Címke: Renault

  • Ross Brawn kiállt a Haas-modell mellett

    Ross Brawn kiállt a Haas-modell mellett

    Ross Brawn kiállt a Haas modellje és a hasonló struktúrájú fiók csapatok mellett. Bahreinben az amerikai istálló csapatfőnöke Günther Steiner felháborodva válaszolt azon csapatok kritikáira (elsős sorban a Renault fogalmazott meg ellenérveket a fő riválisuk ellen), akik nem nézik jó szemmel, hogy a fiatal alakulat egyes komponenseket nem a saját gyárában tervez meg és készít el, hanem inkább megvásárolja azt a Ferraritól, ami a kritizáló hangok szerint előnyt jelent Gene Haas csapatának és a Scuderiának is.

    ,,Hagyjanak minket békén, had csináljuk a saját dolgunkat. Ha egy gyári csapatot képviselsz, és nem tudod szállítani az eredményéket, akkor a probléma benned lakozik. Ha nem tudod jól csinálni, ne másokat hibáztass, azért amiért ők máshogy oldják meg a feladatot.” –nyilatkozta Steiner.

    A 2021-es szabályváltozások a következő hónapokban fogják elnyerni végső formájukat, ezért is érdekes az, hogy Brawn megvédte a Haast és azt a modellt, amit a csapat képvisel.

    ,,A Haas modellje nagyon érdekes. Sikeresnek bizonyult, és ezért meg kell tartanunk, ugyanis ez az üzleti struktúra lehetőséget nyújthat a kisebb csapatok számára is az előrelepésre. Finomhangolásokat még el kell végeznünk, de nem hinném, hogy nagy változásokat fogunk eszközölni a Haas-modellben.” -idézi Ekstra Bladet magazin Ross Brawnt.

    A brit szakember szerint az elkövetkezendő módosítások elejét veszik majd azon találgatásoknak, miszerint a gyári csapatok szoros szövetséget alkotnak partnereikkel.

    ,,Meg kell szüntetnünk a kétségeket, amit egy-két csapat táplál az olyan megállapodások miatt, amilyet többek között a Ferrari is kötött. Biztosra kell mennünk abban, hogy minden érthetően legyen leírva a szabályzatba, ami által mindenki számára világos lesz, hogy mi az, ami megengedett és mi az, ami nem. Vannak még olyan kiskapuk, amiket tisztáznunk kell, de a Haas csapat működése egy jó modell, amit nem akarunk megsemmisíteni.”

  • Ricciardo bevallotta, egyelőre nem érzi a Renault-t

    Ricciardo bevallotta, egyelőre nem érzi a Renault-t

    Daniel Ricciardo öt Red Bullnál töltött év után döntött úgy, hogy elhagyja nevelőegyesületét, és a Renault gyári csapatának versenyzőjeként folytatja Forma-1-es pályafutását.

    Az ausztrál számára nem indult jól a 2019-es év: a szezonnyitó versenyen már a rajtnál hibázott, ami kieséshez vezetett. Két héttel később a Bahreini Nagydíjon sem ért célba, ott műszaki hiba miatt kényszerült feladni a futamot.

    Habár Ricciardo egyértelműen sztárigazolásként érkezett a franciákhoz, egyelőre nem sikerült kiemelkednie a Le Mans-i 24 órás győztes és GP2 bajnok Nico Hülkenberg mellett.

    „Az autón látszik, hogy van benne sebesség, de én továbbra is keresem, hogy miként hozhatom ki a legtöbbet belőle” – mondta Ricciardo.

    „Jobban össze kell szoknom az autóval. Féktávokon továbbra sem vagyok ott, ahol lenni szeretnék. Mondjuk azt, hogy néhány területen több sebességet kell találnom” – tette hozzá.

  • Horner már csak nevetni tudott azon, hogy ismét a Renault miatt csúsztak le a dobogóról

    Horner már csak nevetni tudott azon, hogy ismét a Renault miatt csúsztak le a dobogóról

    Christian Horner csak nevetni tudott azon az ironikus helyzeten, hogy a két Renault-os autó meghibásodása ütötte el a Red Bullt a dobogó harmadik fokától.

