelmét Marko azzal magyarázza, hogy a pálya eltünteti a motorok közti különbséget:

    „Senki sem akarja elhinni, hiába mondogatjuk. Brazíliában megint nehéz dolgunk lesz a hosszú emelkedők miatt. Abu-Dhabiban meglátjuk, mi vár ránk, az autónk gyorsnak tűnik jelenleg.”

  • Horner köszönetet mondott a Renault-nak a versenyképes motorért

    Horner köszönetet mondott a Renault-nak a versenyképes motorért

    Korábban sokat bírált motorpartnerüket dicsérte meg a Red Bull Racing csapatfőnöke Christian Horner.

    Daniel Ricciardo egy másik ligában játszva nyerte meg az időmérőt szombaton, míg csapattársa Max Verstappen a futamot tudta könnyedén uralni vasárnap. Mindkét napon remekül működött az erőforrás a trükkös magaslati levegő teremtette körülmények között, kiegészítve az RB14-es kasznit.

    ,, Az elismerés nekik is jár. A Renault biztosított nekünk egy olyan motort ezen a hétvégén ilyen körülmények között, mely versenyképessé tett minket a riválisainkkal szemben. Ennek köszönhetően fej-fej mellett harcolhattunk velük, miénk lett az első sor az időmérőn, és dominánsan nyertük meg a nagydíjat, sőt elméletileg kettős győzelmet kellett volna szereznünk.”

    ,,A tengerszint feletti magasság problémát okozott a riválisainknak, ami a Renault erőforrását versenyképes helyzetbe hozta. Ezért is fordítottunk annyi figyelmet erre a versenyre, azzal, hogy bevállaltuk korábban a büntetéseket (Orosz Nagydíj), hogy egy új B specifikációjú motorunk is legyen ezen a hétvégén.”

    Nyilvánvalóan Ricciardo kiesése 10 körrel a verseny vége előtt nem teszi tökéletessé a csapat teljesítményét a Mexikói Nagydíjon.

    ,,Rosszul rajtolt, de nem technikai okok hátráltatták, csak a folyamat nem sikerült. Aztán eltört a kuplung csapágy, ami igazán sajnálatos. Frusztráló a dolog, ugyanis egy kettős győzelem szépen mutatott volna.” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Az érthetően lehangolt ausztrál, a pillanat hevében úgy nyilatkozott, hogy az autója el van átkozva és ő végzett ezzel a konstrukcióval. Horner maximálisan együtt érez versenyzőjével.

    ,,Meg lehet érteni a frusztrációját, és csak remélni lehet, hogy a fekete felhő, ami követi őt, elhagyja az utolsó két futamon. Gyorsan el akart menni innen, ezért később beszélek vele, mikor már nyugodtabb lesz minden.”

  • Bell: A Renault dobogókért harcolhat jövőre

    Bell: A Renault dobogókért harcolhat jövőre

    Bob Bell szerint a Renault jövőre már képes lesz arra, hogy erőből dobogós helyezésekért küzdjön.

    A francia istálló elég sokat lépett előre az idei esztendőre, emellett egy igazi nagyágyút is sikerült leigazolniuk 2019-re, Daniel Ricciardo személyében. Emiatt érthetően optimisták a csapatnál.

    „Mindenki kiemelte, hogy a mennyit léptünk előre. A negyedik helyet céloztuk meg, és ott is vagyunk most, de óvatosnak kell lennünk. Az elmúlt futamokon nem voltunk elég gyorsak, ugyan fejlődtünk de még mindig nagyon messze vagyunk a top háromtól.” – mondta Bob Bell technikai igazgató.

    Bell azt is elmondta, hogy a Renault sokkal közelebb szeretett volna lennie idén a Red Bullhoz, a Mercedeshez és a Ferrarihoz.

    „A modern F1 sok aerodinamikáról, a motorról és a gumikezelésről szól. Az aerodinamikán sokat dolgoztunk, talán a motoron viszont nem eleget, másokhoz képest. Nincs mágikus formula, nagyon nehéz egyről a kettőre jutni.” – folytatta.

    Bell viszont továbbra is kitart a csapat hosszú távú tervei mellett.

    „Két vagy három évvel előre dolgozunk. Már javában dolgozunk a 2019-es autónkon akárcsak a 2020-ason, meg a 2021-esen is. Nagyon elégedett vagyok az eddigi fejlődéssel. Ha megnézzük a létesítményeinket, a technológiánkat ahol dolgozunk, minden részlet elkezdett remekül működni. Csak éppen ez még a pályán nem látszik. Viszont szerintem már jövőre képesek leszünk harcolni a dobogóért, és közelebb leszünk a nagy csapatokhoz.” – zárta Bell.

