Címke: Renault

  • Hülkenberg bosszús a csapatutasítás miatt

    Hülkenberg bosszús a csapatutasítás miatt

    A Renault csapatutasítással döntötte el a versenyzői között a sorrendet a Kanadai Nagydíj során. Így Nico Hülkenberg számára megtiltották, hogy támadja csapattársát, annak ellenére, hogy a német úgy érezte, hogy simán meg tudta volna előzni Ricciardot.

    Erős hétvégét zárt Montrealban a Renault, az erős időmérő után a versenyen is sok pontot szereztek. Ricciardo a hatodik, Hülkenberg a hetedik helyen zárt. Mivel a McLren nullázott, így a franciák a konstruktőri versenyben is előkelő helyre ugrottak.

    A futam utolsó harmadában egymást mögött haladt szorosan a két csapattárs, de Hülkenberg autóján nyolc körrel frissebb gumik voltak. Ám a csapatvezetés megtiltotta neki, hogy megtámadja az ausztrált, ami miatt érthetően bosszús volt Hülkenberg, amit Cyril Abiteboul csapatfőnök megért, de ugyanakkor a csapat érdek fontosabb volt.

    „Nico kicsit bosszús volt, amit meg is értek. Daniel kicsit öregebb gumikon volt, mint Nico, illetve egy pár gyors autóval is csatázott, így egyértelmű, hogy rosszabb állapotban voltak az abroncsai.” – kezdte Abiteboul.

    „Niconak talán meg volt a tempója, hogy megelőzze őt, de, azt mondtuk neki, hogy szükségünk van erre az eredményre. Nem szeretem ezt megtenni, ez nem a csapatra vall. Ez az, amit nem szándékozunk sokszor meglépni. Biztosítani akartam, hogy a csapat visszajöjjön a harcba, és a versenyzők is a saját versenyükbe. Fontos volt, hogy a lehető legközelebb zárkózzunk a McLarenhez, akik mindig a negyedik helyen állnak.” – folytatta.

  • Ricciardo: Ez a 4. hely felér egy pole pozícióval!

    Ricciardo: Ez a 4. hely felér egy pole pozícióval!

    Daniel Ricciardo a Renault legjobb időmérős eredményét szállította a 2010-es Japán Nagydíj óta a Kanadai Nagydíj kvalifikációján.

    Az ausztrál a negyedik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását, az élmezőnyből megverte Pierre Gaslyt és Valtteri Bottast is. Utóbbit valószínűleg a Magnussen csattanása miatt késve induló Q3 zavarhatta meg, egy tiszta kört sem tudott futni, ám Ricciardo hiba nélkül teljesített.

    „Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni egy negyedik helynek” – mondta az örömtől majd kicsattanó ausztrál. „Ez felér egy pole pozícióval! Olyan király volt, amikor mondták a rádión, hogy negyedik lettem. Nagyon boldog vagyok, ez a pálya jó móka, mindig szerettem itt versenyezni. Már a nap elejétől kezdve gyorsak voltunk.”

    Azt viszont tudjuk, hogy ezt az előkelő helyezést szinte lehetetlen lesz megtartani, hiszen Valtteri Bottas és Max Verstappen is sanszos, hogy átugorja Ricciardot.

    „A holnapi rajt érdekes lehet, de majd meglátjuk. Egyelőre kiélvezzük a pillanatot, nagy dolog számunkra ez a negyedik hely. Elég magabiztos vagyok egyébként a versenyt illetően. Gyorsabb autók vannak körülöttem, de én lágy gumin leszek, az előttem levők viszont közepeseken rajtoltak, szóval akár a top háromban is benne lehetek a rajt után. De sosem tudhatod, mi fog történni. Mondjuk szerintem amint beállunk egy saját tempóra, a topcsapatok elnyúlnak majd kicsit, de megpróbálunk a top négyben vagy ötben maradni, és szerezni néhány pontot, ha már Monacóban nem sikerült.”

    A Renault garázs másik oldalán is elégedettek lehetnek: Nico Hülkenberg 7. lett, idei legjobb eredményét hozta ő is.

