Címke: Renault

  • A Renault idéntől támadásba lendül

    A Renault idéntől támadásba lendül

    A Renault új ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski elmondta, hogy csapata most kezdi meg a hároméves támadási szakaszát.

    Az FIA-tól Renault-hoz igazoló szakember nagy felbolydulást keltett ezzel a lépésével, most pedig egyértelművé tette, hogy innentől nagymértékben hozzájárul azokhoz munkálatokhoz, amelyektől előbb-utóbb bajnoki címet várnak a franciák.

    „Nem rövidtávra koncentrálunk” – nyilatkozta Budkowski a francia Auto Hebdonak. „Nem csak tapasztalt mérnököket veszünk fel, hanem fiatalokat is az egyetemről. A jövőbe fektetünk be. Nem rövidtávon várjuk az eredményeket, még mindig az újjáépítés folyamata zajlik. Lehettünk volna jobbak is tavaly, ha rövidtávú céljaink lennének, viszont mi inkább egy olyan csapatot szeretnénk építeni, mely képes bajnoki címeket nyerni a jövőben. Három év építkezés után háromévnyi támadás következik.”

    A lengyel elismerte, a Renault nem végzett elég jó munkát a 2018-as autó fejlesztésekor: „Arra a kérdésre, hogy remek munkát végeztünk-e az autófejlesztés terén, a válasz nem. Ezzel jár, hogy a tavalyi fejlődés rosszabb volt, mint a 2017-es, ezzel tisztában is vagyunk. Kissé csalódás, hogy nem sikerült közelebb férkőznünk a három topcsapathoz, ez viszont arra figyelmeztet, hogy változtatnunk kell.”

  • Hülkenberg és a DEKRA szakítottak!

    Hülkenberg és a DEKRA szakítottak!

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a járműveket ellenőrző vállalat, a DEKRA már nem támogatja őt többé. A német pilóta 13 évig dolgozott velük együtt, és a cég követte őt a csapatváltásai során is a Forma-1-ben.

    A DEKRA ismert szponzora volt a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek is, a teljes sportolói karrierje folyamán. Hülkenberg így búcsúzott tőlük a közösségi média felületein:

    „Véget ér egy korszak, egy remek partnerrel! Köszönöm a 13 emlékezetes együtt töltött évet.”

    A DEKRA egyébként a hivatalos technikai partnere a DTM-nek is, vagy az ADAC Formula 4-nek. A stuttgarti cég más sportágak támogatásában is aktív, így hivatalos partnere a német futballszövetségnek is, és a teniszben is jelen vannak.

    Hülkenberg 2019-ben már a harmadik szezonját kezdi meg a Renaultnál. Idén csatlakozik a franciákhoz Daniel Ricciardo is, és ketten fogják leleplezni majd az új betontorpedójukat, február 12-én.

  • Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    A rulettasztalnál és a Ferrarinál is sokszor a vörösre tesznek, de a vörösök idén mindent egy lapra tesznek fel, aki nem más, mint Sebastian Vettel. A Scuderia újra lázas csapatátszervezésbe kezdett, és egészen magasról indítanak: Maurizio Arrivabenének is mennie kellett, helyére Mattia Binotto érkezik.

    Ezen változtatásoknak azonban egy végcélja van: hogy segítsék vele Sebastian Vettelt. A sztárpilótának egyedül nem is sikerült elhódítania a világbajnoki címet, hiszen mindig is arról beszél, hogy mennyire fontos a csapategység. Ott azonban komoly baj volt a Ferrarinál.

    A hatalmi vetélkedés vége felé két malomban őröltek: egyik helyeb Binotto mérnökei dolgoztak, a másik helyen Arrivabene emberei. Binotto technikai főnökként 2016 óta újra versenyképessé tette a vörös járgányt, de végül mégis kilépéssel kellett már fenyegetőznie. Kérői bőven lettek volna a Forma-1-ből is, állítólag a Renault, de a Mercedes is szemet vetett rá. Ezt az állapotot egyáltalán nem akarta Vettel, és ennek némileg hangot is adott még Abu Dhabiban az utolsó versenyen, amikor rákérdeztek nála, hogy miképp is járhatna túl a Mercedes és Lewis Hamilton eszén. Így válaszolt:

    „Csapatmunkával, minden erről szól. Azt hiszem, hogy megvannak a megfelelő embereink, az erőforrásaink, tehát valójában azon kell dolgozzunk, hogy a csomagunkból a legtöbbet kihozzuk. Javítani kell a munkánkon a csapaton belül, és biztosnak kell lennünk abban, hogy egy erős csomaggal, és csapattal indulhatunk neki a jövőnek.”

