Címke: Renault

  • Prost szerint az F2-ben kiderül, hogy mennyire jó Mick Schumacher

    Prost szerint az F2-ben kiderül, hogy mennyire jó Mick Schumacher

    Alain Prost, a korábbi négyszeres világbajnok francia pilóta már nagyon várja, hogy korábbi versenyzőtársának fia szintet lépjen, és a Formula-2-ben is bebizonyítsa mennyire jó versenyző.

    Mick Schumacher idén az európai Formula-3-ban versenyzett és a szezon fináléjában mutatott rendkívüli teljesítményének köszönhetően megnyerte a bajnoki címet.

    „Nem tudom, hogy mit jelent ez a jövője szempontjából, de Mick meglepett idén. A szezon második felében elképesztően ment, miközben nagy nyomás alatt versenyzett. Önmagában a neve is nagy nyomást generál, de megbirkózik vele” – mondta a Renault tanácsadójaként tevékenykedő négyszeres világbajnok.

    Mick a hétvégéi Makaói Nagydíjon is részt, vett melyet ötödikként zárt Dan Ticktum, Joel Eriksson, Sacha Fenestraz és Jake Hughes mögött.

    „Mick karrierje elején jár és nem a Makaóban történtek alapján fogjuk megítélni. Sokkal érdekesebb lesz, hogy mire megy majd az F2-ben.

    „A Formula-2-ben kiderül, hogy mennyire jó versenyző. Jó esélyekkel indul, elképesztő lenne őt a Forma-1-ben látni versenyzőként, de mindenekelőtt az emberi oldala miatt.”

    „Az édesapja helyzetét tekintve Mick elképesztően erős, hogy képes elvégezni ugyanazt a munkát” – tette hozzá Prost.

  • Letartóztatták a Nissan elnökét, nagyot zuhantak a Renault részvények

    Letartóztatták a Nissan elnökét, nagyot zuhantak a Renault részvények

    Carlos Ghosn, a Renault elnök-vezérigazgatója, a Nissan elnöke és korábbi vezérigazgatója, valamint a Mitsubishi Motors elnöke. A Nissan pedig arról számolt be, hogy Ghosn vizsgálat alatt áll, mert állítólag japán pénzügyi törvényeket sértett.

    Az autógyártó közleményében az áll, hogy Ghosn és Greg Kelly igazgató sok éven át kevesebb jövedelmet vallottak be a valósnál. Hozzátették azonban, hogy Ghosn vonatkozásában „számos egyéb törvénytelen cselekmény is napvilágot látott, mint például a társasági vagyon személyes felhasználása.”

    A Nissan vezérigazgatója, Hiroto Saikawa javasolni fogja az igazgatótanácsnak, hogy Ghosn-t és Kelly-t távolítsák el pozícióikból.

    Az ügyet átadták a japán ügyészségnek, a A japán sajtó szerint pedig Ghosnt le is tartóztatták.

    A Nissan részvények értékesítését a hír kirobbanásakor, hétfőn, fel is függesztették, míg a Renault részvények az elmúlt három év során produkált legmélyebb szintre zuhantak.

    A Nissan és a Francia állam is 15-15 százalékban a Renault tulajdonosa. Viszont a francia autógyárnak 43 százalékos részesesdése van a Nissanból.

    Egy közlemény szerint a francia elnök, Emmanuel Macron elmondta, hogy rendkívül éberen figyeli majd a két vállalat közti szövetség stabilitását.

  • Prost: A gazdag gyerekek mindig előnyben vannak az F1-ben

    Prost: A gazdag gyerekek mindig előnyben vannak az F1-ben

    Alain Prost nagy támogatója a fiatal Esteban Oconnak, aki jelen állás szerint valószínűleg nem lesz tagja a 2019-es Forma-1-es mezőnynek. Köszönhetően annak, hogy Lawrence Stroll vásárolta meg a Force Indiat, így pedig minden bizonnyal a fia, Lance Stroll öltözhet rózsaszínbe jövőre, és ez a tény nagyon elszomorítja a Renault tanácsadóját.

    Nyáron nagyon közel állta francia csapat, hogy leigazolják 2019-re a Mercedes protezsáltját Esteban Ocont, de az utolsó pillanatokban végül a hétszeres nagydíj győztesre, Daniel Ricciardora esett a választásuk.

    A döntést később erősen kritizálta Toto Wollf, aki hazugsággal és komoly politikai ügyködéssel vádolta őket.