    Tavaly az osztrák istálló leváltotta francia motorpartnerét, és inkább Honda motorokra váltott. Ez után a döntés után sokan kinevették a csapatot, Helmut Marko el is mondta, bolondnak titulálták, mikor aláírták a megállapodást, ám eddig úgy tűnik nem tettek rossz lóra, ugyanis Ausztráliában Verstappen dobogón végzett, míg a tegnap előtti futamon is nagyon közel volt ehhez az eredményhez, miután Charles Leclerc Ferrarija meghibásodott.

    Három körrel a leintés előtt, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg autója is megadta magát, ezért a beküldték a Safety Cart, és mivel csak nagyon kevés kör volt hátra, a biztonsági autó mögött futott be a mezőny, ezzel pedig a holland pilóta dobogóról szőtt álmai is megszűntek, ugyanis előzni nem lehet az említett szakasz alatt, hiába érte utol teljesen már a monacói versenyzőt.

    ,,A Renault-ok felmondták a szolgálatot, sajnos ez az esemény nem vitt minket közelebb a pódiumhoz. Milyen ironikus nem? Mindegy, hogy autónkban van a motor vagy sem, ez lesz a vége.” – jegyezte meg nevetve Horner.

    ,,Ami minket illett, több teljesítményre lesz szükségünk. A Ferrari nagyon erős volt múlt héten, a Mercedes meg igazán szerencsés, amiért megszerezték az első két helyet. A Ferrari dominált a hétvégén. Meg kell értenünk, azt, hogy mi hol helyezkedünk el, mik az erősségeink és mik a gyengeségein a Ferrarihoz képest.”

    A brit csapatfőnök szerint az osztrák alakulat a Bahreini futamon nem tudta kihozni azt, ami a gumikban van, ezért is maradtak el annyira a riválisoktól, ám nem aggódik, hiszen a Ferrari példája is jól mutatja, milyen gyorsan változnak az erőviszonyok az idei évben.

    ,,Ahogy azt látni lehet, ha egyszer képbe kerülsz, különösen ezekkel a gumikkal, akkor megváltoznak a dolgok. Nézzük meg a Ferrarit, Ausztráliában mintha egy másik csapatot láttunk volna, de ugyanaz igaz a Mercedesre is, csak arra kell rájönni mi a trükk…”

    ,,Mi nem tudtuk a maximumot kihozni a gumikból se az időmérőn se a futamon. Mennyire befolyásolta mindezt az erős szél? Nehéz megmondani. Azonban úgy gondolom, a pilótáink jó munkát végeztek, kihozták azt az autóból, amit ki lehetett. Ám, mikor meghallgatod őket és a visszajelzéseiket, akkor érezni lehet, hogy nem elégedettek azzal a teljesítménnyel, amire az autó képes.”

  • Steiner reagált a Renault B csapatos kritikájára

    Steiner reagált a Renault B csapatos kritikájára

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner támadja a Renault-t, amiért az kritizálta az úgynevezett B csapatokat.

    A Ferrari esetében a Haas és az Alfa Romeo tekinthető B csapatnak, a Red Bull esetében pedig a Toro Rosso. Ugyan a McLaren is Renault erőforrást használ, köztük azonban más jellegű a kapcsolat. A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul pedig hangot is adott véleményének, mi szerint nem szabadna engedni, hogy a nagycsapatok B csapatokat „alkalmazzanak”, ezen meglátását pedig a McLaren főnöke, Zak Brown is osztja.

    Hozzá kell ugyan tenni, hogy a Renault legnagyobb ellenfele a Haas, és míg utóbbi egészen eredményesen indította a 2019-es szezont, addig a franciák korántsem..

    „Furcsa, hogy a Renault ennyire lemaradt, és nem is igazán tudom, hogy miért.” – mondta a haasos Kevin Magnussen a BT című lapnak.

    A Renault szeretné, ha a 2021-es szabályváltozásokkal a B csapat „szerepet” is betiltanák. Mivel így például a Haas készen vásárol meg egyes elemeket a Ferraritól, ami kétség kívül előnyt jelent számukra.