    Ennek a kulcsfigurája lesz most Binotto: egy svájci ember olasz útlevéllel, egy igazi Forma-1-es arc, aki 1997 óta több poszton is volt már a Scuderiánál. Arrivabene mielőtt a Ferrarinál komolyabb szerepet vállalt volna, a Philip Morris marketing igazgatója volt. Hiányzott belőle a verseny háttér, és stratégiai dolgokban hibázott: nem tette meg Vettelt egyértelműen tavaly az első számú pilótájuknak.

    Most a Ferrari hozott új csapattársat is mellé, Charles Leclerc személyében, aki gyakorlatilag már a közösségi oldalán megerősítette az alárendelt szerepet, hiszen ezt írta:

    „Sokat kell majd tanulnom. Nagy megtiszteltetés az, hogy mindezt egy bajnok oldalán tehetem meg.”

    A szimulátoros pilótájuk a vörösöknek pedig nem más lesz, mint Pascal Wehrlein. A sváb pilóta pedig az egyik legjobb barátja Vettelnek a Forma-1-ből.

  • Chandhok szerint a Renault túl korán szerződtette le Ricciardot

    Chandhok szerint a Renault túl korán szerződtette le Ricciardot

    Karun Chandhok a Sky Sport szakértője, úgy gondolja, meggondolatlanul döntött a Renault, mikor leszerződtette Daniel Ricciardot, ugyanis az egykori pilóta szerint a francia csapat még nem áll készen egy hozzá hasonló pilóta alkalmazására.

    Az ausztrál versenyző mindenkit meglepett tavaly nyári döntésével, melyben elmondta, ott hagyja a Red Bullt, ami egész karrierje során végig kísérte, és átmegy a Renault-hoz. A hétszeres futamgyőztes így Carlos Sainz helyére érkezik, csapattársa Nico Hülkenberg lesz.

    A Renault tavaly negyedik helyen végzett a konstruktőri tabellán, igaz a Red Bull mögé értek, ám a két alakulat között majdnem 300 pont különbség alakult ki, míg az ötödik helyen végző Haas csak 29 egységgel szerzett kevesebbet az enstone-i csapatnál.

    ,,Ricciardo egy toplistát versenyző, leszerződtetni őt, egy elég meredek ötlet volt a Renault részéről. Valószínűleg túl korán érkezik hozzájuk, még nincsenek igazán készen arra, hogy egy hozzá hasonló kaliberű versenyzővel lépjenek pályára. Először biztosan hozniuk kellett volna a negyedik helyet, dobogóra állni egy káosz futamon, és csak azután kellett volna alkalmazni őt. Tavaly nem voltak sokkal jobbak a Force Indiáknál vagy a Haasnál a sebesség tekintetében, ebben az évben fölényesen hozniuk kell ezt az eredményt. Egy gyár csapatról beszélünk, ami top csapattá szeretne válni, ezért is fontos, hogy bebiztosítsák magukat a negyedik helyre.” – nyilatkozta Chandhok az Autosport International Show-n.

  • Prost: Riccardo egy újabb szintre emelheti a Renault-t

    Prost: Riccardo egy újabb szintre emelheti a Renault-t

    A négyszeres világbajnok francia pilóta, Alain Prost szerint Daniel Ricciardo érkezése egy „másik dimenzióba” repítheti a Renault istállóját. Az ausztrál elhagyta a Red Bull és egy hosszútávú szerződést kötött a francia istállóval.

    Ricciardo döntése sokként hatott a Forma-1 világára. A hétszeres futamgyőztes valószínűleg azért döntött így, mert a Red Bull úgy döntött, hogy a Renault motorjait helyett a Honda erőforrásait fogják majd használni az idei szezontól.

    A Renault vezetői azt reméli, hogy 2021-től már a világbajnoki címért harcolhatnak majd a pilótáik.  Prost szerint Ricciardo szerződtetésével a Renault nagyobb eséllyel fogja majd megvalósítani a céljait.

    „Az első dolog, amit el kell mondanom, hogy elégedettek vagyunk a pilótáink 2018-as teljesítményével,” – nyilatkozta Prost Motorsportnak. „Carlos is jól teljesített idén. Azonban Ricciardo igazán nagy segítséget fog jelenteni a csapat számára. Fontos információi vannak, amivel szintén rengeteget segíthet majd a csapatnak.”

    A francia istálló a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett a tavalyi szezonban. Azonban a Renaultnak nagyon sokat kellene fejlődnie ahhoz, hogy a paliban legyenek a Ferrarival és a Mercedesszel.

    „Nem lehet rögtön az élmezőnybe kerülni, lépésről lépésre kell fejlődnünk. Nagyon sokat kell dolgoznunk, hogyha az élcsapatokkal szeretnénk felvenni a versenyt. Egy dolog biztos: a Ferrari és a Mercedes kitűnő munkát végez motorfejlesztés terén. Szóval fel van adva a lecke számunkra,” – fejezte be a gondolatmenetet a négyszeres világbajnok francia legenda.