    „Manapság az F1-be kerülés pénz nélkül igencsak nehézkes. A versenyzők karrierjei egyre korábban kezdődnek, egy négy éves gyereket már gokartba ültetnek, ami magával hozza azt, hogy komoly pénzügyi támogatás kell nekik.” – kezdte Prost.

    „Az olyan pilóta programok, mint amilyen az Elf-nek volt már nem léteznek többé. Azon pilóták, akik gazdag családból származnak előnyt élveznek a többiekkel szemben. Ezen fiataloknak tudnak biztosítani egy komplett tesztet régi specifikációs autókkal.”  – folytatta.

    „Amikor csapat tulajdonos voltam én is szembe néztem azzal a nehézséggel, hogy választanom kell egy tehetséges és egy gazdag pilóta között. Ha az előbbit választod, akkor gazdasági rizikót vállalsz.” – tette hozzá.

    A jelenlegi junior programokat illetően – amikkel a gyári és nagy csapatok rendelkeznek – Prost az időzítés fontosságát emelte ki.

    „Egy junior program célja, hogy eljuttassa a pilótákat a legmagasabb szintre. Ha viszont nem tudod beültetni őket a jó időben a jó helyre, akkor a rendszer saját magának generálja a hibát. Így miért tartsanak meg egy pilótát? Toto Wolff kritizálta a Renaultot, de akkor ők miért nem cserélik le Bottast Oconra?” – zárta a francia.

  • Ricciardo reméli, véget ér a pechszériája a Renault-hoz igazolással

    Ricciardo reméli, véget ér a pechszériája a Renault-hoz igazolással

    Daniel Ricciardo abban reménykedik, hogy amint megérkezik a Renault-hoz, megfordul a szerencséje, és végre véget ér az a pechsorozata, ami az egész 2018-as szezonjára rányomta a bélyegét.

    Az ausztrál még úgy érkezett Melbourne-be, hogy a világbajnoki címet célozza meg idén, és a kínai illetve monacói fordulón bezsebelt győzelme után erre akár még esélye is lehetett. Azután viszont egy mélyrepülés vette kezdetét, ami azóta sem ért véget. Rengeteg műszaki hibája volt, úgy tűnik, ez is vezethetett ahhoz, hogy átigazol, mert környezetváltozásra van szüksége.

    „2018 utánra abbamarad ez a pechsorozat, de addig végig folytatódik. Természetesen már izgatottan várom a változást és az új kihívást. De az nem befolyásolja az érzéseimet az átigazolásommal kapcsolatban, hogy milyen szériám van épp azelőtt, nem számít, hogy egy remek sorozat, vagy egy ilyen.”

    A 29 éves versenyző már alig várja, hogy elkezdje karrierje új fejezetét, és ezzel együtt lezárja a jelenlegit.

    „Már ezelőtt a széria előtt is csábított a változás. Semmit sem látok máshogy. Egy részem jól zárná a szezont, egy másik azonban már túl lenne ezen az egészen és frissen nekivágna egy új kalandnak, egy új csapattal.”

  • Fontos változás történt a Renault élén

    Fontos változás történt a Renault élén

    Új elnöke lesz a Renault Sportnak, ugyanis az eddigi vezető Jerome Stoll helyét 2019 január 1.-jétől Thierry Koskas fogja átvenni.

    A Renault egy rövid közleménybe tudatta, hogy Koskas lesz az újévtől a Renault Sport Racing elnöke, akinek az lesz a célja, hogy a Renault újra a legsikeresebbé tegye és a Forma-1 által növelje a márka értékét világszerte.

    Koskas 2016-ban a Renault eladási és marketing részlegének alelnöke és a vállalat végrehajtó bizottságának tagja lett. A franciáknál egyébként már 1997 óta dolgozik.

    Stoll pedig már 1980 óta a franciák alkalmazottja és 2016 óta vezette a Renault Sport Racinget, jövőre pedig már 65 esztendős lesz.

    A Forma-1-es csapat jelenleg a negyedik helyet foglalj el a konstruktőri bajnokságban, ami 2016-os, gyári visszatérésük óta a legjobb eredményük. 2016-ban a tizenegy csapatból kilencedikek lettek, tavaly előrelépve a hatodikak, idén pedig már a középmezőny elején találták magukat.

    A Renault kezdeti, ötéves célkitűzésében az szerepelt, hogy 2020-ra már futamgyőzelmeket szerezzenek. A franciák idei évnek nem örülhetnek felhőtlenül, hiszen a fejlesztési versenyben kicsit lemaradtak, és az év végére a Haas komolyan a nyakukra ért.