    „Daniel remek kört rakott össze, a csapat eredménye pedig tökéletes. Keményen dolgoztunk, főleg a hajtásláncon, és sikerült is előrelépni tavalyhoz képest, ezt ma igazoltuk. Jónak tűnt mostanság a tempónk, szóval van esélyünk egy jó eredményre a versenyen.”

  • A Renault „időmérős” autót építene 2020-ra

    A Renault „időmérős” autót építene 2020-ra

    A Renault azt fontolgatja, hogy 2020-ra „időmérős” autót épít, azt remélvén, hogy így jobb eredményeket tudnak majd elérni a Forma-1-ben.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint talán hatékonyabbak lehetnek, ha arra koncentrálnak, hogy az autójuk a kvalifikáción szerepeljen jól.

    „Azt hiszem két. vagy három változtatást vizsgálunk, mely kivitelezhető jelenleg, és mely drámai változást hozhat jövőre az autó viselkedésében és versenyképességében.” – mondta Abiteboul. „Az első az aero hatékonyság, a második az, hogyan találjuk meg az egyensúlyt a kvalifikáció és a verseny között, mivel a modern F1 teljesen a kvalifikációról szól.”

    „Most már szinte minden pálya olyan, mint Monaco és másmilyen fejlesztésre van szükség ha a kvalifikációra akarsz koncentrálni, és más, ha a versenyre.” – mondta Abiteboul. „Ez lehet például az, hogy miként állítód be a sebességváltót. Ha a kvalifikációt részesíted előnyben a versennyel szemben, módosítani kell rajta.

    „A rögzített szabályok miatt idén már nem tudunk mit tenni, de a jövőévre nézve még minden nyitott.”

    „Aztán az utolsó pont az autó lejtése.”

    „Még van idő. Még nem késő változtatni az autó paraméterein. Ez nem egy rossz autó, de van mit fejleszteni rajta, szóval jövőre az idei évhez képest előrelépünk.”

    Abiteboul arról is beszámolt, hogy már a 2021-es autóval is foglalkoznak.

  • Már 2021-re is fejleszt a Renault

    Már 2021-re is fejleszt a Renault

    Eddig csalódást keltő a Renault idei szezonja, ám a csapat szeme előtt inkább 2021 lebeg, mint lehetséges áttörés. Cyril Abiteboul szerint pedig már arra az esztendőre is elkezdtek dolgozni.

    Komoly változást várnak a Renault-nál a 2021-es nagy szabályváltozásoktól, emiatt is szerződtettek egy top pilótát Daniel Ricciardo személyében. Ám a 2019-es évük eddig elé felejthető, csupán a nyolcadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban, és még fele annyi pontjuk sincs, mint a negyedik McLarennek.

    „Ismerjük a Forma-1-et. Ezért őszintén szólva az a legjobb, ha már a 2021-os autón is dolgozunk. Ezért megosztjuk az erőforrásainkat a 2020-as autó tervezése és a most elkezdett 2021-es autó fejlesztése között.” – jelentette ki Abiteboul.

  • Lauda adott volna a Red Bullnak Mercedes motort!

    Lauda adott volna a Red Bullnak Mercedes motort!

    A Mercedes sportigazgatója, Ron Meadows elárulta, hogy Niki Lauda egyszer azt akarta, hogy kerüljön Mercedes motor a Red Bullba. Azért akarta mindezt Lauda, hogy a Mercedesnek valóban legyen kihívója a korábbi éveikben.

    A Red Bull akkoriban a Renault motorjait használta. Emiatt pedig hiába volt a legjobb autójuk a mezőnyben, a Ferrari és a Mercedes motorok ereje miatt lemaradtak. Sokan úgy vélik, ha akkor a Red Bull autóiban Mercedes erőforrás lett volna, akkor ők lettek volna a legjobb csapat.