  • Grosjean: A Renault-nak idén is tartania kell a Haastól

    Grosjean: A Renault-nak idén is tartania kell a Haastól

    A Renault-nak félnie kell a jövőben a Haastól, legalábbis Romain Grosjean szerint. A francia csapat legyőzte idén az amerikai alakulatot, és megszerezte a negyedik a helyet a pontversenyben. 29 ponttal többet szereztek a riválisnál, ám idén a harcra nem csak a pályán került sor, ugyanis tavaly a Renault feljelentése miatt zárták ki a Haas 8-as autóját az Olasz Nagydíjról, ahol a 6. helyen ért célba a francia pilóta, azonban szabálytalan padlólemezre hivatkozva elvették a nagydíjon szerzett pontjait.

    Grosjean úgy véli ez az akció megmutatta, hogy a Renault tart a Haastól.

    ,,Nem volt szép megmozdulás a részükről, félnek tőlünk, ami jó. Azonban, a jövőben is tartaniuk kell.” – nyilatkozta a francia versenyző.

    A Haas pilótája úgy érzi megváltoztatták az erőviszonyokat azzal, hogy a középmezőny élére ugrottak, hiszen az elmúlt két évben csak a 8. helyet érték el a tabellán. Ám a francia pilóta hozzátette, csapatának folytatnia kell a fejlődést, ha le akarják győzni a Renault-ot, olyan területeken is előrébb kell lépniük, mint például az alkatrészek előállítása.

    ,,Van pár dolog, amiben fejlődnünk kell, az egyik például az, hogy nem gyártunk alkatrészeket, ezért külső cégektől kell beszereznünk őket, ami néha sok időbe telik, de ez csak egy példa. Míg nekik három nap legyártani valamit (Renault), addig nekünk akár három hétig is tarthat, akárcsak a padlólemeznél, nem volt elég időnk arra, hogy megváltoztassuk Monzára, ez volt az egyetlen olyan dolog, amit nem tudtunk megcsinálni. Semmit sem nyertünk ezzel, tényleg semmit, ám mivel nem volt időnk a változtatásra, a Renault kapott az alkalmon és feljelentett minket.”

    Grosjean hozzátette, csapatfőnöke Günther Steiner tisztában van, azzal mely területeken kell fejlődniük, és azon van, hogy jobbá tegye a helyzetet.

    ,,Günther tisztában van mindennel. Rengeteg mindent megért, ami nagyszerű. Gyakran beszélünk, tudja, mely területeken kell fejlődnünk, és dolgozunk is rajta, hogy így legyen. Ami a többit illeti, azok az érési folyamat részei, mint az, hogy jobb teljesítményt akarunk elérni, gyorsabbak akarunk lenni, és azt akarjuk, hogy minden jobban menjen.”

  • A Renault Alonsóhoz hasonlítja Ricciardo leigazolását

    A Renault Alonsóhoz hasonlítja Ricciardo leigazolását

    Daniel Ricciardo megszerzését legalább akkora üdvrivalgás követte a Renault-nál, mint amikor Fernando Alonso megnyerte a bajnokságot, mondja Cyril Abiteboul.

    A tavalyi év egyik meglepetése volt Ricciardo Renault-hoz igazolása, a hír pedig a francia istálló személyzetére is nagy érzelmeket kiváltó hatást tett, felidézve Alonso bajnoki duplájának időszakát (legalábbis a csapatfőnök szerint). A többszörös futamgyőztes ausztrál érkezése azonban egyben hatalmas nyomás lesz a bajnoki babérokra törő Renault vállain.

    „Nyilvánvalóan hatalmas megkönnyebbülés és fantasztikus hír volt, a gyárak személyzete Viryben és Enstone-ban pedig lenyűgözően reagált rá” – idézte vissza Abiteboul. „Számítottam valamire, ám közel sem olyanra, mint aminek szemtanúja voltam. Fantasztikus pillanat volt, sosem láttam még ilyen reakciót egyik gyárban sem – Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os két címére emlékeztetett a szituáció. Még nem nyertünk semmit, de most már megvan az az érzés a csapatban, hogy jó úton haladunk a győzelmek felé. Kötelességünknek érezzük egy olyan motorral és kasztnival előrukkolni, amit ez a srác megérdemel. Sokkal elkötelezettebben állunk hozzá a Renault-hoz, a szponzorainkhoz, a rajongóinkhoz és a Renault-márka motorsportos örökségéhez, mert nem akarom a következő két évben a csalódottságot és a frusztráltságot látni Daniel szemében. Nem akarom azt érezni, amit a McLaren érezhetett Fernando miatt.”

    Rövidtávú csodára az F1-ben nem lehet számítani, ezzel pedig Ricciardo is tisztában van, a Renault nagy megkönnyebbülésére.