    Hogy egy ilyen esetleges tiltó szabály milyen hatással lenne a Haasra, arról Steiner a következőképp nyilatkozott: „Több pénzt kellene költenünk, és ezt megköszönhetnénk renault-s barátainknak.”

    „Valójában mi szeretnénk növelni az embereink számát. Így nem aggódom, jól alszom éjjel. Még ja magunk is kell majd megalkotnunk a fékcsatornát, az nem rontana az eredményeinken. Csak nézzük meg, hogy hol vagyunk a kvalifikáción, és nézzük meg, hol van a Renault.”

  • Tost unja a hisztit a B csapatok körül

    Tost unja a hisztit a B csapatok körül

    Franz Tost helyretette azokat, akik nyavalyognak a B csapatok miatt a Forma-1-ben. Melbourneben a McLaren a Williams, és részben a Renault is negatívan ítélte meg a B csapatokat.

    A Red Bull és a Toro Rosso voltak az újkori Forma-1 történetében a kiötlői a B csapatos megoldásnak, mások, mint például a Ferrari és a Haas átvették ezt a modellt. Bahreinben most a Toro Rosso csapatfőnöke tiszta vizet öntött a pohárba:

    „Ha egy gyártó által üzemeltetett csapat nyafog, hogy kisebb csapatok gyorsabbak, az csak annyit jelent, hogy nem végezték el a házi feladatukat. A Toro Rossonál a tavalyi váltót használjuk, a hátsó felfüggesztés is tavalyi, és az elsőn is vannak elemek tavalyról. Az, hogy a Toro Rosso ennyire versenyképes, az csak a remek Honda erőforrásnak köszönhető. Úgy néz ki, hogy mások nem dolgoztak ilyen jól, de nem hisztizniük meg értetlenkedniük kellene, hanem csak elvégezni a munkájukat.”

  • Steiner reagált a „B csapatok” elleni kritikákra

    Steiner reagált a „B csapatok” elleni kritikákra

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke szerint egyes rivális istállók ártani akarnak a Ferrarival közeli kapcsolatot ápoló amerikai alakulatnak azzal, hogy amellett lobbiznak, szűnjenek meg az úgy nevezett ’B csapatok’.

    Nemsokára az FIA, a Liberty Media és a csapatok egy nagyon fontos megbeszélésen fognak részt venni, mely során a legújabb Concorde Egyezmény megvitatása fog előtérbe kerülni. E tárgyalás okán az utóbbi időben a Renault és McLaren nehezményezte, hogy a nagy csapatok kisebb riválisaikkal kötnek egyfajta szövetségeket, aminek keretein belül alkatrészeket és különféle komponenseket vásárolhatnak tőlük.

    Most azonban a Racing Point is beállt a sorba, és kifogásolta a Ferrari és az Alfa Romeo szoros együttműködését.

    ,,Senki se mondja, hogy nem cserélnek adatokat. A Sauber (Alfa Romeo) technikai igazgatója Simone Resta egyenesen a Ferraritól érkezett Svájcba és még a szokásos kényszerpihenőre se küldték el. Ez azt jelenti, hogy mind a két csapat tisztában van azzal, hogy hogyan és mit fejleszt a másik, ezért akár meg is oszthatják a munkát egymás között.” – osztotta meg véleményét egy nevét eltitkoló Racing Point-os csapattag az Auto Motor und Sportnak.

    Azonban Steiner szerint ez nem több, mint „boszorkányüldözés” ami arra irányul, hogy bántsák az olyan kisebb csapatokat, mint amilyen a Haas is.

    ,,El akarnak venni valamit tőlünk, hogy bántsanak minket, csak azért, hogy nekik jobb legyen.” – nyilatkozta az olasz csapatfőnök.

    A Haas rengeteg komponenst vesz a Ferraritól, de csak azokat, amiket a szabályok engedélyeznek, ezáltal pedig olyan riválisokkal is felvehetik a versenyt, akiknek több pénzügyi erőforrás áll a rendelkezésükre, mint például a Renault-nak.