    Niki Laudára emlékezve Meadows visszaemlékezett egy beszélgetésre erről a háromszoros világbajnokkal:

    „Emlékszem, hogy a korábban Niki tényleg adott volna a Red Bullnak Mercedes motorokat. Az volt az ötlete, hogy minket is erősebb csapattá kovácsolna az, ha komolyabb lenne a kihívás, és nagyobb lenne a harc.”

    Persze nem mindenki értett ezzel egyet a Mercedes istállójában:

    „Persze nem akartuk ezt, csak magunknak akartuk megtartani a motort. Kellett neki némi idő, mire ezt megértette. Természetesen értem azt is, hogy miért akarta ezt, hiszen minden nap arra törekedett, hogy még jobbá váljunk.”

  • Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Flavio Briatore újra közölte, hogy elege van a Ferrariból, a monacói futamot követően is. Valamit fejlődött a Scuderia, mert Sebastian Vettel második lett, de ez az eredmény még nem tette boldoggá Briatorét.

    A Benetton és a Renault korábbi vezére a Ferrarit sosem irányíthatta. Ettől függetlenül az olasz nagyon is kedvelné a Ferrarit. Az olasz média idén pedig kifejezetten kritikus a Ferrarival. Briatore az olasz radio 1 műsorában beszélt először arról, amikor a szombati időmérőn a Ferrari úgy döntött, hogy Charles Leclerc maradjon csak a garázsban, amire nem sokkal később igen ráfáztak:

    „Nem, nem és nem: én soha nem hibáztam volna ekkorát. Még a fiam se tett volna ilyet. Monte Carlonak olyan pályája van, hogy másodpercek alatt megváltozik, nő a sebesség, így a versenyzőidet kint kell tartanod.”

    Nem ment el persze szó nélkül amellett sem, amilyen helyzetbe került a csapat. Áprilisban még azt mondta, hogy az a baja a Scuderiának, hogy lassú az autójuk, most arra jutott, hogy az történik a csapattal, hogy a többi riválisuk nagyobbat léptek előre, mint ők. Az olasz azonban reménykedik benne, hogy mielőbb kikecmeregnek ebből a gödörből:

    „A Ferrari nem lassú, de a többiek erősebbek lettek, még a Red Bull is. Aerodinamikai problémáik vannak, reméljük, hogy meg tudják oldani.”

    A kérdés adott: tényleg ezt szeretné, vagy valójában inkább átvenné már Binotto helyét?

  • Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Három évig szenvedett a Honda a brit csapat motorszállítójaként: gyenge volt az erőforrás, és megbízhatatlan. Sokan úgy is érzik, hogy béklyóban voltak a japánok. Tavaly a Toro Rossoval már létható jelei volt a fejlődésüknek, ahogy idén a Red Bull csapatával is a nagyobb szabadság miatt Yamamoto szerint már jól mennek a dolgok. A Honda főnök a GPFansnek nyilatkozott:

    „A legnagyobb lecke az volt, hogy amikor csatlakoztunk a McLarenhez, akkor még nem álltunk készen. Ha újrakezdhetnénk, akkor már sokkal felkészültebbek lennénk,
    hogy mielőbb jobb pozíciókba kerülhessünk. Sokat tanultunk az esetünkből a McLarennel, nagy pofon volt. Ma viszont emiatt tartunk itt, ahol.”

    Egyre többen vélekednek úgy, hogy immáron a Honda a harmadik legjobb motor a rajtrácson, és lehagyták a Renault erőforrását, idén már megbízhatóbb és erősebb a japánok terméke. Yamamoto előre tekint, és tudja, hogy meg kell tenniük a végső lépéseket ahhoz, felvegyék a harcolt a jelenlegi legjobb Mercedes és Ferrari motorokkal. A szakember így folytatta:

    „Nehéz lesz, de ha maradunk ezen az úton, akkor egy napon képesek leszünk harcolni velük. Ezen dolgozunk. A motorsport győzelmekről és vereségekről szól, tehát 50%-ban a nyomásról és 50%-ban az örömről. Fejlődnünk kell, hogy tudjuk tartani a terveinket. A Forma-1 pedig a legjobb színtere ennek a kihívásnak.”

  • Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    A 2019-es szezon még a feléig sem jutott el, de máris teljes sebességgel forog a pletykahíradó, és most épp Hülkenberg került képbe. A Motorsport Italia szerint Nico Hülkenbergre figyelt fel a Red Bull, mivel nem elégedettek Pierre Gasly elmúlt versenyeken mutatott teljesítményével. Az energiaitalosok tehát feltehetően az év végén új pilóta után nézhetnek, miután korábbi pilótájukat Daniel Ricciardót komoly fizetésért elcsábították Milton Keynesből. Gasly a Red Bull junior programjának volt a tagja, és a Scuderia Toro Rossoból ülhetett át az anyacsapathoz, a 2018-as év végeztével.

    2019-ben azonban a francia eddig nem találja az iramot. Ausztráliában és Bahreinben Gasly nagyon maga alatt teljesített, majd elkezdett lassan felzárkózni. Csapattársa, Max Verstappen sebességét azonban nem tudja felvenni az RB15-tel, így máris szárnyra kaptak híresztelések, hogy ki kerülhet Gasly helyére. Helmut Marko a Red Bull junior program vezetőjeként ismert arról, hogy kevés időt ad a versenyzőinek arra, hogy felvegyék a Forma-1 ritmusát, vagy hogy a Red Bull Racinghez kerüljenek. Danyiil Kvjat járt úgy, hogy 2015-ben csatlakozhatott az anyacsapathoz, de 2016-ban év közben már mennie is kellett Verstappen miatt. Markonak egyszerűen elfogyott a türelme Gaslyval is.

    A Red Bull tehát feltehetően máris lázasan versenyzőt keres magának 2020-ra. Korábban Marko utalt már rá, hogy Alexander Albonnal nem számol, hiába kezdett jól a Toro Rossónál újoncként, készen is állna akár az előrelépésre. A „házi” lehetőségei az energiaitalosoknak pedig elfogytak, így más megoldás után is elkezdtek nézegetni. Hülkenberg pedig így máris egy remek jelöltté vált náluk. A német pilótának év végén jár le a szerződése a Renault F1-es gyári csapatával, és ugyanazon a szinten van, mint csapattársa Ricciardo, aki 2018-ban jobban Verstappen nyakán volt mint Gasly, a sebesség tekintetében.

  • Az új Renault MEGANE R.S. TROPHY-R rekordot állított fel a Nürburgringen

    Az új Renault MEGANE R.S. TROPHY-R rekordot állított fel a Nürburgringen

    A Renault új autótját a hétvégi F1 versenynapon mutatták be a nagyközönségnek.

    A francia márka ezen a hétvégén mutatta be a MEGANE R.S. TROPHY-R-t, a 15 évvel ezelőtt indult fejlesztéssorozat legújabb verzióját, amely egy fantasztikus rekord felállításával jó úton halad afelé, hogy a típus történetének ikonikus darabjává váljon. A MEGANE R.S. TROPHY-R, amely a Nordschleifén az elsőkerék-hajtású autók kategóriájában kiváló eredményt ért el idén, méltó módon képviseli a Renault Sport kihívások és teljesítmény iránti szenvedélyét.

    A Renault Sport új generációjába tartozó új MEGANE R.S. TROPHY-R nem pusztán a motor erejének köszönheti az elért kiváló teljesítményt. A 300 LE motor ugyanis a Megane R.S. Trophy szériában már az év elején megjelent. Az autót rendkívül rövid idő alatt, direkt versenyautónak fejlesztette ki egy szakértőkből álló, agilis módszertannal dolgozó csapat. A fejlesztések során a szakemberek három szempontra összpontosítottak: a maximálisan elérhető súlycsökkentésre (ami 130 kg mínuszt eredményezett a Megane R.S Trophy-hoz képest), az aerodinamikára és a hajtástengelyek radikálisabb fejlesztésére.
    Az ezekkel elért eredmény lélegzetelállító: 2019. április 5-én a MEGANE R.S. TROPHY-R új, hivatalosan elismert szériaautós rekordot állított fel a világ legelismertebb teljesítménytesztelésre alkalmas versenypályái közé tartozó Nürburgring Nordschleife körén. MEGANE R.S. TROPHY-R új rekordideje a 20.600 km-es Nordschleifén 07’40”100, a legendás pálya 2019 januárja óta hivatalos 20,832 km-es teljes körtávján pedig 07’45”389-es referenciaidőt futott.