    A csapat előkelő helyezését az is nagyan segítette, hogy a Force India pontjait szezonközben lenullázták pénzügyi gondok miatt.

    Ami pedig a motorkérdést illeti, továbbra sem tudnak felzárkózni a Ferrari és a Mercedesre, és helyenként úgy tűnt, hogy a Honda is túlnőtte őket. Ám Cyril Abiteboul kijelentette, hogy 2019-re teljesen új alapokra helyezik az erőforrásukat, szintén komoly erősítés lesz nekik az ex-FIA szakember Marcin Budkowski is.

  • A Force India támogatója szerint jövőre háromszoros lesz a büdzsé

    A Force India támogatója szerint jövőre háromszoros lesz a büdzsé

    A Force India csapat egyik szponzora elárulta, hogy 2019-ben háromszor akkora keretből gazdálkodhat a Silverstoneban székelő csapat, mint idén. Az istálló majdnem megszűnt 2018-ban, de a kanadai divatmogul, Lawrence Stroll megmentette őket. Szergej Belousov, az Acronis adatvédelmi cég vezetője ennyit hintett el:

    „Jövőre a Force India a top hármat célozta meg. Ők egy nagyon erős csapat.Idén is a negyedik helyen kellene lenniük. 2019-ben háromszor akkora lesz a költségvetésük, ami meg fogja erősíteni a pozíciójukat.”

    Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy jövőre még öldöklőbb lesz a küzdelem a középmezőnyben:

    „A Renaultnak új motorja lesz, a Red Bull Hondára vált és nagyon jó motorjuk lesz, és azt hiszem, hogy a Renault gyári csapata is fejlődött, és még csak tovább fog a jövőben.”

  • Marko: Miért ne lehetne bajnok a Red Bull jövőre?

    Marko: Miért ne lehetne bajnok a Red Bull jövőre?

    Dr. Helmut Marko nem hiszi, hogy nem lehetne célként kitűzni a Forma-1-es világbajnokság megnyerését 2019-ben.

    A bikások versenyzője, Max Verstappen visszafogottan optimista.

    „Szerintem az év elején még nem mi leszünk a legerősebbek, de akkor is a lehető legjobban kell teljesítenünk, hogy ott legyünk a versenyben később, amikor már több esélyünk lesz.”

    Dr. Helmut Marko kicsit hangzatosabb kijelentést tett.

    „Az F1 legfiatalabb világbajnokát szeretnénk megkoronázni” – utalt ezzel Verstappenre. „El is mondtam a csapatnak, hogy nincs kifogás.”

    Az osztrák szerint a csapat jövő évi motorszállítója, a Honda már most jobb, mint a jelenlegi partner, a Renault. Ez a Toro Rossónak is igen nagy lökés lenne, hiszen a japánok folyamatosan kísérletezgetnek a motorokkal és cserélgetik azokat, ez pedig állandó rajtbüntetésekhez vezet.

    „A Toro Rosso feláldozza az idei szezont, hogy nagyot dobbantsanak 2019-ben. Így próbáljuk kihozni a legtöbbet a jövő évből.”

  • Ricciardo: Nem mondtam komolyan, hogy kihagyom az utolsó két versenyt

    Ricciardo: Nem mondtam komolyan, hogy kihagyom az utolsó két versenyt

    Daniel Ricciardo elmondta, nem kellett komolyan venni azt, amit a Mexikói Nagydíj után nyilatkozott, miszerint kihagyja az utolsó két versenyt.

    A Red Bull pilótából előtörtek az érzelmek, miután a futam hajrájában a 2. helyről kényszerült kiállni. Az utolsó 7 versenyből 4-et nem tudott befejezni, a szezonban ez volt a 8. kiesése.

    „Ugyan ezt mondtam az akkori érzelmi állapotomban, de legbelül nem gondoltam komolyan” – magyarázta.

    Az ausztrál úgy döntött, készít egy videót és kirakja a közösségi oldalára, ebben pedig megerősíti, ott lesz az utolsó két fordulón. Azért tett így, mert szerinte voltak emberek, akik ezt komolynak hitték.

    „Azon a héten nem olvastam a híreket, de azt hiszem, voltak, akik azt gondolták, nem jövök. Szóval úgy gondoltam, jó, ha csinálok egy ilyen videót, hogy mindenki tudja. A szerelők is megbizonyosodhatnak erről, meg hogy milyen ülést rakjanak az autóba. Csak tudatni akartam mindenkivel, hogy rendben vagyok.”