  • Mattia Binotto elhagyhatja a Ferrarit

    Mattia Binotto elhagyhatja a Ferrarit

    A Ferrari szezon elején igen összeszedettnek és erősnek tűnt idén, mostanra azonban némileg szétcsúsztak a dolgok náluk, és esélyes, hogy az egyéni bajnoki cím mellett a konstruktőri is a Mercedesnél landol majd.

    Az olaszok helyzetét pedig az sem segíti, hogy a hírek szerint van némi konfliktus a csapatfőnök Maurizio Arrivabene és a technikai vezető, Mattia Binotto között.

    Miután arra lehet számítani, hogy Arrivabene szerződését megújítják, azt kezdték pletykálni, hogy talán Binotto távozik majd a maranellói csapattól. A rivális csapatok pedig szívesen le is csapnának a szakemberre.

    „A Ferrari versenytársai gyorsan reagáltak és a Merecdes és a Renault is kérdezősködni kezdett Mattia Binottoról.”  – mondta Luis Vasconcelos F1-es újságíró a finn Turun Sanomatnak.

    Úgy tudni, Binotto Ferraris szerződése ez év végén lejár.

    „Olasz forrásaink szerint Binotto azt mondta Louis Camillerinek (a Ferrari új vezérigazgatójának), hogy ’vagy ő (Arrivabene), vagy én’.” – mondta Vasconcelos. „A Mercedes és a Renault pedig azonnal érdeklődni kezdett.”

  • Hamilton biztosította Sainzot, hogy jól döntött a McLarennel

    Hamilton biztosította Sainzot, hogy jól döntött a McLarennel

    Carlos Sainz elmondta, hogy Lewis Hamilton is jónak látta azon döntését, hogy a McLarenhez igazol a wokingiak hanyatló formája ellenére.

    Sainz csak egy éve van a Renault-nál, a spanyol maradására számítani lehetett, bár az is benne volt, hogy végül a Red Bullnál kap helyet, ám egyik forgatókönyv sem valósult meg. Végül a McLaren magukhoz csábította, így 2019-től náluk versenyez az újonc Lando Norris csapattársaként. Ez a döntés korántsem kockázatmentes, elnézve azt, hogy a McLaren egy ideje nem találja a fényt az alagút végén, nem bírnak kijönni a gödörből.

    Azonban Lewis Hamilton, aki a wokingiakkal debütált, majd nyert bajnokságot 2008-ban, helyeseli az átigazolást:

    „Szoktam beszélgetni Lewisszal, igazából többször is, mint gondoltam és mint amire először számítottam. Mindig jó volt a kapcsolatom vele. A versenyzői eligazításokon is gyakran ülünk egymás mellett, sok dologról beszélünk olyankor. A napokban kérdezett a McLarenről, tehát érdeklődő, még ha nem is látszik annak. Tudja, mi zajlik a paddockban. Beszéltünk kicsit Wokingról, hogy milyen látványos, és még sok másról. Szerinte sem lehet már ennél rosszabb a McLaren.”

    A szabad helyek hiánya kényszerítette Sainzot a McLarenhez való igazolásra. Hamilton kifejezte sajnálatát a korábbi csapatával kapcsolatban, de pozitívak a kilátásai a jövőre nézve.

    „Egyetért abban is, hogy mivel nincs hely azoknál a topcsapatoknál, mint a Mercedes, Ferrari, vagy Red Bull, a McLaren egy nagyon jó opció. Tehát ebben az értelemben magabiztosságot adott nekem. Nagyon szereti a McLarent. Nagyon tiszteli az ott dolgozókat, jó érzésem van ezzel kapcsolatban.”

  • Verstappen: Az egész időmérő vacak volt

    Verstappen: Az egész időmérő vacak volt

    Max Verstappen a Mexikói Nagydíj mindhárom szabadedzését elsőként zárta, ám a kvalifikáción saját csapattársa happolta el tőle a pole pozíciót a Q3 utolsó másodperceiben.

    Minden kétséget kizáróan az idei év eddigi legfurcsább pénteki napján voltunk túl tegnap, miután a ritka levegőjű Mexikóvárosban fekvő Autódromo Hermanos Rodríguezen a Renault erőforrással szerelt autók voltak előnyben.

    A Red Bull nagyszerű aerodinamikai kialakításának köszönhetően megállíthatatlan volt a szabadedzéseken, majd az időmérőn is megszerezték az első sort.

    A bikások elégedettek lehetnek, ám Verstappen már kevésbé, miután Daniel Ricciardo az utolsó gyorskörén verte meg a hollandot.

    „Az egész időmérőm vacak volt – ugyanaz a probléma hátráltatott, mint a második szabadedzésen. Nem volt megfelelő a motorfék, a hátsó kerekek pedig blokkoltak… Azt gondoltam, hogy a problémák ellenére is elég lesz a köröm” – mondta a csalódott Verstappen, aki rajtelsősége esetén minden idők legfiatalabb pole pozíciót szerző versenyzőjének nevezhette volna magát.