    „Egyértelműen közöltem Daniellel, hogy ha egy azonnal indítható szervezetre számít (olyan értelemben, hogy minden készen áll és csak a beindításra vár), ahol neki csak vezetnie kell, akkor keressen más csapatot” – folytatta Abiteboul. „Megmondtam neki, hogy még mindig építkezünk, fejlődünk, így neki is többet kell hozzáadnia ehhez, mint szimplán a csodálatos vezetését. Elvárjuk tőle, hogy nagykövet és vezéralak legyen, aki tapasztalatával és szakértelmével lendíti előre a csapatot. Rengeteg legókocka került már a helyére, legyen szó emberekről vagy tárgyakról, de még szükségünk van az extra szikrára. Szerintem élvezni fogja a kihívást.”

  • Ricciardo nem kíván rosszat a Red Bull-Hondának

    Ricciardo nem kíván rosszat a Red Bull-Hondának

    Daniel Ricciardo öt Red Bullnál töltött év után továbbáll, és idén már a Renault gyári csapatának versenyzője lesz.

    Ricciardót rengeteg technikai hiba sújtotta a tavalyi szezonban, melyek között jónéhány a Renault erőforrásának meghibásodása miatt következett be.

    A Red Bull úgy döntött, hogy 2019-től Honda partnereként folytatják, míg Ricciardo továbbállt, és a Renaulthoz szerződött.

    „Nekem azt mondták, hogy a Honda motorjával erősebbek lesznek. Hogy mennyivel, azt majd meglátjuk” – mondta Ricciardo.

    „Nem kívánok nekik semmi rosszat, nincs bennem olyan érzés, hogy ’remélem ráfáznak velük’. A saját szempontom miatt remélem, hogy a Renault betalál a fejlesztéseivel” – tette hozzá.

  • Hülkenberg: Ricciardo információi nagyban segítheti a Renault munkáját

    Hülkenberg: Ricciardo információi nagyban segítheti a Renault munkáját

    Daniel Ricciardo információi sokat segíthetnek majd a Renaultnak. Ez a véleménye annak a Nico Hülkenbergnek, akinek az ausztrál pilóta lesz majd a csapattársa a következő szezontól.

    „Mi versenyzők nem vagyunk mérnökök,” – nyilatkozta mérnök az Auto Motor und Sportnak. „Daniel nyilván nem tudja megmondani, hogy hogyan építsük meg az autó légterelőit. Abban viszont tud segíteni, hogy a Red Bullnál milyen beállításokat használtak, miképp állították be az autót.”

    A 2010-es Brazil Nagydíj időmérőjének győztese hozzátette, hogy Ricciardo érkezése új lendületet ad majd a csapatnak az élcsapatok elleni harcban. Sokan úgy gondolják, hogy a 2019-es szabályváltozások miatt a Renault közelebb kerülhet az élcsapatokhoz.

    „Az újfajta elsőszárnyakról senkinek sincsen tapasztalata. Azonban ezek a szárnyak nem lesznek vadonatújak, csak valamivel egyszerűbbek lesznek. Az utolsó pár versenyen körülbelül másfél másodperccel voltunk lassabbak az élcsapatoknál. Bízom benne, hogy legalább ennek a távolságnak a felét le tudjuk majd dolgozni a téli szünetben.”

    Azonban Hülkenberg azt is elmondta, hogy az francia istállónak időre van szüksége a fejlődéshez. „A Ferrarinak és a Red Bullnak is időre volt szüksége, hogy beérjék a Mercedeshez. Nekünk ugyanezt az utat kell majd bejárnunk.”

  • Hülkenberg nyerni akar a Renaultval

    Hülkenberg nyerni akar a Renaultval

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg elmondta, hogy a következő szezonban már dobogós helyekért szeretne harcolni. Hülkenberg már csak azért is nyilatkozhatta ezt, mert még egyszer sem sikerült dobogóra állnia nyolc éves Forma-1-es pályafutása során.

    Az enstone-i istálló már nyilvánosságra hozta autóbemutatójának dátumát. A franciáknak a célja egyértelmű: szeretnének közelebb kerülni az élcsapatokhoz.

    Hülkenberg az olasz Autosprintnek adott interjújában elmondta, hogy addig mindenféleképpen sárgában szeretne versenyezni, amíg meg nem szerzi első futamgyőzelmét. 2019-től a Red Bull korábbi pilótája, Daniel Ricciardo lesz majd Hülkenberg csapattársa a Renaultnál.

    „Le voltam sújtva, a padlóra kerültem és sírtam is,” – mondta viccesen a Renault németje. „Csak viccelek, már egy nappal a bejelentés előtt értesítettek Daniel érkezéséről.”

    A Renault 2019-es autóját február 12-én fogják majd bemutatni, Enstoneban.