    Ricciardóra nagyon rájár a rúd, úgy érzi, ő viseli a terhét a Red Bull technikai hibáinak a tavalyi év közepe óta.

    „A tavalyi évet nézve, az első félévben Maxnak jutott több a problémákból, a második szakaszban nekem. Nagyjából kvittek voltunk. Idén azonban én voltam, aki többször megjárta. Nyilván Max is volt, hogy kiesett, ott volt a budapesti motorhiba, meg még valahol máshol is járt hasonlóan, de már nem tudom, hol. Azonban nekem így is sokkal több volt. Erre nincs is nagyon magyarázat. Talán kicsit egyszerűnek és butaságnak tűnik, de a balszerencse a legjobb szó erre. Attól még a csapatnál ugyanúgy szeretnek, egyszerűen rosszul alakultak most a dolgok. Próbálkozok tovább. Vasárnap délutánonként néha eléggé kibukok, de alszok rá egyet, hétfő reggelre pedig el is múlik ez az érzés és újra készen állok.”

  • A Renault odaszúrt a „nyafogó” Verstappennek

    A Renault odaszúrt a „nyafogó” Verstappennek

    Mint az ismert, régóta megy a szóbeli adok-kapok Max Verstappen és a Red Bull jelenlegi motorszállítója, a Renault között.

    A fiatal holland versenyző rendre hangot ad véleményének, mi szerint nem elégedett az erőforrással, szerinte ez az akadálya annak, hogy nem tud jobban teljesíteni. A francia gyártó szerint azonban a 21 éves versenyző túl sokat hisztizik, a Red Bull problémáinak forrása pedig nem a motorban keresendő.

    A Brazil Nagydíj előtt a Renault elkészítette szokásos „Travel Blog”-ját, melyben ismét odaszúrtak Verstappennek.

    „A partihangulat az egyik dolog, amiben Mexikó és Brazília hasonlítanak.” – olvasható a Renault előzetesében.

    „Az összesített népesség (a két versenyrendező város, Sao Paulo és Mexikóváros esetében) 20 millió, mely közel egyenlő azzal, ahányszor Max Verstappen nyafogott valamiért ebben a szezonban.”

  • Nem száll be a Porsche 2021-ben a Forma-1-be

    Nem száll be a Porsche 2021-ben a Forma-1-be

    Különféle források megerősítették: a Porsche egyértelműen és véglegesen lezárta azt a kérdést, hogy beszálljanak-e a Forma-1-be. Egyszerűsített hibrid technológia nélkül a dízelbotrány után nem éri meg nekik az, hogy elköteleződjenek a királykategória felé.

    Hivatalosan még a Porsche nem adott ki erről közleményt, és az esély is csekély volt: a 2021-től tervezett motorszabályzás azon részét megtorpedózták, hogy egy egyszerűbb hibrid hajtás legyen MGU-H nélkül, így a német cég beszállási esélyeit nullára sikerült redukálni. A szakértők is kételkednek abban, hogy esetleg 2022-re ebben megegyezés szülessen, pedig a FIA azon dolgozik, hogy elfogadtassa ezen elképzelést a jelenlegi motorgyártókkal, tehát a Mercedes, Ferrari, Honda és Renault kvartettel. Ők mindannyian ragaszkodnak az MGU-H-hoz. Az az érvük, hogy enélkül egy teljesen új motort kell tervezniük, ami miatt nehezen lenne kivitelezhető bármiféle költségcsökkentési kísérlet. A szerkezet energiát nyer a kipufogógázokból, és az MGU-K -val kiegészülve 163 lóerőnyit táplál vissza a rendszerbe. Az MGU-K pedig a fékezés során nyer energiát.

    Egy belsős VW informátor ennyit árult el: „Egyszerűen rossz volt az időzítés ahhoz, hogy beszálljanak.”

    Milliárdokat vesztett a cég a dízelbotrány miatt, és komolyan fejlesztik a jövő meghajtásának a technológiáit, így nincs már játéktér a nagydíjakon történő parádézásra. A döntés miatt széthullik a Porsche LMP1-es csapata is, akik a Nürburgring rekorder 919 Hybridet is építették. Ugyan 2017 júliusában elkezdtek egy nagy teljesítményű motor fejlesztését, de azt 2018 elején leállították. Az egykori LMP1-es csapatvezetés a jövőben pedig a GT-s és a Formula E programra koncentrál majd, jelentősen csökkentett személyzeti állománnyal.