    A MEGANE R.S. és a „Zöld Pokol” becenéven is ismert „Ring” közös története több mint 10 éve íródik. Még 2008-ban kezdődött, amikor a típus megfutotta első, 8’17’’-es körrekordját az elsőkerék meghajtású gyári autók kategóriájában. Ezt az időt 3 évvel később a második generációs Megane R.S. Trophy vezető tervezője és egyben fejlesztőpilótája, Laurent Hurgon döntötte meg (8’07”97). Neki sikerült először 8 perc alá szorítani a köridőt (7’54”36) MEGANE III R.S. TROPHY-R verziójával 2014-ben. És ő jegyzi az idei rekordot is az új generációjú MEGANE R.S. TROPHY-R-rel, ami annál is nagyobb dolog, hiszen napjainkban a teljesítménynövelésért, minden elnyert másodpercért a konstruktőrök óriási erőfeszítésére van szükség.
    Az autót, amelyből mindössze egy limitált szériát dob piacra idén a Renault, a Renault F1 csapatának pilótái, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg mutatták be május 24-én Monacóban, a Forma-1 nagydíj pénteki szabadedzése előtt.

  • Ricciardo: Az agresszív beállításnak köszönhetjük az idei legjobb rajthelyünket

    Ricciardo: Az agresszív beállításnak köszönhetjük az idei legjobb rajthelyünket

    Daniel Ricciardo szerint a „bátor” beállítás használata miatt tudta megszerezni a Renault legelőkelőbb rajtpozícióját Monacóban.

    Az ausztrál első szárnyának beállításait drasztikusan megváltoztatták a harmadik szabadedzésről az időmérőre. Ennek köszönhetően az ausztrál be tudott jutni a kvalifikáció harmadik szakaszába, ahol a hetedik legjobb időt autózta.

    Később, mint kiderült, Pierre Gasly egy három rajthelyes büntetést kapott, amiért az időmérőn feltartotta a mögötte érkező Romain Grosjeant. A francia hatra sorolása miatt az ausztrál egy hellyel előrébb került, ami azt jelenti, hogy a hatodik rajtkockából várhatja majd a piros lámpák kialvását.

    A Renault ausztráljának egy nem túl erős csütörtöki nap után sikerült brillíroznia Monacó utcáin a szombati időmérőn. Ricciardo szerint a Renaultnak nem volt választása az első két szabadedzést követően. Két lehetőség jött számításba: vagy magasabb leszorítóerővel mennek, vagy pedig kockáztatnak és az alacsonyabb leszorító erős beállítást választják.

    „A konzervatív gondolkodás nem mindig vált be,” – magyarázta Ricciardo, aki tavaly nyerni tudott a hercegségben. „Elég merész változtatásokat végeztünk az autón, amik végül működtek. Már a Q1-ben jó ritmust tudtam autózni és a többi szakaszban erre még rá tudtam tenni egy lapáttal.”

    Ricciardo a szezon első futamain még küszködött az autó egyensúlyával, ugyanis az autója eleje túlságosan jól tapadt. Azonban Monacó egyedisége, ahol az időmérő kulcsfontossággal bír, segített nekik abban, hogy legyőzzék a gyengeségeiket.

    „Amikor először vezettem az autót, akkor az első benyomásom az volt, hogy az autó eleje sokkal jobban tapad a hátuljához képest,” – mondta az ausztrál. „Próbáltam megoldást találni erre a problémára. Itt Monacóban viszont ezt kellet alkalmaznunk. Eleinte nem rajongtam az ötletért, azonban végül ez a fajta megközelítés segített nekünk.”