    ,,Azért választottuk ezt a modellt, mert a szabályok megengedik. Már bizonyított tény, hogy ez működik, főleg olyan új csapatok esetében, akinek máskülönben esélyük sem lenne belépni a Formula 1-be. Tehát, miért is változtatnánk ezen? Bárki követheti a példánkat, és alkalmazhatják ezt a mintát. Én nem akarom megmondani a Renault-nak, hogy mit kellene tennie.”

  • Ricciardónak még szoknia kell a középmezőnyt

    Ricciardónak még szoknia kell a középmezőnyt

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke úgy véli, hogy az idén a csapatukhoz igazolt Daniel Ricciardonak „vastagabb bőrt kell növesztenie” ahhoz, hogy boldogulni tudjon a középmezőnyben.

    A Red Bulltól érkező Ricciardo a Renault-val némileg hátrébb került a mezőnyben, mint azt korábban megszokhatta. Ennek következtében hazai versenyén, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon tragikusan sikerült a rajtja, az autója is megsérült, később pedig fel is kellett adnia a versenyt. Noha ehhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy hazai közönség okán sűrű hete volt, és nagyon oda akarta tenni magát.

    Elmondása szerint Bahreinre már nem lesz ilyen feszes a tempó és jobban fel tud majd készülni.
    .
    „Azt hiszem, nem olyan volt a felkészülésem, mint amilyennek lennie kellett volna.” – mondta. „Úgy érzem, hogy nem készültem fel kellően a versenyre, mert mindenki másnak akartam megfelelni.”

    Csapatfőnöke szerint pedig ehhez hozzátett az is, hogy az ausztrál még nem szokott hozzá, hogy a középmezőnyben versenyez,

    „Nem arról van szó, hogy alábecsülte volna ezt, de középcsapatként másként működünk, mint egy topcsapat.” – mondta Abiteboul a francia Auto Hebdonak. „Danielnek talán vastagabb bőrt kell növesztenie és türelmesebbnek kell lennie a rajtnál. Nem egyáltalán nem esem pánikba. Ő egy intelligens srác. Bahreinben már tradicionálisabb pályán leszünk, ahol mindkét oldalon több hely van.”

  • Boullier tudta, hogy elbukik a McLaren-Honda projekt

    Boullier tudta, hogy elbukik a McLaren-Honda projekt

    A korábbi McLaren csapatfőnök Eric Boullier elárulta, hogy azonnal felismerte, hogy a McLaren-Honda kaland nem lesz életképes. A francia a Sokuho magazinnak nyilatkozott erről:

    „Már az első értekezleten feltűnt, hogy mennyire is felkészületlenül álltak a hihetetlen kihívással szemben. Azonnal közöltem Ron Dennisszel, hogy legalább három-négy év fejlesztési idő lesz mire újra a csúcsra érhetünk, de a szerződések már alá voltak írva, és Dennis biztos volt benne, hogy újra a múlt sikereit élheti át majd újra.”

    Három évvel később a McLaren dobta a Hondát, és a Renault ügyfelei lettek. Erről így beszélt:

    „A jelenlegi motorok nagyon kifinomultak, és csak a Mercedes volt képes kiemelkedő teljesítményre, mert évekig fejlesztették.A McLaren és a Honda szövetsége nem is lehetett volna komplikáltabb ezen technikai-történelmi időszakban.”

    Bouiller szerint azonban hiába váltott a McLaren a Renault erőforrásaira, mert a csapat 2018-as alváza nem volt jó:

    „Áprilisra már beláttuk, hogy teljesen félrement az az autó. Számos komoly problémát tártunk fel az adatokat elemezve, és nem volt megoldás, aztán meg már túl késő volt. Bizonyos értelemben kevésbé voltunk versenyképesek mint 2017-ben, ami viszont morálisan volt egy mélypont.”

  • Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

    Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

    Mat’o Homola bejelentette, hogy a WTCR helyett ő is idén a TCR Europeban indul. A szlovák pilóta 18. lett tavaly a WTCR-ben a Peugeot 308TCR-rel, amelyet a DG Compétition készített fel, de csak egy győzelmet szereztek, Vila Realban. A DG Sport elhagyja a sorozatot, miután a Peugeot csökkenti a TCR projekt támogatását. Homola így az európai versenyszériába igazol, így ő lesz a negyedik versenyzője a Target Competition istállónak.

    Homola így egy Hyundai i30N TCR-t vezethet majd, egykori csapattársa Dušan Borković, illetve Andreas és Jessica Bäckman mellett, akik a TCR UK-ban és a svéd túraautó bajnokságban versenyeztek eddig. Homola így látja a helyzetét:

    „A csapat nagyon motivált, komolyak a célok, így nagyon is örülök, hogy ennek a részese lehetek. A hangulat a csapatnál nagyszerű, úgy érzem, hogy egy nyertes család tagja lehetek újra. Annak is kifejezetten örülök, hogy nem egyedül megyek majd a versenyekre, hanem a korábbi mérnököm, Jaro Krajci is velem tart. Remek közös emlékeink vannak, és mindig ott volt a sikereimnél. Az, hogy egy Hyundai i30 N TCR-t vezethetek, álomszerű. Tavaly képes voltam pár Hyundai-t magam mögött tartani, de az év nagy részében előttem voltak. Most én is az egyik ilyen szörnyeteget vezethetem! Ígéretes a szezon, érzem a csontjaimban, hogy a győzelmekért szállhatok harcba!”

    Homola a hazájában Hyundai nagykövete is lesz az N szériának, és ő immáron a harmadik versenyző, aki a tavalyi WTCR szezon után idén a TCR Európában találhatja magát. Denis Dupont ugyanis a Comtoyou Racing Audijával, John Filippi pedig a Vuković Motorsport Renaultjával indul majd az európai szériában.

  • Villeneuve: Kubica visszatérése rossz üzenete az F1-nek

    Villeneuve: Kubica visszatérése rossz üzenete az F1-nek

    Jacques Villeneuve kijelentette, hogy Robert Kubica visszatérése a Forma-1-be nyolc évvel az életveszélyes sérülései után nem tesz jót a sportágnak. A korábbi világbajnok Villeneuve nem hiszi azt, hogy a királykategóriában kellene vitézkednie Kubicának a sérüléseivel. A lengyel jobb karja 2011 komolyan sérült, amelynek a nyomai mai napig láthatóak. Tavaly a Williams tesztpilótája volt Kubica, idén azonban már a versenycsapat tagja úgy, hogy utoljára a Renault színeiben versenyzett élesben a Forma-1-ben, még 2010-ben. Annak ellenére, hogy ellene van annak, hogy újra a száguldó cirkuszban szerepel, Villeneuve elismeri Kubica azon képességét, ahogyan megbékélt a sérüléseivel:

    „Persze, hogy nagy dolog az, hogy Kubica ennyi év után visszatért, ez igazán hihetetlen. Ha valamit igazán szerettél, akkor elég nehéz azt elveszíteni, tudod, hogy mi az, ami hiányzik. Ekkor még keményebben dolgozol azért, hogy visszatérhess. Abban is biztos vagyok, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy újra top formában legyen. Ha én lennék az ő helyében, ugyanezt csinálnám. Nem szabad veszni hagyni a lehetőséget.”

    Ettől függetlenül nem  látja előnyösnek a Forma-1 szemszögéből azt, hogy visszatért Kubica:

    „Azt hiszem, hogy ez borzasztó. Ez nem tesz jót a sportágnak. Ezt mondtam már tavaly is, és nem változtatok a véleményemen. A Forma-1 legyen a motorsportok legnagyobbika, a királykategória. Így az nem jó üzenete a sportnak, hogy egy ilyen testi fogyatékossággal mint ami neki van, valaki résztvevő lehet. Legalább ne a Forma-1-ben, hanem valami más kategóriában lenne. A száguldó cirkusznak bonyolultnak kell lennie, majdnem elérhetetlennek. Robert visszatérése tehát ezért nem jó üzenet.”